Pesti Hírlap, 1882. október (4. évfolyam, 270-300. szám)
1882-10-11 / 280. szám
1-bő melléklet aPesti Hírlap 1281 -1362. számához. A tisztelt házból. — Karcolat. — A vallásháború lángjai lobogtak ma fel. Simonyi Iván és Cnody Géza ugyanis alágyujtották a „Schnell Liedert“ — de a viz nem birt valami nagyon felforrni. A mai gyűlés már régóta várt napja azoknak, a kik felette unják magukat. A minden rendű és rangú karzatok egészen megteltek, s kivált az írói karzat, hol a „leendő ház“ mond kemény ítéleteket az „ideiglenes ház“-ról. Az ég felhősnek látszott. Mindenki várta a villámokat. Pauler összeráncolt homlokkal, szemlesütve ült székén. Wahrmann fumigatív arcot vágva a világ folyása ellenében, úgy tett, mint akit semmi sem érdekel. Ő rettenetesen közönyös. Kemény Gábor elmerengve motyogta : „Milyen idők! Milyen idők!.. Tisza pislogott és jegyezett. Jókai Móricz Pályával diszurált, Tisza Lajos véres nyakkendőt kötött. Horváth Gyula nagyitó üveget tapasztott a szemhez s azon keresztül nézte nagy figyelemmel Simonyit, mint ahogy a rovart szokás. Ez a superlativus a mamelukságban! Láng Lajos odahuzódott egészen a miniszterelnök háta mögé, hogy az az imparlamentáris megjegyzéseit neki mondhassa el. Lévén ő olyan, mint a szerkesztői papírkosár, mely a kiadhatatlan dolgokat fölszedi. Ki hitte volna mindezen előjelek mellett, hogy ennek az ülésnek az lesz a legérdekesebb része, amit Szalay Imre fog közbe-közbe kiáltani. A Jegyző olvassa a bejelentett tárgyak között: . . . Hegedűs Sándor interpellátiója a honalapítás tárgyában. — Megszűnt! — Kiáltja Szalay Imre. — Mi ? — kérdik. — Az interpellátió ? — Ej dehogy! A „Hon.“ * Simoni Iván egyhangú szónok. Csak valamivel beszél sebesebben Szana Tamásnál. Hanem azért ki lehet fejteni, hogy a pozsonyi statárium ellen beszél s a Mocsáryéhoz hasonló interpellációt ad be. Türelmetlenül hallgatják. Csak a főrendek karzatán ül egy pár öreg mágnás azok közül, akik még kalodában tartották a zsidót valamikor, ha megharagudtak rá. Ezek a legháládatosabb publikuma. Önkénytelenül bólint egyikegyik a fejével. Mikor Simonyi bevégzé beszédét, néma csend lesz, senki sem hallat sem tetszést, sem nemtetszést. Szalay felhasználja a nyomott hangulatot s közbeszól: — Zajos helyeslés! Nagy taktikával arra számított, hogy valamelyik szórakozott gyorsíró odajegyzi a beszéd után zárjelekbe. * Élénk nyüzsgés támad a hölgy karzaton. Csend lesz lent a házban is. Ón oda állott fel. Csinos fiatal ember, eléggé rokonszenves hangorgánummal. Valami paksaméta fehérült előtte messziről. Általános a vélemény, hogy magával hozta s be fogja mutatni az Eszter arcképét. (Máskép ki sem magyarázható, miért van itt az ülésen Odesealeky Gyula.) Nyugodtan beszél, de roszul. Igazi rituális gyilkosságot követ el a grammatikán és a jogi terminus technikusokon. Ami különben, úgy látszik nem az ő hibája, mert írásból olvassa a beszédét s ha ott jól volna, ő is jól mondaná... egyébiránt okosan van kigondolva a dolog. Kiviláglik belőle, hogy a zsidók be akarták záratni Baryt a vizsgáló bírót, a keresztények pedig be akarták záratni Havast, az ügyészt. Tiszta dolog ez nagyon. (Hanem ki bíráskodnék akkor a vádlottak fölött ?) Vádolja bűnrészességgel Kozmát , ki lent jártában kiváncsi volt arra, hogy miért nem ütötték agyon az eszláriak az ottani zsidókat, s ki átnézi, hogy hamis tanúzások kieszközlésére történnek kísérletek. Interpellálja Paniert, mit szándékozik tenni. Hiszen, ha ő azt tudná... De bezzeg tud ám Csernátony mindent. Fesztelenül gesztikulál s causerie alakban cseveg- Az „apróságok apjáéhoz ez a stylus illik legjobban. Nagy