Pesti Hírlap, 1845. július (495-512. szám)

1845-07-18 / 505. szám

Péntek, 505 Julius 18.1845 PESTI HÍRLAP. \lf*tíi«tenik a’ lan minden hét«n náírva.er • vasárnap, kedden, csütörtökön és pénteken. Félévi elflfiietés a’ két fővárosban hárholhordással 5 ft, borítókban 6 ft, postán borítókban 6 ft pp. — Elsiethetni helyben 7 r . VKoTlSdilSi­dlSíSV hatvan utc.a Horváth-házban 483- sa. a., egyébül­ minden kir. postahivatalnál.­­ A. aus­triai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kivin, példá­nyok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi cs. főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények felvétetnek, ’s egy-egy kis hasábsorér, apró betűkkel 5 pengő ki­számittatik. TARTALOM. Tévedések. II. Szemerei jelentése az irodalmi jo­gok­ biztosításáról. Törvényhatósági dolgok: Bihar (tisztujitási gyűlés’ vége.) Arad (az uj kormány rendszer, cre­­dentionalisok’ ügye, intézmény a’ katonai karhatalom iránt.) Ve­gyes köz­lem­é­nyek: M. gazd. egyesület. Színház. Állatkin­­zási egylet. Külföld. Értekező: Börtönjavitási elvek. Hirdetések. l£ff­AGYARORSZÁG és ERDÉLI. TÉVEDÉSEK. II. Az encyclopaediák’ és röpiratok’ jelen időszakában maholnap csak neveikről fogjuk ismerni a’ XVIIIV. század’ philosophusait, ezen úttörőket a’ szellemi és polgári szabadság’ hajléka felé, mellynek birtokába apáink az általunk ízetlenségnek ’s felületességnek keresz­telt lelki józanság’ útján , és a’ meddő theoriáknak csúfolt általános eszmék’ segédével jutottak; ’s mellyet — igy hozván ezt magával az időnek árapálya — a’ mindinkább lábrakapó political mysticismus egyoldalról, ’s a’ részle­tességeknek alapelvekkel nem bíbelődő cultusa más oldal­ról meg’ be fognak iszapolni, még pedig hamarabb mint hinnék, ha csak, miután az erősbek, hogy doctrinairek­­nek ne tartassanak , e’ visszás irány ellen még nem igen működnek, — ha csak, mondom, a’ magamféle jóaka­ratnak inkább , mint országos hatásúak az egykori hollandi­nak példáját nem követik, ki a’gát’hasadékát, honnan a’ viz kicsurogni kezdett , homokkal , földdel ’s minden egyébbel, mihez hozzáférhetett, betömni igyekezett, ’s ki látván, hogy nem boldogul, ’s hogy egymaga marad még mindig, leült, és hátát a’ hasadéknak támasztá , gátolván a’ bajt bármibe telték, ’s bevárván a’ segédet, mellynek, hogy kétségtelenül jönie kell, hazafiai lelke sugallá. Ama’ korszakban , mellyről felebb szólottunk , élt a’ többi között egy hires ember, kit Rousseaunak hív­tak volt, 's ezen Rousseau egyebek közt irt egy munkát, mellynek czime : Emil — És ezen munkában emültetik egy gyerkőcze, ki nagy Sándornak Curtiusból ismeretes azon tettét, miszerint a’ neki orvosa által nyúj­tott ’s méregnek vélt poharat nyugton ajkához vivén kiürí­tette, nem gyözé elégségesen csodálni; a’fiúnak rokonai a’ legszebb reményekben ringatták magokat , ’s fényes jö­vendőt jósoltak neki, látván mint fogá fel az ihletett gyer­mekkedély ezen tett’ nagyszerűségét; — ’s ime beszéd­­közben kisül, hogy a’ gyermek nem az életmegvetést , nem a’ resignatiót, nem a’ bizodalmát csodálá , mellyel Sái­dór a’méregnek vélt poharat kiürítette, hanem bámulá