Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-11-19 / 218. szám

Tegyük azokat, kiknek vagyona a közhaza érdekeiért csorbulást szenvedett, olly állapotba, hogy a közterheket könnyen s örömest viseljék, s adóztassuk azontúl egyaránt a haza polgárait. Ennek már a törvényhozás igen egyszerű módját határozta meg. Léptesse azt életbe. Az evaluáció országosan biztosítva van. Mi midőn ennek lehetőségéről hónapok előtt szóltunk , mint egyedüli módot jelöltük ki, az évi fentek általi evaluátiót. Ha már most az országgyűlés az évi adó összegéhez az evaluationált tőkének — mellyet hozzávetőleg határozand el — évi kamatát mindenesetre hozzáadja s beszedeti, egyszerre azon állapotba helyezte az omag minden lakosait, hogy a rájok vetendő, bár az időhöz mért sulyosabb adót is, könnyen s örömest megbirják , s hadviszonyaink legnevezetesebb ágába rend és szilárdulás lép be. Meseui tesz az, hogy az ország sok vidékei harczias állapotban vannak. Egyszerre letisztázni a viszonyokat az országban úgysem lehet, de ha a békességben levő részek ez által rendbehozatnak , egy hatalmas eszközzel többet bírunk a többi, most zavargó részek lecsendesítésére. Van ennek még egy sokkal fontosabb oldala is. Mi hazánkat anyagi romlástól nem terhes adózásban féltjük, de féltjük akkor, ha a birtokviszonyok hosszú ideig rendezettenül s a mostani bizonytalanságban hagyatnak. Ha a tulajdon megzavart fogalmai még hosszan tartanak , olly hanyatlásba sülyed minden birtok az országban, hogy ez maga, minden mást feledve képes, crisist és veszélyeket előidézni. Ne feledjük soha, hogy a hadi állapot maga már nagy csapás a termesztésnek, ha még ehhez a birtok rendezetlenségének, a tulajdon bizonytalanságának természetes következése szegődik, az eredmény igen világos és menekülés nélkül igen szomorú. Az evaluitiónak úgy is mi nem a legfontosabb következéséül tekintettük elettől fogva, a volt földesurak kármentesítését, de amit minden áron s minél előbb óhajtanunk kell a haza közös érdekében, a birtokviszonyok teljes tisztába hozatala. Erre pedig az evaluátió a legsikeresebb mód. Mert mindaddig, mig az evaluátió csak vitattatik, de gyakorlatilag nem alkalmaztatok, minden birtokrendezés olly keserű tusa, mellyet előidézni épen ez időben szerencsétlen balfogás volna. Ellenben, ha az evaluationális ige testté válik, a birtokrendezési kérdések nem provokálják a volt földesurak szűkkeblűségét,s nemcsak nyugtalanságot nem okoznak, de véget vetnek azon feszültségnek , mi nemcsak erkölcsi hatásaiban káros, de az ország productív erejére olly érezhetőn, zsibbasztólag hat. Sőt a még rendezetlen földészeti viszonyok kérdéseinek megoldása ez után könnyűvé válik. Most az országgyűlés érezi, hogy midőn e kérdések megoldásához nyúl, múlhatlanul egy érdeket sért, pedig nincs idején , hogy most bármelly érdek sérüljön, és elkedvetleníttessék bármelly osztály. Ellenben köttessék ez össze a kármentesítéssel, nincs ok, miért ne lehessen rendezni, mert a baj az orvossággal együtt nyújtatik, s nincs senkinek benne sérelme. Az ország sem veszt semmit is, mert a kármenttesítés tőkéjének évi kamata, mint évi adó kivettetik a többi adóban , s igy ugyszólva csak a teher egyenlősittetik. így megindittathatik rögtön az adórendszer minden osztályokban, s rendeztetik a birtok a békés magyar földön, s annak rendezett javuló állapota, a legbiztosabb ösztön a többi vidékek megnyugtatására, és pedig nem a kármentesítés megtörténte, hanem a beállott rend és felszabadult szorgalom következéseinek szemlélete által. —x.