Pesti Hírlap, 1845. július (495-512. szám)

1845-07-13 / 502. szám

32 létesülhetnek is. A’ jobbszárnyat a’ fennállónak ’s a’ rend­nek pártfogói foglalják el.Ezek ellenmondanak a’ balszárny’ indítványainak. A’ közép ellenben az eszmét a’ fennállóval , a’ szabadságot a’ renddel kiegyenlíteni, összehangzásra hozni igyekszik. Normális haladáskor a’két ellenkező szárny’ hatása egymást semmisíti meg és a’ közép határoz , belőle folynak ki a’ végrehajtó hatalom’ eszközei. Ha a’ balszárny nagy többséggel győz, a’ szabadság halad, de rendbontástól óvakodni kell, ha a’ jobb, a’ rend rendületlen , de meg­­fenekléstől lehet tartani. Hogy zavar semmi oldalról ne tör­ténjék, a’középnek a’kétszárny’ túlzó mozgalmait éber szemmel kell követnie ’s azokat ellensúlyoznia. *) A’ parlamenti kormány ellen eddig kivált két főellen­vetés létetett, az első : ezen mechanismusban minden azon függ, hogy a’ végrehajtó hatalom’ kezelői a’többséggel kor­mányozni akarjanak. Hát ha le nem lépnek, bár a’ több­*) - t a’ pártok’ osztályozása körűl volna némi elmondani valónk 3 db* mámorra halásztjuk. Szerk. 502. szám. (740­séget el is veszítették? Ez ellenvetés, melly némelyeknél olly sokat nyom, épen semmi sulylyal nem bir , mert szin­tezi minden már létező ’s létezhető kormányformáknál kér­dezhetni , nem létezvén egy is , melly pusztán al­akj­a által a' nemzetet nemcsak a’ despotismus , hanem az anarchia ellen is biztosíthatná.Ezt csak a’ nemzet’ szel­leme teheti. Ha ez felvilágosodott, szabadságszerető, de egyszersmind önmagán uralkodni tudó, a’ nemzet minden haladása’ akadályait képes lesz félremozdítani; ha nem,pusz­ta alkotmányi forma nem segítend rajta. De azért a’ forma sem semmi, sőt végtelen fontosságú ’s a’ képviseleti rend­szer’ elsősége azért is kétségbehozhatlan , mert a’ des­potismus’ és anarchia’örvényes’ kikerülésére egy sem nyújt olly biztos reményt. Második ellenvetés, hogy a’parlamenti kormány ’scen­­tralisatio legsürgetőbb teendőink’ sorába nem tartozik ’s ez — igazság. E’ kérdés egészen más természetű. De a’ journalistának nemcsak a’ szőnyegen levő tárgyakat kell B­i­r­ó­i á r v­e r­é­s. (3,3) Tek. Pest vármegyében kebelezett Farmos helysége határában Péchy örökösöktől birói képen lefoglalt 67 hold kaszabéból, annyi, a’ mennyi a’ tartozásból még hátralevő mintegy 2800 v. funak kielégítésire megkivántatni fog, folyó évi augustus 2dik napján, a’ helyszínén, reggeli kilencz órakor tartandó árverés utján fog eladatni. A’ venni szándékozók tehát meghivatnak, hogy a’ fenlirt napon és órában a’ helység házánál megjelenni ne terheltessenek. Költ Pesten, julius 4-én 1845. Zlinazky János végrehajtó főszolgabíró. Hivatalos tudósítások. (759) világra déri­ni, hanem a’nemzetnek, mint Mózes, messziről az igéjét földet is mutatni, hogy a’ pusztában irányt veszt­ve ne olyongjon. Tudományban , iparban honosítsuk azt, a mit a műveit külföld e’ tekintetben feltalált , mit már a tapasztalás, az élet, mint helyest és ezéihez veze­t­ő- otmány?s uton újat akarnánk megkísérte­ni ? Hiába uraim, a mi már századok óta van , azt nem lehet újra feltalálni, s kezdő