Pesti Hírlap, 1882. október (4. évfolyam, 270-300. szám)
1882-10-16 / 285. szám
tőkéje, kitütő folyóiratának alig van pár száz előfizetője. Szépíróink, legyenek bár azok a legnagyobbak, legszebb alkotásaikkal alig szerzik meg a sótalan kenyeret, hacsak műveiket házaló üzlettel krajcáros füzetekben nem terjesztik, mint az állam a trafik dohányt. E szomorú tény az, mely sötét ellentétét képezi a mai lélekemelő ünnepély fényességének. Pedig azok is, kikbe a gondviselés a géniusznak ragyogását helyezé, emberek, férjek, apák, rokonok együtt élnek a társadalommal s szokásaik nem ellenkezhetnek koruk és fáradalmuk szokásaival. S mert a szépirodalom tere se nekik nyugalmat, se gyermekeiknek jövendőt nem biztosít, géniuszukat igen könnyen szolgálatába adják a hatalomnak, vagy a napi politika érdekeinek vagy az örökké bomló észkáló pártok jelszavainak, vagy a hivatal késnek. )h pedig itt nincs meg se az a szép, se az azság, a mely a géniusznak egyeaunkaanyaga. A földnek gond kell, hogy -t és gyümölcsöt teremjen s ne egyúttal mot is. A költőnek és írónak pártolás kelle . tétől, különben elhanyagolja géniuszát s ? .. azt, hogy annak virágos mezejét gyom lepje le: mindennapi kenyér közönséges gondjainak alakjában. A debreceni reform zsinat munkálatait a hirlap mai közlése szerint a király a következő megerősítő záradékkal látta el: „A magyarországi helvét hitvallású evangélikusoknak legfelső királyi engedelmünkkel az 1881. évi október hó 31 én s folytatólag az 1882. évi szeptember hó 10 én és következő napjain Debrecen szabad királyi városunkban tartott országos zsinata által az egyház szervezetére nézve alkotott, és vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterünk utján legfelsőbb jóváhagyásunk és királyi megerősítésünk alá hódolattal fölterjesztett jelen egyházi törvényt, ezennel jóváhagyjuk és megerősítjük. Kelt Lehönbrunnban, 1882. évi október hó 11-én. Ferenc József s. k. Trefort Ágoston b. k.“ A kassai konviktus ügyében a hiv. lap a a következő királyi kéziratot közli : ,,Vallás és közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére a kassai konviktusnak a premontrei rend kormányzata alatt leendő visszaállítását elvileg jóváhagyom, és ebből kifolyólag az üresedésbe jövendő ösztöndíjak adományozásának megszüntetésére, valamint egyéb szükséges előintézkedések megtételére és annak idején részletes javaslatainak bemutatására, előterjesztő miniszteremet felhatalmazom. Kelt Lchönbrunnban, 1882. évi október hó 12-én. Ferenc József, s. k. Trefort Ágoston s. k.“ A belügyminiszter — mint a Nemzet értesül, — közrendeletileg utasította a törvényhatóságokat, hogy 1883. évi költségelőirányzatukat legkésőbb f. évi november hó 15-ig terjeszszék fel. Az újvidéki főispán, Fat Endre, — mint azt—s értesül, hivataláról lemondott s mint volt állami hivatalnok, nyugdíjat fog kapni. Utódja Rákóczi Parcsetics Félix lesz, ki jelenleg mint közjegyző Ó-Becsén működik. A magyar polgári törvénykönyv tárgyalására összehívott értekezlet tegnap tartotta harmadik ülését Kovács Kálmán mint tanácsos elnöklete alatt. Az ülés az általános rész 7—12 szakaszaival foglalkozott. Behatóbb vita csak a 12. szakasznál fejlődött ki. E szakasz a következő szövegezést nyerte: „A jogügyletek alaki érvényessége az annak létrejötte helyén fennálló jogszabályok vagy a magyar jog szerint ítélendő meg, a szerint, a mint egyik vagy másik helyen érvényes jogszabályok a jogügylet érvényességére nézve kedvezőbbek.“ Az értekezletet okt. 17 én d. u. 5 órakor folytatják. Az eszéki vasúti katasztrófa bünfenyítő ügyében a magyar és horvát hatóságok illetékességi összeütközése új stádiumba lépett, amennyiben az eszéki kir. törvényszék magát tegnapi ülésében az ügyész ellenkező indítványa dacára csakugyan illetékesnek mondotta ki s indokai közt fölhozta, hogy a baleset a magyar part közelében történt ugyan, de a folyó közepe csakis a polgári törvények szerint tekintendő határvonalnak, ellenben büntető szempontból az egész folyó Horvátországhoz tartozik. Az ügyész ezt a határozatot fölebbezte. A pécsi törvényszék még semmi tekintetben nem nyilatkozott. A