Pesti Hírlap, 1880. július (2. évfolyam, 180-210. szám)
1880-07-15 / 194. szám
Budapest, 1880 Elöl set és árak a kapea hetimelléklettel együtt: Egész évre.........1* frt — kr Félévre................ 7 ,, — ,, Negyedévre. ... 3 #, BO ,, Egy hóra............ 1 ,, 20 „ —°— egyes száma heti melléklet nélkül helyben 4 kr, Vidéken 6 kr. A képes melléklet külön egész évre .............................4 frt, félévre.......................................2 „ negyedévre . . . . • 1 „ Egyes szám éra 8 kr. Százalék nem adatik. m a r ti k. Szerda katholikus Bonoventura . protestáns : Bonoventura , görögorosss * Mária látnivaló k. Nemzeti mmenm. [Muzeum-körút.] Nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfős, ób csütörtökön a természet- és néprajzi tár; kedden és pénteken az ásványtár; szerdán és szombaton a képtár ; vasárnapokon d. e. 10 —1-ig fölváltva a gyűjtemények valamelyike ; a könyvtár pedig minden hétköznapon 9-1-ig. — Országos Léptár [Eszterházy-féle] az akadémia palotájában. Nyitva : vasárnap, szerdán, és pénteken 9-1-ig. - Országos képzőművésszéti társulat tárlata. (Sugár-út, saját ház.] - Magyar tudományos akadémia. [Ferenc - József- tér saját ház.] - Iparanazeniu. [Sugár-ut, a képzőművészeti társulat háza.] Királyi Víz és I várkert Budán, az udvar távollétében minCsütörtök julius 15. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utca 7 . em., ajtó, hova a lap szellemi részét illető, minden közlemény intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadhatnak el. s Kéziratok vissza nem adata Kiadó hivatal Budapest, nádor-utca . sz., hova az előfizetések és a lap ?név küldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Hirdetések : a kiadóhivatalban vétetnik téldig megtekinthető. — Kézvágóhid a proklárint végén a vám mellett. — VárOsiház a régi a városház-ben, az uj a Lipótutcában »4. sz. a. Városi vigadó [redoute] az aldunanoron —illáikért a városligetben. fi. évf. 194. szám. fő II ) POLITIKAI NAPILAP. SZÉPIRODALMI KÉPES HETIMELLÉKLETTEJJ^S^ a mai szám tartalma: Magyar hírlapirodalom. - Pol. hir. — Föv. ügyet. — Egyletek és intézetek. — Tud. és irodalom. — Színház és művészet. — Fürdő idény. — Csengery Antal. — Zlinszky Imre. — A divat Ischlben. — Táviratok. — Legújabb. — Napi t'tirek. — Törvényszéki csarnok. — Közgazdasági hírek. — Szinlapok. —Tárca. A magyar színészet ponyva sátrai és fényes palotái. — A budap. értéktőzsde. — Mellékleten : Regény csarnok. — Vegyes. — Ügyv.ért. — Hirdetések. Sajtó és nemzet. Kicsiny halom a sir, de tágas látkör nyílik róla az emlékezet előtt. Csengery Antal sírjáról belátható negyven év története. Ez a negyven év teremti meg a jelenkor közvéleményének hatalmas szervét Magyarországon: a magyar hírlapirodalmat. Nagy szükség volt rá, nagy czélokat lehetett vele elérni. A sajtó közvéleményt csinál. Összehordja az egész világ minden eseményét, mi egy nap alatt történik, tükörképét adja papíron az emberiség egy napi életének, magyarázza a kép jelentményét, a részletek közti összefüggést, a rokonelemek egységét, az ellentétek arányait s e képet a magyarázattal együtt megküldi a nagy közönségnek sok ezer példányban. A közönség pedig belenéz a tükörbe, elolvassa a magyarázatot s tanul belőle. Megtudja abból a nagy világ állását, mások törekvését s felismeri saját érdekét. Megérti, hogy túl a természet szabta láthatáron csak úgy vesződnek, küzdenek az emberek önfenntartásukért, ahogy ő küzd a maga hatáskörében. Meglátja a küzdelem esélyeit s örül az egyiknek, búsul a másikon, helyesli ezt, ellenzi amazt. Szóval törődni kezd a más bajával s felfogja az emberek közös érdekeit. A legelszigeteltebb lélek is fenntartja az összeköttetést maga s a nagy világ közt, megtalálja a kapcsot, mely lényét