Pesti Hírlap, 1885. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1885-04-01 / 90. szám

Ittdapest, 1885. VII. évf. 90. (2248) sím.­ Szerda, április Előfizetési árak: ész évre . . . 14 írt — kr. -lévre .... 7 » — » egyedévre . . . ■ 50 e­­gy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Mapest, n­ádor-utca 7. sí, földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. ÉS Pesti Hirlap POLITIKAI NAPILA Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz. 1. emelíi, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak eh Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Parisban, 40, Rue Notredame des Victoires. Kérjük t. előfizetőinket, hogy előfizetésü­ket idején megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap megküldésében rájuk nézve oly kellemetlen fennakadás történjék. ____________ Bukott kormány. Negrier tábornok sebesült meg és Ferry esett el a khinaik golyójától. A francia ellen­zéknek szövetségese lett a mennyei birodalom, tetten szövetkezve megbuktatták a kormányt. Másutt, ha a hadsereg csatát veszt, az el­lenzék is inkább támogatja a kormányt, ha ez nem oka a vereségnek , mert a kormányválság csak gyengíti az államot, ideiglenesen felfüg­geszti az erőkifejtés hatályosságát. Gladstone szintén oka volt a khartumi katasz­trófának s még sem bukott meg. A hős Gordon véres árnya jogosan vádolhatta, s Gladstone mégis kormányon maradt. Ferry nem kezdte a Khinával folytatott há­borút, úgy örökölte azt. Hogy nagyobb erélyt nem fejtett ki, ennek oka nagyobbrészt a radi­kális ellenzék, mely a khinai háborút háborús­kodásra használta fel a kormány ellen. A francia csapatok súlyos veresége csak arra képezhet vala okot, hogy a kamara meg­szavazza a háborút forma szerint, és nagyban megszavazza a háború költségeit. De mikor Franciaországról van szó, arány­­lag még nagy szerencsének tekinthető, hogy a tonkingi katasztrófa csak Ferry bukását idézte fel. Katasztrófát is idézhetett volna fel Párisban. A külváros tömegei már-már megmozdultak. A csatavesztések Franciaországban nemcsak kor­mányválságot, hanem egyszersmind rendszerek bukását szokták felidézni. Ahol egy, legfölebb három város uralkodik szellemével, sőt szinte fizikai hatalmával az ország felett, s a városok proletariátusa mindig kész a forradalomra, ott a legkisebb ok is elég a nagy átalakulásokra. Páris nagy tűzakna, minden szikra felrob­at­­hatja. Ily körülmények közt szerencse, hogy Ferry megy, s a lármás tömegek megelé­nek csak ekkora áldozattal. Ferry utóda tehet ugyan többet, mint tett ez. Légi több katonát és több pénzt küld Tonking ezt Ferry is megtehette volna. Mert a leg­jobb kamara és a legforrongóbb utca sem im­ponál a klinaiaknak, akik világéletükben nost először kerülnek a hősiesség hírébe. A k­­ínai mindig erőtlen testalkatú és gyáva volt. I­­ár a spanyolok is érintkeztek velük, s ez érintk­ezés eredménye gyanánt ment át a spanyol ny­évbe azon kifejezés: bátor, mint egy kínai, ami gyá­vát jelent. És valóban Palikao expedíciója megerős­tette a régi felfogást. Egy maroknyi erővel sak­kban tudta tartani a mennyei birodalmat, mely pedig nem kevesebb, mint 400 millió lakossággá bir. És íme a bátor francia sereg vereséget szen­­vedett. Igaz, hogy túlerő verte meg, de khinai had­sereg. A francia fegyvereken ilyen csorba még nem esett. De nem lehet tagadni, hogy a khinai had­sereg Palikao óta lényegesen átalakult. Khina Oroszország ellen készült háborúra Kurdzsa mi­att. E célból alaposan reorganizálta seregét. Egé­szen európai módon szervezte azt, európai is­kolákban képeztette tisztjeit, európai gyárakból hozta fegyvereit. A legutóbbi reformok követ­keztében Khina oly hadsereggel bir, mely a béke lábon 100 ezer, háború esetén egy milió főre emelhető. Ily hadsereggel, mely modern fegyverekkel van felszerelve, s a modern hadi­tudomány szerint vezetve, csekély expedíciók nem boldogulhatnak. Khina ellen formaszerint való háborút kell viselni, formaszerint való had­­sereggel. Ezt nem gondolták meg a francia politi­kusok, midőn a tonkingi kalandba rohantak. Azt hitték még a Palikao-időből való Khinával van dolguk. Csalatkoztak. E csalatkozásna­k leg­egyszerűbb következménye volna Tonking kiürí­tése és a francia hadcsapatok utolsó maradvá­nyainak is haza­szállítása. De a francia nem­zet sokkal hiúbb és becsvágyóbb, hogy sem ily meg­alázkodásra elszánná magát. Akkor azonban Franciaország egy nagy és költséges háború előtt áll. Eddig Csak ex­pe­­díciót küldött távol keletre, most háborút fog viselni. Ez történik, s a khinai viszály el fogja nyitni Ferry utódját is. Valószínű, hogy végre is az újra redivivus Ferry-kabinet fejezi be a khinai háborút. Ránk nézve