Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-08-08 / 128. szám

Kedd e' lap minden nap. Wlfít kivdve. Félévi előfizetés a' két fővárosban hazhozhor­­dással bent. néi.k. tf fit 10 kr., a' kiadóhi­vatal l-iál «­hordva­­» fi. postán borítékban he­­taukátit b-szor kü­­ldvti 8 k­t. 4-szer küldve pedig 3 ft 12 kr peng.— Előfi/athetni Pes­ten, szabatUajie-uU/.ai szabadsajtóudvarfoaa 585. sz. a. a’ kiadóhivatalban, egyebütt rain­-T \*1. 27, ' & 1 ir0tfV'V­V Tji JA PESTI 128. HÍRLAP ?S31* Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhatunk. Angnsmus’ 8.1848. -#*a­i. pwUiJivata’pái, —«­ Az au-ítr. b.ro¡í*^ lomba ’s eíryób kírlf. tartományokba küldítsi kívánt pelii. iránt a' »egrendelés csak a' bé­csi os. féposta-hivatal utján történhetik. Mindenféle hirdetmények, felvétettek, *» egy R i-szer hasábozott apró betűje síre;’, vagy ennek helyeéri 5 pengj kr., kelti* C*­­aáliu seréit pedig 10 peti-5 kr »ihotutik. Levelek a Szászságból. Jul. 26-dikán 1848. A szászok félnek nemzetiségük, nyelvök elveszté­sétől, így mondják ők. De nem tudják, mit beszélnek. Igazabban szólva, ők attól rettegnek, hogy elvesztik helyhatóságuk határi közt nemzetiségük egyed­uralkodá­sát. Félnek továbbá azon állásbéli kiszorittatástól, mellyet nyelvök, helyhatóságuk határain kívül is, mint egy má­sodik állodalmi nyelv, eddig elfoglalva tartott. Ez az, mitől félnek; nincs azonban nevetségesebb dolog, mint midőn ők a természeti népjog nevében emelik fel pana­szaikat, s adják elő kivánataikat. Hát, ha a magyar ál­­lodalom alatt levő különböző népfajok, nyelvek­ s nem­zetiségüket illetőleg, hason érvényű természeti joggal bírnak, hogyan állhasson ezen állodalom egy részében a német nemzetiség, melly a mellett ott még kisebbségben is van, az oláh­ és magyar felett, amellyek ott a többséget képe­zik *). Tán csak a természeti jogok oláhoknál és magya­roknál is ugyanazok, mellyek a szászoknál. Vagy kíván­ják azért a szászok mindazt, mit nyelvűket illetőleg kí­vántak, az oláhok és magyarok, sőt a szláv fajok, to­vábbá az örmények, görögök, zsidók és czigányok részére is, vagy annak lehetlenségét belátván , hogy egy vegyes népességű állodalomban mindegyik nyelvnek azon terje­delem adassék, mintha ő volna az egyedüli az állodalom­ban , az esetben azon szükséghez, hogy egy politikai nemzetiséghez a többieknek mind alkalmazkodniok és egy közös állodalmi nyelv létét elismerniük kelletik, tarta­niok, és a szükség ezen törvényéhez kivonataikat és czél­­jaikat épen úgy alkalmazniok kellett volna , mikép ezt kell, hogy a soknyelvű Magyarország más népfajaitól józanabbul követeljék, ha csak az állodalomban azon bá­beli nyelvzavart fentartani nem akarják, mellyel ők hely­hatóságuk körében a német nyelv egyedüli ügykezelési nyelvvé tétele kívánásával kikerülni törekednek. Kivá­­natuk elve ellen semmit nem lehet ellenvetni. Egy ve­gyes nyelvű társadalomban, az arra legalkalmatosabb nyelvnek a többiek azon áldozatot hozhatják , hogy az , mint állodalmi közös nyelv, mint eszköz a közértesülésre, elismertessék. Ha hát a magyar állodalomban ezen állo­dalmi nyelv más, mint a magyar, nem lehet — vagy ta­lán a szászok a szláv nyelvet akarják, és pedig mellyiket az előttök teljesen ismeretlen szláv szójárások közül, vagy az oláh, vagy végre a német nyelvet, hogy aztán a többi milliók magokat hozzája alkalmazzák? —úgy nagyon kü­lönös , hogy a szászok ezen egyedüli politikai magyar nemzetiség és egyedüli magyar állodalmi nyelv elismeré­­sétől vonakodnak, mintha ők maguk magokra egy állo­­dalmat, egy önálló tartományt képeznének. Valójában különös az, hogy ők, egy municipium-létekre, magokat és nyelveket illetőleg ugyanazt kívánják, mit csak egy egés­z állodalomnak van joga kívánni, mert az ildomos szászok kivánata oda megy ki, hogy midőn ők a nyelv­kényszer feletti panaszaikkal magokat azok részbre állítják, kik egy, tudniillik a magyar állodalmi nyelv uraságát elviselhetlennek találják, német