Pesti Hírlap, 1842. január-június (105-156. szám)

1842-03-24 / 128. szám

sütörtökPesti Megjelenik e’ hírlap minden héten kétszer : csütörtökön és vasárnap. Feléri előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 ft, postán borítékkal 6 ft pengő pénzben. — Előfizet­hetni helyben 1. a­n d e­r­er L­­aj­o­s kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyebütt minden császári királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kivánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek ’s egyegy hasábsorért petit betűkkel 5 pengő krajczár számíttatik. TARTALOM. Ném­agyaritás. Kinevezések. Vezérczikk (Né­pesítő*) Ifj. Bezerédj István. Adakozás. Budai casi­no. Fővár, ujdons. Megyei dolgok: Bihar (orvos-válasz­­tási jog , ’s bizodalom). Heves (népviség, tűzvész, katonai kihágás, nemességi kérdés, ujonczok, adó). Gömör (rend­őri dolgok halmaza, körlevelek, magyar és nem-magyar leve­lezés). Csongrád (csillapodás, adakozás ref. főiskolára, tisztelgés, körlevelek). Temes (statutar, körrendelet, statá­rium és katonai kihágás, görög n. e. farsang vigalmi ellenzés). Rövid közlés: Esztergom­ és Barsból. Egyházi dolgok : 1. Ab­a­ián nyilvános, 11. Veszprémben titkos gyűlés. Vidéki hir Adáról (község-számadási visszaélések). Küföldi napló. Angol-, Franczhon, Németföld, Norvég és Svédhon. Ér­tekező: Politicai labdacsok. — Szónoklati jegyzetek. —Ti­mon után Lónyai Gábor. — Gazdasági egyesület. — Hivat. tudósítások. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Névmagyaritás. O cs. kir. felsége Köhr Károly urnak, sok időn át Pest városa igen érde­mes feddhetetlen pénztárnoki ellenőrének, vezeték­nevét K­ő­r­y névre változtathatnn­k. megengedni méltoztatott. A’ rm. magy. kir. udv. kamara Kovácsi Ferenczet, Pavianovich Ferenczet és Grossin Jánost pesti, Lauschmann Jánost budai, Guggenberger Andrást debreczeni, Kanéi Domokost bródi, Guggenber­ger Jánost zimonyi, Ivanovics Jánost suppaneki, Duzzy Szilárdot drenkovai harminczad-áruvizsgálók­­ká, — Krenosz Fridriket, Mally Ferenczet, Trex­­ler Rudolfot és Kögler Alajost a’ pesti harminczad­­nál irnokságokra, — Hagyi Miklóst és Kersch Igná­­czot a’pesti harminczadnál raktárnokságra, Paster Károlyt, Poschl Ferenczet és Závodszky Lőrinczet ugyanott raktárnoki segédekké , — Roboth Jánost li­­kavai erdőmesteri hivatalra, Karczer Jánost hrade­­ki erdőszer-számviteli ellenőrségre, — Kaiser Fe­renczet szilágysomlyói só­beszedőségre, Braun­­hofer Józsefet ellenőrségre, Popini Jánost mázsa­mesterré , Kovács Andrást pedig mázsálóhivatalra alkalmazó. (H.k.) Vezérczikk. (Népesités.) Jól esik az ember­nek , midőn amaz összehangzást, melly a’ bár sző­kébb körbe állított saját, de valódi érdek ’s az ál­­talános, nemzeti ’s emberi érdekek közt in ultima instantia mindenben feltalálható, dolgainak minden­napi intézésében ’s viszonyainak külön eseteiben is közvetlen feltalálhatja. Bár a’leggyakorlottabb kész­séggel bírjon is tudniillik valaki jelen éldeletét fölál­dozni, hacsak ezzel lehet, csak ezzel kell a’ köré­re, tartósságára, lényegére nézve nagyobb, felsőbb jót eszközölnie , örvendeni fog mégis , és méltán, ha némelly jobb, nemesb sejtéseinek, vágyainak valósítására olly módot szemlélhet nyílni maga előtt, melly az ellentétben látszó érdekek közti, sokszor keserű választás helyett inkább az azonnal vidáman egyesülő czéloknak egyúttali teljesítésére szolgál­hat. Az