Pesti Hirlap, 1842. október (183-191. szám)
1842-10-02 / 183. szám
I Vasárnap October 2.184$ ----- ---------------------------*-------------------------------------■s--^KrT^aKTMMui»«tt- '■*?*.-----------------— -y Megjelenik e’hírlap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’két fővárosban házhozhordással 5 fit, bontókban 6 ft, postán borítékban 6 ft pengő pénzben. — Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyebütt minden császári királyi postahivatalnál.—Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’megrendelés csak a’bécsi császári főpostahivatal útján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egy-egy hasálserért péti* betűkkel 5 pengő krajozár számittatik. 13 üklapunk ez évi folyamának utolsó évnegyedére előfizethetni, a’ két fővárosban házhozhordással 2 frt 48 krral, postán borítékkal 3 frt 30 krral. A’ kik egyszersmind a’ jövő év első felére is, tehát három évnegyedre előfizetnek, lapjainkat a’ rendes áron (helyben 7 frt 30 kr, postán 9 frt) kaphatják. A’ folyó félévből még néhány teljesszámu példánynyal szolgálhatunk. TARTALOM. Kinevezés. Nyugalmazás. Vezérczikk. (Bánat és gondoskodás). Adakozás. Pótlék az iparműkiállítási műbirálathoz. Felszólítás Mátyásszobor ügyében. Felszólítás Zschokkótól. Fővár, ujdons. Nyilatkozás Sz. színész iránt. Erdélyi országgy. Megyei dolgok: Szatmár (egy nemesnek idézés előtti elfogatása, adórovat és hitelesség, jobbágytelken lakó nemesek ügye, rabimunka, körlevelek, egészségi ügy, intés Varasának). Tetes (kedvetlenség Cs. tábornoknak bánsági főhadikormányzóvá neveztetése miatt, a’fölmentés után három évig tömlöczözött rab ügye, ismét nyelvvita a’katonaság német levelei iránt, értesítés a' szinerszegi eset iránt, az illyrek , de nem a’ horvátországiak). Turócz (lisztválasztás, tűz Szucsánban). Királyi városok köréből: Szeged (felelet a’ ,,Világ“-nak). Külföldi napló. Szerbia, Nagybritannia és Izland, Frankhon, Németország. Értekező: A’ szlávok literariai viszonosságáról. Pulszky Ferencz. Mustbefőzés. Gy. Hivatalos tudósit. Hirdet. 3fAGYAHÖHSSÁ© én EEDELY. Kinevezés. Heranus János hazai ’s váltótörvénysz. ügyvéd és törvénytanár , a’ nm. kir. hétszemélyü táblánál eddigi írnok, ugyanezen táblához a’ megürült iktatói segédhivatalra neveztetett ki. (H.k.) Nyugalin. cs. ’s apost. kir. fels. Aichner Károly pesti kir. sóbeszedőt, több mint harmincz évi szolgálata tekintetéből legkegyelmesebben nyugalmazni méltóztatott. (H.k.) Vezérczikk. (Bánat és gondoskodás) Múltat isten sem varázsolhat vissza többe, ’s azért a’földi élet pokolbínjaihoz tartozik a’haszontalan emlékezet. Haszontalan pedig minden emlékezet, melly csak az elszalasztott alkalom sajnálata körül forogván, gyötör és bánkódtat a’ nélkül, hogy a’jelenben segítene, a’ jövendőre tanácsot adna. De felejteni embertől nem függ. Cato a’férfiú akaratát mindenhatónak mondotta volt, pedig határa ennek is van; mert nincs akarat, melly elég hatalmas legyen a’ gyötrelmes emlékezetnek útját állani. Minél inkább érezzük a’ sajnálatos múltnak keserves következményeit, annál erősebben tér vissza mindig emlékezete, mint a’ kánya , melly Prométheuszt kinzámtalan. — És így