Pesti Hírlap, 1880. június (2. évfolyam, 150-179. szám)

1880-06-15 / 164. szám

sak hirtelen el kellett utaznia fürdőre súlyosan beteg férjéhez. Az elhalasztott bohózat helyett ,,Bakkácscsó“ kerül szinre, * (,,T­­tilla hadnag­y“-o­t) Rákosi Jenő és Paks Ferenc víg­operáját Békés­ Csabán nemrég kétszer egymásután rendkívüli tetszés mellett adták elő. Buda­pest után ez az első színház, mely műsorába felvenni sietett.* (A nemzeti színháznál) jövő heti elő­készületre kitüzettek : 22. Hugenották, B­e­r­t­e­l­1­i Steinher k. a vend. ját. 23. Csőd. 24. A korona gyémántjai. 25. Ibolya faló. 26. Teli Vilmos, B­á­c­fa­lé­r R. k. a. vend. ját. Arno­­d-E 1­f­i­n­g­e­r. 27. A szerelem bolondjai. Uj betanulással. — Az újakból: Cymbeline. Philemon és Baucis. Opera. Rokokó. * (Sarah Bernhardt) múlt csütörtökön kö­tötte meg amerikai vendégjátékaira a szerződést Habay newyorki színigazgatóval. A vendégjátékok november hónapban kezdődnek meg, a művésznő minden fellépésé­ért 2500 frankot kap s egy-egy est 15,000-ig ter­jedő bruttó bevételének­­/j­ át, az azonfelüli bevételi összegnek pedig még felét. A művésznő és három tag­ból álló kíséretének úti költségeit az impresario vise­­lendi, azonkívül hetenként 1500 frankot fizet szállás és egyéb díjakért. Az impresario százezer frank előleget fizetett Sarah Bernhardtnak, ezenkívül kétszer annyit tett le egy londoni bankháznál kezesség gyanánt. ♦(Paul de Saint Victor) a „Moniteur“ rendkívül szellemes szini bírálója, ki több lángoló haza­fias könyve által szerzett magának Franciaország határain kívül is hírnevet, legújabban „Les deux masques Tra­­gédie-Comedie“ cím alatt adott ki egy vastag kötetet, mely egy nagyobb mű első kötetét alkotja. Ez első kötet 503 lapon a görög dráma történetével foglalkozik, azonban cask Aeschylus van még benne méltatva, s egy valóban elra­gadó kecsességű­ bevezetést tartalmaz a dyonisi istentiszte­letről, mely a görög dráma alapját kép­zi. A második kötet alkotja az első rész befejezését s ez Sophokles, Euripides és Aristophanes műveit fogja méltatni, futó pillantással a hindu drámára s különösen Kalidasára, „Sakuntala“ költőjére. A második rész első kötetét Shakspere, a zárkötetet pedig a francia dráma méltatása fogja al­kotni. Az eddig megjelent testes kötet minden tekin­tetben kitűnő, szellemes munka, világos tárgyalással, s valódi költői felfogással. * (Az orosz színházak) a négy hónapi ud­vari gyász alatt mind zárva vannak. Az orosz színpa­dokhoz szerződött nem csekély számú német művészek és művésznők e körülmény folytán meglehetős kritikus helyzetbe jutottak. * („A kis menyecske“) Lecoq kedves ze­­néjű operettje csaknem három évi pihentetés után ismét feleleveníttetik a népszínházban. A darab még e héten szinre kerül új szereposztással; a régiek közül csak Kápolnai és Solymosi tartják meg szere­püket. A címszerepet Komáromi Mariska, Lukréciát C­s­a­t­a­i Zsófi, a podesztát Vidtor, Montefiaszkót Komáromi Jenő, Teobaldót S­i­ó Irma, Beppót Uj­­v­á­r­i, a korcsmárosnét pedig H­a­r­g­i­tt­a­i Anna fogja játszani.