illy tekintet alá eső állapotok közt terjedelmes pusztákban gazdag — vagyis inkább, több okok mi­att azért is, mert pusztái olly terjedelmesek, nem gazdag — hazánkban különös figyelemre méltónak látszik előttem a’ népesités. E’ tárgyat a’ fogalmak ’s előítéletek, ép’ olly alaptalanok, mint következése­ikben szerencsétlenek, országunkban majdnem egé­szen homályba borították. A’ magyarnak— úgy lát­szik—már mintegy természetében van némi ösztön, némi vágy,hogy csak sok, igen sok és még több földe­­s nagy és még nagyobb tévéi legyenek, nem annyi­ra művelése alatt, mint ha nem is magány­, legalább közös, ha nem is tulajdon, legalább bérleti birtoká­ban , miszerint csaknem elmondhatnék, hogy in­kább határainak terjesztését, mint a’földből előidéz­hető hasznot tekinti gyarapodásnak. Kevés kivétel­lel eme’ jelszó után indul: a’ két kezében ’s kapá­jában levő tőkére szorult szegény ember, ki saját birtokkal nem birván, legalább bérben ’s felében fogja föl a’„minél több“ földet, és pazarolja az aránytalan térre csekély erejét, melly kisebb telken jól fogott volna gyümölcsözni, és ugyanilly jelszó után indul a’nagy birtokos, bár pusztán ’s a’ szó legszorosabb értelmében haszonvétel nélkül kényte­len hagyni erőhiány miatt nagy részét azon földnek,­­melly föld urának szereti mégis magát mondani ’s tiszteltetni, ámbár az illy inkább ,juris fictiók­ közé tartozó uraság a’dominium utile-ből nem igen sokat foglal magában; mi más sorsuk volna pedig, ha íme’ nomaaféle fogalmakat ’s vágyakat eszmélettel ’s tapasztalással egy kissé fékezni tud­nák; ha tekintetbe vennék, hogy a’földnek nem anyaga, hanem gyümölcse, haszna teszi a’ birtok lényegét, a’ tulajdonnak élvezetét; ha erejüket a’ művelés alá fogott földdel aránysúlyba tevén, nem volnának sokszor kénytelenek a’mindennapi bár cse­kély gazdálkodási költséget is már az azután várt termés fejében (’s pedig köztudomás szerint minő föltételek mellett és minő eredménynyel!) előleg föl­szedegetni, ekkor valóban birtokosaink nem sűlyed­­nének le — a’ fényes földesurasági név és képzelet mellett—azoknak sáfáraivá, kiknek pénzein kell gaz­daságukat folytatniok; melly pénzekről nekiek tisz­teik, ők pedig a’ gyapjú-, gabona-, pálinka-’s egyéb kereskedőknek számolnak; igaz, hogy különböző mód és formában, mellyre nézve a’ praemiumok, kamatok ’s ezekkel rokon dolgok a’ különbséget nem a’ birtokosokra nézve teszik kedvezővé. Illy jelleménél fogva a’ magyar igen is hajlandó volt a’ pusztai gazdaságra alkalmazott minden ke­csegtető gazdálkodási terveket és operativum­okat a’ népesités elvét megdöntő megannyi hatalmas argu­mentumoknak tekinteni. Ehez járultak némelly csil­logó gazdasági eredmények, mellyek századunk ele­jén sok taglalás nélkül a’ pusztai gazdálkodásnak tulajdonittattak; holott okszerű népesités rendszere mellett jóformán, még gazdagabban, minden esetre tartósban, jótékonyabban fogtak volna létre jöhetni. De a’ mi hazánkban a’ népesitésre nézve leginkább hibás fogalmat ’s cselekvést szült, azt úrbéri viszo­nyainknak nyomasztó, kártékony és fenyegető álla­potában lehet feltalálnunk. Ezeknek bajait t. i. igen sokan olly eredménynek tekintették, melly a’né­pe­­sitésből szükségképen következik, sőt az impopula­­tiót az urbarialitással felfogásukban ugyanazonosít­ván, ok analysis nélkül mind a’ kettőt együtt és egyformán ítélték el; nem vévén figyelembe, hogy úrbéri állapotunkban’s