Pesti Hírlap, 1841. július-december (53-104. szám)

1841-12-29 / 104. szám

Szerda ■•W 104. December 29 1841. hirlan min.'e.i heten ket.zer • »rer,Un é. «orr,baton. Féléri olafizetés •’ két fóváro.ban há*hothordá..*l 5 f* , boritékban fl fi , portán borítékká! fl ft pangó pántban. — ElöBret­­hk­al^helyben I « n e r . r­­. . i n ■ ki»,),. t.iUjdooo.nál , h»t»»ni-utc»»i Horrith-házban 481-ik »rám alatt, «gyebütt minden or. kir. po*Uhivatalnál. — Mindanféle hír,iatményak fölvétet­­ey * ) ,§ egy egy hasábsorért, petit betűkkel., 5 pengő krajczár számitttatik. TARTALOM. Névváltoztatás Kinevezések. Halálozások. Ve­­zérczikk. (Visszapillantás.) Gróf Széchenyi István nyilatkozatára. P­ercz­el Móricz. Váltsuk meg az újévi köszön­téseket. Fővár, ujdons. Figyelmeztetés. Megyei dolgok. Bér­egh (törvényszéki eljárás, nyilvános botozás eltörlése, bör­tönügy). B­i­h­a­r (a’ megye állapota, adó­kérdés, uj szolgabi­­rák, statistical bureau, vontatók, tbirák választása). Békés (büntetőjog-ügy, szinházajánlati tartozások, megyei körlevelek, vita Hevessel, haza bocsátott ujonc/­ok). B­ács (tisztválasztás). Bars (kibékülés). Rövid közlések. Vi­d. levéltár ez a. L­ovi in (a’ csapszéki hitelezés szomorú következményei). Unió. M­i­s­k­o­lc z. (az ág. hitvallásnak helv. vallási­ egyházi tanácsot választanak). Kár­oly-F­ej­ér­vár (választási kés­leltetés). Journalisticai különös tapasztalás. Hivatalos levelezés. Külf. napló. Angol-, Francz-, Spanyolhon. Portugalva. Német­hon. Török birodalom. — Hiv. tud. Hird. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Czierlein Károly kir. helyi, számvivőségi tiszt, fel­sőbb engedelem mellett, nevét Ékessy-re, Giinsburg Ignácz győri polgár pedig, Kőszegváry-ra változtatta. A’ rm. m. kir. h.tanács Simonchich Jánost és Oláh Istvánt díjas fogalmazókká léptette elő. (H — k) A’ rm. m. kir. udv. kamara Schultz Móriczot az ujfalusi bányatörvényszék-helyettességnél tollnok­­ságra alkalmazd. (H—k.) Halálozások. Fiuméban dec. 14-kén Lichten­berg Miksa gróf cs. kir. aranykulcsos, élte 47-ik évé­ben,— Thaly Zsigmond több megyék tábirája f. h. 18- kán élte 84-ik évében hat napi súlyos szenvedés után Csepen jobb életre szenderültek. VezérCZikk. (Visszapillantás.) „Hogyha nem vagyunk szükségtelenek, hogyha sem későn, sem korán nem jövénk, egy szóval: hogyha megérdemel­jük, bizonynyal pártfogást is lelendünk e’ nemzetnél; ha pedig mindez másképen vagyon, le a’ színpadról, ügyesbbek elől, nem érdemtettük meg az életet.“ E’ szavakkal lépett föl hírlapunk egy év előtt a’ nyilvá­nosság mezején, becsületes versenyben megfutni a’ pálya homokát vetélytársaival. Egy honnak fiai, ki­ket, véleményben különbözők bár, a’ haza szent sze­relme egyesít, végczélban nem különbözhetnek; ’s kiknek czéljok egy, azoknak versenyezni kell csak, — gondolánk — nem küzdeni. Küzdj elleneddel, ki­vel az enyészet mélysége fölött késfoknyi pallón ta­lálkozói, hol kitérés nincs, csak férfias harcz, vagy hátat fordító gyáva futás. De a’ pályatárs nem ellen­ség. A’ versenyezők nem szemközt futnak, ’s a’ nyilvánosság pályahomoka nem keskeny hid, mely­­lyen az erősb „vaskarral kénytelen sötétbe so­dorni“ az elől-menőt, csak hogy ő maga czélhoz érjen. Nem, a’ tér széles, a’ mező nyílt, ’s induló­pontját minden pályázó , a’ mikint tetszik, úgy vá­lasztja. És a’ czél nem díj, mit csak egy nyerhet. Czél a’ közjónak, emberiségnek ’s nemzetnagyság­nak épülete, mellyet évezredek sem végeznek be. És mi mindnyájan, kicsinyek nagyok, hivatva va­gyunk munkásokul. Legyen, hogy egyik később ér­kezik, legyen, hogy másik kevesb követ hoz, csak hozzon mindenik, ’s csak érkezzék, ’s csak legyünk munkások, anyagot hordók: a’ nemzet, e’ nagy épí­tész — bízzunk, reméljünk — majd elrendezi; mert hiszen írva leljük, hogy: „ki várakat épít, leg­kisebb szögnek tudja mi haszna vagyon.