Pesti Hirlap, 1842. november (192-199. szám)

1842-11-03 / 192. szám

d­o­ tog kerül össze, ’s mennyi a’ dolog annyi sugárra oszlik a’ munkásság. — Föltevén, hogy a’ színház minden képzelhető, a’ jelenkorhoz illesztett kérel­mekkel és ízléssel fölépítve és ellátva van : az est­­vénkinti színházi előadásokban csak úgy fogunk gyönyörködni, ha mind a’ mesteremberi kézi munka, mind az ecset kezelése, mind a’ színi ’s hangászati költészet, 's ezekkel a’ színészek vagyis az előadás a’ lehető legnagyobb tökéletességet elérték. — 'S ha már fizetünk, igazságos is ezt követelnünk. — E’ négy osztály száz meg száz ágazatra oszlik szét, ’s ámbár itt a’ mesteremberekről szinte szólani kellene, mert vajmi gyönyörű az, midőn a’ díszítmények sebes változása álom gyanánt tűnik fel ’s múlik el a’ néző szemei előtt, ki tündérvilágba helyezve hiszi magát! vajmi derék és szép, ha fényes világitás mindenütt egyaránt és egyformán oszlik el az egész házban, ’s a’ néző nem kénytelen vagy behunyni szemeit a’ rög­tön kipattant nagy világ miatt, vagy nagyon is kime­reszteni, mert különben majd mindjárt semmit sem lát, de kénytelen minden esetre száját orrát befog­ni , nehogy a’ világ bűze lélekzetét elfogja! — ám­bár tehát e’ helyen a’ mesteremben osztályról is szó­lani kellene , abba mégsem ereszkedem, mivel czé­­lom csak az, hogy azon anyaintézetekről szóljak, mellyek a’ tárgynak psychicumát, t. i. egyenesen a’ művészet ügyét illetik,’s ezt teendem a’ jövő számban. A’ hangászegyesület részéről. A’ pest­budai hangászegyesületnek első műelőadása a’ folyó 7-dik zeneévben, november 6-kán délutáni 4'A óra­­kor'lesz Pesten a’ városi nagy reboutteremben. Az abban előadandó hangművek következők: 1. Men­­delsohn-Bartholdy Nyitánya. 2. Karének Jestából. 3.­­ Verseny Odvere. 4. Nyitány a’ windsori víg asszo­nyok czimű vígjátékból, Titl Emiltől. 5. Dal Jesson-­­ dából. 6. Erkel Ferencz „Báthori Mária“ operájá­ból a’ bevezetés, karének és négyes dal karral. Il­lően keretnek tehát az egyesületi t. ez. tagok és a’hangművészet kedvelői e’ két rokonvárosban, mél­­tóztassanak minél előbb évi részvényüket ’s illetőleg a’ jelen évi 6 műelőadásra, m­elly között Rossini „Stabat mater“ czimű oratóriuma is leend, előfize­­téseket letenni egyesületi pénztárnok Klausz A. L. urnái, (színház tere, tükörtár, városi színházépü­letében) a’ kinél egyszersmind megtekinthetni a’ kör­ben (cercle) leendő számjegyes székek tervét is, mellyek t. i. a’ szokott ülőhelyek első sorait fogla­­landják el. R­ész­vény díjak v­a­lame­nny­i hat előadásra: 1 számjegyes székre a körben 5 ft ezüstben, 3 székre 10 ft, 1 belépti jegy a’ terembe 3 ft, 3 pedig 6 ft. Ujan belépő egyesületi tagok ezen­kívül alappénz fejében egyszer ’s mindenkorra 2 ezüst­­ ftot fizetnek. Az egyesület kormányzó biztossága rendeletéből. — Ritter Sándor titoknok. Pest. Vasárnap, nov. 6-kán történik az újon fölépített vaknevelő-intézet megnyitása olly móddal, hogy a’ Therezia-város szentegyházában délelőtt ti-­­­zed fél órakor nagy mise fog tartatni, mellyben a’ vak