Pesti Hírlap, 1885. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1885-04-08 / 96. szám

Budapest, 1885. VI 1, évf. 96. (2254) szám Szerda, április 8 Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 írt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szára helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Blinest, náfor utca 7. si„ fölisint, hová az előfizetések és a lap ■átküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Bulapesten, Jádor-utca 7. sz., Lemez, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-ná Párisban, 40, Rue Notredame des Victoires. Kérjük t. előfizetőinket, hogy előfizetésüket idején megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap megküldésében rájuk nézve oly kellemetlen fennakadás történjék. Magyar miniszterek Bécsben. Nem kevesebb, mint három darab miniszterünk mulat ez idő szerint Bécsben, ráadásul még egy államtitkár is, hogy személyes jelenlétükkel barátságos érintkezésben verjenek bátorságot az osztrák kormányba, jutván az nem csekély zavarba ama fogadtatás utan, melybe famázus vámnovellája a parlamenti körökben részesül. Mert tudni való, hogy nem minden kormány van abban a kellemes helyzetben, hogy souverain hatalommal intézkedhessék az ország vitális érdekei fölött, s nem minden parlamenti többség tekinti magát csupán arra valónak, hogy a kabinet terveire, bármi kalandosak, veszélyesek és károsak, kritika nélkül ráüsse a nemzeti akarat pecsétjét. Vannak még olyan szerencsétlen kormányok a világon, amelyek nincsenek teljesen dispenzálva a parlamenti ellenőrzés alól s vannak még arrogáns többségek, melyek megkérdik a saját lelkiismeretüket is, és csak annak helyeslésével helyeslik a kormány propozícióit. De a nélkül nem. Az a vámnovella, melyet az osztrák kormány az osztrák, a magyar kormány a magyar országgyűlésnek beterjesztett, érdeme szerint volt már méltatva lapunkban. Elmondtuk őszintén, mit tartunk felőle, s erős meggyőződésünk, hogy ebbeli véleményünk a legtöbb magyar emberével találkozik, aki e kérdés fölött komolyan gondolkozott s a vámpolitika elementáris ismeretei nem kaviár neki. A harag soha se volt jó tanácsadó. Ezt a javaslatot pedig a harag tanácsolta. Hiszen az teljesen igaz, hogy haragunk méltó és boszúságunk jogosult, látva azt, hogyan zárja ki magából legjobb két piacunk, Németország és Franciaország, nyers terményeinket a fölemelt vámokkal, melyek búzánk, lisztünk árát lenyomják egész az előállítási ár niveaujáig, úgy hogy hozzávéve még a szállítási, rakodási díjakat, e legjelentékenyebb két árucikkünket a német és francia piacokon többé nyereséggel eladnunk nem lehet, így hát nem is viszszük oda, hanem viszszük Bécsbe és az örökös tartományokba, fölhalmozzuk ett a készletet és nagggyá tevén a kínálatot, magunk szállítjuk alá az árát s az osztrák fogyasztót olcsó kenyérhez juttatjuk. Boszankodni van tehát okunk, de nekünk van főként, nekünk magyaroknak, kiknek a búza és a liszt képezi legfőbb bevételi forrását, nem pedig az osztrákoknak, kiknél az export a vámmal sújtott cikkekben a mienkhez képest elenyészőleg csekély. Az osztrák mezőgazdák ugyan szintén duzzoghatnak, de az iparilag fejlett Ausztria túlnyomó nagy többsége a fogyasztókból kerül ki, azok pedig inkább még örülhetnek, hogy a német és francia vámok életbelépte után monopóliumuk lesz a mi búzánkat, lisztünket megvenni, mert potom áron vehetik. De abból, hogy termelvényeinknél károsodunk, mert nem tudjuk haszonnal eladni, nem az következik, hogy már most kárpótoljuk magunkat azzal, hogy amire meg minekünk van szükségünk, amit mi veszünk, drágábbá tegyük. Ez nem volna egyéb, mint a csizmánkon, ha kilyukadt, még egy lyukat vágni, abban a naiv hitben, hogy ha az egyik lyukon befolyik a sár, a másikon meg kifolyik. Dehogy is folyik! A helyzet az, hogy egy seb helyett kettőből vérezünk : az elsőt mástól kaptuk, a másodikat a magunk keze ütötte. Mert ezt teszi a proponált vámnovella s nem egyebet. Visszatorlás gyanánt a gabnára vetett vámokért vámot vetni azokra az iparcikkekre, melyekből Német- és Franciaországnak importja van mi hozzánk. Ezt úgy hívják, hogy retorsio. Ha te ütöd az én zsidómat, én is ütöm a te zsidódat. Csakhogy ez esetben úgy áll a dolog, hogy a vámnovella által célzott rendszabálytól megint csak magunk szenvedünk, elsősorban mi magyarok. Nekünk nincs az