Pesti Hírlap, 1883. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1883-12-03 / 333. szám
2 PESTI BIRLAP. 1883 december 3 a politikai bűntettekre nézve első folyamodást bíróság, kiterjed egész Németországra, pedig Bajorország, Szászország, Poroszországról nem is szólva, egy kissé más alkatrészei a német császárságnak, mint Horvátország Szent István birodalmának. Svájc szinte független kantonainak szintén van közös szövetségi bíróságuk. Van az Egyesült Államoknak is. Magyarország és Horvátország közt ellenben semmi igazságügyi kapocs nincsen. Nincs magyar birodalmi törvényszékünk. S hogy e hiány mily nagy politikai és igazságügyi baj, mutatják a horvátországi ítéletek. De ami nincs, lehet még, sőt lennie kell. Ez ítéletek megbizonyítják, mily nagy szükség van birodalmi törvényszékre. A magyar politikusok ne feledjék ezt el s amikor az új kiegyezésről lesz szó, a birodalmi törvényszéket vegyék fel programmjukba. A horvát tartománygyűlés, zágrábi hírek szerint, valószínűleg dec. 10—14. közt fog összeülni, miután a meghívók szétküldése és a hirdetések közzététele több napot vesz igénybe. Ez évben a tartománygyűlés valószínűleg csak a jövő évi költségvetésre vonatkozó indemnity-javaslattal fog foglalkozni és reményük, hogy azt nagy többség szavazza meg. A szerb pacifikáció: Belgrádból jelentik. Legközelebb egy szakbizottság fog alkottatni, mely az ország adóreformjának elveit állapítja meg. A bizottság elnöke Mijatovics pénzügyminiszter lesz. Új évre a szerb hadseregben jelentékeny előléptetések készülnek. A milicia fegyvereinek beszedését valamennyi kerületben befejezték s igy a fölkelés alkalmi oka teljesen meg van szüntetve. POLITIKAI SZEMLE: szabadkezet tart fenn magának. Amit azonban már Ferry is mondott minap, mikor Clémenceau interpellációjára válaszolt, hozzátette azonban, hogy Cseng Marquis az erre vonatkozó javaslatot visszautasította. Londonban minden francia dementi dacára fentartják az Anglia közvetítő szerepéről utóbbi napokban közlött híreket s általában minden arra vall, hogy miután Khinának nincs valami nagy kedve a nyilt, hivatalos háborúhoz, a francia kormány hajlandó korlátozni igényeit, úgy hogy ma már nem is beszél egész Tonking elfoglalásáról s végül Angliának meg nagyon is érdekében áll megakadályozni a konfliktust : végre sem lesz valami szörnyű háborúság ebből a tonkingi expedícióból. A cár leveléről ad hírt berlini táviratunk. E levelet Giers adta át Vilmos császárnak, aki a porosz képviselőház elnökségének minapi tisztelgése alkalmával nyilatkozott annak tartalmáról. A levél a cár békeszeretetének akar záloga lenni. Vilmos császár nagy megelégedéssel szólt róla, örömmel említve különösen azt a nyilatkozatát a cárnak, hogy Németországgal úgy mint Ausztria-Magyarországgal s ezek egymás közt való viszonyával szemben, távol áll bármely ellenséges magatartás gondolatától. Giers különben szóbelileg is megerősítette ezt a nyilatkozatot a császár és Bismarck előtt, mégpedig teljesen megbízható modorban. — E szerint hát szent a béke, nyugodtan lehet készülni a háborúra. A német trónörökös igen jól érzi magát Spanyol földön , ott időzését meghosszabbította dec. 6 ig. Andalúziába inkognito utazik s jóllehet úgy a király, mint a montpensiering rendelkezésére bocsátották sevillai palotáikat, ő mégis csak szállóban fog lakni de Sevillából még mindenesetre visszatér Madridba s csak azután utazik haza. A Vilmos császár által Alfonz királyhoz ennek születésnapja alkalmából intézett távirat így hangzik : „Felségednek Poroszországban tett látogatása emlékéül megbíztam fiamat, a trónörököst, hogy önnek ma a brandenburgi választófejedelem lovas szobrát, azon hős szobrát, a ki házam és családom jólétének alapját megvetette, átnyújtsa. Legyen szabad egyúttal mélyen érzett, teljes köszönetemet kifejezni a fogadtatás azon módjáért, melyben felséged kegyes volt részesíteni fiamat, a ki engem felségednél képvisel, miután előhaladott korom nem engedte, hogy személyesen viszonozzam a kellemes látogatást, amelynek emléke mindenkor élni fog körünkben. A hírek, melyeket naponként Madridból veszek, bizonyítják, mily nagy mértékben kegyeskedett ön tanúsítani rokonszenvét a trónörökös iránt, a mely rokonszenvvel csak azon barátság fér fel, a melylyel éltem fogytáig ön iránt viseltetem.