Pesti Hírlap, 1846. augusztus (719-735. szám)

1846-08-02 / 719. szám

édes reményeket keltő siker koronázza működéseket; min­denütt kezdenek mozogni a’ szunnyadott erők , hazafius lelkesedés ápolja a’ drága növényt a’ merre fordu­lunk , szemünket legkellemesebben örvendezteti meg azon mozgalom, melly azóta keletkezett, ’s sm­elly, korlátot nem ismerve, nemcsak elérni, de túlszárnyalni szeretné az olly magasra emelkedett külföldet. Mindgyárt, alakulása’ alkalmával, legczélszerűbb eszköz­nek tartá az egyesület, a’műipar’ állapota’megismertetése ’s serkentésére, az iparműkiállitást, mellyet isten’ segedel­mével, most már harmadizben ünneplendü­nk. ’S abban igaza volt, már is tömérdek hasznot hajtott, ’s idő’ haladtával mindig nagyobb fontosságra, nagyobb jelentőségre fel fog ezen versenyzési alkalom vergődni. Mindinkább át fogja látni a’ haza, hogy nem azok a’ leghasznosabb polgárai, kik már rég’ elfelejtett őseik’ csekély érdemeiből éledve , garasok meg’ pálinkakortyok’ száma szerint napszámoskodnak,­­ hanem azon becsületesek , kik , tehetségeikhez és neveltetésökhez aránylag, szorgalmasan, mindenki a’ ma­ga terén, a’ közvagyon’ öregbítésén fáradoznak. — De sok oknál fogva ezen kiállítás még sokáig meg nem felelhet egészen czéljának, mert csakugyan nem szenvedhet, kétséget, a’ mint azt az iparegyesület’ orgánumai már több ízben ki is fejtették, hogy mostanában, midőn a’ csecsemőt még ringatjuk, őt meglett emberek közé sorozni akarni nevetséges volna, a’ mit apáink, meg’ ősapáink elmulasztot­tak , azt egy éjjelen át helyre pótolni, ’s vele azokat, kik a’ rájok szállt roppant vagyont még roppantabbul szaporí­tották , mérkőzésre kihívni nem lehet, ’s igy egyelőre más czél nem képzelhető, mint a’ belipar’ állapotáról saját ma­gunknak ismereteket szerezni, mert nemzetek, szintúgy mint egyesek, addig nem foghatnak erősen a’ munkához , mig nem tudják, hol van arra legtöbb szükséges , mint kell ujra teremteni, mit kijavítani, melly romokat eltakarítani, ’s hol bírunk magunk , hová pedig szükséges napszámosokat ’s műértőket meghívni. — De ha vizsgáljuk hazánk’ ál­talános állapotát, meggyőződhetünk , hogy sok nagy hely­ségekben sót megyékben , annyi az apathia, az egyked­vűség , a’ henyélési hajlam , a’ nyelv- vallásbéli, társas­életi különbség’ befolyása olly nagy, hogy bármilly egye­sület’ felhívásaira nemcsak semmit sem adnak , sőt gúny­­nyal is felelnek ; — de annyira hátra is van közönsége­sen a’ mesterember ’s annyira szegény, hogy nem is lehet tőle azt kívánni, hogy ő egy félesztendeig vagy legalább két hónapig dolgozzon jutalomra kilátás nélkül; aztán a’czéh’ átok teljes szerkezetében annyi akadály rejlik, miszerint a’ melly főben még gyuladna néha egy kis szikra, csakhamar el tudják altatni, ’s ki magának saját ösvényt választ, azt visszavezetik a’ régi kerékvágásba. Tehát addig igen részletes és félszeg tudomásunk lehet a’hazai ipar’általános állapotáról,migyen vidéki kiállí­tás­o­k­a­t nem rendezendünk.