Pesti Hírlap, 1880. október (2. évfolyam, 272-302. szám)

1880-10-01 / 272. szám

Budapest, 1880. 11. évf. 272. szám (622.1 Péntek, október 1. ------ ---- - ■■■-------------------------- - W ‘•’»-•«■•■II ,| I— II ■■!■■■! I ■— I——> Előfizetési árak «»a»». TM Szerkesztési iroda:­m képes heti melléklettel együtt . BrpScSft­. jM Jfl§ Budapesten, aider utca 7., I. oa. 4., 2?**« eYre...frt­­ kr* N­ li mmm WSSKKk m IS MBS közlemény intézendő. Felevre............. 7 „ » Bfa J3I8 rágj «gj gall K3& Bérmentetlen levelek csak ismert­ef£yedevre .... 3 „ 50 yt Bgf|figl bHa WS, S«l &KIL*«- re?? «3 KM kezektől fogadtatnak el. Egy hóra......... 1 „ 20 l­­p|| ijfa ».'A Pj Bírnia ÍPéBkÍIP Kéziratok vissza nem adatnak egyes száma heti melléklet nél­ ErTM jff iS f|ij'll 88 ifi ||» Kiadóhivatal: 'vmr | law B 1 I ilBlknl JTAirr.’A­TM TM küldésére vonatkozó felszólamlások A képes melléklet külön: ______ __ , __ __ ^intézendő. ■ ifi/TM:::::::::::ÍV POLITIKAI NAPILAP. HVetések negyedévre.................... 1 uA »^ / a kiadóhivatalban vétetnek fel. d­im­­ina fi'kr " » r * ''' ^1^/ Franciaország részére pedig egyedüli szépirodalmi kepes hetimellekletteLv^^ 1 Á'TKIVALÓK képtár, vasárnapokon d. e. 10­1-ig fölváltva szett társulat tárlata. (Sugár-ut, saját dig megtekinthető. - Közvágóhíd a no-K­APTÁK. . a gyű­jtemények valamelyike, a könyvtár pedig ház) - Magyar tudományos akla-­roksiki-ut végén a vám mellett. - Város Nemzeti muzeum. (Muzeum-körút.) minden hétköznapon 9­1-ig. — Országos démia. (Ferenc József-tér saját ház.) — ház a régi a városház-téren, az uj a Lipót-Péntek katholikus. Remigius Nyitra: d. e. 9­1 óráig, hétfőn és csütörtökön téptár (Eszterházy-féle) az akadémia palo- Iparmuseum. (Sugár-ut, a képzőmüve- utcában 24. sz. a. — Városi vigadó ,, protestáns : Remicius a természet- és néprajzi-tár , kedden és pentek­tájában. Nyitva : vasárnap, szerdán és pénte­­szeti társulat háza.) — Királyi vár és (redoute) az aldunasoron. — Allathert­­, görög-orosz Trofim ken HZ ® ayanytárt szerdán és szombaton a ken 9—1-ig.­­ Országos képzőmüvés vártért Budán, az udvar távollétében mint a városligetben. A mai szám tartalma: Isten őket magyarokul teremtette. — Politikai hirek. A képviselőházból. — Politikai szemle. — Fővárosi ügyek. Egyletek és intézetek. — Tudomány és irodalom. — A Szent-László-társulat közgyűlése. — Szinház és müv. — Viszály a Romanov-házban. — gyermekek az aszfalton. — A független Keletrumélia. — Rochefort a flotta demonstrációról. — Táviratok. — Napi hirek. — Törv. csarnok. — Közg. hirek — •Szinlapok. RegénycsarnokA nők a kik ölnek, és a nők kik szavaznak. — Tárca : A nők a kik ölnek, és a nők a kik szavaznak. — A budap.­értéki. — Vegyes. Isten őket magyarokul teremtette. Nem úgy van, mint régen volt, hogy a magyart slivegelte mind a német, mind az oláh, mind a tót. Szorongatják a magyart idehaza a nem­zetiségek ; a városok germanizáltattak, a faluk eltótosodnak, eloláhosodnak. Nehéz önfentartási küzdelem a nemzet élete, politikája ötven év óta; kik saját hazánkban alig boldogulunk, nem sokat gondoltunk azokkal a magyarokkal, kik idegen országban laknak. Nem teszünk úgy, mint a csehek, kik Prágából a felföldi tótokat nemzetiségi harcra szólítják ; vagy mint a né­metek, kik Bécsből rajokat bocsátanak Magyar­­országra; sem mint a szerbek, kik Belgrádból a magyarországi szerbek közt állandó agitációt folytatnak ; sem mint az oláhok, kik Bukarest­ben Oláhországhoz számítják mind a földet, hol oláhok laknak. Mi magyarok, megtartjuk a nemzetközi jogot s nem háborgatjuk szomszé­daink belbékéjét. És ezt helyesen cselekeszszük, mert az igaz­ság a mi fegyverünk, melylyel támadóink ellen védekezünk. De hogy véreinkről Moldvában és Buko­vinában megfeledkezzünk, senki tőlünk nem kö­vetelheti. Negyvenezer csángó székely lakik határainkon, ősi hunok ivadéka valamennyi, s kilencezer magyar