— A pozsonyi német lapp jegy aláírással, az osztrák camarilla bűnös következetességéről egy czikket közöl, mellyet a hazaboldogitó (?) osztrák uralkodás ismertetéséül fordításban imitt közlünk: „Ő cs. k. apostoli felségének, keresztyén cath. emlékezetű H. Ferdinánd dicsőséges uralkodása alatt, az osztrák camanka, még a Bethlen-féle zavarok kitörése előtt, tanácskozmányt tartott a végett, hogy mikép lehetne a békét ő felsége minden tartományaiban legjobban biztosítani. — Ezen tanácskozmányban részt venek, az apostoli nuntius , Spanyolország és Flóren ez követei, a római cászár meghatalmazottéi, u. m. Harrach és Eggenberg, a morvaországi bibornok, Ditrichstein, ha Waletein és több ide meghívott több hivatalnokok (úgynevezett áldodalmi és értekezleti tanácsosok, kik fájdalom! most is még elég bőségben vannak Osztrákhonban. Jaj az alkotmányos szabadságnak, hol illy tanácsosok veszik és hálózzák körül a fejedelmet!) A spanyol követ, a tanácskozmány tárgyául, előadd az utat és módot, hogyan lehessen a magyar királyságot és az erdélyi fejedelemséget az ő felsége iránti engedelmességben és hűségben örök időkre megtartani. A jelenvoltak közt csupán egy találkozott (az ő becsületes neve fájdalom! előttem nincs tudva) ki a törvényes békés utat javalva, véleményét ekkép nyilvánitá: ,,A magyarok egy olly nép, melly alkotmányos jogai és szabadságai nellett vallásosan lelkesült; minden eddigi ,magyarországi lázadásoknak kútfeje azért, egyedül és csupán velők született szabadságuk és függetlenségök megsértéséből eredett; ha nekiek régi jogaikat és szabadságaikat, miket ők egykor szakadatlanul élveztek, visszaadnák, és őket annak élvezetében védelmeznék, akkor a legkönnyebb dolog lenne a magyarokat az osztrák ház iránti engedelmességben és bv égben minden nehézség nélkül örökre megtartani.“ (Örök időkre emlékezetes, 1088 igaz és arany szavak, csak kár, hogy akkor is ép úgy, mint ma, siket füleknek prédikáltatták!) A spanyol követ, bizonyosan a szent inquisitiónak egyik tagja, a maga véleményét egészen máskép nyilatkoztatá, mondá tudniillik: „Adni kell ezen barbároknak (t. i. a magyaroknak) egy korlátlan hatalmú és azon joggal felruházott helytartót, (Jellachich, Windischgrätz), hogy bármi törvényeket őmaga szabhasson az országnak, a helytartó tekintete legyen olly nagy, hogy az ő ítéletétől semmi eltérés , semmi felebbezés soha ne engedtessék . nyomni kell a magyarokat, ezerféle uton-módon. — Ha aztán nyomatásuk felett ő felségénél panaszt teendnek, utasitsa vissza őket a felség a helytartóhoz, azon megjegyzéstel: ő felsége a helytartónak illyés nyomásáról mit sem tud; mindez mellett minden erőből oda kell dolgozni, hogy minden oldalról minél több sérelmek terjesztessenek fel. (Magyarhon általánosan ismert gravámeneinek politicája.) Illy módon aztán ezen bestiák (a magyarok) a kik nem épen sok belátással bírnak, a fölséget nem kárhoztatandják; minden vád egyedül a helytartóra fog visszaesni. A helytartók azonban szigorúságukból azért mit se engedjenek , hanem a népet minden lehető módon hálózzák körül (technis circumveniant), az elégedetleneket, minden kigondolható büntetésekkel fenyítsék, általában Magyarhont hallatlan módon elkeseríteni igyekezzenek, így aztán végre a nemzet, nyomatását megelégelve , kénytelen legyen felkeléshez nyúlni , a helytartó ellen fellázadni, sőt még külsegélyhez is folyamodni, és akkor aztán a mi tervünk pompásan sikerülene (ex voto euccedet negotium nostrum). Elég magyart fogtok ti találni, kik ellen fegyvereiteket fordíthatjátok , s ekkér a ti ezédetek főelleneit (coetus vestri corruptores) láb alól eltehetitek, és aztán a magyarokat , kik eddig az absolutismusnak egyedül állottak útjában, a legkisebbtől a legnagyobbig ki kellene irtani (e minimo ad maximum et ellere). Csak ekkér biztosíthatjátok és erősíthetitek meg örökre uratoknak békéjét, csak igy lesztek képesek az osztrák dynastia már-már sülyedező fényét és múlni kezdő dicsőségét dicső fényben ismét helyreállítani (hát nem ez-e az osztrák dynastia mostani politicája is?). Ha azonban a ti Magyarhonban levő hadseregetek ezen czélra elégséges nem lenne, vagy nem boldogulna, az esetben az én uram királyom, az ígért 40 ezer katonán felül, még más 20 ezeret is fog küldeni.