még inkább azzali összefüg­gésben igen sok rész van, a’mi korántsem a’né­pes tés elvének, sőt nem is magának az úrbériség alapeszméjének, hanem az úrbéri állapottal hazánk­ban összeszövődött olly institutióknak következmé­nye, mellyeket az antisocialisok közé lehet csak soroznunk, ’s mellyeknek igazitását ’s az azok aló­li fölszabadulást a’ népesités elve és szerencsés eredménye nem kevesbbé követeli, sőt föltételezi, mint arra bennünket egyéb nemzeti érdekeink ’s kö­telességeink igen komolyan és sürgetve intenek. — Ezek ’s ezekhez hasonlók a’ népesités dolgát — mint mondám — nálunk utóbbi időben nemcsak egé­szen homályba borították, de szegény ’s gazdag előtt igen rósz hangúvá is tevék, migten csaknem po­liticai ’s gazdasági axiomakint jön felállítva hazánk­ban, hogy a’ kinek pusztája van, azt ugyancsak né­pesítse. Mind­ennek befolyása ’s authoritása ele­gendő volt, hogy a’ sokakban talán támadó jobb eszme és indulat meg ne foganjék, és ha az embe­ri ’s polgári kötelesség érzete , sőt törvényeink ren­delete néha talán a’ lelkismeretben egy kis mozdu­latot gerjesztett is, ennek következése ne legyen. És teljes önelégültségben és bona fide mondák el igen so­kan pusztáiknak közepette: „quid jurat multi­plica­re populum et nonlaetitiam“, mitér szaporítani a’ népet, de az örömet nem! — észre sem vévén, mennyire nevetségesnek lehetne mondani —ha olly szomorú következésü nem volna — ezen szavaknak a’ népesités elleni alkalmazását. Mert antisocialis, vagyis az emberiségnek társasági czéljaival ellenkező intézetek között igen is lehet és —fájdalom! —igen is sokszor van nép, öröm nél­kül, de örömet ember nélkül az sem fog egykönnyen csak képzelhetni is magának, ki polgári’s gazdál­kodási ideálját ama’ magyarhoni tájkép jellemében találja föl, melly a’kútágasról, gémről’s ezenkí­vül laktalan kopárságában végtelen láthatárról isme­retes.­­ Múlt században a’ népesitésre nézve né­­mellyek máskép vélekedtek, és az egyedi ’s népgaz­­­­dasági tudomány józan elveit bátrak valónak Ma­gyarország pusztáira is alkalmazni, s tévék azt sze­rencsés következménynyel. Okosak valónak ők­­ is megemlékezni, hogy egy bizonyos földtérnek termé­­­­kenysége ,s az abból előidézhető élvezeti anyag kor­­­rántsem olly valami bizonyos mérték szerint magá­­­­ban berekesztett mennyiség, melly bizonyos, szintén­­ magában határozott mértékű élvezettel kimeríttetik,­­ mint például egy órányi időben hatvan minutumnál többet semmikép nem használhatunk. És okosak va­lónak megemlékezni, hogy korántsem ugy áll a’do­log, mintha az azon földön élő emberek az abban létező élvezeti anyagot csak elhasználni,,kimeritni, nem pedig öregbítni, sőt magok és mások számára előidézni, ugy szólván teremteni volnának képesek. Azon férfiak, kik a’múlt század lefolyta alatt ha­zánkban impopuláltak, és nagy részt ezzel vetették meg azon gazdasági jobb eredmények alapját , mellyek mai nap mégis hazánkban szemlélhetők, — általlátták ’s a’ szerint cselekedtek is, hogy isten ke­gyelme jó anyaföldünknek egészen más természetet adott; melly természetnél fogva a’népesedés nem áll ellentétben egyeseknek vagyonosságával, és a­ vagyonbani gyarapodást követő egyedi ösztöneink igen jól megférnek az emberi nemnek szaporodásá­val , sőt inkább épen az emberi nem szaporodásával öregbedik az egyedeknek is értéke ’s életélvezete , mellyet egyes vagy kevés embernek a’ földből csak igen