telepítvényes lakik Bukoviná­ban, ezekről Isten gondoskodik, hogy el ne veszszenek, hogy magyarokul megmaradjanak. Az oláh kormány mindent elkövet, hogy a csángóktól elvegye nemzetiségüket. Csak a székelyföld szomszédsága és a katholikus vallás tartja bennök a lelket. A csángók szegények ragaszkodnak szár­mazásukhoz, nyelvükhöz, szokásaikhoz. A hegyi nép egyszerűségével szeretik völgyeiket, szor­galommal dolgoznak, takarékosan költenek, ipar­kodva kereskednek. Műveltségök csekély, de felér a szomszéd oláhok műveltségével és azt a katholikus egyháznak, nem pedig magyar faj­rokonaiknak köszönhetik. A magyarok nagy Magyarországon a szegény csángókról és buko­vinai magyarokról megfeledkeztek és sok ideig nem tettek érték épen semmit, most is kicsoda törődik velük ? Egy-egy kutató nyelvbúvár jár közöttük régi szólásmódokat gyűjteni. Egy-egy katho­likus pap vállalkozik őket meglátogatni. Szo­morú hírek érkeznek néha elhagyatottságukról, a­ki olvassa, elsajnálkozik rajtuk, de segíteni senki áldozatot nem hoz. Csak legújabban egy derék magyar főpap, Kubinszky Mihály püspök, fogta fel ügyö­ket és kétszer beutazta a húsz magyar paro­­chiát, mely a jászvásári püspök által többnyire nem magyar papokkal láttatik el. Megesett szive a népen. Mint jó keresztény és igaz ma­gyar sietett a csángók egyházi és nemzeti ügyét felkarolni s reájuk intézte a Szent-László­­társulat figyelmét, mely jótékony célú magyar katholikus egylet szerény jövedelmének na­gyobb részét a csángók megmentésére fordítja. Valóban jól esett lelkünknek a Szent­ László­­társulat mai közgyűlésén hallani, hogy a múlt évben 2244 forintot a csángók egyházainak és­­ iskoláinak segélyezésére fordított. Mily csekély összeg ! És mennyi áldás van rajta ! A társulat többet is tenne, de nem lehet, mert nincs pénze. Hogyan, a gazdag, a hatal­mas katholikus egyház Magyarországon a nem­zeti és kulturai céloknak szolgáló Szent­ László­­társulatot, mely a német protestáns Gusztáv Adolf-egylet mintájára készült, fel nem ka­rolná ? úgy látszik, hogy nem. A közöny uraink­ban és népünkben, még papságunkban is, oly nagy, hogy itt minden társadalmi élet ki­szárad. Pedig a Szent­ László-társulat az egyedüli, mely a csángókról és a bukovinai magyarokról gondoskodik. És teszi azt a­nélkül, hogy poli­tikai zavarokat idézve fel közöttük, mi csak vesztükre volna. Teszi a legegyszerűbb és leg­célszerűbb módon, humanisztikus jótékonysággal s a vallás palástjában. Ki hatna jobban a csángó népre, mint a pap és tanító, és mi költ­hetné fel inkább a ragaszkodást bennök nemze­­tiségekhöz, mint ha látják, hogy iskoláik és egyházaik Magyarországból segélyt kapnak. Ne tagadjuk meg testvéreinket, kik hazán­kon kívül szorultak. Régen be kellett volna őket hozni a kincstári jószágokra, de ez most már bajosan fog menni. Kalandos, kivihetetlen ter­vek helyett inkább adjunk nekik hasznos se­gélyt, mint teszi a Szent­ László-társulat és teszi Kubinszky. Valóban e szent ügy igen rokonszenvessé teszi a nemzet előtt a Szent­ László-társulatot s mi őszintén kívánjuk, hogy a katholikus főúri és egyházi körök ezen, a divatból kiment ma­gyar egyletet ismét felkarolják. Ha a Lourdesba küldendő magyar zászlóra begyül négyezer forint kegyes adományokból, a csángó magyarok fen­­tartására tizszer­ annyinak kellene befolyni a Szent- László-társulat pénztárába. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA.­­ A nők a kik ölnek és a nők a kik sza­vaznak. *) (A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Pak­s, szeptember 27-én 1880. Tegnap kaptam meg Dumas Sándor legújabb könyvét. Huszonnégy óra alatt tizen­két kiadás fogyott el belőle. A külső sikerrel­­ tehát az író és a kiadó egyaránt meg lehet elé-­­ gedve. Egész Páris és egész Franciaország ezt a könyvet olvasta két napig, a társadalmi kér-­­ désekkel foglalkozók még gyakran fogják idézni egyes tételeit, a legkiválóbb francia és külföldi­­ kritikusok írnak róla ismertetést és bírálatot.