Pesti Hírlap, 1842. január-június (105-156. szám)
1842-05-26 / 146. szám
(542) ffaf4.HeI ififlwiVf 11) Eggenberger, Geibel v'n Heekeit a •t kény-városoknál többek óhajtásához képest jövő pesti medard-vásártól kezdve „Nézetek a’ magyar nemzet miveltségi ’s technical kifejtése tárgyában“ czimű i) tintám fűtötten forr árultatni és pedig miután az 1000 példány nagy része elkelvén , e" kedvező fogadtatás által kiadási költségeim már már fedezve vannak, a’ fűzött példányok árát 1 fi 30 pokrra leszállítom. — A’ munkámból bejövendő haszonnak egy részét nemzetünk dicsőségére szolgálandó Klieglgép némi segétésére szánván, e’ tekintetből azt újabban is a’ t. ez. közönség pártfogásába ajánlom. Egerhez közelebb lévők példányokat alulirtmi is kaphatnak. Eger május 16. 1842. Joó János. (498) 67T) 'gá/ir* Nevelői lakváltoztatás. Alulirt, midőn egy részről hálás köszönetét nyilvánítja a’ nagyérdemű közönségnek, iránta e’ város kebelében több év óta mutatott szives bizodalomért egyszersmind köztudomásúl adja, hogy nevelő-intézetét folyó évi Szentgyörgy hó 24től kezdve a’ ferencziek terével általellenben levő Diauhi-féle ház isó emeletbe tette át, — ’s valamint eddig, úgy jövőre is legszentebb kötelességének ismeri a’ gondviselése a rá bízott növendékeket úgy nevelni , hogy azok folytonos és közvetlen felügyelete ’s őrködése alatt nem csak minden, hivatásukhoz szükséges ismeretekkel fölruháztassanak, de főleg erkölcsi tekintetben úgy képeztessenek ki, miként idővel e’ honnak, mellynek olly sokkal tartozunk, hasznos tagjai lehessenek, ’s a’ szülők bennök vetett bizalmának is megfelelhessenek. Hogy tehát alkalma legyen adott szavát beváltani, a’ nagy érdemü közönség kegyes figyelmét továbbra is kikéri. Pest május 10kén 1842. Csáforti Toot Teréz, született Stefanovics, egy nevelő-intézet tulajdonosa, lakik, ferencziek terén a’ Dlausiiház lső emeletében. (5503 ~ (1,6) Simonyi 31. Auguszt nagykereskedő Pesten, fehérhajó-utcában a’ Sziklay- azelőtt Krachenfels-féle házban, ajánlja a‘ n. közönségnek a’ legszebb góthizlés ’s legújabb franccia és angol rajzolat szerint készített kellős szélességű ’s hosszasságu szoba padozat- és kocsiszőnyegek bőven ellátott ’s havonkint újólag elrendezett raktárát. (546) Hirdetmény: 04 4) Jövő junius hadikától kezdve, ikeig több kabátok (Geröcke) Irakok, egész Anom posztóból, égéssen selyemmel béllelve (Leiden croise), a’ bécsi divat szerint elkészülve, 14 pengő forintjával 17ig árnak bocsáttatnak, ,,a’ Pesti Uracsnál“ Pesten, a’ városház-piacz és kigyó-utcza szögletén, a’ zöldfa czímű posztó kereskedésben, a’ hol is több atillák a’ megmondott minőségekből készülve a’ kitett áron kaphatók. (543] (172) Alázatosan köztudomássá teszem, hogy az automat viaszalakok nagy gyűjteménye, melly nagyságra, csínra és gépelyzetre nézve egész Európában legelső, ama’ hires gépelyzeti elefánttal együtt, megérkezett. A’ terem 3 órától 8ig naponkint nyitva áll, Budán, közel a’ hídhoz , a’ dunaparton levő deszkabódéban. Tiets György és Frédol Benő. (516) Árverési hirdetés. (213) Sz. kir. Debreczen városa részéről közhírré tétetik, hogy birtokához tartozó következő haszonvételek, úgymint: árok réti és halápi csapszékek, mindkettő kaszálóföldekkel együtt, sámsomi és szovábi belső csipszekek, szováti mészárszék, bolt és nadályszedés joga, erdei vadászat, külső vásári kávéház és vendéglő, az úgynevezett nagy-álomzugi, kisálomzugi, folyóbeli, sziki gyakori, tekeri és malomzugi kaszálók folyó évi augustus 1 -éit a’ város-gazdai hivatal szobájában tartandó nyilvános árverés útján, a’ többet ígérőnek folyó évi november lső napjától számítandó 3 esztendőre haszonbérbe fognak adatni ( 1549). . . (1. 