elszántsággal dobja magát oda a népszerűtlenség karjaiba s egy két éles kardcsapást ejtve ellenfelein, leül, mert — azt mondja, — nincsen leírva a beszédje. Most Tisza jön. Hát ki is jönne más? Furfangos praktikával meghömpölygeti a zsidókérdést, megeregeti frázisait s aztán ráerőszakolja az egész szélsőbaloldalra, mintha „pártkérdés“ lenne. S ezzel népszerűtleníti ugyan a függetlenségi pártot a zsidók előtt — de a zsidóügynek a nyakába odavarr egy egész pártot. S a zsidók mégis azt hiszik, hogy oltja a tüzet, nem azt, hogy neveli. * Csernátony mondotta, hogy a zsidó kérdést nem sokára el fogja fújni a közvélemény. — Nagy tüdő kellene ahhoz — vág közbe Szalay Imre. Tisza talán ezért beszélt ma halkabban a szokottnál. * Péchy Tamás úr ma nagyon élénk hangulatban volt. Onodyt a „garázdálkodás“ szónál megrótta. Megtudtuk tehát, hogy az imperlamentális. Csernátonyt azonban az „ostobáskodás“ szónál meg nem rótta, miből csak azt lehet következtetni, hogy az elnök úr vagy nem tud jól magyarul, lévén ő úgyis tót ember „nás cslevek“ — vagy pedig azt, hogy az ostobáskodást a parlamentbe valónak találja. Apróságok a mai ülésből. Nem minden végződik oly szépen a hogy kezdődött. A parlament elhatározta, hogy koszorút tesz a nemzet nagy költőjének, Petőfinek a szobrára. Ez hát neki a legnagyobb elégtétel. S lelkes volt minden ember arca, amikor ezt kimondták. A fényes szellem mintha megjelent volna teremben. Mintha suhogását hallanék. Csend lett egy percig. Mindenki érezte, hol hol van... Hanem el is felejtette azután mindenki... * Onody kitűnő piros színben volt. Attól a res éptettettől, amit azóta megevett, amióta el volt tűnve. Istóczy sápadt kissé és izgatott — mint ahogy a vezérek szoktak háború idején. Sok mindenféle tapasztalással vannak tele — a külföldről. Istóczy egy képet is hozott magával melyet kedvteléssel s az amateur szenvedélyességével mutatott a szörnyülköző honatyáknak. Egy leány van lepingálva rajta élénk szemekkel, amint hanyatt fekszik s a sakterek a kik lefogták nyakát metszik meg, melyből patakban csurog a vér egy rituális edénybe. — Jó hogy elhoztad! mondják neki. Okos emberek vagytok. Festményekkel csináljátok a hangulatot. Ez egy uj parlamenti iskola. Aki ezentúl az adóemelés ellen fog szólani, az ellenzékről megfestet egy megexequált családot s kézről-kézre adja a ház tagjainak. A Rohonczy pedig lefotografiroztatja Szapáryt, könyezve az üres kassza előtt ... A sok beszéd fölöleges lesz ... A képek fognak kapacitálni, a melyik tudniillik jobban hat . . . — Nem kell viccelni, — mondja félharaggal Istóczy — ez nem tréfa dolog... A kép egy híres olajfestmény után van csinálva... — Micsoda? Hát nem természet után? — kérdé Szalay Imre, naivul. Mert ma mindenki interpellált, beszélni csupán Szalay beszélt. * Mikor Tisza beszélt, odalép,hozzá a teremőr s valamit súg a fejébe, mire Tisza láthatólag elsápadt. — Szeretném tudni — mondja valaki az irói karzaton — hogy ugyan mit mondhatott neki ? — Semmi különöset — jegyző meg ott egy irigy poétánk — alkalmasint azt kérdezte tőle : pra enumerült e már a Komócsy költeményeire? * Maholnap minden képviselőnek lesz már egy „saját külön kérdése“ is. Rohonczy Gida még mindig a Hieronimy dolgán nyargalászva interpellált, — végül azonban, midőn fölvette a biablon - kérdést, hogy : . . . Mindezeknél fogva kérdem a miniszterelnök úrtól .... Hátulról súgják : — Hogy hova lett Solymosi Eszter ? Zavarodottan utána mondja: Országgyűlés. 