Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)
1849-05-17 / 291. szám
Csütörtök *81. Megjelenik e lap mindennap, hítfőt kivivé. Fálévi előfizetés a két fővárosban házhozhordással borit. nélk. 6 ft 30 kr, a kiadóhivatalból elhordva 6 ft, postán borítékban hetenként 6-szor küldve 8 ft, 4-szer küldve pedig 7 ft 18 kr peng. — Előfizethetni Pesten, szabadsajtd utcza Horváth-ház 583. szám alatt a kiadóhivatalban, egyebütt mindenPESTI HÍRLAP Hivatalos rovat. Felhívás és rendelet. Alig hangzott el ápril 14-én a nemzet képviselőinek függetlenségi nyilatkozata a debreczeni nagy templom övezetei között, és özönlöttek, a magyar hazának minden részeiből a haza polgárainak — színezet- és osztálykülönbség nélkül — a nemzet függetlensége iránti hódoló nyilatkozatai! E nyilatkozatokat a honpolgári öröm és lelkesedés szelleme lengi át. Újabb tanúság ez arra, hogy a magyar nép lelkének magköve a szabadság szent érzete. Tanúság arra, hogy Magyarország népe megértette , mikép „szabadsága és boldogsága ugyanazon egy elválaszthatatlan valóság.“ És tanúság arra, mikép a nemzet képviselői, midőn kimondák, hogy a magyar nemzet „független és szabad“, ezt megérett gyümölcs gyanánt szakiták le a nép lelkében gyökeredző szabadság fájáról. De a függetlenség és szabadság kimondása ige. Testté kell, hogy váljék. Testté pedig a nemzet csüggedetlen erőfeszítése és kitörése érlelendheti csak. S azért veszélyes volna, ha a nemzet hadserege folytonos diadalainak örömmámora, a haza polgárait a tétlenség nyugalmába szenderitené. Rohanó ár kell, hogy legyen most a nemzet ereje, melly elég hatalmas legyen elsodorni minden gátat, melly függetlensége valósitása elébe vettetik — és csak akkor térjen vissza medrébe , ha majd az ég felette felhőtlen lesz, s partjain a béke és nyugalom honoland. A nemzet képviselői szükségesnek találták , a közös szabadságért dicsőn elhalt hű vitézek díját 50,000 ujonczcal kitölteni, annál is inkább, mert az első ujonczállítás sem mehetett tökéletesen végbe, a harcz folyama miatt. Mind a múlt kivetésbeli tartozásnak, mind a mostani 50.000 ezer újoncznak lehető legrövidebb idő alatti kiállítása, most a fő dolog. Én számítok a fenebbiek nyomán a nemzet önkényt nyilatkozó hazaszeretetére s áldozatkészségére mindenben, mi függetlenségünk teljes kivívását s biztosítását feltételezi. Az ujonczoknak gyors kiállítását tekintendem a nemzet valódi lelkesedéses áldozatkészségének mértékáül. Megvárom, miszerint a függetlenségi nyilatkozat iránti örömüket a haza polgárai,az ujonczok lehető leggyorsabb kiállításával ténylegesítsék. Nekem, mint az ország kormányzójának, feladatom, tudni minden perczben, hogy áll a nemzet ereje, miszerint ahhoz képest az egésznek áttekintésével intézhessem a harcz menetelét. És azért ezennel kötelességekké teszem minden törvényhatóságoknak és kormánybiztosoknak, hogy az ujonczok kiállítása körül CsÜggedetlenül buzgólkodva, a kiállítás sikeréről hetenként kétszer , mind nekem, mind a hadügyministeriumnak pontos kimutatást terjesszenek fel. Kelt Debreczenben, máj. 9-én 1849. Kossuth Lajos: A hadügyminiszer helyett az ország kormányzója. Gr. Batthyány Kázmér, külügyminister. Grünberger Antal, pesti polgár, a szegényeknek kiosztandó 40 pítot tett le kezemhez, miért az illetők nevében nyilvános