Pesti Hirlap, 1842. október (183-191. szám)

1842-10-02 / 183. szám

I Vasárnap October 2.184$ ----- ---------------------------*-------------------------------------■s--^KrT^aKTMMui»«tt- '■*?*.-----------------— -y Megjelenik e’hírlap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’két fővárosban házhozhordással 5 fit, bontókban 6 ft, postán borítékban 6 ft pengő pénzben. — Előfizet­­hetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyebütt minden császári királyi postahivatalnál.—Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’megrendelés csak a’bécsi császári főpostahivatal útján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egy-egy hasálserért péti* betűkkel 5 pengő krajozár szám­ittatik. 1­3 ük­lapunk ez évi folyamának utolsó évnegyedére előfizethetni, a’ két fővárosban házhozhordással 2 frt 48 krral, postán borítékkal 3 frt 30 krral.­­ A’ kik eg­yszersmind a’ jövő év első felére is, tehát három évne­gyedre előfizetnek, lapjainkat a’ rendes áron (helyben 7 frt 30 kr, postán 9 frt) kaphatják. A’ folyó félévből még néhány teljesszámu példánynyal szolgálhatunk. TARTALOM. Kinevezés. Nyugalmazás. Vezérczikk. (Bánat és gondoskodás). Adakozás. Pótlék az iparműkiállítási műbirá­­lathoz. Felszólítás Mátyásszobor ügyében. Felszólítás Zschokkó­­tól. Fővár, ujdons. Nyilatkozás Sz. színész iránt. Erdélyi or­­szággy. Megyei dolgok: Szatmár (egy nemesnek idézés előtti elfogatása, adórovat és hitelesség, jobbágytelken lakó ne­mesek ügye, rabimunka, körlevelek, egészségi ügy, intés Va­rasának). T­e­t­­e­s (kedvetlenség Cs. tábornoknak bánsági főha­­dikormányzóvá neveztetése miatt, a’fölmentés után három évig tömlöczözött rab ügye, ismét nyelvvita a’katonaság német leve­lei iránt, értesítés a' szinerszegi eset iránt, az illyrek , de nem a’ horvátországiak). Tu­ró­cz (lisztválasztás, tűz Szucsánban). Királyi városok köréből: Szeged (felelet a’ ,,Világ“-nak). Kül­földi napló. Szerbia, Nagybritannia és Izland, Frankhon, Né­metország. Értekező: A’ szlávok literariai viszonosságáról. Pulszky Ferencz. Mustbefőzés. G­y. Hivatalos tudósit. Hirdet. 3fAGYAHÖHSSÁ© én EEDELY. Kinevezés. Heranus János hazai ’s váltótör­­vénysz. ügyvéd és törvénytanár , a’ nm. kir. hétsze­­mélyü táblánál eddigi írnok, ugyanezen táblához a’ megürült iktatói segédhivatalra neveztetett ki. (H.k.) Nyugalin.­­ cs. ’s apost. kir. fels. Aichner Károly pesti kir. sóbeszedőt, több mint harmincz évi szolgálata tekintetéből legkegyelmesebben nyugal­mazni méltóztatott. (H.k.) Vezérczikk. (B­ánat és gondoskodás) Múltat isten sem varázsolhat vissza többe, ’s azért a’földi élet pokolbínjaihoz tartozik a’haszontalan emlékezet. Ha­szontalan pedig minden emlékezet, melly csak az el­szalasztott alkalom sajnálata körül forogván, gyötör és bánkódtat a’ nélkül, hogy a’jelenben segítene, a’ jövendőre tanácsot adna. De felejteni embertől nem függ. Cato a’férfiú akaratát mindenhatónak mon­dotta volt, pedig határa ennek is van; mert nincs akarat, melly elég hatalmas legyen a’ gyötrelmes emlékezetnek útját állani. Minél inkább érezzük a’ sajnálatos múltnak keserves következményeit, an­nál erősebben tér vissza mindig emlékezete, mint a’ kánya , melly Prométheuszt kinzá­m­talan. — És