1. A képviselőház mai ülése iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés. A képviselői padok és a karzatok egészen megteltek és sokan, akik már jegyet nem kaptak, kénytelenek voltak visszatérni, mint valamely érdekes színházi premiere alkalmával. Öt interpelláció volt bejelentve: Hegedűs Sándoré a honalapítás évfordulójának megünneplése tárgyában; Simonyi Iváné a pozsonyi statárium tárgyában; Onody Gézáé és Csernátony Lajosé a tiszaeszlári ügyben, végre Rohonczy Gedeoné a közlekedésügyi miniszter búcsúzása alkalmával egyik miniszteri hivatalnok által mondott sértő szavak tárgyában, Simonyi és Ónody beszédei nem keltették a várt hatást. Az előbbi nagyobbára ismételte azokat, amiket tegnap Mocsáry elmondott. Ónody szintén csak azt mondta el, ami már egy lapban olvasható volt, különösen Kozma Sándor királyi főügyész beavatkozásáról. Annál hatásosabb volt Csernátony felszólalása, aki nagy erélylyel kelt ki a bujtátogatók ellen, kik a tiszaeszlári ügyet izgatásokra használják fel. Tisza Kálmán és Pauler Tivadar nyomban válaszoltak a hozzájuk intézett interpellációkra, s a ház a válaszokat tudomásul vette. Midőn végül Rohonczy Gedeon szólalt fel, a ház türelme már nagyon ki volt merülve. A képviselők sorai megritkultak, a karzatok is kiürültek. Interpellációjára a miniszterelnök holnapután fog válaszolni. Az ülés kezdetén a ház Hermann Ottó indítványára elhatározta, hogy koszorút tesz Petőfi emlékszobrára. Azután a miniszterelnök előadta a ház legközelebbi munkaprogrammját és megejtettek a mára kitűzött bizottsági választások, melynél a szélsőbaloldal számos tagja kitörülte Wahrmann Mór nevét és részint Simonyi Iván, részint Ónody vagy Istóczy neveit irta a szavazólapra. I. Petőfi emléke. Herman Ottó : (Halljuk ! Halljuk !) T. képviselőház ! Felemelem szavamat azon párt megbízásából, melynek tagja vagyok s midőn ezt teszem, szivemnek leghőbb óhaja az, vajha egyszerű szavaimnak visszhangja támadna a ház minden tagjának szívében. Néhány nap múlva le fog hullani a lepel egy szoborról, melyet a nemzet kegyelete, a nemzet tisztelete egyik leghűbb és legnagyobb fiának, Petőfi Sándornak, a lánglelkű költőnek emelt. T. képviselőház! Nem tarthatom hivatásomnak, hogy én itt Petőfi Sándor jelentőségét e házban részletezzem. Sokkal gyengébb vagyok, semhogy ezt tehetném, semhogy megközelíthetném azt a halhatatlant, aki a szabadságnak s a szerelemnek leghivatottabb dalnoka volt, aki a haza oltárán oly lángot gerjesztett, melynél késő nemzedékek is mindig melegedni fognak, tanulni fognak tőle hazaszeretetet, szabadságszeretetet és emberszeretetet. — Hogy hova lett.... az az, hogy szándékozik-e, stb. Ha hirtelen észre nem veszi magát, ő vele is megtörtént volna véletlenül az a csoda, ami Péchyvel, hogy viccet mond. A képviselőház ülése október 11 én. Elnöki előterjesztések. Péchy Tamás elnök az ülést i. e. 10 órakor megnyitván, bemutatja a delegációk összehívására vonatkozó miniszterelnöki átiratot és ő felsége leiratát. A delegáció tagjainak megválasztása a holnapi ülés napirendjére tűzetett ki. Ezután az elnök bemutatja a beérkezett kérvényeket, melyek a kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Bejelenti továbbá, hogy az osztályok, az I. és V. osztály kivételével, megalakulván, a II. osztály elnökké Plachy Tamást, jegyzővé Lukács Lászlót, a III. osztály elnökké gróf Péchy Manót, jegyzővé Csejtey Antalt, a IV. osztály elnökké gróf Csáky Lászlót, jegyzővé Rohrer Viktort, a VI. osztály elnökké Ordódy Pált, s jegyzővé Biasiei Domonkost, a VII. osztály elnökévé s báró Bánffy Dánielt, jegyzővé Tibád Antalt, a VII. osztály elnökké Vizsolyi Gusztávot, jegyzővé Szlávy Olivért, a IX. osztály elnökké Szathrváry Miklóst, jegyzővé Csiky Kálmánt választotta meg. Tudomásul vétetik.