Pesti Hírlap, 1880. március (2. évfolyam, 60-90. szám)

1880-03-01 / 60. szám

Budapest, 1880.____________________________II. évf. 60. szám. (420)________________________Hétfő, március 1. Előfizetési árak: gg « Hirdetések: Félévre 671,6. ^ ^ ^ JTASrr­ti. POLITIKAI NAPILAP StiSTT küldésére vonatkozó^ felszólamlások * * A " * -L1 1 •­­ Bérmentetlen levelek csak ia­intézendők. . . . V • .-v kT-’ „ műté* ne» SZÉPIRODALMI KÉPES HETIMELLÉKLETTELV­—' NAPTÁR. LÁTNIVALÓ K. képtár ; vasárnapokon d. e. 10­­1-ig fölváltva szett társulat tárlata. [Sugár-ut, saját dig megtekinthető.­­ Közvágóhíd a so­. .. , a gyűjtemények valamelyike; a könyvtár pedig ház.] - Magyar tudományos a Ma­­roksári-ut végén a vám mellett. - Várok» Hétfő katholikus . Albin Nemzeti múzeum. [Muzeum-körut.] minden hétköznapon 9­1-ig. — Országos démia. [Ferenc-József-tér Barát-ház.] — ház a régi a városház-téren, az uj a Lipót­mintottAnn • Albin Nyitva: d. e. 9-1 óráig, hétfőn és csütörtökön képtár [Eszterházy-féle] az akadémia palo- iparm­úzeum. [Sugár-út, a kopaömüve- utcában 24. sz. a.­­ Városi vigadó • ** a természet­­es népraj­zi-tár. kedden és pente­­tájában. Nyitva: vasárnap, szerdán, és pente­­szeti társulat háza«] — Királyi vár és [redoute] az aldunasoron — Állatkert a . . görögorosz: Theodor M. ken 42 ásványtár, szerdán és szombaton a­­ ken 9—1-ig. — Országos képzőmérvé­ várkert Budán, az udvar távollétében mint városligetben. A mai szám tartalma: Próba-mozgósitás. — Politikai hirek. — Az egyesült el­lenzék 8 a párton kívüliek. — Politikai szemle. — Főv. ügyek. — Egyl. és intézetek. — Tud. és irod. — Szin. «és müv. — A nihilismus Chinában. — A francia korona­­gyémántok. — A szultán kéme Damaszkuszban. — A merényletek hazájából. — Revanche. — Az árvíz. — Táviratok. — Legújabb. — Napi hirek. — Közg. hirek. Tárca: A szentgotthárdi vasút. — Regény : A nővérek. (Folyt.) — Vegyes. — Színházak. — Hirdetések. Próba mozgósítás. Nem jó a puskával játszani, mert könnyen elsül; mikor a fejedelmek hadseregeiket a ha­­tárra küldik, könnyen háború lesz belőle. A ke­leti háború is úgy indult meg, hogy Oroszország hadakat gyűjtött Bessarábiában, azok ott tábo­roztak egész télen, tavaszszal aztán átkeltek a Pruthon meg a Dunán. Most is Oroszország hadakat gyűjt Len­gyelországban s ez által fenyegetve érzi magát a hatalmas Németország. Bismarck félhivatalos alapjai úgy irkálnak a háborúról, mintha ez ma­gától értetődnék. Mintha csak az volna a kér­dés , bevárja-e Németország a muszkák és franciák együttes támadását esztendőre vagy pedig előzze meg a szövetségeseket ez idén? És hogy melyikre üssön egész erővel: a fran­ciára mielőtt az orosz neki készül, vagy az oroszra, mivel ez még nem áll ké­szen ? úgy látszik Bismarcknak több kedve van az orosz háborúra, mint a franciára, ám­bár a zsákmány Párisban nagyobb. De Francia­­országtól nincs többé mit elhódítani, Oroszor­szágtól el lehet venni Kurlandot és Lengyelor­szágot Varsóig. Azonban más az indok , igaza lehet a németeknek, hogy a támadó politika nem tőlük ered, hanem a muszkáktól. A német egye­s­­ség kész, a pánszláv egység még nem kész, s a­­ pánszlávok tervei a­mint megölték Törökorszá­­­­got, megsemmisítéssel fenyegetik az osztrák-ma-­­­gyar monarchiát, s akkor egész Kelet-Európa az Adriától és az aegei tengertől Danczigig muszka kézre kerülne. Ily szomszédság nem kellemetes s Németországnak is vannak szláv tartományai. Bizonyos aztán, hogy a szláv és latin fajok szövetsége a németek ellen, mely Párisban és Rómában elfogadott po­litika, az 1870-ik évi háború minden vívmányát veszélyeztetné. Bismarck nem hasból beszél neki adatai vannak. Nem ok nélkül hívja ő vissza