3) ügy igen szép, és jövedelmes nemesi birtok melly Pozsony vmegyében , a’ termékeny Csalló-közben, bögellói, padányi és alistáli helységekben , kardos ’» gyallói pusztákba», Pozsony városaiul 6, Komáromtól 7, Győrtől 3, a’ Duna partjától 1 */. mértföldnyi távolságra fekszik és 605*/. hold, vagy is 1211 pozs. mérő* szántó és kaszálló földekből áll, mellyek minden esztendőn használhatók és ugarolás alá nem esnek, egyébiránt nagy tagokban együtt vannak, 1000—1200 juh , 200— 300 sertyés, 100 egész 150 szarvasmarhákra elégséges legelővel és egyéb határbeli és regale haszonvételekkel, a’ **ükséges lak- és gazdasági épületekkel, és jó állapotban levő gazdasági készülettel (fundus instructui astal) együtt igen elfogadható feltételek alatt szabad kézből eladandó. Ezen jószág mindenkor megtekinthető, ezt látni kívánók, Karában lakó gazdasági tisztnél Bögellőn Szerdahely mellett jelentsék magokat. A’ többi föltételek, és a’ jószág ára iránt a’ venni szándékozók Csáktornyára Zala vármegyébe utasítandó bérmentes levelek által a’ jószág tulajdonosaival Hegedűs József tábláéira ’s uradalmi ügyviselővel méltóztassanak értekezni. (5.) Kos-eladás. (Ts) Jövő pesti madárdi vásár alkalmával i. é. junius 2kától fogva ugyanazon hónapokéig melt, gróf Hunyady József juhnyájából mintegy 100 kosok, az üllői utczában, a’ köztelken eladandók lesznek. (541) (1, 3) Kiadó fiatal anyabirkák. M.K. Festetics Antal Veszprém miegyében kebelezett déghi pusztáján eladó Antal anyabirkák , nem különben Somogy vármegyében Böhönye utvárosban, törzsök juhnyájból származott kosok és anyabirkák a’ venni szándékozók által már megszemlélhetők, a’ mi ezennel közhírré tétetik. (555) (T) Testgyakorló - intézeti közgyűlés. A’ társaságnak idei első közgyűlése e’ f. évi május 27diken, Kerepesi uton a’ nemzeti szinház mellett levő gyakorlóhelyen, délután 6 órakor fog ta i tatni, mellyre a’ t. ez. részvényesek ezennel hivatalosak. Fuchs Kerestély. (548) (XT) Agarász - egyleti közgyülés hirdetése. Az 1835ben alakult agarász-egylet i. e. közgyűlését jövő nyárelő Odikán d. e. 11 órakor Pesten elnök Ráday Gedeon gróf lakában (ujzilág-utcza likey-ház első emelet) fogja tartani, mellyre a’ t. ez. részvényesek ezennel meghivatnak. Kalas Zsigmond, e. jegyző. (545) (1) Cséplő és többféle gazdasági ufószeri jelentés. Már tizedik éve, hogy általam egészen ujolan feltalált és többféle czélszerűleg javított gazdasági gépek ’s műszerekkel a’ gazdaság körébe vágó munkálatoknál, időnyerést, könnyebbséget, kevesebb költséget eszközölhetek, mellyeket az e’ pályán működő közönség részvéttel is fogada. Bátor vagyok, jelenleg általam újabban feltalált gazdasági gépeimre is figyelmeztetni a’ t. ez. gazda közönséget , u. m. egy lóval forgató cséplőgép, melly a’ szalmát és magot megsértés nélkül veti ki, ugyan egy lóval dolgozó szecskavágó, egy ember által forgató zabzúzó, kukoriczát és