Pesti Hírlap, 1845. július (495-512. szám)
1845-07-18 / 505. szám
Péntek, 505 Julius 18.1845 PESTI HÍRLAP. \lf*tíi«tenik a’ lan minden hét«n náírva.er • vasárnap, kedden, csütörtökön és pénteken. Félévi elflfiietés a’ két fővárosban hárholhordással 5 ft, borítókban 6 ft, postán borítókban 6 ft pp. — Elsiethetni helyben 7 r . VKoTlSdilSidlSíSV hatvan utc.a Horváth-házban 483- sa. a., egyébül minden kir. postahivatalnál. A. austriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kivin, példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi cs. főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények felvétetnek, ’s egy-egy kis hasábsorér, apró betűkkel 5 pengő kiszámittatik. TARTALOM. Tévedések. II. Szemerei jelentése az irodalmi jogok biztosításáról. Törvényhatósági dolgok: Bihar (tisztujitási gyűlés’ vége.) Arad (az uj kormány rendszer, credentionalisok’ ügye, intézmény a’ katonai karhatalom iránt.) Vegyes közlemények: M. gazd. egyesület. Színház. Állatkinzási egylet. Külföld. Értekező: Börtönjavitási elvek. Hirdetések. l£ffAGYARORSZÁG és ERDÉLI. TÉVEDÉSEK. II. Az encyclopaediák’ és röpiratok’ jelen időszakában maholnap csak neveikről fogjuk ismerni a’ XVIIIV. század’ philosophusait, ezen úttörőket a’ szellemi és polgári szabadság’ hajléka felé, mellynek birtokába apáink az általunk ízetlenségnek ’s felületességnek keresztelt lelki józanság’ útján , és a’ meddő theoriáknak csúfolt általános eszmék’ segédével jutottak; ’s mellyet — igy hozván ezt magával az időnek árapálya — a’ mindinkább lábrakapó political mysticismus egyoldalról, ’s a’ részletességeknek alapelvekkel nem bíbelődő cultusa más oldalról meg’ be fognak iszapolni, még pedig hamarabb mint hinnék, ha csak, miután az erősbek, hogy doctrinaireknek ne tartassanak , e’ visszás irány ellen még nem igen működnek, — ha csak, mondom, a’ magamféle jóakaratnak inkább , mint országos hatásúak az egykori hollandinak példáját nem követik, ki a’gát’hasadékát, honnan a’ viz kicsurogni kezdett , homokkal , földdel ’s minden egyébbel, mihez hozzáférhetett, betömni igyekezett, ’s ki látván, hogy nem boldogul, ’s hogy egymaga marad még mindig, leült, és hátát a’ hasadéknak támasztá , gátolván a’ bajt bármibe telték, ’s bevárván a’ segédet, mellynek, hogy kétségtelenül jönie kell, hazafiai lelke sugallá. Ama’ korszakban , mellyről felebb szólottunk , élt a’ többi között egy hires ember, kit Rousseaunak hívtak volt, 's ezen Rousseau egyebek közt irt egy munkát, mellynek czime : Emil — És ezen munkában emültetik egy gyerkőcze, ki nagy Sándornak Curtiusból ismeretes azon tettét, miszerint a’ neki orvosa által nyújtott ’s méregnek vélt poharat nyugton ajkához vivén kiürítette, nem gyözé elégségesen csodálni; a’fiúnak rokonai a’ legszebb reményekben ringatták magokat , ’s fényes jövendőt jósoltak neki, látván mint fogá fel az ihletett gyermekkedély ezen tett’ nagyszerűségét; — ’s ime beszédközben kisül, hogy a’ gyermek nem az életmegvetést , nem a’ resignatiót, nem a’ bizodalmát csodálá , mellyel Sáidór a’méregnek vélt poharat kiürítette, hanem bámulá azt, hogy egy messzely keserű orvosságot nyelt le vonakodás nélkül, egy házamban a’ nagy ember! — Illy mulatságos tévedések napirenden vannak politicusaink között; ’s hogy néha a’ követésre, a’ magasztalásra méltó tárgyak körül politicusaink feles számmal, bár mennyire látszassanak azokkal eltelteknek lenni, épen azt nem követik, azt nem dicsőítik, mi arra méltó , ’s minek lételét , czélzatát nem is sejditik ; hogy néha különösen azt ékezik meg , minek tompán kellene maradnia; hogy néha olly okoknál fogva nyilatkoznak valami mellett, melly okoknál fogva küzdeniök kellene ezen valami ellen ; ’s hogy a’ közel fekvő argumentumot néha csak akkor látják, ha abba eleve megbotlottak , — tudja mindenki, ha köztanácskozásainkat huzamosabb ideig tartozó figyelemmel