Pesti Hírlap, 1879. szeptember (1. évfolyam, 241-268. szám)

1879-09-01 / 241. szám

szeptember., 1873. ________________PF.50­ HÍRLAP._________ F­elelős szerkesztő: Csukássy József. SZEMET — SZEMÉRT. Regény. Irta : Trollope A. XXI. Fejezet. (Folytatás.) — Remélem, hogy a gróf ur szokásai nem változtak meg, kérdé a pap, miközben egy üveg pálinkát tett az asztalra, szolgálhatok villásreggelivel ? — Nem, köszönöm Marty atya, semmit sem kérek. Ezután nagyot lélegzett, hogy hozzá­kezd­jen a kellemetlen dologhoz. A végeztes perc megérkezett, annál jobb, minél előbb vége lesz. — Visszajöttem, amint látja Marty atya. Ez természetesen szükséges volt. — Igen, gróf úr Miután bizonyos dolgok történtek, ez kétségtelenül szükséges volt. — Íme itt vagyok. Amint csak lehetett, azonnal jöttem. Okvetlenül henn kellett marad­nom néhány napig, azok után amik Scroopeban történtek. — Semmi kétség eziránt, de nem fog megneheztelni, ha felemlítem, hogy azok után amik itt történtek, igen türelmetlenül vártuk jövete­lét. Hanem hát ön már itt van, s remélhetőleg minden rendbe jő. Mint Isten szolgájának, talán szemrehányásokkal kellene előállanom; de én nem sokat gondolok, most minden igyekezetem és kívánságom abban összpontosul, hogy azon ártatlan, fiatal arc tulajdonosa minél előbb megkapja az ön kezeiből azt, ami Isten és em­berek előtt már úgyis az övé. Azonnal belátta, hogy a pap mindent tud,­­ miután még Lady Mary Quin előtt sem volt már ismeretlen az, aminek kettőjük titkának k­­ellett volna maradnia, nem is csodálkozhatott m­ifelett. Percig sem kételkedhetett aziránt, hogy a pap mire gondol, midőn azt emlegeti, amihez­­ Hara Katának Isten és emberek előtt joga an; azonnal észrevette, vagy legalább észre­­enni hitte, hogy a pap egész bizonyosnak tartja házasságát, miután ő, az áldozat, tényleg­isszatért Izland nyugati vidékeire. Tényleg nem esett-e áldozatul egy gonosz jelszövénynek ? Nem ingerelték-e arra, hogy ■éreteket tegyen a leánynak, amelyek ha el­apadtak volna, épen úgy megtudja ő, mint a­ány anyja az igazat ? De még ezen kellemet­­­ gondolatok között sem akarta vádolni Katát,­­ ő Katáját, hanem azt már bizonyosnak tar­tja, hogy O’Hara asszony és a pap áskálód­­k ellene. S ezt nem szabad felednie. Az előtte jó nehéz vállalatot első­sorban épen ezen kö­­tményre kell alapítani. Igen, hozzá kell kez­­nie a nagy munkához, azonnal, haladék nélkül. Aranyos reményeivel, aranyos címeinek k­is birtokában, több kedve lett meghalni, at belevágni a kellemetlen dologba. Azonban­­etetlen volt segíteni a változhatatlanon — Marty atya, így szólt: O’Hara kisasz­­■ny nem lehet Scroope grófné. — Nem lehet Scroope grófné! De hát akar csinálni vele ? — Épen azért jöttem, hogy ezt megbeszél­­i önnel. — Mi az ön véleménye, uram ? Miután ő szerezte magának a rendelkezési jogot fe­­l, miután tönkretette ártatlanságát, — most­­ akarja elvenni őt ? Lehetetlen Neville úr,­y arcomba merjen nézni, midőn ilyeneket id. Ebben a papnak csakugyan igaza volt. A ti gróf lesütötte szemeit, midőn nagynehezen ítűzte nyilatkozatát és ajánlatát. A vastag, oru öreg ember szót se szólva hallgatta ki midőn zavartan beszélt a múlt eseményeiről övő törekvéseiről. Valami homályos fogalom törlődött ki egészen emlékezetéből, olyan ússág felől, amely hozzákapcsolná őt a nő­de ez