Pesti Hírlap, 1881. február (3. évfolyam, 31-58. szám)
1881-02-01 / 31. szám
Budapest, 1881. HT. évf. 31. Szám (752.) Kedd, február 1. Előfizetési árait: ____ Szerkesztési iroda: „ . .. .. . raj Budapesten, nádor-utca 7. sz.. I coekt £rre az évre................... . 14 írt — fcr. fHflagijA CT Fé’évr© 7 __ hová a lap szellemi részét illető mind« Negyedévre......................8 „ 60 „ HgSa^Baa fejtól 5LI| arai |n| SBffl hPH Bér mentetlen levelek csak ismert Egy hóra.........................1 „ 20 artlt ||jlj |||| |||| ||p| ffjl,imS hegektől fogadtatnak eL ▲ Jligjinttlíg és a Nagyvilág“ című 1|9 fpj jlgl jja llff ÉjJéli fflj |1| hová az előfizetések és a lap szétkitinagy képe« lappal együtt: ■■ *“■ ■■ HQ «SHIM MM WBm UH désére vonatkozó felszólamlások mnegész évre......................20 frt. tézendők. fél«TM...........................10 g _ T . _ ^0 Hir«let€selc negyedévre..................6 n I ) f \ | I I I [/ A I |\| AI ) | TAli | 7 |' . | a kiadóhivatalban vétetnek fel. ------ rULl llvAl ImrlLAr. \\ i?V Franciaország részére pedig egyedül! Százalék nem adatik. ^ x A RUDOLF MOSSE-nél PARIS-b»». —------40, Rue Notredame des Victoire». NftOtir T át-nivralÁk észombaton a képtár, vasárnapokon teken 9—1-ig. — Országos képzőművészeti távollétében mindig megtekintheti —» * r árauuvaiatt. d. e. 10—l-ig fölváltva a gyűjtemények Ursulat tárlata. (Sugár-ut, saját ház.) — Közvágóhíd a soroksári-ut végén, a vám Hátső róm.-kath. : Ignácz P. Nemzeti auzeua. (Muzeum-körut.) valamelyike ; a könyvtár pedig minden Magyar tudományos akadémia. (Ferenc Jó mellett. — Városháza régi a városház * protestáns : Brigitta . Nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és cstk hétköznapon 9—1-ig — Országos képtár zsel-tőr, saját ház.) — Iparmuzeum. (Sugár- téren, az út a Lipót-utcában 24. sz. a. — a görög-orosz. Euthymütörtökön a természet- és néprajzi-tár . (Eszterházy-féle) az akadémia palotájá- ut, a képzőművészeti társulat háza.) — Városi vigadó (redoute) az aldunasoron. — _____________________ | szerdán kedden és pénteken az ásványtárban. Nyitva : vasárnap, szerdán és pén- Királyi vár és várkert Budán, az udvar Állatkert a városligetben._______________ A mai szám tartalma: Kiegyezés után. — Politikai hírek. — Politikai szemle. Színház és művészet. — Jól megfizetett dilettantizmus. — Hatvan perc egy báli tudósító életéből. — A köztársaság elnökénél. — Főv. ügyek. Egyletek és intézetek. — Táviratok. — Napi hírek. — Mulatságok. — Törvényszéki csarnok. — A közönség köréből. — Szinlapok. — Közg. hírek. — Tárca : Két moldvai csángó falu. — A mellékleten : A képviselőházból. — Karöltve. — Miska biographiájából. — Vegyes. — Hirdetések. Kiegyezés után. Hát megint kiegyeztünk a horvátokkal; isten bocsássa meg nekünk. Adtunk nekik mégegyszer akkora országot, mint az eddigi: ők adtak nekünk 6 darab új szavazó horvátot a képviselőházba s egy darab diszhorvátot a főrendek közé. Tiszta dolog, helyes alku, csupa öröm nézni. Csak azt nem tudjuk egész bizonyosan, hogy az a mesebeli legény, aki akkora darab aranyát, mint a feje, elcserélte egy lóért, ezt meg egy tehénért, a tehenet egy süldőért a süldőt egy ludért és a ludat egy köszörükőért: nem volt-e hozzánk képes a megtestesült élelmesség. A horvátok legalább aligha adnának minket oda azért a legényért. De csak pompás egy vásárt is csaptak ezek velünk. A nevüktől kezdve, mindenüket nekünk köszönhetik. A múlt század végén nem volt csak egy kis darab Szlavónia, azt elneveztük nekik Horvátországnak; de mivelhogy akkor még Szlavónia nem volt, hát kölcsön adtunk nekik három magyar drávai vármegyét Szlavónia szurrogátumnak , később