Pesti Hírlap, 1882. szeptember (4. évfolyam, 240-269. szám)
1882-09-01 / 240. szám
2 gazdag. Olyan az egy lapnál, mint az egyénnél a magánbecsület. És a két most megszűnő lapnak meg volt ez a tőkéje. Jelentek meg bennök kemény, sértő, sokszor mértékteleneknek mondható támadások, közlemények, de a lap tisztessége oly minden kétségen fölül állott, hogy azon az legkisebbet sem változtatott. A Hon két évtizedes életében, — politikáról, mondjuk, nem beszélünk — nem fordult elő oly mozzanat, melyet szégyelnie kellene. — Jó nevét drágábbra becsülte az előfizetők nagy számánál, — tudta, hogy ebben van erkölcsi ereje. A svindli, az utilitarizmus e szennyes korszakában tisztán állott mindig, soha nevéhez egy mákszemnyi szenny nem tapadt. Szerkesztőjét egy nemzet rajongó szeretetének nimbusa vette körül, munkatársai jóravaló, kötelességtudó, szorgalmas s jellemileg minden kifogáson fölül álló férfiak voltak egytől-egyig. Piszkosságba, amire e síkos pályán annyi az alkalom, egyik sem keveredett soha. Mindenik féltékeny volt a tisztaságára, és ez adta meg a lapnak is azt a jelleget, a mivel az egyének társaságában csak az birhat, aki gentleman. A lap gentleman volt a lapok társaságában s az maradt véges végig. Nagy tőke ez és nagy hatalom. Ha ezt egyszerűen eldobjáak felejtik, mint haszontalan lomot, csak ait mutatja, hogy azok, kiknek szolgálatában e tőke, e hatalom állott, nem tudják, mi van a kezükben, korlátoltak belátni annak az értékét, vagy nincs rá szükségük. Egyik épp oly szomorú jelenség, mint a másik. Alapíthatnak új lapot milliókkal, — az csak pénz lesz, ami mai napság szintén nagy hajtalom ugyan, de mégse oly nagy, hogy mindent meg lehessen szerezni általa. Azt a tisztességet, azt az erkölcsi súlyt, mely például a „Hon“-ban rejlett, semmiféle pénzzel nem fogja előteremteni Tisza Kálmán egy új lapnak. Annak egy másik húsz esztendeig kel lend azon gyűjtögetnie. A két lapot is az ölte meg, ami az ország két legnagyobb pártját hét év előtt : a fúzió. Tisza Kálmán nagyon beleszerethetett e fogásba, hogy im az elsőnek oly sikerét látja. Nem hiába opponált a „Hon“ már az első fúzió ellen is közel egy esztendeig. Tán sejtette már akkor, hogy az lesz az ő megölő betűje.... A végzet betölt. Együtt tűnnek le a nyilvánosság színpadáról, a fúzió előkészületei idején egymással oly erősen tusakodó ellenfelek, a Hon és Ellenőr. Kár értük ! Ha akkor nem vetik le magukat a közjogi oppozíció bástyafokáról, a fúzió mélységébe, mint Dugonics Titusz a törökkel, nagyrabecsült, hatalmas tényezője lehetett volna kulturéletünknek mind a kettő még évtizedekig. Az igaz, hogy csak a nemzet kegyelméből. A polgári házasság. A P. N. egyik barátja abból az siklómból, hogy Kossuth Csernátony előtt a polgári házasságot fölemlitette és Csernátony erre musaui tudott válaszolni, a következőket. Írja: „Semerva Csernátonynak benső viszonyát a mai kormányhoz, nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a Tisza-kormáynak nincs is szándékában azt életbeléptetni. Hogy mily nagy visszaesés mutatkozik a szabadelvű reformok terén, összehasonlítva a mai kormány működését a deákpárti kormányokéva, erre nézve érdekes lesz annak megemlítése, hogy a polgári házasság intézményének behozatalához — mégpedig a legszabadelvűbb alapon —Horváth Boldiizsár minisztersége alatt minden előkészület meg volt téve, a tényleges életbeléptetés Horváth Boldizsár leköszönése folytán, sajnos, elmaradt. Hodossy Imre országgyűéi képviselő ugyanis míg 1870 ben Horváth B. felhívása folytán egy tervezet, illetleg emlékiratot dolgozot ki a polgári házaság behozatalára nézve. Ezen emlékiratban az általános vallásszabadság és a kötelező polgári házasság alapelvül volt kimondva. Horváth Boldizsár az emlékiratban kifejtett szabadalmi intézkedéseket elfogadta, sőt egy őfelsége elnöklete alatt Budán tartott minisztertanácsután előleges engedélyt is nyert arra, hogy ily irányban szerkesztett törvényjavaslatot a háznak benyújtson. De Horváth Boldizsár még tovább ment. Felkereste ez ügyben az ország prímását és a kalocsai érseket. Ezen találkozásoknál arról győződött meg, hogy a kultúrharctól nálunk tartani épen nem lehet, és hogy a magyar klérus törvénytisztelete és hazafisága kifogástalan. — Már nost tekintetbe véve, hogy a parlament, a sajtó, a közvélemény kívánják a polgári házasság intézményének behozatalát, mi akadályozhatja tehát ? — erre még Csernátony sem tud felelni. Hja! más idők, más emberek!