Pesti Hírlap, 1879. szeptember (1. évfolyam, 241-268. szám)
1879-09-01 / 241. szám
szeptember., 1873. ________________PF.50 HÍRLAP._________ Felelős szerkesztő: Csukássy József. SZEMET — SZEMÉRT. Regény. Irta : Trollope A. XXI. Fejezet. (Folytatás.) — Remélem, hogy a gróf ur szokásai nem változtak meg, kérdé a pap, miközben egy üveg pálinkát tett az asztalra, szolgálhatok villásreggelivel ? — Nem, köszönöm Marty atya, semmit sem kérek. Ezután nagyot lélegzett, hogy hozzákezdjen a kellemetlen dologhoz. A végeztes perc megérkezett, annál jobb, minél előbb vége lesz. — Visszajöttem, amint látja Marty atya. Ez természetesen szükséges volt. — Igen, gróf úr Miután bizonyos dolgok történtek, ez kétségtelenül szükséges volt. — Íme itt vagyok. Amint csak lehetett, azonnal jöttem. Okvetlenül henn kellett maradnom néhány napig, azok után amik Scroopeban történtek. — Semmi kétség eziránt, de nem fog megneheztelni, ha felemlítem, hogy azok után amik itt történtek, igen türelmetlenül vártuk jövetelét. Hanem hát ön már itt van, s remélhetőleg minden rendbe jő. Mint Isten szolgájának, talán szemrehányásokkal kellene előállanom; de én nem sokat gondolok, most minden igyekezetem és kívánságom abban összpontosul, hogy azon ártatlan, fiatal arc tulajdonosa minél előbb megkapja az ön kezeiből azt, ami Isten és emberek előtt már úgyis az övé. Azonnal belátta, hogy a pap mindent tud, miután még Lady Mary Quin előtt sem volt már ismeretlen az, aminek kettőjük titkának kellett volna maradnia, nem is csodálkozhatott mifelett. Percig sem kételkedhetett aziránt, hogy a pap mire gondol, midőn azt emlegeti, amihez Hara Katának Isten és emberek előtt joga an; azonnal észrevette, vagy legalább észreenni hitte, hogy a pap egész bizonyosnak tartja házasságát, miután ő, az áldozat, ténylegisszatért Izland nyugati vidékeire. Tényleg nem esett-e áldozatul egy gonosz jelszövénynek ? Nem ingerelték-e arra, hogy ■éreteket tegyen a leánynak, amelyek ha elapadtak volna, épen úgy megtudja ő, mint aány anyja az igazat ? De még ezen kellemet gondolatok között sem akarta vádolni Katát, ő Katáját, hanem azt már bizonyosnak tartja, hogy O’Hara asszony és a pap áskálódk ellene. S ezt nem szabad felednie. Az előtte jó nehéz vállalatot elsősorban épen ezen kötményre kell alapítani. Igen, hozzá kell keznie a nagy munkához, azonnal, haladék nélkül. Aranyos reményeivel, aranyos címeinek kis birtokában, több kedve lett meghalni, at belevágni a kellemetlen dologba. Azonbanetetlen volt segíteni a változhatatlanon — Marty atya, így szólt: O’Hara kisasz■ny nem lehet Scroope grófné. — Nem lehet Scroope grófné! De hát akar csinálni vele ? — Épen azért jöttem, hogy ezt megbeszéli önnel. — Mi az ön véleménye, uram ? Miután ő szerezte magának a rendelkezési jogot fel, miután tönkretette ártatlanságát, — most akarja elvenni őt ? Lehetetlen Neville úr,y arcomba merjen nézni, midőn ilyeneket id. Ebben a papnak csakugyan igaza volt. A ti gróf lesütötte szemeit, midőn nagynehezen ítűzte nyilatkozatát és ajánlatát. A vastag, oru öreg ember szót se szólva hallgatta ki midőn zavartan beszélt a múlt eseményeiről övő törekvéseiről. Valami homályos fogalom törlődött ki egészen emlékezetéből, olyan ússág felől, amely hozzákapcsolná őt a nőde ez nem nyerne