Pesti Hírlap, 1842. január-június (105-156. szám)

1842-03-03 / 122. szám

Csütörtök Pesti Hírlap, 122. Megjelenik e’ hírlap minden héten kétszer : csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 fit, borítékban 6 ft, postán borítékkal 6 ft pengő pénzben. — Előfizet­hetni helyben L­a­n­der­er Laj­o­s kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyebütt minden császári királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kivánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek ’s egyegy hasábsorér petit betűkkel 5 pengő krajczár számittatik. Martius 3. 1842 TARTALOM. Kinevezések. Vezérczikk (Örökváltság.) Ifj. Bezarédj István. — Igazítás. Nemzeti színház. Megyei dolgok: Szatmár (előizgatások, népes de csendes gyűlés, Kende Zs. elleni ügyészi kereset megsemmisítve, rendőr- ’s sz. birák, kicsapongás extra senatum , Szamod szabályozás). Vas (még valami a’ tisztválasztási kérdéshez; zsidó-türelmi taksa , hathéti oktatás, csempészet, átcsinálás) Tolna (dunaszent­­györgyi villongás, vegy.­ház. Statut, közrendelet, vasutak, hi­vatalbeli incompatibilitások). Középszolnok (az engesztelt­­nek vélt egyenetlenség éledez, élelmezés, választási kérdés). Hajdúke­rül­e­t (Tolna levele, az erdélyi unió­, Vasé a’ bör­tönügy iránt, tisztválasztásróli intézkedés). V­­arasd (latin levelezés és horvát igények , gyűlést tárgyaló hirdetés , világos örökösödés, bormérési jog). Ki­r. vár. köréből: Szabad­ka (Mukics búcsuvétele, biróhelyettesítési kérdés, megyei körlevelek folytábani felírások, vasut-részvény, jótékonyság, szóbeli perek, bűnt. jogi szelidebb eljárás botvirtuozitási exer­­citium). Vid. levéltárcza: Selmecz (az ev. lyceum­­ban a’­pol. és hisz, tudom, magyar tan. szék-iktatói ünnepély, humanismus). Nyitra (kölcsönző tár). Ráczkeve, Lestin. Külföldi napló. Angol­, Franczhon. Értekező: Örökváltság. — Lanyay Gábor. •— Hív. tudósit. Hirdet. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY O cs. ’s apost. kir. felsége gróf Zichy Domokos, rozsnyói püspököt veszprémi püspökké, — Bárczay József tornai, Bittó Benjámin pozsonyi első­ alispá­nokat , Hubay József ’s Melczer István kir. ügyigaz­gatósági fiscalisokat, és Beniczky Ágoston zólyomi volt alispánt a’ kir. itélő­-tábla ülnökeivé, — gróf Serényi Lászlót a’ m. kir. helytartó-tanácsnál tisz­teletbeli titoknokká, — báró Apor Károlyt az erdé­lyi kir. itélő­-táblánál tiszteletbeli ülnökké, — Privi­­czer Istvánt a’ fiumei kir. kormányzóságnál, Tosoni József­ Ágostont a’ fiumei váltó-törvényszéknél meg­ürült ülnökségekre,— Röszner Károlyt radabósi bányászigazgatóvá és bányatörvényszéki helyettessé, Rébay Józsefet pedig oláh-láposbányai bánya- és hutamesterré kinevezni kegy, méltóztatott. (H.k.) Vezérczikk. (örökváltsá­g.) Sajnos szemlélet, mi csekély ’s említést is alig érdemlő­ foganat követé mindekkorig hazánkban, a’ kilenczed megváltása ’s az általános úrbéri örökváltság iránt hozott uj tör­vényeket. Egy-egy év alig birt létre hozni ország­szerte egy-két példácskát.E’részben legalább nincs mivel hízelegni magunknak; annyira nincs, hogy talán ez állapot rész voltának valóban nem kedves érzetéből magyarázható némi részben legalább ama’ boszankodás-féle hang, melly az e’ tárgy feletti vitat­kozások nagy részén hírlapokban ’s azokon kivül, és pedig majdnem politicai szinezet különbsége nélkül átvonul. Látszik t. i. hogy minden rész érti, vagy legalább minden résznél ösztön és sejtés sugalja, mikép mindnyájunknak életérdekében áll, hogy ama’ megváltási törvények igéi közöttünk testté legye­nek , és pedig késedelem ’s halasztás nélkül, ne­hogy teljesedésbe menjen fölöttünk, mit a’ Sybilla mondott könyveiről, ’s mi ez állapotra is olly igen alkalmazható. Érezzük, hogy e’ tárgyban magunkkal elégedetleneknek lenni okunk van; ’s ez érzés, a’ mint tudjuk, gyakran mások ellen is boszuságot szo­kott az emberben gerjeszteni, sőt az emberi termé­szet sajátságihoz tartozik, hogy hajlandók lennénk okokat keresni, miknél fogva magát a’ tárgyat rosz­­szalhassuk, mellyre nézve érezzük, hogy önma­gunk előtt némi szemrehányást érdemlünk.— Azon­ban kár volna, hahogy az érintett váltsági törvé­nyek sikeretlenségében létező rosznak érzete, csak illyféle boszankodásban, legfölebb egymás elleni panaszokban ’s gúnyban önilenék el, a’ helyett, hogy kiki főleg önmagában ’s a’ vele egyállásuak­­ban­­igyekeznék nyomozni ’s fölfedezni, mit mulasz­tottak vagy hanyagoltak el ők e’ részben? minő mód, minő eszköz áll hatalmukban, ’s minőket találhat- ■ nának ki ő és társai, hogy részükről e’ megvál­tásokra nézve kisebb-nagy­obb mértékben valami tör­ténjék, valami kísértje legyen? Erre pedig igen­igen sokan, aránylag a’ telkes, vagy kis házas job­bágy úgy, valamint a’ nagy birtokos úr, meghíva érezhetnek magokat, és könnyen megtörténhet­nek , hogy illy, magából a’ népélet elemeiből eredő kisérletek, bár egyenkint kisebb mértékben, de sok felől keletkezvén, ’s összeszövődvén, mind közvetlen eredmény, mind serkentő példa tekinte­tében , egy roppant ténynyé alakuljanak. — És ne­kem úgy tetszik, hogy az e’ tárgy fölött értekezők igen jótékony feladatnak tekinthetnek illy cselekvés­re úgy a’ legparányiabb, mint a’ legroppantabb te­­hetségűeknél kedvet és bizodalmat gerjeszteni; mert kedv és bizodalom már magában is hatalmas erő, eszközt pedig ’s módot legkönnyebben talál, ’s legsikeresebben czélra fordít. Jó volna továbbá, ha olly javaslatoknál, mellyekkel a’ dolog tetleges eszközlésén kivül állók is azt előmozditani igyekez­­nek — mi kétségtelenül méltánylást ’s köszönetet érdemel — jó volna — mondom — ha illy javaslatok­nál mások ne csupán a’ nekik inpracticusoknak lát­szó eszméket vadásznák, ’s ne csupán a’ vélt hibák megrovását vennék feladatúl, hanem a’ czélszerű eszmék kiemelésén ’s az alkalmazásbani nehézsé­gek megoldásán, elegyengetésén is iparkodnának, ’s általában mindenki főczélul nem a’ ne­­gativ hanem a’ létrehozás mezejét vá­lasztaná. Igaz , hogy a’ létrehozás biztosítására eddigi tör­vényeink alig tevének valamit, kivévén hogy a’ nem­zet tagjait ünnepélyesen felszóliták, lássanak önja­vuknál fogva, földesúr és jobbágy önmagok a’ dolog­hoz. És fájdalmas volna ugyan, ha a’ törvény illy­­nemű sanctiójának köztünk semmi foganatot sem le­lehetne reményleni, mindazáltal nem csak magából a’ dolog természetéből következik, hanem sok más nemzetek példái után is biztosan föltehető , hogy az úrbéri váltságnak, mint olly czélnak eszközlésében, melly a’ nemzet köz és egyedi, anyagi és szellemi legfőbb érdekei közé tartozik, a’ törvényhozás nem fog a’ jelen ponton megállapodni, hanem positiv rendszabályokkal, direct és indirect módokkal rajta lesz ,hogy a’ minden részre nyomasztó úrbéri viszo­nyok jótékony átalakulását hathatósan elősegítse és biztosítsa; ’s ez egyenes és mellékes módok között a’ közérdek és szükség némelly tárgyaiban már tör­vényesített kisajátítás elvét is az úrbéri váltságokra minden bizonynyal alkalmazandja. Azonban ha mind­ezekre nézve a’ jövendőt