kiséré. —Katona- dolog, közös emberi sors, — mondhatná valaki mentségképen; de magok a’ tévedések tagad’natlanok , ’s ezekre — concrét felvilágosítás lévén szükséges , — a’ részletességek’ tárgyalásánál szándékozunk az olvasó’ figyelmét kikérni. Van azonban egy rendszeres tévedés , melly csaknem valamennyi publicistáinkkal olly annyira közös , mennyire közös volt múlt héten mindnyájunk’ szájában a’ panasz a’ forróság ellen , midőn csak annyiban különböztünk egymástól , hogy egyikünk borzasztónak mondá a’ hőséget, másikunk szemtelennek. Ezen közös tévedés , melly egyszersmind szülő oka annyi egyébnek : a’ franczia institutióknak becsmérlése , ’s az angol institutióknak túlbecsülése. Több ízben tettem volt magamnak a’ kérdést : ezen capitalis tévedés miképen keletkezhetett? — ’s végre is eredetét csak abban véltem feltalálhatni, hogy mások’ csalódásainak vagy mystificatióinak engedjük magunkat oda, s hogy rabjai vagyunk azoknak, kik alól magunkat [rég’ emancipálva véltük. Tudva levő dolog, hogy az augsburgi Allgemeine Zeitung, mellyet még röviddel ezelőtt a’ haladási eszmék' szintolly kimerithetlen tárházának tekintettünk , amni a brockhausi Conversationslexicont, ’s különösen ennek 1819diki kiadását! — tudva levő dolog , mondom , hogy ezen újság közttünk pár év óta disgratiáltatott, s bizony méltán, — ámbár más részről a’ rendkivüli harag és boszuság ezen lap iránya felett nekem mindig kissé különösnek tetszett, s csak onnan magyarázhatnak , hogy mi, talán azért is, mert eleinket a’ Lech vize mellett feczkézték meg először, lechparti lapból akarnak a’ politicai bölcseség’ tanait ráeritgetni ezentúl is. Árva lelkünkre mondjuk, más magyarázat nem jő egyhamarjába eszünkbe. De , ki látta azt valaha, olly lapot, melly conservativ irányát mindig őszintén bevallotta, erőnek erejével az európai liberalismus’ lapjának tartani akarni; ki látta azt, sopánkodni, hogy ezen lap’ iránya megváltozott — feltéve, hogy megváltozott, — mikor az alkotmányos nyugotnak annyi jeles lapjai vannak , mellyekből eleget tanulhatunk, ’s mikor a’ lecparti diatribhék a’magyar elemnek épen anynyit árthatnak, mennyit a’ tegnapi jégeső azon vetésnek, mellyet nem ért. Ezen lap’ disgratiálását egyébiránt , ha az óbégatások elmaradnak, ismételjük — tökéletesen helyeselvén, csak azt szeretnék , ha kiábrándulásunk még tovább terjeszkednék , ha e’ lap’ helytelen nézetei is disgratiáltatnának egy úttal , ’s ha nevezetesen , egészséges szemeinkbe bízva , a’ franczia eseményeket, a’ franczia eszméket nem az érintett nénike’ pápaszemén keresztül tekintenek. A’ német nemzetnek , ’s igy az augsburgi allgemeinenek is nem vehetni rész névén, ha éles ellenszenvvel viseltetnek a’ franczia genius iránt, melly nem régiben még lóháton vágtatott végig a’ „német szorgalom’ ’s a’ „német alaposság’“ vetésein , melly most is a’ rajnai tartományokkal kaczérkodik, ’s melly Elsasst és Lothringent képes volt olly anynyira elbűvölni, hogy azok nem akarnak újólag a’ németbirodalom’ apátságaivá vagy nem tudom minő feudumaivá válni , ha mindjárt — szívesen hiszem , mert több ízben olvastam , — egy két strassburgi költő a' római szent birodalom’ spectrumát látná is a’ dóm felett. Ismétlem , a’ németeknek ellenszenve természetes. ’S hogy vannak német hatóságok, mellyek ez ellenszenvet kibányásszák , ’s mellyek a’ reform’ elutasíthatlan voltát látva, csalódásból csalódásba merülő vagy épen fizetett irók által a’ franczia szabadságot minimumnak is csekélyeltetik , ’s ennélfogva minden political institutionál nagylelkűen az angol példányra utaltatnak , mint utánozandóra , mint átültetendőre, — azon példányra, melly nem ültettethetik át, mert annyira van összenőve egyébbel, hogy mikorra ezen egyébtől elszakittatnék, az élet’ legparányiabb pulsatiója is kiveszett már belőle , — azon példányra , melly ha utánoztatik is, rendesen nem utánoztathatik