Pesti Hírlap, 1882. február (4. évfolyam, 32-59. szám)

1882-02-12 / 43. szám

* (Munkácsy) tudatta az ünnepélyt ren­d­elelő bizottsággal, hogy Bécstől megfogja sürgönyözni Budapestre érkezésének idejét. Az indóháznál az ösz­­szes fővárosi művészek és küldöttségek fogják várni. •A művészek nevében Telepy Károly intéz hozzá üd­vözlő beszédet. Azután kocsikra ülnek és az Európa szállodába hajtatnak, hol az I emeleten béreltek dí­szes és kényelmes lakást a művész és neje számára. A műcsarnok termeinek díszítésén naponkint átlag 20 festő, szobrász és dekoratőr dolgozik.­­ Az ezüst ba­bérkoszorú készítésével az e célból Budapestre jött Eerpka hazánkfia már annyira előre haladt, hogy 15-én be fogja fejezni. — A „Harmonia“ magyar zeneművé­szek társulata tegnap este tartott igazgatósági ülésén elhatározta, hogy Munkácsy tiszteletére f. hó 22-én a Hungária dísztermében hangversenyt ren­dez, melyet bankett fog követni. * (W­eiss József zongor­a­m­ű­­vés­z hangversenye) Büchler R. kisasszony közreműködésével február 14-én este fél 8 órakor lesz a vigadó kis termében. Műsorozat: 1. a) Chromatikus fantázia és fuga Bach, b) Ballada (F dur) Chopin, c) Keringő Moszkovski. 2. a) Sommerabend Lassen, b) Ich liebe dich Grieg, c) Des Liebsten Schwur (Brahms, énekli: Büchler R. kisasszony. 3. a) Scherzo (E dur) Chopin, b) Bourree (A moll) Bach, c) Menuett Mosz­­kowski M. d. Keringő Weiss J. 4. a) Wandern geht mein Liebster Heuberger, b) Marinilla Heuberger, a) Trost Lassen, énekli: Boehler R. kisasszony. 6. a) Barcarolle Chopin, b) Rhapsodia Liszt. Helyárak: Kör­szék 3 frt. Számozott szék 2 frt. Bemenet 1 frt. ♦(Gondinet) egy „M o n J o u r n a 1“ cmű vígjátékot fejezett be. — (Magyar zenepártoló szö­vetkezet.) Körülbelől fél évvel ezelőtt egy ha­­soncímű és célú egylet volt alakulóban a fővárosban, mely azonban közbejött akadályok miatt nem jött létre. Nemrég a mozgalom ismét megindult e tárgyban. Az ügyet új erők vették kezükbe és azt célhoz is vitték, amennyiben az egylet a napokban megalakult. Céljául a szövetkezet kizárólag a magyar zene ápolását és párto­lását tűzte ki. Az egylet élén id. Ábrányi Kor­nél, Állaga Géza, Síposa Ferenc, S­z­é­­k­e­l­y Imre, Z­i­m­a­y László, Engesser Mátyás stb. állanak. Az alakuló ülésben elhatározták, hogy rövid időközben hangversenyeket rendeznek, me­lyeken kizárólag klasszikus magyar zeneművek lesznek előadva. Az első hangverseny — melynek próbái már megkezdődtek — már e hó vége felé megtartatik. E hangverseny műsorába eddig­ Székely­nek egy új quartettje és Állagának egy új szerenádája (cimbalom, 3 hegedű, brácsa, gordonka, nagy­bőgő,­ to­vábbá Zimaytól és Engessertől magyar dalok lettek felvéve. A 2-ik hangverseny jövő hó elejére van tervezve. * („U­rhatnám polgá­r“) Moliére bo­hózata, még kis szerepeiben is igénybe veszi a nemzeti színház legjobb erői nagy részét. A címszerepet Szi­geti József adja, nejét Lendvayné l­eányát Csillag Teréz, a marquisnét F­á­y Szeréna, az inast V­i­z­v­á­r­y, szobaleányt V­izváryné(ki már hetek óta gyakorolja a sze­repében előforduló sajátságos nevetést). A négy mester közül a nyelvmestert Újházi, a táncmestert N­á­­d­a­y, a vivómestert Egress­y, a zenemestert Szigeti Imre fogja játszani. A többi mellék­szerep : Pintér, Benedek és Hetényi kezében van. Tudomány. — Am. tudom, akadémia mathe­­matikai és természettudományi (III.) osztálya hétfőn febr. 13. d. u. 5 órakor ülést tart a következő tárgysorozat­tal : 1) K­ö­n­i­g Gyula 1. 