mi róla nem tehetünk, hogy a’ mint körültünk a’ magyar nemzetiséget veszélylyel fenyegető jelek naponkint sűrűbben ’s naponkint jelentőbben föltünedeznek, az emlékezet átka örökké az 1790-ki időre ragadja vissza gondolatinkat, ’s Prométheusz bányájakint gyötör szüntelen azon fogalom, hogy ha őseink akkor nem haboznak, ha Magyarhonban a’ magyar nyelvet akkor egy elhatározott férfias lépéssel diplomatiai poletra emelik, az ébredő nemzetiségek később kelt fugalma ártalmatlanul lengedezne most soraink között, az elhanyagolt nyelves közigazgatás nehézségeit apáink 10—15 év alatt — mikint Frankhonban XIV. Lajos korában — legyőzve látták volna; nyelvünk bőségben, szabatosságban, tartalmasságban évtized alatt egy századot haladott volna; mert szükség a’ nyelvbőségnek leghatalmasb mestere; hazánk idegen ajkú lakosi bízvást átengedhetnék most magokat nyelvük művelési ösztönének , a’nélkül hogy—mint jelenben— a’magyart ellenségnek tekintenék; nyelvünknek közigazgatási felsőbbségét nem mondom kétségbe vonni, de még csak irigyleni sem jutna eszébe most senkinek; panslavismussal, silyrismussal bajunk vagy épen nem, vagy nem olly természetű volna, mint most; nem kellene fegyverzetien állani nemzetiségünk ügyében tetőtültalpig, éjjel mint nappal; ’s e’ miatt legalább nem volna okunk aggódni jövendőnk fölött!! — Kiknek a’ história több, mint unaloműző puszta rege, a’ kik tudják, mikint a’múlt század vége felé még alig nyomott valamit Europa politicai mérlegében azon hatalom, melly azóta óriássá nőtt, ’s a’ slavismusnak nehézkedési súlypontjává lön, az a’ mondottak valóságáról nem igen kételkedendik. — És pedig nem mondhatjuk, hogy őseink nyelvünknek nemzetiségi fontosságát ne érezték volna ; mert ennek az 1791: 16.czikk világos bizonysága; mondhatjuk ellenben, hogy egy férfias határozó lépésre a’ belkörülmények olly kedvezők tán sohasem voltak, mint épen akkor, midőn a’ magyar nyelv ’s nemzetiség szerelme az elnyomás miatt szűz lángra gyűlt; és e’helyzetben mit tettek őseink? a’legkülönösebb logicával 1791: 16 törvényczikkeket azzal végzik, hogy a’ közigazgatás még most (nuncadhum) latin legyen. — És Pandora szelenczéjéből nem eredhetett több gonosz az emberfajra, mint mi reánk ezen „nunc ad hue“ szavakból. —Harezot róttak nyakunkba, melly már most is 50 éves, ’s vége még most sincs; — — a’ történetek pedig fejünkre nőttek. Ennyi függ sokszor egy perczenettöl, mellynek elröppenő alkalmát nem adja vissza semmi öröklét. —• Ezért gyötör minket, és hiszszük, másokat is ez időkornak emlékezete.—De ne vesztegessünk fatalisticus sopánkodásban időt ’s erőnket; lássuk meg inkább, mi a’ tanulság íme’ gyötrelmes emlékezetből ? és mit kell tennünk igy, a’ mint vagyunk ? mert jövendője csak annak nincs, a’ ki magáról önkényt lemondott. A’ tanulság nézetünk szerint abban áll, hogy ezen példa világosabban mutatja, mint más akármi, mennyire káros egy nemzet életében az úgynevezett fontolva-haladási politica, midőn minden körülmény cselekvésre int. Jól meggondolja a’ törvényhozás, mi jó, mi rész, irány ’s czél iránt tisztába jöjjön; de miután ezekre nézve tisztába jött, óvakodjék a’ habozástól, a’ szerencsétlen