* (S­i­p­o­s­s Antal) tegnapi névünnepe alkal-­­­mából zeneakadémiájának tanítványai gyönyörű album­­í­mai lepték meg. Az album fekete maroquin bőrbe van kötve, arany díszítményekkel kék bársony alapon, elő­­részén az ünnepelt monogrammjával. Első lapján e sza­vak állanak : „Sipos Antalnak szeretet jeléül tanítványai 1880. jun. 13.“ ; azután következnek egyenkint és cso­portokban az összes tanítványok fényképei. A díszalbum Morzsányi derék iparosunk műve, a fényképfelvételeket pedig m­ndnyáját Kozmata Ferenc Hdv. fényképész esz­közölte. Siposs a csinos beszéd kíséretében átnyújtott albumot meghatottan köszönte meg. * (Blaháné asszony) közreműködésével Gyöngyösön e hó 27-ikén nagy hangverseny tartatik, melyen Blahánén kívül Odry Lehel, Bertha Sándor s ifj. Almássy Miklós, a ki állami ösztöndíjjal jul. 5-én Liszthez s azután a brüsszeli zeneünnepélyekre utazik) s Komócsy József vesznek részt. A hangverseny után bál tartatik, s az elnyomott munkások a kitűzött célt titkos aszo­­ciációk által igyekeztek elérni az állam háta mögött. A dolog azonban elárultatott s Napóleon egy ideig üldözte e titkos társulatokat. Később azonban engedményeket tett és még utóbb az aszociációk humánus céljainak előmozdítására államsegélyt is adott. — Ily társulatok száma a csá­szárság idején 60—70 volt, titkos társulat azonban jó­val több. Alakult aztán az aszociációk köréből egy bizott­ság, melynek feladata volt a munkások és munkaadók közti viszályokat kiegyenlíteni. E bizottság most is mű­ködik és már számos kitörő félben volt munkaszünete­lést megakadályozott. Hogy a vezetők gyakorlati céljai közül egyet em­lítsünk, a francia munkáspárt pár év előtt megoldá a vezetők által fölvetett lakás­kérdést. Belátták, hogy a tiszta, egészséges lakás egyike a munkások anyagi és erkölcsi jólétének előmozdítására való legfontosabb esz­közöknek, m­ily lakások hiánya erkölcstelenséget és nyomort szül. Nem sok fáradozás után alakítottak egy részvény­társulatot, mely Párisban, utóbb a vidék gyárvárosaiban laktanyaszerű épületeket emelt 5—600 munkás állandó befogadására. Azért említjük ezeket, hogy a magyar munkáso­kat figyelmeztessük hasonló gyakorlati célokra, melyek az ő sorsukon bizonyára javulnak. Ha ily céloknak szol­gálatára használják fel szabad idejüket s tartalék ere­jüket, nemcsak önmaguknak, de a társadalomnak is jó szolgálatot tesznek,­­ mert tűrhetővé teszik az alsó néposztály sorsát s megmentik a társadalmat a be­teges szocialista tanok veszélyeitől. A munkás-egyletek s a munkás kérdés Franciaországban. (A budapesti strike alkalmából.) Mennyire eltérő a munkás-kérdés Angliában és Franciaországban ! Ott a tőke és a szerzett vagyon jo­gait mindenki tiszteli s a munkás nem opponál e jogok ellen, csupán méltányos alkut akar a tőkével kötni, hogy a kamat haszonból, melyben munka és munkás nélkül nem részesülte, a munkás a maga részét meg­nyerhesse. Ha az angol munkás strikeol, az csak a ha­szonjárulék quotája miatt történik, mely a viszonyok szerint természetszerűleg hol száll, hol emelkedik s az okos tőkebirtokos vagy munkaadó mindig kiszámítja s kifizeti önként, a bőre, fukat pedig megvárja, míg mun­kásai őt egy kis btrike-al erre kényszeritik. A francia munkás nem éri be a quotával, neki a tőke ellen is kifogása van : égbekiáltó igaztalanságnak tartja, hogy a munkás a haszonkeresé­ben