nyelvüket illetőleg ugyanazon uraságot követelik, és nem gondolják meg, hogy az által a többi népfajokra, kik a magyar állodalmi nyelv elismerése által, mint státuspolgárok, kötelességük­nek eleget tettek, egy más állodalmi nyelv tanulása an­nál nagyobb teherül nehézkednék. A szászoknak valójában , nem kell többé a nemzetisé­geket és nyel­veket fenyegető veszélyről beszélni, ha a­nélkül, hogy határozottan tudnák, a dolgok új fordulata következtében mi fog velük történni, talán öntudatlanul maguk elvérzik, hogy az ő eddigi túlságosan elzárkózott nemzeti helyzetük , épen, mivel a haza minden népfajai az igazságosságra igényt tarthatnak, tovább fenn nem áll­hat. Nyelvöknek egy második állodalmi nyelv jellemével fel kell hagyni, s ez által megszűnni, a nagy egész nyelvi egysége, valamint azok hasonló igényei ellen, kik nem németek, de azonban a szász municipiumban a többséget képezik, akadályul szolgálni. Ez által a szászok semmit sem fognak veszteni abból, mi őket a most már hasonló joguak közt illeti, hanem csupán azt, mit eddig elő, a hasonló méltányos jog ellenére, mint előjogot birtak, most már többé nem bírhatják, s birniok nem szabad. Az egykori Erdély egykori rer­dei tehát a szászok nemzetisége fentartását illető ígéretüket be fogják váltani, a ministérium kötelességét teljesítendi, és az országos parlament igazságot gyakorland, ha a szászok túlfeszített kivonatainak nem hódolandnak, hanem az ő nemzetisé­güket és nyelvüket, a municipális, községi, egyházi élet határai közé szorítják , hol azok sem a státus jogai­nak, sem a hasonló, de más nyelvű státuspolgároknak sérelmére nem leendhetnek. Úgy tetszik, mintha maguk a szászok éreznék, hogy az ő kivonatuk a velük együtt élők e­zyenlőségi mérté­kén túlmegy. Innen azt azzal támogatják, hogy ők mint az értelmiség és ipar főzászlóvivői, e részben megkülön­böztetésre igényt tarthatnak; hogy továbbá ők, mint a német műveltség és ipar főhelyei , az egyesült ma­gyar korona alatti tartományokban, mi nélkül a magya­rok a kifejlődés ezélbavett lépcsőjére el nem juthattak volna, egész erejükben fen­tartandók. *) Istenemre­ én méltánylom azon jótéteményeket, miket az ország a szász vendégeknek köszönhet, én ismerem érdemeiket a múlt­ban és jelenben, és közelebbről nem nyilatkozandom a fe­lett, valljon az ő úgynevezett német miveltségök és erköl­cseiknek nem voltak-e s nincsenek-e árnyoldalai, s nem károsok-e, főkép Magyar- és Erdélyben alkotmányos élete kifejlődhetése tekintetéből, — de annyit ki kell monda­nom , hogy a szászok még csak a már most egyesült Ma­gyarhon német lakói közt sem fő szerepvivői az értelmiség és iparnak. A pesti, pozsonyi sat. kereskedő-világgal Brassó sem, s Szeben még kevesbbé hasonlíthatja magát össze. Földmivelésök alatta áll a bánáti német lakosokénak. Tudományos és erkölcsi mivelődést illetőleg, a Szepesség, egy Engel és Glatz Jakab hazája, a szászok előtt utólér­­hetlen messzeségben áll. Politicai tekintetben is már amazoknak elsőbbségük van, az ő szabadelmü városi szerkezetük és magyar nemzeti szellemük által, melly kö­zöttük fölébredett. De a második , mit mondani akarok, az, hogy az ország nem németajkú népfajai is most már, daczára minden akadályoknak, annyira emelkedtek, hogy a mi nagy hazánkban, a bureaucrátai képződés és érettség s a magok irányában nagyon is elfogult szászok ezédipara nélkül is, előbbre­ haladás történt volna. A szá­szok magokkal s szerkezetükkel és iparos miveltségökkel olly elégedettek, hogy magok közül mire sem tekintenek. Ők minden , még jogaik tekintetében is , a középkorban állanak, és azt hiszik, hogy a többiek is ott maradtak. És valóban, habár a szászok egy olly néphez tartoznak is, mellynek nyelve és m­eltsége, a szászok elhatározó közremunkálása nélkül olly kifejlődésre jutott el, mint egyiké sem a hazánkban létező akármelly népfajoké közül, még nem következik abból, hogy a németek még inkább emeltessenek, és a nem németajkuak