Pesti Hírlap, 1841. július-december (53-104. szám)

1841-09-11 / 73. szám

gattak, hogy a’ ki a’ magyar nyelv virágzásának, terjesztésének nem mondom ellensége volna, de buzgó barátja nem volna, az nem csak törvényt’s hazafiui kötelességet sértene, hanem még az önér­deknek és saját javának természetes ösztönével is ellenkezésbe jöne: bizonyságot tettenek tehát, hogy az ágostai vallástételü egyházi rend körében a’ ma­gyar nyelv hatalmasan és sebes léptekkel terjed (a’ minek még olly oldalról is, honnan legkevesebbé vártuk volna, magán e’ gyűlésen örvendetes bizony­ságait tapasztalok), bizonyságot tettenek, hogy an­nak tanulását nemcsak intéssel ’s tanácscsal elő­mozdítják , de még (különösen a’ bányai superinten­­dens ur vallomása szerint) pappá nem is szentelik, a’ ki magyarul nem tud; más részről a’ panslavismus­­nak vagy egyéb efféle irányzatoknak a’ kormányuk alatt levő egyházi rend körében létét ’s fenállását eddigi biztos tudományuknál fogva, merő koholmány­nak és rágalomnak nyilatkoztatván, a’hírlapokban terjesztett azon vádnak,mintha az ágost. evang. egy­házi rendnek tót ajkú része hon- ’s nemzetellenes hajlandóságot táplálna keblében, nyilvánosan ellen­mondottak, a’tót nyelv körüli élénkebb buzgalmat nem valamelly külhatalom hajtogatásainak, hanem egyenesen annak tulajdonítván, hogy midőn egy részről a’ tót ajkú nép irányában a’ vallás igényei elhanyagolást vagy kényszeritést nem tűrhetnek, más részről a’ tótok sokak által gúny tárgyaivá ala­­csonyittattak, ’s azon hiedelemre jöttek , mintha a’ magyarodás túlbuzgó heve őket nyelvüktől akarná megfosztani. — E’ nyilatkozásokra többek által vá­laszul adatott, hogy örömre válik hallani a’ józan fogalmakat, mik a’ magyar nyelv szüksége iránt, úgy a’ törvényes és polgári kötelesség, mint a’ Pro­testantismus érdeke szempontjából előterjesztettek; mert valóban komoly intésül szolgálhatnak az év­könyveknek azon lapjai, mellyeken föl van jegyez­ve, hogy a’ protestantismus Magyarhonban egykor erősebb, terjedtebb vala.­­ Ezek szerint a’vallás szent érdeke úgy, valamint a’ hazafiui kötelesség egyiránt intenek, hogy a’ hitszónok- ’s tanitórend­­nek számos,igen számos nagyérdemű tagjai, kik már is tettel és szóval tanúsították, hogy e’ kettős szent érdek kebleikben hő rokonszenvre talált, elég­gé nem magasztalható buzgalmukban férfiasan előre haladjanak; azok pedig, kiktől e’részben még van mit kívánni, érezzék, ’s a’szerint cselekedjenek is, hogy itt nem elég a’ törvénynek ellene nem szegül­ni, hanem annak czélzatát, ’s vele a’ közös honnak ’s ebben szent vallásuknak javát minden kitelhető buzgalommal elősegíteni kötelesség. — És ez az, a’ mi által győzedelmesen megmutathatják, hogy a’ nemzetellenséges vágyak ’s irányok felőli gyanu­­sítgatás vagy alaptalan rémlátás, vagy rágalom.