Pesti Hírlap, 1841. július-december (53-104. szám)
1841-12-08 / 98. szám
Megjelelt e’ hirlap minden héten kétezer ,ezerdán és szombaton. Féléri előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 ft, borítékban 6 ft, postán borítékkal 6 ft pengő pénzben. — Elúfizet Hajni helyben Landerer Lajos kiadótulajdonosnál, hatvani-utczai Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyebütt minden cs. kir. postahivatalnál. — Mindenféle hintetmények fölvételnek, ’s egyegy hasábsorékt, petit betűkkel, 5 pengő krajczár számittatik. ________________________________________________________________________________________________a’ „Pesti Hirlap** kiadó tulajdonosa. Miután itt helyben’s másutt is az országban némelly rosszakaratú emberek azon hirt terjesztették, mintha Kossuth Lajos ur a’ Pesti Hirlap szerkesztésének vezérletét tovább folytatni nem akarná, hanem más itten újság szerkesztését felvállalta volna; értesítem ezennel t.ez. előfizetőimet, és mind azokat, kik még előfizetni akarnak, hogy sem nekem, sem Kossuth Lajos úrnak gondolatunkban sem volt egymástól megválni. Midőn ezt köztudomásra adom, egyszersmind jelentem, hogy lapomnak mind kiadása, mind előfizetési ára, úgymint helyben félévre 5 frt, egész évre 10 frt; postán félévre 6 frt, egész évre 12 frt pengőben — az előbbiek maradnak. Landerer Lajos, TARTALOM. Vezérczikk. (Példa külföldről.) Pesti mű’sgazdasági egyesület. Sopronyi szeder-egylet. Adakozások a’lakok intézetére. Fővár, ujdons. Erdélyi országgyűlés. Legújabb Erdélyből. (Szavazat a’ főkormányzói hivatalra.) Megyei dolgok. Torontál (hivatal-szaporitás, borsodi levél, vontató, birság, kihágás). Nógrád (tisztválasztási szabályok). Esztergom (borsodi levél, magyar útlevelek, emlék a’ mohácsi mezőn, ünneptartási kényszerítés, turóczi '* Csanádi körlevelek). Néhány borsodi szó a’ hevesi ügyben. Rövid közlés. Hontból. Vidéki levéltárcza. Érmellék (a’ szakállirtó körlevél ügyében). Kült. napló. Angol, Franczhon. Értekező: Protestantismus, Magyarismus, Slarismus. ■— Hív. tud. Hird. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Vezérczikk. (Példa külföldről.) Montesquieu allilja (L’Esprit des Lois Chap. IV.), hogyaz aristocratia maga magát kétféleképen korlátozhatja: egy nagy erény által, minélfogva a’ nemesek magokat en quelque faejon a’ néppel egyenlőknek találják; ’s egy kisebb erény által, melly őket legalább egymás között egyenlőkké teszi; és ez az, a’ mi által magokat fentarthatják. Ez állításnak kulcsát azon erőben véljük feltalálni, mellyet egy néposztálynak az egyenlőség érzetéből eredő testületi szelleme nyújt, de épp azért gondoljuk, hogy Montesquieu által idézett nagy és kisebb erény közül amabban még több önfentartási erő fekszik , részint mivel ama’ nagyobb erény a’ kisebbet nem csak ki nem zárja, sőt szükséges kép magában foglalja; részint mivel az emberi természetben fekszik, hogy könnyebben ’s örömest tűrünk némelly egyenlőtlenséget azoktól, kikkel különben magunkat igen sokban egyenlő fokon állni érezzük.— Itt véljük mi annak kulcsát feltalálni, miérthogy az angol aristocratia magát annyi ellenséges körülmények közt (mik közül elég legyen az 1649 ki democratiai irányú revolutiót említeni), — és ismét annak kulcsát is, miérthogy a’magyar aristocratia magát kevesbbé ellenséges körülmények közt fenbirta tartani. Ugyanis históriai igazságnak hiszszük, hogy a’ Montesquieu-ből idézett két temperamentum vagyis két erény közül Magyarhonban törvény szerint a’ kisebb, t. i. az aristocratia soraibani egyenlőség, Angliában a’ nagyobb, a’ néppeli egyenlőség tűnik elő. — Ama’ kisebb erény nem volt volna képes az angol aristocratiát ekkorig fentartani, mert ez soha sem volt a’ monarchia mellett egyedüli politicai hatalom; mert körülte a’ nép soha jogtalan állapotban, sem az alkotmány sánczain kívül nem vala. És ez a’ nagy különbség az angol és magyar aristocratia közt, melylyet mindig szem előtt kellene tartanunk, valahányszor gyakorlati tanúság után nézünk szét más szabad