Pesti Hírlap, 1841. július-december (53-104. szám)

1841-09-15 / 74. szám

Szerda Pesti Hírlap a’hirlan m­ind­en­ héten kétszer , szerdán és szombaton. Félévi előfizetés a’két fővárosban házhozhordással 5 ft, borítékban 6 ft, postán borítékkal 6 ft pengő pénzben. — Előfizet-­S helyben l a Td e r e . Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani-utczai Horváth-házban 483-ik szám alatt egyebütt minden cs. kir. postahivatalnál.­­ Mindenféle hirdetmények felvetet­­­­nek, ’h egyegy hasábsorért, petit betűkkel, 5 pengő krajczár számittatik. September 15 1841. TARTALOM. Erd­élyben peirc. Nemz.. Kinevezések. Vezérczikk. (Polgár - erény.) országgyűlés. Adakozás, Gyűjtések Kliegl gé­­szinház. Fővár, ujdons. Pesti,vásári árjegyzék. Schodelné és Liszt. Megyei dolgok. Bars (törvényszéki b­irák választása, vegyes házasság ‘stb.) Bács (eczetügy, 1i­­mitatio ’stb.) .Sáros (adókivetés kérdése, tisztválasztási sza­vazatra meghívás, körlevelek). Vass (felírás a’ főispán végett, tisztválasztás kéretik, törvényszéki bírák, honoratiorok szava­zata, kisgyülések eltöröltetnek.) Külföldi napló. Angol­, Francz­­hon, F. r t e k e z ó.[B­a­l­o­g­h János a’ tisztnyitószékek reform­járól I. czikk. Néhány szó Fogarasi ellenészrevételeire a­ magyar bank terve körül­ Trefort Ágoston. — Hív. tu­dósítások. Hirdetések. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Ö cs. ’s apost. kir. felsége b. Eötvös Ignáczot sa­ját kérelmére tárnokmesteri ’s főispán­ hivatalától fölmenteni. — Sombory Imre kir. táblai ülnököt ud­vari tanácsos czímmel a’ tiszántúli ker. tábla elnöké­vé, b. Vay Miklós kir. táblai bárót pedig és Dókus László nádori itélőmestert a’ hétszemélyü tábla ülnö­keivé kinevezni kegy. méltóztatott. —(H.k.) Ő felsége a’ császárné ’s királyné Szapáry Má­ria született Stürgkh grófnőt palotahölgyévé méltóz­tatott kegy. kinevezni. (H.k.) A’ rm. m. kir. udv. kamara Batta Mihályt munká­csi só-mázsamesterré, Prunner Antalt pedig pesti só-mázsálói hivatalra alkalmazd. Vezérczikk. (Polgár erén­y.) Bármi ma­gasztos látvány legyen is egyes nagy ember, mi­­kint képviseli tettben , áldozatban nemünknek isteni eredetét, mi mégsem tartjuk ezt a’ látványok leg­­szebbikének. Mig a’ csudálat nemes adójával hódo­lunk egyes embernagyságnak, vágyaink a’ nemzet­hez sóvárognak föl; itt szeretnők látni a’ polgár­erény ama’ typusát, melly egy nemzet jövendőjének biztos­ záloga, mint egyes tett, vagy egyes áldo­zat, legyen bár ollyan, minőt csak félisten tehet, áldozhat. Es eme’ typus a’ törvényesség. És a’ lát­ványok legfölségesbje egy szabad nemzet, mellynek önálló meggyőződésben az élet ’s érdek ezer ösvé­nyén szerte törekvő minden tagjait egy szent kapocs övedzi körül, és elágazó tehetségeit közös czélokra öszpontosítja. És e’ szent kapocs a' törvényesség, az önzés ösztönét felejtni tudó engedelmesség a’tör­vény iránt, mellyet mi magunk szabad akarattal hoz­ni segíténk, és nem idegen kény és hatalom rázott nyakunkba mint szolgajármot. És mi, fájdalom! már gyakran valánk kénytele­nek aggódó bánat hangján szólani a’ tiszteletlenség­ről, mellyel a’ törvények iránt viseltetünk, a’ ha­nyagságról, mellyel azokat végrehajtjuk. Régiátok ez a’ magyar fajon. Évkönyveink telvék a’ legszo­morúbb catastrophokkal, és ezek között alig van egy, egészen a’ legsiralmasbig a’ mohácsi gyásznap­ig, mellyről kézzelfoghatólag