Párisból Hohenlohe nagykövetet s nem ok nél­kül jelenti ki lapjaiban, hogy mig Gorcsakoff az ő versenytársa és Miljutin a pánszláv had­ügyminiszter kormányozzák az orosz politikát addig annak békeszeretetében bízni nem lehet s el kell készülve lenni a kettős támadásra. S ezen nem változtatnak sem a cár érzelgős sze­­retete a német császár iránt, sem a nihilisták merényletei. Minden szép szónál és dynasztikus barátságnál biztosabb jele az időjárásnak a kownói erődített tábor. Franciország ellen a német határt védik jó várai Metz, Thionville, Strassburg, Mainz és Kölnn s bár a francia sereg nagy és erős, Né­metország e várakból fél kézzel képes magát megvédelmezni, de Oroszországot csak addig képes másik kezével elpaskolni, mígnem szedte össze egész erejét. S ezért hiszik némelyek Né­metországon, hogy Bismarck Franciaország iránt defensivára szorítkozván, Oroszország ellen fog támadólag fellépni, még­pedig minden békebiz­­tosítás dacára még ez évben. A hírlapi háború, mely már rég megindult ez akciót előkészíteni­­ van hivatva. Hogy mi komoly mi nem, a francia-orosz­­­ szövetségben, nem sokára a Hartmann nihilista­­ kiadatásának kérdése is meg fogja mutatni. Ha lyigákat is láthatunk, a többiektől elkülönítve s gyapjúpokrócokkal letakarva. Ha megkérdjük, hogy mit szállít, a fuvaros igen közönséges hangon válaszol: „dinamitot viszek.“ Az utas természetesen félbeszakítja a tár­salgást s amint csak lábaitól kitelik előre ko­cog a sziklás Liviavölgybe, a Leventinába, hol ezer vízesés s óriási szakadékok fogadják. S fent a sziklák fölött, hova csak erős szemek tekintete hathat föl, keskeny párkányokon, csú­csokon bátor katonák kúsznak elő, a titáni had előharcosai. Velők vannak fegyvereik is; a mérnök háromszögen, az aknász fur, a földmunkás emeli a töltést, és ime a vasútvonal nyoma mint va­lami óriáskígyó simán kanyarog, utánok néhol sziklacsoportok vagy dombok alatt eltűnve, me­lyek átfúrásra, lehordásra várnak, másutt, a meredekeken, vízszintes vonalát csak egyes ka­rók jelezik. Itt híd fog a Tessin folyó fölött átvezetni, annak csak faváza látható meg, amott valami sima sziklacsoport oldalán egyetlen vö­rös vonal hirdeti az emberi megmásíthatlan akaratot. S a vasútvonal nyoma, majd utána maga­s a vonal is, a hegyszajlemek minden incselkedé­­sei dacára egyre tovább hatol. Hiába az út­jába eső szikla, azt ledöntik a munkások, hiába válik a talaj süppedésessé, vagy századéves fák hatalmas törzsökéi, s gyökerei hiába állják el az utat. A legpompásabb fügefák, jávorok és szi­lek áldozatul esnek, némelyikhez történeti emlé­kek fűződnek a svájci nép viharos századaiból, — mindhiába, sorsát egy sem kerülheti el; az ácsok kidöntik, sugár­törzseket széthasgatják, a respublika e kiadást meg nem tagadja, akkor ez nem jelenthet egyebet, minthogy a szövetség annyira megérett, hogy annak egy elvet és egy embert fel lehet áldozni. S nevezetes jele a fenyegető háborús ve­szélynek, hogy nemcsak a muszka csoportosítja haderőit, hanem az olasz is mozgósít. Ez már nekünk szól, nekünk egyenest. Rómából jelen­tik, hogy tavaszra próba mozgósítás lesz. Ez oly költséges mulatság, hogy a deficites Olasz­ország ezen luxust magának meg nem enged­heti, ha nem rejtene mögötte könnyen lefátyo­lozott célokat. Békés címe, a harcias előkészü­leteknek. Tehát már nem többé az Italia irredenta tüntetéseivel és kalandoraival van dolgunk, ha­nem az egész olasz hadsereggel. No nem ije­dünk meg, de nem értjük a tréfát. S ámbár Velencét visszahódítani nem akarjuk s a Trentinoért nem lelkesedünk, az olasz támadás veszélyességét nagyon tudjuk méltányolni. 