mindenféle gabonát daráló, szemes gabonát választó és tisztitó rosták, czélszerfilag javított burgonyavágó, mellyel répa-czukorgyártáshoz répát is kívánság szerint lehet vágni , mindezek, többféle esmeretes gazdasági műszereim közt készen kaphatók Pesten, országúton 561. sz. alatt a’ muzeum irányába. Szijj Sámuel, erőművésznél. (505) Felszólítás: 1293) Szabad kir. Szeged Tarcsa tanácsa részéről köztudomásra létetik, hogy az ottani Palánki parochiális egyház zenekaránál egy,évenkinti 300 váltó forintokkal ellátott zenészi hely megüresült legyen — a’ kik tehát az érintett zenekarhoz kirántató tulajdonokkal mind ének, mind pedig zenészi tekintetben bírnak, főkép a’ klannetnek kitűnőbb művészei, i. e. junius 30-án helyben tartandó próbatételre, szükséges bizonyítványokkal ellátva magokat Linnéi János mint a nevezett zenekar igazgatójánál jelenthetik. — Szegeden május 14-en 1842. (531) Jelentés: (1) 21/, róf nagyságú shawlkendek, rumburgi, creas és fehér ezérne-vászongusabban érkezvén határozott gyári áron kaphatók Pesten Liedemann B. Ferencinél, ,,a’ szép magyarnéná!.“ (513. (I, 2, Magyar Numismatika. Eggenberger, Geibel és Heckenast könyvárosoknál találtatik: „Magyarország ekkorig ismeretes pénzei stb. Árpádi korszak.“ 11 rajzolt pénztáblákkal. Ára 4 ft p. Ugyanez latin nyelvben is kapható. (50) 7 (2, 2) A pesti vízgyógy- és edzőintézet orvosi igazgatója emlékezteti az ide jőni kívánó t. ez. vendégeket, hogy ágyruhát és több lepedőt magokkal hozni szíveskedjenek, mert ezt ő az egészség tekintetében szükségesnek találja. Költ Pesten S ebe styén-piacz 286 i. sz. a. t (501) Néhai (2. 3) Dabasi Halász Kálmán Pest megyei táblabiró arczképe, barátjai számára megszerezhetés végett letetetett Pesten, serrita-téren, gróf Teleki-házban, Wagner József műárosnál Arachinai papiroson 48 kr. pengő pénzben. (472) Tárcsás gyógyvizek (3, 3) (Tatzmannsdorfer Bad). Ezen Vasmegye regényes hegyei közt, Pinkafő szomszédságában, ’s közel Kőszeghez fekvő, a’ bécsi lakosoktól már 1620ik év óta használt gyógyforrások, a’ legújabb időben növekedő arányban tapasztalják azon részvétet, mellyel olly nagy mértékben érdemelnek mindazon betegségekben, hol erősítve olvasztó hatás kívántatik, úgymint a’ hasüreg betegségei számos formáiban, az életmű ’s különösen az idegrendszer elgyengülésében, ’s kitünőleg a’ szép nem sajátságos szenvedései legtöbb eseteiben; — alig is kételkedhetni, hogy ezen, csak Csehország fő, ’s jelesen marienbrunni és franczensbadi forrásaiéval hasonlíthat.) siker, a’ savak és vas szerencsés vegyületén kívül, azon meglepő arányú ibolyának (Jod ) tulajdonítandó, mellyet e’ vizekben nagy hírű hazánkba, t. ez. Tognio Lajos orvostanár és egyetemi professor ur, ’s legutóbb t. i. e’ folyó évben végzett vegytani bonczolatában Tschiertz chemicus ut fedeztek föl — mindketten e’ vizsgálatot egyedül tudomány és közhaszon tekintetéből, minden felszólítás nélkül tevén. Különös fgyelmét érdemli egyébiránt a’ t. ez. közönségnek, hogy az utak e’ fürdőbe, a’ as vármegye által jó karba helyeztettek és igy a’ közösülés mindenfelé, jelesen Pest, Pozsony, Soprony, ’s a’ csak egy napi utazás által könnyen érhető Bécs és Graetz városai irányában igen kérelmes; a’ lakások az utóbbi években nevezetesen szaporíttattak, bútorral és többnyire