így mi róla nem tehetünk, hogy a’ mint körültünk a’ magyar nemzetiséget veszélylyel fenyegető jelek na­ponkint sűrűbben ’s naponkint jelentőbben föltüne­­deznek, az emlékezet átka örökké az 1790-ki időre ragadja vissza gondolatinkat, ’s Prométheusz bá­­nyájakint gyötör szüntelen azon fogalom, hogy ha őseink akkor nem haboznak, ha Magyarhonban a’ magyar nyelvet akkor egy elhatározott férfias lépés­sel diplomatiai poletra emelik, az ébredő nemzeti­ségek később kelt fugalma ártalmatlanul lengedezne most soraink között, az elhanyagolt nyelves köz­­igazgatás nehézségeit apáink 10—15 év alatt — mi­­kint Frankhonban XIV. Lajos korában — legyőzve látták volna; nyelvünk bőségben, szabatosságban, tartalmasságban évtized alatt egy századot haladott volna; mert szükség a’ nyelvbőségnek leghatalmasb mestere; hazánk idegen ajkú lakosi bízvást átenged­hetnék most magokat nyelvük művelési ösztönének , a’nélkül hogy—mint jelenben— a’magyart ellen­ségnek tekintenék; nyelvünknek közigazgatási fel­­sőbbségét nem mondom kétségbe vonni, de még csak irigyleni sem jutna eszébe most senkinek; pan­­slavismussal, silyrismussal bajunk vagy épen nem, vagy nem olly természetű volna, mint most; nem kellene fegyverzetien állani nemzetiségünk ügyében tetőtültalpig, éjjel mint nappal; ’s e’ miatt leg­alább nem volna okunk aggódni jövendőnk fö­lött!! — Kiknek a’ história több, mint unaloműző puszta rege, a’ kik tudják, mikint a’múlt század vé­ge felé még alig nyomott valamit Europa politicai mérlegében azon hatalom, melly azóta óriássá nőtt, ’s a’ slavismusnak nehézkedési súlypontjává lön, az a’ mondottak valóságáról nem igen kételkedendik. — És pedig nem mondhatjuk, hogy őseink nyel­vünknek nemzetiségi fontosságát ne érezték volna ; mert ennek az 1791: 16­­.czikk világos bizonysága; mondhatjuk ellenben, hogy egy férfias határozó lé­pésre a’ belkörülmények olly kedvezők tán sohasem voltak, mint épen akkor, midőn a’ magyar nyelv ’s nemzetiség szerelme az elnyomás miatt szűz lángra gyűlt; és e’helyzetben mit tettek őseink? a’legkü­lönösebb logicával 1791: 16 törvényczikkeket azzal végzik, hogy a’ közigazgatás még most (nuncad­­h­u­m) latin legyen. — És Pandora szelenczéjé­­ből nem eredhetett több gonosz az emberfajra, mint mi reánk ezen „nunc ad hue“ szavakból. —Har­­ezot róttak nyakunkba, melly már most is 50 éves, ’s vége még most sincs; — — a’ történetek pedig fejünkre nőttek. Ennyi függ sokszor egy perczenettöl, mellynek elröppenő alkalmát nem adja vissza semmi öröklét. —• Ezért gyötör minket, és hiszszük, másokat is ez időkornak emlékezete.—De ne vesztegessünk fatali­­sticus sopánkodásban időt ’s erőnket; lássuk meg inkább, mi a’ tanulság íme’ gyötrelmes emlékezet­ből ? és mit kell tennünk igy, a’ mint vagyunk ? mert jövendője csak annak nincs, a’ ki magáról önkényt lemondott. A’ tanulság nézetünk szerint abban áll, hogy ezen példa világosabban mutatja, mint más akármi, mennyire káros egy nemzet életében az úgynevezett fontolva-haladási politica, midőn minden körülmény cselekvésre int. Jól meggondolja a’ törvényhozás, mi jó, mi rész, irány ’s czél iránt tisztába jöjjön; de miután ezekre nézve tisztába jött, óvakodjék a’ habozástól, a’ szerencsétlen