1859-ben az olasz támadt s a fran­cia vert meg bennünket, 1866-ban az olasz tá­madt s a német vert el, 1880-ban vagy 1881-ben ha az olasz támad, bizonyosan a muszkával fog kelleni megverek­ednünk. A muszka, ha Németországgal háborúba keveredik rajtunk akarja a hadi költséget meg­venni, s arról szó sem lehet, hogy egy közép­európai háborúban semlegesek maradhassunk. Mi békeszerető polgárok vagyunk, de ha szom­szédaink belénk kapnak s ki akarnak rabolni, tehetünk-e egyebet, minthogy védjük életünket és vagyonunkat ? Bizony nem könnyű helyzet s ha hozzá vesszük azt is, hogy Sándor bolgár fejedelem nem hiába jár Szentpétervárt s a keleti kérdés s aztán lesz belőle talpfa, mely felett vonatok fognak röpülni. Pusztulás mindenütt, hova csak nézzünk, mert a földön csak romokból kelhet új élet. Sok ezer megbántott fahulla fekszik a jövő utján. Mig az időbamitotta szikla is halálsápadtra vál­va csillámló bensejét mutatja, mióta a fúró és puskapor hatalma részekre osztá. Sőt egy he­lyen, a daciai szakadékon innen, hol a sziklák minden átjárást lehetetlenné látszanak tenni, s csak a Ticinot eresztik át a mélyen, ott a vas­útvonal csiga­vonalakban kénytelen a magasba hatolni kétszer törve át a szikfalakat. S ott szakadatlanul dörgés és ropogás hallatszik, és minden lövés egy-egy darabot szakít ki a bérc benső részeiből. Óriási mennyiségű az ott el­használt dinamit. A postaúton haladó kocsik minden lépten nyomon megállíttatnak, hogy a robbantásokat bevárják. Egy gyorslábú fiú vö­rös zászlócskával szaladgál föl és alá, hogy em­bertársait a veszélyre figyelmeztesse, melynek a maga legjobban ki van téve. Ak­olonál egyszerre eltűnnek a munkások, és a vasútvonal — ott átfúrják a hegyet, a fő­­alagút ott készül, felette a bérc a fellegekbe hág, fönt rajta örökös a hó, sivár a teny­ész­világ, az állatok közül csak a morga honos. Ott emelkedik egy óriási szikla­fal, abba Suva­­lov nevét ma is olvashatjuk, emlékéül ama győzelemnek, mit muszkáival e borzalmas pusz­taságban a franciák fölött nyert. S ilyen a világ egész Göschenenig hová az­­alagut torkol. E rongyos kis falu pár év alatt egész várossá vált, a munkások benépesiték s a kultúra számos vívmányait honosították meg A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A szentgotthárdi vasút. Örö­vrivalgás és ágyuszó jelentette ma reg­gel, hogy az óriási szentgotthárdi alagút köze­pén összeértek a kétfelől haladó munkások. A szondírozó átütötte az utolsó szirttömeget is, a fúrás befejeztetett. A kis emberek munkás raja nem hiába harcolt a hatalmas természettel s da­cára az iszonyú ellenállásnak, e titáni küzdelem­ben csakhamar diadalra jutott. A munka azért még nincs befejezve teljesen, a dolgos seregre még erős feladat vár. Mérő és számoló mérnökök a hadvezérek, s békés munkások képezik a se­reget ; fegyverül a lejtmérőeszközök, csákányok, fúrók és dinamitlövegek szolgálnak; zászlóik a földmérők póznái; jelszavuk : „át“. Tehát ott a durva vak természeterő, itt emberi akarat és tudomány. A harc egyenlőt­len, az embernek győznie kell minden akadály, gát és ellenállás dacára. Mert a munkás han­gya népet sem a leomló lavinák, sem a sikló jégfolyamok el nem rettentik, mint tovább és tovább hatolnak ők, szorosabbra fűzik a vad el­len körül vasövüket, s kő szivébe mind mélyebbre hatol acélfurójuk. S a hegytetőn folyó iszonyú küzdelemre a völgyben alig vall valami. Bodio lakói, kiket a sziklák már két ízben temettek el, nyugodtan végzik dolgaikat, vagy ernyőik árnyában pihe­nést tartanak. — Giornicoban kissé élénkebb a világ. Az utakon kocsicsoportok vonulnak, irányuk a hegytető, hova élelmet szállítanak az ott dolgozó seregnek. Közönséges, dísztelen ta­ mai számunk 8 oldalt tartalmaz.

Next