köszönet létetik. Hajnik Pál, országos rendőri igazgató. Pest, máj. 16-án. Független ország vagyunk, szabad, önálló, hatalmas, melly az európai status-családnak méltó tagját képezi. Független ország valánk eddig is, de függetlenségünk csak a jus publicum kutyabőr tábláiban élt. Szabadok valánk, mert úgy mondák a táblabirák hatalmas országgyűlési dictióikban, önállók valánk, mert királyunk volt, ki a nemzetek közt minket képviseltetni tartozott volna. Hatalmasak valánk, mert tudunk elegendő pénzt s katonát előállitni, melylyel függetlenségünk, önállásunk lenyűgöztessék. De egy család 300-ados Ctudarsága annyira tölté szenvedésünk poharát, hogy annak ki kellett csordulnia. Nincs többé királyunk... szeretett királyunk úgy sem volt, mióta a Habsburgok kömeik közé keritének. S mi eddig törvényben élt, de a mellynek szavai soha sem vétettek teljesedésbe, s mit eddig esküvel ígértek, de mi pusztában kiáltó szó maradt, a 300-adig nélkülözött jogokat a köztársaság vissza fogja adni. Magyarhon csak volt és lesz ! Egy dynastia 300-ados ármányai nevén kivül mindenétől megfoszták. S most nevét is el akarta törleni, a vérrel szerzett históriai nevet. Ha tőlem függene, büntetésből e dynastia nevének kiejtését tiltanám el, mint tiltva volt Hellas földén a Herostratus nevét kimondani. Magyarhon lesz... Magyarhon, melly 1000-ed év viharait kiállá, egy iskolás gyermek lételét megölni ezélzó reformjainak nem hódoland meg. Elég ereje volt széttépni békéit, leend arra is elég ereje, hogy semmivé tegye azt, ki a békékat ismét fel akarná kezeire fűzni. Mondhatja valaki, hogy hiában diktálja Európának, mikép ismerje el függetlenségét, ha az, melly fölött nagy részben még ma is absolutismus kormányoz, azt tenni vonakodandik, ha a magyar köztársaságról mit sem akar tudni. Igaz, de sok helyit már feljött a democratia csillaga, s ha Magyarhon néhány évig fen tudja magát tartani, ha az elnem ismerés daczára is elég ereje lesz — aminthogy van is — függetlenségi csatáját folytatni, az elismerés önkényt bekövetkezendik. Ki nem tudja, hogy a frank köztársaság megbuktatására mekkora erőt fordított Európa, s elvégre mégis elismerte ? Hát Göröghön fel nem szabadul hatására mit nem fordított Ausztria? s daczára e machiavellismusnak nem elismertetette , nem segítette-e fel maga Európa, miután meggyőződhető, hogy van elég ereje fentartani magát ? És Belgium ? senki sem akarta önállóságát eleinte elismerni , s végre mégis elfogadták a státusok követeit. Magyarhon megtámadtatott, élethalál harczot vív. Már eddigelé is meg tudta mutatni Európának, hogy státusai sorában méltóbb helyet foglalhat el, mint Ausztria. S mert a népek sympathiáját már is megnyerő, Európa elismerése sem késend sokáig. — © Pest, május 16-án. Nem tartozunk azon emberek közé, kik az izgatott kedélyeknek, ha azok kitöréseikben valakit méltán sújtanak, némi kihágásokat elnézni nem tudnánk. De olly gyöngék sem vagyunk, hogy a democratia köpenye alatt elkövetett bűnöket sújtani ne kivánnak. Veszprémben a nép néhány fekete-sárga kanonok ablakait bezúzta, s macskazenével tisztelték meg az embereket, kik a vallás testvérét, a democratiát gúnynyal illeték. Palotán némi proletáriusok erről hallomást szereztek magoknak. Mit gondoltak, mit nem gondoltak, azt hivék, hogy ha azokat utánozni