Pesti Hírlap, 1841. január-június (1-52. szám)

1841-02-24 / 16. szám

nek egy részét is átengedi az udvarnak, mi­helyt fia Gázába megérkezik. A’ török hajóhad Alexandriából Konstantinápolyba visszatérte­kor két hónapi eleséggel láttatik el, ’s ha tisz­teinek száma nem volna elegendő, egyiptusi tisztek vezérlete alá bizatik mindaddig, mig rendeltetése helyére meg nem érkezendik. — Jochmus angol tábornoknak azon szándékát, miszerint Ibrahim táborát üldözni ’s meg­semmisíteni törekedett, — még idején meg­hiúsító Stopford admiral ellenrendelete. Képzelhetni a’ zavart, melly ez üldözésből, ha sikerül, származhatott volna, miután az ügy már más után elintéztetett. — Számos JELENTÉS a’ kisded óvó-egyesületi választot­t­­ság 1840-ik évi munkálatiról. Miután a’ háborgó fellegek távoztával hazánk­ban is kezdenek diszleni olajfalombok, miután az értelem és ész hajnalán a valódi honfikebel­ben minden nagy- és dicsőért dobogni kezdő em­berbaráti szív érezni kezdi azon hiányokat, mely­­iyek e’ földi lét örömeit busyják, ’s az eddig elő szunnyadozott részvét tanujeleit adá ama’ titkos erőnek, melly a’ hazafit­­s embert dúsabb és sze­gényebb polgártársaihoz egyaránt vonzza, nincs mit csudálkoznunk, ha a’nevelés, jelesen a’ nép­nevelés eszméje közöttünk is valahára fölébredt, sőt a’ sürgetősb országos feladások közé soroz­­tatott. — Még csak egy-két évvel előbb is azon meggyőződés uralkodott közöttünk, hogy a’ nem­zetet és népet elsőbben gazdagítani kell, ’s az ön­magát nevelendi fogékonynyáama’ jogokra, mely­­ikek vele születtek, most tán közönségesebb tanulmánynyá lön (minek valóságán némellyek azelőtt sem kétkedtek), miszerint a’ népet gaz­dagítani kell, hogy meg birja magának az öntö­­kélyesitéssil kellő eszközöket szerezni; de egy­úttal nevelni is kell őt, hogy erejével vissza ne éljen, hanem azt czélszerűen tudja használni sa­ját ’s polgártársinak boldogitására. Népnevelés lévén tehát előseges, országos javitásunk sorá­ban napirenden, a’ választottság lefolyt 1840-ik évi munkálatiról számolandó, örömmel tekint vissz­­sza ama’ nem hosszi­, de rögös térre, mellyet a’ kisdedóvó-intézeteket Magyarországban terjesz­tő egyesület 1836-ik év óta annyi küzdésekkel hátrahagyott, ’s bár nem jutott is még odáig, hol munkálatinak sikerére borostyánok nőnek — ezt csak módink lehetnek szerencsések elnyer­ni — de biztató remény mosolyg elébe a’ növe­kedő részvét terjedő látköréből. A’ r. tagok szánta múlt évben ugyan teteme­sen nem örenkedett (összes számuk 452, a’ rész­vényeké 467), de közülök többen valának buz­gók a’ részvényeknek megfelelő tőkeöszveget örök időre lekötelezni, ’s az egyesület örökös tagjainak sorába lépni. A’ tisztelt örökös tagok betűrendben következők: Almásy Rozália gr. Szapáry Ferenczné, Bánffy Pál báró, Bartako­­vics Marianna özvegy Majthényi Imréné, Bat­thyány Kazimir gr., gr. Berényi Erzsébet b. Orczy Györgyné, Borbély Amália b. Bánffy Pálné, Eck­stein Anna Rosty Albertné, Gosztonyi Katalin özvegy Majthényi Mártonné, Károlyi György gr., b. Kray Borbála Festetics Leo grófné, b. Kray Mária Zichy Miklós grófné, b. Orczy Teréz özv. Wenkheim József báróné, Simon Fiorent, Szapá­ry Ferencz gr., b. Wenkheim Francisca gr. Fes­tetics Vinczéné, b. Wenkheim Mária b. Kray Já­­nosné, b. Wenkheim Paulina gr. Desselwffy Emil­­né, Wargh­a István, Wodianer Sámuel és Zichy Miklós gr., kiknek egyetemben, valamint lelkes