nem nyerne a címekre, a gyermekek­­ nemcsak a címektől, de a vagyontól is f osztatnának. — Önnek kellett volna szólnia erről az O’Hara lányról, e szavakkal végezte be félig bete­­t mondatoktól hemzsegő beszédét. — Ön talán engemet vádol? — Önnek mindenesetre szólnia kellett­­, Marty atya. — A nagy Isten büntessen, de soha, sem­­ volna, hogy ilyen gonoszság is létezhes­­a földön. Nekem kellett volna beszélnem. Sem én, sem O’Hara asszony nem tudtuk és n­m hittük, hogy ezen ember még él. S különben is mi köze a kapitányhoz ? Megvetendő-e a leány azért, mert ő bűnös ? Az ő hibája folytán mássá lett-e a leány, mint aminő volt, midőn először szorította keblére őt ? — Ez nem okoz semmi változást, Martin atya ! — Azután, amit ön cselekedett, nem is f okoz­­hat. Midőn megesküdött, hogy feleségévé teszi, s ezen esküvéssel meghódította őt, lehetett-e feltételeznie, hogy ön semmisnek tekintse ezen esküvést, ha valami kivetni valót talál a leány rokonságában? — Feltételeztem, hogy ismerem az összes körülményeket. — Ön is tudta mindazt amit ő tudott; ön is tudta mindazt, amit a leány anyja tud­­t. Nem, Scroope lord, az lehetlen, hogy ön oly megátalkodott gonoszte ő legyen. Ön saját magának az ura. Vonja vissza amit épen mondott, és füleit soha sem fogja megsebezni, szivét s ha megtörni még csak hire sem jelen beszélgeté­sünknek. — Nem tehetem. Kata nem lehet Scroope grófné. Ön pap, s ennek folytán úgy bes­élhet hozzám, amint önnnek tetszik, de ez mit sem használ. Ismételnem kell, hogy Kata nem lesz Scroope grófné. — Jól van gróf úr. Figyelmeztetnem kell azonban, hogy nem fogunk a szóharcnál ma­radni. Ami pedig a szinleges házasságát illeti. — Én nem szóltam semmiféle házas­ságról. — Hát akkor ugyan miről szólt ? Én ha­tározottan állításom mellett maradok. Ön nekem, az Istent felkent papjának csalárd, szinleges házasságot emlegetett, miáltal ezen két szeren­csétlen nő, kiknek szemébe sem mer nézni, el­­ámittatnék és tönkretétetnék. — Azonnal találkozni fogok velük. — Úgy szivének kőből kell lennie. Elmond­jam-e az ily eljárás következményeit ? Itt a pap megállt egy pillanatig, hogy nyugodtan szemlélhesse a fiatal embert, aki he­vesen zokogva a fal felé fordult. — De nem is szabad elhallgatnom a kö­vetkezményeket, mylord. Ők meg fognak halni. A gyalázat és fájdalom, amit ön hozott reájuk, sírba dönti őket, miáltal legalább vége fog sza­kadni földi szenvedéseiknek. De amíg én élek, addig nem lesz önnek nyugta. Igaz, hogy öreg vagyok már, de mialatt a koporsóba kerülők minden mozgásba fogok helyezni, hogy az ön üldöztetése halálom után se szűnjék meg, és hogy átszármazzék a legmagasabb körökbe. Amíg én élek, addig én fogom követni önt, ha meghaltam, akkor majd akadni fog más, aki átveszi szerepemet. Az én átkom, Isten szolgájának átka nehezedik önre, s ön tényleg meg is lesz át­kozva. Most ha úgy tetszik, fel­mehet hozzájuk Ardkillbe, s elmondhatja nekik meséjét. Kata várja önt. Hozzámehet és összezúzhatja őt egy csapással. Menjen, uram. Amíg mindezt nem változtathatja meg, amíg szíve még szavaim hal­latára sem mozdul meg, addig önnek az én há­zamban nincsen helye. Szavai elhangozván, hogy azoknak hatá­sát még inkább fokozza, a pap azonnal kiment a szobából, lóra ült és ismét félbeszakított útjára kelt. A fiatal lord érezte, hogy meg van