Pesti Hírlap, 1883. március (5. évfolyam, 60-89. szám)

1883-03-01 / 60. szám

2. Többen a kormánypártból szavaznak az ellen­zékkel és az eredmény az, hogy a kisebbség a többséget. — leszavazza s töb­be kerül vagy 35 szavazattal. És ezzel a kormány kritikus helyzetének vége szakad. Többsége van, megmaradhat helyén. Megmentette az — ellenzék, így történt az Ur 1883-ik esztendejében utolsó napján február havának. Méltó ezt a na­pot feljegyezni. Hanem azért a kormány javaslatából még­is aligha lesz törvény. Mert hát a tárgya kényes természetű. Arról van szó: képviselőválasz­tási ügyekben független bíró ítéljen-e, avagy a képviselő maga legyen bíró a maga dol­gában ? A többségnek úgy, a­hogy most van, ké­nyelmesebb. De mivel „peccatur intra muros et extra“ , vannak az ellenzéki padokon is szépecs­kén, a­kik előnyösebbnek vélik a mai állapotot. És vannak még többen, a­kik úgy a miniszter­­elnök, mint az igazságügyminiszter mai dodonai homályosságú kijelentéseiből azt akarják kiol­vasni, hogy a kormány oly körülírásokkal és korlátolásokkal fogja a választási ügyek elbírá­lását a királyi kúriára bízni, melyek még rosz­­szabb állapotot teremtenek a mainál. S mindezek vagy távol lesznek, vagy el­lene lesznek a törvényjavaslat elfogadásának s nem lehetetlenség, hogy az a javaslat, melyet a ..napirend t­erve alatt holttá tenni nem sikerült,­­ érdemleges viadalban fog elvérzeni vagy oly nyomorékon kerül ki a csatából, hogy siralom lesz még rá nézni is. Egy eredmény azonban mégis el van érve. Az a tudat t. i, hogy alattomos fogásokkal Ma­gyarország képviselőházát dupírozni nem igen lehet, hogy nem tűri az álarcoskodást, hanem nyílt sisakú küzdelmet követel, melyből meglát­hassa a közvélemény az igazi okát, ki miért tör lándzsát valami mellett vagy ellene. A főrendiház holnap, március 1-én d. e. 11 órakor ülést tart. A bukovinai magyarok hazatelepítése ügyében ma a következő felhívást vettük : Felhívás. Bukovinai magyar véreink közül ezer haza, Magyarországba készül. Csak arról van szó, hogy előlegezzük nekik az úti­költséget, ezer embernek húsz­ezer forintot. Adakozzunk! Hazafias bizalommal fordu­lunk Magyarország közönségéhez s nem kétel­kedünk benne, hogy aláírások utján rövid idő alatt beszerezhető lesz a húszezer forint úti­költség s itthon üdvözölhetjük hazánkfiait. Az adományok átvételére a napilapok t. szerkesztő­ségeit kérjük. Budapesten 1888. február 28. Somssich Pál s. k., Apponyi Albert gr. s. k. Br. Prónay Dezső s. k. A begyülő adományoknak lapunkat ezennel megnyitjuk. A napszámosok adómentességéről szóló törvény a községi elöljárókat felelősség terhe alatt kötelezi, hogy az adókivetés megtörténte után az adókötelezettek összeírására vonatkozó munkálato­kat vizsgálják meg oly célból, hogy a napszámosok­nak összeírt egyének közül jelöljék ki azokat, a­kik vagy épen nem, vagy nem kizárólag napszámból élnek. Tekintettel arra, hogy a törvényben kimon­dott adómentesség 1. évi január hó 1-től veszi kez­detét, az összes kir. adófelügyelőket utasította a pénzügyminiszter, hogy a napszámosoknak össze­írt egyénekre kivetett I. oszt. kereseti adót kitöröl­vén, ezen napszámosok névjegyzékét a községi kö­zegeknek avégből küldjék át, hogy az ebben foglalt egyének foglalkozási és kereseti minőségét megvizs­gálván, feladatukat teljesítsék­ neki az akkor készülő „Emlény“ zsebkönyv szá­mára. Frankenburgnak azonban versek díjazására nem volt budgetje és így kénytelen volt a gyönyörű költeményt visszaküldeni Petőfinek. Később, mi­kor megindultak az „Életképek“, Petőfi is e lap munkatársai közé állott. Itt jelentek meg legszebb népdalai: „A virágnak megtiltani nem lehet,“ ,,A szerelem, a szerelem,“ „Kis furulyám szo­­morufűz ága“ stb. — Az öreg Rezeta cenzor is csak azt mondogatta egyre Frankenburgnak: „Mentél több verset Petőfitől!