Pesti Hírlap, 1882. október (4. évfolyam, 270-300. szám)

1882-10-11 / 280. szám

1-bő melléklet a­­Pesti Hírlap 1­281 -1362. számához. A tisztelt házból. — Karcolat. — A vallásháború lángjai lobogtak ma fel. S­i­m­o­n­y­i Iván és C­­n­o­d­y Géza ugyanis alágyujtották a „Schnell Liedert“ — de a viz nem birt valami nagyon fel­forrni. A mai gyűlés már régóta várt napja azoknak, a kik felette unják magukat. A min­den rendű és rangú karzatok egészen megtel­tek, s kivált az írói karzat, hol a „leendő ház“ mond kemény ítéleteket az „ideiglenes ház“-ról. Az ég felhősnek látszott. Mindenki várta a villámokat. Pauler összeráncolt homlokkal, szemlesütve ült székén. Wahrmann fumigatív arcot vágva a világ folyása ellenében, úgy tett, mint akit semmi sem érdekel. Ő rettenete­sen közönyös. Kemény Gábor elmerengve mo­tyogta : „Milyen idők! Milyen idők!.. Tisza pislogott és jegyezett. Jókai Móricz Pályával disz­urált, Tisza Lajos véres nyakken­dőt kötött. Horváth Gyula nagyitó üveget ta­pasztott a szemhez s azon keresztül nézte nagy figyelemmel Simonyit, mint ahogy a rovart szo­kás. Ez a superlativus a mamelukságban! Láng Lajos odahuzódott egészen a mi­niszterelnök háta mögé, hogy az az imparlamen­­táris megjegyzéseit neki mondhassa el. Lévén ő olyan, mint a szerkesztői papír­kosár, mely a kiadhatatlan dolgokat fölszedi. Ki hitte volna mindezen előjelek mellett, hogy ennek az ülésnek az lesz a legérdekesebb része, a­mit Szalay Imre fog közbe-közbe ki­áltani. A Jegyző olvassa a bejelentett tárgyak között: . . . Hegedűs Sándor interpellátiója a hon­­alapítás tárgyában. — Megszűnt! — Kiáltja Szalay Imre. — Mi ? — kérdik. — Az interpellátió ? — Ej dehogy! A „Hon.“ * S­i­m­o­n­i Iván egyhangú szónok. Csak valamivel beszél sebesebben Szana Tamásnál. Hanem azért ki lehet fejteni, hogy a pozsonyi statárium ellen beszél s a Mocsáryéhoz hasonló interpellációt ad be. Türelmetlenül hallgatják. Csak a főrendek karzatán ül egy pár öreg mágnás azok közül, a­kik még kalodában tartották a zsidót vala­mikor, ha megharagudtak rá. Ezek a leghálá­­datosabb publikuma. Önkénytelenül bólint egyik­egyik a fejével. Mikor Simonyi bevégzé beszédét, néma csend lesz, senki sem hallat sem tetszést, sem nemtetszést. Szalay felhasználja a nyomott hangulatot s közbeszól: — Zajos helyeslés! Nagy taktikával arra számított, hogy va­lamelyik szórakozott gyorsíró odajegyzi a beszéd után zárjelekbe. * Élénk nyüzsgés támad a hölgy karzaton. Csend lesz lent a házban is. Ó­n o­d­a állott fel. Csinos fiatal ember, eléggé rokonszenves hangorgánummal. Valami paksaméta fehérült előtte messziről. Általános a vélemény, hogy magával hozta s be fogja mutatni az Eszter arcképét. (Máskép ki sem magyarázható, miért van itt az ülésen Odesealeky Gyula.) Nyugodtan beszél, de roszul. Igazi rituá­lis gyilkosságot követ el a grammatikán és a jogi terminus technikusokon. Ami különben, úgy látszik nem az ő hibája, mert írásból ol­vassa a beszédét s ha ott jól volna, ő is jól mondaná... egyébiránt okosan van kigondolva a dolog. Kiviláglik belőle, hogy a zsidók be akar­ták záratni Baryt a vizsgáló bírót, a kereszté­nyek pedig be akarták záratni Havast, az ügyészt. Tiszta dolog ez nagyon. (Hanem ki bí­ráskodnék akkor a vádlottak fölött ?) Vádolja bűnrészességgel Kozmát , ki lent jártában ki­váncsi volt arra, hogy miért nem ütötték agyon az eszláriak az ottani zsidókat, s ki átnézi, hogy hamis tanúzások ki­eszközlésére történnek kísérletek. Interpellálja Paniert, mit szándéko­zik tenni. Hiszen, ha ő azt tudná... De bezzeg tud ám Csernátony min­dent. Fesztelenül gesztikulál s causerie alakban cseveg- Az „apróságok apjáéhoz ez a stylus illik legjobban. Nagy