Pesti Hírlap, 1883. július (5. évfolyam, 180-210. szám)

1883-07-01 / 180. szám

Jj____________________________________________________' ■ - ~ _________________________________________________. ih. magyar politika érdeke, nem pedig a „zsidók kiűzése“, mint Istóczy kiránja. E politika mellett fogunk küzdeni, nem törődve szemiták és antiszemiták különérde­­keivel, szemita érzékenységgel és antiszemita türelmetlenséggel.___________ ____ A bukaresti osztrák-magyar követ, hír szerint, már utasíttatott, hogy a Bukarestbe visszatért román külügyminisztertől haladéktalanul felvilágo­sítást kérjen a Jassyban történt tüntetés , illetőleg Gradisteanu szenátor nyilatkozata tárgyában. Midőn e hírt megelégedéssel konstatáljuk, egyúttal fölem­lítjük, hogy Gradisteano egy román laphoz, a Ro­mania Liberához intézett levelében helyreigazítani igyekszik hírhedt beszédének végső passzusát, de ezen helyreigazítás nagyon ügyetlen. Azt mondja ugyanis Gradisteanu, hogy a Bánságról, Bukoviná­ról és Erdélyről az ő felköszöntőjében szó sem volt s ő csak a következőket mondá: „Vannak még mások, a­kik szívesen eljöttek volna ezen ünne­pélyhez, ha tehették volna, reánk tekintenek e pil­lanatban, vagy mit is mondok ? Sziveikkel körünk­ben időznek, szeretik önt, Felség, miként mi szeret­jük, mert én Felségedben nemcsak Románia királyát, hanem a románok királyát látom és az ő közreműködésükkel Felséged vissza fogja hó­dítani azon ékköveket, melyek Nagy István koro­nájából még hiányzanak.“ Ezen, Gradisteanu által korrigált passzus nem sokkal különbözik az első közleményben említettől s igy a mentegetődzés na­gyon is rosszul sikerült. Utazó miniszterek. Tisza Kálmán miniszter­­elnök — a mint értesülünk — legközelebb hosz­­szabb időre Gesztre utazik. Hogy a miniszterelnök az idén is meglátogatja-e Ostendet, még kétes. — Dr. Kemény Gábor közlekedésügyi miniszter holnap két napra Erdélybe utazik. — Gr. Széchenyi Pál kereskedelmi miniszter ma érkezik vissza Kolozs­várról a fővárosba. Változások a hadsereg körében A hadse­reg rendeleti lapjának ma kiadott száma a követ­kezőket publikálja : Nyugdíjaztattak : Lovag Hay­merle Lajos vezérőrnagy a 20. gyalogdandár pa­rancsnoka ; lovag Lindner Károly és Steyskal Gyula sorhajókapitányok. Kineveztettek :­­ Borea-i lovag Bordolo Ármin ezredes a 8. sorgyalogezred parancs­noka a 20. gyalogsági dandár parancsnokává ; b. Astrenberg Ferenc ezredes a 8. sorgyalogezred pa­rancsnokává és Kilk­cs Péter ezredes a 68. sorgya­logezred parancsnokává. Áthelyezés : B. de Fin Nándor ezredes egy évre a várakozási illetmények­kel szabadságolt számfelettiek állományába. Felső bíróságaink ügyforgalma. A folyó év első felében, január 1-től június 30-ig beérkezett a kir. Kúriához polgári ügy 4455, a múlt év hasonló időszakában 5115 s igy az apadás 660, büntető ügy 7799, a múlt év első felében 8494 s igy az apadás 695; váltó- és kereskedelmi ügy 653, a múlt évben 544, tehát a szaporulat 109; úrbéri ügy 92, a múlt évben 128 s igy az apadás 36. Összesen beérkezett 12.999, mit viszonyítva a múlt év első felének forgalmához 14281-hez, 1282 drb apadás van. A kir. ítélőtáblához beérkezett polgári ügy 29.790, a múlt évben 33.800 s igy 4010-zel kevesebb; büntető ügy 31.180, a múlt évben 33.414, tehát 2234-gyel kevesebb; váltó és keres­kedelmi ügy 3566, a múlt évben 3373 s igy 193-mal több; úrbéri ügy 224, a múlt évben 319 s igy 95-tel kevesebb. Összesen beérkezett 64.760, a múlt évben 70.906 s igy 6146 darabbal ke­vesebb. Minden ember hátán végig borzongott a hideg. Vérfagyasztó csend állt be. S e félelmetes csendben süvített át a ter­men Eötvös megrázó kérdése: — Ön az ? A vén ember halott sápadt lett, lábait lassú reszketegség fogta el. — Ez aljas személyeskedés ! hörgé elfoj­tott hangon. — Ennyi a felelete ? Elég! mondá Eöt­vös