ágyneművel is elláttattak, az étkek és italok tiszták, czélszerüek, ’s áruk is, úgymint eddig, közmegelégedésre mérsékelt, helyben tapasztalt ,orvostanár lakik és minden jutalom nélkül ajánlja a’ szenvedőknek tanácsát. A’ szobák ára, a’ butorozat- és szoba minőséghez képest naponkint 12—14%—18— 24—30 és 36 kr. p. p., egy-egy külön fürdő pedig 12 kr. p. p.; — de ezen át csak junius közepétől augustus közepéig számíttatik mind a’ szobákra mind pedig a’ fürdőkre nézve; ellenben június közepe előtt, úgymint ismét augustus 15-e után egy harmadrészszel alább szállíttatik. — Az idei fürdés kezdete május lső napja, a’ lakási rendelmények pedig e’ czim alatt vétetnek. A’ tárcsai fürdő ellenőrének , Köszegh mellett Tárcsán. (A’ savanyú-víz, melly erejére és izére nézve, a’ híres rohitsival olly jó sikerrel vetélkedik, hogy azt lassanként hazánkból egészen kiküszöböli, úgy szállíttatik ez idén is, mint tavai, t. i. a’ két izeres palaczkbani vizet 3 kron , a’ palaczkot magát 10 kron és 25 palaczkra való ládát pakolással együtt 1 ft 15 kron váltóban számítva). (497) Bolt-változtatás. ,393) Pesten, Zahn Ignácz, üveg-, tükör- és függőlámpa - kereskedése ügyében alázatosan jelenti, hogy az ujvásártéren, Muzslai-házban levő kereskedését ugyanazon ház a’ sas-utczába menő másik felére tette légyen át. Háláját nyilatkoztatva igen tisztelt pártfogóinak eddigi érdek látogatásiért, késő szolgálatát ujonan ajánlja. (524) Eladó hágó-kosok. (22 *) Melt, gróf Károlyi Lajos ura nagyságánál ne Csongrád vmegyében fekvő vásárhelyi uradalmi juhászaiban száz darab saját tenyésztésben fiatal hágóikások meghatározott áron eladandók; tökéletesen lehet végezni irántuk Külő-Derekegyházán, az uradalmi felügyelőnél. (480) Birka eladás. (484) T. és Fehér vármegyében kebelezett Martonvásárral határos sz. László pusztán 500 db szám feletti 3 — 4 éves tenyésztésre tökéletesen alkalmas anyabirka szabad kézből eladandó. Értekezhetni helyben Csay László 1 kasznárral. . (432) Eladó gyógyszertár. (242) Egy mezővárosban több esztendő óta fenálló ’s teljes készületi gyógyszertár, melly helyben mintegy 8000, a’ vidéki, egy óra járásnyi két helységében legalább 15000 lelket számlál , naponkint szabad kézből, egy égetett téglából készült házzal és fél seisio földdel eladandó. A’ venni kívánók bérmentes leveleit elfogadja Móór J. ur Békéscsabán. (474) Árverési hirdetmény. (373) A’ zombori k. kincstári igazgatóság részéről hírűl adatik, hogy a’ tisza melléki koronás uradalomnak Ó-Becse mezővárosában levő serháza, a’ melly az egész tisza-melléki kerületben a’ serfőzet kizárólag egyedül használja, továbbá a’ sz. tamási 1100/,,pp láncz belső- és 78,7/,sop láncz külső szántóföldekből álló úgy nevezett Prunics nemes udvartelek, valamint a’ hozzá tartozó 50 darab szarvasmarhák és 180 juhoknak a’ helység közjárásán használandó szabad legeltetések jogával együtt e’ f. évi november lsó napjától kezdve és illetőleg a’ serház hat, a’ mondott nemes telek pedig egy, vagy több egymásután jövő évekre a’ f. évi julius 5én Ó Becsén, az ottani k. kincstári tiszttartósági izószobában szokott reggeli órákban a’ legtöbbet ígérőnek nyilvános árverés útján haszonbérbe adatni fognak. A’ bérleni szándékozók tehát a’ szükséges bánatpénzzel, soótól 10 fi p. p. számítva