elszántsággal dobja magát oda a népszerűtlenség karjaiba s egy két éles kardcsapást ejtve ellenfelein, leül, mert — azt mondja, — nincsen leírva a beszédje. Most Tisza jön. Hát ki is jönne más? Furfangos praktikával meghömpölygeti a zsidó­kérdést, megeregeti frázisait s aztán ráerősza­kolja az egész szélső­baloldalra, mintha „párt­kérdés“ lenne. S ezzel népszerűtleníti ugyan a független­ségi pártot a zsidók előtt — de a zsidóügy­­nek a nyakába odavarr egy egész pártot. S a zsidók mégis azt hiszik, hogy oltja a tüzet, nem azt, hogy neveli. * Csernátony mondotta, hogy a zsidó kérdést nem sokára el fogja fújni a közvélemény. — Nagy tüdő kellene ahhoz — vág közbe Szalay Imre. Tisza talán ezért beszélt ma halkabban a szokottnál. * Péchy Tamás úr ma nagyon élénk han­gulatban volt. Onodyt a „garázdálkodás“ szónál meg­rótta. Megtudtuk tehát, hogy az imperla­­mentális. Csernátonyt azonban az „ostobáskodás“ szónál meg nem rótta, miből csak azt lehet kö­vetkeztetni, hogy az elnök úr vagy nem tud jól magyarul, lévén ő úgyis tót ember „nás csle­­vek“ — vagy pedig azt, hogy az ostobás­­kodást a parlamentbe valónak találja. Apróságok a mai ülésből. Nem minden végződik oly szépen a hogy kez­dődöt­t. A parlament elhatározta, hogy koszorút tesz a nemzet nagy költőjének, Petőfinek a szobrára. Ez hát neki a legnagyobb elégtétel. S lelkes volt minden ember arca, a­mikor ezt kimondták. A fényes szellem mintha megjelent voln­a teremben. Mintha suhogását hallanék. Csend lett egy percig. Mindenki érezte, hol­­ hol van... Hanem el is felejtette azután mindenki... * Onody kitűnő piros színben volt. Attól a res éptettettől, a­mit azóta megevett, a­mióta el volt tűnve. Istóczy sápadt kissé és izgatott — mint ahogy a vezérek szoktak háború idején. Sok mindenféle tapasztalással vannak tele — a külföldről. Istóczy egy képet is hozott magával melyet kedv­teléssel s az amateur szenvedélyességével mutatott a szörnyülköző honatyáknak. Egy leány van lepingálva rajta élénk szemekkel, amint hanyatt fekszik s a sakterek a kik lefogták nya­kát metszik meg, melyből patakban csurog a vér egy rituális edénybe. — Jó hogy elhoztad! mondják neki. Okos embe­rek vagytok. Festményekkel csináljátok a hangulatot. Ez egy uj parlamenti iskola. A­ki ezentúl az adóemelés ellen fog szólani, az ellenzékről megfestet egy megexe­­quált családot s kézről-kézre adja a ház tagjainak. A Rohonczy pedig lefotografiroztatja Szapáryt, könyezve az üres kassza előtt ... A sok beszéd fölöleges lesz ... A képek fognak kapacitálni, a melyik tudni­illik jobban hat . . . — Nem kell viccelni, — mondja félharaggal Is­tóczy — ez nem tréfa dolog... A kép egy híres olaj­­festmény után van csinálva... — Micsoda? Hát nem természet után? — kérdé Szalay Imre, naivul. Mert ma mindenki interpellált, be­szélni csupán Szalay beszélt. * Mikor Tisza beszélt, odalép,hozzá a teremőr s valamit súg a fejébe, mire Tisza láthatólag elsápadt. — Szeretném tudni — mondja valaki az irói karzaton — hogy ugyan mit mondhatott neki ? — Semmi különöset — jegyző meg ott egy irigy poétánk — alkalmasint azt kérdezte tőle : p­r­a e­­numerült e már a Komócsy köl­teményeire? * Maholnap minden képviselőnek lesz már egy „saját külön kérdése“ is. Rohonczy Gida még mindig a Hieronimy dolgán nyargalászva interpellált, — vé­gül azonban, midőn fölvette a biablon - kérdést, hogy : . . . Mindezeknél fogva kérdem a miniszterelnök úrtól .... Hátulról súgják : — Hogy hova lett Solymosi Eszter ? Zavarodottan utána mondja: Országgyűlés. 