a címekre, a gyermekek nemcsak a címektől, de a vagyontól is f osztatnának. — Önnek kellett volna szólnia erről az O’Hara lányról, e szavakkal végezte be félig betet mondatoktól hemzsegő beszédét. — Ön talán engemet vádol? — Önnek mindenesetre szólnia kellett, Marty atya. — A nagy Isten büntessen, de soha, sem volna, hogy ilyen gonoszság is létezhesa földön. Nekem kellett volna beszélnem. Sem én, sem O’Hara asszony nem tudtuk és nm hittük, hogy ezen ember még él. S különben is mi köze a kapitányhoz ? Megvetendő-e a leány azért, mert ő bűnös ? Az ő hibája folytán mássá lett-e a leány, mint aminő volt, midőn először szorította keblére őt ? — Ez nem okoz semmi változást, Martin atya ! — Azután, amit ön cselekedett, nem is f okozhat. Midőn megesküdött, hogy feleségévé teszi, s ezen esküvéssel meghódította őt, lehetett-e feltételeznie, hogy ön semmisnek tekintse ezen esküvést, ha valami kivetni valót talál a leány rokonságában? — Feltételeztem, hogy ismerem az összes körülményeket. — Ön is tudta mindazt amit ő tudott; ön is tudta mindazt, amit a leány anyja tudt. Nem, Scroope lord, az lehetlen, hogy ön oly megátalkodott gonoszte ő legyen. Ön saját magának az ura. Vonja vissza amit épen mondott, és füleit soha sem fogja megsebezni, szivét s ha megtörni még csak hire sem jelen beszélgetésünknek. — Nem tehetem. Kata nem lehet Scroope grófné. Ön pap, s ennek folytán úgy besélhet hozzám, amint önnnek tetszik, de ez mit sem használ. Ismételnem kell, hogy Kata nem lesz Scroope grófné. — Jól van gróf úr. Figyelmeztetnem kell azonban, hogy nem fogunk a szóharcnál maradni. Ami pedig a szinleges házasságát illeti. — Én nem szóltam semmiféle házasságról. — Hát akkor ugyan miről szólt ? Én határozottan állításom mellett maradok. Ön nekem, az Istent felkent papjának csalárd, szinleges házasságot emlegetett, miáltal ezen két szerencsétlen nő, kiknek szemébe sem mer nézni, elámittatnék és tönkretétetnék. — Azonnal találkozni fogok velük. — Úgy szivének kőből kell lennie. Elmondjam-e az ily eljárás következményeit ? Itt a pap megállt egy pillanatig, hogy nyugodtan szemlélhesse a fiatal embert, aki hevesen zokogva a fal felé fordult. — De nem is szabad elhallgatnom a következményeket, mylord. Ők meg fognak halni. A gyalázat és fájdalom, amit ön hozott reájuk, sírba dönti őket, miáltal legalább vége fog szakadni földi szenvedéseiknek. De amíg én élek, addig nem lesz önnek nyugta. Igaz, hogy öreg vagyok már, de mialatt a koporsóba kerülők minden mozgásba fogok helyezni, hogy az ön üldöztetése halálom után se szűnjék meg, és hogy átszármazzék a legmagasabb körökbe. Amíg én élek, addig én fogom követni önt, ha meghaltam, akkor majd akadni fog más, aki átveszi szerepemet. Az én átkom, Isten szolgájának átka nehezedik önre, s ön tényleg meg is lesz átkozva. Most ha úgy tetszik, felmehet hozzájuk Ardkillbe, s elmondhatja nekik meséjét. Kata várja önt. Hozzámehet és összezúzhatja őt egy csapással. Menjen, uram. Amíg mindezt nem változtathatja meg, amíg szíve még szavaim hallatára sem mozdul meg, addig önnek az én házamban nincsen helye. Szavai elhangozván, hogy azoknak hatását még inkább fokozza, a pap azonnal kiment a szobából, lóra ült és ismét félbeszakított útjára kelt. A fiatal lord érezte, hogy meg van