figyelmünk ’s elmélkedé­sünk tárgyául venni igenis méltó*), mindazáltal még közelebb áll, a’ nem kevésbé fontos kérdés: valljon mindaddig, mig az úrbéri örökváltság dolgában a’tör­vényhozás positiv rendszabályt hozand, kisajátítási törvényt alkotand, ’s ennek teljesítésére segédesz­közök (például: bank, hypothecai intézetek) jönek létre, mindaddig — mondom— kezeinket ölbe rak­juk el földesúr és jobbágy henyén várjuk e a’ nem­zeti élet ez uj időszakának elközelgését? becses személyeinket a’ talán hiábani fáradozástól kimér­­getve, könnyűden felhagyjunk e minden eszközlés­sel, mellyet a’ most hatalmunkban álló módokkal megkísérthetnénk? ’s a’ jelent csak tűrjük, legfö­lebb hangosan rosznak panaszoljuk e, é­s a’jót egye­dül csak a’ jövőtől, a’ „maj­d“-tól várjuk? — Illy cselekvés, vagyis inkább elhanyagolás az opti­­mismusnak igen helytelen felfogása volna, még hely­telenebb alkalmazása. És pedig sokszor csak a’ „most mindjárt“ kellő cselekvés elmulasztását palástolgatjuk önmagunk előtt, midőn a’jelent csak azért szeretjük igen rosznak, reménytelennek fes­teni, hogy a’jobbnak előidézését annál nyugtabban várhassuk vesződség nélkül a’jövendőtől. Pedig ki tudja minő alakban hozza isten ránk ama’ jöven­dőt **), ’s valljon nem egyedül a’jelen, bár némileg bajos és szűkebb körű cselekvés után, fog e majdan jövendőnk óhajtott üdvvel fölviradhatni! ***). Kü­lönben is nem minden állapot olly szerencsés, hogy a’ biztos sikerű cselekvéshez már előre mintegy kész mintát találjon; a’ legnagyobb, legszilárdabb dol­gok nagy részt csak kicsinyenkint, csak kétes, sok­szor hiúsuló kisérletek után létesültek, ’s ha min­denki vonakodott volna a’ cselekvés mezejére lépni, mig a’ siker felől tökéletesen bizonyos nem volt, maiglan is sok megbecsülhetlen dolgot nélkülöznénk, mellynek kísérlete kezdetben gyakran nevetség, gúny, személyes kisebbítés tárgya volt; de miután létre jött, olly könnyen ’s talán szükségeskép be­következettnek tekintetik. — Igaz, kell némi elszánt­ság , hogy az ostromban előlépni ne vonakodjunk, midőn nem tudjuk, jutand e nekünk a’ szerencse, ki­tűzni a’ diadal zászlóját, vagy talán roncsolt testünk csak az árkot tölteni segitendi, mellyen a’ győzelmi sereg átvonul; ’s igaz, csak némi lelkesedés fogja elszánni tehetségét, élvezetét, életét, hogy rideg­nek látszó experimentumokat tegyen, miknek nyo­mán majd találmányok jöjenek létre, mellyekért az utolsó föllépőt áldandja majdan az emberiség. Azon­ban szerencsére a’ szóban forgó állapotban, t. i. a’ kilenczedi ’s örökváltságok dolgában, illy ihletésre, illy magasztos példákra semmi szükség sincs; itt az optimismusnak alkalmazása sokkal olcsóbb, biztosb és könnyebbszerű. Az kívántatik csak, hogy jelen­re nézve a’ dolog részvoltát magunk előtt ne palás­toljuk, jövendőre nézve utat módot keresni,’s jelen körülményinkhez képest lehető, uj meg uj kísérle­teket tenni el ne unjuk; a’ jobbágy pedig úgy vala­mint a’ földesur ne máskép, mint csak tiszta nyilvá­nos nyereséggel tegyen váltsági szerződést; alapul azonban mindenik fél őszintén ’s önámitás nélkül a’ váltság tárgyának azon relativ becsét ’s értékét ve­gye föl, mellyel az ő reá nézve bir. A’ földesúr pél­dául ne azon hasznot kívánja magának megfizettet­ni, mellyet a’ kilenczed megváltásából a’ jobbágy nyerni fog, hanem csak azon jövedelemért követel­jen megtérítést, mellyet a’ kilenczed ő nékre tisztán behozott; a’ jobbágy pedig, például a’ robotváltság­­ra nézve, ne csak azt vegye ajánlatának