csekély mértékben lehet el­őidéznie, még cse­kélyebben pedig biztosítnia ’s használnia; általlátták azon férfiak ’s látható példákkal meg is bizonyítot­­ták, hogy a’ kiket polgári instituliók nagy földtérek uraivá tevének , csak ugy nyerhetnek azokból bő ’s biztos élvezetet, ha nem vonakodnak belőlük más­nak is részt juttatni, ’s nem vonakodnak tulajdoni jogaik gyakorlásában hódolni az emberi nem ama’ rendeltetésének , mellyet az Írás akkép fejez ki : „hogy töltse be ember a’ földet ’s hajtsa azt biro­dalma alá.“ Már én úgy hiszem, hogy mit a’ népesi­­tésre nézve a’ múlt században köz- és magányha­szonnal tenni lehetett, annak most is hasonló ered­ménye leend; mert ez a’ dolog belső természetéből származik A’ nemzeti gazdálkodás és a’ populatio­­nistica tanjának bármelly felekezetéhez tartozzék is t. i. valaki, hacsak mindent, mi őt környezi, isen egyoldalúlag nem tekint, vagy egészen figyelem nélkül nem hagy, el fogja ismerni, hogy a’ földnek gyümölcsözése mind mennyiségben, mind minőség­ben olly mértékben öregbíthető, mire nézve az „ed­dig és nem tovább“-az igen nehéz meghatározni. Minden új előlépéssel egyszersmind az öregbürdetés eszközei, forrásai is szaporodnak, úgy hogy minél roppantabbak az öregbedés eredményei, annál in­kább növekedő arányban halad előre maga az öreg­bedés. — De ha az eddig nagyrészt szemeink láttá­ra történtekből vonunk is csak következést a’ jöven­dőre, és kivált figyelmezünk a’ legújabb időknek azon sajátságos jellemére, hogy tudomány és mű­vészet és az emberi lélek legnemesebb erői már nem abstract, külön képzelt világot keresnek hatásuk köréül, hanem a’ concret életet és valódi viszonya­inkat tűzvén ki magoknak feladatul, ezekre nézve a’legmeglepőbb gyümölcsöket ígérik: hitté alakul­hat bennünk am­a’ sejtelem, hogy —nem szólván itt egyéb emberi viszonyokról— a’ legmerészebb, leg­­fellengzőbb elmélet sem képzeli még jelenleg ama’ virágzó’s gyümölcsöző állapotot, mellyre földgo­lyónk termékenysége emeltethetik , és mellyben ha­sonlításon túl nagyobb számmal és bővebb, jobb, biztosb életélvezettel fognak rajta emberek élhetni, mint most szemléljük. Az emberi lélek t. i. folyton folyvást mélyebben és mélyebben alapítja ’s tovább és tovább terjeszti hatását a’ földön, és az úgy mon­dott anyagot a’természetnek mind három országában inkább­ inkább kiveszi azon formáiból, mellyek alatt az emberi nemre nézve haszon nélkül, sőt károsan létezett, ’s olly formákba helyezi, önti, alakítja, mellyekben az emberi nem élvezetére, segedelmére, gyarapulására szolgálhatand; ezen működésben pe­di­g egyik főemeltyű, főfad­or az emberi nem szapo­rodása, ugy hogy majdnem minden intézetnek, min­den vállalat jóvoltának egyik criteriuma, hogy e’ czélra, t. i. az emberi nem szaporodhatására szolgál­jon; mert minden ember talál elég parlag mezőt a’ szó mindennemű értelmében földünkön, mellyen eszével, erejével annyit termeszszen ’s idézzen elő, hogy abból nemcsak ő elélhessen, de még élvezeti Is­­anyag ’s élvezetszerzési erő is maradjon fen, az ij egésznek jólétét öregbitendő. Ezen egyszerű igaz- i­­ságon és tényen alapszik nézetem szerint a’ népesi- Ij­tés elve, mellynek sükere ’s haszna természetesen s az emberi sors és viszontagságok körében sokkal biztosabb, mint más akármié. — És legyen bár, hogy valaki mindezekre nézve más tant követ, csak ne­­ szeressen mindent a’ pessimismus prismáján szem-47

Next