“ nyürübb kertekkel, melyekbe aztán századokon át jártak ki üdülni Róma lakói. Most is diszlenek e kertek, csakhogy a régi ,,collis hortulorum“ mint „passeggiate del monte Pincio“ vonzza ki az embereket a porta del popolo elé. Most is ott áll a bemenetnél Hygieia szobra, alatta bölcs verses tanácscsal, melyet most is lelkiismeretesen követnek az örök város ezrei: Defessus studiis negociisve Si quando fueris, laboré frangi Ni veles nimio, loca haec adili, Ac mentem recrea ambulatione, Prospectu aut dominam hinc patente in urbem Hoc aio tibi, suadeo hoc, Hygea. „Ha kifáradtál tanulmányaidtól vagy üzletedtől, ha csak nem akarod, hogy nagyon megtörjön a munka, e helyeket keresd fel, s üdítsd fel lelkedet sétálással, vagy azzal a kilátással, mely innen az uralkodó városra nyílik. Ezt mondom neked, ezt tanácsolom: Hygea.“ És Hygea nem hiába emlegeti azt a kilátást, mely a „domina Urbs“-ra nyílik, mert csakugyan ez a legbűvösebb ama sok szépség közül, melyeket a Pincio kínál. Ha az ember megáll a sétatér magas terasszán, lábainál terül el Róma. Vele szemben a szent Péter hatalmas kupolája emelkedik, mindjárt mellette a Vatikán rengeteg palotája, errébb az angyalvár, a Pantheon, a Capitolium tornya s még egy egész tengere a kupoláknak és tornyoknak. Maga a sétatér nem mondható épen nagynak, de már ami szépségét illeti, el van róla ismerve, hogy páratlanul áll a világon. Gyönyörű leukolák díszlenek itt örökzöld babérfák Bukarestből Boeresco volt külügyminiszter halálát jelentik, mely a jelentékeny román politikust Párisban érte utol. Boerescu Vazul született 1830. jan. - én kitűnő polgári családból. Tizennyolc éves volt, midőn az 1848 iki forradalomban már feltűnt a román lapokba Pruned Roman név alatt irt cikkeivel. Szabadelvű nézetei miatt sokszor üldöztetésnek kitéve, végre egy gazdag barátjának segélye arra képesítette, hogy tanulmányait Párisban folytathatta, hol a jogi tudományokat bevégezvén, 1857 ben jogtudorrá avattatott. Egy évvel később emlékiratot intézett a párisi kongresszus meghatalmazottjaihoz „Emlékirat Moldva-Oláhország politikai és közgazdasági érdekei felől“ — mely akkor is már megérdemelt figyelmet keltett szerzője iránt. Még nagyobb figyelmet keltettek „Románia a párisi szerződés után“ (1856.) és „Összehasonlító értekezés a vétkek és büntetések között bölcsészeti és törvénykezési szempontból“ művei. (1857.) Hazájába visszatérve a „Le National“ című lapot alapította, mely csakhamar közlönyévé lett a román polgári osztály szabadelvű részének. 1859 ben a törvényhozó testület tagjává választották s mint képviselőnek jelentékeny része van abban, hogy a Duna-fejedelemségek Couza fejedelemsége alatt egy állammá egyesültek. Mint a román törvényhozó testület egyik legkitűnőbb szónoka, 1860-ban igazságügyminiszterré löt kinevezve s e minőségében többször adta bizonyságát kétségtelenül fényes tehetségének. Irt még több politikai művet, melyek közt legnevezetesebb az „Emlékirat a konzuláris jogszolgáltatásra vonatkozólag a Duna-fejedelemségekben.“ — Betegségéből üdülendő akarta felkeresni Cannes enyha éghajlatát és oda utaztában érte el a halál. Londoni sürgöny szerint több szemtanú erősíti meg újból Hicks pasa vereségét. Maga a pasa a csata harmadik napján egy lándzsaszúrás által öletett meg. Mikor minden lőszer elfogyott, kezdődött a szörnyen kimerült s irtózatos szomjúság által gyötrött katonák megfutamodása, ám a menekülőket a kútnál, hol égető szomjukat oltani akarták, lepték meg s ölték rakásra az álpróféta vérszemet kapott, fanatikus katonái. Vagy Londonban, mint Kairóban az az általánosan uralkodó vélemény, hogy ha megvalósulnak a madhi előnyomulásáról szóló hírek, Angliának indiai csapatokat kellene Sudanba küldenie, hogy véget vessen a rendetlenségnek, második sorban pedig hogy elejét vegye török