csak testi vagy szellemi erejét veti latba, tőkéje pedig nincs. Az­ért gyűlöli a tőkepénzest s ellene ligára lép sorsosival s mert magát igy is gyengének érzi a tőke hatalmával szemben, szövetségébe igyekszik védni a többi államok munkás­ kontigensét is és megalakítja velük a kommu­­nardok ligáját, az Internationalet. Az Internationale ábrándos elméleteinek izgató terjesztőivel s a terjesztés káros eredményeivel ezúttal nem foglalkozunk. Ez elméleteket a jogállamok soha elfogadni nem fogják s a kormányoknak kötelességük a propagandát elfojtani, mellyel semmiféle kompromiszszum sehol és soha nem lesz lehetséges. Vannak a francia munkásvezetők közt gyakorlati érzékű férfiak, kik megvalósítható célok felé töreksze­nek, hogy a munkások hely­ere javítassék. Ezek törek­vése jogosult s az államhatalom részéről minden támo­gatásra méltó. 1848-ban a francia nemzetgyűlés elfogadta a tör­vényt, mely a munkásokat műhelyek szerint testületekre osztá s az önsegély céljainak újjászervezte. De az ál­lamcsíny e szabadelvű humánus kísérletnek nyakát törte I * A cárok fekete lovagja. (Nem rémes történet.) Amint nálunk szokásban van, hogy a tábornokok temetésén egy páncélos lovag megy a halottas kocsi előtt, úgy az orosz uralkodó­ház temetés pompáinak elengedhetlen kelléke az, hogy egy teljesen fekete pán­célos lovag nyissa meg a temetési menetet. E fekete lovag közvetlenül a zászlóvivők után lépked, hatalmas fekete sisakkal fején, nagy lengő fekete tollbokrétával, fekete kar- és lábpáncélokkal, keztyűvel, egyszóval tető­­től-talpig koromszinü vasöltözetben, míg jobbjában egy fátyollal átkötött széles meztelen pallost visz, hegyével a föld felé fordítva. Szó a mi szó, de e vasöltönyben megtenni azon utat, mit a hivatalos udvari ceremóniák meghatároznak, nem épen gyerekjáték. E célra ép azért a legerősebb emberek közül válogatják ki lovagukat az udvarmeste­rek, és rendkívüli szív- és egyéb erősítővel dúsan el is látják. A szegény fekete lovagnak órahosszant kell előbb a néptömeg hullámzása szerint el-elsodorva a ne­héz fegyverzetben álldogálnia, majd a palotától a várig a meglehetős hosszú utat gyalog, szép lassan léptetve megtennie, folyvást jobbjában tartva a súlyos pallost. E szegény fekete bakterekről sok adomát beszél­nek Pétervárott, többek közt azt is, hogy Miklós cár temetésén a fekete lovag szerepét egy kéményseprő adta, kinek azonban vállalkozási kedve erejével aránylag fogyott el s végre is az után összerogyott,­­ úgy kel­lett elvitetni. A jelenlegi cár első fiának temetésén a lovas testőrezred egy trombitása állotta ki a fekete tortúrát a kéményseprőnél jóval több sikerrel. Ki bújt az idén a szerencsétlen lovag vas öltö­nyébe, senki sem tudja. Annyit láttak, hogy egy városi rendőr ment a támolygó lovag mellett, és folyvást bá­torította a boldogtalant. Azonban a sok biztatás is csü­törtököt mondott végre, a kegyetlenül megkínzott boldog­talan, midőn már a vár előtt helyet foglaltak, elkezdett jobbra-balra szédülni s erősen igénybe vette a rendőr nemcsak erkölcsi, de anyagi támogatását is. Utoljára is odaadta a nagy menykő pallost a rendőrnek s ő maga a menethez tartozó egyik szekérhez vánszorgott, s annak fedele