Pesti Hírlap, 1885. január (7. évfolyam, 2-31. szám)
1885-01-13 / 13. szám
Budapest, 1885. VII. évf. 13. (2171) szám. Kedd, január 13 Előfizetési árak: Egész évre . . . leért — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sik földiáll, hová az előfizetések és a lapátküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. #§g) Szerkesztési iroda: Bukanestea, nádor-utca 7. sz., 1. emelet hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Párisban, 40, Hue Notre Dame des Victoires. Zászlóbontás? Gróf Károlyi Sándor az ország legvagyonosabb mágnásainak egyike. Társadalmi állása előkelő, politikai súlya nyomatékos, kivált az anyagi kérdések közül, melyekkel évek hosszú sora óta foglalkozik behatólag, szakszerűen és a mi fő, gyakorlatilag. Tevékeny szellemű és nagy munkaerejű embernek ismerjük, akinek vannak ideái s van is bátorsága azok megvalósítása iránt kísérletet tenni. A kislelkűség távol van tőle s nem hajlandó mindenre azonnal rámondani, hogylehetetlen, ami pedig csak nagyon nehéz. Mint pártember a múlt időkben a többséghez tartozott. De már a jelen országgyűlésen nem volt tagja, már választási beszédében kijelenté, hogy a kormánynyal szemközt ellenzéki állást foglal, anélkül, hogy bármily létező párt kötelékébe fölvétetné magát. Van-e jogunk tehát mai nyilatkozatát a mérsékelt ellenzék, illetőleg az u. n. agráriusok zászlóbontásának tekinteni ? Még ha megengedjük is, hogy amit ma gróf Károlyi Sándor kifejtett, az az agráriusok részéről mind helyesléssel találkozik: azt kell találnunk, hogy a nemes gróf nem fejtette ki az egész agrárius programmot. Az, amit mondott, lehet, hogy egész terjedelmében benne foglaltatik abban a programmban, de az bizonyos, hogy az egész programm nem foglaltatik benne az ő beszédében. Lényeges postulátumai vannak annak a programmnak, amelyeket a gróf mai terjedelmes beszédében meg sem érintett. Ott van, hogy csak egyet említsünk, a birtokminimum kérdése, és ezzel kapcsolatban a birtok elidegenithetetlenségeé. Ez volna tán a válaszfal gróf Károlyi Sándor és az agráriusok tábora között? Vagy csak puszta feledékenységnek tudjuk be, hogy a szónok erről is meg nem emlékezett ? g. Vimiiii«—^ Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy e kérdésre határozottan felelhessünk. De bármint álljon is a dolog, Károlyi Sándor beszéde úgy hangzott, mint egy zászlóbontó beszéd. Sőt tovább ment még az ezeknél megszokott határokon is. Mert míg pl. Sennyey, valahányszor alkalmat vett magának „hangsúlyozni álláspontját“ , mindig beérte azzal, hogy megjelölje az általa óhajtott irányelveket, de a részletekbe belemenni, a módozatokat kifejteni óvakodott; ezt ő fönntartotta magának arra az időre, mikor majd a kormány gyeplőjét kezébe veszi. Gróf Károlyi Sándor azonban ma egy egész gazdasági programmal állt elő, s nem csak azt magyarázta meg, hogy mit akar, de még azt is, mikép akarja ? S ha egy oly óvatos ember, a minőnek őt ismerjük, igy időnek előtte enged bepillantást kártyáiba s kockáztatja azt, hogy agyon kritizálják eszméit, a mikor azok még, hogy úgy mondjuk, embrióban vannak , e taktikailag véve határozott balfogás máskép meg nem magyarázható, mint úgy, hogy mélyen érzi a bajt, melyen segíteni az általa javalt eszközöket alkalmasoknak véli s az orvoslást oly elodázhatlanul sürgősnek találja, hogy még abban a késedelemben is veszedelmet lát, mely okvetetlenül bekövetkeznék, ha addig kellene nyilatkozatával várnia, mikor a szó már félig tettszámba megy. Akár az agráriusok programmjának tekintjük mai beszédét, akár csak a saját véleményének , az mindenesetre nagy horderejű nyilatkozat, mely megérdemli a vele foglalkozást. Mi, akik a közönséges értelemben vett agrárpolitikának ellenlábasai vagyunk s határozottan szembeszállunk minden oly irányzattal, mely egy osztálynak érdekeit kívánja az állami gondoskodás tárgyává tenni a többi osztályok érdekeinek rovására , nem vagyunk annyira elfogultak, hogy valamely eszmével azért foglaljunk szemben állást, mert csak egy osztálynak kíván használni. Elismerjük, hogy a nemzet egészének javát felölelő intézkedéseken kívül is lehetnek üdvös intézkedések, amelyeket józan gondolkozású államférfi nem vethet el csupán azért, mert részleges célt tűztek maguk elé. Azt is elismerjük, hogy már az érdekek különböző természete is föltételezi, hogy előmozdításukra különböző eszközök szolgáljanak. S az emberi egészséges önzésből következő szükségképi folyománynak tekintjük, ha az iparos az ipar, a kereskedő a kereskedelem érdekeinek fölkarolását követeli; nem találhatunk tehát megütközni valót abban sem, ha a mezőgazda a mezőgazdaságra nézve hasonlókép cselekszik, nem különösen itt minálunk, ahol egy pillanatra sem szabad elfelednünk, hogy