növendékek „veni sancte spirituszt és Füredy tanitó által — ki szinte vak — négy hangra irt énekes misét philharmonica kíséretével adandnak elő. A’ szentegyház ajtaja előtt gyűjtés lesz az uj épületbe szükséges háziszerek megszerzésére. Nagy mise után hazánk felséges atyjának és fenséges ná­dorunknak már vízáradás előtt az intézet számára Var­ság festő úr által készített képei az intézet te­remében ünnepélyesen helyretétetnek, melly alka- l lommal az intézet igazgatója rövid beszédet fog tar-­í­tani. Ezennel tehát ez ünnepre minden emberbarát ’s ez intézetnek minden jótevője meghivatik.— Az intézet igazgatósága által. Szives kérelem a’ hazafias jóakarat­hoz czimű igénytelen felszólításunkra (P. H. 191 . szám) legelső (’s eddig egyetlen, de általunk ’s re­méljük olvasóink által is teljes érdeme szerint mél­tányolt) válasz, a’mellyet vettünk, itt következik: „T. szerkesztő úr! Elfogulva éreztem magamat az örömtől, midőn a’P. Ilirlap 191. számábani szi­ves kérelmet olvasva, újabb jelét láttam a’ke­gyes pártfogásnak, mellyben a’ műipar és mesterség édes hazánkban részesülni kezd. — Az említett két testvért sem személyében, sem nevében nem isme­rem; de én, a’ ki egyenesen csak mesterségemnek köszönhetem édes hazámban boldogulásomat, bátor­kodom csekély tehetségemhez képest a’ t. urat meg­kérni, szíveskedjék velők tudatni, hogy mig mago­kat külföldön gyakorolják, hollétükről’s mestereik bizonyságával jó magok viseletéről tudósítanak, tő­lem három éven át évenkint egy, ’s igy összesen 3 darab cs. aranyat segedelemképen kapnak, melly 3 darab aranyat ezennel van szerencsém átküldeni olly föltétellel, hogy egyet azonnal szükségeikre fordíthatnak, a’másik 2 aranyat pedig a’pest me­gyei takarékpénztárba tétessék le, ’s annak idejében kamatjával együtt ön megegyezésemmel kivehetik.— T. szerkesztő urat kérem, méltóztassék a’ takarék­­pénztári nyugtatványt megtartani. — Költ Pesten, nov. 1. 1842. — Tóth Gáspár, magyar szabó mester.“­­ Fővárosi újdonságok. A’ gőzösön (mint most rendesen történik) sötét est­ve, két asszony­ság érkezek meg ’s partra szállván, a’ holmijok elvi­telére fogadott targonczással Budára a’ ,,hid“ ven­dégfogadóhoz indulnak. Idegenek lévén ’s magokat e’ szerint tájékozni nem tudván, a’ budai hidfoknál a’ nevezett fogadóig egy ezüst forintért bérkocsit fogad­nak. Képzelhetni azonban, mikép boszankodtak, mi­dőn alig indult meg a’ kocsi ’s máris dörögve hajtott be az alig husz lépésnyi vendégfogadóba. A’ dámák természetesen vonakodtak a’ kialkudott bért kifizet­ni, ’s a’ bérkocsis követeléseit egy húszassal vélték kielégíthetni, mi azonban a’ budapesti bérkocsisok követelési modoránál fogva teljes lehetetlen volt. Másnap valaki azt javasolta nekik, próbálnák meg a’ durva kocsis ellen panaszt tenni, a’ tanács elfogadtatott , és sikeres eredménye volt, mit rit­kaság gyanánt az illető rendőrség dicséretére azonnal dobra is ütünk. — De nem csak a’ bérkocsi­sok végetlen zsarolásainak vagyunk kitéve, értik ezen mesterséget még az úgynevezett „Landkut­­scher“-ok