Pesti Hírlap, 1880. október (2. évfolyam, 272-302. szám)
1880-10-14 / 285. szám
Budapest, 1880. H. évf. 285. szám (635.) Csütörtök, október 14. Előfizetési árak — _ Szerkesztési iroda: • képes heti melléklettel együtt | BU ^B Budapestet, tidor-utca 7., I. em. 1., ........14frtkr. H IS HH A. M| m n ■ ■ ■ M MN*, Jelivr?................1 » He Jfs HSflk IraniMi H HH 9 H HHWn 99 i—i«* uu imm Negyedeire .... 3 „ 50 „ B «■ B8S HE IBI EB IBS W SB BW BB Bgj B lu.kwi rog.dutntk .l Egy hóra.......... 1 „ 20 „ rapSjUy nLo| Hi 99^1« Hj HZ fl9 Kfcdr.tok .inn n.m td.t&ak. Igyes száma heti melléklet nfl- ■ 9 9 lg H 9 9 Kiadóhivatal: VidékenTM kr/' 9 ffjfegaB lOP i i 9 9999Ban mB 9 Budapest, nádor utca 7. sz„ ----------- 99 fiagpaB ji§: 99 96 9ft* 92 «9902 29 »• előfizetések és a Up szét* - ,,,,, , —— ■— . küldétére vonatkozó felszólalniások * képes melléklet külön: ____ ^ »ntézendők. ÍJ* POLITIKAI NAPILAP. JSWZL* ®n ‘ ’ ’ a’ *# f r * Franciaország részére pedig egyedüli szivaiék nem adatik SZÉPIRODALMI KÉPES HETI MELLÉKLETTEL. - ^ ' éiSiBi. .11 1 li i — ...i.iii II iSfiiBNIiM ...g.iiia ii 1 III ■■rí. l.n .1 I. —éi^—— —ni»miir-1TTiiB IV 1 p t i R I IaÁTNIVAIaÓK képtár, vasárnapokon d. e. 101-ig fölváltva usett társulat tárlata. iSugár-ut, saját dig megtekinthető. - Közvágóhíd a so* r 1 A * * a gyűjtemények valamelyike , a könyvtár pedig ház ) - Magyar tudományos aka* roksári-ut végén a vám mellett. - Váron-Cafliftrt a * U-állott Nemzeti muzeum. (Muzeum-körut.) minden hétköznapon 91-ig. — Országos démia. (Ferenc József-tér saját ház.) — ház a régi a városház-téren, azaj a Lipótino 1KUS . -n ab . Nyitva: d. e. 9-1 óráig, hétfőn és csütörtökön képtár (Essterházy-féle) az akadémia palo- Iparmuzeum. (Sugár-út, a képzőmüvé- utcában 24. sz. a. - Városi vigadd »» protestáns : KallSZt. a természet- és néprajzi-tár; kedden és pentek tájában. Nyitva : vasárnap, szerdán és pentaszeti társulat háza.) Királyi vár és (redoute) az aldunasoron. — állatkert f, görög-orosz: Cypors. ken az ásványtár; szerdán és szombaton a ken 9—1-ig. — Országos szépnömttvé- várkert Budán, az udvar távollétében mint a városligetben. 1----------------------— • - ■ ■ --------- ' ■ 1 ■ ■ ■ ------------■ - .................... ■■■r.MM.'isa——■^ A mai szám tartalma: Vasutainkról. — Politikai hírek. - Az ir kérdés. — Politikai szemle. — Fővárosi ügyek. — Tudomány és irodalom. — Szinház és művészet. — A főváros közgyűlése. — Budapest építkezik. — Csipke-bokor. — Táviratok. — A román fejedelem Budapesten. — Napi hírek. — Sport. — Törv. csarnok. — Közg. hírek. — Szinlapok. — Tárca: Tropikus udvari történet. — Regénycsarnok . Egy párisi gamin utazása a föld körül — Vegyes. — A budap. értéktőzsde. — Törv. értesítő. — Hirdetések. Vasutainkról. A „kereskedelem megmagyarositása“ érdekében mozgalmat indítani — elsősorban a sajtó feladata lévén, hogy e cél elérésénél, mint magyar ember kötelességszerűleg közreműködhessek — ez után kívánok kifejezést adni azon gondolatoknak — melyek az e tárgyban tartott értekezlet kebelében lefolyt események olvasásakor bennem támadtak. Feltűnt nekem ugyanis, hogy ez alkalommal a „kereskedelmi akadémiáról“, „tőzsdéről és más kétségkívül odatartozó intézetek és körökről létetett említés — de a vasutakról nem, vagy vajmi kevés. Pedig ki tagadná, hogy a kereskedelemnek ez erei, melyek annak megindítása, előmozdítása, irányítására oly roppant befolyással vannak — oly tényezők, melyekkel e mozgalom megindításakor mindenesetre számolni kell — annál inkább, mert ezek összeköttetéseik — a kereskedelmi világgal való folytonos érintkezéseik által a kereskedelem megmagyarosodásának eszközlését előmozdítani kiválóan hivatva vannak — azaz lehetnének. Lehetnének, ha maguknak sem volna szükségük a magyarosításra. Elvitázhatlan tény ugyanis, hogy vasutjaink mai napig — németek. Ha nem is