alá betuszkolták valahogy a jobb sorsra érdemes, igen szánandó állapotban levő fekete baktert. Ott aztán benn sisakját szedték le először róla s a kintól sápadt arc világosan elárulta, hogy bár a Torquemada által bámulatos rendszerré kifejtett kínzások el vannak tö­rölve, e szerencsétlen ember még Torquemada rendsze­rét is enyhülésnek tartaná a rámért csapás után. Hogy a szegény rendőr mit csinált a kezébe nyomott nagy pallossal, hogy szolgáltatta azt be illeté­kes helyen, arra vonatkozó hiteles okmányok nem ju­tottak kezeinkhez, hegyeire, a bakák fel-fel sóhajtottak az égre: „adj uram isten esőt, de most mindjárt.“ Néha a jókedvű bakát is szereti az isten. Meg­eredt a várva-várt eső, megnyíltak az ég csatornái. De erre meg a tábori sátor-ponyva haragudott meg, olyatén gondolkozott: „Jó ég, ha te kinzol engem, ki alattad vagyok, én is kínozom azokat, kik alattam vannak“ és mit neki Hecuba, áteresztette, ránk bocsátotta az áldott égi nedűt. Mit volt mit tenni, mentünk a kan­tinba és három napi eső után megunva az egyhangúsá­got a balra, ismét a pörkölő napot kívánta, azt az áldott jó időt, mely meghozza a munkát, fáradságot s ad jutal­mul jó egészséget és édes nyugalmat. Ilyen a mi tábori életünk ha másszuk a hegyet, szidjuk azt s kérjük az esőt, ha áztat az eső, szidjuk azt és keressük a hegyet. Innen-onnan egy hónapja lesz, hogy a Schmerling ezred Budapestről kivonult a pilis­csabai vadregényes fekvésű táborba. A fővárosi sajtó röviden registrálta a táborba vonulás tényét, meg sem említve azt, hogy a Schmerling ezreddel egyszersmind körülbelül száz ön­­kénytes búcsúzik el egy hosszú hónapra a fővárostól. Mi önkénytesek nem törődve eme mellőztetéssel, vígan­­ hagytuk oda Budapest poros légkörét azon reményben,­­ hogy az önkénytesek nagy száma elég biztosítékot nyújt­­ arra nézve, hogy tábori társas életünk élénk legyen.­­ Sajnos, hogy reményünk eleinte nem igen kecsegtetett a teljesüléssel. A tele borjú, meg az üres tárca épen nem ténye­zői a vidám életnek. Hozzá­járul még az a furcsa kö­rülmény is, hogy a tele borjút könnyebb viselni, mint az üres tárcát. No de a tele borjú viselését, most már megszok­tuk, az üres tárcát is megtelítette az apai gyöngédség, melyet bizonyára a tábori viszontagságos életnek baka módon való ecsetelése provokált. így aztán a hangulat mindig vidámabb lett, úgy hogy a napokban a teljes egészségében visszaért jó kedély arra ösztönözte az ön­­kényteseket, hogy vasárnap f. hó 6-án egy nagyszerű b­akaünnepélyt rendezzenek. Tereb főhadnagy és Nemes hadnagy vállvetve a rendező bizottsággal , Ziska Menyhért, Cancrinyi, Molnár és Koller önkénytesekkel olyan programmot állítottak egybe, melynek már olvasására is kacagás fogta el az embert. Volt a programmban miniatűr katona-banda, zsákba bujtatott bakák versenye, nagyszerű lóverseny­paródia, gymnasztikai előadás három cirkuszi clownból besorozott baka által, stb. Végül az önkénytesek dalár­dája énekelt el egy pár szép magyar dalt. Az előadás­ban részt vett bakáknak különben jutalmak osztattak ki kecses női kezek által és mindezek után a tisztek és önkénytesek körében megeredt a táncmulatság, melyhez a zenét az ezred, illetőleg Hulka karmester