bántva; érezte, hogy oly szavakat hallott, mineket az ő rangjabeli egyének ritkán tűrnek el megtorlás nélkül, és ő zokogva s a falhoz fordulva állott, mialatt sértegették őt. A pap eltávozott, miután felszólította, hogy hagyja el házát, mert jelenléte meggyalázza azt, s ő még ezt is válasz nélkül hagyta! Ő, Scroope gróf, Scroope XIII. grófja, akit saját honában a legnagyobb tisztességekkel halmoznak el! Várjon miért hagyta el hazáját ? Azért, hogy itt gonosztévőnek neveztesse magát ? S miért érezte az egész világot oly súlyosan magára nehezedni, hogy e szó hallattára csak sírni tudott? Talán helytelenebbül járt el mint a többi emberek ? Nem volt-e kész bármely elégtételre, kivéve azt, amely az ő meggyőződése szerint csak fokozná a hibát? Amint elhagyta a házat, megpróbálta, hogy talán megkeménnyíthetné szivét Katával szemben ? A pap hazugságokat beszélt, a leány atyjáról. Okvetlenül tudniok kellett, hogy ezen ember még él. Meg akarták fogni őt, s a pap haragja az ellene kivetett háló egyik hurka volt. A tétel, melyre játszanak igen nagy, mert mindenesetre sokat lehet merni azért, hogy valaki Scroope grófnéja legyen. Azután amint a dombon fölfelé haladt, azáltal akarta fokozni bátorságát, hogy állásának kitűnőségére gondolt; mindenáron előtérbe akarta tolni annak tudatát, hogy ezen emberek nevelésüknél, rangjuknál, vallásuknál, nemzetiségüknél s modoruknál fogva mennyire alatta állnak! Hibát követett el. Minden esetre tévedett S most saját botlásának következményei elől akarna menekülni? Dehát nem elég jele-e nagylelkűségének, hogy közvetlenül a családi méltóság elfogadása után idejött, hogy kitegye magát olyan gorombaságoknak, amineket csak épen most volt kénytelen eltűrni ? Már az eddigi áldozatok is nem haladják-e túl azon mértéket, melyre bárki más hajlandó lett volna ? Hanem ők folytatják a nagy tételre kezdett játszmát. A leánykából minden áron Scroope grófnét akarnak csinálni. Ő pedig elhatározta, hogy ennek nem szabad sikerülnie. Saját magát kész volna ugyan feláldozni, de a család becsületét nem engedheti beszenyeztetni. (Folyt. köv.) VEGYES. — (Az irkutski tűzvész) borzasztó voltáról, csak ma olvasunk részletes tudósítást. A kár valóságában hallatlanul meghaladja az első hírekben jelzett mennyiséget. 3100 ház égett le, s közöttük minden államépület, iskola és könyvtár. Az államszámvevőszék teljesen elégett, miáltal a kelet-szibériai igazgatás ellenőrzése ez évre lehetetlenné van téve. 300000 rubel pénz és roppant sok értékpapír lett a lángok áldozata. A törvényszék egész irattára megsemmisült. Hatvan ember égett el az épületekben. — Irkutsk népe a legnagyobb nyomsorban siklik. A lakások ára megfizethetlen s a tűztől megmenekült lakosság nagy része a károsult polgártársakon akar nyerekedni. Építkezni nem lehet, mert nincs munkaerő meg pénz — aminek következtében alig remélhető, hogy Irkutsk rövid idő alat újra épüljön. (Az angol posta) óriási forgalmáról egy legközelebb megjelent hivatalos jelentésből a következő érdekes részleteket közöljük. A március végén lefolyt évben a levélforgalom 39,640.500 darabbal szaporodott az előző évhez képest, a hírlapok forgalma 2,337.300 példánynyal szaporodott. Az összes levelezéseknek csak 4° 10-át teszi. Londonban egy héten átlag