Pesti Hírlap, 1842. január-június (105-156. szám)
1842-03-31 / 130. szám
Csütörtök Martina 31. 1842. 130. Megjelenik e hírlap minden héten kétszer : csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással fi fit. borítékban fi ft, postán boritékkal 6 ft pengő pénzben. — Előfizet, hetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba ’s egyéb küföldi tartományokba kubistái kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek ’s egyegy haláleserért petit betűkkel 5 pengő krajezár számíttatik. TARTALOM. Halálozás. Sréter János -J-, Kinevezések, 1 Vezérczikk (Eszmetársulat). Erdélyi országgyűlés. I Megyei dolgok: Bács (katonai kihágás , vége', házassági breve, villongás a’ tiszai koronás kerülettel, vontatók). Bihar (kir. leirat harmadik része, végszó, statutarius körrendelet, törvényszéki tbirák, balparti vasút, zempléni borkereskedési zárszabály, szatmári körlevél). Győr (házaló kereskedéstől taxa-fizetés , t.széki t.birák , statutar. körrendelet, körlevelek, magyar nyelvein oktatás, tisztválasztási szavazatjog.) Nyitra (az illyi gúnydal, bécs-triesti vasút, Erdelylyel egyesülés, szatmári 12 pont adoptatiója, körlevelek, ’s választmányok). Nyocsa (statutar. körrendelet, szatmári palinódia, egyesülés Erdélylyel, vallási villongások , liber statutonim, bevándorló zsidók, éhség.). Közgyűlési határnapok áprilisben. Küföldi napló. Angolhon. Értekező: Gondolat-töredékek ama’ —thema felett. Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes.— Diabulus rotae. — Kliegl tudósítása. — Magyar tudós társaság. — Hivat, tudós. Hirdet. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Halálozás. Ismét egy gyászhirt kell keservtelt kebellel jelentenünk. Sréter János, Nógrádnak lelkes, fáradhatlan alispánja, mart. 27-kén ideglázban meghalt, ’s vele honunk legjobbainak egyike kora sírba szállt Halála kimondhatlan veszteség Nógrádnak, veszteség a’honnak, melly veszteség minket annál keservesebben érdekel, minél erősbek valónak a’barátság szent kötelei, mik a’korán hunythoz csatoltanak. Legyen megáldott emlékezete! A’ rm. magyar kir. udv. kamara Chinovány Antalt varasdi, Paschvanszky Aront mitroviczi, Rechelstein Arnoldot gradiskai só- és harminczad-ellenőrségekre, Mayer Henriket varasdi harminczad-hivatali irnokságra, Graffberger Jánost innersdorfi harminczadossá, Weismandl Tóbiást brucki harminczad-hivatali írnokká, Sandhauz Jánost pedig farkasvölgyi harminczad-hivatali ideiglenes másod-irnokságra alkalmazd. (H.k.) Vezérczikk. (Eszmetársulat.) Mai számunk- nak „Angol hon“ rovata nevezetes eseményt ismertet olvasóinkkal. Sir Robert Peel, a’ hatalmas angol tory párt vezére , minister-főnöki tekintélyének egész súlyával föllép, nemzete vagyonosjait jövedelmi adó alá vetni indítványozó. Ismeretes Voltaire amaz elménetsége, miszerint az egykori Német, de magát Rómainak és szentnek nevezgetett birodalomról kérdezé: miben szent? miben római? Midőn leggenialisabb publicistáink egyike, néhány hónap előtt a’ magyar tory pártot „feudális oppositiónak“ keresztelé, ’s e’ keresztnevet magunk is utánmondók, — ama’ tündöklő észtehetség, mellynek kora hunyta lelkünk lelkének mélyéig hatott, ’s bánatos áldással kísérők emlékezetét, szerencsés elménetséggel használva Voltaire szavát, kérdezé : miben feudális? és miben op p o s it io ? Elmeszikrára nem kell felelet, az oppositio világos vala, (természetesen nem a’ kormány