is, ollyan fuvarosak t. i., kik főváro­sunkból Bécsig nettó négy napig csigapostáznak , ha lovaik véletlenül meg nem sántulnak, vagy a’ törött kocsirudat összetartó kötél el nem szakad. Egy is­merősünk , ki megunta a’ sok zátonyokat és egyebe­ket, minap illyféle kocsist fogadott Bécsig harmincz­­öt pengő forintért azon föltétel alatt, hogy a’ kocsit egyedül maga használhassa. A’ kocsis azonban kér­te , engedne meg a’ bakon még egy személyt magá­val vihetni, mire barátunk rá is állott. Végre elin­dultak , de alig értek le a’ várból, midőn a’ kocsis megállott, egy házba bement, honnan nem sokára két személy jött ki, és sans gene a’ kocsiba ültek ismerősünk mellé, ki eleget protestált, mivel azon­ban pénzét előre lefizette, ’s a’ kocsis hallatlan szem­telenséggel azzal vigasztaló, hogy az újonnan ver­buváltak Vörösvárnál ismét ki fognak szállani, vég­re jó remény fejében tűrni és engedni volt kénytelen. Mi történik azonban? Vörösvárra érkezvén, a’ ko­csis épen ebédhez ült barátunknak jó étvágy gyanánt azt jelenté, miszerint kocsija annyira meg van ron­gálva, hogy teljes lehetetlen azzal a’ hosszú bécsi utat megtenni, és e’ miatt szólott is ő már egyik épen most érkezett collegájával, ki olly szives lesz ko­csiján a’ „nagyságos“ urat tovább vinni. Ezen ko­csi tömve volt már utazókkal, és szegény barátunk­nak, ki olly sokat fizetett, hogy egyedül utazhassák Bécsbe, nem volt mit tenni, hanem hogy magát mint valamelly sugárút beszorittassa és a’ Landkut­­scherek csalárdsága felől Bécsig épületes elmélke­déseket tartson. Ez már ugyancsak világos csalás, és ismeretes intézkedéseinknél fogva ki óvja meg az utazót, főkép ha sürgetős dolgai vannak, az il­­­lyen zsarolások ellen ?­ És mennyi panasz van ezen tolakodó, csalfa nép ellen ! magunkon is megtörtént, hogy midőn tavai egyik barátunkkal Fehérvárig illy fuvarost fogadtunk tízpengő forintért és azon világos kikötéssel , miszerint senki mást útitársul nem aka­runk,—a’kocsihoz érve, abban bent két asszonyság, egy szabólegény a’ hátulsó, két deák az előbakon, a’ kocsis pedig a’ tengelyen ült. Nem tudtuk, boszan­­kodjunk vagy nevessünk el a’ kocsis egész prileg­­mával adá tudtunkra, miszerint ez csak mellék­­keresete, miután a’ mi fuvarbérünket urának kellett átszolgáltatnia. Enfin, a’ hölgyek csinosak voltak, ’s mi nem akartunk udvariatlanok lenni és tíz pengő forintunkért a’ keskeny hátülésen kellett késő estig (minden kárpótlás nélkül) martiroskodnunk. Sávoly Lajos úr becsületével kezeskedik eme’tény „veres fonalként keresztü­lvillogó nagyítások“ nél­küli valódisága felől. Múlt hó 23-dikán, este he­tedfél órakor, Pesten, az Orczy-féle ház előtti téren állt egy csoport ember ’s köztök egy heveskedő, si­­vitó hang emelkedék. Közelebb érve látható v­olt egy szegény beteg zsidó — szerencsétlenségére zsidó­nak kellett lenni — ki egyszerű vékony öltözetben egy teherhordó targonczáján feküvék, hidegtől di­deregve, elhagyatva, megvetve; ah, mert csak zsi­dó volt! A’targonczás őt a’ zsidókórházba szán­dékozók vinni, mit a’ hatalmaskodó úr ellenzett, mondván: „vigye azt tulajdon (a’ zsidó) lakába, ’s ha nincs, tegye hová akarja, minek vette föl?!