Pesti Hírlap, 1884. február (6. évfolyam, 32-59. szám)

1884-02-22 / 52. szám

PESTI HÍRLAP. 1884. február 22. nemzeti párt állandó bizottságának felhívását közli az összes román választókhoz, melyben felszólittat­­nak, hogy tekintettel a közeledő­ választásokra, 8 nap alatt országszerte szervezkedjenek és er­ről nyomban értesítsék az állandó bizottságot. A felhívás figyelmezteti a választókat, hogy mind­ad­dig ne ereszkedjenek egyezkedésbe senkivel, míg az annak idején megtartandó nagy konferencia határozni nem fog. Láthatni ebből, hogy az idén is egy „nagy konferencia“ megtartása van tervben. Vasút OS politika. A zágrábi Pozor a hor­vátországi új vasutak ügyét kortesfogásnak tartja a „hivatalos“ sajtó részéről, melylyel a választások előtt mindig előáll. Feltéve azonban, hogy a terve­zett vasutak csakugyan kiépíttetnének, azokból csakis Magyarországnak lenne haszna, mert azok a magyar érdekeknek megfelelőleg építtetnének, még­pedig Magyarország megterheltetése nélkül, mi­után a költségek ismét csak Horvátországra hárít­­tatnának. Eddig is a fa, bőr, s egyáltalában a leg­jelentékenyebb horvát produktumok után aránylag sokkal nagyobb szállítási díj fizettetik, mint a magyar produktumokért a vasutakon. Eddig is az összes horvátországi vasútvonalak úgy vannak építve, hogy inkább támogatják a magyar kereske­dést s Budapest főváros kereskedését, mint a hor­vátországiakat , az építendő vasutakkal is így lesz, stb. mely órájában jött ide „a főnök úr“, mindig talált néhányat bandájából, rendeletet várva. Még a mindent tudó rendőrség is végtelenül meg volt lepve e fölfedezés által. A „rablók padja“ immár a Rathskeller ritkasággyűjteményébe ke­rült és akadnak emberek, kik szívesen fizetik meg — ha néhány percre helyet foglalhatnak Dickhoff­ padján. A legtöbb „Chesze-Penne“, így nevezik tolvaj nyelven a nappali tartózkodásra szánt bűnbarlangokat, a város központjában feksze­nek. Természetes dolog ! A tolva­j urak csak nem futhatnak minden csekély korty pálinka avagy harapás ételért a város legszélsőbb pontjaira, foglalkozásuk pedig olyasféle, mely csakis a­­gazdag negyedekben gyümölcsöző. Aztán az ember evés-ivás közben legszívesebben mulat saját körében. A tolvaj urak rendkívül exklu­­zívek e tekintetben, még egymás közt is szigo­rúan figyelnek az osztály-elkülönítésre. Minden branche-nak megvan a maga helyisége, melybe a másik céhez tartozó nagy ritkán, többnyire csak akkor jár el, mikor valamennyinek közös el­lensége, a rendőrség van sarkán. Még arisz­tokratikus zsebtolvaj is kötelességének tartja a legutolsó „kapca-betyár“ odúba is ellátogatni, ha tudomására jutott valami, mit a rendőrség tervez ezen odú látogatói ellen. A Linden és Charlottenstrasse sarkán van egy pince, mely „Csonkapince“ néven van a rendőrségnél bejegyezve. Ide jár el a berlini koldusságnak azon része, mely mestersé­ges után preparálja a vakságot, a sántaságot, és bénaságot. Ki sejtené, hogy az a fickó, ki majom-ügyességgel ugrándozik aszta­lon és padokon keresztül, félórával ezelőtt mint „lábak nélkül született nyomorék“ kelte föl a részvétet ? Vagy, hogy ama tréfás bohóc, ki igazi berlini dialektusban előadott élceivel álta­lános jó kedvet idéz elő, a napnak többi órái­ban mint „siketnéma“ szerepel ? De nem csak ebben áll ez urak mestersége. Legnagyobb részük azonkívül „baldoverságra“ is adja magát, azaz: lopások és rablások előkészítésénél a kém szerepét vállalja el. Hirhedt sok tekintetben a Kommandan­­tenstrasse-ban fekvő úgynevezett „Halottak pincéje.“ Ide látogattak el a „vízi patkányok“, melyeknek foglalkozása a hajótolvajlás. Külö­nösen ködös őszi estéken virágzó ez a mester­ség. A folyam felszínén emelkedő pára eltakarja a kis csolnakot, mely villámgyorsan lapul a ga­bona vagy málhával terhelt hajónak oldalához. A csolnakban egyetlen férfi áll, ki kampósvégű evezőjével nesztelenül mozgatja járművét. A kampó arra való, hogy kellő pillanatban bele­­akaszszák a málhadarabba, egyetlen rángatás és lezuhant a csolnakba, a következő pillanat­ban utóbbi már messzire maradt el a hajótól. A „Halottak pincéjének“ utóbbi időben rossz híre támadt a „vízi patká­nyok“ közt. Azzal gyanúsítják gazdáját, hogy inkább hajlik­ a rendőrséghez. Mert, hogy kisebb-nagyobb mértékben, főleg a béke kedvéért, minden „Chesze-Penne“ tulajdonos a rendőrség kezére játszik, ismeretes dolog a tolvajság kö­rében. Csak túlságos buzgalommal ne adja ma­gát erre, különben megeshetik rajta egy szép napon, hogy vigyázatlan késpenge téved az 5.