Pesti Hírlap, 1847. január-június (805-905. szám)

1847-04-16 / 864. szám

Péntek Április 16.1847. 864. Megjelenik e’ lap minden héten négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és pénteken. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 ft; borítékban 6 ft; postán borítékban 6 ft pp. — Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó-tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483. sz. a., egyébütt minden kir. postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi cs. főpostahivatal’ útján történhetik. — Mindenféle hirdetmények felvétetnek,­­s egy-egy kis hasábsorért apró betűkkel 5 pengő ki számittatik. TARTALOM. Hivat, közrem. Tájékozás a’ választási jog’mezején. II. Törvényhatósági d­o­l­g­o­k : Bihar­ból (közgyűlés). Fiume (a’ Luizaut). Békés (jótékonyság). Pécsi hírek. Erdélyi dolgok. Külföld. Dunavizállás. Hirdetések. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Jávorszky Imre kamr. kémleldei ideigl. koh-ellenőr óvizi érczkémlővé, K­e­r­n Tádé szomolnoki k. kamrai érczkémlői segéd óvizi koh-ellenőrré, Szentpétery János k. bányagyakornok pedig szo­molnoki első koh-ellenőrré lön alkalmazva. (B.P. H.) Tájékozás a’választási jog’ meze­jén. H. Minapi czikkelyemben azon elvet állítottam fel, hogy a’ választási jog nem ollyatén, melly nélkül a’ tár­saság’, a’ státus’ tagja még csak nem is gondoltatható, hanem ollyas, mellyet a’ társaság, a’ státus, legjobb be­látása szerint vagy megadhat egyes tagjainak, vagy megvonhat tőlök. Találkozhattak, sőt találkoztak minden bizonynyal, még pedig szép számmal, kiknek ezen állításom nem esett ingökre, kik politikai szűkkeblűséget é s isten tudja miféle veszedelmes czélzatokat olvastak ki belőle. Hagyján. Gyarló ember vagyok, ’s azon gyöngesége­­ken ki­vül, mellyek az emberiségnek közös örökségül ju­tottak, magán-peculiumul még külön hibákkal is birok, — ezt hiszem, vallom emlékeztetéstök nélkül is; de any­­nyit nyugodt lélekkel ’s mindenkivel szemközti fenkölt homlokkal állíthatok, hogy meggyőződésemnek palás­tolása, annak, mit jónak, mit valónak ismertem , elhall­gatása , vagy épen eltagadása soha sem tartozott gyön­géim közé. „Ha másképp cselekszel, ha nem keresed fel az alkalmat, fenálló előítéletekkel, tennen felekezeted’ előítéleteivel minél élesebb ellentétbe helyezned magadat, gyakorlatiabb embernek tartatnáld,— igy zsémbeskednek jóakaróim. — De mikor nem érzem a’ szükséget, annak tartatni, mikor a’ czélhoz vezető elmélettel beérem. Azok a’ mi gyakorlati embereink! Nem ismerek na­gyobb ideologokat náloknál. Igaz, ők uj rendszeren, uj institutiók’ megalapításán nem igen törik fejőket, de azért mégis egy uj világot fognak teremteni. Ők szakasz­tott másai a’ boldog emlékezetű prevorsti látnoknőnek, ki tudnivalóképen épkézláb’ járta be a’ mennyországot, de ki ezen ország’ összes institutional csak annyit tudott elmondani, hogy oda fenn ugyanazon a agendából énekel­nek zsoltárt az angyalok , mellyből a’ schwarzwalderek oda lenn Würtembergában. Nem, nem, én nem vagyok gyakorlati ember; én ezt soha sem érzem, soha sem tapasztalom inkább, mint ha történetből valamelly hires gyakorlati adeptussal ugyan azon elvből indulok ki, — illyenkor minden bizonynyal egyikünk délnek megyen, másikunk éjszaknak. — Lich­tenberg egy helytt azt mondá magáról, hogy neki ollyas gyönyörűséges órái is vannak, mikor a’ lehető legjóté­konyabb növényből a’ lehető legnagyobb mennyiség mér­get képes, önnön használatára ’s lelki testi épülésére kiszívni. A’ mi gyakorlati embereink’ kilencztizedének meg’ ollyas napjaik vannak feles számmal, úgy látszik, mikor a’ lehető legüdvösebb elvből a’ lehető legnagyobb fonákságot képesek kikölteni, mind privát élvezetökre, mind szeretett földjeik’ használatára ’s az ország’ hová­­hamarabbi felvirágoztatására. ’S miután nálunk tudniva­lóképen az utasitások pótolják a’ szabad sajtót, —boldog isten, milly ország, milly sajátszerü közjogi viszonyok! — természetes, hogy mihelyest illyetén fonákság vala­hol szerencsésen kiköltetett, utasításadás végett tudtul adatik mindenkinek, a’ kit illet, — ’s ötvenkét formában jelenik meg azonnal, hogy — megbukjék. Ezen bukásoktól függesztettem fel eddigien egy uj időszak’ reményét. Bukás néha agy velőrázkodtatással, ’s ez meg’ emlékezetfogyással szokott járni. Egy német egyetemi városban nagypénteki időtöltésül egy történe­­tecskét beszéltek el nekem X. deákról, ki a’ karácsoni ünnepekre haza készült menni, ki nem győzte bevárni a’ hazamenetel’idejét, mert otthon őt jegyese várta, ’s ki Miklós’ napján annyi vonást csinált krétával az ajtóra, mennyi nap karácsonig még lefolyandó volt, ’s csi­nált azért, hogy öröme lehessen, estenként egyegy vonalt letörlögetni. Történt pedig , hogy szegényke, mielőtt útnak indulhatott volna, korcsolázás közben elesett, ’s agy veleje megrázkódtatott az esés’ következésében. Három nap’, három éjszaka ott feküdt nyoszolyáján érzéketlenül, mozdulatlanul. Fülébe kiáltottak, ’s ő nem hallotta, égő gyertyát tartottak szeme’elébe,’s ez nem mozdult. Minden érzés , minden gondolat kihalt belőle , csak egy maradt épségben , csak egy nem merült el az agy’ részében, — a’ jegyesnek emléke. ’S minden este felemelkedett ágyá­tól, az ajtóhoz ment és letörlött egy vonalt, ’s miután letörlötte, elnyúlt ismét tompán és lélektelenül a’ kin’ ágyán, de midőn letörlötte az utósót, a’ crisis beállott, ’s az ifjú ép életre ébredett ismét, annál épebbre, rekeszté be előadását német ismerősöm, mert azon sietségből, mellyel haza indult, látni való volt, hogy arról nem feledkezett meg, miről kár lett volna megfeledkeznie , de mindazon ismeretrongyok, mellyeket hívatlan tanárai reávarrtak agyára, emlékezetének hajótörésében vesztek el örökre , még pedig legnagyobb szerencséjére, mert velők és áltatok nem igen egyengethette volna maga előtt az élet’­pályáját. — Illyesmit reméltem embereink’ és indítványaink’ bukásától. Azt hittem, hogy miután olly rémitő nagyot esett egynémellyike , hogy Pozsonytól Budáig — nem remegett ugyan belé a’ föld, de mégis hatalmasan felporzott tőle, — talán egy kis ártatlan agy­­velő-ingadoztatás sem fog elmaradni, ’s ennek követ­kezésében majd megfeledkeznek az illetők mindazon odvas és félszeg ismeretekről, mellyeket a’ magát tanultnak tartó tudatlanság reájok aggatott, ’s épségben csak a’ hon’ szerelme marad kebelükben. De csalatkoztam , ’s ezentúl már a’ bukásoktól sem remélek semmit, mert alkalmam volt tapasztalni, hogy vagy semmit sem esz­közöltek, vagy épen azt fenyegették ingadoztatással, mi­nek épségben kellett volna maradni, hogy utóbb új elvekkel, új eszmékkel szövetkezhessék. Ne mondja senki, hogy szerfelett sötét ecsettel feste­­getem viszonyainkat, hogy a’ fekete szin még inkább szemüvegemben rejlik, mint a’ tárgyakban. Nem állítom, hogy épen rózsaszínű üveggel nézem, a’ mit nézek, hogy nincsen hajlamom az elborulásra, — de Lessing rég’ meg­mondta , hogy bizonyos dolgok’ látására csak az nem jó veszedelembe, eszét elveszíteni, kinek nincsen esze; ’s az analógia, csak az nem borul el néha közügyeink’ szem­léletére olly sötéten mint a’ villámmal megrakott felleg , kinek nincsen szive. ’S mind e’ bajnak forrása nem a’ nemzet’ demoralisatiója , — mert egészben véve, úgy hiszem, némi nyomatékkal bírunk a’ politicai becsületes­ség’ mérlegében, ’s jellemtelenség és apostasia másutt talán szemtelenebbül keresik fel az utczának verőfényes oldalát, mint nálunk, — de forrása: a’ borzasztó eszme­zavar , mellynek — bátran merem