hirdetményeikben, s ügyeiknek egy kaptafára menő, s régibb nagy nehezen összetákolt foliansoknak lemásolása utján magyar nyelven eszközölt belső vezetésében, de a mi alkalmazottjaik nagy részének származását, nyelvi tudományát és hajlamait, ami a külföldről behozott adminisztratív berendezésüket s azon rendszert illeti, hogy a Németországgal érintkezésben gyakorolt nyelvi kényszer folytán az ügymenet nagyrészt német lévén, ahol csak szere tehető, itthon is használtatik a német nyelv, s a magyar csak akkor, ha annak használata elő van írva — kétségen kívül azok ! De lássuk rövid megvilágosításban az itt rekapituláltakat. Mielőtt az egyes adatok felsorolásához kezdenék, meg kívánom jegyezni, miszerint azok egy vasútnak sem képezik belső dolgait, s azok, mint általános jellegű tények — a fennebbi állítás bebizonyítására hozatván fel, valamennyi vasútra alkalmazhatók, s nagyrészt mint nemzetiségünk ellen elkövetett merényletek kell, hogy mielőbb beszüntettessenek, hogy a hazai vasutak magyarosítása eszközölhető legyen. Laiosok számára el akarom mondani, hogy létezik egy egylet, melyet „Verein Deutscher Eisenbahn-Verwaltungen“-nek hívnak, célja: a berendezés és kezelés egyöntetűségének fenntartása a vasutaknál. Szép és becsülni való cél — de veszedelmes, mert a valóban német vasutak mellett a magyarországiak is benne vannak, akik ennél fogva nem is tagadhatják, hogy már címeknél fogva is németek, mert a „Verein“ csak német vasutat ismer, s hogy benne magyar vasút is van, hol mondatik az ? S ennek természetszerű következménye a magyar vasutakra gyakorolt presszió, mely nem csak szabályzatok és intézmények rátukmálásában, de nyelvi szempontokban is nyilvánul. A német vagy osztrák vasútnak van joga a magyar vasúthoz németül írni, mert „deutsche Eisenbahnverwaltung“-nak ir, a magyarnak nincs, mert eltekintve attól, hogy nem tartja opportunusnak annak magyarul írni — a ki magyarul nem tud, de ha ir, kegyelem nélkül visszautasittatik, — s jaj egy magyar ügyiratnak, ha Németországba vagy Ausztriába téved, küldetik a konzulátushoz, követséghez lefordítás végett , végre is csak visszajön azon megjegyzéssel, hogy ne gondolja a magyar, hogy miatta megtanul magyarul a német. Mi természetesebb tehát, hogy az ily mindkét felet érdeklő ügy Debrecenben is németül tárgyaltatik, s ez ügyek száma a külfölddeli összeköttetést hivatásuknál fogva kereső vasutak teendőinek nagy részét képezvén, a külföldről származó vasúti közegek főelemét képezi, s biztosítja jogosultságukat — egy magyar intézetnél alkalmaztathatni. Ezen alapon, s ez utak közreműködése mellett terjed át ez indolencia az osztrák vasutakra is, melyek hasonló módon járnak el, s igy a magyar nyelven való érintkezés érvényesítése csak a hazai vasutak kölcsönösségére maradván fel, azok csekély kiterjedése következtében vajmi kevés, s néhány ügyes fordító által is elvégeztethetik. Enyhre akartam a külföld által irányunkban tanúsított nyelvi kényszert illetőleg elmondani, a mi fenebbi állításom bebizonyítására szolgáló többi adatokat illeti — azokról közelebb ! —! -e. Somogy megyéből is sikkasztási hírek érkeznek. Az adófelügyelő által a megyei tiszti ügyészségben áttett száz meg száz végrehajtásból az adófelügyelőnek A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Tropikus udvari történet. Otahaiti neve most sűrűn megfordul a lapokban. Franciaország bekeblezte a gyönyörű szigetet s ez alkalomból nem lesz érdektelen azt a kedves kis történetet elolvasni, melyet egy francia tengerésztiszt nem rég e cím alatt tett közzé: „Le mariage de Loti." E tengerésztiszt sokáig tartózkodott Polynézia varázsszigetén és IV. Pomare királynő udvarában. „Loti“-nak neveztek el a királyné fiatal udvarhölgyei egy ifjú angol tengerésztisztet, ki az emlitett könyvben otabaili tartózkodásának történetét írja le. A délvidék bájos gyermekei