haszonnal, mert biztosítékai az utánozott intézkedésen kivül fekszenek; — mind ez , mondom , szinte természetes. De az , hogy mi, a’ magunkat jogközösitő nemzedéknek tartók, e’ chorusba teli torokkal beléhozannázunk , az már nem természetes, vagy csak annyiban, mennyiben a’nevetséges is természetes. Az olvasó nem fog engem félreérteni , ’s nem fog vakbuzgólkodónak tartani, ki azért, mert mások más iránt igazságtalanok , némi reactióul szegény fejét Anglia’ becsmérlésére és kisebbítésére adta. Én Albion’ nagyságát, dicsőségét egyáltalában nem akarom kétségbe vonni. Sőt tovább megyek, ’s kész vagyok megismerni, hogy Angliában, a’ századok óta szabadsággal bíró Angliában, nagyobb mennyiségben találtatható a’ közszellem, mint bárhol. De ha ez igy van , dicsérjük hát az angol közszellemet, melly egynémelly angol institutió’ formáinak daczára művel csodákat, ’s ne dicsérjük , ha közjogi formákról, ’s kivált ha jogegyenlőségről van szó, az angol institutiókat a’ francziák’ rovására , ne feleljünk p. o. a’ „yeomanry”-val , ha valaki a’ franczia nemzeti őrségről , mint ollyasról szól, mi a’ britt szigetekben nem létezik , vagy ha igen , épen ellenkező alkattal és czélra létezik. A’ közszellem’ működésének köszönheti Anglia még jelenleg is diadalmas állását, nem a’ gabnatörvénynek , nem a’ majorátusoknak, nem a’ fekvő birtokot szabályozó meg’ annyi törvényeknek, nem a’ státusegyháznak, nem a’ codificálatlan statutbooknak , nem a’ yeomanrynak , mint Éjszakamerikának példája mutatja, mellynek lobogóján évről évre számosabban és fényesebben ragyognak a’ csillagok , pedig a’ felebb említett institutiók, miknek vagy a’ mikhez hasonlóknak conserválására készülnek az angol alkotmány’ panegyrisai — itt nem léteznek , hanem létezik a’ közszellem , mellyet a’ gyarmatosítók az anyaországból a’ Hudson’ partjaira szállítottak. Ezen gyarmatosítók — figyelmet kérünk, — odahagyták Angliát, hogy több még ma is fennálló , ’s panacaeáknak hirdetgetett institutiókkal ellenkező theoriáiknak diadalt szerezzenek ; ezen gyarmatosítók társadalmi szerződéssel körökben partra vergődött, embereket és világot látott „szobatudósok“ voltak , kik az angol fajtát felvirágoztatták az óczeánon túl , hogy az angol közszellem’ forrását, a’ mozgékonyságot kizáró, nem annyira aristocratai, mint feudális institutiókban ezentúl senki sem keresgélje. ’S most vessünk egy pillanatot a’ franczia törvényhozásra , melly tisztán minden feudális vegyülettel, typusa, vagy ha úgy tetszik, tükre a’ polgári haladás’ eszméinek, szükségeinek, irányának; melly úgyszólván törvényes formulázása az újabb polgárisodásnak; mellynek feléről, mint helyesen megjegyeztetett, nem mondhatni: ime ezt megtartá magának a’ parancsoló osztály, — és másik feléről, ezt közössé téve az engedelmeskedőkkel, melly egy nemzetnek egyes vezérelvek és vezéreszmék’ utján leszármazott, ’s mind a’ mellett minden utópiai kísérletektől távol, kitünőleg gyakorlati, valóságos köztörvénye; — milly örvendetes tünemény ! Ne emlegesse senki azon száz és száz részleteket , mellyekre mint rothadtakra mutatnak a’ haladás’ barátai ; — itt az egészről van szó, arról, mi nem méh- és penészként tűnik fel a’ nemzettest’ felszínén, de mi ennek Ábráival azonegy, ’s mind a’ mellett logicai lehozás’ útján alakítható. A’ franczia polgári törvény egy századdal áll előtte a* históriai vegyülékekre oltott egyéb illynemű gyűjteményeknek, ’s a’ ki tudja, hogy a’ polgári törvény’ egyes részeitől, azoktól p. o., mellyek a’ birtokjogokat szabályozzák, vajmi sok, magának az alkotmánynak democratai vagy aristocratai természete függ, az, ha nem tagadja is, hogy e’ nemzet’ közjogának még egy sor parlament’ izzótüzében kell megszilárdulnia, az iránt nem lehet kétségben: kit illet a’ haladás körül Europa’ népcsaládai között az initiativa. Azon örvényt, melly az institutiókra nézve Francziaország