1. „A Ludolf-féle számról.“ 2)Hunyady Jenő 1. t. „A geometria rokonsá­gairól.“ 3) Konkoly Miklós 1. t. a) „A hulló csillagok radiatio-pontjai.“ b) „Az üstökösök vegyalkat­­részei általában.1­ 4) Klein Gyula polytechnikumi tanár mint vendég „Vampyrella és a protista ország.“ 5) T­é­g­­­­á­s Gábor részéről „Egy új csontbarlang a bedellői határban“ bemutatja Szabó József r. t. Dr. Szabó József osztály­titkár. * A Természettudományi Társulat, febr. 15-én, szerdán este 6 órakor a vegytani intézetben (múzeum körút 4.) referáló ülést tart, a­mely alkalommal a választmány megbízásából Antalit Károly tanár fog előadást tartani a­z elektromos szikra sikamlásá­ról az idevágó kísérletek bemutatásával. Ezen ülésre az érdeklődő közönség meghivatik, belépti jegy nem szükséges. VEGYES. — (Üldözött regényíró.) Eddig még csak Németországban üldözték Zolát, illetőleg an­nak legutóbbi regényét, Nanát. Most már Dániában is utánozzák e példát, mert, mint egy angol lapnak írják, Kopenhágában e kobozták a dán fordításban megje­lent Nanát s bünfenyitő eljárást rendeltek el a for­dító ellen.­­ (Mi a csók?) E kérdést vetették föl gyakorlati jogászokból álló társaságban. Egy ál­lamügyész következő definíciót adta: „A csók oly sajtó­termék, melynél meg van engedve az után­nyomás.“ Egy b­í­r­ó sajtópernek nevezte a csókot, melynél a szóbeliség okvetlenül szükséges, de a nyil­vánosság rendesen ki van zárva. Az államügyész még következő módon értelmezte a csókot: „A csók egy élvezeti szer, melynek meghamisítása nem képezheti bűnvádi eljárás tárgyát.“ — (A legújabb tőzsdeél­c.) A párisi boulevardon következő párbeszéd foly: „Nos a kis X. is vesztett a krachnál?“ — Felelet: Oh quel­ques plumes seulement, il pourra encore v­o l­er!“ (Oh, csak néhány tollat, még fog tudni — röpülni.) Hogy az él­cet megérthessük, szükségesnek tartjuk meg­jegyezni, hogy e szó „voler“ a franciában nemcsak any­­nyit tesz, mint „röpülni“, hanem annyit is jelent, mint „­ o p­n­i.“­­ (A vérengző hölgy.) Párisban a napokban következő izgató jelenet folyt le. Délutáni 1 órakor a Juillet utca lakói néhány lövést hallottak el­dördülni s egy kis fiút láttak vérében fetrengeni a föl­dön, mig egy nő egy ablakból valóságos sortüzet inté­zett a szánalomraméltó fiúra. A szegény 13 éves fiúnak össze volt zúzva a balkar felső része s azt beszélte, hogy nyugodtan játszott az utcán, midőn Lógat asszony egyszerre minden ok nélkül megkezdte a lö­völdözést. A szívtelen nőt elfogták s a vizsgáló biró előtt egész hidegvérűen kijelentette, hogy a fiú egyszer illetlenül viselte magát vele