ne lehetne megbizo­­nyítni, hogy a’ törvények iránti köztiszteletlenség­ből eredett. Hoc fonte derivata clades in patriam po­­pulumque d­uxit. — Fájdalmasan összeszorul a’ szív, midőn olvassuk, ipikint érezték a’ vész napjaiban ez átok súlyát szegény őseink *), és ha kebelünk örömre tágul a’ jelek fölött, mellyek annyi borús na­pok után, e’ múltért jövendőért megbünhödött nép­nek derűt ígérnek: örömünk ma sem lehet zavarta­lan , mert még ma is ijesztő rém gyanánt áll előt­tünk a’ törvény iránti tiszteletlenség, még ma sem távozott el fejeinkről a’ régi átok. — Nem akarjuk ismételni a’ sokszor idézett adatokat, csak előbbi ’s mai számunkra utalunk: nemde szívkeseritő dolog látni, hogy az országos ajánlatok másfél év alatt nem mondjuk beszedve, de némelly helyütt még ki­vetve sincsenek, és még van megye, hol az 1830-ki koronázási honorarium tisztába hozva maiglan sincs? És pedig e’ törvényeket a’ nemzet indítványozó , ez ajánlatokat a’ nemzet önkint magától tévé!! És ne­künk a’ szent igazság peng ajkainkon, fölemelt fővel valljuk, hogy a’status terheinek viselésében része­sülni akarunk, részesülnünk kell; ’s egy-kétnyomo­rúságos százezer forintot, a’ mi még csak száztól ötös kamatját sem teszi annak, mit a’ nép évenkint adózik, ámbár az adózó föld a’ nemesinek hatodré­szét sem teszi,—egy-két nyomorúságos százezer fo­rintot másfél év alatt magunk között még csak kivetni sem tudunk, ámbár e’ pénzt a’nemzeti nagylelkűség olly intézet megalapítására hozá áldozatul, a’ melly pénzhiány miatt vonaglik, mint egy haldokló. — És mi ne érezzük magunkat fölhíva, ismételve kiáltani, a’ meddig csak szavunk hathat, hogy ime’ törvények iránti tiszteletlenség a’ féreg, melly nemzeti jöven­dőnk életerén rág ! Azonban mit ér a’ gyáva panasz! kérdezzük in­kább, hol fekszik a’ baj, institutiókban e vagy szel­lemben ? Jól tudjuk mi, hogy a’ megyehatósági szer­kezetnek , jól tudjuk, hogy a’ jogegyenlőségnek ne­mes és nemes között, melly e’ szerkezet alapját te­szi, sok ellensége volt és van ma is, és tudjuk, hogy mint mindennek, a’ mi emberi, árnyékoldala ennek is van, és tudjuk azt is, hogy amaz ellenség kár­örömmel ragad meg minden alkalmat ama’ franczia doctrinávali hitegetésre, hogy a’ végrehajtásnak na­gyobb önállást ’s centralisatiót kell engedni; a’ mi természetesen azoknak jutna osztályrészekül, kik a­ megyei rendszernek nem barátai. De nyolcz század­nak tapasztalása megyei szerkezetünket sokkal in­kább nemzeti tételünk életerének bizonyította, hogy­­sem az ajánlgatott gyógyszert, mint minden bajnál, melly van vagy lehet, sokkal rosszabbat, nemze­tünk az önfentartás ösztönszerű tapintatával vissza ne lökné; minélfogva bizton merjük jóslani, hogy az olly­­annak, melly a’megyei hatóság csonkítására törekednék, e’ honban jövendője csak akkor volna, midőn e’ nemzet önmagát elhagyván, az enyészetet megérdemlené. De különben is a’ törvények iránti tiszteletlenség bűne koránsem a’ megyei hatóságra hárul; mert hiszen az idézett példa szerint 1521-ben is ép’ úgy országgyűlési ajánlat nem-fizetése forgott kérdésben, mint most forog; pedig akkoron az aján­lott adót nem a’ vármegyék hajtották be; és a’ tör­vények iránti tiszteletlenségnek legszomoritóbb pél­dáit nem is megyei körökből valánk kénytelenek e’ lapokban többször felhozni, hanem hárul e’ bűn azon körülményre , hogy közöttünk a’ közszellem