azt, hogy egy messzely keserű orvosságot nyelt le vonako­dás nélkül, egy házamban a’ nagy ember! — Illy mulatságos tévedések napirenden vannak politicu­­saink között; ’s hogy néha a’ követésre, a’ magasztalásra méltó tárgyak körül politicusaink feles számmal, bár men­nyire látszassanak azokkal eltelteknek lenni, épen azt nem követik, azt nem dicsőítik, mi arra méltó , ’s minek léte­lét , czélzatát nem is sejditik ; hogy néha különösen azt ékezik meg , minek tompán kellene maradnia; hogy néha olly okoknál fogva nyilatkoznak valami mellett, melly okok­nál fogva küzdeniök kellene ezen valami ellen ; ’s hogy a’ közel fekvő argumentumot néha csak akkor látják, ha abba eleve megbotlottak , —­ tudja mindenki, ha köztanácskozá­sainkat huzamosabb ideig tartozó figyelemmel kiséré. —­­Katona- dolog, közös emberi sors, — mondhatná valaki mentségképen; de magok a’ tévedések tagad’natlanok , ’s ezekre — concrét felvilágosítás lévén szükséges , — a’ részletességek’ tárgyalásánál szándékozunk az olvasó’ fi­gyelmét kikérni. Van azonban egy rendszeres tévedés , melly csaknem valamennyi publicistáinkkal olly annyira közös , mennyire közös volt múlt héten mindnyájunk’ szájában a’ panasz a’ forróság ellen , midőn csak annyiban különböztünk egymástól , hogy egyikünk borzasztónak mondá a’ hőséget, másikunk szemtelennek. Ezen közös tévedés , melly egyszersmind szülő oka annyi egyébnek : a’ franczia institutióknak becsmérlése , ’s az angol institu­­tióknak túlbecsülése. Több ízben tettem volt magamnak a’ kérdést : ezen capitalis tévedés miképen keletkezhetett? — ’s végre is eredetét csak abban véltem feltalálhatni, hogy mások’ csa­lódásainak vagy mystificatióinak engedjük magunkat oda, s hogy rabjai vagyunk azoknak, kik alól magunkat [rég’ emancipálva véltük. Tudva levő dolog, hogy az augsburgi Allgemeine Zeitung, mellyet még röviddel ezelőtt a’ ha­ladási eszmék' szintolly kimerithetlen tárházának tekintet­tünk , amni a brockhausi Conversationslexicont, ’s különö­sen ennek 1819diki kiadását!­­ — tudva levő dolog , mon­­dom , hogy ezen újság közttünk pár év óta disgratiáltatott, s bizony méltán, — ámbár más részről a’ rendkivüli ha­rag és boszuság ezen lap iránya felett nekem mindig kissé különösnek tetszett, s csak onnan magyarázhat­nak , hogy mi, talán azért is, mert eleinket a’ Lech vize mellett feczkézték meg először, lechparti lapból akarnak a’ politicai bölcseség’ tanait ráeritgetni ezentúl is. Árva lel­künkre mondjuk, más magyarázat nem jő egyhamarjába eszünkbe. De , ki látta azt valaha, olly lapot, melly con­­servativ irányát mindig őszintén bevallotta, erőnek erejével az európai liberalismus’ lapjának tartani akarni; ki látta azt, sopánkodni, hogy ezen lap’ iránya megváltozott — feltéve, hogy megváltozott, — mikor az alkotmányos nyugotnak annyi jeles lapjai vannak , mellyekből eleget tanulhatunk, ’s mikor a’ lec­parti diatribhék a’magyar elemnek épen any­­nyit árthatnak, mennyit a’ tegnapi jégeső azon vetésnek, mellyet nem ért. Ezen lap’ disgratiálását egyébiránt , ha az óbégatások elmaradnak, ismételjük — tökéletesen helyeselvén, csak azt szeretnék , ha kiábrándulásunk