szemben s ezért akart rajta boszut állani. — (Or­os­zo­r­s­z­á­g éghajlata), mint az utóbbi években tapasztalni lehetett, megváltozott és enyhébb lett. Ne­m léteznek már azok a 30 Reaumur fok hidegen túlmenő tartós fagyok, az irtózatos hóhe­gyek és hósuvatagok. A tél Moszkvában már évek óta olyan, mint Európa középrészeiben. Az idén még külö­nösen szokatlan lágy tél volt Moszkvában, csak októ­ber hóban volt néhány hideg nap, melyen a hőmérő 2—3 fokot mutatott 0 pont alatt. Január 20-én valósá­gos nyári zivatar volt 4 fok meleg mellett. A szélvész akkor nagy károkat tett; számos háznak még födelét is lehordta.­­ (Előléptetések a halál után.) Berlinben sokat foglalkoznak most egy el­jegyzési értesítéssel, melyet az arisztokrácia egyik tagja nemrég kiadott s melyben saját s megboldo­gult neje nevében jelenti leányának nemrég történt eljegyeztetését. Ez némileg emlékeztet ama katonatiszti özvegyre, ki, valahányszor elhunyt férjének egyik rangban előtte álló társa elő jön léptetve,­­férje arcké­pére lefestette ama rangfokozat jelvényeit, melyet a megboldogult már elért volna. Hasonlót beszélnek egy tábornokról, kinek neje meghalt, midőn ő még csak hadnagy volt. Azóta sokszor jön előléptetve, de minden újabb rangfokozatát utólagosan feljegyeztette neje sír­kövén, míg végre tábornokné lett az egykori hadnagy­­néból. A rég meghalt asszony ekkor a sírban lett előléptetve. Kivonat a hivatalos lapból. Árverések Budapesten. Febr. 17. Moory Gyula ingós. (VII. k. Kerepesi­ ut 3.) 627 frt. — Febr. 18. Gévay Béla ingós. (Vill. ker. lövölde­­tér 1.) 691. frt. — Febr. 23. Pázmándy Dénes ingós. (sugárút 60.) 6534 forint. Febr. 17. Bainner Jakab ing. (Újpest, Lőrinc­ utca 78.) 444 frt. Febr. 21. Mohr Lajos ingós. (VIII. zerge utca 7.) 1143 frt. — Május 17. Koz­ma Gábor, Pethő János és neje, dr. Wimmer Johanna ingatl. (V. k. vadász-utca) 100,000 frt. Árverések a vidéken: Sárfő (Bazin) febr. 22. Sztrihovszky József ing. 2054 frt. — Keczel (Kalocsa) febr. 23. Fejes István ingós. 148, ing. 2060 frt. — Vác febr. 27. Pintér Ferenc és fiai ingat­lanai 22,974 forint. — V.­Pordány (Kismart­on) február 28. Dragsitz György ingatlanai 40,000 frt. — Dáka (Pápa) március 15. Végh József ingatlanai 800 frt. — Szent-Endre február 14. Gaitzky Péter ingatlanai 1890 frt. — Fehértó (Győr) febr. 16. Csapó Mihály ingatlanai 1403 frt. — Kuman (N.-Becskerek) febr. 9. Báránkos Zsiva ingatl. 830 frt. — Szvatahóc (N.-Szombat) febr. 27. Benczák Iván ingatlanai 2864 frt. — Szili (Kapos­vár) márc. 17. Tóth Ferenc ingatlanai 1177 frt. — Per­­bete (Komárom) márc. 17. Uzsák István ingatlanai 2134 frt. — Tallós (Galánta) márc. 6. Bugyi Imre in­gatlanai 7567 forint. — Pográny (Nyitra) március 15. Tóth Éva és társai ingatlanai 3544 frt. — Szt. Péter (M.-Uvár) márc. 11. Hontzinger Tamás és Anna ingatl. 999 frt. — Darázsfalva (Kismarton) márc. 11. Hollendon­ner Ján. ing. 700 frt. — Parác (Temesvár) február 18. Zsorzs Ivánka ingatl. 2447 frt. — Ragyolc (Losonc) febr. 23. Suda János ingatl. 