és leült. Elég ? Talán sok is. Talán nagyon is sok. Leírhatatlan hatást eszközölt ez a jelenet a közönség közt, melyhez foghatót kevés ember élt át. Az antiszemiták lesütötték szemeiket, a sze­miták édesen vigyorogtak . Eötvös egy nagy kombinált húzást tett megint, elütött egy bástyát e rettenetes sakk­játékban. Csakhogy szabad e eleven, érző emberek­kel sakkozni. A vén írnok bűnös, kétségkívül . . . sze­relem vitte a bűnre, nagyon kegyetlen volt,­­ talán nagy szenvedély dúlt benne. De végre is megbünhödött, a társadalom vissza­fogadta. Hát nincsen-e a bünhödésnek vége sehol, épen sehol ? Mióta kiszabadult, kifogástalanul becsüle­tesen élt, mint más ember. És a betűi is, a­mi­ket karmolt az irodában, épen csak olyan jó betűk voltak, mint más emberéi. A szörnyű fátyolt, mely a nagy erkölcsi sebet takarta, senki sem bántotta itt, nem is sej­tették, mit takar? Minek volt azt föllebbenteni ? Miért volt nem hagyni meg eleven embernek, mikor le-­­­hettünk volna többen egygyel. Hát nem elég már ebben az untató tragé­diában egy hulla, a­melyet felöltöztetnek. Okvetlenül kellett-e még egy másik hulla, a­melyről lerántják a takaró ruhát,? . . . Fuss innen Valjean, ha még tudsz hova ? A társadalom elitélt téged kegyetlen gyil­kosságért. Ha volna a társadalomnál nagyobb úr, quittelhetnél, — mert az meg a társadalmat ítél­hetné el kegyetlen gyilkosságért. De a társadalomnál nincs nagyobb űr. Azért hát hiába futnál akárhova szegény Valjean! A Scharf pechje. Hova tovább az öreg Scharf mind job­ban meghódítja az embereket a tárgyalási te­remben. Hosszú ábrázatán a kedély derűje csillog örökké. Ajkain a fanyar mosoly, szavaiban az örök humor. Bizonyos intelligenciát nem lehet eltagadni tőle, fifikus észjárása van, feleletei, kérdései, közbeszólásai mind természetesek és rokonszen­vesek. Ha ez sokáig így tart, az apa elszedi Mó­ricka elől a népszerűséget. Csak néha tör ki, ha a „gyerek“ felmér­­gesíti, egyébkor rendkívül érdeklődni látszik a por iránt, megvigyáz minden részletet, odafigyel de nem a vádlott tréfájával, hanem a publi­kum kíváncsiságával és érdekfeszültségével. Nevet, ha nevetni kell, bosszankodik, ha bosszankodni való fordul elő — de különben úrral. Bement a gyülekező terembe, de csakha­mar azzal az indorlatával jött ki, hogy az el­nök megtagadta a borocska bevitelét a börtönbe büntetésből. Mert Scharfnak e napokban leve­let csempésztek be a zsidók s ő azt nem jelen­tette fel — a börtönszabályokhoz képest. — Se bor, se fiú ! sóhajtott a vén Scharf elkedvetlenedve. Már az igaz, hogy semmibe sincsen szerencsém. POLITIKAI SZEMLE. Az albánok csakugyan nem tekintik magukat legyőzötteknek, amint azt a diadalt kürtölő hivatalos jelentésekkel szemben már na­pok előtt kétségbe vonták. A Hafiz pasa által megkezdett alkudozások csak nehezen haladnak előre. Az albánok kijelentették, hogy nem fo­gadják el Hafiz pasa ama feltételét, mely sze­rint meghódolásuk jeléül át kellene adniuk fegy­vereiket ; azt hiszik ugyanis az albánok, hogy e feltétel célja csak az, hogy a török kormány könnyebben kiszolgáltathassa őket Montenegró­nak,­­ amiben alig is tévednek. Pétervári jelentések szerint az orosz hadügyminisztérium a műszaki csapatok újjászervezését és erősí­tését határozta el. Eddig az orosz had­seregben öt utász­ dandár volt, elosztva a péter­vári, vilnai, varsói, kievi és kaukázusi katonai kerületekben, úgy látszik, az utolsó háborúban szerzett tapasztalatok győzték meg az orosz hadi kormányzatot e csapatok feltétlen szükségessége felől. A nevezett öt dandár közül a harctérre négyet szólítottak s kitűnt, hogy a visszama­radt ötödik egymagában nem volt képes a bel­­szolgálat követelményeinek megfelelni. Most te­hát hatodik dandárt formálnak Odessában s igy háború idején az eddigi tizenhat helyett harminc utas­­század felett fog az orosz hadikormányzat rendelkezni.