fogják, isten tudja minő érdemeket szerzenének magoknak a haza színe előtt. És úgy jön , de ha csak az ablak bezúzásnál maradtak volna! dühökben az okosság szavára nem hallgattak, a vagyonosak házait támadták meg, kirabolták, lerombolták s más kicsapongásokat követtek el. Ismételjük, mi az illyszerű, democratia köpenye alatt tett kihágásokat nagyon is tudjuk kárhoztatni. De illy példa büntetlen nem maradhat. A kormánynak minél előbb vizsgálatot kell rendelhetnie. © Levelek Debreczenbe. Barátom Lajos! Pestnek legszebb része elégett. Fáj bennem a lélek, fenekig keserű a szívem ennyi pusztulás láttára. Szegény Pest. Azonban most nincs idő verseket írni a pusztulás képeiről. A romok nagyszerűségében eszembe jut, hogy e romok a mieink. Ki fogja őket újra fölépíteni? És kellett e keserű csepp az örömpohárba. Ez megóv bennünket a mámortól, mit a győzelmi hírek hallásából ittunk. Eszünkbe jut róla, hogy egy megnyert csata után mennyi sebet kell bekötöznünk! Emberek sebeit begyógyítja az isten, vagy a halál, hát azon sebek behegesztéséről, mik egy ország jóllétén vannak ütve, gondolkozik e valaki ? Jut e eszetekbe, mikor a harczi jeleneteket hírlapokból olvassátok, vagy halljátok elmondani a szószékről, hogy ott igen sok fájdalom volt, mi nincs leírva, minek nincs hang adva. Gondolkoztok e róla, hogy e fájdalomnak orvoslásra van szüksége. Hogy a nemzetnek mig egyik kezében a kardot fogja, másik kezével házat kell építeni, földet szántani s sebeit kötözni. Leégtek falvaink, a Bánát földei vettetlenek, Arad, N.-Enyed, Komárom romok, Pestre nem ismersz rá, vidékeink kiélve, ipar, kereskedés törpén, népességünk megfogyva. Én nem tartozom caps oltásaitok közé, kik eszméik és hatáskörük erejével a nemzetet boldogítani tudják— és hiszem, hogy fogják is. Én csak a mindennapi emberek egyike vagyok, ki vele érez a tömeggel, s ki titeket figyelmeztet, hogy hol kell tenni és mikor, ki elmondja, hogy hol fáj legjobban s hol sürgetőé a segély. Nem szólok egyesekről, hisz én is vesztettem sokat, de az nem jut eszembe, fiatal vagyok, majd visszaszerzem. Vesztette más félkarját, s mégsem zúgolódik. De mit a haza vesztett, annak gondja nehezül telkemre. Egyesek kárait megtérítheti az ország, de hát az ország kárát, melly isten térítendi meg? Hidd meg nekem, ha az átkozott emlékű dynastiának sikerült volna bennünket legyőzni, elveszett volna azon pusztítás miatt, mit tulajdon országain elkövetett. Magyarország kipusztítva, kirabolva jutott vissza reánk. Egygyel ugyan gazdagabb, mije soha sem volt, a szabadsággal. De a szabadság, a dicsőség még nem elég a nemzetnagyságra. Oda jóllét, anyagi jóllét kell. Egy egész ország jólléte. S ide nagyszerű eszközök kellenek. Most már semmi provinciális érdek sem szorítja Magyarországot háttérbe, alkalma leend nagggyá tehetőssé lenni. Földészete, ipara, kereskedése, bányászata leend. Hisz mindene, mindene van. De most mindene meg van rongálva. Ezeket kellene helyrehoznotok. Sok köztetek az okos ember, ők tudni fogják miként kell ? Én csak annyit tudok , hogy „kell.