“ (Talán Spanyolország szerepét e részben most Oroszország volna hajlandó átvenni ?). Ezen, valóban nemes és keresztyéni, a mostani camarillához teljesen méltó és ettől is minden pontjaiban pontosan követett véleményt a többi tanácsosok is egyhangúlag elfogadák, azzal tanácskozmányukat bevégezve, a határozatot a császár elé terjeszték, ki is azt az előadott és más okoknál fogja legkegyelmesebben helybehagyni méltóztatott. (Úgy látszik, hogy a magyar országgyűléshez legutoljára bocsátott leirata a császárnak , már akkor fogalmaztatott, s azóta a titkos házi és udvari levéltárban őriztetett). A camarilla ezen határozatának kivitele akkor a fekete-hegyi grófra Caraffára és Wallensteinra bízatott, s meghagyatott nektek, hogy mihelyt valami felkelési mozgalmat vagy elégületlenséget veendnek észre , úgy adják ezt elő, mint a császár és király elleni lázadást , támadják meg azonnal az országot, s mindent, ki csak magyarul beszél, a 12 éveseken kezdve az őszkorban levőkig, mészároltassanak le (jugulare). Az ekként pusztán maradandó vidékekre külföldieket kell aztán telepíteni (a szerbeknek Banátusbai telepítése nagyobb részint I. Leopold alatt történt), s így leend az állodalomnak okozott anyagi kár helyrepótolandó.“ Hogy tetszik nektek , kedves földjeim! mond czikkiró , az akkori osztrák camarillának ezen tanácskozmánya és határozata? Valljon nem vág-e ez tökéletesen egybe a mostani osztrák camarilla tervével s eljárása módjával ? Mikép oldatott meg ezen camarillai feladat I. Leopold alatt, eléget tudva lehet mindenki előtt, ki csak egy kevéssé jártas is Magyarban történeteiben, a világszerte ismeretes vérbiróság „az úgynevezett eperjesi mészárszék“ Magyarhon ezen időszakára esik. Akkor is Caraffa, a királytól Magyarországban felhatalmazott fojtogató, egy személyben vádló, biró és hóhér vala, épen, mint most fogott volna Jellachich lenni sat, (ha tudniillik Frankenbewegungot tenni nem kénytelenittetik !) Minden, mi eddig Magyarhonban történt,tökéletesen egybevág az akkori időkkel és körülményekkel. Az utósó kir. leiratban Magyarhonra kent lázadás ép olly nevetséges, mint az akkori időkben Caraffa által koholt magyarországi feltámadás . Caraffa t. i. (amúgy windischgrätzi modorban) az állitá, hogy egy messzeágazott, még I. Ferdinánd alatt támadt összeesküvésnek, a császár és az összes monarchia ellen, nyomára jutott, és ezen agyrém elégnek tartatott, mikép most is, a magyarok kiirtatása igazolására; és midőn végre az állított összeesküvésnek legkisebb nyomására találtatott, a császári fojtogató, a helyt, hogy megbüntettetett volna, császári tábornagygyá (mint épen Jellachich, de ez még előre) kineveztét ezt. Caraffa is csak olly keveset adott a királyi aláírásra, mint Jellachich, mert ha a lemészárlandó áldozatok rokonai neki egy kir. megkegyelmezési iratot előmutattak, elég merész volt Caraffa állítani: neki utasítása van, a király Illyés parancsaira nem ügyelni. A magyarok most is, egészen a camarilla akkori terve szerint, minden lehető után és módon elégületlenségre ingereltetek, és mintegy hajuknál fogva huzattak s kényszeríttettek ellenséges lépések tételére. Jellachich is, ép Úgy, mint Caraffa, egy személybe vádló és biró, s hogy hóhérje fojtogatója lehessen, ezt neki a camarillától elégséges erő adatik gyámolításul. Egy erényt ezek folytán az osztrák camarllától senk el nem tagadhat, és ezen erény áll a Magyarhon ellen ma 200 évvel ezelőtt szőtt tervnek kivitelében felötlő következetességben. Engedjenek önök egy pár szót a Pesten tartózkod erdélyvidédekhez. Az erdélyi részekből érkező tudósítások naponkét veszélyesebb alakban tüntetik fel az ottani magyaro helyzetét. A legkeményebb idegzetűeket, a Magyarhoz és nemzethez semmi érdekkel nem kötött idegent is , megráz borzadás hatja át, az ott naponként történő s minden érabéri érzést föllázasztó pusztítás, emberkinzás és gyilkoló olvasására. Ezen mindinkább iszonyatosb jelenetekben kitör vandalesemények, mellyeknek gyászos szintere, szülőiül diánk emlékével eszmetársulatilag