nemzet utánzásra van utasítva, mert ez után a’ kísérletek’ költségeit megkímélheti. A’ P. Hírlap’ mostani kiadói tehát elvitázhatlan érdemet szerzettek maguknak , új epochát alkottak a’ magyar political journalis­­mus’ mezején az által, hogy a’parlamenti kormány’ ’s cen­­tralisatio’ eszméjét megpendítvén, megyei állásponton ten­gő politicai eszméletünket országosra és európaira emelni törekednek,arra, a’ mellyen a’ politicai tudomány időnkben létezik. — Szontagh Gusztáv. Szerkeszti Csengery Antal, ház fog Julius 13-án 1815. Bírói árverés. (O . Telt. Pest megyében kebelezett Pócs-Megyer helységében Pánczél Andrástól biróilag lefoglalt , s szu­veg esetén szóló f. évi augustus 4kén délelőtti 9 órakor végrehajtás utján árvereztetni költ Pesten, julius 9kén 1845. II. Horváth Antal esküit, mint végrehajtó biró Csőd. ... 1 961?­Balta város,a tanácsa Alexandrovics, férjezett Sigmond Zsófia ellen csődöt határozván, az illető hitelezők megjelenésére i. e. julius 14dik napját tűzte ki határidőül, és perügyelőnek Jóry Ferenczet nevezte. Ugyanez kihirdettetik. Költ Pünkösd hó 27dikén 1845. (7oo1 Megjelent és kapható Emich­ Gusztáv (1, 2) magyar és külföldi könyvkereskedésében Pesten, úri- és kigyó-utcza szegletén, a’ cs. kir. posta­hivatalnak átellenében. Petőfi Sándor Ciprusso­m s­ o­k Eleike sirjáról. Ara borítékba fűzve 30 kr. p. p. P­ETŐFI I N­HKIII. Ara borítékba fűzve 1 ft 12 kr. p. p. Felhívás egy 40 mázsás uj harangnak öntése végett. Közhiné tétetik, hogy tek. Borsod megyében kebelezett Miskolcz szabadságolt városában a’ na­­gyontiszt. Mino­ita-rend temploma’ tornyába egy 40 mázsás uj harangnak öntése elhatároztatván, mindazon harangöntő­ müvészek, kik ezen harangot biztos jótállás mellett czélszerű­en elkészitni ké­pesek, legfeljebb e’ folyó 1845ik év augustus hó 15dik napjáig akár személyesen, akár a’ fent tisztelt Minoriták kolostora elnökéhez írandó bérmentesített levélben határozott szándékukat a’ harang árára nézve nyilvánítsák. (754) (1, 3) 1746) Pesti hengermalom-társaság. 13­33 A’ pesti hengermalom-társaság részvényeseinek közgyűlésében hozott határozatnál fogva f. é. julius 6tól az ez évi haszonból 6 pcent, mint osztalék, kifizettetik, a’ többi 51/1 pcent ellenben az épületek-, gépek- és a’ tartaléktőkére fordít­tatik. Ennélfogva a’ részvényes urak tisztelettel meghivat­nak, hogy ezen 6 pcent. osztalékot, az illető szelvény átadása mellett, a’ hengermalom pénztárá­nál vegyék át. — Pest, julius 7-én 1845. Az igazgatóság. (743) Csődület gyárügyelő állomásra. (3, 6) Tek. Bihar megyében Nagy-Váradtól Erdély felé 10 mértföldnyire fekvő Petrozi vasgyárba egy gyárügyelő (Hüttenmeister) kerestetik, ki a’ bányászatban ’s a’ v­asgyártás minden részeiben műtanilag és gyakorlatilag kiképezve, ’s az utóbbi iparágba közelébb történt javításokba beavatva lévén , ma­gyarul, németül tökéletesen beszéljen ’s írjon, e’ felett oláh nyelven is étkezhessék. Ezen hivatallal 400 p­ft. évi fizetés, továbbá 4 száztuli jutalom­ dij a’ tiszta jövedelemtől számítva szabad lakással és tűzifával összekötvék. Műértők, kik magokat e’ hivatal viselésére képeseknek érzik, ’s azt elnyerni óhajtják, szíves­kedjenek a’ szükséges bizonyítványokkal ellátott jelentésüket f.