Pesti Hírlap, 1880. június (2. évfolyam, 150-179. szám)
1880-06-01 / 150. szám
Budapest, 1880. II. évf. 150. szám.500. Kedd. junius 1. Előfizetési Árak a képes heti melléklettel együtt: Egész évre.........14 frt — kr. Félén®................. 7 „ — „ Negyedévre.... 3 „ 60 „ Egy hóra............. 1 „ 20 „ —6— Egyes száma heti melléklet nélkül helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. A képes melléklet különlegess évre ............................4 frt félévre......................2 , negyedévre . . . . • 1 „ Egyes számára 8 kr. Százalék zen adatik. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. . . . (VHVV.7-cT . ) SZÉPIRODALMI KÉPES HETIMELLÉKLETTEL.V^wvi^7 Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utca 7. s. em„ 5 ajtó, hova a lap szellemi részét illeti minden közlemény intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok via tea nem adsun» Kiadó hivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz., tova az előfizetések és a lap szét*küldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Hirdetések: a kiadóhivatalban vétetnek fel ft A P Tft. LÁTNIVALó K. képtár ; vasárnapokon d. e. 101-ig fölváltva szett társulat tárlata. [Sugár-ut, saját dig megtekinthető. Krszvágóhid apa gyűjtemények valamelyike, a könyvtár pedig ház.] - Magyar tudományos ak aréksári-ut végén a vám mellett. - Táros-Kedd fcatholikus : Gratiana Nemzeti muzeum. [Muzeum-körut.] minden hétköznapon 91-ig. — Országos démia. [Ferenc - József -tér saját ház.] - ház a régi a városház-teren, az ut a Lipót ut . Tera.,Tn Nyitva: d. e. 9-1 óráig, hétfőn és csütörtökön képtár [Eszterházy-féle] az akadémia palo- Iparmuzeum. [Sugár-ut, a köpzömfivé- utcában 84. sz. a. Városi vigadó • preteriaHB . i.razm. a természet- és néprajzi-tár; kedden és péntek tájéban. Nyitva : vasárnap, szerdán, és pénzészeti társulat háza»] - Királyi vár és [redoute] az aldunasoron - Állatkert • B görögorosz: Ephr. k«H M ásványtár, szerdán és szombaton a ken 91-ig. - Országos képzőművé- vártért Budán, az udvar távollétében mint városligetben. A mai szám tartalma: A hazug pithosz. — Pol. hírek. —Főv. ügyek. — A tisztelt házból. — Egyl. és vitéz.— Tud. és irod. — Színház és művészet. — Ismeretes adatok. — A londoni tisztelt házból. — Táviratok. — Napi hírek. — A közönség köréből. — Törvényszéki csarnok. — Közg. hírek. — Szinl. — Tárca: Széchenyi István levelezése Tasner Antallal. — Regény: Az Amerikai. (Folyt.) Budapesti értéktőzsde. — Hirdetések. „Antonius“ halotti beszédére. Elmondá „Antonius“ a halotti beszédet. Hagytuk beszélni. Békités helyett szózata izgatás volt. A halál sötét látványában nem a földi harc nyugasztaló végét s tanulságait, de a visszatolás alkalmát ismerte és használta fel. Áldozása nem engesztelte, de boszura hívta fel az isteneket. Mégis hagytuk őt, hadd beszéljen. Engedtük szólani a részvét, a gyász nevében s eltűrtük, hogy az elfogultság, a gyűlölet nevében szólt. Hallgattunk, mikor a szánalmas sorsú ember tetemén a sebeket elszámlálta s a szenvedéseket festé, miket e sebek okoztak. Hallgattunk, midőn a sebek okozóit kutatta s a halálba üldözés vádjával az ellenzéki sajtót illeté. A temetés szent alkalom; koporsó felett mérkőzni szentségtörés lett volna. A közrészvét, melyben mi is osztozánk, megkövetelte a maga jogát, hogy zavartalan, szabad kifejezést nyerjen könyben, koszorúban, halotti beszédben, nekrológban, ib jogot tiszteltük. Ma már megtörtént a végtisztesség, a koszorús koporsóban őseinél fekszik már a szerencsétlen, fiatalmagyar féúr. A ravatalt szétszedték, a gyertyákat eloltották, a fekete kárpitok nem takarnak el többé ajtót-ablakot. Jöjjön napvilág a félhomály helyébe , mutassa meg az „Antonius“ vádjának valódi mivoltát! Hogy hangzott a vád ?