mértékéül, mit talán a’ földesúrnak azon robot ér, hanem ne vonakodjék, valamit a’ váltságdíjhoz abból is hoz­­zászámitni mit ő nyer, ha a’ robottól megszabadul, — így mind a’ két félnek nyeresége egymás mellett igen jól megfér; az indirect haszonról nem is szól­ván, ’s nem azon általános jobblétről ’s kérelmesb helyezetről, mellyet a’megváltás mind a’két félre következtet. — Ha mind ezeknek méltányos felfogá­sa mellett, a’ felek szerfeletti nyereséget azonnal nem igényelnek, hanem nyilván levő biztos haszon­nal bárha mérsékeltebb is, meg tudnak elégedni, az egyezés köztük nem leszen igen nehéz. Ezek mellett, az eredményt igazán komolyan akaró földesúr igen czélszerűn fog cselekedni, ’s igen sokszor csak úgy képes a’ valódi ’s képzelt akadályokat elhárítani, ha önmaga foglalatoskodik, ’s egy kissé talán vesződik is a’ dologgal. Nekem úgy látszik, hogy a’ gazdatisztek (legnagyobb részé­ről szólván) majdnem akkint állanak az úrbéri vált­­ságok iránt, mint az esküttszéki ’s békebirói inté­zetek tekintetében sok, különben igen becses német turista áll Ezek t.i.nem bírják felfogni’s méltányol­ni azon soknemű jótékonyságot, azon gyökeres tö­kéletesítést, mellyet e’ két intézet a’ köz- és ma­gányélet és érdekre magában foglal; nem képesek elérteni, mikép varázsolhatják elő törvénykezési dolgokban azon üdvös eredményeket, miket más rendszer mellett bármelly jóakarat ’s fedhetlen, fá­­radhatlan eljárás sem bir előidézni. Mind ezen ered­ményt igy mutatja az elmélet, igy mutatja a’ tapasz­talás, ’s ők még sem tudnak az esküttszékekkel ’s békebirákkal megbarátkozni; ’s miért nem tudnak? mert csak saját tanulmányaik, tapasztalásaik, meg­szokásaik látkörét tekintik, csak ezt tűzik ki határul, m­ellybe az egész nemzet dolga beszorittassék,’s igy tekintve, nem akarnak helyt adni ama’ két üdvös in­tézetnek , melly minden polgári alkotmány alatt jó helyet talál, hazánk institutióival pedig különösen olly jól megférne, olly üdvösen rokonulhatna!—így áll a’ gazdasági tisztek legnagyobb része az úrbéri váltságok iránt, ’s azért igen czélszerűen cselekszik azon földesúr, ki a’ dologhoz maga hozzálát, annyi­val inkább, mivel illy váltságok elközlése, a’ legjobb elmével, legszebb lelkülettel, miveltséggel ’s leg­­magasb állással dicsekhető ember személyes eljárá­sára is igen méltó dolog; és bizonyára önérzeté­ben ’s magában a’ tárgyban bárki is jutalmát talá­­landja , ha egy kis személyes fáradságot is nem ki­mél, ’s nem unja el a’ talán ismétlendő próbákat, nem a’hosszadalmas értekezéseket, miket meghal­­gatni, felvilágosítani, kielégitni , vagy eloszlatni szükséges. Erre az igazán akaró földesúr hatás kö­rében igen sokszor és sokféle módot talál, mellyet másnak föltételezni vagy általában föllelni, alkal- 35 *) F.női tisztelt barátunk Lónyay Gábor szól m­ai Érte­­kezőnkben , 's mi el nem mulaszthatjuk, férfias határozott nyilatkozatáért szíves köszü­netünket nyilvánítani. S­zerk. **) Bátorkodunk tisztelt olvasóink figyelmébe lapjaink 13-ik számának vezérczikkét visszaidézni. — S­z­e­r­k. ***­ Már Horácz elmondván, mikép „prudens f­u­t­u­m­i tem­­po­r­i­s e­x­i­t­u­m c­a 11 igi­n­os­a­n­o d­­­e premit Dens“ azonnal int, hogy quod adest, memento compo­­ner­e; mert csak -----------lile potens sui Lactusque deget , cui licet in diem Dixisse , vixi. Cras vei atra Nube polum occupato Vei sole pttro , non tam­en irritum Quodcunque retro est efficiet , neque Diffinget infectumque reddet Quod fugiens semel hora vexit.

Next