Pesti Hírlap, 1841. január-június (1-52. szám)

1841-03-31 / 26. szám

SZERDA 26. TAVASZELŐ 31. 1841. Megjelent’ hírlap minden héten kétszer: szerdán és szombaton. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 fr., borítékban 6 fr . postán borítékkal 6 fr. pengő p.—Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani-utczai Horváth-házban 583-d. szám alatt, egyebütt minden cs. kir. postahivatalnál. Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egyegy négyszer halálozott sorért, garmond betűkkel, 5 pengő krajczár számíttatik. TARTALOM. Kinevezések. Megtiszteltetések. Vezérczikk. (Bot, vessző, korbács.) Hangászegyesület. Agarász-társaság. Fővár, ujdons. Megyei dolgok : Bars (népnevelés ügye),fernes (csanádi püspök óvása ellenére a’ RR. vegy. házasság ügyébeni végzésüknél megmaradnak, — fogház-állapot). Borsod. Mosony (vegy. házas. Esztergom szellemében). Jász-kun kerületek (törvénytelenség ujonczállitásnál). Királyi városok köréből: Szabadka (statistikai adatok az ujonczállitáshoz, nyilvánosság, különösen a’ városokra, szerkesztői észrevételek). Vidéki levéltárcza : Béla (ujonczállitás Galicziában, éjszaki vasút, vidéki hangulat protestáns unio iránt). Külföldi napló. Anglia. Francziaorsz. Török birod. Egyiptus. Legújabb. Egyveleg. Értekező: Kilenczedről, Bezerédj Istvántól. Hirdetések. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. (Kinevezések.) Ö cs.’s apost. kir. felsége Lánczy József halálával a’ hétszemélyes táblánál megürült váltóügyekbeni elnöki helyre Almásy József hétszemélyi ülnököt, a’ dunáninneni kér. táblánál pedig Jablanczy Sándor eddigi jegyzőt ülnökké méltóztatott kegy. kinevezni. A’ nm. m. k. udv. kamara Juretich Vincze varasdi só- és harminczad-beszedet hasonló minőségben Zimonyba alkalmazd. (Megtiszteltetések.) Ő cs. ’s apostoli királyi felsége Marschall György soroksári volt birót és Nagy Ferencz, ottani jegyzőt, az 1838-iki árvíz alkalmával szerzett érdemeikért nagy ezüst érdempénzzel méltóztatván kegy. diszesíteni. Pest megye rendei legközelebb múlt közgyűlésükben elhatározták, hogy az átadás az érdemet és kitüntetést méltató ünnepélyességgel történendik. Ő cs. ’s apost. kir. felsége Pekarik Imrét, a’ pesti városkapitányhivatal tollvivőjét, a’ dunavizáradáskor szerzett érdemeiért polgári kisebb arany érdempénzzel méltóztatott kegy. feldíszíteni. Vezércink. (Bot, vessző, korbács.) Pécsről e jegyű levelezőnktől illy tartalmú czikket kaptunk : „(Motto : „Menschenwürde und Prügel.“Mittermayer.)Szombat volt, és Pécsett heti vásár. A’ nap örvendve ragyogott le a’ mennyek vidám kék színéből a’ nagy vásártérre, hol a’ sok adó-vevő tarka vegyületben sürgött forgott ’s örült az életnek, a’ szép időszaknak. Egyszerre kardok és lánczok csörögnek, szuronyok csillámlanak, és jó a’ piatztól messze fekvő megyeház büzhödt földalatti börtöneiből, vagy — hogy igazat mondjak — vermeiből egy sereg, szennyes rongyokba burkolt sápadt, elfonnyadt arczű rab, igen is czifra poroszlóktól körülvétetve. Két szerencsétlen, rémítő tölgyderest és jókora kötet mogyorópalctát emel vállain, és sejteni hagyja, mi következik. Megáll most a’ piaczon az egész expedition tódul a’ sokaság , bámulni a’ vérfagylaló executiót, színpadi jelenetkint nézni ember kinoztatását , ’s emez az