“ Így gondolkozunk a’ magyar időszaki sajtónak előttünk létezett orgánumairól; ’s hogy sem érdeme­ik becsmérlése, sem hiányaik kitüntetése, sem a’ nemtelen kenyéririgység epéskedése, hanem a’ po­sitiv ügyekezet ’s elvbarátaink közredolgozó munka­segélye volt az, mi által pártolást nyerni ’s velők mellettök megállni törekedénk: ezt egy éves pálya­futásunk minden léptével megbizonyitánk. Mert ne­künk úgy tetszett, hogy a’ viszontagságos idők, mik­nek dicsőséges zárjelenetét az 1840-iki epochalis or­szággyűlés képezé, végeredményül nemzeti betéte­tünk politicai láthatárán, jeleket hagytak komolyan intőket, hogy olly kort értünk, mellynek igényeit, a’ mi eddig volt, egészen ki nem elégítheti; minélfogva nem vala prometheusi lélekre szükség, hogy érez­zük, mikint az időszaki sajtónak stationarius állás­ban nem lehet maradnia, ’s hogy a’ tér mellett, mely lyen munkálni, az irány mellett, a’ mellyben hatni időszaki lapjaink szabad akarattal vállalkozónak, még van egynél több tér, és van irány, melly mun­kás kezekre várakozik, ’s hol még a’ kötött kéz is munkakört szabályzó korlátai közt némi kis hasznot mégis tehetend. — Mert a’ nemzet és kormány 1840- ben Europa színe előtt nyiltan őszintén kibékültenek, és mi azt gondolok, hogy vétkeznék a’ kormány kö­zelítése, vétkeznék a’ nemzet jelleme ellen, a’ ki föl­tenni képes volna, hogy az egész csak egy tünékeny szikrajelenet, melly elenyészem­ hatástalanul. Mi bennünk jobb hit keletkezett, ’s ha talán volt perez, mellyben a’ gyarló kebel kételkedésre vala hajlandó, hitünket edzé a’ meggyőződés, hogy az események­nek bizonyos logicája van, melly előbb-utóbb, de be­­végzendi az előzményes tény syllogismusát. És az­ért, miután nemzet és kormány nyiltan elismerék, hogy javítói akarnak, javitniok kell: lehetetlen vala kételkednünk, hogy a’ sajtó is munkarészvétre le­szen hivatva, mert illy munka mellett alkotmányos országban a’ sajtó közredolgozását sem kormány, sem nemzet nem nélkülözheti. A’ kormány azért nem, mert ha kormányzottam és a’ szándéka jóságá­­róli meggyőződést, a’ vak engedelmességnél többre becsüli (a’ mint nem lehet nem becsülnie, minthogy amabból szeretet ’s kölcsönös bizodalom, ebből csak szolgalelkű indulat tenyész), úgy a’ sajtónál sükeresb segédre nem találhatand; a’ nemzet pedig e’ közre­­dolgozást azért nem nélkülözheti, mivel alkotmányos országban maradandó hatásra csak olly haladási lé­pés számolhat, mellyet a’ nemzet önmagából ön­kényt fejtett ki; és ez a’sajtó közredolgozása nél­kül csak vagy igen későn lehetséges, vagy tán egé­szen lehetetlen. Illy körülmények közt, ’s illy bizodalom mellett mi is úgy gondolkozónk, hogy „Magyarország pillanatai drágák“; de innen azt is következte­­tők, hogy a’ drága pillanatokban, kis tehetségnek sem szabad veszteglenie, ’s az i­t elhagyva a’ magá­nyos élet bár fáradalmas de viharmentebb szelíd fo­lyamát , megragadok a’ becsülettel ajánlkozó alkal­mat, még egyszer megkísérteni