“ Ezt ember mondá,beteg embertársáról,’s mi szükségesnek véljük ezt megjegyezni, különben azt hihetné valaki, hogy nálunk a’ hiénák is tudnak be­széleni. S. ar — tanúja a’ jelenetnek — kérdező a’ meghökkent teherhordót, mikép jutott ezen beteg­hez ? ’s megérté, hogy három férfi, ki csakha­mar ismét eltűnt, tévé azt targonczájára, hogy vinné utánok. E’ közben, miután több úri személy pártolá a’ szegény szenvedőt, oda iramlik azon em­bertelen duodecz-zsarnok, ’s a’ targonczás beszédfo­nalát hatalmas hát­baüt­éss el elszakasztván, dü­hösen parancsolja neki, hogy vigye el a’ beteget, de most mégis a’ — kórházba. Kérdeztetvén később a’ megdöngetett — éspedig emberi érzése mi­att megdöngetett targonczás, kicsoda azon köpkö-­­ dő ökölvirtuóz ? azt felelé: ,,N. N. v. commissa­­­rius!“------És mi csudálkozunk, ha azt halljuk,­­ hogy a’ mi roppant fővárosunkban , a’ philanthropiai intézetek tömege közt, a’ szegény vagyontalan em­berek az utczán halnak meg; bizony igy jár a’ sze­gény zsidó is, ha csupán commissarius uramtól és nem többektől függött volna. — A’ kórházból, mint később értesülénk , a’ beteg elutasíttatott, azonban egy emberszivű orvos a’háromdob-utczában befogadd a’ haldoklót, hol reggelig kiadd lelkét. — „Valljon helyes ’s igazságos e a’ legkisebb (?) esetet is azonnal dobra ütni?“ kérdezi valaki, semmisége érzetében: igenis, uram! mert a’ nyilvánosság több olly marokhősöket csiklandozott ki adusokból, és rápirított ollyanokra is, kik pirulni ekkorig nem igen szoktak! — Folytatása a’ pesti szegény gyermekkórházi tánczmulatságra szentelt adományok jegyzékének. T.­ez. P­­­r­i­n­g­e­r Ludov. kisassz. Budán: ezüst lánczat. — Szögyényi Emi­lia assz. Budán: egy szép üveget és ezüst t­easzü­­rőt.— Szekrényesy-Slachta Etelka assz. ezüst kötőtűtartót. — Boskovitz Theréz assz. üvegsze­­lenczét ezüst födéllel és talapzattal. — Sztárok assz. ezüst varróaszközt.— Nemeshegyi Julia assz. ezüst evőszert és 5 db sorsjegyet. — Mayerf­­fy Ida kiaassz. Budán, ezüst fogtatartót kalitka for­mában. — Ottlik-Hülf assz. féltuczet ezüst cse­megekést. — Posch assz. ezüst czukorfogót.—Mi­dőn a’ gyermekkórházi egyesület igazgató választ­mánya a’ jótékony vállalata iránti gazdag részvétet hálás köszönettel fogadja, bátorkodik egyszersmind a’ testvérváros lelkes hölgyeit teljes bizodalommal megkérni, miszerint becses ajándékaik beküldését i. é. nov. 16-dikáig folytatni kegyeskedjenek,hogy ezután a’ kijátszandó nyeremények nyomtatott jegy­zéke a’ t. ez. közönség használatára minél tökélete­sebben elkészülhessen. Zálgráb , october 21.­­ October 18-kán reg­geli 9 órakor Pozsega megyei főispán gróf Sze­b­en ő excja a’ három vagy jobban mondva a’ két ország éreinek gyűlését (mert Dalmátország csak név szerint van képviselve) egy rövid és hatályos beszéddel nyitá meg, mellyben különösen kiemel­te , hogy ő örömmel vallja magát horvátnak. És cso­dák csodája! a’szónok e’mondását egy kábító „zsi­­v­e“ kiáltással hallók megtiszteltetni , mert tudni kell, hogy a’ veres sapkás uraknak egy idő óta különös kedvök kerekedett ismét horvátoknak lenni, mit főkép az illyr zuglapban is észrevehet­­ni, mellyben azelőtt fölötte ritkán lehetett olvas­ni:­­mi horvátok vagyunk.