1. A képviselőház mai ülése iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés. A képviselői padok és a karzatok egészen megteltek és sokan, a­kik már jegyet nem kaptak, kénytelenek voltak visszatérni, mint valamely érdekes színházi pre­­miere alkalmával. Öt interpelláció volt bejelentve: Hege­dűs Sándoré a honalapítás évfordulójának megünneplése tárgyában; S­i­m­o­n­yi Iváné a pozsonyi statárium tárgyában; Onody Gézáé és Csernátony Lajosé a tisza­­eszlári ügyben, végre Rohonczy Ge­deoné a közlekedésügyi miniszter búcsúzása al­kalmával egyik miniszteri hivatalnok által mon­dott sértő szavak tárgyában, Simonyi és Ónody beszédei nem keltették a várt hatást. Az előbbi nagyob­­bára ismételte azokat, a­miket tegnap Mocsáry elmondott. Ónody szintén csak azt mondta el, a­mi már egy lapban olvasható volt, különösen Kozma Sándor királyi főügyész beavatkozásáról. Annál hatásosabb volt Csernátony felszólalása, a­ki nagy erélylyel kelt ki a bujtá­­togatók ellen, kik a tisza­eszlári ügyet izgatás­­okra használják fel. Tisza Kálmán és Pauler Tivadar nyomban válaszoltak a hozzájuk intézett inter­pellációkra, s a ház a válaszokat tudomásul vette. Midőn végül Rohonczy Gedeon szólalt fel, a ház türelme már nagyon ki volt merülve. A képviselők sorai megritkultak, a karzatok is kiürültek. Interpellációjára a miniszterelnök hol­napután fog válaszolni. Az ülés kezdetén a ház Hermann Ottó indítványára elhatározta, hogy koszorút tesz Petőfi emlékszobrára. Azután a miniszter­­elnök előadta a ház legközelebbi munka­pro­­grammját és megejtettek a mára kitűzött bizott­sági választások, melynél a szélső­baloldal szá­mos tagja kitörülte Wahrmann Mór nevét és részint Simo­n­yi Iván, részint Ónody vagy Istóczy neveit irta a sza­vazólapra. I. Petőfi emléke. Herman Ottó : (Halljuk ! Halljuk !) T. képvise­lőház ! Felemelem szavamat azon párt megbízásából, melynek tagja vagyok s midőn ezt teszem, szivemnek leghőbb óhaja az, vajha egyszerű szavaimnak vissz­hangja támadna a ház minden tagjának szívében. Néhány nap múlva le fog hullani a lepel egy szoborról, melyet a nemzet kegyelete, a nemzet tiszte­lete egyik leghűbb és legnagyobb fiának, Petőfi Sán­dornak, a lánglelkű költőnek emelt. T. képviselőház! Nem tarthatom hivatásomnak, hogy én itt Petőfi Sándor jelentőségét e házban részle­tezzem. Sokkal gyengébb vagyok, semhogy ezt tehet­ném, semhogy megközelíthetném azt a halhatatlant, aki­­ a szabadságnak s a szerelemnek leghivatottabb dalnoka volt, aki a haza oltárán oly lángot gerjesztett, melynél késő nemzedékek is mindig melegedni fognak, tanulni­­ fognak tőle hazaszeretetet, szabadságszeretetet és emb­­­erszeretetet.­ ­ — Hogy hova lett.... az az, hogy szándéko­zik-e, stb. Ha hirtelen észre nem veszi magát, ő vele is megtörtént volna véletlenül az a csoda, ami Péchyvel, hogy viccet mond. A képviselőház ülése október 11 én. Elnöki előterjesztések. Péchy Tamás elnök az ülést i. e. 10 órakor megnyitván, bemutatja a delegációk összehívására vo­natkozó miniszterelnöki átiratot és ő felsége leiratát. A delegáció tagjainak megválasztása a holnapi ülés napirendjére tűzetett ki. Ezután az elnök bemutatja a beérkezett kérvé­nyeket, melyek a kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Bejelenti továbbá, hogy az osztályok, az I. és V. osztály kivételével, megalakulván, a II. osztály elnökké Plachy Tamást, jegyzővé Lukács Lászlót, a III. osztály elnökké gróf Péchy Manót, jegyzővé Csejtey Antalt, a IV. osztály elnökké gróf Csáky Lászlót, jegyzővé Rohrer Viktort, a VI. osztály elnökké Ordódy Pált, s jegyzővé Biasiei Domonkost, a VII. osztály elnökévé s báró Bánffy Dánielt, jegyzővé Tibád Antalt, a VII. osztály elnökké Vizsolyi Gusztávot, jegyzővé Szlávy Olivért, a IX. osztály elnökké Szathrváry Miklóst, jegy­zővé Csiky Kálmánt választotta meg. Tudomásul vétetik.

Next