“ Nagyon jó öreg úr volt szegény, nem igen használta a cenzori kék plajbászt, csak hébe-hóba türült ki valamit, hogy „skandalum ne legyen.“ Szabó Rikhárd egy novellájában pld., melyben egy gróf meg­csalt egy parasztleányt, mindenütt kitörölte a név elől a „gróf“-ot — mivelhogy nem illik így lází­­tani a főnemesség ellen. Mikor Petőfi 1845-ben vidékre utazott, egy bucsulakomán mulatott együtt néhány „paj­tásával“ a „Vadászkürt“-ben. Maga mondta ép ezen a lakomán egyik felköszöntőjében, hogy neki csak pajtásai vannak, barátai nincsenek. Pedig volt neki elég , igaz, hogy nem a kritiku­sok között, a­kikről azt mondta: „Ha kri­tikusok nem volnának a világon, legjobban utál­nám a tejfeles tormás mártást!“ Utálta őket — és jórészt méltán. Haragudni nem igen haragudott senkire . Frankenburg csak egyszer látta harag­ban , amikor Széchenyi kinyilatkoztatta, hogy ő poétákkal (s így hát Petőfivel sem) nem akar egy sorban figurálni az „Életképek“ munkatársai között. „Lesz még idő, szólt Petőfi, mikor örülni fog, ha neve az enyém mellett figurálhat!“ Az „Életképek“-ben jelentek meg ismert „úti képei“ is, melyek által oly sok embert magára haragí­tott , itt nyert 4 arany pályadíjat az „Egri ha­­rangok“-kal is. Éji Frankenburg azzal fejezte be érdekes fel­olvasását, hogy elmondta, mint iparkodtak a for­radalom után kiadni Petőfi verseit és P­r­o 1f­­mann uram, „a magyarok nagy barátja“ mint akadályozta ezt meg; elmondta mint hevertették a már kinyomtatott kötetet esztendőkig és mint került végre mégis nyilvánosságra. Frankenburgnak nagy tetszéssel fogadott előadása után Szász Károly lépett a felolvasó asztalhoz. Először egy kisebb lyrai verset olva­sott fel Jé­key Aladártól, aztán pedig tíz Pe­­trarca-féle szonettet mutatott be, lapunk munka­társának, Radó Antalnak fordításában. Az élénk tapssal fogadott dalok közül ime itt közlünk egyet : Szégyen fog el, hogy annyi bájadat Még le nem írtam soha énekemben! — Pedig mióta téged láttalak, Másnak varázsa nem kötött le engem! Rád nézek — s karjaim lehullanak: Ilyet megírni kezem még ügyetlen ! S midőn előtte áll a föladat, úgy érzem, mintha jéggé fagyna lelkem ! Sokszor nyitottam csengő dalra számat, De oh! az ének ajkamon rekedt ... Hisz van-e hang, mely oly magasra szállhat ? Írnék én bájaidról verseket — De hát az ész, a toll, a kéz megállnak, Mert ilyenekről dalln­i nem lehet! A felolvasások után Beöthy Zsolt folyó ügyeket terjesztett elő. Jelenti, hogy a társulat ereklye-tára egy pár nevezetességgel ismét sza­porodott. Így Széli Piroska a társulatnak aján­dékozta azt a kokárdát, melyet Petőfi viselt 1848-ban. E kokárdát maga Petőfi adta Arany Jánosnénak s ettől kapta Széli Piroska. Gyulay Pál a társulatnak ajándékozta Arany Já­nos tajtékpipáját és gyufatartóját. Mind e tárgyak az ereklyetárban helyeztettek el. — Felolvassa titkár gróf Teleki Sándorné s több nagy-bányai hölgynek a társulat elnökéhez intézett levelét, melyben üdvözlik a társulatot, hogy Bartók Lajost tagjává választotta. Végül Szász Károly jelenti, hogy felszólítására Lévay József késznek nyilatkozott arra, hogy a rende­zendő Arany ünnepélyhez ódát ír, ha ezzel a társulat megbizza. A társulat köszönettel vette ezt tudomásul s elhatározta, hogy Lévayt az óda megírására kérni fogja. Végül megemlítjük, hogy az ülés elején Beöthy Zsolt bejelenti, hogy Kassai Albert 200 forinttal a társaság ala­pító tagjai sorába lépett. Bemutatja ezután Bar­tók Lajos és Vargha Gyula újonnan választott tagok levelét, melyben ezek köszönetet monda­nak megválasztatásukért. .PESTI HÍRLAP, 1883. március 1 A honvédség békebeli elhelyezése ügyében értekezlet volt tegnap a honvédelmi minisztérium­nál. A bizottság megállapodásait ő felsége elé fogja terjeszteni, a ki a törvény értelmében, a bizottság javaslata alapján megállapítja a békeállomány el­helyezését. Karagyorgyevics herceget Cetinjében a P. Lloyd cattarói