Pesti Hírlap, 1882. május (4. évfolyam, 119-148. szám)

1882-05-11 / 129. szám

982. május 11 FESTI HIB. LA­F­­ ner december 8-án azt mondta neki, hogy nem foglalkozik többé a rendező­séggel, de azért ott lesz a színházban. Baum­gartner színész elbeszéli, hogy N­o t­e I, a­midőn a felelősségre mint rendezőt figyelmeztet­ték, azt monda, ha tűz van, nincs előadás és ha nincs előadás, nincs szükség a rendezőre. Erre felolvassák a város­bővítő alap és a városi építő hivatal jegyzőkönyveit dérről és Wilhelmről, a rendőrségi jelentést Landsteinerről, a Karlszínház bizo­nyítványát Nitséről Herr kijelenti, hogy nem nyo­mulhatott elő a baloldali lépcsőn, mert tüdeje fájdalmat okozott, azután beteg is volt. Singer védő előterjeszti az épület biztosítása véget történt munkák számláit, a szolgálati utasítást Jauner részére az udvari operában és az uralkodó elismerő levelét. Holnap berekesztik a tanúkihallgatást. Közgazdasági táviratok. Kassa, május 10. (A P. Hírlap ered. táv.) Két napi majdem folytonos esőzés után, mely borzasztó szélviharral és néhány percig tartó jégesővel vette kezdetét, ma egész napon át tartott kemény éj­szaki szél­en. A hőmérő 2 fokra szállott 0 felett. A környékről vett tudósítások szintén tesznek jégesőről említést, mely több helyütt károkat is okozott. Elte­kintve ettől, vetéseink szépen fejlődnek Madrid, május 10. A szenátus 143 szavazattal 78 ellenében elfogadta a francia-spanyol kereskedelmi szerződést. Róma, május 10. A kamara 176 szavazattal 86 ellenében elfogadta a francia-olasz ke­reskedelmi szerződést. A szerződést ma a szenátus elé terjesztik. Athén, május 10. (A P. H­i­r­l­a­p­e­r­e­d. távirata.) A korinthusi föld­­szo­r­o­s 60 ezer részvénye közül, mely tegnap egész Európában aláírásra bocsáttatott, csak Görögországban 25 ezeret jegyeztek. Kolozsvár, május 10. (A P. Hírlap ered. táv.) Horovitz Sámuel előmunkálati engedélyt nyert egy Deés és Kerlés között építendő vicinális vasútra, mely Kerlesnél csatlakozni fog a maros­ludas-besztercei vasút­hoz és igy Beszterce két irányban lesz összekötve a vasúthálózattal. LEGUJABB. Az országgyűlési függetlenségi párt ma d. u. 6 órakor tartott értekezletén Mocsáry Lajos elnök tudatja, hogy Thaly Kálmán Debrecenben képviselővé választatott, mit az értekezlet éljenzéssel fogadott. Azután folytattatok a vámtarifa részletes tárgyalása, melynek több tételénél módosítványok adatnak be a párt részéről, mert nem szavaz meg sem­mi ipari vámfelemelést, ellenben a gazdaságra kedvező vámtételeket elfogadja, sőt még feljebb emeltetni óhajtja. Ezzel az értekezlet véget ért.­ ­ Az udvari bál. Ritkán van benne módunk, csak vendégképen látván néha-néha a királyt, szörnyen megörülünk, ha beáll gazdának s látunk a királyi fényből is valamit. A mai udvari bál egyike volt a legfényesebbek­nek a koronázás óta, mert a királyfi lakodalma alkal­mával adott bál vegyes volt egy kicsit, hivatalosak lé­vén az összes városi küldöttségek s épen nem volt meg az udvari bál jellege. Az nem volt más mint „mulatság az udvarnál.“ Már 7 óra táján megindultak a frakkerek fel Bu­dára s robogtak végig a lánchídon szakadatlanul egész nyolc óráig. Szebbnél - szebb női toilettek, duzzadó csipkék, rózsás fejecskék kandikáltak ki a hintók üveg ablakain, vagy pedig torzonborz bajuszok és festői ma­gyar díszruhák a kócsagtollas kalpagokkal, melyeket a leventék az ö­ükben kénytelenek tartani. Tiszti egyen­ruhák, papi talárok v­áltozatos egymásutánban. Végig húzódott ott majdnem az egész ország arisztokráciája az Eszterházyaktól kezdve le egészen Futtakyig. Nyolc óra táján már majdnem egészen megtelt a nagy díszterem és a három előterem is, mert csak igen kevesen mentették ki elmaradásukat a meghívottak kö­zül. Körülbelül négyszáz személyre lehet tenni a