ütleg-virtuózokat dicsérgeti, mig amaz bámészan nézi, mikint dobatik le durva hajdúk által némelly félalélta’ deresről , ’s mikint ül vízbe nyüszögve, összegörnyedten. — Szegény hazám! csak most is igaz még Ellrich állítása: hogy nincs ország, hol úgy „con amore“ botoznák az embereket, mint kebeledben. — Mikor ülendi már valahára fiaid közt a’ szelíd emberiség diadalát a’ középszázadok durvaságán? Mikor lesz szép téreiden borúra derű ? — — Szaporán siettem el a’ kinzóhelyről a’ székesegyház előtti gyönyörű kis sétányra, utam a’ nemzeti iskolák közelébe vitt , ’s innen szintúgy mint a’ közel piaczról fülhasitó jajgatás hatá meg füleimet, és lelkem mélyen illetedve jön, és eszembe jutott Pius Desideriusnak (Über das Erziehungswesen in Ungarn) azon megjegyzése, hogy a’ serdülő magyart már iskolában kell botozáshoz szoktatni , különben ha felnő, ki nem állhatná. — Azonban nem rég értettem, hogy Baranyának mostani lelkes első alispánja nem vágat többé rabot a’ nagy piaczon.“ Eddig levelezőnk. És az élethű rajz fölébreszté emlékezetünkben a’ bot, vessző, korbács ezernyi jeleneteit. Megemlékezénk, mikint verik a’ tanítók vesszővel ’s korbácscsal gyermekek fejébe a’ tudományt, mikint képezik a’ nevelők becsületérző polgárokká bottal, korbácscsal az ifjút, mikint csepegtet cselédje keblébe bottal hűséget a’ ház gazdája, kinek irányában a’ béres szolga igen sok helyütt még féktelen kényuraságnak alája vetett rabszolgai állásban van ; megemlékezénk a’ szolgabirákról és szolgabirácskákról, kik (kivált távolabb fekvő megyékben) hatalmok egész auctoritását botban képzelik ; megemlékezénk , mikint láttuk a’ végrehajtó hatalom zárköveit, a’ falusi bírákat, be nem hajthatott adó, vagy isten tudja, mi minden miatt, egész kerületenkint deresre kerülni ; megemlékezénk ifjú korunknak vadász-éveire), midőn száz meg százak kiséretében magunk is bebarangolok az őserdők rengetegeit az úgynevezett magistratualis vadászatokon, mellyekkel szolgabiró barátaink minket ’s több barátaikat örvendeztettek, hol azonban már akkor is gyakran némi kis szóváltásba bonyolódánk a’ botok iránt, miket egy kiszalasztott vadacska miatt osztogattatni szemléltünk; eszünkbe jutottak az ütleg-virtuózok, kik, a’ kocsibakról sebesebb hajtásra ösztönzött „sorspontostól“ ’s a’ macskalovakkal kitérni nem tudó szekerestől kezdve, föl egész a’helység birájáig, mindent vernek és örökké vernek; eszünkbe jutottak a’ törvényszéki jelenetek a’ várfalakon kívül és belől, ’s a’ paloza mint igen is jellemző díszjel, biró, kisbiró, hajdú ’s káplár kezében, és a’ vesszőzés mészárlatai, és a’ pesti rendőrszolgák , kik agyba főbe verik az utczán verekedőket, minthogy verekedni nem szabad, és — — — de ki tudná a’ proteusi alakot minden változataiban követni e’ nemzetnél, mellynél az ütleg olly szokásos valami, hogy a’ parasztnó sírásra fakad, ’s ura szerelmét kétségbe veszi, mig egyszer jól át nem döngettetik! Az ütlegek egyéb nemeiről lesz még alkalmunk elmélkedni, most csak a’ testi büntetésről, mint a’ büntetőtörvénykezés kedvencz eszméjéről, akarunk szólani. A’ büntetésnek ime’ nemét a’ romlott képzelőtehetség egy boldogtalan tévelyedés idő— perezében gondolta ki; és mivel írva vagyon. *) Ekkor még nem olvastuk a’ persa Homérnak Firduzinak több mint emberi morállal