­. Jól tudom ugyan, mit vetet­tek ellene a’ győrinek, mondatott ugyanis, hogy ez feldara­bolása az erőknek, hogy az ügyet mindennapiassá tevén, ünnepélyességéből kivetközteti, hogy provincialismusra ve­zet ’stb. de ez mind csak akkor állana, ha iparunk már ki­fejlett volna, ha legalább a’ csehországit közelítené, de most, midőn — jegyezzük jól meg — egyebet nem akarhatunk, mint megismerkedni hazai mestereinkkel,’s minden vidék’ kincseit ’s fogyatkozásait, lehetőséges jövendőjét ’s felvirágzására megkivántató segédszereket kipuhatolni, csak igy fogunk czélt érni, ha mentül könnyebb alkalom nyílik az iparűzöket otthon műhelyeikben’s czikkeik’fogyasztási helyén tömegestül meg­vizsgálni— azért szükséges volna,ha az egész haza, például 10 vagy 12 vidékre felosztva, minden vidék’középpontjában egy fiókegyesület jöne létre, melly egy vagy két esztendővel a’ pesti kiállítás előtt, egyet otthon a’ maga vidéke’ számára létesítene, melly, minthogy a’ tagok minden mesterembert ismernek, ’s a’fiók sokféle kedvezésekkel, előlegezések­kel, jutalmakkal serkenthet, buzdíthat **) aztán a’kiállítónak érdeke, mint ki társain erővel túl akarna tenni, hangosab­ban szólana, mindenesetre sokkal tanulságosabb volna; — és ezen fiókok által kiválasztatnának a’ legjobb tárgyak a’ pestire felküldés végett: ezen előjárásnak az volna alkal­masint az eredménye, hogy a’ vidéki kiállításokon látható volna azon környékbeli általános ipar’ haladási foka, úgy szinte azon előmenetel , melly időnkint történnék, a’ pesti központin pedig a’ pallérozottabb, mesterségesebb izlet, a’ fényűzést tápláló ipar képviseltetnék, mi által a’ kereske­delem hazai czikkeket, mellyek már a’ magok nemében és relative a’ külföldiekhez, tökéletesek volnának , a’ külföldi’ helyébe árulni, a’ mi pedig meg is haladná amazokat, kül­földre is vinni elkezdene, — magától értetik, hogy a’ köz­ponti egyesület maga kebléből kiküldhetne tagokat a’ vidéki kiállítások’ meglátogatására, valamint szintén a’ vidéki kép­viselők a’ közöst megnézni mennének. Van azonban egy igen nevezetes osztálya az iparosok­nak, kik mesterségük’ sajátságánál fogva az egyesülés’ fi­gyelmét kikerülik, mellyre pedig nagy mértékben a’ köz­jó* * érdekében érdemesek, mellyek ugyan kiviteli keres­kedésben keveset, de annál többet nyomnak a’ locális for­galomban , ’s az élet’ kényelmére , kivált pedig az egész­ség’ szempontjából, felette nagy fontosságúak, mert elhanya­golásukból sok kár, sokféle betegségek támadhatnak a’ közönségre, kivált annak szegényebb sorsú részére, — el­lenben, ha jól kezeltetnek,’s lelkiismeretes szigorú ellenőr­ködés alá helyezvék, élveket nyújtanak, idegenekkel a’ he­lyet megkedveltetik, értem mindazon mesterségeket, mely­nek kiállításban nem versenyezhetnek, miilyenek a’ sütők, czukrászok , mézeskalácsosok , serfözők; — szinte nem igen versenyezhetnek a’ kőmivesek, ácsok, bodnárok’stb. effélék; — azonban érdekében van a’ hazának ezek’ álla­potát is tudni, a’ létező visszaélésekről értesülni, azok’ megszüntetésére segédkezeket nyújtani. E’ tisztében az iparegyesület másképen üdvös eredményt nem eszközölhet, mintha gyakran kebléből értelmes férfiakat kiküld, ’s velök a’ hazát beutaztatja, kik, ha a’ választás szerencsésen ütne ki, egyszersmind minden vidék’ hi­ányait ’s áldását, hátra­maradása vagy előrehaladása’ fokát ’s okát megvizsgálnák, ’s valamint hasznos társulatok’ keletkezésére, hasznos ira­tok’ keresésére ’s olvasására, újabb javítások’ alkalmazá­sára, a’ tehetségek’ megfeszítésére hathatós ingert ébresz­tenének. — Friedman S. Gyula: Fővárosi újdonságok. (Egy kis kirándulás a’ zöldbe.) Más, kevésbbé szerény ember, helyzetemben illy czim’ leírására indította volna meg tollát: „Utazás a’ hazában“, ’s e’ czím­­nek annyi láthatlan szinü úti képet rajzolt volna alája, a’ mennyinek tizedrésze is elég lenne arra , hogy a’ lerajzolt tárgyat se meg ne ismerje, se általa ne okuljon az ember. Ujjal mutathatnék egynémelly, úti képekben bővelkedő ma­gyar lapra. Biztatnom kell olvasóimat, hogy én az újdon­­ságb­ól aprólékoskodó modorból ki nem eshetem , követke­­zésképen igen rövid leszek. Azon gondolat is bánt, hogy talán nem is ide való, ta­lán nem is „fővárosi újdonság ,­ a­ mit írni akarok. Tessék rajta megbotránykozni, de én nem tehetek egyebet. Min­den embernek vannak bizonyos , szigorúan teljesítendő kö­telességei önmaga iránt. És én csaknem régiben is e’ la­pokban , mit mondok ? e’ rovatban, igen erős rágalmazás­nak voltam tárgya. Igen­ az én időközbeni újdondász­­helyettesem , az én A barátom nyilván vallotta a’ két magyar haza’ színe előtt , hogy én „a’ felföldi szőke hölgyeket mentem meglátogatni.“ — Tisztára kell mos­nom magamat, meg kell czáfolnom a’ rágalmat. Hiszen azok a’ „plebejus“-ok *) úgy is olly közérdeküleg érdekes­­­­nek tartják mai világban érdektelen személyeket, miképen nem átalkodnak hosszabbnál hosszabb hasábokat tele írni csupán és kizárólag saját becses énjökröl. Nincs okom jobb­nak lenni a’ deákné’ vásznánál. Hol is jártam tehát? Nincs elkoptatottabb, de egyszersmind igazabb össze­hasonlítás , mint az, hogy a’ főváros dobogó szive a’ ha­zának, melly szüntelen fogadja ’s szétlöki a’ vért az ország­test’ egyes ereibe. Ezen hazai szív egy nem rég’ múlt nap­nak korareggelén azon okos gondolatra vetemedett, hogy­­ az általam képviselt cseppet is kilökje ismét valahára az or­szágtest’ egyik legvégsőbb pontjára , a’ jobbláb’ nagy ujja­ , nak körme’ tájékára, a’ lomniczi csúcs alá. — ’S mentem, s mint a’ förgeteg. Mentem megpróbálni, miilyen az az egy­­pár hét, mellyben újdonságok’ vadászatában nem tölti ked­vét a’ kedély. A’ természet’ ölébe siettem, leginkább olly czélból, hogy kissé megfejeltessék bennem a’ szív , melly a’ főváros’ magános embereinek rideg, kedélytelen életében olly hamar megkopik. Hogyan mentem? Kocsin, gyorskocsin. Voltak idők, midőn mesterlegényes börtömlövel hátamon , vastag bottal kezemben, kurta pipával számban ’s szalmafedéllel fejemen, gyalog kalandozom be a’ két magyar haza’ szebb vidékeit. ’S még mai napság is büszkén emlékezem reá, mint kény­­telenittetém illy állapotomban néhányszor a’ budapesti hi­a­don a’ vámkrajczárt a’ vámos’ kezébe letenni, ki előtt soha sem tartom érdemesnek, masquirozott privilégiumomról le­rántani az álarczot. Igen, urak ! a’ budapesti fahíd’ fentar­­tásához én is járultam —két váltó krajczárral. Én erről va­gyok nevezetes. Hány ezeren vagytok, kik e’tekintetben nem mérkőzhettek velem. — Mondom , akkor a’ külföld’ ifjainak követém példáját, ’s begyalogoltam hazámat. Most? Most nem akartam én sem különb lenni a’ tekintetes magyar em­bernél, ki nem mozdul a’ falu’ végére sem, ha szekérkasba nem fogózhatik. Sőt nálunk még a’ szekérkast sem igen használják magasabb czélokra. Legalább hat pár kezemnek kellene lenni, ha ujjaimon akarnám elszámlálni mind azon íróinkat, különösen publicistáinkat és költőinket, kik az országnak,^^^átták^jMtp*f^zét, affúf amelly szülőhelyük­től a szomszéd főiskoláig ’s onnan Budapestig terjed. ’S írnak a haza’ állapotáról, a’ nép’ jelleméről ’s helyzetéről,­­TF énekelnék a’ hon’ felvirulásáról, nagyságáról ’s irán­­tai lángszerelmekről ’stb. Az igaz, hogy sokat, jól is, szépen is, de mennyire jobb és szebb lehetne ez , ha egész kiter­jedésében ismernék