ellátva, fenérintett napon ’s helyen szives megjelenésre hivatalosak, a’ bérlet feltételei pedig eleve megtudhatók lesznek mind a’ zombori k. k. igazgatóságnál, mind az illető ó becsei k. kincstári tiszttartósági hivatalnál, a’ serházi épületek, ’s hozzá tartozandó szerek és eszközök ellenben a’ helyszinén megláthatok. (481) Ló-árverés. (3* 3) Üllő helység szomszédságában, Pest városához 20 óra távolságra eső vasadi pusztán báró Puteani Sándornak (gróf Hunyady fajból) szaporodott méneséből nagyobb számú anya kanczák, 3—2 ’s 1 esztendős szaporaság, — 4, 5 éves felállított részint menl elébe, részint nyereg alá tanított különnemű lovak, Alcor, Hydra, Saade, Tajar, Hányada, Splinderbar, Hadjag, Chartago, Conscript, Murphy, Hartonian, Callopad, Whitewall, Cato, Zohrab és Bridegroom atyák után, úgy szinte Bridegroom, Filho da Puta, ’s Bombasine után Lord Richmondtól nevelt IC maroknál magasb telivér sötétpej angol mén, folyó május hó 31 kén, reggeli 10 órakor a’ helyszinén tartandó árverés utján eladandók lesznek, mire is a’ venni szándékozók, ezennel meghivatnak. (523) Árverési hirdetés. (223) T. és Heves vármegyében kebelezett debrói uradalom részéről alább nevezett helyeken a’ kisebb kir. jövedelmezések 1843ik évi januáriustól kezdve, három egymásután következő évekre e’ folyó évi julius 4-én Kompolton az ügyelői iróteremben árverés utján haszonbérbe kiadatni fognak , u. m.: 1) Kompolt helységében uradalmi italok mérése mellett szabad lakással, mészárszékkel holtal és egy sessio földdel. 2) Kaál helységben uradalmi bolt, lakházzal és egy sessio földdel. 3) Fel-Debrő helységben a’ vendégfogadóban uradalmi italok mérése mellett mészárlási jog fél sessio földdel. 4) Al-Debrő helységében vendégfogadó bormérési joggal, mészárszék fél sessio földdel és a’ balpüspöki pusztán 15 darab marhára való legeltetéssel. 5) A’ gyöngyösi út mellett a’ balpüspöki pusztában levő csárda 1*/* hold szántófölddel, 2 kaszás réttel és hold 6 marha legelővel. 6) Tófalu helységben vendégfogadó hermérési joggal, mészárszékkel és 1 sessio földdel. Ezen haszonvételekben részesülni kívánók a’ fenit napra, Kompoltra, a’ szokott bánatpénzzel ellátva illően meghivatnak. A’ haszonbéri feltételeket az irt helyen előlegesen is megtudhatni. Kompolt május 15ik 1842. Bécsi pénzkeret. Május 19 1842. peng. pénzb. 6 petes stát. kötelez . . • 1082/i« ft. 4 petes 99 99 a a * 100 1834-ki 8 át. költs. c . . 695 „ 1839-ki T9 99 s « * ’ 99 Dunavszállás. Május 25. reggeli 8 órakor 8' 1" O'" O felett. Pesten, maja* 24-(pestimérő) 215—255 ------180 135—146 110—115 75- 82 130-140 ----------Komáromban,n 21.(pozs. „ ) 144—150 120—136 100—104 68— 83 53— 56 100—104 ---------Szegeden,n 21.9 * 120—125 ------115 -------------------- 70 ------ 60 80— 85 ------120 Pécsett, 11 fR.* * 125 —130 105—110 90— 93 ----------- 50— 53 85— 90---------Baján,n 7.a , 117—130 103—112 — 101 ------ 70 44 - 45 ----- 83 ------Mosonyban, 19.9 , 140—170 96—112 94—100 70— 78 50 - 55 83— 93 ---------Miskolcion, 11 18.9 , 140—160 118—125 100—113 80— 90 40— 50 88—100 ----------Uj Becsén, april. 29.9 , 125—145 -----120 --------------------- 55 ------ 50 80— 85 ----------Kiadja Landerer Lajos. Szerkeszti Kossuth Lajos. Gabonaár váltó garasokban. Tisztához« Kétszeres Rozs Árpa Zab Kukoricza Köles