Pesti Hírlap, 1882. október (4. évfolyam, 270-300. szám)

1882-10-16 / 285. szám

tőkéje, kitütő folyóiratának alig van pár száz előfizetője. Szépíróink, legyenek bár azok a leg­nagyobbak, legszebb alkotásaikkal alig szerzik meg a sótalan kenyeret, hacsak mű­veiket házaló üzlettel krajcáros füzetekben nem terjesztik, mint az állam a trafik dohányt. E szomorú tény az, mely sötét ellentétét képezi a mai lé­lekemelő ünnepély fényességének. Pedig azok is, kikbe a gondviselés a gé­niusznak ragyogását helyezé, emberek, férjek, apák, rokonok együtt élnek a társadalommal s szokásaik nem ellenkezhetnek koruk és fáradal­muk szokásaival. S mert a szépirodalom tere se nekik nyugalmat, se gyermekeiknek jöven­dőt nem biztosít, géniuszukat igen könnyen szolgálatába adják a hatalomnak, vagy a napi politika érdekeinek vagy az örökké bomló és­zkáló pártok jelszavainak, vagy a hivatal ké­snek. )h pedig itt nincs meg se az a szép, se az azság, a mely a géniusznak egye­­aunkaanyaga. A földnek gond kell, hogy -t és gyümölcsöt teremjen s ne egyúttal mot is. A költőnek és írónak pártolás kell­e . tétől, különben elhanyagolja géniuszát s ?­­ .. azt, hogy annak virágos mezejét gyom lepje le: mindennapi kenyér közönséges gondjainak alakjában. A debreceni reform­ zsinat munkálatait a hir­­lap mai közlése szerint a király a következő meg­erősítő záradékkal látta el: „A magyarországi helvét hitvallású evangélikusoknak legfelső királyi engedel­­münkkel az 1881. évi október hó 31 én s folytatólag az 1882. évi szeptember hó 10 én és következő napjain Debrecen szabad királyi városunkban tartott országos zsinata által az egyház szervezetére nézve alkotott, és vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterünk utján legfelsőbb jóváhagyásunk és királyi megerősítésünk alá hódolattal fölterjesztett jelen egyházi törvényt, ezennel jóváhagyjuk és megerősítjük. Kelt Lehönbrunnban, 1882. évi október hó 11-én. Ferenc József s. k. Trefort Ágos­ton b. k.“ A kassai konviktus ügyében a hiv. lap a a következő királyi kéziratot közli : ,,Vallás és közok­tatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére a kassai konviktusnak a premontrei rend kormányzata alatt leendő visszaállítását elvileg jóváhagyom, és ebből ki­folyólag az üresedésbe jövendő ösztöndíjak adományo­zásának megszüntetésére, valamint egyéb szükséges előintézkedések megtételére és annak idején részletes javaslatainak bemutatására, előterjesztő miniszteremet felhatalmazom. Kelt Lchönbrunnban, 1882. évi október hó 12-én. Ferenc József, s. k. Trefort Ágoston s. k.“ A belügyminiszter — mint a Nemzet ér­­tesül, — közrendeletileg utasította a törvényhatóságo­kat, hogy 1883. évi költségelőirányzatukat legkésőbb f. évi november hó 15-ig terjeszszék fel. Az újvidéki főispán, F­­­a­­­t Endre, — mint az­t—s értesül,­­ hivataláról lemondott s mint volt állami hivatalnok, nyugdíjat fog kapni. Utódja Rákóczi Parcsetics Félix lesz, ki jelenleg mint közjegyző Ó-Becsén működik. A magyar polgári törvénykönyv tárgyalá­sára összehívott értekezlet tegnap tartotta harmadik ülését Kovács Kálmán mint tanácsos elnöklete alatt. Az ülés az általános rész 7—12 szakaszaival foglalkozott. Behatóbb vita csak a 12. szakasznál fejlődött ki. E szakasz a következő szövegezést nyerte: „A jogügyletek alaki érvényessége az a­nnak létrejötte helyén fennálló jogszabályok vagy a magyar jog szerint ítélendő meg, a szerint, a mint egyik vagy másik helyen érvényes jogszabályok a jogügylet érvényességére nézve kedve­zőbbek.“­­ Az értekezletet okt. 17 én d. u. 5 órakor folytatják. Az eszéki vasúti katasztrófa bünfenyítő ügyében a magyar és horvát hatóságok illetékességi összeütközése új stádiumba lépett, amennyiben az eszéki kir. törvényszék magát tegnapi ülésében az ügyész el­lenkező indítványa dacára csakugyan illetékesnek mondotta ki s indokai közt fölhozta, hogy a baleset a magyar part közelében történt ugyan, de a folyó közepe csakis a polgári törvények szerint tekintendő határvo­nalnak, ellenben büntető szempontból az egész folyó Horvátországhoz tartozik. Az ügyész ezt a határozatot fölebbezte. A pécsi törvényszék még semmi tekintet­ben nem nyilatkozott. A