bántva; érezte, hogy oly szavakat hallott, mineket az ő rang­­jabe­li egyének ritkán tűrnek el megtorlás nélkül, és ő zokogva s a falhoz fordulva állott, mialatt sér­tegették őt. A pap eltávozott, miután felszólí­totta, hogy hagyja el házát, mert jelenléte meg­gyalázza azt, s ő még ezt is válasz nélkül hagyta! Ő, Scroope gróf, Scroope XIII. grófja, akit saját honában a legnagyobb tisztességek­kel halmoznak el! Várjon miért hagyta el hazá­ját ? Azért, hogy itt gonosztévőnek neveztesse magát ? S miért érezte az egész világot oly súlyosan magára nehezedni, hogy e szó hallat­tára csak sírni tudott? Talán helytelenebbül járt el mint a többi emberek ? Nem volt-e kész bár­mely elégtételre, kivéve azt, amely az ő meggyőződése szerint csak fokozná a hibát? Amint elhagyta a házat, megpróbálta, hogy talán megkeménnyíthetné szivét Katával szem­ben ? A pap hazugságokat beszélt, a leány atyjáról. Okvetlenül tudniok kellett, hogy ezen ember még él. Meg akarták fogni őt, s a pap haragja az ellene kivetett háló egyik hurka volt. A tétel, melyre játszanak igen nagy, mert mindenesetre sokat lehet merni azért, hogy valaki Scroope grófnéja legyen. Azután amint a dom­bon fölfelé haladt, azáltal akarta fokozni bátor­ságát, hogy állásának kitűnőségére gondolt; mindenáron előtérbe akarta tolni annak tudatát, hogy ezen emberek nevelésüknél, rangjuknál, vallásuknál, nemzetiségüknél s modoruknál fogva mennyire alatta állnak! Hibát követett el. Min­den esetre tévedett S most saját botlásának kö­vetkezményei elől akarna menekülni? Dehát nem elég jele-e nagylelkűségének, hogy köz­vetlenül a családi méltóság elfogadása után idejött, hogy kitegye magát olyan gorom­baságoknak, amineket csak épen most volt kénytelen eltűrni ? Már az eddigi áldoza­tok is nem haladják-e túl azon mértéket, melyre bárki más hajlandó lett volna ? Hanem ők folytatják a nagy tételre kezdett játszmát. A leánykából minden áron Scroope grófnét akarnak csinálni. Ő pedig elhatározta, hogy en­nek nem szabad sikerülnie. Saját magát kész volna ugyan feláldozni, de a család becsületét nem engedheti beszenyeztetni. (Folyt. köv.) V­EGYE­S. — (Az irkutski tűzvész) borzasztó voltáról, csak ma olvasunk részletes­ tudósítást. A kár valósá­gában hallatlanul meghaladja az első hírekben jelzett mennyiséget. 3100 ház égett le, s közöttük minden állam­épület, iskola és könyvtár. Az államszámvevőszék tel­jesen elégett, mi­által a kelet-szibériai igazgatás ellenőr­zése ez évre lehetetlenné van téve. 300000 rubel pénz és roppant sok értékpapír lett a lángok áldozata. A tör­vényszék egész irattára megsemmisült. Hatvan ember égett el az épületekben. — Irkutsk népe a legnagyobb nyomsorban siklik. A lakások ára megfizethetlen s a tűztől megmenekült lakosság nagy része a károsult polgártár­sakon akar nyerekedni. Építkezni nem lehet, mert nincs munkaerő meg pénz — a­minek következtében alig remél­hető, hogy Irkutsk rövid idő alat újra épüljön.