összeszőtt rémképei még éji álmaink nyugalmát is régóta száműzték tőlünk,komolyan hívnak fel mindnyájunkat, kik hivatalos kötelezettség nélkül. Erdély vidék határin kúl tartózkodunk hogy — miután itteni veszteglésünkkel, a hazának sem hasznot nem teszünk — siessünk szorongatott vérem utalmára, mielőbb honi bérczeink közé, az ott megindul táborozásokban résztvenni. Ezt parancsolja nekünk a haza iránti első s legszentebb kötelesség. Ezt sugalja nekünk a haza iránti viszonyunk magas szempontjából indokolt kötelességen kívül, személyes érdekünk is , midőn az oláhság általi pusztítással fenyegettetnek birtokaink s rokonink és kedveseink elvérzenes rabságra hurczoltatnak, vagy földönfutókká lesznek. Fölhívom annálfogva királyságóntuli azon magya és székely honfitársaimat, kiknek Pesten maradását, s hazának, személyes jelenlétök által föltételezhető séma érdeke nem kívánja, hogy, a fennérintetteket fontolór véve, lépjenek a hazai önfentartás szent kötelességének azon terére , hova őket hazájok és véreik szorongató helyzete s ezzel szorosan összeszőtt önérdekük is szólítja Alakítsanak magukból egy honvéd századot, melt kötelezze magát a béke és rend helyreállásáig harczolni a többi magyar és székely bajnokok sorában. Magyar és székely honfiak ! kiket honpolgári, család s más szent kötelékek fűznek a hazához , tekintsetek bécsi, lengyel, tyrol s más idegen bajnokok azon lelke csoportaira , mellyeket e város falai közt, védelmünkre naponként alakulni láttok. Mi lélekemelő , dicső látvány az olly egyéneké szemlélnünk a megtámadott magyar szabadság zászlaja alá seregleni, kiket ezen hazához, semmi személyes érdés, nem köt, — az egyetemes emberi boldogság és szabadságnak, minden becsületes és eszmélni tudó szívével öszszeforrott vágyán kívül. Mi szomorú ellenben és bennünket, hiába a veszteglőket lealázó, csak gondolata is annak, hogy mi, a bennünket ezer jótéteményekkel halmozó hazától, tűzhelyeinktől, rokonunk és kedveseinktől a legméltóbban igényelhető személyes védelmünket megvonva, az erőben megfogyatkozott vidéknek s benne mindnyájunknak jövendőjét , megbocsáthatlan közönyösséggel engedjük bizonytalanság koczkáján hányódni. Azoknak, kik erdélyiekül itt tétlen veszteglünk , felmegy számunk legalább kétszázra. Kétszáz, élethalálra elszánt, lelkes honfi részvéte, sok nagyszerű csatában képes eldöntő befolyással hatni a harc kimenetelére; főleg ott, hol az ellenfél túlnyomólag nagy része, rendetlen és lelketlen tömegben áll. És ugyanannyinak hiánya — ide sem számítva N.-Várad s más vidéki városokba menekült erdélyieknek megint egy-két százra felmenő számát — nagy veszteség és nehezítése harczunk győzelmének. Ne is hivatkozzék nekem senki a Székelyföldről ki-ó innét bement segítségre. Azonkívül , hogy a valódi honfi , hona iránti szem kötelességének teljesítése alól, semmi,isten nevében nyer,, segítség fel nem mentheti: nekünk nemcsak az ellensél egyszerű legyőzése, hanem annak mielőbbi és részünkre minél kevesebb véromlással történhető legyőzése áll legfőbb érdekünk és kötelességünkben. Ez pedig az összes magyar erőnek rögtöni öszpontosítása és alkalmazásával érhető el, hogy így elleneink erejének itt benn kifejthető öregbedését, vagy kiváltó jövő segítséggeli szaporodhatását megelőzve, avandi pusztítás és gyilkolásokat is minél gyorsabban akadályoztathassuk meg. De ki mer jót állani még arról is, miként az Erdély vidékben, jelenleg rendelkezésünk alatt álló s ezután kifejthető erő, teljesen elegendő lesz, az ellenünk feltáadt s később támadható ellenséges elemek legyőzésére? Gondoltak-e tovább önök arra, mi lehangoló s bosz szántó hatást idézhet elő, az értünk harczolók keblében az, hogy, míg ők értünk, jogaink és vagyonunkért vészenek, addig mi távol várjuk a harcz kimenetelét, egyedül csak a győzelem gyümölcsét kiránván élvezni, anélkül, hogy az azt feltételező küzdelmek veszélyeiben osz,toznánk. Azért tehát, magyar és székely honfitársak! kik is!