­­ Várjon a belső siker is megfelel-e a külső­­­­nek ? "Ha őszinték akarunk lenni, e kérdésre 1 n­e­m­mel, kell felelnünk Dumas Sándor pár év óta felhagyott a dráma­­írással és fényes tehetségét a társadalom-bölcsé­szeti kérdések vitatásának szenteli. Nem hiszem hogy a bölcsészet ezen elhatározással annyit nyert volna, a­mennyit a drámairodalom , vesztett. Mindamellett legújabb műve, világosság, közvetlenség és ha szabad e szót használnom, gyakorlatiasság tekintetében messze felülmúlja korábbi morál-filozófiai iratait, a l’ h o m m e f e m m e-ot és az elválásról írt brochure-jét. S habár a végsorokban előtűnni látom is a Saint- Simonisták szentháromságát: Isten, férfi és nő, — szerencsére a mystikus tünemény épen a könyv végére került s a szerzőnek nem maradt ideje és tere a ködös elmélkedések beláthatlan mezején tévelyegni. Dumas könyve egészben véve a nőkkel foglalkozik, azok társadalmi állásával és hely­zetével szemben a törvényekkel, természetesen nem általánosságban, hanem a francia társa­dalmat és törvényeket vevén alapul. Nemcsak azon nőkről beszél „a­kik ölnek“ vagy a­kik „szavazni akarnának“, hanem az anyákról, a szerencsétlen hitvesekről, a bukottakról. A címet azon eszme sugallta, hogy a három híres bűn­eset, mely legközelebb történt, a Marie Biére, Virginie Dumaire és De Tillyné aszszony­­ság bűnesete, a gyakorlat terére vitte azon elméleti eszméket, melyek eddig a törvényho­zásban szükséges módosításokat illetőleg felme­rültek, a nők társadalmi helyzetére nézve. Dumas e módosításokat elkerülhetle­­neknek mondja és azt hiszi, hogy a dolgok ter­mészetszerű rendje előfogja azokat idézni múl­­hatlanul. Könyvének azon lapjai, melyek úgy­szólván az eszmék diadalmenetét írják le, a legszebbek közé tartoznak, melyekkel a francia irodalom dicsekedhetik. „Az erkölcsi világban is úgy áll a dolog, mint az anyagiban. Az egyiknek törvényei ép úgy egymásból folynak és ép oly kérlelhet­­lenek, mint a másiké. Ezen órában, midőn e sorokat irom, a tenger felől fúvó szél szobám ablakait korbácsolja, egyidejűleg felduzzasztja a hullámokat és feldagasztja azoknak vitorláit, kik e szi­leges haragot fel tudják használni; a szá­raz föld felé hajtja azon párákat, melyek har­mat vagy eső alakjában fognak visszahallani, a mezőkre átviszi s ott elterjeszti a láthatatlan csirák milliárdjait, melyek termékenyitnek vagy pusztítnak a talajoknak különféleségéhez képest, melyekre lehullanak, megedzi ezeket, megöli amazokat; semmi sem képes megállítani, sem útjáról leterelni; azt teszi, amit tennie kell, si­etteti mindannak halálát, aminek el kell vesz­nie, megteremti, gyorsítja, meghosszabbítja, mind­annak életét, aminek életben kell­­ maradnia. Ez így áll a dolog az eszmékkel is. Elindulnak a láthatár valamelyik pontjáról és egyenesen előre tartanak; termékenyítők azon társadalomra nézve, mely befogadásukra kész és halált hozók; azokra nézve, melyek be nem fogadják, vagy kivetkőztetik természetükből. Hogyan születnek ? Honnét jönnek ? Hogyan születik e szél ? Hon­­nét jő ? . . . „Még egy meglepő hasonlatosság van a két világ közt. E láthatatlan csirák, melyeket a szél magával ragad, egy szép napon alakot öltenek ; növényzet áll elő ott, a­hova leestek; fa kizöldül, fa felemelkedik, erdő szétterjed. Ugyanaz történik a társadalmakban is. Idő­jártával, midőn első tekintetre uj eszmék (noha ez eszmék soha se egyebek, mint hasonló ter­mészetű korábbi más eszmék folytatólagos tüne­tei) ismételjük, midőn látszólag uj eszmék szét­terjednek e levegőben, megvitattatnak, megta­gadtalak, a régi észjárásban megcsontosodott népek erkölcsei és törvényei által visszautasit­ *) Alexandre Dumas fils: Les femmes qui tuent et les femmes qui votent. 12-dik kiadás. Paris, Calmann Lévy 1880. Mai számunk­­ oldalt tartalmaz.

Next