19 174 frt. — Huszt febr. 27. Selig Angel bolti ingós. 4824 frt.Dalnok (Kézdi-Vásár­­hely) márc. 14. Hadnagy Józsefné ingatl. 1307 frt. — Kis­asszony (Kaposvár) márc. 3. Sárközy Vince ing. 24.676 frt. —■ Bűzd (Medgyes) febr. 20. Rosta Grigor ingatl. 750 frt. — Árpád (Pécs) febr. 16 Peck József ingatl. 1000 frt. — Vágújhely (Nyitra) márc. 13 Danis András ing. 871 frt — Fehéregyház (Beszterce) febr. 20 Reitmann Ján. és Kata ingat. 1253 frt. — Petromán (Csákovár) febr. 18. Popovics Gyurka ingat. 2344 frt. — Gy.-oroszi (Gyöngyös) febr. 27. Földváry Kálmán ingat. 16.942 frt. — Vác, febr. 27. Matolay Rozália ingat. 1154 frt. — M. Vásárhely, apr. 11. Brandecker Anna ingat. 1130 frt. — Sz.-Fehérvár, márc. 4. Kiss Ignác hagyat. ingat. 2021 frt. - Bátor (Eger) márc. 7. Nagy Borbála ingat. 1020 frt. — Szóka (Módos) febr. 18. Sztojcsev Ariza ingat. 2063 frt. — Petrosán (Abrudb.) febr. 22. Popesku György ingat. 3101 frt. — Nadlány (Nyitra) márc. 14. Marusek Appolónia ingat. 1624 frt. Csődök: Spitz Viktor temesvári bejegyz. keresk. ellen, bej. ápril 4., csődb. Capdebó Lajos. — Szmilovics Lipót m. szigeti bejegyz. keresk. ellen, bej. márc. 13., csődb. Korányi Frigyes. — Kleckner Gyula zilahi bej. keresk. ellen, bej. márc. 15., csődb. dr. Kiss Endre. — Koller Ágoston bajai lakos ellen, bej. márc. 15., csődb. Orsay Vilmos (Szabadka.) A budapesti értéktőzsde hivatalos árjegyzései február 11-én: 3­0 tonna | Utolsó 1 Utolsó , 2 frols. árfolyam | árfolyam | ixtolr»m ! J árfolyam ? pins | ár« I pens | TrY 1 'ptos | ára­­ • P*n* | árt C°­­ .4Dam»›««••&«» ^b) Bistad­te-társMások« ---------- f) KIU-féle vállalatok.------------------|== = M. vasúti kötes. & 120 frt o. 6. 800 fc. ez. 5° 0 le0 6°j lol — j magya­­j*. biztosító-társaság 3360- 4000— 106 Alagút...................................................................... *00 6% Báttaszék-domb.-zákány? vas . Magy. gömöri államvasuti záloglevelek „ - ~ g. I goo Pannónia vázbiztositó intézet 1276— 1300 150 ,,Franklin­“társulat . . ff* — 146 “j 300 8% Dunagftahajózási társaság . I ~ M. kplen vasút ál&m-kötv. adóm. (1869.) ,, 8,1 kg 108 ka 300 ^m­o vianontbiztositó intézet j-------------------400 Ganz és társa vasönt. ea gépgy. ilOOjsoo ®°/o . » » • , _j M. keleti vas. áll.­k. ar. v. ez. „ 1SZ 1­07 I 200 Gschwindt-féle szeszgyár . . 300 5% Éjszakkeleti vasat ... Magyar far. nyeremény-kölcsön 100 frt . il13 ^ 112 — 0• 200 Gyapju-mosó­ra bízom. I. m. 240 — 246 — 200 es 1/0 m. nyugoti vasat 1874. kib-------~ _ \\ _»» . .. ” _ ” 50 frt Jf ill__109 KAi 800 Concordia-malom.........................4­­5 —• 410 — 210 Kereskedelmi épület . . . 200 8°/0 I. erdélyi vasút .... Tiszai és szegedi kölcsön . . . • f /o _ I 600 Első budapesti malom . . . 1025 - 1040— 200 Könyvnyomda „Athenaeum“ 1000 “ •0; ~ 200 —7­0 Kassa-oderbergi vasút (e .tts-t ~ ~ ~ I 1871-fa magy. államkölcs.­kötv. strl. f. 60­0 ^ ~ “000 Erzsébet-malom átv. Jog. nélk. ,52 - 165 - 600 ., Pest. . . .826 - 850 100 * 0 Budapesti lánchíd . . 