tudósítója pár nap előtt személye­sen meglátogatta, mely alkalommal a szerb trónkö­vetelő némi politikai nyilatkozásokba bocsátkozott. A herceget tulajdonképen Milena, a fejedelem neje hívta volt meg Cetinjébe, még az elmúlt nyáron, mikor vele Vichy francia fürdőben találkozott. A herceg a levelező előtt kijelentette, hogy ő magát még mindig a belgrádi trón legitim örö­kösének t­ar­tj­a. Az ő nagyapja , Kara Györgye volt az, aki Szerbia függetlenségének első alapkö­vét letette, ő szabadította meg­­az országot a török­től s Obrenovics Milos, a mostani szerb király csak árulás és gyilkosság árán jutott a szerb trón birto­kába. A herceg különben kijelentette, hogy a ked­vezőbb évszak beálltával körutazást tesz Monteneg­róban s csak azután fog elutazni Párisba. — A bu­karesti „Románul“ legújabb száma az érdekes her­cegről még azt a hírt hozza, hogy a cetinjei orosz­­barátok őt megérkezése alkalmával mint Szerbia és Bosznia királyát üdvözölték. Osztrák-németek vádjai a Taaffe-kormány ellen. (M­a­g­g képviselő beszédéből.) Az osztrák képviselőházban tegnap megindult költségvetési vita alkalmából ellenzéki képviselők sok keserű igazságot hangoztattak a Taaf­fe-kormány és rendszere ellen, melylyel a nemzetiségek kedvéért elidegeníti magától az osztrák németséget. Legtöbb figyelmet keltett mégis M­a­g­g be­széde, aki miután beható fejtegetés alá vette a költségvetést s a hiány fedezésére a pénzügyminisz­ter által tegnap beterjesztett javaslatot, a miniszté­­­rium magatartását bírálta hivatalba lépésétől a mai napig. A német elemet — úgymond — Taaffe kor­­mányralépése óta az egész monarchiában visszaszo­rítják. Egyebek közt ott van a legújabb, kicsinyes­nek látszó, még sem egészen jelentéktelen eset. Egy vidéki német betéved egy prágai vendéglőbe s ott németül kezd beszélni; alig van ott pár percig, névje­gyet nyújtanak neki át, melyen e szavakat olvassa: „Bi­zalmasan kérjük önt, hogy a helyiséget feltűnés nélkül hagyja el!“ Ennyire vagyunk Prágában. De nem is csodálkozom ezen, mert amaz óvatos vendéglős körülbelül csak azt tette, mit a miniszterel­nök tesz velünk. (Nagyon helyes­­ balról.) Ő is vagy bizalmasan vagy a nélkül így szól hoz­zánk : „Tisztelettel kérem önöket, hogy e helyiséget feltűnés nélkül hagyják el.“ (Tetszés és derültség balfelől.) Nagyon illik erre egy német válasz. (Szóló egy pillanatig szünetet tart.) De nem mondom el, mert meg kell őriznem a kellő nyugodtságot, hogy beszédem végén megkérdhessem: Vájjon a lefolyt há­rom év alatt tisztába jöttünk-e azzal, mit akar tu­lajdonképen Taaffe minisztériuma s mi az alapesz­méje, mi a célja s mennyire érte el azt ? Szónok ezután a minisztérium különféle ak­cióit tárgyalja; a kormány viszonyát a párthoz, melynek alapelve: kis ajándékok biztosítják a ba­rátságot ; továbbá a nemzetiségi pártok legbuzgóbb híveinek kineveztetését állami hivatalokba, stb. Majd áttért a Landerbank-akcióra, melynél kormány, reszort-miniszter és vállalkozó üzérek egymásközti viszonya hozott létre egy bankot, mely az összes kormány-gyefteket megkapja. Nem akarok — úgy­mond — annak az embernek (Bontoux) szerencsét­lenségéről beszélni, akiről nem tudom, protegáltja volt-e, avagy protektora kormányköreinknek. Beszéde végén Magg Cicero szavait idézi: Eadem utilitatis quae honestatis est regula. (Ugyanaz a törvénye a hasznosságnak, mint a tisztességnek.) Ha már most egy kormány a természettel össze­kapcsolt dolgokat — a hasznost a tisztességestől — elválasztani merészkedik, ez forrása aztán minden sikkasztásnak, minden piszkos dolognak, minden gyalázatnak. (Nagy mozgás.) Állítólagos barátai csak kevésre becsülik, elvi ellenfelei szánják ezt a kormányt, mely először ál­lította, hogy a pártok felett áll s melynek tervtelen, ingatag működése négy év alatt többet ártott sze­gény hazánknak, mint egy szerencsétlen háború. A

Next