nem tudták kiejteni a tiszt nehéz angol nevét és azért, mint többi angol barátjaikkal is tették, nevét valami virág nevével cserélték fel. A fiatal angol tisztnek bizony szeretője volt ez udvari kisasszonyok egyike, és ezzel való viszonyát Lotiur, otahaitii szokás szerint, elég elnézően ,,házasságnak" nevezi. A szép Rarahu azon faj gyermeke, mely évezredek óta elszigetelten él a határtalan déli tenger apró szigeteiben ; gyermeteg, egyszerű nép ez, mely fél a szellemektől és istenben hisz. Rarahu oldalán fiatal tisztünk egy pár édes hónapot tölt el, aztán visszahivják hazájába, néhány érzelmes levelet váltanak otahaitti nyelven és a többi a kellemes visszaemlékezés fátyola alá hull. De a kis szerelmi történet a könyvnek csak epizódját képezi, míg nagyobbrész az otahaitii igen érdekes társadalmi életet festi. Otahaitiban a családi kötelékek távolról sem oly érdekesek, mint nálunk. A sziget mesés termékenységet , eledelt a kenyérfa vagy a kókuszpálma nyújt és a csibéknek, melyeket nagy ünnepeken adnak az asztalra, vagy a kedves apró tengeri malacoknak felnevelése se kerül nagy fáradságba vagy költségbe. Az ég örökké enyhe, télnek nyoma sincs ; lakásnak elég tehát a könnyű, nádtetejű gunyhó, melyet a gyakori esőzések ellen még sűrű lomb- és növény környezete is véd, így hát a gyermekei is kevés gondot adnak, szabadon nőnek fel , gyakran idegenekhez is adják. Ez a házassági kötelék szilárdságát természetesen meglehetősen lazítja és így Pomare királyné, midőn Lotival écartét játszott, egyizben egész könnyedén oda vetette a kérdést: „Ugyan Loti, nem látom át, mért nem vehetnéd el a kis Rarahut ?“ Loti kezdetben habozott, de a szép tizennégy éves Rarahu mind jobban kezdett neki tetszeni. Eredeti módon ismerkedett meg vele: „Az Apire felé vezető útón — beszéli — a tintkozót között elrejtve nagy természetes ■ medence van a sziklába vágva. E medencébe a Fatana patak vízesése hull, megtöltve azt krisztálytiszta habjaival. Itt egész nap nagy társaság volt; az udvar legbájosabb hölgyei játszottak, pajzánkodtak, mulattak a parton, aztán megführödtek és pajkosan úszkáltak — mint meganyi nyi kis aranyhal — a medence habjaiban. Fürdés közben magukon tartották hosszú átlátszó muszlimruháikat és kijövet csak úgy nedvesen leheverésztek a fűbe és elaludtak, mint az ókoró naládjai. Ide jöttek a tengerésztisztek szeren-csét próbálni és itt trónolt Tetuára is, a bájos négernő. Tetuárának hitták azt a pajzán és kissé zsinkrozatlan fekete hölgyet, kit egy európai hajó hozott Otahaitiba, hol merész viselete nemsokára iskolát csinált. — Egy gyönyörű forró délutánon, folytatja Loti, láttam a kis Rarahut először. A fiatal szigetbeli nők ott heverésztek a vízesés partján, a hőségtől lankadtan, piciny lábaikat a hűvös habokban fürösztvén.“ „A levegő nehéz és illatos volt; egész valóm rezgett e csodás éghajlat hatása alatt. Egyszerre csak rezgett a háttér lótosz-virágos bozótja és kilépett belőle két bájos ifjú leány, fürkészve nézve körül, mint két egérke, mely lyukából bújik ki. Oldott fürtjeiken virágkoszorukat viseltek ; felső testök lepletlen volt, s csak lágyékjaikat vette körül a sötétkék, sárga csávos parcos (kötény) ... a szebbik közülök Rarahu volt. Tetuara, az említett csintalan négernő, leírhatatlan komikai mozdulattal aranyvállrojtomat fogta meg és feléjök mutatva megrázta azt. Erre a két kicsike, mint két felriasztott veréb, ijedve ugrott fel és megszökött — ez volt első bemutatásunk. A szép Rarahu gyönyörű teremtés volt; nagy sötét szemeiből gyermekded és mégis érett szenvedély sugárzott ; orrocskája a legpikánsabb piszeséggel birt, melyet csak képzelhetni ; ajkai kissé duzzadtak, érzékiek, de cseresznye-pirosak voltak. Meg kell vallani, hogy homloka kissé meg volt tátorirozva és hogy bőrének színe sötétebb, bronzszínűbb volt, mint Mai számunk oldalt tartalmaz.