meg­jelenteket. Az országgyűlés mindkét háza erősen volt képviselve, csak az ellenzéki képviselőkből jelentek meg igen kevesen s azok is inkább a kabarékpártból. A titkos tanácsosok és appartementképes hölgyek felvonulására a királyasszony ő felsége termeibe vezető második lépcső volt kijelölve. A főlépcsőtől a teljes díszben kivonult magyar koronaőrség sorfala közt, a zentai csatát megörökítő nagy festménynyel díszített előterembe, azután az első nagy terembe s innen az aranynyal pazarul díszített pompás márvány­terembe vonultak az érkező vendégek. Hét órakor e termek még mind sötétek és némák voltak. Alig kép­zelhető meglepőbb látvány, mint az, midőn a két sorban lefüggő kristálycsillárok gyújtózsinegek által egybe­kapcsolt száz meg száz gyertyája egyetlen szikrától mintegy varázsütésre egyszerre lobban lángra. Nyolc órakor nagy gyorsasággal teltek meg a termek. A megjelentek valamennyien nemzeti díszruhát öltöttek ; a magasrangú katonák gazdag egyenruhái ha­tásos látványt nyújtottak. A katonaság nem nagy szám­­b­an volt képviselve. A nők értékes páli ruhákkal és csillogó, gazdag ékszerekkel ékeskedtek. Az idősebb hölgyek kerek szabású uszályokkal, az ifjabb hölgyek ellenben majd­nem kivétel nélkül egészen rövid, könnyű kelmékből készült, csak kevés virággal, itt-ott ezüsthímzésekkel ékített fehér ruhákban jelentek meg a bálon. A belépőknek magyar nyelven kiállított táncren­dek nyújtattak át. A táncok sorozata következő volt: Első keringő, első francia négyes, első csárdás, polka, második francia négyes, második keringő, második csárdás, végre füzértánc. A márványterem felső részén a zenekar számára két stílszerű emelvény állott. A tánczenét Hu­ka karmester vezetése alatt a 33. számú Kussevich ezred katonai zenekara szolgáltatta. Nyolc órakor a kis sárga teremben, hova a titkos tanácsosok egy része és a szolgálattevő hölgyek gyűl­tek volt egybe, a királyasszony ő felségének több hölgy mutattatott be, többek közt Zichy Ágost grófné, gr. Bánffy Béláné, gr. Erdődy Rudolfné, gr. Erdődy Ta­­másné, később pedig Andrássy Ilona comtesse mint ura és vőlegénye gróf Batthyány. Ez időben a következőket láttuk a megjelentek közt: Tisza, dr. Orczy, gr. Szapáry, Szende, br. Ke­mény, Pauler, Ordódy és Bedekovics minisztereket, to­vábbá Haynald bibornokéket, Mailát György országbírót, gr. Andrássy Gyulát, báró Edelsheim-Gyulay lovas­sági tónokot, gr. Cziráky Jánost, gr. Zichy Ferencet, gr. Károlyi Gyulát, gr. Fejérváry, Szabó, Gráf, Horváth, gr. Paar, Henneberg, Frank, Bartuska, Wieser, Hille­­prand, Schemel, Fastenberger és Papp tábornokokat, Fratricsevics testőrkapitányt, továbbá a főrendiház szá­mos tagját, gr. Festetics Györgyöt, gr. Batthyány Ödönt s Andrássy Aladár és Manó grófokat. Számos képviselő is volt jelen, és pedig : Péchy Tamás képviseőházi elnök, Jókai Mór, Bittó István, gr. Apponyi Albert, gr. Andrássy Tivadar, gr. Bánffy Béla, Bende Imre, Berzeviczy Albert, Biasini Domokos, Bissingen Ernő, Boér Antal, Bohus Zsigmond, Boross Bálint, Bossányi László, gr. Csáky László, Cser­­nátony Lajos, Dániel Pál, Éber Nándor, Fenyvessy Ferenc, gróf Forgách Antal, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Horváth Gyula, Ivánka, gr. Kará­csonyi Guidó, Kármán Lajos, Károlyi Sándor, Károlyi Tibor, Kovách László, Lánczi Gyula, Literáty Ödön, Matuska Péter, Miehl Jakab, gr. Széchényi Pál, Szitányi Bernát, Wodianer Albert, Wodianer Béla, gr. Zichy Ágost, gr. Zichy Jenő, gr. Zelenszky Róbert és még többen. A szélsőbal részéről csak Győry Eleket és Unger Alajost láttuk. Jelen voltak ezenkívül a külföldi hatalmak kon­zuljai, számos közös hadseregbeli és honvédtiszt, to­vábbá az itt állomásozó „Maros“ monitornak tisztjei, több hivatalnok, Tolnay vezérigazgató, Kovács József egyetemi tanár és az