folytonosan hátrább vettessenek, hogy kifejlődésük az által nehezítessék. Ellen­kezőleg, engedjétek, hogy valahára igazságosak lehessünk azok irányában, kik eddig mellőztettek. Ezenfelül, ám vezéreljen bennünket egy egyedüli politikai nemzetiség­nek — a magyarnak eszméje; ám legyen a ma­gyar nyelv állodalmi nyelv, ezt nem lehet a többiekre nézve elnyomásnak nevezni. Ez csupán a szükségesség szabálya, az egésznek érdekében. Hanem a község­ben , egyházban, népiskolákban stb., a többi nyelvek mindnyájának hasonló jogú tér adassék. Ezen körben fejtse ki mindegyik faj, erejéhez s szükséges képest, a magáét. Ezen határkör a különböző nyelvek fejlődé­sére és tenyészésére elég nagy. Ezt csak az nem látja be, a ki, mivel mindent nem bírhat, a méltányossal megelégedni vonakodik. De, majd is feledem, ezen levelemben a szászoknak municipalitásokat illető igényeikről akartam írni, s ime ismét a nemzetiség kérdésénél állapodtam meg. Azonban tulajdonkép ez uralkodik az egész mostani hangulaton is, és a reactiónak a tömegben ez szolgál különösen hatalmas ingerlő eszközül, s mennyire egészen máskép fogadta volna a szász polgár és földmivelő az arróli hirt, hogy a magyar, ki saját jobbágyait az iga alól felszabaditotta, őtet is a bureaucrátia uralkodása, a hivatalos visszaélések nyo­mása és a czéhektől felmenteni akarja, ha szüntelen nem lármázták volna fülébe: „ne higyj a magyarnak, mert Ő a magyarrá­ tétel végett akar megnyerni, s tégedet le­­igázni.“ Ezen gyanúsítással az egyszerű értelmet meg­zavarták , és a kedélyeket megmérgezték. Higgje el ön nekem, a szász hivatalnokok és lelkészek csupa félreértésből és haszonleső aggodalomból, — de teljességgel nem azon nép iránti nagy szeretetből, mely­­lyet ők eddig lelki szolgaságban tartottak — izgatták azt egész a mélyéig fel. Sajátságos a miveltebb szász ifjúság hangulata. Ezek nagyobb részint valami szédelgő németeskedésbe merül­tek el. Az ő hazafiaskodásuk táplálékot a német tanuló­egyetemi dalok és gymnasiális tanítóiknak, kik nem régen tértek vissza a német egyetemek és korcs­mákból , elbeszéléseiből merít. Hiány volt az eddig a szászok nevelésében, hogy ők nem a magyar stá­­tuspolgárság szellemében neveltettek , és saját Ma­­gyarhonukban a tudományos és politikai élettel kevés alkalom nyuttatott nekik a megismerkedésre. Igen sok félreértés és ellenszenv származott ebből , mellyek most uzsorával hozzák gyümölcseiket, mivel a szász az ő saját kisszerű tulajdon és néhány német tartományok tudomá­nyos ügyein és dolgain kívül semmi más egyebet nem ismer, sőt az által, minek ő némelly egyes szenvedélyes újságírók utján, mint a minő az öreg B e n i g n i, egy­oldalú közlések által a magyar népéletből és annak lite­­raturájából tudomására jó, még inkább félre vezettetik. A szász ifjak augusztusban egy Wartburg-ünnepély formát szándékoznak Medgyesen vagy Kőhalomban és tartani, arra az itteni újságokban meghívásokat közölnek. Ők örömest utánozzák a németeket, és tetszik nekik amaz ének, ivás és beszéddeli handabanda stb. De eltértem ismét tulajdonképeni tárgyamtól. Azon­­ban a közlöttek is azon dolgokhoz tartoznak , mik felől önt tudósítani magamra vállaltam, mik által ön és olvasói a szász állapotokkal megismerkedni fognak. Vissza fogok térni a szászok municipalitására és an­­nak megvitatására, hogy az annak fenmaradása iránti ag­godalom mennyire alapos. Most azonban közlöm önnel, az unió-törvény közzététele után a szász kerületekben, Szebenben és Újegyházán, a pesti országgyűlésre történt követek választását. Tehát, ha ön közelebb három ifjú embert, fekete­sárga kokárdával mellükön , Pesten a képviselők há­zába belépni lát, tudja meg, hogy azok közül egyik R­o­­s­e­n­f­e­l­d az ifj., másik Schm­idt tanár Szebenből és a 3-ik Friedenfels, ki egy ujegyházi kerületi hi­vatalnok mellett, ki előttem ismeretlen, ezen kerület köve­tévé választatott. Kár, hogy gr. Waldstein is köztök nincs, így aztán az egész