Pesti Hírlap, 1884. február (6. évfolyam, 32-59. szám)

1884-02-01 / 32. szám

#­­ • • • pPJifp V ' Budapest, 1884. ¥L 8Vf. 3 L (1831.) Szám. ' ««i««, ittunwr i nöfliAtáel Araki i szerkesztési iroda: Elonzeteu arai. b«Mamís, ládontw z.i. «»* JMtrrr* TT ^ J V ^ ^ kéri * ^ Mellami rétiét illet« aiáróm j •**•» «TT»..............U H . POLITIKAI NAPILAP. * ----------**. In Notreduit de Vietein. Vereség és kortespolitika. A vereség a kormányt érte, a kor­­tespolitikát a függetlenségi párt csinálja, de a­z a vereség s e­z a politika egyaránt meg­döbbentő jelenségei oly áramlatok felülkereke­­désének, melyek fenyegetőn veszélyeztetik a szabadelvűség és demokrácia ügyét. A kormány a papság és klerikális arisztokrácia előtt rakta le a fegyvert, a függetlenségi párt az antiszemitizmus előtt alázta meg magát. A kormánypárt az ultramontánok­­nak tett engedményt, a függetlenségi párt a bujtogatóknak és izgatóknak. De úgy a kormánypárt, valamint a szélsőbal azt áldoz­ták föl, a­mit féltékenyen kellett volna megőr­­zeniök ezen s a következő nemzedékek számá­ra: a valódi szabadelvűséget. Az elveket fel lehet emelni, le lehet venni, fel lehet magasztalni és keresztre lehet feszíteni. Mint az eszméket, így történt ez már sokszor. Így történt minden eszmével, minden elvvel, míg végre diadalmaskodott. A „levétel“ megindult az egész vonalon. A kormány leveszi javaslatát a napirendről, a szélsőbaloldal pedig mai programmjában nem csak „levesz“, hanem szögre akaszt. Sőt felma­­gasztalás helyett keresztre feszíti a libera­­lizmust. De erről majd alább. Lássuk előbb a le­vételt: úgy látszik, hogy a szabad eszme üldö­zött vad már Magyarországon. Sárba vannak tiporva a nemzet nagy tradíciói. Meg van gya­­lázva a liberális magyar politika. Nem törődünk mi a házassági javaslat azon alakjával, melyet holnap előreláthatólag letesznek a ház munkaprogrammjáról. Sokszor elmondtuk erről véleményünket. Ez a javaslat nem volt a mienk, kik a kötelező polgári há­zasságot sürgetjük. De igenis törődünk azzal, ha úgy tűnik fel a közvélemény előtt, mintha a liberalizmus is lekerülne az ország napirendjéről. Azért mondtuk: az antiszemitizmus a leg­nagyobb átkot a liberalizmusra hozta, mert a közvéleményt a reakció táborába kergette. Az ultramontanizmust és a feudalizmust állította a közvélemény élére. A felvilágosodott középosz­tály nagy részét is arra bírta, hogy a káplánok és lakájok előtt hajlongjon. A liberalizmus kétségkívül nem árulhat egy gyékényen az antiszemitizmussal. A jog­egyenlőség elvét nem adhatja fel, különben nem liberalizmus többé. A szélsőbal sem tarthat igényt jövőre, hogy szabadelvűnek tartassék. És bebizonyult, hogy a házassági refor­mot nem lehetett sikeresen jelenlegi alakjában kezdeményezni. A zászló nyele miatt vereséget szenvedett maga a zászló. A ház Deák Ferencz nagy felszólalása óta ismételten proklamálta a kötelező polgári házas­ság elvét. Ezt az elvet ismételten elfogadta leg­újabban is. Nem hiszszük ugyan, hogy Iványi mai­­ állítása igaz. Habár a kormány és a parlament a kötelező polgári házasság alapján reformálja vala a házasságot, a felsőház még nagyobb el­­lentállást fejtett volna ki. Akkor is csak ott vol­nánk ma, a­hol jelenleg. De egy nagy különbség mégis volna a dologban. Az, hogy a közvélemény nem támogatná a felsőházat. Az ultramontánok és feudálisok leleplezetten állná­nak az ország előtt. Valódi céljaikat nem fedné el az antiszemitizmus gőze. Pedig a kötelező polgári házasság magá­ban foglalná a jelenleg tervezett reformot. Min­denütt, ahol polgári házasság van, Franciaor­szágban, Németországban, Olaszországban, Ang­liában (itt fakultatív polgári házasság mellett) a zsidók és keresztények összeházasodhatnak. Az állam nem tarthatja fenn saját polgárai közt a cultus disparitas akadályát. A súlypont akkor a házassági reformra, s nem a zsidók házasságjogi emancipációjára esett volna. S ha az ultramontán-feudális liga mégis ellenszegül és ellenszegült volna­­ a re­formoknak , akkor az antiszemitizmus által meg nem tévesztett közvélemény ugyancsak döröm­bölt volna a múzeumi díszterem komor ajtaján. A viharzó korszellem, mint az ár zúdult volna az ultramontanizmus és feudalizmus