elegen­­dőleg kifejlődve nincs. Azon közszellem, melly az örömteli készségben áll, mellyel magános vagy par­­ticularis érdekeinket a’közérdeknek alárendeljük; azon közszellem, melly a' közjólétnek életelve, biz­tosítéka ’s dajkája; sőt szülője a’polgárerénynek, mellynek hiányát sem a’ vak engedelmesség mecha­­nismusa, sem az erőszak ijedelmei, sem közigaz­gatási institutiók mesterkélt formái ki nem pótolják. E’ közszellemnek hatalmas előmozdítója ugyan a’ nyilvánosság és a’ szabadság szóban. Írásban, azonban mégis ama’tudomány, mellyet Cicero „lux veritatis“ czím­mel ékesített, azt tanúsítja, hogy a’ közszellem hervatag növény, hol a’ szabadságok útjában állnak a’ szabadságnak. Vessünk bár egy pillanatot Amerikára, mellyről Fábián „Tocque­­ville“ hires művéhez írott előszavában mondja, hogy politicai alkotmánya olly elemek által tartatik fen, mellyek nálunk nem fentartó, hanem felforgató elemeknek tekintetnek: mi lepi meg leginkább a’ fi­­gyelmezőt? a’ tisztelet, mellyel mindenki a’ törvény iránt viseltetik. E’ tünemény okát megfejteni épen nem nehéz; hiszen még Machiavelli is, midőn kebléből akaratja ellen a’jobb embernek szózata ki­tör , nyíltan megvallja, hogy szabad statusokban a’ törvényhozás nem egyeseknek különös hasznát, ha­nem a’ közjót vevén czélzatul, az illy törvények iránti tisztelet igen sokaknak érdekében áll.—Azon­ban mig elkövetkeznék a’ jobb kor , melly felé gróf Széchenyivel e’ honban milliók óhajtása fordul, ket­tő van, a’ mi minmagunktól függ, mire nézve sem az óhajtás epedéseire nem vagyunk szorítva, sem má­sok kénykedvétől nem függünk. Egyik az : fogjuk fel a’ nyilvánosságot érdeme szerint, dajkáljuk en­nek karjain a’ polgárerény szent érzelmeit,’s készít­sük elő a’ közszellemet, mellytől e’ honnak jöven­dője függ. Más az: emlékezzünk, hogy mindannyi­an, kiket az alkotmány közügyekbeni közvetlen rész­vétre hivott, megannyi őrrei tartozunk lenni a’ tör­vénynek, ’s önérzetünket kell sértettnek éreznünk , valahányszor saját hanyagságunk miatt füstbe megy *) Sok példa közül idézzük az 1521-ki budai országgyűlés 23-ik czikkelyét (Kovachich Vestig. Com.), melly így szól „Praesens etiam constitutio in fum­u­m convertetur , in nihi­­tunt redigetur (quod Deus avertat), executionem non habe­bit.“ — Adóról vala szó , melly megmentheté a’ hazát a’ közelgő végveszedelemtől .A­a mégis igy szólottak őseink, a’ közvélemény akaratja, melly a’ törvényben kife­jezve van , valahányszor gyakorlati életünk ürügyet keres meghiúsitani a’ végrehajtásban azt, a’ mit akarni büszkeségünk volt, midőn akaratunkat tör­vénybe iktatni buzgólkodánk. — Mi, a’ mint mon­dók, municipalis szerkezetünk jövendőjét épen nem féltjük. Ez élni fog, a’ mig magyar él. — Azonban meg kell még is vallanunk, hogy ha van, a’ mi e’ szerkezetet veszélylyel fenyegetheti , a’ hanyagság az, mellyel magános vagy particularis érdekeinknek nem hízelgő törvényeinket végrehajt­juk. Tulhágni a’ törvényszabta határokon soha sem szabad, ’s mindig kárt szül inkább, hogysem hasz­nálna; mert, a’mint már többször mondottuk, na­gyobbra becsüljük a’ tant, melly a’ polgárnak enge­delmességet parancsol olly törvény iránt is, mellyet a’ bölcselkedő méltán kárhoztat, mint a’ legfelsége­sebb társulati elméletet, melly a’ törvényt, mielőtt megváltoztatnék, megszegni tanítana , azonban még­is meg kell vallanunk, hogy ha