az emberekkel viszonyba hozza, talál magának helyet a föld minden pontján , mert hirlapja van s a hírlap segélyével szeme ellát a végtelen térbe. S Magyarországnak nem volt sajtója negyven év előtt. Egyik megye nem tudott a másik sorsáról, egyik porta sem törődött a harmadik szomszéddal, mert ez már messze élt tőle. A magyar ember szűk körbe szorulva élt kis céloknak, kicsiny érdekeknek; e körben tán boldog volt, jól érezte magát. Kevés gonddal, kevés munkával elpipázhatta az életet, szerethette övéit s meghalhatott csendes gutaütésben vagy aggkórban elgyengülve. Ilyen volt a régi patriarchális kor szelleme ötven év előtt. De támadtak próféták, reformátorok. Ezek szellemének szűk volt a családi kör s közvetlen szomszédság, szivük szeretetének kevés volt az ősi birtok területe; vágyaik magasabbra szálltak a fajfenntartás szerény igényű elméleténél. A francia forradalom eszméi inspirálták őket. Látták, hogy a külföldet ez eszmék mint átalakíták, mennyivel hatalmasabb ott az emberi lény, mennyivel magasabb feladatokat tűzhet ki magának megoldásra, többet küzd, de többet is élvez! A patriarchális magyar világ alacsony szelleméletre vallott, megélt mellette a magyar ember, de a létnek a puszta élés nem célja, de alkalma, melyet az életre való ember arra tartozik használni, hogy mentül szebb, tökéletesebb életet éljen. Hazánk képe pedig a tökéletlenség prototipja volt akkor. Erről kellett a lakosságot meggyőzni, helyzetét feltárva, a külfölddel összehasonlítva, eszméket adva, irányt szabva. Erre vállalkoztak azok, kik a magyar hírlapirodalmat megalapíták. Ez volt a reformerek gárdájában az úttörő Kossuth, majd a „P. H.“-ban utódja Csengery Antal nagy és nehéz feladata. És hírlapjaik megjelentek a politikai hatalom minden üldözése, boszantása, cenzúrája s börtönei dacára. Hódítottak maguknak utat a magyar ember eszéhez, — hódítottak maguknak tért hosszú idő jártával, csüggedetlenül s összekapcsolták a magyarság minden gondolkozóját közös célok közös elérésére. S ha ma, ötven év múlva, visszapillantást vetünk a magyar sajtó történetére, a gyermekévektől a nagy korusítás napjáig, 1848 márciusig, a leigázás sötét éveitől a sajtószabadság jelenkoráig , sok örvendetes, sok lehangoló tapasztalás ötlik szemünkbe. A sajtó hatalommá nőtte ki magát. Lapjaink száma hatszoros hatványa az ötven év előtti számnak. A hírlapíró szabadon írhat utólagos felelősség mellett, társadalmi állása tekintélyes, megél tolla után függetlenül. A közönség megszokta a lapok olvasását s ez nem lehet többé nélkülök, mert érzi, hogy elmarad a világtól. A nap világtörténetét a szerkesztők pontosan állíthatják össze, mert a technológia óriásit haladt negyven év óta, a sajtó emberei előtt feltárulnak az ajtók mindenütt, a táviró és telefon megszüntetik a térbeli távolságot, a gyors- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A magyar színészet ponyva sátrai és fényes palotái. Molnár Györgytől. *) — A ,,Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Mint a szabad, mivelt amerikai polgárok, ezek közt a nemzetek első nemzete, a lángszellemű franciák, kik Amerika ősföldjein ha sátort (várost) ütnek, elsőbben is istennek és a múzsáknak emelnek monumentális templomot, — úgy cselekedett Arad város municipiuma is, midőn néhány évvel ezelőtt közintézeteinek, középületeinek fölállításával kibontakozott a civilizálatlan apró és tehetlen városok soraiból s fölemelkedett a miveit világvárosok színvonalára. Arad egy kis darab amerikai város, egy kozmopol fészek, mint a Balaton tengerszeme az adriainak, egy szűkebb aranyos keretbe szorított tükre a polyglot lakosságú országnak, melyben minden faj és nemzetiség képviselve van a mi hazánkban számot tesz. Egyik olyan kapuja Arad