közbenjártukért Festetics Leo grófnak, Antal Mi­hály és Marton József uraknak is ezennel szíves köszönetét nyilvánítja a’ választottság. Nem hallgathatja továbbá el, mit tán első helyen kell vala említenie, miképen az egyesü­let tőkeértékét nemes Hont és Mosony várme­gyék közönsége külön 100 pengő fial vala ke­gyes gyarapítani, mellyekért szinte hálás köszö­netét fejezvén ki a’ választottság, örömmel je­lenti, hogy az egyesület ügyének pártolásában jelenleg már hat törvény­hatóság, jelesen: nemes Csongrád, Hont, Mosony, Pest vármegyék, sz. kir. Selmecz bányavárosa és Veszprém vár­megye, eg­y kisdedóvó intézet, um­. a’ nagyszom­bati, ké­t casino-egyesület, um. a’ bihari és pápai vesznek tettleges részt; örökös tagjainak száma pedig, kik az egyesület tartós jövendőjének alap­jai, 33-ra növekedett. A’ kisdedóvás tettleges terjedését ’s hazánk­­bani öregbedését közelebbről illetőleg, ennek a’ múlt évben szép reményekkel biztató eredményei fejlettek ki az által, hogy külön vidékeken több uj kisdedóvó-intézet keletkeztek, mellyekben job­badán az egyesület tolnai képző-intézetéből al­­­angol tiszt lép a’ török udvar szolgálatá­ba. — A’ török hajóhad rendszeritése a’ jövő hónapban végrehajtatik. Syriában az egyiptusi seregnél napi­renden van a’ szökés, annyira, hogy Ibrahim damask-messeb­bi út­jában majd harmadát elveszté seregének. LEGÚJABB. A’ portugál pénzügyminister Florido Ro­driguez Pereira Ferraz lemondott, ’s tárczáját Antonio Gonzalves de Miranda vette át. — Az angol alsóház télutó 9-kei ülésében Iz­land mocsarainak kiszárítását, a’ halálos büntetések eltörlését ’s a’ zsidók hivatalra al­kalmaztatását tárgyazó indítványok felolvas­halmazott kisdedóvók foglalkoznak; ezek között első helyen említendő a’ szombathelyi kisded­óvó-intézet, melly egy külön e’ czélra alakult egyesületnek, — továbbá a’ kassai, melly az ot­tani nőegyesü­letnek köszöni létét. A’ tisztelve említett szombathelyi kisdedóvó-egyesület szives volt magát ezen hazai egyesület fiókjává nyilat­koztatni, a’ közös czélra ezzel kezet fogva mun­kálkodandó, ’s mint a’ választottság hinni szere­ti, nem csupán Szombathelyen és vidékén, hanem a’ lelkes Vas megye tágas kebelében egy ebütt is buzdító foganattal terjesztendő a’ kisdedóvó-inté­zeteket. Mi a’ választottság múlt évi jelentésé­ben a’ gyomai intézetről érintve volt, alapítójá­nak ’s ezen egyesület buzgó tagjának Wodianer Sámuel urnak bőkezűségéből a’ múlt tavaszszal valósulást nyert. Ugyanis múlt évi nyárhó 1-jén a’ csinosan ’s czélszerű­leg elkészült intézet az uradalmi tisztség, több megyei tisztviselő, a’hely­beli elöljárók ’s a’ lakosok elíiédkelőiből össze­­sereglett számos közönség jelenlétében ünnepé­lyesen megnyíltától­, ’s abba képző-intézeti igaz­gatónk— az egyesület intézetében kiképzett kis­­dedovót felavatta, örömmel értesitvén erről a je­lentésében a’ választottságot am­a’részvétről, melly az ünnepélyen jelen volt közönség kényes sze­meiből ragyogott, ’s nem alaptalanul sejtve a’ ha­tást, mellyet az intézet hazánk alföldi sik vidékén az erkölcsiség, munkásság ’s műveltség gyorsabb fejlődésére gyakorolni fog. Vajha e’ sejtelem minél korábban valósulna, vajha legalább a’ né­­pes­ helységek iskoláiban keletkeznék egy-egy osztály, a mellyben a’ munkás lakosoknak 8 éven aluli kisdedei, alkalmas kisdedóvók figye­lése által, mentve minden testi lelki veszélytől, fogékonyakká képződhetnének