kitűnő bandája szolgáltatta. Az előadást hangos jó kedvvel nézték végig úgy a brigadéros Winterhalder tábornok­ai s ennek csa­ldja, valamint általánosan kedvelt ezredesünk : Ettner és a többi törzstisztek és ezeknek családjai. Budapestről jelen voltak: Menyhárt, Antal ur és családja, Ma­­tavovszky Arthurné, Gullner Gyuláné urhölgyek, Hoffmann Mariska kisasszony. Voltak Pilis­ Csabáról többen, így Köpf Dóra és Berta kiasszonyok, az ura­dalmi számtartó bájos leányai. A közel fekvő Tinyéről, Zsámbékról is többen jöttek megnézni a baka mulatsá­got és mindnyájan bizonyára azon meggyőződésre jutot­tak, hogy a hagyományos bakahumor még nem fogyott ki, hanem bármely nehéz körülmények közt is hírnevé­­hez méltóan nyilvánul. _________________________Egy önkénytes. A pilis­csabai táborból. (Saját tudósítónktól.) Szép a hegyes vidék, kellemes mulatság árnyas völgyben heverve bölcselkedni a „dolce farmiente“ felett. Ezt tudtam, de hogy az árnyas völgy a meredek hegy alján konok ellensége is lehet a katonának, azt csak ak­kor tudtam meg, mikor mars­adjustb­ingban felkapasz­kodtam a meredekre, aztán néztem, mint gúnyol a völgy, az erdő mint ki és csalogat, csak azért is, mert a kapitány úr azt parancsolta, hogy azt a másik, még magasabb hegyet másszuk meg. A torkunk kiszáradt, de azért vizet nem találtunk, a lábaink kimerültek, de azért nem ültünk le. Keményen sütött a nap Pilis­ Csaba Divat. Az emberi természet, különösen a nőknél soha se tagadhatja meg magát. Szeretjük ami ragyog , s örül szívünk, ha aranyat látunk, legyen bár hamis az. Ki csodál­koznék tehát afelett, hogy újabban az arany nagy hódításokat tesz a divat terén. Elegáns nyakkendők már alig képzelhetők arany hímzés nélkül. Londonban pedig a Hyde-parkban hódító szépségek aranyfonallal vegyest fonott barna szalmakalapokat viselnek. Ez pompásan ragyog a napban, s igen érdekes árnyat vet az arca. „Vieil­or“ színű szalmakalapok is divatosak. Diszítésül arany zsinórt és aranycsipkét használnak ; ez utóbbit különösen a fekete szalmakalapokon kedvelik. * A kalapból és rendesen bodrozva, ráncolva vagy pliszírozva készül. Ez ízlés dolga. De a színnek és anyagnak összhangban kell lennie a kalap külső díszítésével, mert a divatos kalapformák mindig látha­­tóv­á teszik a bélésnek egy részét. Legelegánsabb bélés atlaszból, foulardból, fekete vagy sötétszínü selyem­bársonyból készül. Újabban a halvány, fehérített szalma­­színü creppet és mullt is megkedvelték hölgyeink. Ez sokkal könnyebbé, légiesebbé teszi a kalapot, s gyakran az arcnak szende kifejezést kölcsönöz. Már­pedig min­den ruhadarabnál az a legelső kérdés, mily hatással van az arca ? * Az utazókalapokról mint mindig, úgy most is elmaradhatlan a hosszú fátyol. Sajnos, azon ízlés­telen divat, mely­nek a sárgán szegélyezett kardinál vö­rös napernyőket köszönhetjük, e fátyolokat is hatalmá­ba kerítette. Németországban most minden lépten-nyo­­mon látunk oly utazó hölgyeket, kik rendkívüli érde­kességet és eleganciát látnak abban, hogy kardinál-vörös illuzion-fátyolt tűznek kalapjaikra. Mi nem osztjuk e balvéleményt. A vörös fátyol nemcsak ízléstelen, de egészségtelen és mezőn, hol bikákkal találkozhatunk, v­b-

Next