Pesti Hírlap, 1880. március (2. évfolyam, 60-90. szám)

1880-03-01 / 60. szám

4 kiirtotta a nihilizmust. A China nihilista korszakából csak a mindent nivelláló egyenlőség elvét tartotta meg, mely most is, mint sehol a földön, Chinában felta­lálható. A francia korona gyémántok. Ez a nemzeti kincs három részre osztható. Egyik régi gyémántokból áll, melyeknek történeti érdeke van. Ezek közt leghíresebb a „Régent“ nevű. E gyűjtemény­ijén csupa művészi foglalatú brillantok úgynevezett „diamants heraldiques“-ok találhatók. Valamennyi a Louvreba vándorol s az ,­Apollo-galérie“-ban állíttatik ki közszemlére. A második csoport csupa oly gyémán­tok­ és drága­kövekből áll, melyeknek műbecsük ke­vés, történeti becsük nincs, de ásványgyűjtemények számára érdekes, ritka példányokat képviselnek. Ezeket a kormány a jardin des plantesben levő természettudo­mányi múzeumban állítja ki. A harmadik csoport csupa műiparcikkek, ékszerek gyémántokkal díszítve színes ékkövek, zománcolt pipere tárgyak, igazgyöngyök, szó­val tárgyak ,,de la pure jouillerie" : értékük 3 millió frankra becsültetik, s ezeket a kormány elárverezteti. A­mi jövedelem lesz belőlük, abból a kormány egy múzeum-alanot Al­it, melynek kamatai kizárólag a fran­cia nemzeti muzeum közt uj tárgyak vásárlására osztat­nak fel. A fenn említett „Régent“ brillantról Saint Simon herceg emlékirataiban következő érdekes jegyzeteket olvassuk : „E követ, melynek nagysága és szépsége párat­lan, 1720. évben a partealesi bányákban a nagymogul egyik hivatalnoka találta. Felismerte benne rögtön a nagy értéket, mely kellően tőkésítve egész életére ké­nyelmet s jólétet biztosító kamatokat hozna. Ezért elha­­tárza, hogy a követ megtartja. Állítólag egy tyúktojás­ba rejte, ez­t megfőzte keményre és gyémántostul le­nyelte. Persze ezután első dolga volt Európába vitor­lázni. A fejedelmek, kiket a gyémánttal megkínált, visz­­szaborzadtak ennek mesés árától, mert ennyi pénze egyiküknek se volt. Végre Angliában kénytelen volt túladni rajta : a vevő Pitt ékszerárus volt, ki 100.000 font sterlinget adott érte. Pitt és Law ékszerészek aztán elvitték a követ Párisba s megkínálták vele az akkori régenst, az orle­­ansi herceget, ki ismert nagy tékozló volt. Ez eleinte szintén ingadozott, végre megalkudott 2 millió franc vételárban, ami részére elég jó üzlet volt, mert a gyé­mánt értéke csak súlyát véve számításba 12 millió fran­kot tesz. így jutott a ritka drágakő Franciaország, ille­tőleg a herceg birtokába s innen kapta a régensről a „Régent“ nevet. A herceg trónralépte után a korona­gyémántok közt helyeztetett el s ott is maradt mai na­pig egy rövid, de eseményteljes időszak hiján. E gyé­mántok összes értéke közel 30 millió frankra rúg. Bár e kincsekből V. Lajos 1471-ben sokat eladott, a drágakövek száma XV.J­ajos trónraléptéig 9547 dbot tett. Volt e királynak egy díszruhája, melyen a gom­bok, csattok, övek, kardmarkolat stb. csupa gyémánt művek valának. 1792-ben, a nagy forradalom alatt a koronagyémántok egy részét, köztük a „Régent“-ot is ellopták a Garde-Meubleből. Ugyanazon év szeptember havában a konvent-minisztérium névtelen levelet kapott mely szerint az ellopott kincsek az ellyséi mezők alléi­ban egy fa alatt elásattak A kormány elrendelte a nyomo­zást s a mondott helyen nemcsak az összes gyémántokat meglelte, de egyéb valószínűleg az arisztokraták palotáiból lopott, kincseket talált. I. Napoleon alatt az ékszerek és gyémántok száma 37393 dbra felszaporodott, mert ő valódi szenvedélylyel gyűjte és vásárolta. Az érték 19 millió frankra rúgott. Azóta sok darab, közte néhány uni­kum „elveszett.“ Ilyen volt a „Sancy“ nevű gyémánt, a „Trója égése“ nevű opál, a „kék gyémánt“ s egy brillant, melyet I. Napoleon minden csatájában magával hordott, de a Waterlooi ütközet alatt elveszítő, számára két Medjidie-tallér erejéig, mely a főparancs­noknál lesz kifizetendő.