­é augustus végéig beküldeni Nagy- Váradon keresztül Petrozra Kisztler János vasgyár tulajdonoshoz. c73­) Ismételt óvás és figyelmeztetés. c3­­3) A’ fentebbi években szintén közhirlapok utján tett óvásomat ’s figyelmeztetésemet ezennel is megújítani, noha kedvetlenül, kénytelen vagyok, — tiltván kit kit attól, hogy fiaimnak, bár minémü szín alatt, akárki is, pénzt kölcsön adjon, avagy vélek, valamelly terhes szerződésre lépjen; — ’s je­lentvén ezennel is újabban, hogy fiaimnak, sem ingó sem ingatlan tulajdonuk még eddig nem volt, ’s jelenleg sincsen, — az én vagyonomból pedig, melly egészen önnön szerzeményem, fiaim által tett és netalán teendő terhek, bizonyosan soha fizettetni nem fognak , mert én minden esetre olly végrende­lést teszek, miszerint fiaimnak csak egy hitelezője is, avagy bár­mi szín alatti szerződő fele követelése, kielégíttetni nem fog; — és ezt annál jogosabban tenni köteleségem is, mert fiaimnak, semmi kölcsö­­nözésre avagy szerződésre szükségük nem volt ’s nincsen, kiket én eleitől fogva mind e’ mai napig, és pedig havonkint, illő élelemmel avagy élelem-pénzzel, atyai szívességemhez ’s szabad akaratomhoz képest, eléggé elláttam, a melly ebéli megújított óvásomra nem figyelmezett és nem figyelmező, a’ maga különben is törvénytelen tettének káros következéseit, csak egyedül önnön magának tulajdonítsa. Költ Pesten, julius 7-én 1845. Kovásznai IrovÓCS ZsÍ££IYIOllcl 1736) Jószág-eladás. (3­8­3) Fruhmorgen Miklósné, t. Baranya vármegyében Hidason t. Perczel Károlyné és Sauska Antalné asszonyságoktól 1844. évben bírói végrehajtás utján több jobbágy-telket, zselléreket, dézsmás­ szőlőket, szántóföldeket ’sat. 9485 ft 4 kr. ezüst pénz erejéig általvévén, ’s megtartván — ezen javakat; nemkü­lönben D. Földváron a’ piaczon álló saját házát ’s ottani egyéb vagyonát szabad kézből eladni szán­dékozik. Kiknek ezen javak megvételéhez kedvölt vagyon , jelentsék magokat D. Földváron lakozó Fruhmorgen Miklósné asszonynál. 1722­ (3, 3) Eladó kosok. A’ főmagy Regéczi ura­dalomban Vilmány hely­ségében találtatnak ere­deti spanyol, Licsinovszki nyájából származott, el­adó kosok; venni szán­dékozók a’ fenntisztelt uradalom bár melly tiszt­­■gáílH&Eggsár bégénél nyomtatott ár­jegyzékből az iránt bővebben értesitendők. Költ Sáros-Patakon, junius 24kén 1845. (758) Haszonbérlet. 0133) Főméltóságu herczeg galanthai Eszterházy Pál ur ő magossága’ kisvárdai uradalmi tisztsége által közhírré tétetik, hogy a’ nevezett uradalomhoz tartozó, és nemes Szabolcs megyében helyezett Sz.