is a civilizációnak kelet és dél felé, mint Kolozsvár, mint a vérszegénnyé vált Temesvár, melyet Szeged van hivatva a jövőben pótolni. A színművészet ma már egyik faktorává lett a mivelődésnek s egyik talán leghatalmasabb védő fenntartója a nemzetiségnek, hogy ne volna hát a magyar színművészet az, mely a Bach korszak alatt, a megpróbáltatások nehéz napjaiban oly keményen megállta helyét, s oly fontos szolgálatokat tett. A magyar színészetnek erős küzdelmei valának a Bach-huszárokkal s a sarkukban mindenütt ott termett német színtársulatokkal, kik felülről támogattatván, sáska gyanánt lepték el a vidék városait, es még a puritán magyar városokat — Debrecen és Szegedet is. Nagy munkával, a legnagyobb szorgalmú éberséggel lehetett csak a hazai színészetnek győzni, e fényes s úgy erkölcsi mint anyagi tekintetben eredménydús napok—évek alatt nem gondolt, de nem is gondolhatott senki a roppant szolgálatokat tevő hazai színészet bajnokainak a távolabb jövőben való biztosítására, az öregség és tehetetlenség korának enyhítésére. E bajnokok előbb a harcmezőn polgári kötelességeknek eleget téve, azután a művészet templomában végezték áldozataikat s a nagy munkában nem volt idejök másra gondolni, s minthogy költőinkkel az üldözött nemzeti nyelv apostolai legyenek. A jelen nemzedéknek kellene róluk gon-doskodni, hogy koldusboton ne nyomorog j Az ő eredménydús működésüknek köszön- hető egy részt, hogy a városok municipium- jai — a hevenyészett, piszkos és ponyva helyiségekből kiemelték a szinművészetet, s magu-kat is megtisztelőleg, hazafiúi áldozatukkal ; állandó, fényes színházakat emeltek, melybe költő és művész, valamint közönség méltóan , áldozni járhasson egyaránt. A példa vonzott s ma már mindenféle monnumentális templomok állnak a színművészet szolgálatára! Ki hinné, ki is gondolná, hogy a fényes kőcsarnokokban, a díszes oltárokon csak a külső lett czifrábbá, a valódi, az igaz művészet pedig elenyészett; a benső, — helyet váltott a kalmázzal, mely üres pompában ragyog, fényben ékeskedik, mig a szellem, — koldusi rongyokat öltött magára. Igen, ma a színészet hazánkban a monumentális csarnokokban inkább senyved és nyomorog, mint valaha a ponyvás sátrak alatt. A köveket fölhalmozták, a falakat kiékesítették, de ami a roppant kőhalmaznak, aranyozott falaknak jelentőséget adjon — a bent lakozó szelemről megfeledkeztek ! Héjat építettek, adtak a magnak, de gyökérről, amiből a mag tápot szivjon, nem gondoskodtak ; igy senyvedett, így veszett el a mag (a művészet) a puszta héjban ! A fényes csarnokok megnyitásának első évében, minden előadás megannyi sátoros ünnepe volt a szinművészetnek , hogy is ne, hisz új és különös, eddig nem látott, nem ismert dolog volt a közönségre egy rendszeres színház és színpad, a szemlélő érzék ellen foglalva az eddig ismeretlen pompás színpaddal a felvonások, alatt, felvonások közt pedig egymás bámulásában hizlalhatta magát és a művészet alárendelt állapotba sülyedt. De meg is boszulta magát, mert a második évben már nyakrafőre buktak a színigazgatók s a közönség az épület, a külső újdonságának szemléletével eltelve a színházlátogatás ingerét is elveszítette. Ekkor kellett volna jó előadásokkal, és a művészet varázsával hatni, a közönséget a színpad érdekességével a színházba édesgetni, — de már ekkor megbénult a színészet, összeroskadtak az igazgatók, elfogyott, megtört anyagi és erkölcsi erejük. A rohamos sülyedést, a több évi csalódást visszatartani és helyreütni vállalkoztak, aztán több városban oly áldozatkész hazafiak kik nehány ezer írt tőkét hozván össze, kezökbe vet- * E kiváló értékű tanulmányt lapunk helyi viszonyainak megfelelőleg kivonatolva vagyunk kénytelenek közölni. Szerk. ümi számunk S oldalt tartalmaz.