feladtak 7,150.000 levelet, kézbesítettek 7.146.000-et. A levélajánlási illeték leszállítása következtében, több mint három millióval szaporodott az ajánlott levelek száma. A kézbesíthetlen levelek közül 38.311 tartalmazott pert. A londoni postahivatalokban karácsony napján 30.000 küldemény fordult meg. Kézbesithetlen levél volt 5,025.333. A távirdahivatalon felvettek 24,459.613, és kézbesítettek 22,792.000 táviratot; a kézbesitet táviratok 286 millió szót tartalmaztak. (Egy elveszett nóta.) Odry Lehel, jeles művészünk, nagy társaságban mulatott a napokban Budán. Volt a társaságban egy lelkes fiatal ember, ki nem régen érkezett az Alföld valamelyik regényes pontjáról, hol a szép nóták teremnek. A fiatal ember megjegyezte magának e nóták legszebbjét s elhatározta, hogy még az éjjel bemutatja O d r y nak, ki maga is dalköltő. — Amint a társaság elhagyta a mulatságot, fiatal emberünk Odry mellé került, azzal a szándékkal, hogy haza kiséri a művészt és menet közben eldalolja neki a nótát. Az alagúthoz közel rágyújt. Magas C-t. vagy pillanatban konstabler ront elő és a fiatal emberre keményen rámordul, hogy ne háborítsa a budaiak nyugalmát. Fiatal emberünk egyelőre megnémul. Átmennek az alagúton. A félbe hagyott dal újra kezdődik a lánchíd közelében. Két-három hang és újra egy konstabler jelen meg. „Csitt vagy bekísérem az urat!“ Dal félbe szakad, fiatal ember megnémul. — Átmennek a lánchídon. A fürdő utcán újabb kísérlet a fiatal ember részéről. Rákezdi. Konstabler jön fenyegető mozdulattal. — „Ha az úr nem fogja be a száját, rögtön belódizom a kapitányságra!“ Megnémulás. Áttérnek a váczi útra. Fiatal ember körülnéz Egy lélek nincs sehol. Most rajta. Megkezdi a nótát. Alig van az elején, mindenfelől konstáblerek veszik körül. „Itt nem szabad nótázni hallja az úr ! Ha még egyet mukkan, bekísérjük!“ És ez így tartott még kétszer. Ez alatt Odry lakására ért, anélkül, hogy a fölajánlott nótából valamit hallott volna. A fiatal ember bánatában másnap reggel elutazott. — Megtörtént. — (l'astelar Emil,) a nagy spanyol szónok egy 1869-ben tartott beszédében a következőket mondotta : „Egyetlen haladási elv sincs, melyet a katolikus egyház ne átkozott volna. Ez nemcsak Angol- és Németországokra, de a katholikus országokra is vonatkozik. A francia forradalom, a belga alkotmány, az olasz függetlenség, mindenre anathémát mondott a pápa, de azért mind e három haladási elv virágzott és fejlődött. Eppur si muove. Nem állítottak fel alkotmányt, nem vittek keresztül valamely vívmányt, nem hoztak be reformot, anélkül, hogy a katholikus egyház legborzasztóbb átkait ne szórta volna ellene.“ — (Női párbaj.) Parzuoliban, Nápoly mellett, — mint a Piccoló jelenti, — furcsa párbaj történt. Két körülbelül húsz éves fiatal hölgy, már jóideje vetélytársa volt egymásnak. A csúfabbik a kisasszonyok közül párbajra hívta a szebbiket és pepig puskára. Annak a szükségét egyikük sem látta be, hogy a párbaj tanuk jelenlétében történjék. Egy szép napon, ki is ment a két engesztelhetetlen a város környékén lévő halmok egyikére. Alig, hogy megérkeztek, lekapta a kihívott a puskáját, rádurrantott ellenfelére. Azzal egyenest hazafutott, úgy, hogy ellenese nem is jutott lövéshez, s megsebezve sem lévén, nyugodtan sétálgatott haza.