azon hazat és népet, mellyről ’s melly­­nek írnak Eszméket bennünk az ébreszthet csak és legin­kább , a’ mi érzékünkre hat. Mennyit barangolnak ide ’s tova minden pillanatban a’ külföld’irói; mennyit járt kell otthona és künn egy Thiers , Lamartine , Sue , Boz ’stb., mig azzá lehetének* a’ mik. — Nem uj dolgokat mondok, de szomorú tapasztalás, hogy a’ tespedo spectabilismus még illyenekre is kiterjed nálunk. Csak nehány év óta venni észre némi honbeutazási vágyakat nyilvános embereim­nél. (Folytattatik.) — A’ napokban a’ következő fővárosi hir érkezett be hozzánk. A’ mázsa-utczát forradalmi szellem bizgatja. Ő, mint a jelenkor, mozogni kíván, ’s nem elégedvén meg a’ nekie jutott veszteglést jellemző nevezettel, égrekiáltó lár­mával sürgeti a’ nemes városi tanácsot nevének megváltoz­tatására. Hámor-utczának kivan neveztetni. És ezt valóban úgy megérdemli, mint szűz leány a’ koszorút. Számos évek óta hirdeti már ezen érdemet K. ur, ki ezen utczábani üres házhelyéből, a’ szépítő biztosság’ kegyes engedelmé­­böl, bodnárműhelyt alkotván, hajnaltól fogva késő estig kalapáltatja roppant vasabroncsait, ’s döngetteti hordódon­gáit és pedig olly nagy és jótevő sikerrel, hogy ezen utcza’ számos lakói, már ma hónap egészen elfelejtik , mi fán terem a’ csend és nyugalom. Mert gondoskodott a’ nagy­lelkű K. ur, hogy erről még csak gondoskodni se legyen idejök ezen utcza’ lakóinak. Éjszakán ugyan is a’ vulkán­­műhely’ biztos megőrzésére komondorait bocsáttatván sza­badon, ezek egész éjjel versent nyitva mulattatják az aludni akarókat. Mert hiszen kinek van joga csend ’s éjjeli nyu­galomról gondolkodni ott, hol egy pesti választó polgár’ jövedelméről van szó! És nincs semmi, mi ezen fáradhatlan kalapálok’ buzgalmát korlátolhatná. Mennél olvasztóbb su­­gárokat bocsát le napul tikkadt földünkre, annál hatalmas ta karokkal döngetik ők a’ hordókat. Mi nagy elragadtatást szül egyébiránt K­ ur’ ezen dicső hordó és abroncszenéje, már csak abból is képzelhetik magoknak nyájas olvasóink, hogy nem­régiben egy a’ tigris vendégfogadóban betegen és fáradtan megszállott vendég, kit egész estveli nyolcz óráig mulattattak ezen bodnár cyclopsok pörölyeikkel, maga is örömében, közikbe durrantott volna — ha puskája lett voln. És mi hatalmas vonzereje van a’ szép példának! K. ur’ korlátlan szabadsággal űzött mesterségének nagy hire Sch. M. bádogos’ füleibe is eljutott, ’s múlt év óta ő is ezen utczában ütötte fel sátorát. És nem csalatkozott meg remé­nyében. Boltján kívül ugyanis a’ rendőrségi hivatal, melly a’ fiakereknek is olly szép kiváltságokat é s határtalan ura­­ságot ajándékozott, neki még két utczát (a’mázsa és perecz­­utczát) is szabad használatra kegyesen átengedvén, most ezen két utcza is gyári alakot öltött magára. Hajnaltól fogva késő estig zengenek a’ házak az ezen utczákra rakott vas­lemezek’ kalapálásától , úgyhogy a’ szobákban­ beszéd is akadályozva van. És hogy ezen utcza’ lakosi valahogy ezen túl és fejmulatságtól meg ne fosztassanak, Sch­­ur nem is eszik, sőt templomba sem megy. A’ kalapálás folyvást tart egész nap, sőt boltjában vasárnap is. Képzelhetik már nyá­jas olvasóink maguknak, mi szép eredménynyel működnek ezen zenemesterek. Hordódöngetés, abroncspörölyözés, izmos karokkal kezelt vaspléhkalapálás, hajnaltól fogva késő estig! Mi szép, mi nagyszerű concert a’ város’ közepén ! Valóban óhajtandó volna , hogy annak élvezésére ’s ezen sok gyönyörű szabadság’ gyakorlatából eredt örömök’ látá­sára, a’ szépítő biztosság és rendőrségi hivatal a’mázsa­­utczába tennék át lakhelyüket! — □ *) Ad vocem, plebejus. Ezen ember közelebb azt mondá, hogy politicai véleményeit „fényes honoráriumok’ ígéretének da­czára sem tudta a’ P. Hírlap’ rámájába illeszteni.