“ A hadügyminisztériumban, — mint a „Wehrzeitung“ értesül — azzal a tervvel foglalkoznak, hogy a volt tisztek nagyobb számához fölszólitás intéztessék — mikép egykori rangjukat „szolgálaton kívül“ vegyék föl s hogy mozgósítás esetében a hadvezérlet rendelkezésére álljanak. — A pozsonyi ágostai kerületi gyűlés tegnap Szentkirályi Márton elnöklete alatt a pozsonyi líceumból pánszláv üzelmek miatt kizárt tanulók dolgával foglalkozott, s elhatározta, hogy a közoktatásügyi miniszterhez előterjesztést intéz, amiért a miniszter ama pánszláv tanulók elen még szigorúbb határozatot hozott, mint a konvent. A miniszter t. i. az összes tanodákból kizárta amaz ifjakat. E határozatot cak egy szótöbbséggel hozták, a mennyiben az árvai, nyitrai, trencsényi és túróéi szeniorátusok „igennel“, a pozsonyi, pozsonymegyei és mosonymegyei szeniorátusok pedig „nemmel“ szavaztak. Erre M u d ron egy javaslatot nyújtott be, melyben a következők mondatnak: „Miután ama miniszteri rendelet az evang. egyház és iskola autonómiáját megsérti, a gyűlés sajnálattal veszi tudomásul azt s megkeresi a minisztériumot, hogy a büntetés súlyosbítását vonja vissza.“ A gyűlés e javaslatot épen úgy, mint az előbbit elfogadta. Mindenesetre tanulságos lesz az, amit Trefort miniszter erre a megkeresésre válaszolni fog. Az osztrák szocialisták elnyomása végett, — mint egy prágai újság jelenti, — a kormány kivételes törvényt akar indítványozni. Mielőtt azonban a tervet elkészítené, Taaffe gr. mniszterelnök egy értekezletet hív össze a bel- és igazságügyi miniszterek küldötteibe, a rendőrség kiváló egyéneiből és a tartományi főbb hivatalokból s ezen értekeilet fogja megállapítani, vajjon nem volnának-e elegendők a fönnálló törvények a szociáldemokrata üzelmek megfékezésére, s ha nem tegendők, milyen irányban kell a kivételes törvényt ijeszteni ? Ha az értekezlet a kivételes törvény melltt nyilatkozik, a javaslat a reiesheráth megnyitása után azonnal elő fog terjesztetni. Milán szerb király utazását a szerb radikális sajtó arra zsákmányolja ki, hogy Ausztria-Magyarország ellen támadjon. A . Srbska Nezavisnost“ úgy nyilatkozik, hogy monarchiánknak eszében sincs Bosznia-Hercegovináról kivonulni, sőt azon fáradozik, hogy Szerbiát közelebb fűzze magához s sután pénzügyileg és gazdaságilag tönkretegye. A szerb hazafiakat azonban lelkesíti, — úgymond — az a gondolat, hogy ha Ausztria Magyarország nem is akar a Balkán-félszigetből kivonulni, mégis eljön az idő, mikor kénytelen lesz vele, mert Szerbiának, a kormány politikája dacára, függetlennek kell lennie minden külső befolyástól___________________ lovastüzérséggel együtt megint oldalt támadta meg az ellenséget; a harc azonban esti 10 óráig eltartott, mikor az egyiptomiak visszavonultak táborukba s az angolok megtartották pozícióikat, de aztán ez is volt összes eredménye a kemény harcnak s az égető napsugár és homok által okozott sok szenvedésnek. Mert az egyiptomiak ágyúinak elfoglalása, mi a lovasság feladatát képezte, bizony nem sikerült. Az egyiptomi csapatok vitézsége s a támadó fellépés által ezúttal is igazolt harcias szelleme nyilvánvalóvá teszi, hogy az angoloknak, kivált ha Arabi még néhány támadással fárasztja őket s meg-megakasztja előnyomulásukat, kemény munkát kell végezniük Kairóig. De Wolseley is tudni látszik, mi vár reá, erre mutat, hogy bár az arabok Kafr el Devar felől mind gyakrabban intéznek támadást Alexandria külerődei ellen, a főparancsnok mégis elrendelte a Kamlehben állomásozott skót dandár hajóraszállítását, mindenesetre oly célból, hogy a legnagyobb gyorsasággal