Pesti Hírlap, 1883. március (5. évfolyam, 60-89. szám)
1883-03-01 / 60. szám
Budapest, 1883. V. évi 60. (1500.) száma. Csütörtök, március 1. „ _ . . . . Szerkesztési iroda* Előfizetési árak. hátpestu, tádox-ntoa 7. «s., L tmdfist. *!*•* ér». ....... U fcl •— kaw JB ■■ ko»A & l»p szellemi részét Hl«t6 nbe&«* Péllrrt. . ...*»••• 7 a » BB H8 |yqm közlemény intézendő. JUgTtJniTr. ....... • , M . iga m BnE dgak aSiBMag R§ iS fH wamk fsa Sgl IXiCEM Berpentetlen levelek ntk hon* vj* ■ ilf lP bTH Ubi 111 KB VUM Sto. S m I B B bBiHbB Mm Kiadóhivatal: A ‘ ■ kV II I III Ibi MNI UgJ XépM tév erdők. •aéiz évre . «« • « 90 frt. __— iji,... «aliPVrtTV Hinlétések : POLITIKAI NAPILAP.||g) Zűrzavaros ülés. Hát a mai csakugyan az volt. A maga nemében unikum. Nem hiszszük, hogy párját bírnák felmutatni az országgyűlések naplói, még tán Angliában sem, pedig ott évszázadok óta vezetik. Avagy hallott-e valaha ilyet a világ ? A kormány beterjeszt egy törvényjavaslatot. Azt az illető bizottság letárgyalja s némely módosításokkal a képviselőház elé terjeszt, hol az elnök annak rendje módja szerint, kitűzi napirendre. Így szokás eljárni minden törvényjavaslattal, melyet a kormány beterjeszt s eddig egészen renden van a dolog. Igen ám, de a képviselőház ezúttal gazda nélkül számolt. A gazda pedig a szabadelvű klub, vagyis a kormánypárti képviselő urak kaszinója, ahol a tárgyalás előtti estén határozatba megy, hogy egyikük holnap majd feláll s az illető törvényjavaslatnak a napirendről levételét fogja indítványozni. A kormány, mely a nagyfontosságú alkotmánykérdést tartalmazó javaslatot benyújtotta s a tárgyalás előleges fázisain keresztül vezette, most vállat von, s azt mondja rá, hogy bánja is ő. Ugyanaz a kormány teszi ezt, mely néhány nappal előbb kabinetkérdést csinált abból, ha vájjon 12 frt legyen-e a vadászpuska adója, vagy tisrt. És csakugyan úgy történik, amint előre megállapittatott. A kormányt minden kérdésben árkon-bokron keresztül vakon követő mamelukok egyike föláll az ülésben s elmondván, hogy ő így amúgy nem tartja időszerűnek a kérdéses törvényjavaslatot, indítványozza, hogy a ház annak tárgyalásába ne bocsátkozzék, hanem egyszerűen vegye le a napirendről. Általános a konsternáció. Egy törvényjavaslatot, melyet a kormány azzal, hogy elkészítette, hogy beterjesztette, hogy napirendre kitűzette, szükségesnek s ehhez képest tárgyalandónak tartott, s a tizenkettedik órában épen a kormány pártjából akarnak visszavettetni. Mi ez ? Megunta a párt az eddig kebelén melengetett minisztereket ? Meg akar szabadulni tőlük ? Váratlanul előkészített komplett ez, amelynek célja kormány buktatás ? Vagy mi hát ? Az ellenzéki pártok értekezletei ugyancsak egy nappal előbb elhatározták, hogy a kérdéses javaslatot elfogadják. Arra volt hát kilátás, hogy a javaslat egyhangúlag fog keresztül menni. És most azt látják, hogy még tárgyalásra jutása is kétessé válik és pedig nem a kormányt támadó pártok, hanem magának a kormány pártjának magatartása miatt No ez ugyan elég amabilis konfúzió. Mit csináljunk? Kezet fogjunk a kormány javaslatát még tárgyalás alá juttatni sem kívánó kormánypártiakkal s ejtsünk el egy javaslatot, melyet kilenc éve sürgetünk s melyet szükségesnek ismerünk? Avagy csináljunk frontot a frondeur kormánypártiak ellen, mentsük meg a javaslatot ellenükben, de egyúttal mentsük meg vele a kormányt