“ És azt kell rögtön. Ahol legkisebb tere van a működésnek, el kell azt foglalni. Aki nem harczol, dolgozzék, tegye azt, amihez ért. Erre nem lehet azt felelni: most nehéz napok vannak, nem érünk rá gyárakat állítani, vizeket szabályozni, spider gondokkal vesződni; épen ezek a nehéz napok okai annak, hogy mindenki, minden módon siessen használni hazájának. Mert a csaták napjainál még nehezebb napok is vannak, és azok az éhség napjai. J. M. Nagyváradi levelek. I. Éljen Lukács Dénes tüzér - alezredes! Ki nem tudja, hogy e független szabad hazának, magyar tüzérei vannak ? — Ki nem hallotta, hogy a magyar tüzérek még az ellenség által is „rettenetes gyermekeknek“ neveztetnek ?... A bérenczek közül egy fővezér, (ha él) még ma is makacsul ragaszkodik azon állításához, miszerint, az állítólagos (mond ő) magyar tüzérek, nem egyebek „gárdista gúnyába“ dugott franczia kanonitoknál. És ezen ráfogás mellett nyilvános tettek szólanak, és a balhiedelemről megnyugtat az öntudat! De midőn a honfi illy véleményezéseket hall, az öröm önkénytelenül feldagad keblében, és hallgataggá válik a gondolatnál: névről ismerni azokat, kiknek mindezt, némi közvetítés által, köszönnünk kell ? ! E gondolatra, fényes meteorként ragyog fel két név. Nem leszek untatólag hosszas. Míg a múlt év márciusi napjaiban, Makk, a honvéd tüzérség létesítése eszméjét hatályos szónoklatai által népszerűsíté, azalatt Lukács, előlépési intézkedéseken működött. Az értelmiség terén amaz, ez a gyakorlati téren fáradozott, mindkettő egy czélra. Hallottátok a két nevet! Makk és Lukács neveit. Rövid időn erre, üteg indíttatott ki Pestről üteg után, s mi az egésznek érdemleges lényege ? . .. magyar tüzérekkel !! ! Magyar szavak a honvédek és huszárok ajkain, magyar hangok az ágyú mellett, és azokon. A vérmezőn még ágyúink is annyira magyarosan szólnak, hogy ijjedtében az ellenség, nem egyszer félrebeszél, helyéből félre — és messze szalad ! Lukács rendezése alatt, Schwechat alá 24 ágyú indult ki Pestről, mellyeknek ildomos felszerelése éles hangon kiálta az ő érdemeit. Bekövetkeztek a bús napok, a népköltözködés pillanatai. El volt határozva: Pestet védtelenül az ellennek feladni. Ez, a nagy kivándorlás előtt csak két nappal közöltethetett a tüzérség főigazgatóságával. Tessék mulatni. „Mindent, mit phisikai erő enged, meg fogunk menteni“ mondá Lukács. Az ellenség Pesten, a pestiek egy része Szolnokon volt. Szolnokon, a szálakra menő szekerek közt, egy honvéd tisztet lehetett látni, ki rákászokat emelt szekérről szekérre, izzadtan, de kedvvel. E férfiú Lukács tüzérőrnagy volt, a rákászokban ágyutöltvények voltak. A nagyváradi hadszergyár százakon felüli munkás kezeket foglalkoztat. Ágyuk, congres rakéták, lőfegyverek, puskapor, golyók, bámulatos gyorsasággal készíttetnek naponta, bámulatos mennyiségben. És mindez Lukács alezredes igazgatása alatt, tényleges befolyásával történik. Éljen Lukács ! E férfiú, kiválólag áll sokak felett népszerűségben, mindenki által tiszteltetik, mint szilárd jellemű hazafi, és üdvözöltetik, mint a kor igényeivel haladó polgár katona. Élj soká, de mégis csak addig, mig — a honnak élsz! Korányi Victor. Majus 17. 1849. postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s egyéb külf. tartományokba küldetni kivánt péke iránt a megrendelés csak a bécsi cs. főposta - hivatal utján történhetik. Mindenféle hirdetmények felvétetnek, s egy■ 4-szer hasábozott apró betűjü sorért, vagy ennek helyéért 5 pengő kr. a kettős hasábú sorért pedig 10 pengő kr. számítatik.