Ismailiába vitessenek erősítésül. PESTI HÍRLAP 1882. szeptember 1. POLITIKAI SZEMLE. Az egyiptomi háború. A kassasiai csata részletes leírását — mint a harctér legújabb s legnevezetesebb élményét — lapunk más helyén találja az olvasó. Kitűnik e tudósításból, hogy hétfőn, a f. hó 2- án, két heves ütközet, folyt a Kassasinben álló angol csapatok s Arabi hadserege közt s mindkét esetben az egyiptomiak voltak a támadók. Újabb s cáfolhatlan bizonyitéka, mily hamis volt Wolseley föltevése, mintha a demoratizáció mindinkább terjedne Arabi csapatai közt. Az első ütközet, melynek kezdetén az angolok, úgy látszik,nagyon meg voltak szorítva, az egyiptomiak visszavonulásával végződött. De csakis akkor hátráltak meg, mikor egy zászlóalj gyalogság érkezett erősítésül a harc színhelyére s a lovasság szerencsés oldalláraadást csinált. Estefelé azonban az egyiptomiak megújították a tárna- adást s rendkívül heves ágyuharc vette kezdetét. A kassasiai zsilip körül komoly veszély fenyegette az angol hadállásokat; a csata sorsát azonban itt is a lovasság döntötte el, mely a Angol katonák szenvedései. Mint a „Times“ tendenciózus tolla hadi tudósítója írja, az egyiptomi csapatok a legördögibb eszközökhöz nyúlnak az angolok megrontására, így pl., mint már egyszer említve volt, számos emberi holttestet s teve hullát dobtak az álló vízbe, azon reményben, hogy így pusztító ragályokat fognak terjeszteni az angol csapatok közt, nem véve számba, hogy ez által a csatorna mentében fekvő egész vidék fog szenvedni a majdan kitövendő ragály miatt. Nem is tévesztette el hatását az arabok ördögi műve. Aki csak teheti, zsebben hordható szűrőkészülék segítségével némileg megtisztítja az inficiált vizet, de ily szűrőkészülékek aránylag csak igen csekély számmal vannak az angol csapatok közt s különben is nem sokat használnak a miatmákkal telitett viz ellen. Pedig a szomjas katonák minduntalan megtöltik ivóedényeiket a csatornából s nincs hatalom, mely képes volna visszatartani őket ez önmegrontástól; mert a hőség kiállhatatlan s a katonák nem gén gondolnak a majdan beállható veszélyekkel a szomj égető kínjai közt. Ily körülmények közt nem csodálkozhatni, ha a betegek létszáma napról napra növekvőben van Történnek esetek hogy a katonák az utcái összerogynak, mint az e hó 27-én délután egy fiatal dragonyos-tiszttel Ismailiában törént, s a csatorna túlsó oldalán álló, fehér vörös téglákból épült, csinos mecset naponta megtelik napszúrástól szenvedő betegekkel. A főparancsnokság részéről kiadatott ugyan a rendelet, mely szerint a katonák ezentúl pihenni fognál déli 12 órától délután 4 óráig, de ezen intézkedés koránt sem felel meg a helyzet követelményeinek s legalább is délelőtti 11 órára kellett volna tenni e pihenés idejének kezdetét. Különben az angol katonák dicséretére legyen mondva, hogy e babomban tanúsított kitartásuk s akaraterejük valóban bámulatra méltó, így pl. midőn az angol csapatok Ismailából elindultak, 24 órán át voltak után minden élelmiszer nélkül a borzasztó hőségben s midőn végre éhesen, szomjasan, teljesen kimerülve s egész pisztosan megérkeztek rendeltetésük helyére, alig várták, hogy az ellenség ellen vezettessenek a Hire* Arabi táborából. A „Times” port-saidi tudósitó ae hó 28-án meginterviewálta a Kiíróból megszökött Jussán Nureddin bejt, ki egyebek közt következőket beszélte neki: Miden nap uj meg az elfogatásokat eszközöltetnek Arabi hívei Kairó török s cserkesz lakossága közt s az elfogottak atán rendesen örökre eltünnek. Nu b ar' pasa palotáját kifosztogatták s leégették. Néhány török s cserkesz sasa a Kairóban még megmaradt európaiakkal együtt őrzi a citadellát s készei azt addig megvédeni, mig segítségeire érkeznek a brit csapatok. Jussuf Nureddin bey igen e ismerőleg nyilatkozott az angolok részéről tapasztalt banásoód falett s ami véleményének adott kifejezést, hogy őt el lehetne oszlatni az Arabi táborában britek által elkövetett kegyetlenségükről szárnyaló hireket a csapatok túlnyomó öbbsége megszöknék a táborból. •