­­ A mellett a kereskedelmi érdekekre is elég gondot fordít az orosz kormány. Szermazában a Szvir folyó mel­lett tegnap ment végbe a Szvir és a Szvias csatorna megnyitása a cár és a cárné jelenlétében, kiknek kíséretében több miniszter volt. A péter­vári és sibinszki kereskedelmi testületek feliratot nym­tattak át a cárnak. A cár ez alkalommal­­ azon reményének adott kifejezést, hogy az új vizi út elősegítendi az orosz kereskedelem emel­kedését. A cári flotillát oda- és visszautaztában a Ladoga-tó partján összegyűlt nagy néptömeg lelkesen üdvözölte. A Szvir-csatorna a cár ne­véről, a Szvias-csatorna a cárné nevéről nevez­tetett el. Mindkét csatorna 8 láb mélységű, és nagy hajók járhatnak rajta, és általuk lehetővé van téve az, hogy az árucikkek szállítása a pé­tervári kikötőbe 10 nappal hamarább történhe­tik, mint eddigelé. Londoni sürgönyünk jelezte már, hogy a f­e­l­s­ő­h­á­z ismét megakadályozta ama­bili törvénynyé válását, mely meg akarta engedni, h­o­g­y a­z ö­z­v­e­g­y fé­r­f­i n­ő­ü­l vehesse elhalt neje nővérét. Az orthodox papság tehát ismét célt ért meg nem szűnő izgatásával e törvényjavaslat ellen. A felsőház elutasító határozata (145 szó 140 ellen) ezúttal kellemet­lenül érinti a legfelsőbb köröket is, mert nyílt titok, hogy Viktória királynő óhajtotta leginkább e törvény meghozását, hogy utolsó hajadon leá­nyát, a már 26 éves Be­a­t­r­i­x hgnőt nőül adhas­sa vejének a hesseni nagyhercegnek, a kinek tudvalevőleg Alice hgnő volt első neje. Valószínű azonban, hogy a törvényjavaslat lenzőinek ez volt utolsó győzelme s ha — kétségtelen — a bili még egyszer előterjeszti a parlament a közvélemény nyomása alatt rr. fogja azt szavazni. Bradlaugh múlt kedden ismét Bre­tonban hitt össze meetinget, melyen temérdek ember jelent meg, s nagy tetszéssel fogadta Bradlaugh izgató beszédjét, melyet a „parlament által a választókon elkövetett felségárulás ellen“ tartott. Végül a meeting határozati javaslatot fogadott el, melyben Bradlaugh kizáratását fe­lelősség nélküli erőszak tényének s a nép alkot­mányos jogain elkövetett árulásnak nevezik.­­ Ugyane napon Parnell is beszélt Dupportban s a farmereknek a bér 50 százalékának elen­gedését ígérte, ha hívek maradnak az ír párt­hoz s rajta lesznek, hogy csak ír nemzeti jelöl­tek kerülhessenek a brit parlamentbe. Jacobini bibornok legújabb jegyzékének tartalmáról ezeket jelentik : A kúriai elismeri a bejelentési kötelezettségeket, ha Poroszország a papi hivatás szabad gyakor­latát visszaállítja s a papok nevelésének ügyét teljesen visszaadja az egyháznak. Végül a jegy­zék hangsúlyozza, hogy a diplomáciai szokások megsértettek , midőn az egyházi törvényjavas­lat a képviselőház elé terjesztetett, még mielőtt a folyó tárgyalások megszakittattak vagy befe­jeztettek. Egy kiváló olasz államférfi beszélt Dien­­heim-Brodocki gróffal, a ki biztosítékot ajánlott , mély nyugalommal várja a fejleményeket, me­lyek napról-napra jobbkedvűvé teszik. Ma a tárgyalás kezdete előtt kevéssel oda­biceg a védőjéhez Eötvöshöz s a következő jelenet történik köztük szóról-szóra : — Hát csak lehetetlen ügyvéd úr azt a gyereket egy negyed órára megszorítani? — Minek? mondja Eötvös vállat vonva. Az öreg megvakarta rövidre nyírott fejét, és sajnálkozva folytatta: — Elég volna egy negyed óra is kérem alásan, hogy készen legyek vele. Bizonyo­san tudom, hogy készen lennék. Otthon sírt, elájult a szavaimtól. — Tisztelem én azokat a szavakat. De nem is érnének azok semmit. — Hát azt hiszi nagyságos uram is, hogy olyan nagy er­ej­e van annak a kol­básznak? Nevetett ironikusan, aztán nagy bizalmas­sággal oda hajolt az Eötvös füléhez s halkan súgta : — Kérném azt a kis borocskát, a mit meg tetszett ígérni. — Várjon hát, mindjárt szólok az elnök

Next