Pesti Hírlap, 1879. november (1. évfolyam, 301-330. szám)
1879-11-01 / 301. szám
Budapest, 1879. 301. szám. Szombat, november ). Előzetési árak: Egész évre 14 frt — kr. Félévre . 7 „ — 1 Negyedévre S „ 50 „ Egy hóra . 1 „ 20 „ Egyes szám 4 kr. Kiadó hivatal: Budapest, nádor-utona 7. hova az előfizetések és a lap létkérdésére vonatkozó felszólamlások intézendflv UPTAfi Szombat f Katholikus Mindszenti protestáns : Hilárius • s Görögorosz: Arteniua POLITIKAI NAPILAP, LÁTNIVALÓK. Inteased museum. (Mazowm-koms.) Nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és csütörtökön a természet- és néprajzi tár: kedden pénteken az ásványtár: szerdán és szombaton a Képtár ; vasárnapoton d. e. 10—1-ig fölváltva a gyűjtemények valamelyike; a könyvtár pedig minden hétköznapon 9—1-ig. — Omágon képtár (Eszterházy-féle) az akad. palotájában. Nyitva : vasáru.. szerd és pént. 9—1-isr. — Ora. képsoművét*at. társulat tárlata. (Sugárút, saját-ház.) — Magyar tudományos akadémia. (Ferenc-József-tófi saját-ház.) — Iparmuzeum. (Sugárút, a képzőművészeti társulat háza. — Királyi vár és várkert Budán, az udvar távollétében mindig megtökinhető. — Közvagokra a soroksár ut végén a vám melett. — Városház , régi a városház-téren , azsaj a Lipót utcában 24. sz. a. — Zámosi vigadó (redoute) az aldunasoron. — Állatkert a városligetben. _________________ Hirdetések : * kisdívatalban tótatnak fal. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 7. I. em., 5. ajtó. kova a lap szellemi réezét illeti minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el. Késiratok vissza nem adatnak. A mai szám tartalma: Blaháné dala. — Politikai hírek. — Az osztrákok tisztelt háza. — Politikai szemle. — A tisztelt házból. — Főv. ügyek. — Tud. és irod. — A volt külügyminiszter mnskulánuma. — Abd-el-Kader. — Lececq legújabb operája. — Bolond apróságok. — Táviratok. — Legújabb. — Napi hírek. — Közg. hirek. — Szinh. és mulats. — Vízállás. — A bpesti áru- és értéktőzsde. — Tárca: Álom a szemfödő alatt. — A mellékleten: Hallottak napján. — A meghalt gyermek. — Jupiter a világ óriása. — Regény. A vörös jezsuita. (Folyt) —Vegyes. Hirdetések. Blaháné dala. „Szegény világtalan vagyok,“ énekli gyönyörűn a szép Bakkacscso, ki nem más, mint a százszorszép Blaháné a népszínházban, s a közönség hallgatja szemmel, füllel; pedig Blaháné nem miniszter, azért hát nem is világtalan. De ha Szapáry gróf, a képviselőházban budget nótáját fújja szegény, amely úgy hangzik mint a szentiványi ének, akkor a koldusok kara, mely a nemzetet képviseli, utána veti méltán: „szegény világtalan vagy“. De mire nem jó, ha a pénzügyminiszter vak? Arra, hogy nem látja maga körül a nyomort, nem veszi észre még a maga nyomorúságát sem. Pedig milyen szegény pénzügyminiszter az a Szapáry, hozzá fogható pénzügyminiszter még nem ült a második piros karszékben jobbra. Krisztus úrnak a hegyi beszédben róla mondja, hogy boldog. Tarisznyájában csengenek ugyan a másoktól kikoldult frankok, de beszédében alig konganak a másoktól kölcsönzött eszmék. Az adókat felemelni minden adó alá eső tárgynál, direkte és indirektes az államjószágokat eladni, olyan eszme, mely minden adóvégrehajtó fejében megszülethetik, csakhogy ez már nem kolduspolitika többé, hanem rablópolitika. Egy gondolatot Széll Kálmántól csípett el Szapáry, ezt is a legroszabbat, a magyar földtehermentesítési és szőlőváltsági papírok törlesztésének megszüntetését s rögtön meg is mutatta rajta finánc kapacitását, mert a