még tovább terjeszked­nék , ha e’ lap’ helytelen nézetei is disgratiáltatnának egy úttal , ’s ha nevezetesen , egészséges szemeinkbe bízva , a’ franczia eseményeket, a’ franczia eszméket nem az érin­tett nénike’ pápaszemén keresztül tekintenek. A’ német nemzetnek , ’s igy az augsburgi allgemeinenek is nem ve­hetni rész névén, ha éles ellenszenvvel viseltetnek a’ fran­czia genius iránt, melly nem régiben még lóháton vágtatott végig a’ „német szorgalom’­ ’s a’ „német alaposság’“ ve­tésein , melly most is a’ rajnai tartományokkal kaczér­­kodik, ’s melly Elsasst és Lothringent képes volt olly any­­nyira elbűvölni, hogy azok nem akarnak újólag a’ német­birodalom’ apátságaivá vagy nem tudom minő feudumaivá válni , ha mindjárt — szívesen hiszem , mert több ízben olvastam , — egy két strassburgi költő a' római szent biro­dalom’ spectrumát látná is a’ dóm felett. Ismétlem , a’ németeknek ellenszenve természetes. ’S hogy vannak német hatóságok, mellyek ez ellenszenvet ki­bányásszák , ’s mellyek a’ reform’ elutasíthatlan voltát látva, csalódásból csalódásba merülő vagy épen fizetett irók által a’ franczia szabadságot minimumnak is csekélyeltetik , ’s ennélfogva minden political institutionál nagylelkűen az angol példányra utaltatnak , mint utánozandóra , mint át­­ültetendőre, — azon példányra, melly nem ültettethetik át, mert annyira van összenőve egyébbel, hogy mikorra ezen egyébtől elszakittatnék, az élet’ legparányiabb pulsa­­tiója is kiveszett már belőle , — azon példányra , melly ha utánoztatik is, rendesen nem utánoztathatik haszonnal, mert biztosítékai az utánozott intézkedésen kivül fekszenek; — mind ez , mondom , szinte természetes. De az , hogy mi, a’ magunkat jogközösitő nemzedéknek tartók, e’ cho­­rusba teli torokkal beléhozannázunk , az már nem termé­szetes, vagy csak annyiban, mennyiben a’nevetséges is természetes. Az olvasó nem fog engem félreérteni , ’s nem fog vak­­buzgólkodónak tartani, ki azért, mert mások más iránt igazságtalanok , némi reactióul szegény fejét Anglia’ becs­mérlésére és kisebbítésére adta. Én Albion’ nagyságát, dicsőségét egyáltalában nem akarom kétségbe vonni. Sőt tovább megyek, ’s kész vagyok megismerni, hogy Angliá­ban, a’ századok óta szabadsággal bíró Angliában, nagyobb mennyiségben találtatható a’ közszellem, mint bárhol. De ha ez igy van , dicsérjük hát az angol közszellemet, melly egynémelly angol institutió’ formáinak daczára művel csodákat, ’s ne dicsérjük , ha közjogi formákról, ’s kivált ha jogegyenlőségről van szó, az angol institutiókat a’ fran­­cziák’ rovására , ne feleljünk p. o. a’ „yeomanry”-val , ha valaki a’ franczia nemzeti őrségről , mint ollyasról szól, mi a’ britt szigetekben nem létezik , vagy ha igen , épen el­lenkező alkattal és czélra létezik. A’ közszellem’ működésének köszönheti Anglia még jelenleg is diadalmas állását, nem a’ gabnatörvénynek , nem a’ majorátusoknak, nem a’ fekvő birtokot szabályozó meg’ annyi törvényeknek, nem a’ státusegyháznak, nem a’ codificálatlan statutbooknak , nem a’ yeomanrynak , mint Éjszakamerikának példája mutatja, mellynek lobogóján év­ről évre számosabban