ellen. Mi következik ebből ? Ha a liberalizmus azt nem akarja, hogy pillanatnyi vereségéből tartós csatavesztés le­gyen ; ha a liberalizmus nem akar, amint nem szabad, lemondani , akkor az új harcot a kö­telező polgári házasság zászlaja alatt kell kez­denie. Ezért követeljük mi a kötelező po­lgári házasságot, a­mint követeltük nyomban a főrendiház január 12-iki ülése után. Ezért kell a leghatározottabban rosszulnunk, hogy a kormány és pártja nem a kötelező pol­gári házasság előterjesztésével felelnek a főren­diháznak. Azt mondják ugyan, hogy a korona a kö­telező polgári házasságnak még nincs megnyer­ve. Ámde kétségtelen, hogy a feltétlenül paran­csoló viszonyok közepett végre is engedni fogna. Megadná a felhatalmazást a kötelező polgári házasságról szóló javaslat benyújtására. A kizáró­­lólag a zsidók és keresztények közti polgári házasság új benyújtására nem fog elérkezni az idő mindaddig, míg az antiszemitizmus ragálya dúl ebben az országban. A kötelező polgári házasságnak ellenben, bár az magában foglalja a zsidók és kereszté­nyek házasságát is, nagy támasza lesz a köz­véleményben. S akkor majd meglátjuk, merészel-e az ultramontán feudális liga tartósan a haladás útjába állni. Akkor majd eldől: a felvilágoso­dott középosztályé-e a hatalom ebben az or­szágban, vagy az ultramontanizmusé és feuda­lizmusé. De csakis így dől el, csak így vívható meg az elvi harc. A háznak tehát, különösen­ az ellenzéknek az volna a kötelessége, hogy a kötelező pol­gári házasságot a legerélyesebben hangsú­lyozza. E helyett azonban Szilágyi Dezső, mi­után a kötelező polgári házasságot i­s ígérte a jozefinizmus zsizsikes tál-lei'­t , azért támadta Tiszát, miért hivatta ad audien­­dum verbum a királyhoz Czirákyt és a prímást. Pedig akármit beszél Szilágyi a par­lamen­­tarizmusról, ezekre az urakra ráfért egy kis , ■ rongatás. A klérusnak és a társadalom magas csúcsainak nem szabad izgatni a népet, v­s megengedni, hogy nevükben izgassák az A szélsőbaloldal pedig épen kidobta a programmja által úgy a szabadelvűséget, mint a kötelező polgári házasságot, kormán­y vezér és iránytű nélkül tévelygő hajójából. A mikor meg akarja examinálni a zsidó­kat hittanukból s a mikor a zsidó du­máktól tételezi fel a jogegyenlőségnek a zsidó kiterjesztését s mikor burkolt antiszemitizmusát felereszti még agrárius lére is, mint tette Her­man Ottó, aki a tőke ellen hirdette a háborút : akkor a szélsőbal minden elvi sérelem nélkül fuzionálhat az antiszemita párttal. Istóczy megtehette volna, hogy elfogadja a szélső­bal programmját, s akkor egy nagy or­szágos párt támad vala a magyar parlamentben az antiszemitizmus alapján. De a valódi antiszemiták nem hisznek a szélső balnak. Kortesfogás gyanánt tekintik programmját és joggal. A szélső bal meg akarja tartani kerületeit. Ez az egész. Ezt vetette sze­mére ma Istóczy. Anathemával sújtotta az an­tiszemitizmus vallásának magyar pápája a szél­sők taktikáját. Kerületeiket tehát, melyek veszendők, nem tarthatják meg. Ezeket el fogja tőlük ragadni az antiszemitizmus. A baj tehát így is meg­lesz, dacára az elvi áldozatnak. Csakhogy ez áldozat nélkül a szélsőbal könnyebben visel­hette volna el veszteségeit. Az elv győzhet az anyagi vereség idején is. Az eszme megara­nyozza fényével a legsúlyosabb csapásokat is. A legyőzött ügy tetszett Catonak. És különösen a szélső bal leendett hivatva rá, hogy eszmét, elvet képviseljen. Nem kor­mányképes párt, ereje, dicsősége tehát legke­­vésbbé lehet tagjainak számában, hanem az általa képviselt eszmékben. A szélsőbal képvi­seli — elég sanyarúan — a független Magyar­­ország eszméjét. Ezt az eszmét körül kel­lett volna vennie a szabadelvűség minden fényével és románcával. És a szélsőbal most befeketíti ezt az esz­mét az antiszemitizmus gőzével. Képviselhet ezután a szélsőbal minden pillanatnyi érdeket, de eszmét nem képviselhet. Nem képviselheti különösen a liberalizmust. A szélsőbal visszafelé ment nemcsak Kos­suth, hanem Irányi mellett is. Ki számíthatja ki, hová jut ezen az utón ? Ki számíthatja ki, hová juttatják az or­szágot a kormány engedékenysége és szüntelen megalkuvási kísérletei, valamint a kétségbeejtő­­pártviszonyok ? " -írtaisaak.

Next