erőnk parányiságát a’ nyilvánosság rögös mezején, mellyen járatlan csa­pást törőkre (magunkról tudók) mindig ’s minden­kor sok keserűség várakozott. És egy éve már, hogy a’„Hírlap“ él. És ez első év küzdelemteljes év vala. Erős léptekkel kö­­zelgett a’ kor, mellyben megválik, mi alkalmas az igék közül, hogy testté legyen, ’s kik a’ békés, nyu­galmas átalakulásnak vasakaratú hű munkásai. És e’ mellett, ha meggondoljuk, hogy alig van instituti­­óink közt valami, a’ mihez több kevesebb százado­kon át, kisebb nagyobb körnek, osztálynak valódi vagy képzelt magányérdeke nem csatlakozott; kö­vetkezőleg, hogy alig gondolhatni a’ reform ösvényén egy vagy más lépést, melly ha nem a’ majdankori eredmény, hanem a’ közvetlen érintés szűk szem­pontjából tekintetik, egynek valódi, másnak vélt ér­dekebe ne ütköznék: igen természetes, hogy illy korban ’s illy körülmények között egy időszaki lap­nak, minő a’Pesti Hírlap, bármennyire töreked­jék is elveit a’ fenálló viszonyok kímélésével, az igazság követeléseit a’ józan politica sugallásival pá­rosítani, lehetetlen volt tömérdek ellenkezéssel ’s megtámadással nem találkozni. És ebben volt ré­szünk bőmértékben; ama’ hatalmas megtámadástól, melly fájt légyen bár, de tiszteletünket érdemlé, mert az aggódó hazafiság szent érzelmeiből eredett, le egészen a’ magányos élet szende nyugalmát zavaró nemtelen inhumanitasokig. De minden pályának van saját terhe, ’s a’ nyilvános élet kénytelensége gyak­ran különösen contraszirozik a’ magányos jellem sze­líd vonzalmaival. És nekünk nem illik , nekünk nem szabad panaszkodni. Mert ha igaz, hogy mindenki­nek tetszeni akarni kábaság volna, talán ép e meg­támadások szenvedélyes kikelései legcsalhatlanab­­bul bizonyítják, hogy vállalkozásunknak hatása van, ’s már is megtermetté gyümölcseit, különben nem igen bántanának. És istennek hála­ van súly, mit a’ mérleg ellentáljába nemes önérzettel vetnünk szabad És ez­­ a’ csatlakozás elvrokoninktól, dolgozó társa­inktól, a’ részvét- ’s érdementúli méltánylás pártfo­góinktól, melly — megvalljuk őszintén — most, mi­dőn a’ magyar időszaki sajtónak annyi derék orgá­numa van, a’ legmerészebb reményt is kielégitné; várakozásunkat pedig bármi sangvinicus volt volna is, felülhaladja. Ha egy illy vállalatnak becsét ’s hatását csak egy embernek ’s közvetlen segédeinek személyessé­ge föltételezné, erőnk parányiságának érzetében tán folytatni sem mernék, mit tán kezdeni sem mertünk volna; de mivel az idők üterének lüktetéseire vetők gyönge belátásunk minden figyelmét, az irányhoz, mellyet elveink szerint választónk, ’s elvhűség mel­lett egyedül választhatónk, annyi tiszta őszinte köz­­redolgozás, annyi buzgalmas erő, annyi értelmesség csatlakozott, hogy ön csekély személyeinket a’ szá­molásból méltán kihagyva, bátran kiáltanánk isten és nemzet előtt: Uraim! kik vállalatunkat közre­­dolgozástukkal ápolátok, résztvevéstökkel gyámoli­­tátok, csatlakozástok meddő nem vala, munkátok nem volt haszontalan. Ezt a’ múltra hála ’s köszönet, ezt a’ jövőre re­mény’s kérelem mondatja velünk. A’ Pesti Ilir- l­a­p­nak kétségtelenül megvannak fogyatkozásai, meg hiányai; ’s legtöbbek azokban, a’ mik közvetlen tő­lünk erednek. ’S mi nem akarjuk mentségül monda­ni, hogy egy illy vállalat mindennapos nehézségeiről, ki nem próbálta, tán fogalma nincs, kivált minelunk, hol a’ sajtóra nézve igény ’s gyakorlat olly különbö­ző; hol