és fényesebben ragyognak a’ csilla­gok , pedig a’ felebb említett institutiók, miknek vagy a’ mikhez hasonlóknak conserválására készülnek az angol alkotmány’ panegyrisai — itt nem léteznek , hanem létezik a’ közszellem , mellyet a’ gyarmatosítók az anya­országból a’ Hudson’ partjaira szállítottak. Ezen gyarmato­sítók — figyelmet kérünk, — odahagyták Angliát, hogy több még ma is fennálló , ’s panacaeáknak hirdetgetett institu­­tiókkal ellenkező theoriáiknak diadalt szerezzenek ; ezen gyarmatosítók társadalmi szerződéssel körökben partra vergődött, embereket és világot látott „szobatudósok“ vol­tak , kik az angol fajtát felvirágoztatták az óczeánon túl , hogy az angol közszellem’ forrását, a’ mozgékonyságot ki­záró, nem annyira aristocratai, mint feudális institutiókban ezentúl senki sem keresgélje. ’S most vessünk egy pillanatot a’ franczia törvényho­zásra , melly tisztán minden feudális vegyülettel, typusa, vagy ha úgy tetszik, tükre a’ polgári haladás’ eszméinek, szükségeinek, irányának; melly úgyszólván törvényes for­­mulázása az újabb polgárisodásnak; mellynek feléről, mint helyesen megjegyeztetett, nem mondhatni: ime ezt meg­tartá magának a’ parancsoló osztály, — és másik feléről, ezt közössé téve az engedelmeskedőkkel, melly egy nemzetnek egyes vezérelvek és vezéreszmék’ utján leszármazott, ’s mind a’ mellett minden utópiai kísérletektől távol, kitünőleg gyakorlati, valóságos köztörvénye; — milly örvendetes tünemény ! Ne emlegesse senki azon száz és száz részlete­ket , mellyekre mint rothadtakra mutatnak a’ haladás’ ba­rátai ; — itt az egészről van szó, arról, mi nem méh- és penészként tűnik fel a’ nemzettest’ felszínén, de mi ennek Ábráival azonegy, ’s mind a’ mellett logicai lehozás’ útján alakítható. A’ franczia polgári törvény egy századdal áll előtte a* históriai vegyülékekre oltott egyéb illynemű gyűj­teményeknek, ’s a’ ki tudja, hogy a’ polgári törvény’ egyes részeitől, azoktól p. o., mellyek a’ birtokjogokat szabályoz­zák, vajmi sok, magának az alkotmánynak democratai vagy aristocratai természete függ, az, ha nem tagadja is, hogy e’ nemzet’ közjogának még egy sor parlament’ izzótüzében kell megszilárdulnia, az iránt nem lehet kétségben: kit illet a’ haladás körül Europa’ népcsaládai között az initiativa. Azon örvényt, melly az institutiókra nézve Franczia­­ország és Anglia között tátong, igen röviden ’s igen sza­batosan jelölte ki Bürke, midőn az ellenzék’ padjain ülő elöbbeni barátainak, kik 1791-ben az „emberjogokat“ em­legették , a’ ház’ örömriadásai között megjegyzé, hogy ő semmit sem tud az emberek’ jogairól, hanem tud valamit az angolokéiról. ’S itt állapodjunk meg kissé; egy következő czikkely­­ben tovább mehetünk, óvatosan kerülve minden tévedést, a’ tévedések’ fejtegetésében. — Sz. L. SZEMERE BERTALAN’JELENTÉSE AZ IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI JOGOK’ BIZTOSÍTÁSÁRÓL. Ki a’ hazai iro­dalom’fontosságát föl tudja fogni: könnyű belátnia, meny­nyire szükséges azon jogokat is valahára biztosítani, mely­­lyek e’ téren, gyakran egy egész munkás élet’ feláldozásá­val szereztetnek. E’ jogokra — nem említvén