szerb király és a bulgár fejedelem tegnap találkoztak Ruscsukban. Az első távirat, mely Bukarestből e találkozásról hírt hoz, következőleg szól. A szerb király és a bulgár fejedelem találkozása alkalmával a bulgár metropolita határozott pánszláv szellemű beszédet mondott s minden szlávok egyesülését hangsúlyozta. Bécs város megerősítéséről a kéni újság is cikket ir s mellőzve az erődítés hadászati exigenciáit, a a következőleg nyilatkozik: „Német érdek, hogy Ausztria olyan erős legyen, amilyen csak lehet. Németországnak tehát volna elég oka arra, hogy a megerősítésnek örüljön. Német csapatok Bécset soha sem fogják ostromolni, de igenis ostromolhatják Ausztria ellenségei, akik ellenségei egyszersmind Németországnak is.“ Különben a kölni újság is azon nagy német lapok közé tartozik, melyek katonai dolgokban a bécsiek után indulva, következetesen elfelejtik, hogy Magyarország is a világon van, holott ez már csak azért sem mellékes dolog, mert a magyaroknak az efféle katonai tervekhez épen annyi hozzászólani valójuk van a delegációban, mint Ausztriának. Az ágostai egyház és a panszlávok. — A bányakerületi gyűlésből. — Lapunk legutóbbi számában már röviden jeleztük, hogy a bányakerületi ágostai egyház budapesti közgyűlése tegnap messzemenő határozatokat hozott a pánszláv törekvések ellen. Alább közöljük az idevonatkozó részleteket. A gyűlésen Fabinyi Teofil világi és Szeberényi G. szuperintendens egyházi főnökök elnököltek. Az ülést Fabinyi nyitotta meg, s előterjesztései során részletesen szellőztette a nemzetiségi kérdést. Ő maga részéről ezt a kérdést az egyház kebelén belül csak nyelvkérdésnek akarja tekinteni. Kiemeli, hogy a haza saját fiaitól még az egyház kebelén belül is megkívánja, hogy iránta való kötelességeiket teljesítsék s miután az egyház érdekei a haza érdekeitől el nem választhatók, a protestentizmus hitelveit sérti meg az, a ki a közös haza iránti kötelességeit megsérti. Azután a nemzetiségi törvény rendelkelkezéseit elemezve azon eredményre jut, hogy minden államnak, mely nagygyá és hatalmassá akar lenni, fel kell ruházni intézményeit saját nemzetiségi jellegével, — különösen nemzeti nyelvet kell fejlesztenie, — és az állam minden nyelvű polgáraitól a nemzeti nyelvhez való simulást s ezzel kapcsolatban a hazaszeretetnek ez irányban való nyilvánítását is méltán megvárja. Beszédje végén védelmébe veszi az egyházat az ellene emelt vádakkal szemben s kifejti, hogy az egyház egészséges szervezete bzonyára képes kiküszöbölni magából az egészségtelen anyagot, egyben az összes egyházi hatóságokat és tanítókat hazafias törekvésekre buzdítja. A megnyitó beszéd után az egyház folyó előterjesztései vétettek elő, melyek elintézése után Schwer-a János nógrádmegyei esperes a pánszláv agitációk ellen hatásos beszédet tartott s a következő indítványt nyújtotta be: „1. A nógrádi esperesség kijelenti, hogy kötelességének tartja a hatáskörében levő minden eszközzel akadályozni a pánszlávizmus terjedését és kész a polgári hatóságot is gyámolítani odairányult hazafias eljárásában. 2. Kijelenti, hogy a magyarellenes tanulók és más egyének ezen esperesség kebelében egyházi hivatalt akkor sem viselhetnek, ha erre okmányilag képesítve lennének is. Az esperesség kerületre menő követeinek pedig utasításul adja, hogy hassanak oda, miszerint a bebizonyított pánszlávizmus egyházi hivataloknál az egész bányakerületben választási akadálynak jelentessék ki és az ily üzelem miatt megrovott theológusok a szuperintendens által ordinálhatók ne legyenek.