tán egy vagy más megye a’ socialis nagy igazságoknak meleg érzeté­ben némelly vonaloknak határozatlansága miatt au­tonómiájában egy vagy más kérdésnél talán hatalma körén túllépne: sajnáljanók bár, mert csak olly előlépést helyeselhetünk, melly a’ törvénynek és alkotmánynak értelmében van , de annyira maradan­dón káros következésűnek korán sem tartanak, mint az autonómia körén kívül eső törvény-végrehajtás körüli hanyagságot vagy épen ellenszegülést. Amaz legrosszabb esetben tulcsapongás lehet, mellyet az igazgatásnak folyammederbe visszavezérleni ezer módja van; de itt az ellenszegülés a’ szabad institu­tiók tekintetét sűlyeszti, a’ nemzet erkölcsi jellemét mérgezi meg ; a’ hanyagság mozdulatlanságán pedig minden jobb igyekezet megtörik. Legújabb törvényeink között leginkább kettő van, melly a’ végrehajtásban igen szomoritó jelene­tekkel találkozott. Egyik az országos ajánlatokról, másik a’ zsidókról szól. — A’ nemzeti színházra tett ajánlatnak másfél év alatt még negyedrésze sincs behajtva! — Pirító, szégyenitő állapot! Egy­részt azonban annak következése , hogy a’ közterhek ki­vetésének fontos kérdése határozatlanabbal a’ Vilá­gon tán sehol sincs , mint mi nálunk, kik azt gon­doljuk, szőröstül bőröstül elnyeletünk,hahogy a’bol­dogtalan titkolózás mystificatiójából kilépünk; de le­gyen csak szabad megismerkednünk birtok- ’s adóbeli viszonyaink statisticájával, merjünk csak egyetlen bátor lépéskét a’ homályködből ki a’ napfényre , ’s alig leszünk megfogni képesek, miérthogy azt már régen nem tevénk. — Közbevetőleg szólva, holmi tisztválasztási tekintetecskék imitt-amott olly káros itatást gyakorolnak a’ nemesek által viselni tartozott közadó ’s országos ajánlatok behajtására, hogy mi csekély nézetünk szerint igen jónak tartanók a’ sza­badon választott adószedőket holtig meghagyni hiva­talukban, ’s csak halál vagy hivatalos visszaélés esetében restaurálni. A’ mi pedig a’ zsidókról a törvényczikkelyt illeti: igen gyakran volt alkalmunk adatokat idézni, miként hiúsítja meg a’ gyakorlat mind azon szépen hangzó elveket, mik a’ törvényhozásakor humanitásunk di­csőségét Europaszerte hangozák. — Eddig azonban az ellenszegülés legtöbbnyire csak a’ városok köré­ben maradt, mellyeknek némellyike olly energiát fejtett ki a’ törvény ellen, min­t más ellen, a’ mi nem törvény, kifejtve nálok soha sem lettunk. Most már megyében is van illy példa. Nemes Zemplén várme­gye legközelebb, az 1729: 12 törvényre támaszkodva a’ zsidókat az aszúszőlővételtől ’s aszúbore­xinálás­­tól eltiltotta. Nem akarjuk ezúttal a’ véleménynek, mellyre e’ határozat épült, statusgazdasági oldalát taglalgatni, sem a’ hegyaljai borkereskedés ha­nyatlásának különben is igen világos okait fejteget­ni; azt sem akarjuk mutogatni, hogy ha e’ határo­zat a’ borhamisítás megelőzése végett hozatott, nem csak a’ kitűzött czélt nem éri el, de még a’ más kö­pönyegéveli takarózás erkölcstelenségét is felidézi; pedig ha egy részt a’kereskedést illy határozatokkal szabályozni akarásra ollyasmit lehetne felelni, mint ama’ londoni kereskedő Jakab király fenyegetéseire felelt, midőn egész alázattal kérdezé: valljon a’ Themsét Londontól elásatja e? más részt tagadni nem lehet, hogy azon szabály mindenek közt a’ leg­boldogtalanabb, a’ melly erkölcstelenséget idéz elő,— mind ezt mellőzve, miután mindennél legelőbb a’ tör-147

Next