­­Györgyi puszta (melly áll 2)02214­,6 hold részint szántóföldekből, kaszállokból és legelőkből, részint pedig olly erdőből, melly vágásokra lévén felosztva, évenkint abból a’ bérlő által egy-egy osztály kivá­­gatik, azon kívül vagyon benne, egyenest a’ Deb­­reczenbe menő országút mellett, igen jövedelmes korcsma-épület ’s hozzá nagy állás, ugyszinte hus­­mérés is. — 1856dik év január 1ső napjától kezdve, hat egymásutáni évekre, most folyó év September 25-én Kissvárda mezővárosában az uradalmi tiszt­tartóság épületében fog ujonan bérbe kiadatni; — ennélfogva az azt kibérelni kivárók elegendő bá­natpénzzel ellátva, ezzel illendően a’ határozott na­pon délelőtti 9 órára meghivatnak. (755) Árcsökkentés. (C2) Nemes Pozsony vármegye 1845/6-ik évi házi szükségeire megkivántató, és honi gyárakban készült papiros, pecsét-viasz, gombok, vászon, sötét szürke és buzavirágszinü posztó, folyó évi augustus 2dik napján reggeli 10 órakor a’ megye kisebb házánál árcsökkentés útján lévén megszerzendő; a’ vállal­kozni kívánók ezennel meghivatnak. Földes Joach­im­­. Pozsony vmegye főadószedője. (721) Eladó bikák. 13-31 A’ főmlíti Regéczi ura­dalomban Sáros-Nagy-Pa­­takon vannak tenyésztésre alkalmatos bikák minden­kor eladók; ama hires Zse­­nyei gulya törzsökét a’ bir­tokosa még életében által vévén. — Költ Sáros- Patakon, junius 24dikén 1845. (747) Figyelmeztetés. (2’3) Ugyancsak már az 1843ik évben a’ Pesti Hír­lapban közhírré tétetett és felszó­­ttatott minden ke­reskedő-barát, Márky Ferencz römnek semmi szin alatt kölcsön pénzt nem adni, sem vele valami egye­zésre lépni, mivel neki tulajdon javai nincsenek különben a’ hitelezőnek a’ neki kölcsönözött pénze elveszend. Ha az említett egyén mind e’ mellett is netalán nevemre, vagy hitelemre újra pénzt fel­kérni akarna, azért jónak vélem azt a’ magyar Pesti Hírlap, ugyszinte a’ német Pester Zeitung és Ungar újságokba tudatni, és közhírré tenni a’ t. ez. ura­kkal, a’ kik előtt nevem­ és hitelem ösmeretes, neki sem a’ maga nevére, mivel neki jószágai nincsenek, sem az én magam, vagy cselédjeim nevére semmi eset­ben pénzt nem adni, vagy vele akármiféle egyezésre lépni, mivel én az általa felvett pénzekért semmi szin alatt nem fogok eleget tenni. Szeged, julius 3-án 1845. Zsótér János*. C7171 Haszonbérlet. (39­3) A’ Hajdú-városok kir. ’s más haszonvételeik u. m. korcsmáik, mészárszékeik, vásári jövedelmeik, boltjaik és szárazmalmaik ’stb. f. évi november­­­től kezdve három évre közárverés utján haszonbérbe adandók. Az árverések tartatni fognak Böszörményben ■z ottani haszonvételekre nézve f. évi august. 4kén, Nánáson 6kán, Dorogon 7kén, Hadházon 8kán, Szoboszlón 13kán, Vámospéresen augustus 15kén. A’ feltételek mindenik városban előre megtudhatók a’ közönség házánál. Ezen árverésre tehát a’ ha­szonbérleni szándékozók, szükséges bánatpénzzel ellátv­a, meghivatnak. ___________ „Ypsilanti“ czimű kereskedésben Pesten több 1000 db kész fehérnemű, mindenféle férfi, asszony és gyerm­ek-fehér­­ruhákból álló, lepedők, párna és dunybaczi­­hák ’s asszonyi öltönyök ’stb. ajánl­tatnak Gabonaár váltó garasokban. Pesten, Julius 8. Ujbecsén, junius 16 Komáromban, „ 15. Baján, junius 28. Mosonyban, julius 3 . Szombatban, 4. Pozsonyban, „ 4. Miskolczon, „ 2. (pesti m.) (pozs. m.) Tisztabúza Kétszeres Rozs Árpa 115-140 - 90 -80- 86 70-74 80- 90 60 - 70— 30 40 — 92 45 - 69 -----59 ----48 70 71 41 - 48 40 41 38 39 75- 125 60- 70 65-76 48 58 101- 103 --------------------75-76 52-54 95 112 _____________ 66—80 55 60 78- 80 68- 70 64—66 42 44 Zab 68 70 -----42 - 42 32 33 47 -52 48 49 50 -55 39 -46 Kukoricza 84 64 80- 85 44- 46 (713) (3, 3) Honth megye t. ez. közönségét érdeklő h i­r d e t m é n y. Alulirt az Ipol vizén álló Letkési hídnál épü­­­letfa-kereskedést nyitván meg, azt a’ t. ez. közön­ség pártolásába azon oknál fogva is aj­nlani bá­tor , miután jutányos ár mellett még azon kedvező körülmény használata is ajánlkozik, hogy az ölfá­val lejövő szekerek viszfuhar gyanánt azt mérsé­kelt árért továb szálitandják. __________________Laczenbaeher. (7611 Ajánlat 2) a’ gyógyszeráros uraknak. Alolizott tisztelettel jelenti, miszerint ő nála mindennemű a’ gyógyszertárakban használandó táb­­lapapirból készült gömböly ’s hosszudad kaluly­ik, portartó fiókok és tárczák kaphatók ; ugyszinte nála mindennemű ’s újévi ajándékokra alkalmas; tárgyak nagy mennyiségben készen találtatnak, és minden megbízást azonnal a’ legjutányosb áron teljesít; — készítménye’ szilárdsága­ és tisztaságáról kezes­kedik. — Pesten, júliusban 1845. Fodor István katulya- és diszáru-készitő, Pesten király-utczában 1375. sz. a. Belföldi vásznak, nyomtatott perbál, batt­st, mouslin, selyem ritka nyári szövet­ekors, gyapjú pares- és mouslin de laine-ruhák, továbbá bútorszövetek , ’s különféle nagyságú hölgyi selyemkendők; nyomott pique-, gyapjú- és selyem-mellények; fehér, fehéretlen és másnemű nadrág-szövetek, foulard-zsi­bkendők ki­tűnő választékban, szabott áron pengő kaphatók Élvin Tárnát) „Reményhez“ czímzett kereskedésében, (656) (5, 0) vár sház-téren Pesten. (749) Eladó ház. MT-­T. Néhai Szén János budai sóárus csődtömegéhez tartozó ház, Budán vízivárosi fő-, három szerecsen- és gyors-szekér-utczában 231. sz. a., a’ hitelezők választmányának határozata következtében f. é. ju­lius hó 24-én reggeli 10 órakor sz. kir. Buda fő­város telekkönyvi hivatalában árverés utján ela­­datni fog. Budán 1845. évi junius hó sokán. Hrandtwitner János sz. kir Buda fővárosi aljegyző mint tömeggondnok. (658) mindennemű (8, 0) gyapjúszöveteim u. m. finom posztó és nadrág- (Lajos)­szövetek legújabb divat szerint, és évszakhoz alkalmazvák, kaphatók gyári áron egyedüli bizományosom Vagy József posztókereskedő úrnél, Pesten a’ város­ház-tér és kigyó-utcza szegletén, ,,a’ zöldfánál“, ki egyszersmind mindennemű rendelményeket is gyári áron elfogadni kész leend. Trc­ovszky Emi szakolczai posztógyáros. (508)Heckenast Gusztáv(2, 3) pesti könyváros és kiadónál váczi­ utczában 15. sz. a. megjelent és minden hiteles könyvárosnál kapható : Finn-magyar nyelv. Irta Kállay Ferencz. Nagy­­rét. fűzve 1 ft pengő pénzben. Statuspapirosok és részvények árkelete. Bécs, julius 8k án 5 pcent. st. köt. H5Vi« ft­­. 4 pcent. st. köt — ft. 3 pcent st. köt. 78% 1834ki st. kötes. (500 ft) 7933/4 ft. 1839ki (260 ft ) 322 V» ft. 1839ki (50 ft) 61'/,ft. — Bankrészvények darabja 1633 ft. Pesti középp. vasút (100 ft) 107*/» Nagy­­szombati (100 ft) — ft. Pesti lánczhid-részvény. (100 ft.) 135 ft. Gőzhajó-részv. 40* (500 ft.) 64'/­ ft. — Eszterh­ázy-sorsjegy 56% ft P­­p. Dunavizállás. Budán julius 9-én 8 ór. regg. 9' 3' 0'" 0 fölött. Kiadja Landerer Lajos.

Next