­­és 6. bordája közt fekvő űrbe. A Bergstrasseban létezik a „Tolvajtőzsde“. Az egyetlen „Chesze-Penne“, mely nem ismer osztályelkülönítést. A legutolsó divat szerint öl­tözött arisztokratikus modorú zsebmetszőt csak úgy idehajtja a szükség, mint a piaci tolvajt, ki élelmiszereket csen. Valóságos cserebere adja magát elő. A „közvetítők“ járnak kelnek, nyom­ják vagy felszöktetik az árfolyamokat, aszerint a­mint bőség vagy hiány van egyes cikkekben. És a legfurcsább az, hogy „becsületre“ megyen minden üzlet. Az árut magát nem lehet elővigyázat szempontjából idehozni, tehát csakis leírás szerint történik az alku. Az átvétel ama rejtekhelyeken esik meg, hova még a rend­őrség sem hatolhat el. A fizetést többnyire az alku nyomában eszközük, bizonyítékául annak, hogy „a tolvajok közt is van becsület.“ A hamis játékosok gyűldése a Brunnen­­strasszeban fekszik. Valóságos társulatot képez­nek nyomtatott alapszabályokkal. Ezeknek első paragrafusa így hangzik: „Krik­­testvér (a játékosok szövetségének tagja) az lesz, ki ért a gnoszthoz (hamis keveréshez), máig be volt rántva (bezárva) és­ nem szappanozott be senkit“ (nem árult el senkit.) Van , aztán még Berlinben számtalan „Chesze-Penne.“ A legtöbbről rendes lajstromot vezet a rendőrség, de megesik igen gyakran, hogy csak évek múlva értesül egyiknek-másik­nak létezéséről. A „Chesze-Penne“ tulajdonosa, ha ért a lavírozáshoz, azaz, ha mint a látoga­tókkal úgy a rendőrséggel is jó lábon áll, rö­vid néhány év alatt tetemes vagyonra tehet szert. Nem egy palotának birtokosa ilyen után jutott vagyonához. Az éjjeli tartózkodási helyekről, az úgyne­vezett „petróleum-pincékről“ jövő cikkemben. Tábori Róbert. FŐVÁROSI ÜGYEK. A főváros közgyűlése. — Il-ik nap. Február 21. — A kevés számmal megjelent tagok a napirend visszamaradt tárgyait, csekély érdeklődéssel végez­ték el. A kőbányai sertéshizlaldás állomás kibővíté­sére kért telkeket a pénzügyi bizottság által javas­­ t POLITIKAI SZEMLE• Az udvariatlan kancellár. E cím alatt jelentettük annak idején, hogy Bismarck hgy a washingtoni képviselőház rész­vét­nyilatkozatát Lasker halála felett, a was­hingtoni német követség útján visszaküldötte. A berlini Reichsanzeiger most közli az egész jegyzéket, melyet Bismarck indokolásképen inté­zett a washingtoni német követhez. A jegyzék­­teljes szövege ez : Friedrichsruhe, febr. 9. Az amerikai Egyesült­ Államok követe a f. hó 1-én kelt s másolatban mellékelt jegyzékkel át­küldötte nekem az amerikai képviselőház múlt hó 9-iki határozatának szintén ide csatolt szövegét, melyben a ház sajnálatának ad kifejezést dr. Las­ker Ede halála felett. Minden elismerés, melylyel egy német ember személyes tulajdonai a kül­földön találkoznak, csak örvendetes lehet nem­zeti érzelmünkre, főleg ha oly kiváló testülettől indul ki, mint az amerikai képviselőház. Én te­hát Sargent úr közleményét hálásan fogadtam s ő Felsége­s császár meghatalmazását az ok­mánynak a német parlament elé terjesztésére kikér­tem volna, ha a m.­hó 9­ki rezolució nem tartal­mazna egyszersmind oly ítéletet Lasker képviselő politikai irányáról és hatásáról, mely meggyőződé­semmel ellenkezésben áll. A rezolucióban azt mond­ják az elhunytról, hogy „his firm and constant exposition of free and liberal ideas have materially advanced the social, political and economic condi­tion of this people.