feleségének tízezer forintnyi ilyen papírjait a miniszteri remekelés előtt való napon eladta a régi áron Waitzenkorn pénzváltónak 8 igy nyert 200, mond kétszáz forintot, mit a magasabb pénzügyi politikába be nem avatott zsidó úr vesztett. Ki kételkednék ily próba után a miniszter pénzügyi geniejében és ki ne tartana velünk, ha azt mondjuk, hogy ez valóságos kolduspolitika. „Vak emberrel nem jó találkozni“ mondá a babonás szabó s tiz bajochit adna érte, ha nem találkozott volna a vak koldussal. „Adja ide kérem azt a tiz bajochit és én megmentem önt ettől a szerencsétlenségtől“ mondá a koldus s mikor az alamizsnát zsebre vágta, kijelenté, hogy lát, ettől az embertől tanulhatta Szapáry a pénzügyminiszterséget s Waitzenkorn uram kétszáz forintja sirathatja, hogy vakkal találkozott. Hanem azért mégis igaz marad, hogy vak emberrel találkozni szerencsétlenség s mi beismerjük, hogy Magyarországra nézve szerencsétlenség oly pénzügyminiszter, ki nem látja világos nappal, hogy milyen állapotban van körülötte a nemzet. Hát lehet még rajtunk nyúzni ? Hát fizethetünk mi még több adókat, mintsem fizetünk? Hát lehet még drágábbá tenni a fogyasztást, még nehezíteni a forgalmat, még apasztani a keresetet ? Nem elegen buktak már meg hat év óta és nem elegen vannak a bukás szélén ? Az államnak feladata vermet ásni a polgárok lába alá s őket belelökni ? Képzelhető állam, mely abból él, hogy szegény polgárainak vagyonát elexequálja ? Ilyen csak nálunk lehetséges. Csak rajtunk magyarokon eshetik meg, hogy a honi kormány minden esztendőben fölemeli az adókat s uj adónemeket vet ki a polgárokra anélkül, hogy az államháztartásban az egyensúlyt helyreállítaná, hanem hogy tributumot fizessen Bécsbe s a német hadseregre, meg a délszláv Boszniára és Horvátországra elköltse a magyarok keserves filléreit. Mi fizessünk úti és hídvámokat, hogy Boszniában építsenek kőutakat és vashidakat, mikor idehaza hat ökörrel lehet gyakran kimozdulni a faluból. Csak nálunk lehetséges, hogy mikor az egész országban rész a termés, az urak nem tudják miből fizetni adósságaiknak kamatait, a föld népe nem tud miből élni tavaszig, a fővárosban a drágaság ínséggel fenyegeti a munkás néposztályt, mikor kereset nem nyílik sehol : a pénzügyminiszter felemeli a kereseti adót. És a parlament azt megszavazza ? A többség éljezett a fináncprogrammnak. A szabadelvű pártnak tetszett a koldusnóta, ha nem Blaháné énekelte is, hanem Szapáry. Hej, csak énekeljen nekünk inkább Blaháné sokszor és szépen, jól esik azt nekünk olykor meghallgatni gondűzőnek, bnfelejtezőnek. Az uralkodónak Fiilippovicshoz, a prágai vezénylő tábornokhoz intézett következő kéziratát közli a hivatalos lap mai száma : „Kedves báró Fillippovics táborszernagy ! Pár nap múlva ötvenedik szolgálat évét fogja Ön betölteni! Szivemből örvendek és szerencsét kivánok Önnek, hogy a Mindenható ez ünnepet a legfontosabb állások egyikén, tetterejének teljében engedte megérnie ; de szerencsét kivánok főleg ahhoz, hogy épen a közelmúltban, félszázéves jubileumának mintegy előestéjén, alkalma nyílt odaadásának és akaraterejének legszebb bizonyítékait szolgáltatnia és oly hadi tényeket végeznie, melyekkel érdemeket Személyem és birodal- mai imaiunk 12 oldalt tartalmaz. A PESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Álom a szemfödő alatt — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Az őszi szél oly panaszos sirámmal zug végig az elhagyott kis falusi temetőn, mint ha mind azt a