az irodalom’ ismételt felszólalásait,— múlt törvényhozásunk forditá elő­ször a’ nemzet’ figyelmét, ’s a’ törvényjavaslat, mellyet Borsodmegye’ köztiszteletben álló ifjabb követe készite, rö­vid értekezések után , mindkét tábla által elfogadtatván, kevés változtatással, a’ királyi fölség’ jóváhagyása alá ter­jesztetett. Hogy a’ fölterjesztésre az országgyűlés’ végnap­jaiban válasz nem érkezett, tudva van. Az ügy tehát még nincs megnyerve, ’s igy szükséges a’ rokonszenvet, mellyel ez akkoron felkaroltatott, folyvást ébren tartani; szükséges a’ tárgy felől azok’ értelmét is felvilágosítani, kik az iránt tisztába nem jővén, — bocsássa meg isten rövidlátásukat, — még az írói jogok’ létezését is kétségbe vonják. E’ fölvilá­­gositás — e’ rokonszenv’ ébresztésére hatályosabb eszközt nem használhatunk, mint midőn Szemere’ jelentését közöl­jük, mellyről lapjaink annyiszor emlékezének vala dicsérő­­leg, mellyet mindazáltal az országgyűlési tárgyak’ halma­zában akkor közlenünk nem lehete. A’ jelentés követke­zőleg szól: „Benyújtván a’ Kis­falud­y-T­ár­sas­ág az irói jogok’ biztositása iránti kérelmét, ez által a’ törvényhozás’ figyel­me a’szellemvilág’egy olly tájéka felé fordittatott, hová annak gondjai eddigelé nem terjedtek ki. De azokra szük­ség sem volt; e’ jogok eddig eléggé valának védve azon miveletlen pusztaság által, mellytöl körülvétettek, hol úgy is az élet vagy a’ haszon’ forrását senki nem kereste. Hi­szen íróink koránsem olly régenten ez előtt nem is vártak jutalmat, ők dicsőséget reméltek és találtak gyalázatot; hiszen dijat elfogadni akkor szégyennek tartaték; ők még szükecske jövedelmöket is ráadák, hogy munkájok meg­jelenhessen, és hála helyett gunynyal fizettettek, ’s cso­dálat vagy irigység helyett csak szánakodás volt az, mit fá­radozásaik iránt ébresztének; hiszen nemeslelkű önfeláldo­zásaikban feledék, hogy kik mindent teremtenek, ebből va­lami részecske őket is illetné , ’s adván gyönyört, hajtván hasznot embertársaiknak, legfölebb szép emlékezet a’ jö­vendőben volt az, mire vágytak, bár a’ nemzet’ érdekében általok mellőzött öncsaládaik’ ínsége miatt az is megkese­­ritetett. Emlékezhetünk rá mindnyájan , mert az irodalom’ e’ szomorú kora csak most van múló félben, mi bnt támasz­tott a’ házi körben,ha annak egy szülötte irói pályára lépett, — örökre elveszettnek tekinteték; emlékezhetünk Kazin­­czyra , hogy ö, az uj nyelv ’s a’ szép nyelv’ teremtője, kezdődő irodalmunkban a’ példánykép, mi nevezetes és egyszersmind nevetséges alakkint tűnt föl a’ nagy sokaság előtt, ’s hogy ö a’ nemzet’ szerelmének nem hevét, de gúnyjának falánkjait érezte, és szegény maradt vagyonban és dicsőségben mit érdemlett volna, és néhány szentebb keblek’ titkos tiszteletén kivül, gazdag csak szenvedésben és aljas üldöztetésben volt, melly szűnni csak akkor kez­dett, midőn már sírjához közel állt. És hasonló sorsa volt egykorúinak. Mindnyájan híven szolgáltak a’ nemzetiség’ ét haza’ oltára körül, de bár annak leghívebb papjai, nem az­ért szolgáltak körűlé, hogy róla az áldozatból éljenek, ha­nem hogy rajta magokat áldozzák föl, a’ pusztabeli hosszú

Next