az iskolában nye­rendő erénytani, gazdasági és egyéb szükséges és hasznos ismeretek átsajátitásául. — így tör­tént szabados Ráczkevi mezővárosban is, hol azonban legyőzhetlen akadályok közbejötte mi­att rövid idő múlva a’tolnai képző-intézetből meg­hívott kisdedóvó a’ kellékek hiánya következ­tében a’ megszűnt kisdedóvási osztályt elhagyni vala kénytelen. Mind e’ mellett reméli a’ vá­lasztottság, hogy a’ nevezett helyen, az elöljáró­ság lelkes ügyekezetei, tisztelt lelkészük buzgal­mával párosulva, nem sokára külön kisdedóvó-in­­tézetet fognak létesítni, melly a’ 6000-et felű­lha­­ladó népességű Ráczkeviben hasznos gyümölcsö­ket érlelne. — A’ választottság fentebbi óhajtá­sa teljesedéséhez hathatósan küzelítetnék, ha Bogyiszló helysége elöljáróinak példája több kö­vetőkre találna, kik ti. a’ lefolyt évben, köztiszte­letre méltó lelkészük Sarlay Ferencz ur tanácsá­ra , iskolájok segédtanitóját Fü­lep Pétert saját költségükön a’ tolnai képző-intézetbe kü­ldék. Hol létesült még az előszámlált helyeken ki­iid hazánkban uj kisdedóvó-intézet, a’ válasz­­tottságnak hivatalosan tudomására nem jutott, a’ régiek közül azonban a’ nagyszombati és a’ szegzárdi az egyesület képző-intézetéből nyert kisdedóvót. E’ részben óhajtja a’ választottság, vajha mindazon kisdedóvó-intézetek, mellyekben a’ kisdedek különféle érthetlenségekkel sanyar­­gattatnak, a’ kisdedóvás valódi ismeretével ellá­tott ’s kellőleg kiképzett egyedekre bizalnának, kik az üvegház-iskolává aljasított szent helynek e’ tolnai példányintézet mintájára eredeti tiszta valóságukat szereznék vissza, hogy ekkor az egész hazának egyetemes kisdedóvó-intézetei­­ben egydedség és sajátság lenne közönségessé. — Az egyesület által czélul kitűzött ’s a’ vá­lasztottság múlt évi feladásai közé sorozott pes­ti kisdedóvó-példány intézet ismét visszahanyat­­lék közel volt valósukétól. Ugyanis a'pesti kisded­óvók egyikét felszólító a’ választottság, hogy az egyesület által némi fölsegítéseűl ajánlott éven­­kinti öszveget fogadja el, ’s engedjen intézeté­ben a’ választottság által czélszerű javításokat eszközöltetni. Azonban e’ felszólításra sajnosan nyilatkoztató ki, mikép kezei e’ részben pártfo­gói ’s igazgatója által ezen egyesülettek­ minden szövetségtől tilalmazvák, ki—úgy monda—befolyá­sát az érintett intézetre magának akarja egyedül i­tatása megengedtetett. — Apponyi gróf ausz­triai követ Parisban télutó 11-kén Guizotmi­­nisternél tartott titkos tanácskozásban komo­lyan nyilatkozott a’franczia hadseregnek utób­­bi 80 ezer ujonczczal szaporítása ellen.—Egy idő óta az ausztriai, muszka és porosz köve­tek gyakran tartanak együtt titkos tanácsko­zásokat. — A’ török császár leveté bő öltö­nyét, ’s huszár-egyenruhában jelent meg a’ meséban. EGYVELEG. A’ Páris megerősítését tárgyazó törvény­­javaslat télutó 11-kén közöltetett a’ pairek kamarájával. Ion tartani, különben az illezet a kisdedek elöl be fog záratni . Példány-óvó-imézetet tehát Pesten, a’ haza szivében, honnan a’ kisdedóvás és elemi oktatás tiszta elvei ’s áldást a’ haza tá­volabb ereibe leggyorsabban áradhatnának szé­,­­ példányintézetet Pesten, melly előbb-utóbb a’ képző-intézetet is országossá alakitandó Pestre ültethette volna át, illy szomorúd körülmények között még most nem nyithat az egyesület. — Elje tán mégis az idő, és jőnie kell, mikor ne­mes Fejér megye lelkes rendeinek a’ népnevek s ü­gyében