szerb király és a bulgár fejedelem tegnap találkoztak Ruscsukban. Az első távirat, mely Bukarestből e találkozásról hírt hoz, következőleg szól. A szerb király és a bulgár fejedelem találkozása alkal­mával a bulgár metropolita határozott pánszláv szelle­mű beszédet mondott s minden szlávok egyesülését hangsúlyozta. Bécs város megerősítéséről a ké­ni újság is cikket ir s mellőzve az erődítés hadászati exigenciáit, a a következőleg nyilatkozik: „Német érdek, hogy Ausztria olyan erős legyen, a­milyen csak le­het. Németországnak tehát volna elég oka arra, hogy a megerősítésnek örüljön. Német csapatok Bécset soha sem fogják ostromolni, de igenis ostromolhatják Ausz­tria ellenségei, akik ellenségei egyszers­mind Németországnak is.“­­ Különben a kölni újság is azon nagy német lapok közé tartozik, melyek kato­nai dolgokban a bécsiek után indulva, következetesen elfelejtik, hogy Magyarország is a világon van, holott ez már csak azért sem mellékes dolog, mert a magya­roknak az efféle katonai tervekhez épen annyi hozzászólani valójuk van a delegációban, mint Ausz­triának. Az ágostai egyház és a panszlávok. — A bányakerületi gyűlésből. — Lapunk legutóbbi számában már röviden jelez­tük, hogy a bányakerületi ágostai egyház budapesti közgyűlése tegnap messzemenő határozatokat hozott a pánszláv törekvések ellen. Alább közöljük az idevonatkozó részleteket. A gyűlésen F­a­b­i­n­y­i Teofil világi és Sze­­b­e­r­é­n­y­i G. szuperintendens egyházi főnökök el­nököltek. Az ülést Fabinyi nyitotta meg, s előterjesztései során részletesen szellőztette a nemzetiségi kérdést. Ő maga részéről ezt a kérdést az egyház kebelén belül csak nyelv­kérdésnek akarja tekinteni. Kiemeli, hogy a haza saját fiaitól még az egyház kebelén belül is meg­kívánja, hogy iránta való kötelességeiket teljesítsék s miután az egyház érdekei a haza érdekeitől el nem vá­laszthatók, a protestentizmus hitelveit sérti meg az, a ki a közös haza iránti kötelességeit meg­sérti.­­ Azután a nemzetiségi törvény rendelkelkezéseit elemezve azon eredményre jut, hogy minden államnak, mely nagygyá és hatalmassá akar lenni, fel kell ruházni intézményeit saját nemzetiségi jellegével, — különösen nemzeti nyelvet kell fejlesztenie, — és az állam minden nyelvű polgáraitól a nemzeti nyelvhez való simulást s ezzel kapcsolatban a hazaszeretetnek ez irányban való nyilvánítását is méltán megvárja. Beszédje végén védelmébe veszi az egyházat az ellene emelt vádakkal szemben s kifejti, hogy az egy­ház egészséges szervezete b­zonyára képes kiküszöbölni magából az egészségtelen anyagot, egyben az összes egyházi hatóságokat és tanítókat hazafias törekvésekre buzdítja. A megnyitó beszéd után az egyház folyó előter­jesztései vétettek elő, melyek elintézése után Schwer-­­­a János nógrádmegyei esperes a pánszláv agitációk ellen hatásos beszédet tartott s a következő indítványt nyújtotta be: „1. A nógrádi esperesség kijelenti, hogy köteles­ségének tartja a hatáskörében levő minden eszközzel akadályozni a pánszlávizmus terjedését és kész a pol­gári hatóságot is gyámolítani odairányult hazafias eljá­rásában. 2. Kijelenti, hogy a magyarellenes tanulók és más egyének ezen esperesség kebelében egyházi hiva­talt akkor sem viselhetnek, ha erre okmányilag képe­sítve lennének is.­­ Az esperesség kerületre menő követeinek pe­dig utasításul adja, hogy hassanak oda, miszerint a bebizonyított pánszlávizmus egyházi hivataloknál az egész bányakerületben választási akadálynak jelentessék ki és az ily üzelem miatt megrovott theológusok a szu­perintendens által ordinálhatók ne legyenek.