“ Ez indítvány némi eszmecserét idézett elő. Módosításokat javasoltak: Fabinyi Teofil, Láng Adolf (Pest megye), Szontágh Pál, Földváry Mihály,ki a pestmegyei esperesség javaslatát ajánlja s időszerűnek tartja a pánszlávizmus kiirtását. Szeberényi Gusztáv a nógrádi javaslat ellen szól. Szóltak még Belcsák, a nógrádi esperesség egyik képviselője, Willich csabai ügyvéd, Geduly Elek, Ivánka Imre, Beniczky Gyula, Tebus és Wladár Viktor. A felszólalók mind helyeslőleg nyiatkoznak a nógrádi határozati javaslatról, csupán egyes kifejezések ellen tesznek stiláris észrevételt. A gyűlés végre egyhangúlag elfogadta a nógrádi határozatot. Ivánka Imre indítványozza, hogy ne lehessen lelkész és tanító az, a ki a magyar nyelvet nem fakad, kőről-kőre omolva zuhog és csörgedez, virágos völgyeken át a puszta sivatagába, hogy ott él-elveszve a homokban, begyöpösödve helyenkint, nj erőben s üdén üsse föl fejét ismét s éltesse és termékenyítse hazája földét. Mert bármennyire egyéni tulajdon is a költői tehetség, — s ő bizonyára erős önérzetével birt a magáénak — tény , hogy minden igazi költészetnek leggazdagabb forrása a nemzeti sajátság ; s ha élőfa a költészet, gyökere csak a haza földjében lehet. Ott pedig, ahol a költészetben a nemzeti szellem, ízlés és sajátság hanyatlóban vagy épen kiveszőben van, a hol hite elmosódik s hagyományai feledésbe kezdenek menni , ott mindig az igazi költő lép föl reformátorul. Föllépése reakciónak látszik s az is a megromlott vagy meghamisított s nemzeti sajátságából kivetkezett ízlés ellen. A költő a ki különben sem feledkezhetik meg nemzete múltjáról, a nyelv s formák dolgában is, mikor a legmerészebb njitó is, tulajdonkép konzervatív, mert a nyelv múltjába nyúl vissza s a költészet eredeti s meg nem homályositott forrásait keresi föl. így alkotta meg Dante a tudós latin ellenében az olasz köznyelvet ; igy zúdított hadat Moliére a könnyű és egészséges francia ízlés nevében a préeieusek ellen; igy teremtette meg Goethe a német pedantizmus ellenében az ónémet népdal mintájára az igazi német dalt; Petőfi is igy ültette vissza a magyar népdal vadvirágát az irodalom kertjébe. Az erdei és mezei virág üdeségét, színét és illatát adta a kerti virágok pompájához s a szabad és hamisítatlan természetet a művészet alkotó és alakitó erejével gazdagította. És ajkán megrendült a magyar természet összes érzelmi világa. A szerelem gyöngédsége és mélysége, a hazafi büszkesége és fájdalma, a szabadság lángoló heve és bátorsága, haragja tüze s a gúny villámai a kétségbeesés viharában: mindez epedett és suttogott, menydörgött és csattogott dalaiban, melyek a népdal egyszerű, de dallamos formáiban, a mily könnyen és erőtetés nélkül születtek az ő lelkében, oly könynyen és észrevétlenül mentek át a nép vérébe s lettek az egész nemzet sajátjaivá. Nép és nemzet : különböző két fogalom előbb, a Petőfi költészetében egybeolvadt, s ő, a legnemzetibb költő, a legnépszerűbb is lett egyszersmind. Mert a nép hangján szólott a nemzethez, s mikor ő a népet fölemelte a nemzet magaslatára, a nemzet megértette szavát s magához ölelte a népet. Ezt tette a Petőfi költészete s tette akkor, mikor ez átalakulás és egybeforradás, a társadalomban, a politikában, az államéletben is épen végbe ment. S költészete, mely egyik vezércsalaga korának, egyszersmind leghűbb kifejezése is jön annak. Minden nagy szellem, mikor úgy látszik, hogy korának csak tolmácsa, tulajdonkép irányadója. A magyar nemzet ma legnemzetibb s legnépszerűbb költőjének állított szobrot. Tegye rá irodalmunk, általa újjászült költészetünk azt a koszorút, mely őt megilleti; legyen vadvirágokból, de művészi kézzel kötve, igy lesz méltó folytatója az ő költői munkájának. A költő mellett azonban a hazafit és a hőst is megilleti egy vérvirágokból kötött koszorú a szobor talapzatán. Nem a politikust, hanem a hazafit ünnepeljük Petőfiben, a ki nemzetének oly keserű igazságokat mondott s hibáit oly eleven tűzzel lobbantotta szemére, mint Széchenyin kívül senki; de szintoly tiszta hazaszeretetből, melylyel nemzete dicsőségében és gyalázatában, erényeiben és bűneiben osztozott; s mikor nemzetét ostorozta is, kikiáltotta a világnak, hogy büszke rá, hogy magyarnak született. Mint hős, nem volt hadvezér, nem nyert csatákat, de megtette a legtöbbet, amit a katona megtehet: elesett a hazáért. Sírját nem keressük már. Nem síremléket akartunk állítani neki, hanem oszlopot halhatatlan dicsőségének, melyre koszorúinkat aggathassuk. Nem siratjuk, hanem büszke lelkesedéssel üdvözöljük szellemét, melynek még az ércoszlopnál is maradandóbb emléke halhatatlan műveiben, honszerelmében van. Ürítsük poharainkat Petőfi halhatatlan emlékére !