­­ Az asszony pár nap múlva csakugyan elment a főparancsnokhoz, hogy pénzét fel­vegye. A tábornagy azonban nem fizetett, sőt a nőt kidobatta szobájából, a hadnagyot pedig magához hivatta. Keresték ezt aztán egész Damascusban mindenütt, végre megtalálták egy korcsmában tökrészegen. Kard­ját már beitta s azon a soron volt, hogy egyenruhájá­­jából pár öltönydarabot zálogban hagyjon a csaptá­rosnál. A főparancsnok a korhelyt persze rögtön bezá­ratta. A hadnagy a tömlőéből az őröket ijesztgetve vagy egyéb módon egy sürgönyt küldött magához a szultánhoz ily tartalommal : „Engem börtönbe zártak, mert a színházban ezt kiáltom : „éljen a szultán.“ Fel­ségedet itt már nem ismerik. Itt csak Mithad basát ismerik. Szabadítson meg kérem.“ Ekkor aztán nagy csoda esett. Pár óra múlva egy sürgöny érkezett a főparancsnokhoz Konstantiná­polyból, — maga a szultán küldő. A sür­göny így hangzik: „N. N. hadnagyot bocsássa szaba­don, ön nem ismeri az ő feladatát. Tudósítson távira­tilag, mint áll a dolog.1. Mit felelt e kívánságra a tábornagy, nem tudni. A hadnagy azonban szombaton bocsáttatott. Egész Da­maskus megbotránkozott a történteken s röstelte, hogy a szultán egy részeg filkóval személyes összeköttetés­ben áll s hogy ő török felsége a tömlöce mgnyitását minden további információ nélkül elrendelte. A kormányzó vizsgálatot indított a rejtélyes hadnagy ellen saját szakállára s akkor sült ki, hogy az ipse nem török, de orosz, ki az utolsó hadjárat alatt szökött át a muszkáktól Monkhtár pasa táborába, aztán áttért az izlámra s most a szult­án megbízásából kém­­i­­l­ke­dik a Mad pasa körű A szultán kéme Damaskusban. (Napkeleti igaz történet.) Midhad pasa hir szerint megengedte a damaskusi­­aknak nem rég, hogy egy arab nemzeti színházat építhet­nek. A színház felépült s a közönség váratlan nagy pártfogásban részesítő. E színházban vagy egy hét előtt furcsa eset történt. Adtak egy darabot, szokás szerint zsúfolt nézőtér előtt, s az előadás a közönséget formálisan elragadta. A néptömeg a nagy lelkesedés közben megemlékezett arról, hogy a színház szervezését Mithadnak köszöni s tüntetőleg éljenzé őt. „Éljen Mithad pasa, a mi kor­mányzónk !“ A pasa akkor ép Beyruthban tartózkodott. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a törökök a szultánt egy külön kifejezéssel éltetik.­ „Binniassa“ vagyis „Ezerszer éljen.“ E kitételt a szultánon kívül senki más irányában használni nem szabad. Mikor a színházban a zaj csillapodott, felállt egy török hadnagy és így kiáltott fel: „Ne Mithad, de szultánunk éljen sokáig !“ A közönség izgatott hangu­latában e szavakat provokációnak vette, mely válaszra vár. Egy ifjú török, neve Osman effendi, felállt s igy szólt: „Itt csak Mithad basa létezik, ő éljen.“ A mon­dat értelme s igy fogta fel az egész közönség, nem lehetett más, mint a következő: „Nem mondom, hogy a szultán ne éljen sokáig, de mi most Mithad basára gondolunk, ki sok jóban részesít, azért ő éljen.“ A hadnagy azonban félreérté a dolgot s a szavakból azt eszelte ki, hogy azok a szultánt sértik. Kardot rántott hát s a fiatal törökre rontott. Ez egy széket ragadott fel, hogy a hadnagyhoz sújtsa. De pillanat alatt rendőrök ragadták meg mind­kettőjüket. A tisztet a katonai főparancsnokhoz, Osment a kormányzói palotába vitték. Mindkettő szigorúan kihallgattatott s aztán elbo­csáttatott. Ezzel a dolog elintézést nyert volna, ha nem akad egy érdekes­ utójátéka is. Két nappal a történtek után ugyanis a hadnagy látogatást tett a Venus vulgivaga egyik papnőjénél, mulatott nála hosszú ideig s aztán, mert nem volt pénze a mivel a papnő illetményét leróhassa, váltót állított ki PESTI HÍRLAP. A merényletek hazájából. A fenyegetések folyvást tartanak, három nap dönti el, mennyi üres lárma belőle, menynyi lesz a való­ság. A „Times“-nek azt jelentik Pétervárról, hogy a berlini rendőrség figyelmezteté a pétervári