teljes eme’ szép sorait: Ne bántsd a’ férget, melly a’ földön csősz, Hisz ’ is él — ’s élni olly édes, ah! Egyaránt édes néki, mint neked, hogy: „der schrecklichste der Schrecken ist der Mensch in seinem Wahn ,“ nem tekintett a’ szent igazság komoly jellemére, nem az emberiségre, nem a’ szeméremre, nem semmire. — Sokszor mondaték már és mindig helyesen mondaték , hogy bot, vessző, korbács az embert oktalan állat fokára sűlyeszti; ’s igy mindenik megbotozott emberben az emberi nem méltósága van sértve ; pedig ezt tenni nem szabad, embert barommá alacsonyítani, joga senkinek sincs. — És nézetünk szerint magában e’ tekintetben elegendő ok fekszik a’ testi büntetés eltörlésére, habár különben czélirányosnak találtatnék is; mert jogtalan eszközt soha sem szentesíthet a’ politica. De még czéliránytalan is e’ büntetés; mert 1) nem javít, sőt inkább a’ bűnöst lealacsonyítván, romlottabbá teszi, mint előbb volt. Ő rajta a’ gyalázatnak legfőbb neme történt meg; nincs többé mit veszítnie. Ó számkivetve van minden becsületes társaságból; ó az akasztófának candidatusa. Szomorú eredmény, nemde, uraim ? és még is azt kell mondanunk: boldog tartomány, hol a’ testi büntetésnek csak illy eredménye van! mert ha ellenvetnétek, hogy minálunk a’ piacz közepén megbotozott bűnöst, az egész világ szeme láttára félmeztelenül megvesszőzött asszonyt minden kétkedés nélkül befogadja ismét körébe a’ társaság, mellyben előbb élt. Rossi szép szavai szerint kellene megmondanunk , hogy e’ tünemény, ha igaz, a’tünemények legboldogtalanabbika ; mert a’ hol a’ megbotozott embernek úgy szólván csak meg kell magát ráznia, hogy letörölje az ütlegek minden bélyegét, ott egy szolgalelkű, elbaromult nép teng, mellynek haladása a’ civilisatio ösvényén megakasztatott. — Szívre kezünket, uraim! Nekünk ugyan még nincs históriánk, melly a’ népélet hű rajzát adná, de vannak mégis töredékeink, ’s mondjuk meg e’ töredékek nyomán: haladt e az utolsó három század alatt a’ nép tömege erkölcsben, civilisatióban egy észrevehető lépést ? Leborúlunk a’ porba, és hamut hintünk fejünkre; mert azt kell mondanunk: nem! — És ez mutatja 2), mikint a’ testi büntetés, ha bűnöst nem javít, nem is oktat másokat. De hiszen erkölcstelen irányú büntetés soha sem oktat, illyenek által egy kézzel lerontja a’ törvényhozó azon kis jót, mellyet a’ másikkal épített. 3) Mi, a’ tapasztalásra hivatkozva, azt is tagadjuk , hogy elrettentő példakint hat a’ tömegre. Ám nézzétek meg csak egyszer is, ha elég erőtök van, az „ang arcalis executio“ jelenetét. Itt a’ deresen egy elfásult félbarmot láttok, ki hősi erénynek tartja, jaj nélkül kiáltani az ötven botot. Mit mond a’ tömeg, mellyet környezi ? bámulja, dicséri, magasztalja a’ derék legényt! Amott egy másik gyöngébb idegű feljajdul minden ütésnél, és görnyed és arczát torzítja ezerfélekép. — ’s körülte, uraim! nevetés hangzik, mulatságvonás ül az arczokon, mint a’ rómainál, midőn a’ rabszolgát fenevaddal látta küzdeni; legfölebb itt-ott a’ szánakozásnak egy olly neme, minőt érzékeny keblek kín és méltatlan szenvedés szemléleténél szoktak érezni Ennyiből áll aztán a’ dicsért példaadás! De hiszen, oroszt és törököt kivéve, a’ büntetésnek emez elrettenteni, példát adni akaró oldala ki is marad egészen mindenütt a’ szám. 52 N