____________ „Összeszövetkeztek, titkos inquisiciót rendeztek, hadi tervet csináltak, vádoltak és ítéltek, magukat megtették araeopágnak, körül kerítették az áldozatukat, míg minden ajtót elzártak előle, kivéve a kriptaajtót. Megvesztegették a legfőbb ítélőbírót, a közvéleményt megvesztegették a pártpolitika tudás pénzével.“ E vádakba foglalt cselekmények dátuma nem oly régi, hogy ne emlékeznék rá jól minden ember, maga „Antonius“ is. Vagy elfeledte már a bécsi rendjelpört, mikor az államügyész az osztrák jury előtt azt vágta arcába a magyar nemzetnek, hogy a rendjel-szédelgést egy magas állású magyar parlamenti tag s egy még magasabb állású magyar államférfi befolyása közvetite? A közvélemény akkor nálunk felháborodva követelte, hogy e „magas állású“ urak megneveztessenek, nehogy a korrupció szégyene a nemzeten száradjon. A sajtónak, mely a közvéleményt szolgálja kötelessége volt kifejezést adni annak, mit a közvélemény sürget. Az ellenzéki sajtó megtette kötelességét. Mit tett a kormány ? Hallgatott. Mit tett a kormány sajtója ? Hallgatott. A bécsi államügyész sértő vádját se meg nem cáfolták, se meg nem torolták. Ez már korántse a türelem erényének gyakorlása, de az erköcsi érzéketlenség türhetlen jele volt. A megsértett nemzet elégtételt követelt : nem adták meg neki. Csak titokban suttogtak a beavatottság hírében állt, tehát szavahihetőnek tartott emberek egy nevet, — erre a névre kenték ők a gyanút. Ez csak gyanú volt, de oly néven s oly állású emberén, ki nem hagyhatja magán a gyanúnak látszatát se száradni. Járta hát a mende-monda agyanús üzelmek“ embere felől. Fellépett ellene , vagy mellette valaki a kormánypártból ? akadt ott egyetlen „spártai,aki az igazság felderítését sürgette volna, tán ép a gyanúsított ember érdekében ? Nem. Ezzel az állapot még türhetlenebbé vált. Az ellenzéki lapok közül ekkor egy magára vállalta a szerep ódiumát s megnevezte nyíltan azt, kit titokban sokan gyanúsítottak. Figyelmeztetés volt, kemény, de egyenes őszinteség. Használt valamit ? Érkezett rá cáfolat ? Nem. A kormánykörök mintha megzsibbadva lettek volna, úgy hallgattak. A figyelmeztető hírlapíróhoz mindössze elküldtek két párbajsegédet oly felszólítással, hogy bizonyítsa be vádját tíz nap alatt, különben rágalmazónak fog nyilváníttatni. A hírlapíró a határidőre képes volt hivatkozni pár „gyanús üzlet“-re s gyanússágukat hiteles okmányokkal bizonyítá. Nem álltak összefüggésben a render-üzletek, de „gyanússáguk“ nyilvánvaló volt s a közvélemény figyelme most ezek felé fordult. A vád formulázva jön s cáfolatra várt. Ki ne örült volna annak, ha megcáfoltatik ? Megcáfolták ? Rendeltek vizsgálatot ? Kerestek becsületbiróságot ? Nem. Az „Antonius“ ugyan megpendíte egy parlamenti bíróság eszméjét, de minden személyes befolyása dacára eszméje nem fogadtatott el a döntő körökben, ott azt mondták, hogy az egész személyes ügy felvetése politikai támadás jelentményével bír s azért visszautasítandó. Ignorálták az ügyet s cáfolat helyett a politikára terelték át. De ez nem tartott tovább pár napnál : ekkor a kormány egy nagyot forditott köpenyén s a megtámadott magas állású államférfiút elégtételszerzés, jogorvoslás, az el- Aal számnak. S oldalt tartalmaz. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Széchenyi István levelezése Tasner Antallal. A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. Kegyelet, kiváló honfitisztelet érzetével fogadja a jelen nemzedék mind azt, mi Széchenyi István örök emléke körül újabb és újabb fénykort önteni hivatva van. S miért van az mégis, ha a közelmúltak emlékein révedez a jobb korról álmodozó politikus, az iparos, a gyáros, a földmivelő, nem talál megnyugvást a múltakon, szédül a jelen sötét látkörében, s álmait szétveri a sejtelem kínos ébredése, mely a jövő ködös homályában hiába keresi a nemzeti nagy alakok teremtő szellemét, mint az a legnagyobb magyaré is volt? Vagy talán nem tud már tettre lelkesülni a múltakon merengő ivadék ? De igen! szavakra lelkesül az ifjúság, a nép verejtékkel barázdált földjét e hazának szive mélyéből szereti, de a kisértetes szellem, mely a hatalom, a kormány légkörében, a korruptio fertőző alakjában szédítő táncot jár felettünk, a hiúság, a dicsvágy piros bársony székein csak az önhittség, az ámítás szűk határai között engedi mozogni azokat, kik hivatva lennének lelkesülni a múltak emlékein s vezetni a szavakra buzduló ifjúságot, a honát szerető népet, a legnagyobb magyarhoz, annak alkotásihoz, tetteihez , s még ragyogóbbá tenni ama fénysugár a mit óriás alakja körül font a kegyelet, a honfi tisztelet. Balga gondolat. Hiszen fennáll már az érc szobor, a főváros fölött lebeg mentő szelleme, fennen hirdeti, minő legyen a magyar. A felkorbácsolt képzelet agyréme hallja a szobor körül és a fedetlen ércfő felett a viharzó szél zúgásában a harcoló szellemek zaját, mely a múltból a tiszta lélek, a nemes szív, az önfeláldozás, a nemzeti érzület fegyvereit vitte a csatasíkra, s küzd a jelen szószegés, ámitás, megfélemlítés, megvesztegetés, a korrupció sima tőre ellen. Badar beszéd a malaszt mit az egyes a társadalomtól, a társadalom a nemzettől, a nemzet az államtól, az állam a kormánytól vár, nem késik már sokáig az éji homályban; van dicsősége az egyesnek, korszelleme a társadalomnak, jelesei a múltból a nemzetnek, iránya az államnak, s bölcsessége a kormánynak, s mindez nem a nép egyetemét képezi-e ? mely magyarnak vallja magát. Forever ! Él a múltakkal, ki a múltnak él, annak jelene nincs, hiába várja a jövőt. S mégis ez a nép az, mely áhitattal néz a múltba vissza, kegyelettel ragad meg mindent, mi a nagy névhez fűzi létét, gondolatát, szive vérét, ha azon hideg érc szobor bűvkörébe lép, mit a nemzeti lét közel múltja a jelen század legnagyobb magyarjának emelt. Les mortels sont egaux, je n’est pas la naissange, Test la seul vertu, qui fait la difference, s Voltairnek igaza volt. Ha mi is azok közé tartozunk, kik a múltak emléke után rajongva kegyelettel borulnak az oltár kövére, mit a magyar nemzet Széchenyi István emlékének emelt, nemcsak a hála szózatát követjük, melynek iránta minden szivben élni kell; de késztet erre azon ok is, hogy őt nemcsak mint államférfiút, bátor katonát, a tudóst, a haza fiát, az áldozatra kész óriás szellemet, alkotó erőt, s mint legnagyobb magyart ismerjük, hanem mint embert, családapát, a gondos gazdát is ama pongyolában, melyben őt még eddig kevés ember látható, melyben a nemzet legnagyobb fiát a köznapiság még érdekesebbé teszi, s a prózai élet mozzanataiban is a a nagy szellem fensége mutatkozik, s legtitkosabb gondolatának nyilvánulása egymásba fűzött láncszemét képezi azon eseményeknek, megvilágító magyarázatát azon korszak alkotó nagytényeknek, melyeket „Huszonöt év Magyarország történetéből“ cím alatt ismer minden magyar, ki lelkesülni tud a múltak alkotásain. Ki ne óhajtaná Széchenyi Istvánt ismerni köznapi köntösében is, látni őt prózai életében, benézni belvilágának rejtekei közé, hol mint embert, mint családfőt, mint közpolgárát a hazának épen olyan nagynak, oly nemesnek találjuk, mint a nyilvános élet küzdterén vívott szellemi harcában. A magánélet szentélyébe nem vezetheti a kíváncsiság lépteinket, mert hozzá csak a tisztelet és kegyelet érzetével közeledhetünk, s ez az, amiért minden oly mozzanatot, mely Szé-