mondani, — másutt nincsen párja. Ezen szomorú kórság’ jellemzésére és ki­tüntetésére már több ízben mutogattam be egyes példá­nyokat az olvasónak, szabadjon ma még egyre hivnom fel figyelmét, mellynek rövid megérintése némi tájékozási pontul fog szolgálhatni a’ választási intézkedések’ fejte­getése közben. Bővebben tapasztalhattuk mindnyájan, hogy közttünk számosan a’ választási megvesztegetést büntető sanctio nélkül akarják hagyni,— még pedig azon okoknál fogva, mert a’ crimen ambitus’ megtol­dlásának ürügye alatt érzékeny csorba üttethetnék a’ választási ’s általában az alkotmányos szabadságon, mert a’ vesztegetésnek fino­mabb nemei minden esetre büntetlenül maradnának, ’s mert végre azon körülmény, hogy a’ választási megvesz­tegetéseket fenyitő törvény nem képes gátat vetni a’ baj­nak, ’s hogy, úgy szólván, nem is alkalmaztatik, illyes törvény’ hozatalát fölöslegesnek mutatja. Való igaz, ezen okoskodásra megjegyezhetni, hogy az angolok, kik n­ik és Il­dik György’ idejében a’ választási megvesz­tegetés ellen hozott törvényeiket meg nem elégelvén, eze­ket csak nehány évvel ezelőtt még az úgynevezett „lord John Russel’s act“-tal is megtoldották, az első helyet em­lített aggodalomra nézve eltérő véleményben látszanak lenni; megjegyezhetni továbbá, hogy nemcsak a’ meg­vesztegetésnek, hanem általában minden bűntett’ fino­mabb nemei nehezebben kerülnek fenyíték alá, mint a’ kézzelfoghatók, a’ szembeszökők, de azért senkinek sem jó eszébe fenyítő ellátás nélkül hagyni e’ bűntetteket; — ’s megjegyezhetni végre, hogy a’ megvesztegetést tiltó törvény’ tétele minden bizonynyal inkább fogja gátolni a’ bajt legalább némelly egyéniségekre nézve, mint az illető törvényes rendelkezések’ absolut hiánya, ’s hogy egy an­gol rottenboroughnak (Sudbury) a’ választási jog’ gya­korlatától annál fogva történt elejtetése (1844-b.) mert az 1841-diki választások’ alkalmával rendszeres és terje­delmes megvesztegetésnek szolgált színhelyül, arra látszik mutatni, miszerint lord Russel’ törvénye még sem soroz­­tathatik a’ végrehajthatlanok közé, — mind­ezt, mondom, jó lélekkel jegyezhetni meg a‘ felebbi okok’ ellenében, — de én nem akarom tagadni, hogy a’ büntető sanctiót ellen­zők’ argumentumai is birnak nyomatékkal, ’s hogy a’ büntető sanctio minden esetre csak igen parányi hatás­sal fog lenni a’ bajnak orvoslására. De innen mi követke-s­zik ? Az következik, uraim, hogy az orvoslást másutt, a’ választások’ rendezésében, nevezetesen azoknak, kikről fel kell tennem, hogy a’ választási jog’ gyakorlatával vissza fognak élni, a’ választók közé nem íratásában kelletik keresnünk; ’s következik továbbá, hogy azon urak, kik egy részről minden megvesztegetési törvény­nek hiúságos voltát proclamálják, ’s kik más részről mégis az általános szavazási jog’ chimaerájából szeretnének ki­indulni,’s kik nem akarnak arról gondoskodni, hogy azok, kikről a’ legpalpabilisabb valószínűség szerint a’ jól vá­lasztani nem akarást fel kell tenniük, a’ választási urnától távol tartassanak, — következik, mondom, hogy ezen urak eszmezavarban emlődnek, ’s hogy ebből ki kell épül­niük , ha valóságos szolgálatot akarnak tenni a’ közügy­nek, a’ hazának. ’S ezzel odaérkeztünk ismét, honnan jelen fejtegeté­seink közben, minden részletre nézve kell kiindulnunk, ’s hol az észbeli és erkölcsi biztosíték adja meg a’ választási jog’képességét. De megvallom, hogy szerfelett hosszú divagálás után érkeztünk ide, ’s miután nem kezesked­­hetem róla, hogy ma nem fogok többé illyes kalandozásba visszahanyatlani, jobb lesz, a’ további fejtegetést más al­kalomra halasztanunk. — Sz. L. Törvényhatósági dolgtk. BIHARBÓL. Mártius’ utósó napján befejezett évne­­gyedi közgyűlésünk nem vala egészen vihartalan. És ezen ne csodálkozzatok, hisz’ élénktelen egyhangúságot csak közönös emberektől, meg nem zavarható nyugalmat csak rideg bölcsektől követelhettek. De férfiaitól azon megyé­nek, melly közelmúltjában olly sok viszontagságoknak volt színhelye, háborithatlan kedélyhangulatot nem igé­nyelhettek. Fájó sebeket ütni könnyű feladat; azokat behegeszteni, hogy soha ki ne újuljanak, merész és hiú kisérlet. Ápoló kezek’ szelíd hatalma a’ fájdalom’ élét el­veheti,­­ de a’ leélt viszontagságok’ emlékezetét ki nem irtja. És lehet-e kárhoztatni az embert, mivel ő vissza­emlékezik ? — Hasztalan takargatjátok az elkövetett té­nyeket feledés’ fátyoléval. Önkénytelenül is áttörnek azon az emlékezet’ sugárai, ’s felmerül a’ mult, mint egy óriás­­szennyfolt a’ megye’ történeteinek tükörlapjain ! A’ visz­­szaemlékezőket tehát ne kárhoztassátok. Hibájok abban áll, hogy a’ mesés világ’ bűvös erejű vizét, mellyből egy­kor örök feledékenységet ivott a’ szomjuh­ozó, a’ XIX-ik­­ század’ napjaiban föl nem találhatják. Legyetek azért igazságosak, ’s midőn közgyülésünk’viharosabb jelneteiről értesültök, azok’ bírálatának indokai közül az előadotta­kat ki ne felejtsétek. A’ viharos jeleneteket, mikről szólani fogok, nyugott, de érdekes tanácskozás előzé meg. Anyagul szolgált erre azon intézmény, melly István főherczegnek királyi hely­tartóvá neveztetését hirül adja. A’ nemzet’ óhajtásával összetalálkozó fej­edelmi akarat, Biharban is közörömnek lett szülőanyja. És ezen örömbe a’ pártviszályokból faka­dozó gyűlölet* keserű cseppei nem vegyültenek. Mert mi­ként Jósueról írva van, hogy megállttá a’ napot Gibeon­­ban és a’ holdat Ajalon’völgyében, mig az Izrael’ nemzet­sége legyőzé ellenségeit, akként álltták meg Bihar’ pol­gárai keblökben a’ pártgyűlöletet és vesének féket az el­lenséges indulat’ rohamának, mig lefolyt azon idő, melly a’ közöröm’ háborítatlan élvezésére szükséges vala. És nem ok nélkül jegyezzük fel a’ nyilvánosság’ közlönyében e’ jelenetet. Évek óta csak kétszer olvadának össze közöttünk rokonhangokban a’ szivek’ húrjai. Először, midőn az ősz nádor’ sírja fölött, a’ kebel’ fenekéig rázó­­dánk keresztül, és most, midőn aggodalmainknak köze­pette, a’mély fájdalom István’személyében talált eny­­hületet. Az illy gyér jeleneteknek nem szabad nyom nél­kül enyészniük. A’ közös fájdalom’ indokairól e’ lapok’ egyik számában már megemlékezünk. Meg kell tehát most még emlékeznünk arról, miszerint a’ pártviszályok miatt egymástól szétvált polgárok örömben is egyesülté­nek ; mert látták, hogy István főherczegben olly férfiút adott Magyarországnak a’ gondviselés, ki a’ fejedelem­hez vérségi gyöngéd kötelékek, a’ nemzethez pedig haza­­fiúi szent érzelmek által csatoltatván , mindkét részről bizalomra és ragaszkodásra tarthat igényt, és e’ jelenté­keny helyzetében föl fogja száríthatni a’ nemzet’ arczula­­táról azon könnyeket, mellyek felejthetlen nádorunkért, a’ szemekből részvétgyöngyei gyanánt hulltak alá ! — Az intézmény’ felolvasását követő szivöröm’ nyilvánu­­lása után, olly jelenetnek valának tanúi, melly ellenmond­­hatlanul igazolja, miként alkotmányos országban, a’ sze­­mélyhezi vonzalom és élénk csatlakozás’ megragadó pilla­natában is merülhetnek föl aggodalmat tolmácsoló néze­tek. Táblabiráink’ egyike , ki az alkotmányos elvek mel­letti küzdtéren, törhetlen buzgalmáról ’s szilárd jellemé­ről ismeretes, és István főherczeg’ személye iránt a’ leg­melegebb rokonszenv’ hangjain nyilatkozott, aggodalmát jelentette ki a’ felett, hogy a’ királyi helytartó Pestme­gye’ főispánjává ’s a’ jászok’ és kunok’ bírójává is kine­veztetett. De e’ nyilatkozat által támasztott vitatkozásban, az aggodalom’ igazolására fölhozott védek ellen, történeti és politikai okok soroltatván elő: a’ rendek’ nagy többsége .

Next