féllépéskéktől, cselekedjék szilárdul, férfiasan, határozottan, cselekedjék egészen; mert a’határozatlan ingatag féllépéskék közönségesen senkit sem elégitnek ki, sőt ingerültséget támasztanak mindkét oldalon, ’s az uj institutiók behozatalánál kikerülhetlen átalakulási krisist, mellynek megrövidítésén kellene törekedni, szándékosan meghosszabbítják, ’s igy mintegy készakarva idéz elő olly kórállapotot a’ törvényhozó, mellyet a’ késedelem méhében előre nem láthatva rejlő conjuncturák a’ gyógyithatlanságig megnehezitnek. — Isten adja, hogy e’tapasztalás intő angyalunk legyen egyéb nemzeti ügyeinkben, ’s a’ nagy rész egyetértésével üdvösöknek vallott nagy elveket ne törpítsük a’kivitel részleteiben töredék-parányiakká, gyötrelmes emlékezetül szolgálandókká az utókornak, mikint nekünk az 1791. 16.czikkely határozatlansága szolgál. Nem illy könnyű a’ felelet a’ másik kérdésre, t. i. hogy mit kell tennünk ? Az országgyűlés közéig, ’s a’ magyar nyelv, és a’ titokban aláásogatott, nyíltan sértett, gúnyolt, megtámadott magyar nemzetiség ügye okvetlenül szőnyegre kerül, — lehetetlen, hogy ne kerüljön; tessék vagy ne tessék, helyeseljük vagy ne helyeseljük, okvetlenül szőnyegre kerül. — És a’ megyék ?------aggódva néznek szét magok körül, a’ magyar kebel boszonkodásra hevül, itt vizsgálatot rendelnek a’ panslavismus iránt, amott az illyrek büntetését sürgetik, ’s a’ nyomozás eredményeit országszerte közöltetni kérik; de mi lesz aztán ? mi történjék országgyűlésileg a’ nyelv ügyében ? erről még szót is alig hallottunk. Pedig történni kell valaminek. — Legyen szabad e’ fontos ügyben, mikint más ügyekben is tevénk, egy-két igénytelen gondolat száraz fölvetésével eszmecserére alkalmat adnunk. Nyelv és nemzetiség ügyében a’ törvényhozástól háromféle intézkedést látszik a’jelen szükség’s az előrelátás igényleni. Egyik közvetlenül a’ nyelv ügyét, másik a’ nemzetiség közvetett erősítését illeti, harmadik pedig a’körül forog, hogy a’ nemzet ne várja gyáván készületlenül azon zivatart, mellynek egykori elkövetkezését mindnyájan valószínűnek hiszszük. A’ mi az elsőt illeti: nézetünk szerint egy önbecsét érző férfias nemzethez, melly nemzeties önállásra tényleg ’s törvényileg jogosítva van, illő más nem lehet, mint egyedül az, hogy egy határvonalt állitson fel, mellyen belül jogszerűn mindent, kívül semmit sem parancsolhat. Ezen határvonal más nem lehet, mint csupán az, hogy a’ közigazgatásnak minden ága Magyarországon kivétel nélkül, valamint a’ hivatalos közlekedési nyelv is a’ magyar kormánynyal ’s a’ magyarországi törvényhatóságokkal a’ magyar korona birtokainak akármelly részéből magyar legyen. Ennél kevesebbet tenni gyávaság, többet parancsolni, zsarnokság; mi reánk nézve mindkettő öngyilkolás volna, öngyilkolás, mellyet még csak históriai fény sem vesz körül; mert a’ gyáva vagy zsarnok nemzettel akár mi történjék , sorsát megérdemlette. Sarkalatos törvényeinkben két czikk van, mellyhez ’s annak minden természetes következéseihez a’ nemzetnek szorosan ragaszkodni kell; egyik az 1791: 10 t. sz., melly arról biztosít, hogy hazánk szabad ország, egész országlási formájára nézve független, és semmi