ellenében), a’ „feudális“ melléknevecskét pedig könnyű volt volna igazolnunk; de, mint mondók, elmeszikrára nem kell felelet, ’s most sem e’ végett idézzük azt, hanem idézzük, mert az eszmetársulat törvénye eszünkbe juttatá, hogy Voltaire szava alig volt valaha alaposabban alkalmazva, mint volna, ha valaki Sir Róberttól ’s a’ párttól, melylyet olly dicsőn képvisel, egész ártatlansággal kérdezné , hogy „miben tory és miben conservative. Még nem régi dolog, hogy a’ szabadságra büszke Albion a’ polgárjogok malasztaiból vallásuk miatt milliókat kizárva tartott, de a’ vakbuzgó fanatismust a’ kor szelleme megrezketteté, ’s a’ conservativ toryk a’ római hitűek emancipatióját önmagok indítványozók. A’ birtok aristocratia önző kapzsisága erszénye javát a’ hon javának elibe tévé , ’s éhes milliók ellenében egyedáruskodott a’ mindennapi darab kenyérrel, ’s bár e’ bitorlásnál föl-fölviharzott a’ közvélemény, a’ whig kormánynak meg kellett bukni, mivelhogy a’ gabnatörvények módosítását javainmeré; ’s néhány rövid hó , és a’ kérlelketlen toryk magok lövik e’ féltékenyen őrzött érdek várfalába a’ legelső rész, melly fölött a’ várfal előbb vagy utóbb rakásra omland; és nem elég, hogy a’ nép érdekeit igy méltányolák, hanem még készek 3 percent jövedelemadót viselni , hogy a’ gyáripar érdekeire nyomasztólag ható vámokat leszállíthassák , ’s a’ már is 27 millió pengő forintnyi statusjövedelemhiányt , az e’ leszállítás által közel 44 millióra szökkenhetőt, fedezni képesek legyenek. Kérdjük hát: miben tory, e’ párt, és miben conservativ ? ha t. i. a’ „conservativ“ szót nem ama’ nemesb értelemben veszszük, mellyben, minthogy mozgás a’ lé-fentartásnak föltétele, a’haladás ’s folytonos tökélyre törekvés értelmével összeolvad, hanem veszszük a’ mától holnapig számitgató önzés értelmében, miszerint conservativeknek neveztetnek, kik minden fenállót rideg mozdulatlanságban fentartani szeretnének; miszerint aztán nálunk magyarokul a’ conservativeknek—mikint egy barátunk szokta mondani— visszaéléseket, előítéleteket, szegénységet ’s a’ nyomoroknak egész seregét kellene conserválniok. — Gyönyörű hivatás, ha istentől van! Mi politicában nem vagyunk az analógia vak bálványzói. Igen jól tudjuk, hogy nemzetek körülményei egymástól sokkal lényegesebben különböznek, mintsem állapotuk egy mérték szerint mérethetnék. De más részről a história nagy tanulságai előtt sem akarhatunk szemet hunyni, mert ez annyit tenne, mint botorul megvetni évezredeknek tapasztalását, ’s megvetni isten mutató ujját, melly ok ’s eredmény megkérlelhetlen lánczolatával mások sorsában saját sorsunknak képét jelöli. — Ki fogná tehát rész néven venni, ha eszméletünk az aristocratiai színezetű Britanniáról aristocratiai honunkra vonul? Ki fogná rósz néven venni, ha látván a’ szellemet, melly Anglia aristocratiáját jellemzi, midőn fölkiáltunk, hogy az illy aristocratiának jövendője van! e’ fölkiáltásnál a’ honszeretet egyegy sóhajtást idéz ajkunkra? Mert nyílt homlokkal valljuk mi ugyan, hogy az aristocratia azon nemének, melly saját szabadságát népszolgaságra alapítaná, melly osztályérdekét a honérdeknek elibe tenné, melly a’ közállomány módon jóvoltát monopolizálná , ellenben minden hitzállományi terhet másokra róni törekednék, szóval: azon aristocratiának, melly—mikint Shakespeare Caesarja magáról ’s a’ veszélyről mondja — a’ szolgasággal egy napon született , illy