nemesek instiutióiban ’s törvényeiben. Anglia ’s Magyarhon alkotmánya közt tagadhatlanul sok hasonlat van, a’ mi korán sem kerülte el publicistáink figyelmét; magunknak is birtokunkban van egy latin röpirat még az 1790-ki időszakból, melly sok tárgyismerettel éppe’ hasonlat körül foglalkodik; de ha ezen hasonlat által angol viszonyoknak például állítására ösztönöztetünk, az eredmények idézésénél soha sem kellene felejtenünk azon concomitans tényeket, mellyek az idézett eredményt föltételezik, így, ha valaki például nekünk az angol aristocratiát tűzné ki példa gyanánt, ki kellene tüntetnie egyszersmind azon nagyobb erényt is, melly a’ néppel bizonyos tekintetbeni egyenlőségben gyökerezik , mert ez az, a’ mi az angol aristocratia lételét fentartotta; — ki kellene tüntetnie , hogy az angol aristocratia adót fizet, ép’ úgy mint az utolsó szénégető, ámbár épen az angol aristocratia törvényhozó testületé az, mellynek mint aristocratiának az adó felajánlásában ’s kivetésében még csak szava sincs; hogy az angol aristocratia ép’ azért létezik, létezhetik maiglan is, mivelhogy adót fizet, ’s igy ama’ nagyobb erényt, a’ néppeli egyenlőséget gyakorolja. — Nem különben ki kellene mondania, hogy Angliában szabad birtokot minden angool bírhat, ’s a’ pazar angol lord pompás termeiben, terjedelmes vadaskertjében holnap az egyszerű takács vagy fűszerárus uralkodik, kinek váltólevele ellenében a’ fekvő birtok túlnyomó befolyása szétoszlik mint szappanbuborék. És igy tovább, keresztül minden viszonyokon. Az angol aristocratia fenáll, mert minden angol adót fizet, mert minden angol bírhat fekvő birtokot, mert hogy ,,gentleman“-ná legyen, privilégiumra angol nem szorult, az csak önmagától, iparától, szorgalmától függ; pedig a’ ki gentleman, az előtt nyitva áll a’ dicsőség álja fel egész a’ premierministerségig; mert azon országban , melly a’ fekvő birtok suprematiájának példányául idéztetik, egy tamworthi gyapotgyáros ül az ország kormányán, ’s alatta herczegek szolgálnak, ’s mert mig itt a’ nép fia a’ magas aristocratia valamellyik szülöttjének birtokába lép, amott a’ lord vagy gyamnokságot űz, vagy kereskedik, ’s az aristocratiai családokból csupán az elsőszűlöttek öröktik elődük kitűnő helyezetét, a’ többiek a’ polgári életbe, a’ nép soraiba lépnek át. Így tűnik elő ezer viszonyokban a’ néppeli egyenlőség, mellynek eredményei ’s vele az aristocratia maradandóságát nem kevéssé erősiti az, hogy az aristocratia Angliában tulajdonképen nem politicai felekezet, ellentétben a’ népfelekezettel, hanem van tory’s vau whig párt, ’s mig amaz sorai közt igen sok népfiat számlát, kik a’ tulajdonképeni aristocratia körén kivül állanak (jelenleg ilyen,’s már többször is volt ilyen vezérök), addig vannak nagy históriai nevek, roppant gazdagságú aristocratiai családok, királyi herczegek, kik — gyakran — nemzedékről nemzedékre tántorithatlan hűséggel, jó ’s bal szerencsében a liberális párthoz tartoznak. Montesquieuvel kezdettük e’ históriai tény előadását; szabad legyen ugyanő vele berekesztenünk: „Ha kérdeztek — úgy mond a’nagyhírű bölcs — ha kérdeztek, minő előítéleteik vannak az angoloknak? igazán nem tudnám megmondani; nem számíthatom oda a’ háborút, nem a’születést, nem a’ hivatali méltóságokat, sem a’ szerencse fiákat, sem a’ ministeri kegyelem balga vágyát; az angol azt akarja, hogy az ember ember legyen, ’s csak két dolgot becsül, a’ gazdagságot és az érdemet“ (pensées diverses); mi mellett mi csak azt jegyezzük meg, hogy ha becsüli, tán kelletén túl is becsüli az angol a’ gazdagságot, (mert hiszen szójárásához tartozik, az ember becsét jövedelmétől merni. —„What ’s he worth?“ „mit ér ez az ember?