“ Ez indítvány némi eszmecserét idézett elő. Mó­dosításokat javasoltak: Fabinyi Teofil, Láng Adolf (Pest megye), Szontágh Pál, Földváry Mihály,ki a pestme­gyei esperesség javaslatát ajánlja s időszerűnek tartja a pánszlávizmus kiirtását. Szeberényi Gusztáv a nógrádi javaslat ellen szól. Szóltak még Belcsák, a nógrádi esperesség egy­ik képviselője, Willich csabai ügyvéd, Geduly Elek, Ivánka Imre, Beniczky Gyula, Tebus és Wladár Viktor. A felszólalók mind helyeslőleg nyi­atkoznak a nógrádi határozati javaslatról, csupán egyes kifejezések ellen tesznek stiláris észrevételt. A gyűlés végre egyhangúlag elfogadta a nógrádi határozatot. Ivánka Imre indítványozza, hogy ne lehes­sen lelkész és tanító az, a ki a magyar nyelvet nem fakad, kőről-kőre omolva zuhog és csörgedez, virágos völgyeken át a puszta sivatagába, hogy ott él-elveszve a homokban, begyöpö­södve helyenkint, nj erőben s üdén üsse föl fejét ismét s éltesse és termékenyítse hazája földét. Mert bármennyire egyéni tulajdon is a költői tehetség, — s ő bizonyára erős önérze­tével birt a magáénak — tény , hogy minden igazi költészetnek leggazdagabb forrása a nem­zeti sajátság ; s ha élőfa a költészet, gyö­kere csak a haza földjében lehet. Ott pedig, a­hol a költészetben a nemzeti szellem, ízlés és sajátság hanyatlóban vagy épen kiveszőben van, a hol hite elmosódik s hagyományai feledésbe kezdenek menni , ott mindig az igazi költő lép föl reformátorul. Föllépése reakci­ónak látszik s az is a megromlott vagy meg­hamisított s nemzeti sajátságából kivetkezett íz­lés ellen. A költő a ki különben sem feledkez­­hetik meg nemzete múltjáról, a nyelv s for­mák dolgában is, mikor a legmerészebb njitó is, tulajdonkép konzervatív, mert a nyelv múltjába nyúl vissza s a költészet eredeti s meg nem homályositott forrásait keresi föl. így alkotta meg Dante a tudós latin elle­nében az olasz köznyelvet ; igy zúdított hadat Moliére a könnyű és egészséges francia ízlés nevében a préeieuse­­k ellen; igy teremtette meg Goethe a német pedantizmus ellenében­­ az ónémet népdal mintájára az igazi német­­ dalt; Petőfi is igy ültette vissza a magyar népdal vadvirágát az irodalom kertjébe. Az erdei és mezei virág ü­des­égét, színét és illatát adta a kerti virágok pompájához s a sza­bad és hamisítatlan természetet a művészet alkotó és alakitó erejével gazdagította. És ajkán meg­­rendült a magyar természet összes érzelmi vi­lága. A szerelem gyöngédsége és mélysége, a hazafi büszkesége és fájdalma, a szabadság lángoló heve és bátorsága, haragja tüze s a gúny villámai a kétségbeesés viharában: mindez epedett és suttogott, menydörgött és csat­togott dalaiban, melyek a népdal egyszerű, de dallamos formáiban, a mily könnyen és erőte­­tés nélkül születtek az ő lelkében, oly köny­­nyen és észrevétlenül mentek át a nép vérébe s lettek az egész nemzet sajátjaivá. Nép és nem­zet : különböző két fogalom előbb, a Petőfi köl­tészetében egybeolvadt, s ő, a legnemzetibb költő, a legnépszerűbb is lett egyszersmind. Mert a nép hangján szólott a nemzethez, s mikor ő a népet fölemelte a nemzet magaslatára, a nemzet megértette szavát s magához ölelte a népet. Ezt tette a Petőfi költészete s tette ak­kor, mikor ez átalakulás és egybeforradás, a társadalomban, a politikában, az államéletben is épen végbe ment. S költészete, mely egyik ve­­zércsalaga korának, egyszersmind leghűbb ki­fejezése is jön annak. Minden nagy szellem, mikor úgy látszik, hogy korának csak tolmácsa, tulajdonkép irányadója. A magyar nemzet ma legnemzetibb s leg­népszerűbb költőjének állított szobrot. Tegye rá irodalmunk, általa újjászült költészetünk azt a koszorút, mely őt megilleti; legyen vadvirá­gokból, de művészi kézzel kötve, igy lesz méltó folytatója az ő költői munkájának. A költő mellett azonban a hazafit és a hőst is megilleti egy vérvirágokból kötött ko­szorú a szobor talapzatán. Nem a politikust, hanem a hazafit ünnepeljük Petőfiben, a ki nemzetének oly keserű igazságokat mondott s hibáit oly eleven tűzzel lobbantotta sze­­mére, mint Széchenyin kívül senki; de szintoly tiszta hazaszeretetből, melylyel nemzete dicső­ségében és gyalázatában, erényeiben és bűnei­ben osztozott; s mikor nemzetét ostorozta is, kikiáltotta a világnak, hogy büszke rá, hogy magyarnak született. Mint hős, nem volt had­vezér, nem nyert csatákat, de megtette a legtöbbet, a­mit a katona megtehet: elesett a hazáért. Sírját nem keressük már. Nem síremléket akartunk állítani neki, hanem oszlopot halha­tatlan dicsőségének, melyre koszorúinkat aggat­hassuk. Nem siratjuk, hanem büszke lelkese­déssel üdvözöljük szellemét, melynek még az ércoszlopnál is maradandóbb emléke halhatatlan műveiben, honszerelmében van. Ürítsük poharainkat Petőfi halhatatlan em­lékére !

Next