is ? Itt segíts aztán, szent állambölcseség és mondd meg, a két veszedelem közül melyik a kisebbik. Végre akad egy okos ember, akinek eszébe jut, hogy hiszen talán a kormányt is meg kellene kérdezni ebben a dologban. Mert így azt se tudhassuk, hogy ő mit akar hát voltaképen. Ragaszkodik-e a javaslatához és farkasszemet néz kipróbált mamelukjaival s az ellenzék kénye-kedvére bízza magát? avagy többre becsüli eddigi hívei jóindulatát s elejti javaslatát? vagy végre merő komédia az egész s Éles Henrik szájával csak a kormány titkos szándéka beszél, sem ridegen defavoyálni, sem érdemileg leszavartatni nem kivántatva magát, de azt se szeretvén, hogy javaslatából törvény legyen, mily módon keresve hát valamely kibúvót ? Megkérdik hát a kormányt, mondja meg mi az ő álláspontja e kérdésben ? Tisza Kálmán szerencsétlenségre nincsen jelen. Pauler, a szakminiszter, felel tehát. És ő kijelenti, hogy beterjesztett javaslatához ő ragaszkodik, nem abban a formájában ugyan, amibe azt az igazságügyi bizottság öltöztette, hanem abban, melyben ő azt beterjesztette. S ily alakban kívánja, hogy a napirendről le ne vétessék, hanem tárgyaltassék. Megint konsternáció. De most már a kormánypárti padokon. Hát már most mi lesz ? A megszokott többség leszavazza-e a maga kormányát? Vagy a kormányt támogató ellenzékkel szavazzon ? Vagy abszentálja magát és jöjjön, aminek jönni kell ? Beszélnek jobbról, balról, miközben a kormánypártról hangok emelkednek, amzt erősítgetők, hogy ez nem olyan természetű kérdés, melyből kabinetkrízis lehetne ; a kormány nem bukik meg, megmarad kormánynak, még ha e kérdésben kisebbségben maradna is. Ez kétoldalú bátorítás : egyfelől a kormánynak, hogy mit se féljen, a többség bízik benne, azért hogy most leszavazza , másfelől a többségnek, hogy csak szavazzon bátran : a kormány nem bukik, csak a javaslat. Mire Tisza belép a terembe, már alaposan el van rontva az egész szituáció. Hatalmas amalleusok intéznek csapásokat, a kormányra és pártjára s azon felismerszik a kényelmetlen helyzet. Nincs hátra más, mint szavazással vetni véget neki. És a szavazás lesz névszerinti. Ennél érdekesebb szavazása kevés volt még eddig a háznak. A tizenhárom próbás kormánypártnak a kormány ellen szavaz a zöme. A kormányt buktató ellenzék szavaz a kormánynyal, — igazabban a kormány szavaz az ellenzékkel. A kormánypárt nagyobb része haza megy, vagy menekül a folyosóra s nem akarja tudni, hogy benn abszenciát osztogatnak. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A Kisfaludy társaság ülése. — A Pesti Hirlap« eredeti tárcája. — Nagyon elkoptatott frázis ugyan, hogy : „a tágas terem szűknek bizonyult a nagyszámú hallgatóság befogadására“, de a Kisfaludy-társaság felolvasó ülései alkalmával mégis csak kénytelen vele az ember, hogy újra elmondja. Kénytelen ismételni, hogy „sokan, akik csak pár perccel is elkésve érkeztek, nem fértek már be“ és „boszosan kellett eltávozniok.“ De a társaság még sem tartja havi ülését a nagy teremben, amiben különben egy kis politika van. Talán az a nagy terem nem tudna olyan zsúfolásig megtelni, mint a kicsiny s akkor a tudósítók csak szárazon azt konstatálnák: „Közönség szép számmal,“ vagy pedig — ami még rosszabb — : „A publikum majdnem egészen megtölte a termet.“ Míg így — milyen szépen hangzik az, amivel most nekem is kezdenem kell ezt a tudósítást, s amit már oda fenn említettem : „A tágas terem szűknek bizonyult stb.