aristocratiának nem vagyunk igen hő barátai; nem vagyunk pedig azért, mert a’ civilisationak vagyunk barátai, ,’s a’ történetek évkönyveiből azt tanultuk, hogy a’ civilisatio haladásának biztosabb fokmérője alig lehet, mint az illy aristocratiának folytonos enyhülése, vagy (ha úgy tetszik) gyengülése. Azonban épen mivel az illyen iránt semmi rokonszenvvel sem viseltetünk, mély tisztelet gerjed kebelünkben az ollyan iránt, melly nagyobb dicsőséget nem ismer, mint a’ kor kivánatainak, haladásnak, nemzetérdeknek zászlóját a’ végett ragadni ki a’ testvértábor kezeiből, hogy önmaga menjen előre vele. Az illy aristocratia jogban , szabadságban , díszben, jólétben egyedáruságot nem követel, ’s ép’ azért megérdemli, hogy az idők hosszú során keresztül mindig hatalmas befolyással bírjon azon nemzet ügyeinek intézésében, mellynek erényben, honszerelemben, tettben, áldozatban első rendű tagja , de ura nem. És ha e’ szemléletnél egy-két fohász leng ajkainkon, aggodalom fohásza az, nem a’méltánytalan bírálaté; jövendőt illet, nem múltakat. A’ múltat — legyenek bár évkönyveiben koromlapok is — egészben véve a’ magyar aristocratia , mellyhez annyi nagyszerű emlékezetek csatolvák, nem szégyenelheti; a’ közelebb múlt két országgyűlés pedig kezdetnek olly szép, reménynek olly gazdag vala, hogy nemes önérzettel dagaszthatná a’ magyar aristocratia kebelét emlékezete. De honunk politicai láthatárán borús fellegek tünedeznek föl , mellyek a’magyar aristocratia díszjövendőjének leghőbb barátait aggodalomra kényszeríthetik. Ezen fellegek elemei közé számítjuk mi azon idegenséget , melly a’ házi adó bráni részesülés ellen a’ magyar nemesség felsőbb és alsóbb osztályainál tagadhatlanul forrásban van *). — Ezen idegenkedést észre nem venni, vagy pedig észre nem vételét színleni a’ legislegnagyobb kábaság volna; mert igen jól mondja Sir Robert Peel: „hol a’nehézségeket, mellyekkel küzdenünk kell, min magunk előtt titkolgatjuk, ott remény nem lehet javuláshoz.“ Már pedig a’ mint tagadhatlan igaz, hogy Anglia aristocratiáját a’ tőszomszéd is jóban dúlongott mindenható vihar daczára is, épen js az tartotta és tartja fen, épen az ígér neki jövendőt, j! hogy valamint a’nemzet az ő jogainak, úgy ő a’ j nemzet terheinek mentességeket soha sem követelő részese, olly tagadhatlannak hiszszük azt is, hogy a’ magyar aristocratiának, sőt magának az egész magyar nemzetnek jövendőjét is semmi inkább nem biztosíthatná, mint ha az aristocratia a’ közállomány terheiben aránylag részt venni sietne; és talán semmi inkább nem compromittálhatná, mint ha attól az aristocratia mindörökké idegenkednék! Lord Brougham ugyan az angol felsőházban a’ reform bili kérdésében egykor igy szólott: „Midőn lord C házam (Pitt William az idősbb) szigorú elődinkhez beszélett e’ ház falai között, midőn méltóságos szónoklatával a’ kebleket megrázkódtató, nem egyszer történt, hogy hatalmas szózata villámaival a’ reform elleneit végiglángolá, fenyegetvén őket a’ veszélyekkel, a’mik reájok következhetnek, ha nem engednek az igazságnak; és jól emlékezem, hogy e’ bátorság meggyalázásnak nem vétetett,, hanem magasztos becsületességnek tekintetek. Én e’ hanyatló korban őt nem követem, hanem csak arra merem fölhíni lordságtokat, higyék el ’s fontolják meg, hogy egy nemzet egyesült szavában néha az egek mennyköve dörög.