­­ (Az angol posta) óriási forgalmáról egy leg­közelebb megjelent hivatalos jelentésből a következő ér­dekes részleteket közöljük. A március végén lefolyt évben a levélforgalom 39,640.500 darabbal szaporodott az előző évhez képest, a hírlapok forgalma 2,337.300 példánynyal szaporodott. Az összes levelezéseknek csak 4° 10-át teszi. Londonban egy héten átlag feladtak 7,150.000 levelet, kézbesítettek 7.146.000-et. A levélajánlási illeték leszállítása következtében, több mint három millióval szaporodott az ajánlott levelek száma. A kézbesíthetlen levelek közül 38.311 tartalmazott pert. A londoni posta­­hivatalokban karácsony napján 30.000 küldemény for­dult meg. Kézbesithetlen levél volt 5,025.333. A távirda­­hivatalon felvettek 24,459.613, és kézbesítettek 22,792.000 táviratot; a kézbesitet táviratok 286 millió szót tar­talmaztak.­­ (Egy elveszett nóta.) Odry Lehel, jeles mű­vészünk, nagy társaságban mulatott a napokban Budán. Volt a társaságban egy lelkes fiatal ember, ki nem régen érkezett az Alföld valamelyik regényes pontjá­ról, hol a szép nóták teremnek. A fiatal ember meg­jegyezte magának e nóták legszebbjét s elhatározta, hogy még az éjjel bemutatja O d r y n­a­k, ki maga is dalköltő. — A­mint a társaság el­hagyta a mulatságot, fiatal emberünk Odry mellé került, azzal a szándékkal, hogy haza kiséri a művészt és menet közben eldalolja neki a nótát. Az alagúthoz közel rágyújt. Magas C-t. vag­y pillanatban konstabler ront elő és a fiatal emberre keményen rámordul, hogy ne háborítsa a budaiak nyugalmát. Fiatal emberünk egyelőre megnémul. Átmennek az alagúton. A félbe hagyott dal újra kezdődik a lánchíd közelében. Két-há­rom hang és újra egy konstabler jelen meg. „Csitt vagy bekísérem az urat!“ Dal félbe szakad, fiatal ember megnémul. — Átmennek a lánchídon. A fürdő­ ut­cán újabb kísérlet­ a fiatal ember részéről. Rákezdi. Konstabler jön fenyegető mozdulattal. — „Ha az úr nem fogja be a száját, rögtön belódizom a kapitányságra!“ Megnémulás. Áttérnek a váczi útra. Fiatal ember körül­néz Egy lélek nincs sehol. Most rajta. Megkezdi a nó­tát. Alig van az elején, mindenfelől konstáblerek veszik körül. „Itt nem szabad nótázni hallja az úr ! Ha még egyet mukkan, bekísérjük!“ És ez így tartott még két­szer. Ez alatt Odry lakására ért, a­nélkül, hogy a föl­ajánlott nótából valamit hallott volna. A fiatal ember bánatában másnap reggel elutazott. — Megtörtént. — (l'astelar Emil,) a nagy spanyol szónok egy 1869-ben tartott beszédéb­­en a következőket mondotta : „Egyetlen haladási elv sincs, melyet a katolikus egy­ház ne átkozott volna. Ez nemcsak Angol- és Német­országokra, de a katholikus országokra is vonatkozik. A francia forradalom, a belga alkotmány, az olasz füg­getlenség, mindenre anathémát mondott a pápa, de azért mind e három haladási elv virágzott és fejlődött. Eppur si muove. Nem állítottak fel alkotmányt, nem vit­tek keresztül valamely vívmányt, nem hoztak be refor­mot, anélkül, hogy a katholikus egyház legborzasztóbb átkait ne szórta volna ellene.“ — (Női párbaj.) Parzuoliban, Nápoly mellett, — mint a Piccoló jelenti, — furcsa párbaj történt. Két kö­rülbelül húsz éves fiatal hölgy, már jóideje vetélytársa volt egymásnak. A csúfabbik a kisasszonyok közül pár­bajra hívta a szebbiket és pepig puskára. Annak a szük­ségét egyikük sem látta be, hogy a párbaj tanuk jelenlétében történjék. Egy szép napon, ki is ment a két engesztelhetetlen a város környékén lévő halmok egyi­kére. Alig, hogy megérkeztek, lekapta a kihívott a pus­káját, rádurrantott ellenfelére. Azzal egyenest hazafutott, úgy, hogy ellenese nem is jutott lövéshez, s megsebezve sem lévén, nyugodtan sétálgatott haza.

Next