80 104 —­ 1878-ra „ »» »’ “ »» «7 in 84 8­0 800 Uenger-malom........................176 —486 — 200 Köpzénb.­ée téglagyár Dräsche 144 — 146 — 100 6’70 Idogd­­ée tőzsde­ épület 1 I * kir‘ áradékkők­ben (papirjáradék) 84 10 ^4 30 ^ .............................1 90 - 195 _ 100 Salgó-tarjáni kösSénbánya . U4 - H5 -m vagán-sorsjegyek, Magy.­aranj járadék adómén, '» 10 84 «1 2oo Molnárok és sütök malma . 312 316 — 100 ,, „ vashnomitó . . — Osztrák hitelintézet . . . . 176 — 171 ~ ” . . . . • • r ^ 97 _:lOoo Pannónia-malom....................... 840 — 860 — 200 Schlick-féle vasöntöde . . . ~ —1 Badavárcai sorsjegy . . . . 37 — 38 — ” . M6C 96 60| 800 VUtorU-msiom.......................,66 S70 - 400 msgyar . . - £ J Ks^svich ........................S Z ? Z .. ,, tomoBi . . „ !06 — W — j) Käzleksdrsl villsláift R. 20Q sóskúti kőbánya.......................— — — — 7 ” ” " „ 1867 záradékkal „ , 9*^ _ _| 300 Alföld-fiumei vasút .... 161 — 162 — 200 Spodium- és csontliszt-gyár . j®# —• I — _ 6 02 fi 6t; | oTM.J.i:erb«vL“5/i" s.:: ||”5]^ |9éSiTMOt : ; : : ú : j« i« j | Sseród és sma-váltssgi kötvények 100 » »7 60, 98 60, Gyor-sopron-ebenfarU vasut ! j - - “ I £.-U„«lv«| Német bírod, bankj. 100 márkáért ’S ^JlozZUojKas^erbarg, vasa, . . . 13) _ no - 60/t%nmgy. földh.-mt. é. 101 _ 101 (8 Mr.). | pestvaros Kölcsöne i»vu. evod­ . . o /e iwx ^ 200 Magyar-galíciai vasút . . . - --I-------- 110/ o­­ ,aa ta 61 , Német bankpiacok 100 ném. bír. m. r.8 60 6° 761 , szerbiai nyereménykö­csön 100 fre ... . 200 Magyar nyögött vasút . . . 160 50 161 50 u/“o ” ’’ ” ” ^ „5 6*/t Amsterdam 100 koll. frtért »8 75 88 ~ Részvények. 200 Osztrák államvasút .... 300 — »„i _ 6o,’ ’ ' „ , „ . Tr _i 6»/. Páns ’00 frankért . «60 47 •» , , s. Kantok. 200 Pécs-baros. »asm . . . ^ ” jelzálagban'a '. . l” V ‘V _! Svájca. pékpiaosok 100 „. . 47 49 « «! Általános municipális hitelintézet - —------- 600. Osztrák dunagőzhajózási tára. . — — — _ 6V»°/r. ,, as 75 9» 25 6Vo lábadon 10 font eterlingért 120 A 1 i ig. b­ik.......................................11­7 — 118 —i 106 Budai hegypálya. . . . — — «o/0 ' Pesti magy. kevesa. bank 101 f­ 0 1^2 —' FeUsa»«lási árieframeo, f^m^álVáno hitelbank....................... 276 60 277 £0 200 M kosar, vaspálya . . . *«- 460­­ »Ví% , o „ 101 *0 102 — járadék ... «“ j Z Magyar ‘ ! ! N -!106 Z\ •• TáKa^pe„,ár.k. j «»• - - • H 7 «-*«» ***** • • • ‘1J = I «n Osztrák hitelbank ..........................................216 S0 2-7 300 Ornaten* kMpontt .... b«8 — «go — “ 1 „ pénzváltó-és isszám­­oló-b. L. osz'te.magyar bank.............................1­8,6­,S20 _,1000 Paar, 1»mi .1*6 ............................,625-“fiO- Osztrák h,«Intek ■ _ ín­­ magy. iparbank ........................................181 — 186 _1 20ul Kgyssul­ ounapoc­, fővárosi . 636 -16,6 — *001 3» „ Alföld-vam«c. vasár .-------------------- j ingo-paitrák­ban» . . . . j * pljC„Tagyar kereskedelmi b.nk . jj--------j - J 1*01 Pesti kClvan»:..............................- -| _ _{*ooj 6% ....................^rt.kib. [I-------{-------' j kl'lCTÍln

Next