megkezdett intézménye, mint ragyogó csillag a’ sötét égib­en fényt árasztva, több ne­mes törvényhatóságot buzdítana kövecsre. — A’ tisztelt megye ugyanis — egy kisdedóvó-pél­­d­á­ny intézetet óhajtván felállítani, első al­ispánja­­. Sárkötzy Kázm­ér ur vezérlete alatt fé­nyes bizottságot kü­lde Tolnára, az egyesületi kisdedóvó, képző- és példány intézet megte­kintéséül, melly a’ hely­színén megjelenvén, mi­után arról tökéletes ismeretet szerzett, küldetésé­nek eredményéről a’ nemes megye rendelnek je­­lentést tön, egyszersmind bemutató az érintett in­tézet kimerítő leírását is. Ennek folytában a’ már 6000 p. ftot meghaladott alapgyűjtemény foly­ton növekszik, ’s a’ kitűzött czél az óhajtáshoz közeledik.­­ A’ választottságnak lehetetlen szív­ből nem örvendenie az egyesületi ügy iránt ez által is bebizonyult és terjedt hatás teljes részvé­telén ’s pártolásán; — szabad legyen azonban némi aggodalmat is őszintén nyilvánítania , mi­szerint ha a’ tisztelt megyének állandóan meg­bízott czím teljes küldöttsége a’ tolnai mintára nem csak példány-, hanem kisdedóvókat képző intézetet is javasland Fejérvárott felállí­tani, könnyen megeshetik, hogy sem a’ költ­séges tolnai, sem a’ netán még költsége­sebb fejérvári intézet nem büvelkedendik any­­nyi kisdedóvókká képzendő nevendékekkel, men­nyinek száma, akár az óhajtásnak és remény­nek, akár az évenkinti költségeknek megfelel­ne. Vagy megtörténhetik, hogy e’ két hely egy­máshoz közel fekvése miatt, a’ nevendékek együ­vé fognak tolulni, oda­­ is, hol a’ kedvezmények­ben nagyobb mértékben remélendnek majd ré­szesülhetni ; a’ másik pedig vagy üresen marad mint csupán példány- ’s nem egyszersmind képző-intézet is, vagy csak azon újakat fo­­gadandja el, kik a’ másikban el nem fértek vagy nem vétettek föl. Ekkép a’ helyett, hogy az ap­róbb erők öszpontosulva egyesülnének, szerte­szakadozva csökertni fognak, ’s utóbb minden hatásukat elveszthetendik. — A’ választottság szereti hinni, mikép e’ hír valótalan, ’s a’ nemes megyének üdves vállalata egyedül oda irányzik, miszerint keblében a’ tolnai vagy Fejérvárott is alapítandó p­é­l­d­á­n­y mintájára évenkint számos kisdedóvó-intézeteket segítene létrehozni, a mellyekben a’ tolnai képző-intézetből alkalmaz­tatnának válogatott kisdedóvók. Illy módon va­lamint a’ termesztőt a’ gyáros ’s ezt az emész­tő segíti, úgy tolnai képző-intézetet a’ Fejér megyei p­é­ld­á­n­y ’s annak naponkint nagy­obb arány­ban szaporodandó sarjadékai tetemesen segitnek. El­csüggedt vagy reményvesztett hivatástalan if­jak helyett az alkalmaztatási ’s becsületes ke­­nyérszerezhetési remény rátermett férfiakat va­rázsolna a’ képző-intézetbe , kik az erény és munkásság gyümölcshozó magvát, a’ sikertől meghatott nemzeti kebelnek részvétteljes meze­jén egyéb körülmények kedveztével villámse­besen szórnák hazaszerte,­’s a’ polgárisoddá óriási léptekkel emelné elmaradt nemzetünket oda, hova őt százados szenvedési után legkö­zelebb bőven tanúsított szilárdsága érdeméhez képest száná. — Az egyesület külviszonyairól belügyeire térő­­leg, jelesen a’ képző-intézetről, ennek szellemi részét értve, csak jót és kecsegtetőt mondhat a’ választottság ; nem mellőzhetvén a’ fiókvá­lasztmány gondos közremunkálását, ’s a’ kép­ző-intézeti igazgató sikerteljes igyekezeteit, mely­­lyektől jövendőre még szebb gyümölcsöket vár­hatni. A’ képző-és példány-intézeti oktatás­okba 128

Next