­ De a’kinek figyelme éber, tudja, mit kelljen neki a’ gyors köpönyegforditás mel­lett is gondolnia.—Ezután a’ nm. gr. küldöttséget ne­­vezett,melly Haulik püspök urat a’ kir.biztost meg­­hija,ki nagy pompával, két hatlovas hintán,s az előtte lovagló banderialisták és zászlók kíséretében meg is jelent, ’s fülszakító végtelen „zsiv­o“ kiáltások­kal fogadtatott. Deszede folytában ti is küldöttséget nevezett a’ bán ő excja meghívására, ki beléptekor szinte dörgő „zsiv­o“ és „vivat“ kiáltásokkal (ez utóbbival a’ loyalis párt által­ üdvezeltetett. A’ püs­pök úr folytatá beszédét,’s nem mulasztá el abban az illyréket is kellőleg kiemelni. De a’ bán ő excja nem igen keresgette a’ szavakat tartalomdús lapidár stylüí ’s irás nélkül mondott válaszában (valóban lapidár sty­­lü, mert fontos és jelentékeny, flosculusok és raké­ták nélküli volt, hanem komoly ’s a’ dologhoz szó­ló). Örvendjen velünk, hiszen mi mindnyájan hallot­tuk, mikép ő excra a’nélkül, hogy azon odavetett kis illyr fácskára valamit válaszolt volna, azon biztosítást adá, miszerint ő a’ törvényhez szorosan hű fog ma­radni,’s mindent elkövetni, hogy ama’ tiszteletre­méltó régi szövetséget Horváth­ és Magyarország közt fentartsa. — ’S miért nem orditált erre a’ zsi­­v­ót? — A’ beiktatási ünnepély után ,,Te Deum 44 tartatott; ’s ezután a’ RR. külön-külön cotteriákban tették üdvözlő tisztelgéseiket; észrevétetett ez alka­lommal, mikint többen, kiket tulajdonkép a’ z—i főispánnak kellett volna vezérlenie, magokat inkább a’ szeretetreméltó és hazafiul vri főispánhelyettes által mutattatták be. — Az első diplomaticai ebédet a’ püspök ur adá, hol dr. Gaj a’ magas úri vendégekkel az első asztalnál ült! — úgy hiszem, nincs többé mit kétkedni azon, hogy ideje volt már a’ báni hivatalt be­töltetni , mert rövid idő múlva már nagyon messze mentek volna a’ dolgok. — Este fényes előadás volt a’ színházban, egy e’ végett költött és színre igen szépen alkalmazott élőbeszéddel. Nem tudom, mi jutott színigazgatónknak eszébe, ki ez alkalommal e’ nyomozó darabot: „Páris Pomeraniában“ adata; ugyan képzelhetni­e egy színigazgatótól nagyobb bárgyuságot? — A’ színi mutatvány végével a’je­lenvoltakat 500 fáklyákból, ugyan annyi (pedig mi­nő !) ember által vittekből képezett menet lepé meg; a’ zágrábi polgárok két hangászkara erősen hangoz­tatá a’ nagy dobokat, ’s minden ember egy bizonyos főnököt, mint a’menet gyöngyét közöttök szemlélheté. Ezen fáklyamenet az illy arlec­ui nádok szokott gyül­­helyébő­l, a’ lövésztérből indult ki,’s kimért léptekkel haladott egyenesen a’ bán ablakai alá, hol természe­tesen a’népdal mellett, mit e’nép politicából elját­szatni soha nem mulaszt, ezer meg ezer zsiv­o ordí­tások hasizák keresztül a’ csendes éji léget. Néze- 175* 175

Next