fájdalom, csak agrikultur állam vagyunk, semmi más s hogy nálunk a földmivelés egészséges állapota képezi alapját a többi exisztenciák jóllétének is. Amíg tehát a különérdekek ápolása megmarad a természetes határokon belül, addig attól a rokonszenvet megtagadni nem lehet. De ha e különérdekek ápolása odáig megy hogy offenzívát tartalmaz a többi érdekek öszszessége ellen, ott már aztán nincs joga sem a nemzet rokonszenvére, sem az állam segedelmére appellálnia. Ez az a határvonal, melyen belül már minden, bármi parciális természetű törekvést szívesen üdvözlünk és örömmel támogatunk, de amelyen túl szembe szállunk vele , határozottan elleneznék, hogy az állam partikuláris érdekek javára kárt tegyen az összes többi érdekeken. Mert bármi fontos legyen is egy töredék , az összességnél fontosabb talán mégsem lehet. Meghúztuk e határvonalat s a szerint kívánjuk klasszifikálni az eszméket és javaslato- APESTI HÍRLAP“ TARCAJA. fiz udvar zsarnoka. A spanyol etikett. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — II. A Manzaneres és Quadalquivir narancsberkes partjai mellől egykoron nemcsak sötét, vakbuzgó eszmék, hanem divatok és szertartások is hódító körútra keltek Európában. A toledói pengét forgató hispániai zsoldossal együtt a széles, feltárt karimájú spanyol kalap s a kurta kerek köpeny is meghonosultak a Duna mellett. V. Károly császár, az a fejedelem, akinek birodalmában sohasem tűnt le a nap“, tette uralgóvá a spanyol udvar szertartásait német földön is. Azóta századok múltak, nagy forradalmak viharja rombolva süvöltött végig világrészünkön, a madridi trón elveszté nimbusát s maga Spanyolország sem exportál többé semmit, se eszméket, se politikai divatot, se regényes kosztümöket — legfölebb néhány év óta a bodegaintézményt. Csak az ó-spanyol etikett tartotta fönn magát az Escuriálban és a Burgban. Emitt II. József hozzámérte ugyan reformátori bárdját, amely bizonyos tekintetben nem kisebb feladatot végzett, mint a francia guillotine. De a sok ezer gyökérszárral a Burg talajába nőtt régi törzszsel ő sem boldogult egészen. Előtte a spanyol szertartások mellett a spanyol öltözet is „de rigeur“, azaz kötelező volt minden ceremóniánál és ünnepélyes alkalomnál. Állott pedig ez a puffadt ujjú, fekete bársony, vagy selyem ujjasból, a hasonlószínü és térdig érő nadrágból, a szerelmes színpadi Donok által még most is viselt köpenyből, amihez pompás csipkedíszítés, vörös harisnyák és cipők járultak. A kalapról fehér, fekete vagy piros structollak lengettek. VI. Károly császár alatt még ez volt az udvari etikett által előírt viselet. Máskép öltözve senki sem jelenhetett meg az udvarnál. Egyedül a magyar díszruhának volt meg már akkor is a maga külön udvarképessége. Legalább ebben a tekintetben mindig volt befolyásunk Bécsben. Bizvást elmondhatni, hogy akiket az etikett zsarnoki hatalma a legerősebben sújtott, azok maguk a fejedelmek voltak. Ez az etikett nemcsak azt szabályozta, hogyan öltözzék az uralkodó, hanem azt is: hányszor és hogyan egyék napjában, mikor menjen templomba, hány lépést tegyen előre, mikor egy fejedelem látogatását fogadja, a lépcső melyik fokán vegye le kalapját ilyen fejedelmi látogató előtt, s így tovább a végtelenségig. Noha az időben Bécsben reporterek ép oly kevéssé voltak még, mint egyebütt (a görbe orrok tulajdonosai az időben kizárólag a kereskedelmi térre lévén utalva), ha historiografikusok mégis megörökítették ezen etikettnek sok jellemző vonásait. íme egy példa: Mikor a szász választófejedelem, Erős Ágost 1695-ben keresztülutazott Bécsen, hogy táborba szálljon a hitetlenek ellen, Lipót császár vendége elé kocsizott egészen a Dunahídig. A választófejedelem harminc lépést tett a császár felé, holott ez már a tizedik lépés után megállt. Többet nem engedett meg az etikett s annak csalhatatlan pápája , a főudvarmester. „Ce pauvre prince“ — már mint herceg Hohenlohe — akármilyen nagy úr is, mégsem nyugszik rózsákon! A főudvarmesteri hivatal nem szinekura, hanem sok ügygyel-bajjal járó méltóság. Aki betölti, annak az udvari etikett szövevényes labyrintjében otthonosabbnak kell lenni, mint a szadagorai csodarabbinak a talmud észíhamitó szubtilitásai között. Az ő szava dönt, az ő szava határoz minden etikett-kérdésben. „Was sich ziemt und schickt“ — ami illik és dukál — annak ő a meghatározója, árgusszemű ellenőre, lángpallósa arkangyala. Ha a fejében semmi egyéb nem volna is, az udvari szertartások dogmagyűjteményének s a gothai almanachnak benne kell lenniök az utolsó lapig. Valóságos majordomus, a kinek minden az udvartartáshoz tartozó hivatal alá van rendelve. Elmondattam magamnak Bécsben — nem tudom utolsó izig emlékezetemben tartottam-e Lapunk mai száma 14 oldalt tartalmaz.