idegenek közül az egyiptomi alki­­rály egyik unokaöcscse, Chiamil herceg, Fazyl pasa test­vére, ki jelenleg Budapesten tartózkodik, továbbá a bécsi angol követségnek katonai attachéja, Primrose ezredes és egy norvég törzstiszt. Az ajtótól jobbra nagy félkörben álltak a höl­gyek, kik közül észrevettük gr. Cziráky Jánosnét leányával, gr. Festetich Györgynét, Tisza Kálmánnét leányával, gróf Andrássy Gyulánét leányával, báró Edelsheim­ Gyulaynét, Károlyi Tibornét, b. Orczy Theklát, gróf Eszterházy Bélánét, gróf Wenckheim Frigyesnét, gr. Károlyi Istvánnét, gr. Cziráky Bélánét, gróf Zichy Ágostnát, gróf Erdődy Ferencnét, gróf Almássy­­ Kálmánnét, gróf Andrássy Manónét két leá­­­nyával, gróf Zichy Líviát leányával, gróf Batthyányi I Edmundnét, gróf Bánffy Bélánét, özvegy báró Eötvös Józsefnét leányával, gr. Károlyi Sándornét, gr. Zichy Bélánét leányával, gr. Teleky Miksánét két leá­nyával, őrgróf Pallavicini Edénét, br. Fehérváry, gróf Széchenyi és gr. Pejacsevich kisasszonyokat stb. Fél kilenc óra után a felségeiknek jelentés léte­tett, hogy a vendégkoszoru együtt van. Az udvarmeste­rek erre megadják a jelt. A feltáruló ajtón át legelő­belépett a királyné. Ő felsége fehér atlasz ruhát viselt. A királyasz­­szonyt Klotilde főhercegnő kisérte, hasonlóképen fehér­­ toiletteban, azonkívül pedig Mailáth Györgyné, ki fő-­­ udvarmesterné gyanánt fungált. Ő felsége kíséretében voltak még gróf Andrássy Aladárné, mint szolgálattevő­­ palotahölgy, gr. Festetics, gr. Fürstenberg udvarhölgyek­­ és Ferenczy Ida k. a. A királyasszony ő felsége és kísérete után hu­­­­szár tábornoki egyenruhában a király ő felsége lépett a­­ terembe, kísértetre József főherceg, br. Mendel főhad­­­­segéd, br. Nyáry vezérőrnagy és őrgróf Pallavicini Ede szolgálattevő kamarás által. Pálcanagyok gyanánt gr. Erdődy István és gr. Szapáry István, pálcások gyanánt pedig gr. Andrássy Sándor, br. Gerliczy Ferenc, gróf Eszterházy Dénes, Justh Zsigmond, gr. Károlyi László és gr. Pállffy Rudolf fungáltak. Ő felségeik belépésök után c­e­r­c­­­e­t tartot­tak . A k­i­r­á­l­y legelőször egyiptomi vendégét C­h­i­a­­m­i­r herceget szólította meg, azután pedig igen huza­mos ideig társalgott gr. Andrássy Gyulával, majd Tisza miniszterelnökkel, Primrose ezredessel, Tisza Istvánt is megszólításával tisztelte meg, s általá­ban kitüntette a miniszterelnö­köt az estély folyamán. — Szerencsét kívánok önnek gyermekeihez ked­ves Tisza — szólt egy ízben ismét — szép párt képez­nek ők a táncosok között is. Királyné ő felsége hosszabb ideig társalgott Czi­ráky és Festetich grófnékkal s szinte bemutattatta ma­gának Chiamil herceget. Ezután megadatott a jel a táncra. Gr. Andrássy Tivadar, a ki a táncokat rendezte, Zichy Sarolta gróf­nővel megnyitotta a bált. Az első táncot, melyhez a „Wiener Bonbons“ című keringőt játszották, ő felségeik közvetlen közelében táncolták, a­kik látható kedvvel szem­lélték a fiatal táncosokat. Ezután a „Methuzsálem“ négyest játszották és minthogy a tér szűk volt, a 40 pár négyszö­get alakított, úgy hogy minden tourt felváltva másik két oszlop táncolta. A királyné e közben a terem jobb ol­dalán föntartott emelvényre vonult vissza és cercle­­tartott. Ő felsége a király áthaladt a termen és a leg­­szívélyesebben társalgott számos jelen volttal. A katonai zenekar fölváltatott Berkes Lajos nemzeti zene­kara által, a­mely ráhúzta a csárdást. A királyasszony ő felsége határozott kívánságára a táncoló párok egészen a felséges asszony közelébe mentek, ki ismételve örömmel nyilatkozott a táncolók és a tánc kecsessége felől.­­ Ezután a „Viktória“­­polkát játszotta a zenekar. A teremben nagyobb tér nyílt most a táncolók számára , miután a ven­dégek egy része ekkor visszavonult volt már a buffetbe, úgy, hogy a következő „Colosseum“-négyest már egy colonne-ban lehetett táncolni. A táncosok a jobbatlan főrangú ifjak és tisztek, a mentét és kardot letették s attilában és övben járták a táncot.