“ A német nép politikai és gaz­dasági fejlődéséről való tudomásom szerint ez íté­letet nem tekinthetem olyannak, mely az általam megélt tényeknek megfelel. Nem merném a saját ítéletemet szembe állítani egy olyan kiváló testüle­tével, mint az Egyesült­ Államok képviselőháza, ha Németország belpolitikáját illetőleg harminc évi aktív részvétemmel oly tapasztalást nem szerettem volna, mely arra bátorít, hogy e te­kintetben ítéletemnek én is bizonyos illetékessé­get tulajdonítsak. Nem határozhatom rá magamat, hogy ő felségétől a szükséges felhatalmazást kikér­jem arra, hogy az Egyesült­ Államok képviselőházá­nak rezolucióját a német parlamentnek átadjam, mert ehhez oly ítéletet kellene hivatalosan elsajá­­títnom s ő felségénél képviselnem, melyet megfele­lőnek nem vagyok képes elismerni. Kérem uraságo­­dat, hozza e közleményt e jegyzék fölolvasásával Freelingshaysen államtitkár úr tudomására s hagyja nála másolatát, egyszersmind abbeli sajnálatom ki­fejezésével, hogy az óhajt nem teljesíthetem, a kép­viselőház rezoluciójának mellékelt hivatalos máso­latát adja vissza. Bismarck. Egyidejűleg a kancellár lapja, a Nord. Alig. Zeitung hazafiatlannak nyilvánítja azt a maga­tartást, melyet az ellenzék a washingtoni képvi­selőház részvétnyilvánításának visszaküldése kér­désében tanúsít. Az idézett hírlap kijelenti, hogy a birodalmi kancellárra vonatkozó föltevés tájé­kozatlanságot árul el a diplomáciai érintkezés terén. Azt kívánják a császártól, hogy valamely külföldi testület határozatát magáévá tegye és azt aláírásával ellátva a parlamenttel közölje. A birodalmi kancellárnak csak a császár paran­csait kell teljesítni; ő nem áll a nemzetközi de­­mokratia szolgálatában. Gordon tábornok úgy vonult be Khartumba, mint egy arab mesebeli herceg: áldást, ajándékot osztva. A szudániak megkap­nak mindent, mit csak szívük kívánt: lesz ön­választott szultánjuk, persze a madhi, igazi ne­vén Mohamed Ah­med; az adóhátralékot nem kell megfizetni; korbácscsal bambuszbottal nem ütik többet a szudáni „polgárt“ ; rabszol­gákkal meg kereskedhetnek szabadon. Volt is öröm és lelkesedés Khartumban, még ki is vi­lágították a várost. A lakosság meg van nyug­tatva, az európaiak sem kívánkoznak többé el a városból. Így jelentik legalább a sürgönyök, hozzá­téve, hogy Gordon fel van hatalmazva, békealkudozást kezdeni a madhival s őt az ál­­tala eddig elfoglalt terület szultánjául elismerni, meg hogy maga a tábornok teljesen bízik békés megoldásban. Bármint álljon a dolog — hiszen pár nap múlva világosabb lesz a helyzet s addig kár volna ítéletet kockáztatni — tény, hogy Glad­stone és lapjainak minden szépítési törekvései dacára, az angol közvélemény szigorúan elítéli a rabszolgakereskedés felszabadítását. „Nem is a khedive, de maga Anglia hozza be ismét a rabszolgaságot. Angliát alacsony színvonalra sülyeszti alá megbízottjának e ténye, melyért a kormány felelős. Anglia e kiáltványt nem­ a khedive akaratával, de épen annak akarata el­len bocsátotta ki; a kiáltvány Anglia nevében fenn nem tartható; Anglia sokat megengedhet Gordonnak, de arra az angol nemzet nem bír­ható, hogy a rabszolgakereskedést ismét tűrje; Gladstone szofizmái, Gordon theóriái nem bír­hatják ily gyalázatra Angliát; hol, miben nyil­vánul Gordon sikere, ha mindent meg­enged s Anglia becsületét kisebbíti ; ez lehe­tetlen, Anglia ehez nem járulhat! — S nem csak az ellenzéki Standard ir­igy, hanem az egész független sajtó. Bismarck lapja Gladstone alsóházi győzelméről azt mondja, hogy még nem jelenti a kabinet állásának teljes megszilárdulá­sát; az egyiptomi zavarok a kormánytól előre megállapított eljárást követelnek, ha a kormány azt akarja, hogy az alig leküzdött nehézségek ismét föl ne merüljenek. Dolgoruky herceg újabb hír szerint azért járt Bismarcknál, hogy a cár nevében tanácsát kérje ki, fontos belügyi kér­désekben. A belga képviselőkamra elé a had­ügyminiszter javaslatot terjesztett 30 ezer főnyi nemzeti tartalékhadsereg szervezése iránt, mely úttörőül van hivatva szolgálni az általános had­kötelezettség behozatalához. A porta és a görög ökumeni pat­­riárcha közt fenforgó viszály békés megoldás előtt áll. A görög szent zsinat ugyanis azt a biztosítást nyerte a portától, hogy a szultán új fermánt szándékozik kibocsátani, mely az orthodox görög egyház legitim jogait s az előbbi szultánoktól nyert privilégiumait meg fogja erősítni.

Next