“ Különben nem frázisból mondom — bár így mondhatnám ! — hanem saját, keserves tapasztalásomból. Azt a nagy mulasztást követtem ugyanis el, hogy öt perccel öt óra után léptem a terembe, bízva abban, hogy a mi nagy tölgyfaasztalunk iránt (mi a tudósítók vagyunk) volt a közönség annyi respektussal, hogy szabadon hagyta jogos tulajdonosai számára. Kezemben a stenografálásra kész Hardtmuth nr. 5-tel, meg egy csomó papiros — kutyanyelvvel, belépek és odapillantok, ahol a hatodik nagyhatalom képviselői szoktak ülni. Hát imen a hatodik nagyhatalmat leszorította a trónusról egy másik nagyhatalom: az asszonyok! Már az igaz, hogy ez a nagyhatalom erősebb minálunk . . . Apelláta nem volt, Beöthy Zsolt már a titkári jelentés vége felé járt — uram istenem, gondoltam magamban — mi lesz velem! Hogy állok majd a szerkesztőm elé, mikor világosan tudtomra adta ma délelőtt: ,,Ma nagyon érdekes ülése lesz a Kisfaludy-társaságnak ! Szíveskedjék róla tárcát írni!“ Kétségbeejtő helyzet. De még volt egy reményem ; a hátulsó sorban ült egy pár férfi is, tisztelt , hátha megkérném valamelyiküket, hogy a sajtó szent nevében engedjék át az ülésüket, mert, ettől az üléstől függ, ki tudom-e holnap elégíteni ezer meg ezer ember tudványát ? De hajh! ez a remény is füstbe ment, csakhamar, a másik percben megnyílt, az ajtó, négy hölgy lép be és tiszteim, mintegy komandó szóra felé ugranak, hogy helyet adjanak a szép nemből valóknak. (Különben bizonyos vagyok benne, hogy csak azért ültek le a nyomorultak, hogy aztán a kellő percben felugorhassanak !) Nincs mentő eszköz. Maradjunk hát állva és mentsünk így meg a publikum számára anynyit, amennyit lehet. Heinrich Gusztáv lép a felolvasó asztalhoz, hogy megtartsa székfoglalóját. Olyan thémáról beszélt, melyet bizony már 24 esztendeje, hogy nem bolygatott a magyar literaturában senki A műfordítás elméletéről. 1842-ben Toldy értekezett róla, ugyancsak a Kisfaludy-társaságban az ő általa kimondott, jó részben hibás véleményekre 1859-ben reflektált Szász Károly, a magyar műfordítás mestere, aki azonban azóta némi tekintetben megváltoztatta akkori nézeteit. Már csak azért is örülnünk lehe tehát Heinrich disszertációjának, mert, ezáltal újra felszínre hozta e kétségkívül fontos kérdést és arra az ígéretre bírta Szász Károlyt, hogy egy közelebb megtartandó értekezésében ő is a társaság elé terjeszsze műfordítási elveit. Egyet-mást különben már ma is megjegyzett Heinrich felolvasására vonatkozólag. Míg ugyanis ez az alaki hűséget még a klasszikus versformák fordításánál is szükségesnek véli Szász Károly e tekintetben nem állít fel olyan szigorú szabályokat,, és megengedhetőnek hiszi a forma némi megváltoztatását, föltéve, ha elnem esik a vers színének, karakterének, hangulatának rovására. Érdekkel várjuk e vita folytatását, melyet ma Heinrich Gusztáv kitűnő esséyével kétségkívül az irodalom nagy hasznán indított meg. Székfoglalója mindenesetre egyik legbecsesebb közleménye lesz a társaság évkönyveinek. Heinrich után Frankenburg Adél lépett a felolvasó asztalhoz, hogy Emlékezés Petőfiről“ cím alatt érdekes apróságokat mondjon el a nagy költő életéből. Petőfi őt Jókaival együtt 1843-ban látogatta meg először, hogy egy verset (,,Az utolsó alamizsna“ címüt) vigyen Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.