meglehetős közönyös az egész francia politika. Ha saját gazdasági érdekeinket tekintjük, akkor szinte kívánnunk kell, hogy Franciaország minél mélyebben merüljön a khi­nai ügybe. Gabonánkra vámot vetett Francia­­ország, nem sejtve, hogy tán egy nagy háború előestéjén áll. Igaz, hogy a Tonkingban működő hadse­reg számára nem Párisban fogják sütni a pro­­fintot, sem a cipót, így tehát a magyar gabna nem megy nagyobb mérvben Franciaországba, mint eddig, sőt a vámok miatt oly mérvben sem, de India kevesebbet fog Európa felé ex­portálni, mert talál közeli piacot Tonkingban. És mert Anglia s Oroszország közt is ki­törhet a háború Afghanistánban, sőt esetleg Európában , nemcsak India versenyétől szaba­dulhatunk kétszeresen, hanem az orosz búza konkurenciájától is. Ha tehát csak saját zsebérdekeinket tar­tanák szem előtt, szinte óhajtanak, hogy mind a két háború bekövetkezzék. Franciaországnak Khina elleni háborúja bekövetkezik mindenesetre s ebből nem igen támadhat európai konfliktus. Az angol-orosz viszály azonban, ha európai há­ sak !SZ­iem­ebb .yo- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Hogy magyarosodott meg az öreg Johann Wolff? — A Pesti Hír­lap eredeti tárcája. — Mikor iskolába jártam Miskolcon, lakott ott velünk átellenben az Avas alatt egy Wolff nevezetű rézöntő, aki nagy nevezetessége volt abban az időben Miskolc városának. Arról volt tudniillik nevezetes, hogy egy szót sem tudott magyarul. Pedig már húsz év óta adófizető polgára a „csiszlik városnak.“ Hallatlan az, hogy egyetlen szó sem ragadt rá. Ami sok, még a rosszban is imponál az em­bereknek. Egész kedélyes alakká nőtte ki ma­gát ezzel. Egy ilyen begyepesedett német fej nem bolondság. Az öreget nem bántotta már a né­metségéért senki, csak a német feliratú cégtáb­láját (melyet egy ezüst és egy aranyszínű mo­zsár díszített) hajigálták, piszkították be az ut­cai suhancok igen gyakran. Egypárszor ellopták, megégették, de ő azért csak megint német cég­táblát csináltatott, hiába intette folyvást a ma­gisztrátus, hogy „ugyan­ugyan minek kötekedik a közvéleménynyel?“ a­mire Wolff apó azt je­gyezte meg az akkori polgármesternek : — Nekem a cégtáblám arra való, hogy én magam olvassam, nem a közvélemény. Mert a­mikor én éjjel kibotorkálok a „Koronából“, hogy találhassak én máskép haza, ha a cég­táblán nincs felírva, hol lakom. Nekem a cég­tábla arra való. S valóban olyan szamár volt az öreg Wolff, hogy e nélkül talán soha sem bírta volna felis­­merni a saját házát. Mikép lehessen aztán ilyen embertől kivárni, hogy az a magyar nyelvet el­tanulja ? Esze ágában sem volt: annyira nem fo­gott azon a magyar szó, a magyar levegő, mintha egy negyedórát sem töltött volna Magyarorszá­gon. Ilyen passzív resistenciát élő ember még soha sem tanúsított irántunk ! „Isten neki, — gondolták magukban a miskolciak — egy némettel vagy több, vagy ke­vesebb, úgy sem sokat lendít az mi rajtunk, hadd legyen a városnak egy ilyen unikuma is... Hagyni kell az öreget, hadd haljon meg már ebben az állapotban. Legalább legyen a te­metőben is egy német feliratú sírkövünk ! Ki tudja mire lesz jó valamikor ? Azonban mi nem történt az öreggel ? Valami földesúr Zemplénből rézkilincse­ket és holmi gépekhez való rézhistóriákat csi­náltatott nála, s az öreg olyan ügyesen csinálta meg e tárgyakat, hogy a megrendelő örömében neki ajándékozta a tajtékpipáját. Wolff apó nagyon megörvendett a jószág­nak, s hogy ő neki most olyan pipája van, amit a koronabeli sörivó kompánia nem győzött meg­bámulni és irigyelni, fölébresztette benne a hiú­ságot. Megtanult dohányozni. — De már az ilyen pipához bojt is dukál apó — mondok neki. Bojt nélkül nem ér az semmit. Az öreg rákötötte másnap a nemzetiszinű bojtot. — Aztán ebből csak magyar dohányt le­het ám színi. Szerzett hát magának magyar dohányt, természetes per sundam bundám — hazafias után. No­iszen csak az kellett, hogy megkós­tolja a nemzeti bűnt. • A fináncok megszagolták a dohányt és Wolff gazdával nagy bírságot fizettettek. A nemzeti bűn is melegített valami keve­set a vérén, de a nemzeti büntetés felforralta. Dühösen ment az este a „Koronába“ s a csendes kis szürke németnek villogtak a szemei a mikor mondta: — Mikor kergeti már ki ez az ország eze­ket a németeket ? — Hova beszél Wolff papa? Hisz akkor magát is kikergetnék. — Engem ? Hát nem vagyok én miskolci polgár ? — Jó, jó, papa, de azért még­se lármáz­zon, hogy mikor kergetjük el a németet, mert zsandár vagy polk­ár járhat az ablak alatt és meghallja. — Nem félek én senkitől. Azért is lár­mázok. Sőt nemcsak lármázok, hanem megmu­tatom, hogy nem beszélek a levegőbe: én ma­ Lapunk mai száma 14 oldalt tartalmaz.

Next