— Egyébiránt a’ dolgok illy helyzetében, midőn közöt­tünk az engesztelődés ’s a’ józanul felfogott közér­dek szelleme leng, vettessék fátyol az elmúltakra; ’s ha nem h­iányzanának is egyes adatok, az ellensé­ges irányt bizonyíthatók, legyenek a’ feledésnek ál­­taladva, hahogy boldogtalan provocatiók napfényre nem idézik; két dolgot minden esetre jó lesz általá­nosan megjegyezni. Egyik az, hogy sem a' törvény­hozás, sem a’ törvényhatóságok, sem a’ magyaro­dás buzgó barátai nem adtak elegendő okot azon bal hiedelemre, mintha itt e* honban az czéloztatnék, hogy a* nem-magyar ajkuaknak nyelvűket tépjük ki szá­jaikból, vagy hogy a’ vallás szent malasztainak kiszolgáltatása akármi nézetnek is alája rendeltes­sék; hanem ezéroztatik az, hogy Magyarhonban a' közélet alapja, orgánuma a’magyar nyelv legyen, mint volt már hajdan, midőn mégis ebben nyelvük elraboltatását képzelni a’tót ajkuaknak eszökbe sem jutott, és ezéroztatik az, hogy ezen közéleti diplo­­maticus nyelv ismerete a’ bakosok közt szélit­ mó­dokkal elterjedjen , a’ nélkül hogy saját nyelvüktől őket megfosztani valakinek eszében volna. Illy hie­delemre tehát ok nem leven, azt inkább ürügynek le­hetne mondani, mellyel a’ nem-akarás, vagy még annál is rosszabb valami fedeztetett.— Második az, hogy a’ panslavismus irányáról a vád political con-j­uncturákon ’s tényeken alapszik. Egy részről tót űrlapokban ’s más elmemüvekben az osztótság (v 3 .-slovensztvo, panslavismus) jövendője gyakori kérkedéssel emlegettetik; más részről ötven éves tapasztalás mutatja, mikint terjeszti ki az éjszaki Briaraeus messzebb és messzebb bal karját le egé­szen Montenegróig, körülkarolandó a’ hont, melly azon innen feküszik; és ha e’ mellett látjuk , mikint anyaországunk délkeleti tőszomszédjában a’ magyar­ság iránt szenvedélyes ellenségeskedés lobog; mi­kint bizonyos illyr hírlapok és egyéb nyomtatvá­nyok minden sorban telvék a’ magyarok iránt a’ legellenségesebb indulat kitöréseivel, miki­t emle­getik az osztótság roppant hatalmát, mikint szólít­ják fel a’ Magyarhon határain belől lakó tótokat is egyesülésre, mikint e’ lapok ’s a’ bennök nyilatkozó irány némellyeknél nem csak viszhangra, rokon­­szenvre, de még munkatársakra is találnak, ne tűz­zünk bár—engesztelődés végett—minden egyes ada­tot , általában lehetetlen el nem ismerni, hogy ezen iránynak’s azt élesztő, ápoló társulatoknak bizonyos politicai conjuncturák között ép’ úgy ellenséges haj­lamra kellene fajulniok, ép’ úgy a’ „focus“ felé kel­lene szítniok, mint a’ minő bizonyos, hogy a’ leejtett kő a’ föld felé gravitál. — Az elnök-főfelügyelő meg­értette az időnek jeleit ’s férfiasan szembeszállott a’ veszélylyel a’ melly van, és a’ veszélylyel, a’ melly lehetne, miért is hitsorsosinak úgy, valamint az egész honnak ’s utókornak helyesléséről, hálájáról, köszönetéről bizonyos lehet. — illynemű vitatások után, mellyekben többek között Draskóczy Sámuel gömöri első alispán, Szentiványi Károly, Pulszky Ferencz és Nógrád­ esperességi egyházi jegyző tiszti. Fabó urak kitünőleg részt vettek, a’ tett indít­ványok nyomán következő vésszés hozatott: Midőn a’ gyűlés egy részről az elnöknek magyar nyelv figyebem­ czélszerű rendeleteit macáévá tevén, hálás köszönetet szavazott, más részről örömmel értette az egyházi rendi­eknek azon nyilatkozatát, hogy alattvalói hőségéről ’s