féllépéskéktől, csele­kedjék szilárdul, férfiasan, határozottan, cseleked­jék egészen; mert a’határozatlan ingatag féllépés­­kék közönségesen senkit sem elégitnek ki, sőt inge­rültséget támasztanak mindkét oldalon, ’s az uj insti­­tutiók behozatalánál kikerülhetlen átalakulási krisist, mellynek megrövidítésén kellene törekedni, szándé­kosan meghosszabbítják, ’s igy mintegy készakarva idéz elő olly kórállapotot a’ törvényhozó, mellyet a’ késedelem méhében előre nem láthatva rejlő conjun­­cturák a’ gyógyithatlanságig megnehezitnek. — Isten adja, hogy e’tapasztalás intő angyalunk legyen egyéb nemzeti ügyeinkben, ’s a’ nagy rész egyetér­tésével üdvösöknek vallott nagy elveket ne törpítsük a’kivitel részleteiben töredék-parányiakká, gyötrel­mes emlékezetül szolgálandókká az utókornak, mi­kint nekünk az 1791. 16­­.czikkely határozatlansága szolgál. Nem illy könnyű a’ felelet a’ másik kérdésre, t. i. hogy mit kell tennünk ? Az országgyűlés közéig, ’s a’ magyar nyelv, és a’ titokban aláásogatott, nyíl­tan sértett, gúnyolt, megtámadott magyar nemzeti­ség ügye okvetlenül szőnyegre kerül, — lehetetlen, hogy ne kerüljön; tessék vagy ne tessék, helyesel­jük vagy ne helyeseljük, okvetlenül szőnyegre ke­rül. — És a’ megyék ?------aggódva néznek szét magok körül, a’ magyar kebel boszonkodásra hevül, itt vizsgálatot rendelnek a’ panslavismus iránt, amott az illyrek büntetését sürgetik, ’s a’ nyomozás ered­ményeit országszerte közöltetni kérik; de mi lesz aztán ? mi történjék országgyűlésileg a’ nyelv ügyé­ben ? erről még szót is alig hallottunk. Pedig történ­ni kell valaminek. — Legyen szabad e’ fontos ügy­ben, mikint más ügyekben is tevénk, egy-két igény­telen gondolat száraz fölvetésével eszmecserére al­kalmat adnunk. Nyelv és nemzetiség ügyében a’ törvényhozástól háromféle intézkedést látszik a’jelen szükség’s az előrelátás igényleni. Egyik közvetlenül a’ nyelv ügyét, másik a’ nemzetiség közvetett erősítését ille­ti, harmadik pedig a’körül forog, hogy a’ nemzet ne várja gyáván készületlenül azon zivatart, melly­nek egykori elkövetkezését mindnyájan valószínűnek hiszszük. A’ mi az elsőt illeti: nézetünk szerint egy önbe­csét érző férfias nemzethez, melly nemzeties önál­lásra tényleg ’s törvényileg jogosítva van, illő más nem lehet, mint egyedül az, hogy egy határ­vonalt állitson fel, mellyen belül jogszerűn mindent, kívül semmit sem parancsolhat. Ezen határvonal más nem lehet, mint csupán az, hogy a’ közigazgatásnak min­den ága Magyarországon kivétel nélkül, valamint a’ hivatalos közlekedési nyelv is a’ magyar kormány­­nyal ’s a’ magyarországi törvényhatóságokkal a’ magyar korona birtokainak akármelly részéből ma­gyar legyen. Ennél kevesebbet tenni gyávaság, töb­bet par­ancs­olni, zsarnokság; mi reánk nézve mindkettő öngyilkolás volna,­­ öngyilkolás, mellyet még csak históriai fény sem vesz körül; mert a’ gyá­va vagy zsarnok nemzettel akár mi történjék , sorsát megérdemlette.