törvény nem lévén, melly vezércsillagul szol­gálhatna működéseinkben, minden csak találgatás ’s máról holnapra megváltozható hullámjáték; nem akar­juk mentségül mondani, hogy a’szőrszálhasogató, be­tűt bonczolgató critica kérelmesen kérődző taglalatá­­nak könnyű, csorbát találni a’ rohanó perez sürgető ha­talma alatt futtában mázolt dolgozaton; mellőzve min­den mentséget, el kell ismernünk, hogy a’ hiánynak ’s fogyatkozásnak tehetetlenségünkben mindig bő forrása lesz; de minden hiányaink mellett is a’ hálás méltánylat mondatja velünk, hogy elvrokonunknak gyámolitása oda küzdé fel zsenge intézetünket léte­lének első évében, miszerint ha megindítása hasznos volt,,folytatása már szükségessé lön. És ha végig nézünk nemzetünk szellemi mozgal­mainak jelein, kettőt nem lehet észre nem vennünk. Egyik az, hogy a’ politikai pártok határozottabb szí­nezetekben alakultak, mint valaha. És ez tényleges nyereség, mert egy haladni akaró nemzet életében, a’mint az önerő-ismeret legszükségesebb, úgy az önmystificaliónál nincs károsabb. Másik az, hogy a’ nemzet eszmei és gondolkozik szélesebb körben, terjedtebb mértékben, mint valaha. És a’ lefolyt év­nek legfőbb nyeresége ebben fekszik; ez már egy positiv lépés előre, egy lépés, mellynek minden esetre jövendője van. Isten óvja meg nemzetünket azon állapottól, hogy helyette csak 10—12 ember gondolkozzék; a’ melly nemzet eléggé indolens ar­ra, hogy szerteágazó akaratját néhányan könnyedén egy kalap alá hajthatnák, hamar kerülne olly kalap alá, melly vaskalapkint nyomná homlokát. Istennek hála tehát, hogy a’ nemzet eszmél és gondolkozik terjedtebb mértékben mint valaha. — Vétek volna tőlünk, a’ hozzánk csatlakozott intellige­ntták erejét nem méltányolni; ’s azért balgaság volna, tulszerény­­ségből ki nem mondani, hogy ez állapot előidézésé­re az időszaki sajtó többi orgánumai közt a’ Pesti Hírlap is ten valamit. És ha van érdeme, ez ebben áll, nem egyik-másik javaslatkában, melly ha jó, megtermendi gyümölcseit, ha silány létünk baj és kár nélkül, vagy ha közönbös, elfelejtetik; nem , fő­érdemét mi abban hiszszük, hogy ösztönül szolgált a’ gondolkozás terjesztésére. Ezt a’Pesti Hírlap szerkesztősége mindenek fölött tisztelt levezői ’s dol­gozó társai közremunkálásának köszönheti. Fogad­ják a’ nyilvánosság útján is legszívesebb köszöne­­tünket, ’s engedjék hinnünk, hogy a’ hatás, mellyre kérkedés nélkül hivatkozhatunk, nemes öntudattal jutalmazandja fáradalmikat, ’s elég ez is leend ösztö­nül szolgálni, hogy férfias jobbot nyujtsanak tovább­ra is gyámoltjoknak, mellyet egy év alatt erős férfi­as állásra juttatni segítettének. (Gróf Széchenyi István nyilatkozatára.) Váratlanul lepett meg gróf Széchenyi Istvánnak a’ Jelenkor ’s Pesti Hirlap utolsó számaiban megjelent felszólamlása, 320 lánczhidrészvényeinek eladása iránti szándékát hirdető. Lehellen elfojtanom a’ bel­sőmből kitörő hangokat, ’s észrevétel nélkül hagy­nom a’ magyar jellemének nem épen méltatlanul lett szemrehányásokat; mert borzalom és keseredés töl­­té el keblemet, midőnszerintök megértém­, hogy men­­tegetés, gyanúsítás ’s rágalom elleni óvás legye­nek az egyedüli indító okok, honunk jelen században f első reformátorát e’ lépésre indítók. — Annál érzé­kenyebben kell hatnia az érintett czikk tartalmának közönségünkre, minél inkább világos leszen ebből, az ország erkölcsi egészségének sülyedése ’s a’ bi 207

Next