csapatok Egyptomba való szállításának, de az a kérdés, hogy minő kárpótlást kívánna vagy fogadna el Anglia ezért a segítségért. Ismail pasa ex-khedive, kinek egy nyilatkozatát már ismertettük, azt hiszi, hogy a Hicks pasa seregének megsemmisítéséről szóló hir keleti túlzás; az ő nézete szerint még vagy 2000 ember megkerül abból a seregből. A legutolsó hir különben Khartumból az, hogy az osztrák-magyar és francia konzulok eltávoznak a városból. mellett, pálmafák hintenek árnyékot a fű között tenyésző virágokra, márvány szökőkutakból magasra szökken a tiszta vízsugár és folyton a legédesebb illattól terhes a jég. A gyalogjárók be vannak szegve vagy kétszáz mellszoborral, mert a monte Pincio egyúttal Wallhalláját képezi Olaszországnak. Itáliának nincsen olyan nagy fia, akinek itt a nemzeti kegyelet föl ne állította volna képét. Költők és művészek, államférfiak és tudósok szobrai állanak hosszú sorban egymás mellett, és nem kis büszkeség töltheti el az olasz ember lelkét, ha elolvassa az e szobrok alá vésett neveket. A Monte Pincion csak délután négy óra felé kezd pezsgeni az élet. Az arisztokrácia, mely az összes olasz városok közül Rómában van leginkább képviselve, ekkor ad egymásnak találkát a hegy plateauján, ahol ilyenkor fényesnél fényesebb hintókat láthatni egymás után felrobogni. A köralakú tér legközepén elhelyezkedik a katonai zenekar és hangjai csak még inkább szaporítják a sétatért elözönlő tömeget Ha az ember az előkelő római társadalmat meg akarja ismerni, csak ide kell jönnie. Itt megmutathatják neki az örök város „ősnemeseit“, a Colonnák, a Doria-Panfilik sarjadékait, megláthatja a parlamenti és diplomáciai világ egyes nevezetességeit, és nem ritkán találkozhatik Umberto király egyszerű hintójával, mely igen gyakran szokott megfordulni a monte Pincion. A Monte Pincionak ezért bizonyos arisztokrata jellemvonása van, mely annyira szembeötlő, hogy pld. a nép embereivel a sétatéren A francia képviselő kamarában pár nap múlva meginduló tonkingi vita bevezetéséül tekinthető a Renault által tegnap tett előterjesztés, melyet alább külön cikkben ismertetünk. Úgy e jelentés, mint az újabb hírek arra engednek következtetni, hogy mégsem fog valami nagy háborúság kitörni a mennyei birodalom és a francia köztársaság közt. A Newyork Herald hongkongi híre szerint a khinaiak önkényt kivonultak Sontay és Bac Ninheredeiből, hogy kerüljék az összeütközést a franciákkal. Pekingből pedig Tientsienen át azt jelentik, hogy a francia kormány késznek nyilatkozott a tárgyalások folytatására, de az imént említett két város elleni hadműveletekre nézve felhasználták várépítésre, téglaégetésre, és ki tudja, mennyi műkincs van befalazva a római patríciusok büszke palotáiban! Folyton sírok között haladva érünk egy másik óriási romhoz ; régi kapuk, falak, ablaknyilások, melyekről azt sem tudják, hogy hajdan miféle épülethez tartoztak. Bölcs archaeológusok most is vitatják: raktár, fürdő, villa állott-e ott, a nép pedig elkeresztelte a nagy romhalmazt „Roma vecchia“-nak és azt mondja, hogy hajdanában egész odáig ért az Urbs. Még távolabb új mauzóleum elé jutunk; a dicső Augusztus korában oda temették egy költőnek, Messala Corvinusnak porait. Valamivel messzebb megint egy régi sír emelkedik, melyre a normannok tornyot is építettek , és odább is egyre folytatódik a múlandóság e képe, mely szomorúbb minden temetőnél. Nem sírok, hanem sírok romjai között jár az ember. . . . De hagyjuk el a régi Róma sírjait és menjünk oda, ahol az új Róma ligetei virulnak. Meneküljünk a Campagne némaságából a Monte Pincio nyüzsgő zajába — a rómaiak városligetébe. De az ókor emlékei itt sem hagynak el bennünket. Róma minden arasznyi földjén a história nagy nevei akadnak elénk. Emitt Lucius, Licinius Lucullus nevével találkozunk, azon Lucutusével, akit sokkal jobban is nemek hires lakomáiról, mint ama pazar bőkezűségéről, melylyel a római művészeteket és tudományokat istápolta. Ott, ahol Aurelianus fala a Monte Pinciót érinti, ő diszitette a pusztai dombot a leggye—-ír—~~~------r—t —...■ t"