“ Megvált­juk, azon ígéretről mit sem tudunk; meglehet különben, hogy egy pár hónap előtt, midőn még más véleményben volt a’ plebejus, őt is felhívtuk közremunkálni. Mi azt óhajtanék, ha a’ nemzet’ érdekében minden erőt mozgásba hozhatnánk ; ’s igy a’ fölhívás megtörténhetett. Azonban legyen meggyő­ződve, hogy mi őt nem publicopoliticus czikkek’ írására használtuk volna. Mi pedig a’ „fényes“ honoráriumot illeti : ez, úgy látszik , rögeszméje a’ plebejusnak, annyiszor emle­geti. Szól Agricola’ „fényes díjaztatásáról“ is. Bár való lenne, bár magunk volnánk lapunknak kiadói is, hogy minél fényesebben jutalmazhatnék munkatársainkat. Jelen viszo­nyaink közt azonban csak azt kell óhajtanunk, hogy e’ hon­nak minden polgára olly kevés anyagi haszonért annyit tegyen, mint eddig a’ mi rendes dolgozótársaink. — Sz­er­k. *) Az okokat, miknélfogva e’ javaslatot nem pártolhatjuk, már elmondottuk, midőn a’ győri iparműkiállitásról először szól­tunk. — Szerk. ##) E’ serkentés, buzdítás arra is történhetik, hogy a' vidékiek az országos műkiállitásra küldjenek iparmű­veket. A’ szegé­nyebb mesteremberek’ mükiállitásai pedig a’ vidéki vásárok. Ki magában nagyobb tehetséget érez, itt az összes hazának mutassa be , mit tud; ismertesse meg tehetségét a’ nemzet­tel,’s tanulja ismerni maga azon tehetségeket, mikkel az országban versenyeznie kell. — Szerk. 74 Törvényhatósági dolgok. BÉKESMEGYE. *) julius 28. A’ mai nap és tegnap tartatott tiszti szék-épitésre, Békesmegye’ összes nemes­sége, részint személy szerint, részint megbízólevelek által, — az illetőktől első és másod-alispánságra gyanitólag ki­tűzendő egyének’ nevei’ szűnni nem akaró hangoztatása között, — jul 26-ka’ délutánján vezéreiktől Gyulára be­vezettetvén, a’ választás’ napján, d. e. 9 órakor mind két fél a’ megye’ udvarán helyet foglalt,’s, már kijelölés elött, a’ kiáltozásokból kitetszett, hogy mulhatlanul szavazat’ szük­sége áll elő. A’ felek’ kivánata a’ kijelöléssel kielégittetvén, csakugyan szavazás is rendeltetett, és eddigi m. alispán Németh Antal’ ellenében, volt országgyűlési követ Szombathelyi Antal főjegyző 228 szótöbbséget vá­lasztatott meg első alispánnak. Szombathelyi az esküt Jele­­vén, a’ RK. és RR hez intézett beszédben fogadást tőn, hogy ereje szerint minden igyekezete a’ közteherviselés’ elfo­gadása­ és életbeléptetésére lesz irányozva. E’ beszéddel azok is meg voltak elégedve, kik benne teljes bizalmat nem helyeztek. —Megtörténvén ezután a’m.alispánságral kijelölés, minthogy m. főispán uz egyik­ párt’ kívánatéhoz képest, felkiáltás’útján, a’ többséget ki nem vehető, Omázt­a Zsigmondot ki nem nevezte,’s a választást szavazás alá bocsátotta, ennek pártja nem szavazott, hanem a szava­zás’ megkezdésével a’ megye udvarából azonnal el és haza távozott; igy másod-alispán lett Tomcsányi József.­­A’ jegyzői tisztség, kinevezés’ útján, köz-kivánat szerint, töltetett be: Főjegyző Tormá­ssy János; első aljegyző : Szakál Lajos; m. aljegyző egyszersmind levéltérnok: Rendes tudósitónk’ becses közleményét még nem kaphatván, sietünk e’ tudósítást addig is közrebocsátani. Szerk.

Next