­­ Sarkalatos törvényeinkben két czikk van, mellyhez ’s annak minden természetes következéseihez a’ nemzetnek szorosan ragaszkodni kell; egyik az 1791: 10 t. sz., melly arról biztosít, hogy hazánk szabad ország, egész országlási for­májára nézve független, és semmi más országnak avvagy nemzetnek alája nem vetett; másik az 1791: 16 t. ez. azon szavai, mellyek által biztosíttatunk, hogy idegen nyelv semmi dolgokra nézve be nem ho­­zatik. — Ezen sarkalatos törvények útmutatása sze­rint, semmit mint a’ jogot, de mindent a’ mi jog, a’ jogot egészen , csorbítatlanul kívánni, a’ nemzetnek kötelessége.­­ Nézetünk szerint tehát, a’mit sok megyék határozatilag már kijelentettek, azt tör­vény által is tanácsos volna kijelenteni, t. i. hogy a’ magyar törvényhozás az ország idegen ajkú lakosait nyelvöktől megfosztani nem csak soha nem szándé­kozott, de sőt elismeri, miképen a’ magányélet nyelv­viszonyaiba törvény által kényszeritőleg beavatkoz­ni jogtalanság volna; más részről azonban joga van megkívánni, hogy Magyarországon a’ közigazgatás, akár polgári, akár egyházi legyen az, úgy a’ tör­vényhozás, mint törvényvégrehajtás, kormányzás, igazságszolgáltatás, közbátorság, rendőrség, egye­nes és mellékes adók ’s közgazdaság körében magyar legyen. — Ez által honunknak idegen ajkú lakosai, ha vannak kik, igazán tartottak attól, hogy nyelvük kiirtása szándékoltatik, meg lesznek nyugtatva; ’s ezzel a’ magyar nemzet jognak ’s igazságnak tartozik; más részről meg lesz téve az, mit a’ magyar nyelvre nézve Magyar­­országon jogszerűnek a’ slavismus csehországi szó­­vezető­i is elismernek; ’s ezzel viszont a’ magyar nemzet önnemzeti életének, önállásának, független­ségének , becsületének tartozik, ’s ebben akár a’ szláv literatorok (!) *) rajongásai, akár az il­­lyr dulongók bőszültsége miatt habozni gyávaság vol­na ; gyávaság pedig soha sem volt és soha sem is leszen okosság. — Egy rövidke értekezés körét ha­ladja , a’ felállított demarcationalis vonal részletes következményeit mind elszámlálni; de nekünk úgy látszik: ideje, hogy a’ nyelvsurlódásnak vége legyen, ’s azért egész, világos és határozott törvényre van szükség, nehogy jövendőben is olly kérdések foglalják el a’ drága időt ’s ingereljék a’ kedélyeket, mint például: valljon a’ postahivatal tértetvényei né­metül lehetnek e ? minthogy a’ magyar nyelvrőli tör­vény postákról nem szól;­­ valljon az országbani ha­di parancsnokságoktól a’törvényhatóságok német le­velet elfogadni tartoznak e? mivel a’ törvény ezre­­deket igen, de hadi parancsnokságokat nem em­lít; — valljon az oraviczai bányakerület igazgató­sága eleget tesz e törvényes kötelességének, ha né­met nyelven vezetett eljárását egy háromsoros ma­gyar levél mellett küldi át Krassó vmegyének? mint­hogy a’törvény csak magyar levelezésről beszél; — valljon Varasd vármegye tartozik e magyar le­velet írni a’ magyarországi vármegyéknek ? mint­hogy a’ törvény határozatlan kifejezését magára érteni nem akarja ’stb. — Ideje, hogy az illy vi­ták megszűnjenek ingerelni az indulatokat; ’s azért olly törvényt óhajtanánk, melly e’ tárgyban vég­ső ’s utolsó parancsoló rendszabály legyen, ’s mint ilyen, a’közigazgatás minden ágaiba annyira behozza a’ magyar nyelvet, hogy mindennek érvé­nyességére , a’ mit akármi névvel nevezett köztiszt­viselő , hivatalosan mint actus publicus-t kiszol­gáltat , irományi nyelvül a’ magyar okvetlenül meg­­kivántassék. — Hahogy a’ törvényhozás valamelly I .) Lásd mai Értékelőnket. 157

Next