hazafiai kötelességéről soha meg nem felejtkezve , fejedelmünknek örökké hű alattvalója, a’ honnak örökké hű fia volt és lesz. Ezeknek folytában kinyilatkoztatik ugyan, hogy a’ honi nyelv bővebb terjesztésével, senki a’más aj­­kuakat nyelvüktől megfosztani, ’s a’ gyülekezeteket saját nyelvükön folytatandó isteni szolgálatok sza­badságában háborítani nem akarja; e’ mellett azon­ban kötelességül tétetett a’ superintendenseknek, hogy a’ hittudományi tanulókat, ha a’ magyar nyelv­ben elegendő járatossággal nem bírnak, semmi szin alatt föl ne szenteljék, ’s az iskolai oktatók’s taní­tók választásában az ekklézsiákat a’ törvények ren­deletére figyelmeztessék.­­ Továbbá az iskolákban netalán még létező úgynevezett tót társulatok, azok­nak idővel vészes irányzatuakká fajalhatása tekinte­­ből végképen eltöröltetnek, az illető tanítóknak pe­dig illyetén baliránynak elnézése, vagy épen neve­lése hivatalvesztés alatt tilalmaztatik;— a’ hitszóno­e­koknak szükséges homilefi­ai gyakorlatok megha­gyatván. — Ezek után Szentiványi Károly, mint a’ tiszai superintendentiának egyik követe, az unió iránt tett indítványt, olly módon, hogy annak óhajtása kimondatván, ’s lehetsége elismertetvén, az eszközlés, iránti terv vegyes választmányra bizassék, ’s hozzájárulásra a’ helvét hitvallású atyafiak fel­­szólittassanak. Melly indítványt a’ nagyszámú gyüle­kezet egy szívvel lélekkel, egyetlenegy szó ellen­zése, vagy kétkedése nélkül, közértelm­ileg elfogad­ván : a’ felszólítási javaslat is nyomban felolvastatott, ’s úgy a’mint a’vezérczikkben foglaltatik, helybeha­­gyatott; annak a’ helvét hitvallású atyafiakhoz átvi­telére Jozeffy Pál superintendens szónoklata mellett fényes küldöttség; az unió dolgában­ vegyes választmány tagjaivá pedig a’ következők neveztet­tek: mind a’ négy kerületi felügyelők, mind a’ négy superintendens. Dunántúlról: Benyovszky Péter, Horváth Dániel táblabirák; Perlaky Dávid esperes; Wimmer Ágoston , Slaubner Máté hitszónokok; Ilelyéssy László sopronyi professor. Dunamel­­lékről; Justh József és Scultety Pál t.birák; Kanka Samu esperes; Simkó Vilmos hitszónok; Boleman István prof. A’bányai superintendentiából: Tihanyi Ferencz temesi gróf, Schedius Lajos k. ta­nácsnok, Sréter János alispán, Kubinyi Ágoston, Lissovényi László, Kossuth Lajos t.birák; Valenti­­nyi János esperes; Chalupka János, Mikolay Ist­ván, Székács József hitszónokok. Ti­számné­r1 ék­ről: Draskóczy Sámuel alispán és kér. helyettes felügyelő; Szontagh István esperességi felügyelő; Szentiványi Károly, Pulszky Ferencz , Fabriczy Sámuel, Sponer Pál t.birák; Spissák György espe­res; Ferjencsik Sámuel, Kolbenh­eyer Móricz hit­szónokok; Vandrák András, Hlavacsek Mihály és Pelecsi János professorok. • A’ helv. vall. köv. magyaroszági evan­­gelicusok egyetemes közgyűlése Pesten septemb. 