“ így Brougham; ’s mi igen jól emlékezünk, hogy ez, illetlen rettegtetésnek az ő szájából sem vétetett. Azonban épp olly jól tudjuk, hogy Magyarország nem Anglia, mint mikép érezzük, hogy a’ mi nagy férfiaknál erő ’s bátorság, az illy nyomorult porszemeknél mint mi, egyéb nem volna, mint nevetséges botorkábaság; és tudjuk azt is, hogy ostobán-roszul számítana, ki a’ magyar aristocratiát ijesztgetésekkel akarná jóra vagy roszra reábizni, mert az csak gödröt ásna, mellynek partjai ön feje fölibe roskadnának. Nem, mi szigorú vigyázattal óhajtunk kerülni minden kifejezést, mellyet bár a legszőrszálhasogatóbb eltorzítás rémitgetésre magyarázhatna; de annyit csakugyan szabad lesz hinnünk , hogy e’ nemzetben, egy ember sincs, tartozzék bármelly politicai színezethez, a’ ki egy pillantást vetvén éjszakkelet fölé, ne érezné, hogy a’magyar népnek, nemzetnek, saját java, dísze, becsülete , nemzetisége ’s felséges urunk királyi széke érdekénél fogva, mellyhez mindnyájan kivétel nélkül buzgó szeretettel, hő ragaszkodással viseltetünk, hogy —mondom — mind ezen szent érdekeknél fogva e’ népnek, nemzetnek parancsoló szükségei közé tartozik, egy testté forrásra törekedni; mert ha ezt tagadnék, ha ezen köznemzeti ’s hit alattvalói szükséget statusügyi gondolataink számításából kifelejtenék, minálunk is mély társadalmi (socialis) igazság revelatiójának mutatkoznék, mit egykor a’ franczia statusférfiakról, mondának, hogy „számvetőre vala szükségök ’* táncimester nyeré el a’hivatalt. De ha ez igaz, ha ezen meggyőződést általánosnak szabad föltennünk, nem fog bizonynyal szerénytelenségre torzittathatni, ha esengve kérjük nemzetünk azon tisztelt osztályait, melylyek a’törvényhozásba törvényes befolyással bírnak, győzzük le a’ mindenek fölött min magunknak káros idegenkedést, ’s ne szalaszszuk el ez alkalmat, megjavítani (nem mondjuk:visszanyerni,mert ez azt tenné föl, hogy elvesztettük) polgártársainknak irántunk szíves indulatát. Ha ez nem volna olly erős, mint minőnek lennie kívánatos, ha e’nemzet különböző osztályai közt a’kölcsönös szeretet kapcsainak ’s a’privilegiált osztályok iránti tiszteletnek szilárdításra volna szükségök, akkor valóban nemcsak a’ politicai bölcseség ’s józan tapintat, hanem a’ köz- ’s magányérdek, nemzeti jövendő’s a’magyar aristocratiának saját dísze, méltósága javasolja olly lépést tenni, melly nem csak újra megszorítandja a’ kölcsönös birodalom kötelékeit, ha talán az idők hosszú során keresztül megtágultanak, hanem mind azokat, kiknek általában az egész honnal, különösen a’ néppel , legkülönösebben pedig önmagokkal ’s utódaikkal e’ jót tenni törvényes hatalmukban áll, magasabb fokra is emelendi a’ népnél szeretetben, tiszteletben ’s ragaszkodásban, mint mellyen valaha állottának; ’s csak ez legyen meg, jőjön kivülről akármi veszély: alkotmányos királyi székünket tör *) Mi e’szó alatt: „házi adó*‘ nem csak a’megye beligaz- lgatási költségeit értjük, hanem az illynemü országos, me- gyei ’* községi terhek öszvegét. *) M.dőn lord Chatam meghalt (1778) , az alsóház megértvén , hogy a’ nagy férfiú nem csak nem szerzett vagyont, hanem takarékos gazdálkodás mellett még adósságai is maradtak, örököseinek 40,000 p.ft évpénzt, adósságai kifizetésére pedig 200,000 pftot szavazott. — „Ha nagy férfiakra van szükség, hogy egy nemzet szabad, tisztelt és boldog legyen , nagy nemzetre van szükség, hogy illy férfiakat megérdemeljen“ — mond Whitner, lord Chatam életírása végszavaiban 51