­­ A következő keringőre a zenekar a „Wiener Blut“-ra gyújtott s miután a keringőt megújráz­­ták, a Furasa háború csók­ keringője került sorra. A második négyes és második keringő közt theát szolgál­tak fel és egy kis szünet volt. Folytatólag egy élénk csárdás után a csinosan rendezett füzértánc következett, melyet „Damenabend“, Fahrbach polka frangaise-je és „Minerva“ polkamatur dallamaira lejtett a társaság. Néhány perccel éjfél előtt ő felségeik vissza­vonultak­­belső termeikbe, mire a vendégek is nem­sokára szétoszlottak, s a ragyogó fényességű estély véget ért. NAP! HÍREK. — (Lapunk mai számához) háromnegyed iv mellékletet csatoltunk, mely­nek tartalma: Az első mellékleten. Az új hercegi pár. (Képpel.) — A királyi pár Budapes­ten. — Nemzetközi botrány. — Fővárosi kri­­minalisták. — A Ringszinház katasztrófája a törvényszék előtt. -- Irodalom. — Kellemetlen megbízás. —Regénycsarnok : Bűnvirág (82. folyt.) Vegyes.­­— Budapesti értéktőzsde. — A második melléklet: Országgyűlés — A Képzőművé­szeti­ Társulat választmányi ülése. — Szinház, zene, képzőművészet. — Kivonat a hivatalos lapból. — Hirdetés. —­­Halálozások. Zitterbarth János fővárosi ismert építész, tegnap délután rövid szen­vedés után 57 éves korában meghalt. Temetése ma dél­után volt. — Bal­o­g­h­y István hírlapíró tegnap­előtt, hosszas szenvedés után 37 éves korában meghalt. Ma délután 3 órakor temették. — Komáromy Ignác háztulajdonos és fővárosi bizottsági tag folyó hó 9-ikén meghalt. Csütörtökön 11 dikén délután 5 órakor temettetik el. — D­ö­r­n­e­r Ádámné, szül. Ringhofer Vilmos e hó 7 én T.­Kanizsán 23 éves korában 5 havi szenvedés után meghalt. — Szentesi Gabriella, szül. mühlverti Müller asz­­szony f. évi május hó 7-ik napján életének 25-ik évé­ben Récsén elhunyt.­­ (Egy olajgyár veszedelme). Ma délelőtt 11 órakor a bécsi tüzérség a florisdorfi rendőrségtől táviratot kapott, hogy az onnét másfél órányira fekvő Breitenseeben levő nagy olaj­gyár lángokban áll. A helyszín nagy tá­volsága miatt a bécsi tüzőrség nem ment ki, ellenben Florisdorf és a közelfekvő községek önkénytes tüzőr­­sége teljes készlettel jelent meg a tűznél, mely még délután is tartott.­­ (A nagy postai lopáshoz.) Lázár La­jos postatiszt bűnügyében, kit a napokban tudvalevőleg a nagyváradi postavonaton elkövetett nagy tolvajlás miatt a nemzeti szállóban elfogtak, az elővizsgálat be van fejezve s Lázárt már átadták a kir. ügyészségnek. A kihallgatások alkalmával L. folytonosan tagadta a lopást s a nála talált aranyokról azt állította, hogy azokat ő mint szenvedélyes aranygyüjtő rakosgatta össze és pedig oly módon, hogy havi fizetéséből mindig 25 iitot megtakarított s ebből 325 darab ara­nyat vásárolt, 106 darabot Báziáson és Orsován nyert a kártyán, ezenkívül egy magasrangu szeretője adott neki 1200 irtot, amelyen szintén aranyokat vett. Ezt a val­lomást azonban a kiderített tények egészen kigondolt mesének tüntetik föl, amennyiben L. havi fizetéséből mit sem takaríthatott meg, minthogy igen pazarul költe­kezett eleitől fogva, sokat korhelykedett s Nagyváradon nejét, Budapesten pedig szeretőjét tartotta. Az előnyo­­mozást vezető Géczy fogalmazó nyomára jött, hogy L. ápril 15-én 53 darab, 22 én 106 db és később 280 drb Napoleon aranyat váltott be B­e­­­f­e­­­d, Károly­­köruti bankházában. Ez összesen­­439 darab, tehát 114-gyel több az ellopott aranyok felénél, ami a másik postatiszt bűnrészességét határozottan kizárja. A főkapi­tányság időközben megkereste a nagyváradi rendőrsé­get, hogy Lázár atyjánál tartson házkutatást. Ma érke­­­zett meg a főkapitánysághoz a kutatás eredménye, me­ly

Next