Pesti Hírlap, 1842. január-június (105-156. szám)
1842-06-02 / 148. szám
Csütörtök Pesti Megjelenik e’hírlap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 ft, postán borítékkal 6 ft pengő pénzben. Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok Iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egy-egy hasábsorért petit betűkkel 5 pengő krajczár számittatik. Junius 2. 1842* 153?* Előfizetés a’ „Pesti Hírlapba. Közelgvén a’ félévi előfizetés ideje, bátorkodunk a’ tisztelt közönséget tisztelettel figyelmeztetni, hogy a’ kik lapjainknak ez év julius 1-je napjával kezdendő II. felére az előfizetést nálunk kívánják megtenni, erre a’ Medárd-napi pesti vásárt legalkalmatosabban használhatják. — Az előfizetési föltételek változatlanul az eddigiek maradnak. Helyben házhozhordással 5 frt, postán 6 frt p. p. — Külföldre járatni kívánt példányok iránt a’ megrendelések csak a’ bécsi cs. főpostahivatal útján történhetnek. Landerer Lajos, _______________________________________ a’ „Pesti Hírlap“ kiadó tulajdonosa. TARTALOM.Vezérczikk. (Adalék a’ nemzeti önismerethez). Tudomásul. Emlékeztetés iparegyesületi közgyűlésre. Egyesületek. Adakozások. Fővár, ujdons. Erdélyi országgyűlés. Megyei dolgok:,Vas (népnevelési önkéntes-adó hosszas küzdés után megbukott, hamis levélgyártás miatti bűnvádi eljárás helyeselve, népviség), Zólyom s Géczy István főispán halotti tisztelete, Inkey főispánhelyettes levele, a’ másod alispán elleni gyilkos és rabló merények és fenyegetés, vallásváltoztatás, magyar egyház, szliácsi biztos, átcsinálás). Közgyűlési határnapok. Kir. vár. köréből: Szabadka (vélemény a’ Sopronvárosi körlevél iránt). Külföldi napló. Franczhon. Schweiz. Németföld. Értekező: A’ városok országgyűlési szavazata ügyében. Hivat. Tudósítások. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Vezérczikk. (Adalék a’ nemzeti önismerethez.) Ama’ bús komolyság, mellyel vagy nemünk eredete, vagy egy évezred viszotttagságai , nemzetünk jellemet színezek, kedélyessé tette a’ magyart. Örömét egy bizonyos búsongás hálózza körül, mintha sejtené búra fordultát; de bánatában felbuzgó hévvel fogadja az első reménysugárt, ’s mint ama’ hős, kire veszélyest bízott vezére, mondá : „ha lehetséges , már megvan“ , olly könnyen hiszen egy jobb jövendőt. És higyünk! mert jól esik reményteljesen látni munkához. Reménytelenül csak vagy az emberi gyarlóságon felülemelkedett nagyság, vagy a’ kétségbeesés képes tartós küzdésben fáradni. Higyünk és bízzunk csillagzatunkban; de bizodalmunk horgonyát az akarat, erő’s munkakitürés fenekére vessük; mert —bizony mondom — még csak reggel van, még a’ dél hevét át kell izzadnunk, hogy, mielőtt pihenni fogunk volna, e’ nemzet ügyét győzelemmel kecsegtethessük. Midőn e’ sorokat irnak, a’ magyar nemzetiség szent ügye lebeg szemeink előtt. Tudjuk, hogy a’ nyelv maga nem nemzetiség, de tudjuk azt is, hogy nemzeti nyelv nélkül nemzetiség nincs; ’s azért magyar sajátságos készséggel felejtve azon napok emlékezetét , mellyekben Berzsenyink velőket rázó szavai szerint a’„hajdan erős magyar romlásnak indult“ — mi is, mint mindnyájan magyarok , nyílt keblet táránk az öröm- ’s reménynek, mellyet nyelvünk terjedése, emelkedése ’s (minő szégyen fekszik e’szóban!) saját honunkban meghonosulása egy jobb jövendő felől ébresztett; ez örömet azonban ismét amai magyar sajátságos búsongás hálózza körül, mert jelenetek tünedeznek föl szemeink előtt az életben, sajnálatosan bizonyítgatok, hogy Magyarhonban magyar nyelv és nemzeti érzet még korán sincs olly szilárd poleton, miszerint ügyét kivívottnak ’s jövendőjét aggodalmon kívülinek gondolhatnék. A’ civilisatio, mellynek nemzeties jelleme nincs, hasonlít a’ levágott gyümölcsvirághoz , melly pohárban még egy-két nap elteng, de gyümölcsöse soha sem leszen. Idegen civilisatio lépést tart a’ nemzet sülyedésével. Mig a’római hős Ennius nyelvét tartotta becsben, mig a’ Scipiók sírboltja a’ calabriai költő képszobrát díszének tartá, addig Róma ereje megtörhetetlen jövendőt ígért; de midőn a’ görög civilisatio (civilisatio, hanem idegen) a’ római nemzetiség fölibe emelkedett, miután a’nyers Marius már görög dalnok felé mosolygott, ki a’ kimber háborút megénekelé, ámbár a’ civilisatio folyama, mint a’ rétlapályon szétbocsátott víz, a’ nép soraiba is leterjedett, annyira, hogy Pompejus tábora hangos helyeslésbe törne ki, midőn a’ nagynak nevezett ▼ezér Theophanest, a’ mitylenei történetírót római polgárjoggal ajándékozá meg; és Quintus Fulvius eléggé müvelt volt, hogy a’ győzelmi zsákmány hadvezéri részét nem Marsnak — a’ mikint szokásban vala— hanem a’ Musáknak áldozná, mégis már ekkor Róma hanyatlásnak indult. Ez nem történetes találkozás. Még egyszer mondjuk : idegen civilisatio lépést tart a’ nemzet sülyedésével. És ez az, a’ mi minket aggódtat. A’ polgárisodás minálunk is, mint mindenütt, felülről hat lefelé, a’ kik alant állnak, a’ felsőbbek szokásait követik akarva akaratlanul; ’s e’ hatás hatalma annyira erős, hogy közönségesen még a’ nevetséges is majmoltatnék. De minálunk — fájdalom! — ime’ hatás még maiglan is mindig nemmagyar; minálunk a’csínosbulás nemzetiségünkkel nemcsak karöltve nem jár, sőt ellenkező irányban indul; mert mig az idegenszerű pallérozódás természetesen felülről lefelé hat, addig a’ nemzetiség alulról kénytelen magát fölküzdeni, ’s nehéz utat vi a’ magyar nép törpe vityillóiból föl a’gazdagok palotáiba. És fájdalom ! ott még ma sem honos. — Jegyezzük pedig meg jól, uraim! mig nyelvünk szeretete a’ csínosbuli osztályoksoraival össze nem forr , mig literaturánk a’ műveltebb osztályok mindennapi eledelévé nem lesz, mig a’ felsőbb körben mozgó hölgy nem honi dalnokok szózatában találja föl keble kimondhatlan sejtelmeinek kifejezését, mig a’ műveltebb ifjit nem honi költők lángszavain gyűl föl a’ szabadság enthusiasmusára, szóval: mig társadalmi életünket gyökeresen magyarrá nem reformáljuk , addig a’ diadal, mit a’ törvényhozás nemes küzdése nyelvünk ügyében a’ törvény holt betűibe leteszen, nemzetiségünk jövendőjét biztosítani soha sem fogja. Erre a’ törvényben reform nem elég, itt socialis reform szükséges; mire a’ törvény lehet hatással , de azt egyedül nem teremtheti. Nem akarjuk vitatni, mennyiben igaz Chateaubriand azon állítása , hogy a’ nemzetek literaturája költészeten kezdődik ’s regényekkel végződik, miszerint a’ népek gyermekkorát ’s vénségét egyaránt a’ költemények jelölnék. Azt sem szándékunk vitatni, a’ fejleménynek minő fokán áll literaturánk ’s mennyire képes, kivált a’ komolyabb tudományos nemben az idegen fűszeren nevelt nemzedék ínyének tetszeni. Csak azon alaptényt állítjuk föl, hogy legyen bár a’ nemzetek életében gyermekkor az, mellynek literaturája kirekesztőleg csak költőket képes mutatni, de a’ melly nemzetnek műveltebb osztályai el nem korcsosodtak annyira, hogy a’ nemzetiség szent érzelmét csak gyéren ismernék,—az illy nemzetnél , éljen bár — ha úgy nevezni tetszik — gyermek, férfiú, avvagy aggott kort, a’nemzeti költészet bájhangjai örökké becsben fognak állani; ’s hol ezek becsben nem állanak, hol a’ honszerelemnek a’ szívvedők oltárán lángoló tüzet a’ nemzeti költészet istenfugalma nem élteti, ott népcsorda lehet, de nemzet nincs; nincs, még csak gyermekkorában sincs. Nemzeti költészet lövelli állócsillagkint a’ nemes érzelmek fénysugarát a’ népekre alkonytalanul; az üdvözíti nemes gerjedelemmel a’ boldogokat; az csepegtet balzamírt a’ boldogtalan vérző keblébe; az emeli a’népdicsőséget föl egy mennyei diadalig; az risztja föl marathoni csatára a’bilincs fenyegette szabad hon szabad fiát; az idéz magasztos mosolyt ajkaira, midőn a’honért, ha kell, halni megy; az bir ama’ bűverő tehetségével, melly az egyéni élet prózai mezejének minden szögletén a’ köznemzeti individualitás húrját megrezgeti; sőt miután a’ múlandóság úja a’ nemzet életét megilleté, miután a’ capitolium keresztény főpapi lakká változott , Pompejus oszlopának talapzatánál egy vándor beduin üté föl sátorát, Palmyra romjai közt a’ sakat ordít, ’s Jupiter temploma boltkoszorúján egy Szánton kunyhója áll, midőn a’nemzet rég elveszett, mint elvész a’por, mellyet tenyerünkről leseprünk , költészete, melly őt nevelé, egy nagyszerű sírvers gyanánt hangzik át idegen nemzetek ivadékira, ’s annak halála után, a’ mellynek írva volt, az emberiség nevelőjévé változik. És most, miután avatatlan tollal megkísértettük a’ nemzeti költészet becsének ’s különösen a’ honszerelem ’s általában a’ nemzeties érzelmekkel öszszeköttetésének néhány sorban vázlatát adni, legyen szabad egy botránkoztató tényt idéznünk adatul a’ nemzeti önismerethez.— A’ tény koszorús dalnokunkat, literaturánk egyik magasztalt bajnokát, a’ „Szózat“ halhatatlan nevű költőjét Vörösmarty Mihályt illeti; ’s bár a’tény közlésére engedelmét kikérni nem volt alkalmunk, ’s bár tudjuk , hogy a’ gyöngédséggel párosult nemes önérzet őt bizonyosan magasbra emeli, mintsem a’ magyar olvasó közönség nemzeties hajlamába vetett bizalmának meghiúsultát nyilvános panasz tárgyává tenni nem restellené, de a’ dolognak közügyi oldala van, ’s mint illyen, nyilvánosságra való. Ha van benne valami botránkoztató,miatta pirulni nem ő neki, hanem a’ nemzetnek kell. — A’ tény egyszerű meztelenségben ennyiből áll: Vörösmarty, miután‘a’ közvélemény által már rég a’ nemzeti költészet első rangú képviselői közé soroztaték, lángszellemének szétszórt müveit összeszedé ’s önköltségére kinyomtattatá, és —piruljunk uraim! — Vörösmarty munkáiból, ki ha mást soha nem irt volna bár, mint a’„Szózat“-ot, ezen egy müvével is hervadhatlan koszorút körített homlokára. — Vörösmarty munkáiból alig kelt el 3—4 év alatt a’ két magyar hazában 200 példány! ’s ő e’ napokban közel volt ahoz, hogy a’ nyomtatási költségek miatt bírói foglalás alá kerüljön; mert nem vett be annyit, a’menynyi csak e’ költségeket is födözhetné!!-----Nem vagyunk olly balgák, hogy minden magyar versnek, csak azért, mivel magyar, részvétet, pártolást igényelnénk. Isten óvjon attól, hogy a’nemzetiség tekintete ügyetlenségnek adóztatási levelet adjon; nálunk is vannak (mint mindenütt) versfaragók, kik Horácz szavai szerint az istenek által rimelésre kárhoztatvák, mivelhogy atyjok hamvait megpiszkolák; ezeket nem lehet eléggé hamar felejteni. De sőt még akkor sem szólnánk, ha Vörösmartynk azok közé tartoznék, kiknek becsét az együtt élő nemzedék el nem ismeri, ’s kiknek csak sírokról virul föl a’ halhatatlanság borostyánja; mert voltak, vannak ’s lesznek untalan, kiknek sorsa fölött illy balcsillagzat uralkodik, kiket— mint a’bölcs Kepplert az éhség ’s nyomor— úgy öl meg az idő, melly munkáiknak életet ad , kik meghalnak a’ nélkül, hogy tudnák, mikép ők halhatatlanok. —■ De Vörösmarty ezek közé nem tartozik, őneki, mint nemzeti lelkes költőnek, becse közönségesen el van ismerve. ,Szózata már is nemzeti hymnussá vált,melly a’ honfi kebelt lángra gyúlasztja , ’s nem egy versezet van műveiben, mit ellensége úgy, valamint barátja literaturánk gyöngyei közé soroz; és mégis 200 példány a’ két hazában! — Paul de Rock sikamlós regényeiből, vagy George Sand fajtalan genialitásaiból több forog kézen talán magában a’ fővárosban ! — 200 példány a’ két magyar hazában! és ezek közül még hány van olly szegény ifjú kezei közt, ki nélkülöző takarékossággal zsugorgata talán össze az egy-két forintot, mellyel magának e’szellemi éldeletet megszerezé; vonjuk ezt mind le,’s más részről adjunk magunknak számot, hány magyar nevű hölgy asztalán láttunk silány külföldi regények ’s drága német almanachok mellett Vörösmarty munkáiból egy példánykát? és futtassuk végig emlékezetünket csak a’ két fővárosbani tehetős magyar családneveken, ’s kérdjük meg a’ budapesti könyvárusokat : hány példány magyar könyvet vettek tőlük ezek éveken át ? e’ mellett nézzünk végig a’ ma- 87