és Anglia között tátong, igen röviden ’s igen szabatosan jelölte ki Bürke, midőn az ellenzék’ padjain ülő elöbbeni barátainak, kik 1791-ben az „emberjogokat“ emlegették , a’ ház’ örömriadásai között megjegyzé, hogy ő semmit sem tud az emberek’ jogairól, hanem tud valamit az angolokéiról. ’S itt állapodjunk meg kissé; egy következő czikkelyben tovább mehetünk, óvatosan kerülve minden tévedést, a’ tévedések’ fejtegetésében. — Sz. L. SZEMERE BERTALAN’JELENTÉSE AZ IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI JOGOK’ BIZTOSÍTÁSÁRÓL. Ki a’ hazai irodalom’fontosságát föl tudja fogni: könnyű belátnia, menynyire szükséges azon jogokat is valahára biztosítani, melylyek e’ téren, gyakran egy egész munkás élet’ feláldozásával szereztetnek. E’ jogokra — nem említvén az irodalom’ ismételt felszólalásait,— múlt törvényhozásunk forditá először a’ nemzet’ figyelmét, ’s a’ törvényjavaslat, mellyet Borsodmegye’ köztiszteletben álló ifjabb követe készite, rövid értekezések után , mindkét tábla által elfogadtatván, kevés változtatással, a’ királyi fölség’ jóváhagyása alá terjesztetett. Hogy a’ fölterjesztésre az országgyűlés’ végnapjaiban válasz nem érkezett, tudva van. Az ügy tehát még nincs megnyerve, ’s igy szükséges a’ rokonszenvet, mellyel ez akkoron felkaroltatott, folyvást ébren tartani; szükséges a’ tárgy felől azok’ értelmét is felvilágosítani, kik az iránt tisztába nem jővén, — bocsássa meg isten rövidlátásukat, — még az írói jogok’ létezését is kétségbe vonják. E’ fölvilágositás — e’ rokonszenv’ ébresztésére hatályosabb eszközt nem használhatunk, mint midőn Szemere’ jelentését közöljük, mellyről lapjaink annyiszor emlékezének vala dicsérőleg, mellyet mindazáltal az országgyűlési tárgyak’ halmazában akkor közlenünk nem lehete. A’ jelentés következőleg szól: „Benyújtván a’ Kisfaludy-Társaság az irói jogok’ biztositása iránti kérelmét, ez által a’ törvényhozás’ figyelme a’szellemvilág’egy olly tájéka felé fordittatott, hová annak gondjai eddigelé nem terjedtek ki. De azokra szükség sem volt; e’ jogok eddig eléggé valának védve azon miveletlen pusztaság által, mellytöl körülvétettek, hol úgy is az élet vagy a’ haszon’ forrását senki nem kereste. Hiszen íróink koránsem olly régenten ez előtt nem is vártak jutalmat, ők dicsőséget reméltek és találtak gyalázatot; hiszen dijat elfogadni akkor szégyennek tartaték; ők még szükecske jövedelmöket is ráadák, hogy munkájok megjelenhessen, és hála helyett gunynyal fizettettek, ’s csodálat vagy irigység helyett csak szánakodás volt az, mit fáradozásaik iránt ébresztének; hiszen nemeslelkű önfeláldozásaikban feledék, hogy kik mindent teremtenek, ebből valami részecske őket is illetné , ’s adván gyönyört, hajtván hasznot embertársaiknak, legfölebb szép emlékezet a’ jövendőben volt az, mire vágytak, bár a’ nemzet’ érdekében általok mellőzött öncsaládaik’ ínsége miatt az is megkeseritetett. Emlékezhetünk rá mindnyájan , mert az irodalom’ e’ szomorú kora csak most van múló félben, mi bnt támasztott a’ házi körben,ha annak egy szülötte irói pályára lépett, — örökre elveszettnek tekinteték; emlékezhetünk Kazinczyra , hogy ö, az uj nyelv ’s a’ szép nyelv’ teremtője, kezdődő irodalmunkban a’ példánykép, mi nevezetes és egyszersmind nevetséges alakkint tűnt föl a’ nagy sokaság előtt, ’s hogy ö a’ nemzet’ szerelmének nem hevét, de gúnyjának falánkjait érezte, és szegény maradt vagyonban és dicsőségben mit érdemlett volna, és néhány szentebb keblek’ titkos tiszteletén kivül, gazdag csak szenvedésben és aljas üldöztetésben volt, melly szűnni csak akkor kezdett, midőn már sírjához közel állt. És hasonló sorsa volt egykorúinak. Mindnyájan híven szolgáltak a’ nemzetiség’ ét haza’ oltára körül, de bár annak leghívebb papjai, nem azért szolgáltak körűlé, hogy róla az áldozatból éljenek, hanem hogy rajta magokat áldozzák föl, a’ pusztabeli hosszú