9-kén. Az unió eszméje egyike azon esz­méknek, mellyeket a’gondviselés néha a’kor és em­beri erő fokmérőjéül küld az emberek közé, és ime a’ protestáns vallás mindkét felekezete megértette az idő komoly intését. Minő lelkesedéssel fogadók országszerte mindenütt az egyesülés javaslatát, mi buzgó lépések tétettek a’ nagyszerű terv sikerité­­sére, mint siet az ágost. evangelicusoknak jelenleg Pestre gyűlt főconventje mindent elkövetni, hogy a v­ezér óhajtott és üdvös véget érjen, mindez részint már tudva van a’ tisztelt közönség előtt, részint még ezután fog értésére adatni. Ezúttal a’ helv. vallásté­telt követők egyetemes közgyűléséről néhány szót. A’ gyűlést n.­mlgy gróf Teleki József ur koronaőr ő excja, mint a’ négy superintendentia gondviselői közt hivatalban legidősbb nyitá meg a’ m. academia teremében esti 6­­ s órakor. A’ tanácskozást főtiszt. Tóth Ferencz pápai superintendens szivből fakadt imádsága előzé meg , mire elnök ur ő exéja illetőd­­ve jelenté, hogy a’múlt évi convent óta Péchujfalu­si Péchy Imre titkos tanácsnok és septemvir, a’helv. h­itv. protestánsok egyetemes közgyűlésének rendes elnöke meghatározván, tisztének ismeré, mint hiva­talban legidősb, a’ conventet összehúz némi komoly és érett fontolást igénylő tárgyak iránti tanácskozás végett, ’s mindenek előtt elnökválasztásra híva föl a’ gyűlést, melly ő excját, mint hivatalban külön­ben is legidősbet és annyi országos érdemmel ragyo­gót, azonnal elválasztó. Ezután a’ tiszántúli superin­tend. gondviselője és követe mélt. Vajai báró Vay Miklós ur az eddigi szokás és a’ helv. h­itv. felekezet canonicus szerkezete nyomán mutogatván, mikép a’ helv. hitv. protestánsoknál mindig vegyes, egyházi és világi kormány divatozott, ’s mikép e’ vegyes rendszer a’ helv. hitvallású protestánsok minden na­gyobb és kisebb testületein átvonul, a’ kormánynak világi és egyházi elnök közötti megosztását indítvá­nyozó. E’javaslat rövid, de élénk vitát idéze elő. Fáy András, Nyáry Pál és Ensel Sándor valónak az ellenvélemény szószólói. Fáy jelesül a’ prote­stantismus eredetéből és szelleméből mutatá meg , miszerint épen a’ hierarchiai bilincsek széttörése fe­­küvék a’ reformatio czéljában, és így illy a’ refor­matio szellemével, mellynek egyedüli forrása’s alap­­ja az evangélium, merőben ellenkező hierarchiai elemnek, vegyes kormánynak és kétfejű elnökség­nek behozatalát elhatározottan ellenzé. Nyáry a’ megosztott hatalomban szakadásnak látta csiráit el­hintve. Tétetett szó utasítás hiányáról is. Az ind’­­­ványozó kijelenté, miszerint álmában sem sejthett volna illy erős ellenszegülést, ’s javaslatától eláll­­ván, a’ kérdésben forgó vegyes elnökség iránt uta­sítást inditványoza kérni az illető superintendentiák­­tól, mi azonnal el is jön fogadva. Ekkor megjele­nek az ágostai hitv. főconvent küldöttsége hazaszer­­te tisztelt gróf Zay Károlylyal együtt. Az ügy, melly a’ küldöttséget a’ rokonvallásu convent gyűlési te­remébe hozá, már előre tudva volt, és minden szív­ből és ajakról egy megszűnni nem akaró „éljenek“ kiáltás üdvözlé a’ követséget, mellynek szónoka fő­tiszt. Jozeffy Pál tiszamelléki super, lelkes szavak­ban ünnepélyesen teve az egyesülési ajánlást, mit megint zajos „éljenek“ kiáltás követe. Ekkor mo­­zsony-győri egyházvidéki esperes Perlaky Dávid ur átnyújtván elnök ő excjának