hatóságokat, hogy a nihilisták terve március 2-át azzal ünne­pelni meg, hogy három főutcát fölrobbanta­nak. Az aláaknázás a csatornázásokból indult ki. Azon bíz jár Pétervárott, hogy a cár a jubileum ünnepélyek után azonnal Krimbe utazik, azonban a for­radalmárok előkészületei oly fenyegetők, hogy szándéka kivihetősége a jövőnek titka. Az összes világlapok megbotránykozással szóla­nak a cár leköszönéséről a diktátor Louis Melikov javára. Mert másnak alig nevezhető Melikov diktátorsága, mint a cár leköszönésének. E hó 24-én és 25-én tartottak családi és állam­tanácskozások. Az első tanácskozás jelentéktelen volt, csak a kormányforma milyenségéről folyt. A tanácsko­zásnak egyik tagja sem merte azt állítani, hogy a je­lenlegi kormányforma rész volna Oroszország számára. A másodikon azonban a cár hirtelen véget vetett az egésznek, Loris Melkovhoz fordulva hirtelen e sza­vakkal : — Kedves gróf! Te Oroszországnak s nekem igen sok fontos szolgálatot tettél, békében ás harcban egyaránt megmutatva, hogy hazádat s uralkodódat élted­nél magasabbra becsülöd. A további dicséretek után kijelenté, hogy első tanácsosának nevezi ki és korlátlan hatalmú kormány­zóvá. E szavakat hangosan, de reszkető hangon mon­dotta s erősen megrázta a gróf kezét. Ezzel a tanácsko­zást befejezettnek jelenté ki. Az idő azonban igen kevés arra, hogy Loris­ Melikov gróf valamit tehessen. Négy-öt nap választotta el, most már csak kettő. Holnapután vagy jégberöpül Pétervár vagy gyön­gék a nihilisták. Tehát még két napi! R­evanc­he. Elborult lélekkel ül kódexeinek közepette jó Thallóczy Lajos, s komoran tekint végig a német invá­ziónak walterburgi Wencellintől Sacher Masoch és Stra­­kosch urakig terjedő hosszú során. Ha szembe szállhatna Strakosch és Sacher Masoch urakkal, mint Wencellinnel egy­kor Kupa, úgy bizonyára ő lenne a győztes, karja iz­mai igazi szittya erőtől duzzadozván. Hajh de még csak huszárosan kipödört bajusza végére sem szúrhatta fel őket, régen lejárt az ököljog dicső kora, a kódexek öreg betűi és cirádái beszélnek csak róla. Hah! egy mentő eszme ! „Ha te vered az én zsi­dómat, én is verem a te zsidódat.“ Ha te ide jösz a ma­gyart német szóval traktálni, megyek én németet ma­gyar szóval tömni meg. Felolvasást tartok. Nem is kell olyan messze menni, hogy németet találjak, mint e tisz­telt uraknak, hogy magyart találjanak. Buda lesz a bo­­szu eszköze. Ez volt az előjáték, melyről ik­romi­­snak , be­avatottak tudnak. A felolvasás ma délután ötkor folyt le a buda-újlaki társaskörben. Fiatal tudósunk „Ó-Buda és Buda-Ujlak történetét adta elő. Olyan szépen rábizonyí­totta a buda-újlaki németekre, hogy ők immár magya­rok, hogy a lélek is örült az emberben, de sőt maguk a buda-újlaki németek is úgy megörültek a felfedezés­nek, hogy siettek egy üveg bort és egy üveg szódavi­zet tenni a felolvasó asztalára, a­mit aztán végül egy­másnak meg a hazának egészségére kiürítettek. Dr. Thallóczy Lajos valóban meg is érdemelte, hogy az egészségére koccintsanak. Másfél óráig folyton 1880. mára beszélt, s annyira felkeltette a figyelmet és az érdeklő­dést, hogy a „halbszeitlik“ érintetlenül maradtak, a sör megmelegedett, s Lomniczi úr, a rendőrkapitány, ki az egyik sarokban kompániájával tarokkozott, pagátra „tort les troist“ mondott, s a kis hijja, hogy meg nem csi­nálta, annyira Thallóczyra és nem a játékra figyelt a társaság. Kezdte a római hódítást megelőző korszakon. Bővebben kiterjeszkedett a római hódítás korszakára, a­mikor a II-ik légió lakott ott, t. i. O-Budán, mely a törzsvárosnak tekinthető. Majd a magyarok bejövetelére­­tért át, kiknek későbbi uralma alatt egészen Zsigmond­­k­irályig — a most oly büszke és Budát messze a háta mögött hagyó Pest Budának egyenes fennhatósága alatt állott. A hajdani dicsőség emlegetése jól esett a derék budaiaknak, köztük T­o­­­d­­­h úrnak, Árpád sírja ismeretes keresőjének, ki az „örök kereső“ címet már széles körben és méltán kivívta magának. Egészen a legújabb korig folytatta fejtegetéseit, melyek — mint a fiatal szerző mondta, s amit sajná­­latilag veszünk tudomásul, nyomtatásban aligha fognak napvilágot látni. Térszükemnekünk sem engedi, hogy bővebben foglalkozzunk a felolvasással. A „revanche“ teljesen sikerült. Thallóczy hatal­masan elverte a Strakoschék zsidóját. Ez lejön s a ma­ga magyar származását hirdetve igyekszik propagandát csinálni felolvasásának, Sacher Masoch magyar érzelmei­vel tüntet. Thallóczy nem akar ilyen eszközökkel pres­­sziót gyakorolni. Elmegy a németek közé, kijelenti, hogy ő vad hum­us szemükbe mondja, hogy ők is csep­pentett magyarok, s ezek­­ kocintanak vele. A győzelem teljes. Thallóczy visszamehet kó­derei közé. Német recitátor nem bosszantja többé. Tönkre vannak sdányitva in aeternum amen. Az árvíz. A fővárosban eddig még nincsen aggodalomra ok. A víz lassan nő, s remélhető, hogy a felülről érkező két méter víz képes lesz magával sodorni a megporha­­ngult jeget. Legföljebb az okozhatna bajt, ha a felső Duna jege oly tömegekben érkeznék Budapestre, hogy a margithíd-promontori szorulatban nem volna képes akadály nélkül elvonulni. * A főváárosi szűkebb árvízbizottság ma d. e. 10 órakor Ka­da alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott. A tagok igen nagy számmal jelentek meg. E­n­­n­e­k az ülést megnyitván, utalt a figyelés és őrködés szükségére s javaslata, hogy addig, míg a kétes helyzet tart, a végrehajtó bizottság naponta d­b. 4 órakor jöj­jön össze, hogy mind a vízállás csökkenés esetére, mind akkor, ha a veszély növekednék, megtehesse a szüksé­ges intézkedéseket, s esetleg a permanentiát is ki­mondhassa. Ezen indítvány elfogadtatván, elnök beje­lentette, hogy a mérnöki hivatal tegnap óta állandó éri­­felügyeletet tart, s ma éjjel már minden szivattyú állo­máshoz ki lesz rendelve egy gépész, meg egy sütő, s az anyag is össze lévén hordva, rohamos vízemelkedés­ esetén a szivattyúkat rögtön meg lehet indítani. Az ó­budai ideiglenes védtöltés elkészült. A házilagos építés oly sikeres volt, hogy a rászánt 5000 írtból nem 23, hanem részben 25, részben 26 lábnyira lehetett feltölteni. Ó­ Buda most már a legmagasabb víz­állásnál is biztosan érezheti magát. A régebben megren­delt 20 ponton elkészült Schlicknél, csak második festé­sük van hátra, de most is használhatók, ha a szükség úgy kívánja. Végül — miután a bizottság mindezeket megnyu­gtató tudomásul vette — köszönet szavaztatott Matolay­ Incze és Krause uraknak, hogy a szivattyúgör­pék tart­­ékdíjából a tulajdonosoktól tetemes leengedést sikerült elérniök.* Pozsony, febr. 28. A lágy időjárás követ­keztében a gönyői jég megporhanyósodott s elindult. A jég elvonultát mi is megéreztük, mert a víznek rögtön könnyebb lefolyása lett, ésany­­nyira, hogy néhány óra alatt csaknem egy mé­tert apadt. A veszélyen most már túl vagyunk. A vízállás jelenleg 635 centiméter. •­­ A Berettyó pusztításai. A Berettyóra épí­tett gyaposi, megyei hidat az ár elragadta s teljesen megsemmisítette. A hid megmentésére minden lehetőt elkövettek, de ez menthetetlen volt. Váradról is volt künn két tűzoltó. A két tűzoltó egy napon s egy éjen át védte a hidat többed magával, de az egyre növekedő árral szemben hasztalan volt minden küzdés. A Berettyó különben nem csak itt, de más helyeken is pusztít. Va­lószínű, hogy a tavalyi árvízi események fognak ismét­lődni. * Szeged, febr. 28. A Tisza vize a Maros és Kö­rös folyók rohamos emelkedése folytán szintén nagy mérvben árad. Tegnapra 15 hüvelyk, mára 16 hüvelyk áradás észleltetett Szegeden. Jelenlegi vízállás 11 láb 7 hüvelyk. Tavaly ugyane napon 23 láb 8 hüvelyk víz­állást jegyeztünk. A tavaszias időjárás következtén már a jég is megindult Szeged alatt és, úgy látszik, még az alacsony vízállás idején fog elvonulni nagyobb baj, nélkül.

Next