más országnak avvagy nemzetnek alája nem vetett; másik az 1791: 16 t. ez. azon szavai, mellyek által biztosíttatunk, hogy idegen nyelv semmi dolgokra nézve be nem hozatik. — Ezen sarkalatos törvények útmutatása szerint, semmit mint a’ jogot, de mindent a’ mi jog, a’ jogot egészen , csorbítatlanul kívánni, a’ nemzetnek kötelessége. Nézetünk szerint tehát, a’mit sok megyék határozatilag már kijelentettek, azt törvény által is tanácsos volna kijelenteni, t. i. hogy a’ magyar törvényhozás az ország idegen ajkú lakosait nyelvöktől megfosztani nem csak soha nem szándékozott, de sőt elismeri, miképen a’ magányélet nyelvviszonyaiba törvény által kényszeritőleg beavatkozni jogtalanság volna; más részről azonban joga van megkívánni, hogy Magyarországon a’ közigazgatás, akár polgári, akár egyházi legyen az, úgy a’ törvényhozás, mint törvényvégrehajtás, kormányzás, igazságszolgáltatás, közbátorság, rendőrség, egyenes és mellékes adók ’s közgazdaság körében magyar legyen. — Ez által honunknak idegen ajkú lakosai, ha vannak kik, igazán tartottak attól, hogy nyelvük kiirtása szándékoltatik, meg lesznek nyugtatva; ’s ezzel a’ magyar nemzet jognak ’s igazságnak tartozik; más részről meg lesz téve az, mit a’ magyar nyelvre nézve Magyarországon jogszerűnek a’ slavismus csehországi szóvezetői is elismernek; ’s ezzel viszont a’ magyar nemzet önnemzeti életének, önállásának, függetlenségének , becsületének tartozik, ’s ebben akár a’ szláv literatorok (!) *) rajongásai, akár az illyr dulongók bőszültsége miatt habozni gyávaság volna ; gyávaság pedig soha sem volt és soha sem is leszen okosság. — Egy rövidke értekezés körét haladja , a’ felállított demarcationalis vonal részletes következményeit mind elszámlálni; de nekünk úgy látszik: ideje, hogy a’ nyelvsurlódásnak vége legyen, ’s azért egész, világos és határozott törvényre van szükség, nehogy jövendőben is olly kérdések foglalják el a’ drága időt ’s ingereljék a’ kedélyeket, mint például: valljon a’ postahivatal tértetvényei németül lehetnek e ? minthogy a’ magyar nyelvrőli törvény postákról nem szól; valljon az országbani hadi parancsnokságoktól a’törvényhatóságok német levelet elfogadni tartoznak e? mivel a’ törvény ezredeket igen, de hadi parancsnokságokat nem említ; — valljon az oraviczai bányakerület igazgatósága eleget tesz e törvényes kötelességének, ha német nyelven vezetett eljárását egy háromsoros magyar levél mellett küldi át Krassó vmegyének? minthogy a’törvény csak magyar levelezésről beszél; — valljon Varasd vármegye tartozik e magyar levelet írni a’ magyarországi vármegyéknek ? minthogy a’ törvény határozatlan kifejezését magára érteni nem akarja ’stb. — Ideje, hogy az illy viták megszűnjenek ingerelni az indulatokat; ’s azért olly törvényt óhajtanánk, melly e’ tárgyban végső ’s utolsó parancsoló rendszabály legyen, ’s mint ilyen, a’közigazgatás minden ágaiba annyira behozza a’ magyar nyelvet, hogy mindennek érvényességére , a’ mit akármi névvel nevezett köztisztviselő , hivatalosan mint actus publicus-t kiszolgáltat , irományi nyelvül a’ magyar okvetlenül megkivántassék. — Hahogy a’ törvényhozás valamelly I .) Lásd mai Értékelőnket. 157