fekete-sárga párt Szebenből, kik ott Bécsből véletlenül termettek, együtt lett volna. Talán a comes S a­­­m e­n , ki ezekre bízta magát , most már bátorságot veend , ezen embereivel együtt Pestre is fel­menni ? Valamit nyíltan kell önnek megváltanom. Ha a comes fel nem menend, és Rosenfeld, Schmidt s Friedenfels ott a fekete-sárga színnel és érzelemmel határozottan fel nem lépnek, mire minden bizonynyal bátorságuk nem leend, ekkor ki kelletik önnek nyilatkoztatnom, hogy én a szá­szok szóvivőitől s ezen felül a nevezettektől, lelkem mé­lyéből elfordulok. Ezen szín felfűzésével, a magyarok gyanúsítgatásával , Jellachich iránti rokonszenvvel, a budapesti ministérium gyalázásával, mintha az egy pár esztelen szerencsevadászból állana, és hogy a magyarokat egyetemben igen könnyen lehetne ismét a bécsi gazdál­kodás alá vetni — ezen eszközök által idézték ők elő a hivékeny szászok közti és különösen a Szebenben ural­kodó hangulatot, s táplálták azt, s mind ez óráig is fen­­tartották. Ezen hangulatnak köszönhették követekké lett megválasztatásukat is. — Már az utosó erdélyi ország­gyűlésen megértük azt, hogy illyen szász szóvivők, kik követeknek megválasztattak, rögtön az otthoni nagy szá­jukat Kolozsvárt elvesztették. Valljon nem nevetséges, nem megvetésre méltó dolog-e ez , hogy otthon az egy­szerű polgárok és földmívesek irányában úgy beszél az ember és úgy tetteti magát, mintha a nyomorult magya­rokat szétmorzsolhatná ? És, ha törésre kerül a dolog, farkukat behúzzák, mint az eb, mellynek csak a kapu alatt van bátorsága. Ez nem egyéb, mint férfiatlan di­csekvés. Valóban a szász szóvivőknek otthon, az öveik közti magok viselete, hazafiatlan eszély­telen­ség. Ne­kik, fellépésüknél, még­is csak azon egyre tekintettel kel­lene lenniük, hogy otthon küldőiknél ne más és ne meré­szebb kivánatokat és reményeket keltsenek fel , mint a­miket a többi népfajok képviselőivel­ összejövetelük al­kalmával keresztülvihetni mind bátorságuk, mind pedig erre alapos kilátásuk van. Nem lelkiismeretlen dolog-e, városát, kerületét s a maga népét, vakmerő, sértő és ellenséges állásba helyez­tetni , mi­alatt azt egy kevés nyugalommal be lehetett volna látni, hogy ezen állást és annak következményeit, a meglevő erőkkel és a fennálló viszonyok közt, a legme­részebb jogi igényekkel is, miket mesterségesen kerestek föl, sem lehet keresztülhajtani? Hátha még, mint comes S­a­­­m­e­n, az önmaga ál­tal felgyújtott csata vezetésétől gyáván visszavonul! — Rosenfeld, Friedenfels és Schmidt tanár, nem képesek azon túlzó reményeknek megfelelni, miket ők s nehány fajtájukbeliek, mikép ezt Szebenbeni tartózkodásom alatt tapasztaltam, ott és a vidéken keltettek. Ah­­olly könnyű dolog ezen uraknak ezen szász hazafisággal birni, kik pályakörüket a fölséges udvari kormánynál, vagy különben valami más kedvencz gondolatukat elveszve lenni látják, és e feletti boszúsá­­gukban olly bátorságot és nyelvbeli erőt fejtenek ki a dol­gok új fordulata és a magyar ministérium ellen, hogy a figyelmező földműves és polgárnak elhinnie kelletik, mi­kép az „udvari úr“ a dolgot csak fogja érteni, és a Ko­lozsvárt és Pesten levő árulókkal és ellenségekkel is meg­­mérkőzhetik. Ám mutassák hát most meg, hogy velök mérkőzhet­nek ! — Ott fognak ülni a miniszerek. Mondjátok meg nekik ott szemükbe azt, miben otthon olly folyékonyak valátok. Mondjátok meg az országgyűlésnek , mellyel hallgatóitok előtt otthon olly könnyen végeztetek. Ezt azonban ők nem teendik. Legfelebb a M­a­d­a­rászokkal fognak szavazni, ha a kérdés a ministé­­rium ellen lesz. Hanem most hozzák hazafiságukat nap­fényre. Hiszen ők mindent olly bizonyosan tudnak, hogy mikép kell lennie. Tudják ők az egykori bécsi udvari és állodalmi kanczelláriából. *) Itt egyik levelemben kitett egy adatot kell megigazíta­nom. A szász kerületben lakik 180,000 szász, 220,000 oláh és nem lő , hanem 25 ezer magyar. *­ Sieb, Boté i. é. 73. számában.— Q

Next