“ „ten thousand a year“ „tíz ezer fontot évenkint“)—ha mondok , kelletén till becsüli is az angol a’ gazdagságot , de nyitva van ám a’ kereset minden útja, a’ gazdagodás minden ösvénye mindenki előtt; minélfogva elég egyetlen pillanatot vetnünk politicai hatalmának terjedelmére, hogy meggyőződjünk, miképen nagyságát nem a’ fekvő birtok túlnyomó befolyásának köszönheti. Azonban sokaknak kedvencz themájok Angol- ’s Francziaországokat összehasonlítani, ’s midőn az átalakulásnak olly különböző eredményeit tapasztalják, midőn amabban roppant külhatalom mellett a’ rend és szabadság szövetségének lélekemelő látványát szemlélik, emebben pedig szüntelen küzdést ’s belharczokban vonaglást látnak: a’ különbséget egyenesen, a’ nagy fekvő birtok amott túlnyomó befolyásának, itt nem-létezésének tulajdonítják. — Nem akarjuk vitatni, mennyire igaz, mennyire nem, hogy Anglia csak rendet, és szabadságot, Francziaország csak küzdést ’s vonaglást mutat; nem akarunk amarra nézve az emancipatio, ’s reform-bill előtti jelenetekre, nem a’ boldogtalan Izland hét százados szenvedéseire utalni; nem emerre nézve Francziaország vagyonosságának, ipar és szorgalma kifejtésének annyi áldozat, annyi veszteség után csaknem hihetetlen emelkedésére hivatkozni.A mi mindezt mellőzve , ’s rokonszenveinkkel különben is inkább az angol institutiókhoz hajlók, a’ tényt, úgy a’ mint allitva van, elfogadva, oda nyilatkozunk, hogy ha Francziaország örökös küzdelmekben vonaglik, a’ beteg népállapot emez irtózatos kórjeleit nagy birtokok nem-létezéséből korán sem magyarázhatni, hanem inkább onnan, hogy azon politicai nagykorúságot, mellyért az egész nép annyit küzdött, szenvedett, vérzett, sőt vétkezett is, 36 millió közül 180 ezer ember monopolizálja , ’s csak a’pénz-aristocratiának illy túlnyomó befolyása képes örökös zavart ’s küzdelmeket tartani fen azon országban, mellyben ép’ az a hal, hogy ivén sok középrendű fohlbirtokost számlál, a’ stabilitásnak legtöbb elemeit velnk feltalálni, minthogy tudva van, ’s magának Angolhonnak históriája is kialtolag bionyitja, hogy a’roppant terjedelmű fő dbirtokos , valahányszor a’ más két statushatalom által kellőleg ellensúlyozva nem valánat , túlnyomó befolyásukkal nem a’ stabilitásnak , hanem majd a’ nép, majd a’ monarchia ellenében örökös forrongásnak, örökös revolutionak valának elemei. És valóban, hahogy az angol statusélet fejleményén vizsgáló szemmel keresztülfutunk , tettetlen ugyan tagadnunk, hogy a’ nagy földbirtokos aristocratiához szívemelő nagyság emlékezete csatlakozik, de —ha igazságosak akarunk lenni —lehetlen azt is meg ne vallanunk, hogy ezen nagyság csak akkor tűnik elő , midőn a’ conservatíónak Montesquieu által felülírott hatalmas eszközére , ama’ nagyobb erényre támaszkodott, ellenben azon időtől fogva, midőn Wilhelm a’ hóditó 1066-ban Angliát a’ hastingsi mező 45 ezer győzős közt felosztotta , valahányszor a’ nagy fekvő birtok túlnyomó befolyásra emelkedett, mindannyiszor tőben rázatott meg a’ királyi szék, vagy a’ közbéke,rend ’s népboldogság épülete. Nem akarunk bizonyítványul azon időkre hivatkozni, midőn a’ büszke Warwick-ház kérkedve szereté emlegetni, hogy egyik kezével királyt dönt, másikkal királyt emel. Csak a’ legközelebbi idősre vessünk egy pillanatot. Nézzük a’ reformbéli behozatalai, midőn Londonderry ’s Newcastle palotai leromboltattak, midőn Nottingham, Derby, Longborough, Bristől környékén a’nép fellázadt, midőn már a’királyi lak előtt is ágyúkra volt szükség, midőn Chester, Hants, Cornwall, Glasgow tájékán ezerenkint gyűlt össze a’ nép; ’s Anglia újólag egy rettenetes revolutio örvénysélén állott, mi idézte elő az irtózatos statushelyzetet ? a’ nagy birtokos aristocratia túlnyomó befolyása, melly Montesquieu nagy erényéről megfelejtkezett. ’S most ismét nem ezen érdek idézt e fel a’ gaboatörvény elleni mozgalmakat ’s a’ proletariusok fenyegető szövetkezéseit?—Igenis, ama’ befolyás, a’ hol ’s a’ meddig túlnyomó volt, bajt idézett eleget Angliára; de Anglia bámulatos nagyságát nem ez eszközlé, ’s nem is ez Angliának eletet.; nem itt támadta meg őt Napoleon, midőn semmivé tenni akará, nem ez teremté ama’ csudaerejű assocatiokat, nem ez Anglia kereskedői marinaját, nem ez szerzé , nem ez alapitá a’ roppant gyarmati birtokokat, nagyobbakat, mint minőnek Róma a’ világot álmodá. 195