gyászt, melyet egykor az itt porladó szivek szenvedtek, el akarná zokogni. A puszta sirok felett zörög a száraz haraszt, míg az olvadt dértől nedves füvön, mintha most egyszerre mind ama hervasztó könny ott csillogna, amit már e hantokra hullattak. E temetőt nem hiszítik fényes emlékekek, de a csipkerózsa-bokrok, vagy a korhadt kis keresztek alatt épp oly csendesen pihennek a halottak, mintha márvány őrizné álmaikat. A sírkert egyik szögletében egy cserfa áll az árokpart felett; társai a közeli hegyen dacolnak a viharokkal, ez az egy talán azért száll le a völgybe, hogy azt a jeltelen kis sirt őrizze, mely ott domborul tövénél. A síron nincs emlékkő, de egy bokor sáslevelü liliom van mellé ültetve, és csillogó aranybetűk helyett, e kék kelyhü írisz tartja fel virágaival a sírban nyugvó nevét, ama kék szemű szép ifjú leányét, kit szintén írisznek nevezett az, ki e virágot sírjára ültette. És az irisz-bokor dúsan hajt, s kora tavaszszal az egész temetőn legelsőbben nyilik rajta a virág, mert még puszta minden, midőn a kékliliom már feltárja kelyhét a kék ég felé, mintha csak a lenn alvó szép leány nyitná fel kék szemeit s tekintene kérdőleg az égre, — ott vagy már? jöhetek ? vagy még várjak ? — De válasz nem jön az égből s az Írisz kék virága elhervad a síron és a sírban nyugvó írisz újra behunyja kék szemeit tavaszig .... Hanem most a virágtalan virág sás levelei szomorún reszketnek az ősz halált hozó lehelletétől. Az ég is be van borulva, a sötét felhők gyászfátyolként borítják el. A leveleiktől megfosztott bokrok mint a rongyos gyermekek oly kínosan dideregnek , az akác könyörgő kezekként jajgatva tördeli puszta, tüskés ágait. Az agg cserfa megőrizte dús lombozatát, de azért ő is mély zúgással vesz részt a szél búbánatában, mely pedig most hatalmas viharrá erősödve, oly végtelen keservvel bömböl végig az elhagyott kis temetőn, mintha az őszi elmúlásnak haldokló hörgése és kínos vívódása is benne volna hangjában. Itt fenn minden gyászos, vigasztalan, de lenn a sír mélyén a fehér szemfödő alatt nyugvó leány fényes álmot álmodik. Álmodik arról, kit szeretett, kinek már gyermekkorában el volt jegyezve, s ki iránt szivében a bámulat és szeretet együtt nőtt fel vele. De a büszke ifjú nagyobb célokat tűzött lelke elé, mint egy kis falusi leány szerelme, és az agg cserfa tavasz alkonyokon, ha sötét lombjai alatt megpihentek a jegyesek, gyakran hallotta midőn az ifjú rajongva szólt kedveséhez : — Én az összes emberiségben szeretlek téged! — És én az összes emberiséget benned szeretem ! — susogta a leány. — Te gyermek vagy, írisz, és nem tudod mennyi nyomor van a világon; de nekem a szivem fáj, ha látom embertársaim szenvedését! — Az én szivem a te borús arcod láttára is szenved, — sohajtá a leány s kék szemei könnyektől csillogtak. Majd meg a sirok közt suttogó szellő hallotta meg, midőn az ifjú lángoló lelkesültséggel szólt: — Nem, nem tudnék boldog lenni, mig annyi embertársam boldogtalan! Ha letörülöm a szenvedők könnyeit, felemelem a lesujtottakat, világosságot gyújtok a tévelygőknek s megvalósítom az emberek közt a boldogság álmát, akkor — akkor visszatérek hozzád, írisz. — És nekem addig is a te boldoságod lesz egyetlen álmom. És utolszor is kijöttek a temetőbe, itt búcsúztak el egymástól. Az ég kéken borult feléjük, midőn az ifjú büszkén tekintve fel s rajongva szólt: — Én az egész emberiségért élek! — És én meghalok egyedül értted, — rebegte a leány. _____Az ifjú távozott a nagy világba s a kék