az ünnepélyes felszólí­tó levelet, ő excja örömmel köszönte a’ minden magyar protestáns lelkével rokonná vált eszme hir­detőit ; igéré, hogy a’ tárgy a’ helv. vallástételü ro­konoktól illő komolysággal és lelkesedéssel fog fon­tolóra vétetni, és hogy nem mulasztandja el annak idejében a fölhivókat az eredményről értesíteni. A’ távozó küldöttséget ismét több száz ajkú „éljen“ ki­­séré , Zay Károly gróf pedig elnök ő excja közelé­ben foglala helyt. Fölolvastatván a’ levél, mellyben előlegesen az egyesülési terv kidolgozására a’ refor­mátusok részéről is a’ vegyes választmányhoz tagok javasoltatának kineveztetni, Fáy András a’javasla­tot egy közakaratú „elfogadjuk“ fölkiáltással javas­ló elfogadtatni. A’javaslatot köztetszés követé. Ekkor b. Vay Miklós superintendentiája nevében és utasí­tásából kijelenté: miszerint az unió eszméje a’tiszán­túli egyházkerülettől is legnagyobb lelkesedéssel üd­vözöltetek; de kijelenté egyszersmind: miszerint a’ tiszántúli superintendentia a’ dolgot olly komolynak, annyi akadálylyal járónak tartja, hogy ebben minden hirtelen lépést az ügyre nézve inkább gátlónak mint előmozdítónak hisz. Ugyanazért, bár az ügyet elv­ben melegen pártolá a’ nemes báró, a’ választmány­ra nézve mégis úgy vélekedék, hogy azt a’ convent a’ superintendentiák befolyása nélkül, mint különben sem önálló, hanem egyenesen ezektől függő, határo­zó hatalom nélküli testület, nem nevezheti ki, és így a’ választást a’ superintendentiákra bízni javaslá. E­ javaslat ellen számosan fölszólalónak, úgy hogy Ragályi Tamáson kívül egy pártolóra sem talált. Legtöbben ezen nézetünk szerint czáfolhatlan okfővel éltek, hogy a’ czél akarását mutatni, de az eszközt (ez esetben pedig a’ választmány egyenesen csak terv­készítő eszköz) nem akarni, nem más mint a’czélt sem akarni, nem egyéb mint palást, melly alá szükség esetében szűkkeblűségünket rejthetjük, nem egyéb buvóajtócskánál, mellyen át a’czél elől futamni aka­runk. B. Vay kijelenté, hogy ő sem ő maga, sem su­perintendentiája nem ismerend el olly választmányt, m­elly a’ superintendentiák egyenes befolyása nélkül neveztetik ki, sem olly választmányi tagot, ki kineve­zését e’ forráson kívül másnak köszönheti. A’ vita hosszas és viharos volt, mi közben az egyházi sze­mélyzet egészen nemlegesen viselé magát. A’ tusá­nak végett vetett elnök ő excja, kijelentvén : misze­rint ő analógiát lát az országgyűlés és más több ki­sebb testületek megbízásából alakult testület, p. o. a’ convent közt; ’s valamint az országgyűlés, a’ nélkül hogy ez által a’ vármegyék jogai legkisebb csonkí­tást is szenvednének , önállólag választmányokat kinevezhet, úgy nevezhet ki a’ convent is kül­döttséget , a’ nélkül azonban, hogy e’ küldött­ség végzéshozó hatalommal birna. E’ nyilatko­zat folytában az egyesülési terv előleges kidol­gozására az ágostai hitvallású conventtől javaslótt vegyes választmányhoz következő tagok neveztettek ki: a’ világiak közül a’ négy főgondviselő, Ragályi Tamás , Dókus László, Sombory Imre, Nyáry Pál, Fáy András és Zsoldos Ignácz; az egy­háziak 614

Next