megcsináltuk e két fikcióból a harmadikat : a dalmát fogalmat s e háromból becikkelyeztük a törvénykönyvbe a Horvát-Szlavon-Dalmát „háromegy“ királyságot. Azóta pedig nem győzzük a sok kiegyezést. Kigondoltunk nekik egy olyan költségvetést, amelynek a felét mi űzetjük értük; most meg országot gondoltunk ki olyat, aminek a felét mi pótoltuk nekik. És aki most azt hiszi, hogy de már ezentúl csak békén el lehetünk, hát az nagyon együgyű hitben él. Mi nem fogunk békén lehetni tőlük és nem is leszünk; nagyon jól megvetettük mi a háborúság ágyát a fehér lapon. Beiktattuk törvénykönyvünkbe, hogy tíz évenként új horvát tánc legyen ; beiktattuk Fiume függőben hagyott közjogi helyzetét; beiktattuk a horvát nagyzás aspirációit Dalmáciára ; beiktattuk az örökös „nemzetközi“ viszályt anyaország és tartomány között. — Szent István birodalmát purifikáltuk a hajdani három szlavón vármegyével. Annyi jogot, annyi igazságot, annyi nemzeti tőkét és hatalmi forrást még soha el nem pocsékolt a magyar törvényhozás, mint a 68-iki horvát kiegyezésben. S van-e mód, hogy segítsünk rajta valaha ? Van. Egy hadtest és ennyi meg ennyi ágyú, még segítene. De ágyúvilágnál revideálni a törvényeket, nem nagyon tanácsos példaadás. Alkotmányos nemzet nem teszi. Szép szerivel, politikai agitációval pedig nem sokra viszszük a horvátoknál. Mi nem vagyunk képesek félannyit sem ígérni, mint amennyit a délszláv eszme megtarthat, ha beüt ; mi nem vagyunk képesek több hivatalt kreálni a horvát patrióták etetésére , mint a „nemzeti kormány“ ; mi nem vagyunk képesek még több milliót odaajándékozni a horvát beligazgatásnak, mint mennyit már izzadunk ; és még csak jó barátunk sincs már több a horvátok között, akiket odadobhassunk engesztelő áldozatul a horvát nemzeti kedélyeknek, mint az unionistákkal tettük. A honátokon nincs többé sem a jog, sem a hasznosság, sem a tekintély címén befolyásunk. Ránk nézve ez az ország elveszett. Elveszett jószág után adót fizetni, bolond ember teszi. Mit hajt nekünk Horvátország nem-brit birtoka? Tán urak vagyunk felette, hogy nemzeti céljainkat szolgálhassuk ott ? Még csak nyomorult fakultatív magyar tanfolyamot sem tarthatunk fen; még csak egy „Levelező lapot“ sem őrizhetünk meg a horvát nyelvtől szűzen. Tán közgazdasági előnyök várandósága kecsegtet afelől: kecsegtet ám egy fiumei ábránd, mely annál inkább megmarad ábrándnak, minél inkább elodázzák a fiumei kérdés végleges eldöntését. Avagy tán hatalmi érdekek teszik becsessé nekünk a horvát porárok címzetes birtokát ? No olyat már hallottunk, hogy Erdély természetes vár, Bosznia keletbontó ék, de, hogy mitől jó Horvátország nekünk , azt még egy osztrák generális veszett tudománya sem sütné ki egyhamar. Vagy igen! Hát jó bsz’ az attól, hogy fel ne vessen bennünket a pénz. Jó attól, hogy legyen kire költenünk; meg attól, hogy legyen aki az orrunk alatt piszkáljon , meg attól is, hogy egyszer megüssön miatta a guta. Horvátországot eljátszotta a 67-iki bölcsesség, mint annyi sok mást. Lehetett volna olyan magyar terület mint Erdély ; lett olyan A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Két moldvai csángó falu. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — I. Messze hazánktól, az oláh havasok közt terül el a moldvai csángók hazája, a kies Szereth völgye. Magasan felnyúló kopár hegyláncolatok kerítik e rokon földet, melyben egy hajdani szebb életnek csak romjai azon csángó telepek, melyek a Szereth völgyében itt-ott elszórva vannak. Ezen, mintegy húsz mértföldnyi terület, természeti fekvésénél fogva két külön részre oszlik : egy északira, melynek középpontja Román nevű oláh város, és egy délire, mely az előbbi várostól öt mértföldre eső Bákau köré csoportosul. Amannak mind nagyságánál, mind magyarosságánál fogva legérdekesebb helye Szabófalva (Sabovani), a déli részen pedig Ploskuczén (Ploskuten); a Szereth völgyének legvégsőbb pontján fekvő falu az, hol még a legtöbb és legeredetibb csángó sajátságokra akadhatunk. A Szereth innenső partján, nem messze a folyótól van egy Ádud nevű kis oláh város, s hová hosszas kóborlások után egy szép nap délutánján jutottunk és azon szándékkal keltünk át egy kompon a Szereth túlsó partjára, hogy a közelben levő Ploskuczént, a Szereth völgyének legutolsó faluját meglátogassuk. A folyó túlsó partján szép síkságon vezetett utunk a falu felé, melynek közvetetlenül háta mögött, magas erdőbenőtte hegyek meredeznek fel és mintegy természetes határ gyanánt választják el a falu csángó lakóit, a hegyen túl levő oláhoktól. Hallani lehetett lassankint a Szereth tompa zúgásába belevegyülő harangnak elhaló szavát, mely a szomszéd csángó faluból elúszott idáig, majd fel-fel tünedeztek az apró házacskák is, melyek a hegy oldalán és annak alján elszórva hevertek. A falu végén áldogáló csángó csordáshoz egy „aggy isten“-nel közeledtünk, mire „aggyon iszten kegymeteknek esz“-szel válaszolt ; midőn azonban kérdezősködünk tőle egyről-másról, a mi csángónk ahelyett, hogy felelne, csak bámul ránk, mintha nem értené szavunkat ; ismét kérdezzük, újra az előbbi bámulás. Harmadjára már, azt hívén, hogy nagyot hall, a fülébe kiáltunk, mire félig bosszankodva meg is szólal : „nem eszelködöm elén a mágik szavukat.“ Erre aztán mi is előveszszük félig-meddig elsajátított csángó-nyelvbeli tudományunkat és úgy igyekezünk magunkat megértetni vele ; a csángó azonnal beszédesebb is kezdett lenni, készséggel válaszol egyes kérdéseinkre, sőt szi- J vesen el is kisérne bennünket a faluba, „d e a I szerdát napszenteletkor h a j- I c z a b e.“ Beértünk a faluba ; az alacsony, de magas fedelű házak, melyek oláh módra fából készülvék, szép tisztára vannak meszelve, s mellőlük I ritkán marad el a kert, melyben leginkább puit (török búza) termesztenek, hogy abból egész I éven át el tudjanak élni. A csángó is, ép úgy, s mint az oláh, különösen a szegényebbje, megelégszik éveken keresztül a mamaligával, s csak vasárnapon toldja meg valamivel, hogyha telik. A falu kántora, vagy a hogy ők mondják: gyám, kihez a klézsei páter Jánosz ajánlt bennünket, épen méhesével foglalkozott szép kertjében, midőn benyitottunk hozzá s nagy örömmel fogadott bennünket, midőn megtudta, hogy Nagy-Magyarországból jövünk a csángók földjére. Felesége, ki férjével együtt székely származásu, azonnal megkínált csángó szokás szerint pálinkával és oláh-urias dalcsászával, mely ritka házból hiányzik. Örömest forgolódott körülöttünk a kántor csinos székely rokona, az adjudi Anikó is, ki alig győzött bennünket, nagy-magyarországi ifjakat nézegetni; meg is gyűlt miatta később a bajunk a féltékenykedő oláh nótáriussal. A kántor, ki az éneklésen kivül, pap nem létében még ennek teendőivel is meg van bizva, ezen felül még mint kisbiró is működik, sőt mivel alkalmasabb ember nincs e célra nálánál, az adó behajtását is ő végzi; jut még idejéből a tanításra is, mert a faluban csak oláh dászkál van, ki meg egy árva szót sem tud magyarul. Hivatalos személyiségek még a primár (biró), kinek oláhnak kell lenni, hogy e nyelven végezhesse a hivatalos teendőket, továbbá a nótarius és végül a dászkál (tanító) ki felsőbb helyről jött parancs folytán erőszakkal veri a csángó gyerekekbe az oláh szót, a magyart meg természetesen kiveri. De ritka is már az a csángó gyerek, a Mai számunk 10 oldalt tartalmaz.