a fejlett iparunk, mely a francia és német árucikkek kirekesztése által lendületet nyerne, s a mezőgazdaságunknál szenvedett jövedelmi deperditát helyreütné. Ilyen ipara az osztráknak van, az fogja megemelni a vámemelés hasznát. Ha nem volnánk Ausztriával közös vámterületbe olvasztva, nem is lehetne ellene szavunk, hogy az osztrák kormány megteszi, amit az osztrák iparemelésére jónak vél. Így azonban mi lesz az eredmény? Mi nem magunk készítjük a magunk iparcikkeit, hanem veszszük, érdekünk tehát az, hogy minél olcsóbban s minél jobb minőségben kaphassuk. És ha Franciaország vagy Németország ide hozza a maga iparcikkeit s olcsóbban és jobb minőségben kínálja, mint az osztrák, hát az nekünk haszon. De ha kizárják a franciát, a németet , nem lesz miben válogatnunk, az osztrákot leszünk kénytelenek megvenni, s ha drágább lesz is, ha rosszabb lesz is. Amennyivel drágábban és kevésbé jó minőségben veszszük, mint vetjük a németet, franciát, annyira megy veszteségünk. Pedig ez egy egész országra számítva tömérdek millióra megy. Már most mi abba a helyzetbe jutunk, hogy amit eladunk, azt a francia és német gabnavámok miatt olcsón vagyunk kénytelenek eladni az osztrákoknak. Amit pedig veszünk, azt a vámnovella által behozandó iparvámok miatt drágán vagyunk kénytelenek megvenni az osztrákoktól. Két bőr egy rókáról. Szinte csodálatosnak tűnhetik föl tehát, hogy az internacionális kereskedés ekként tervezett szabályozása ellen nem a mi parlamentünkben, hanem az osztrák birodalmi tanácsból kerekedik komoly oppozíció, s hogy a mi kormányférfiaink azok, akik az osztrák minisztereket bátorítani fölmennek Bécsbe egy oly intézkedés keresztülhajtására, mely sokkal károsabb mi reánk, mint azokra. A magyarázata az, hogy a szabad kereskedés mellett sikerül legjobban kiegyenlíteni az ellentétes érdekeket, s minél kevésbé szabad a kereskedés, annál élesebben állnak szembe azok. S ha a szabadkereskedés elvének híve látja azt, hogy a védvámos rendszer lábra kap, azt sajnálattal veszi tudomásul, de a kereskedés szabadságát nem fogja még több korláttal nyűgözni le; beéri vele, hogy tűrje azokat a korlátokat, melyeket eltávolítania nincs módjában. Ausztriában pedig nagy számmal vannak, akik a szabad kereskedés hívei, kivált a kereskedelmi és iparkamarák befolyása alatt álló képviselők között. Azok fájlalják, hogy Francia- és Németország a védvámos politikába belenyargalják magukat, de hogy maguk is azt tegyék, amit másnál kárhoztatnak, arra nem hajlandók, mert a józan érdek nem engedi. Nem mindenki haragjának van az a formája, mint a mienknek, hogy mikor valaki a kabátunkat lehúzza, azzal véljünk rajta boszut állani, hogy az ingünket magunk dobjuk utána. Egyébiránt a vámnovella tételeit csak akkor szándékoznak életbe léptetni, ha a gabonavámok Francia , illetőleg Németországban szintén életbe léptek. Az pedig még nem történt s nem is tudhatni, mikor történik. Franciaországban a kormányválság folytán beállhat még olyan fordulat is, mely ott a gabnavámokat bukásra juttatja. Ez esetben a vámnovella tervezőinek meglesz az a vigasztalásuk, hogy abban a hitben ringathatják magukat, miszerint a franciákat a vámnovella ijesztette meg. Mert bizony azt a vámemelést ők is inkább csak ijesztgetési célból gyártották s nagy veszedelem lesz, ha ezt a célt el nem érve, komoly életbeléptetésére sor kerül. Lapunk mai száma 14 oldalt tartalmaz. A közművelődési mozgalom. A nemzeti erő, melynek elzsibbadását annyiszor panaszolta föl a sajtó az utolsó évek viszályai közben, most már ébredezni kezd a magyar társadalomban mindenfelé. Különösen ott, ahol a magyarságra nézve eddig hozzáférhetetlen nagy nemzetiségi tömegek laknak. Ahol sötét foltok vannak nemzetiségi térképünkön, a felső vidéki tótság és az erdélyi oláhság közepén, tisztulni kezd a homály. Kezdjük észrevenni, hogy vagyunk mindenfelé. Nemcsak vagyunk, de akarunk is lenni ; erősek és sokan. Hogy ez így van, ezért a nemzetiségek között élő derék értelmiségünket illeti meg elsősorban az elismerés, ők voltak azok, akik nehéz feladatukkal maguktól tisztába jöttek. A kormány és társadalom nagy centruma, a főváros kevéssé támogatta őket s legfölebb csak jóakaró biztatással bátorította. De azért ők egymásután megtalálták a helyes társadalmi formát, melyben legnagyobb érdekünket a legfélreesőbb helyeken is biztosíthatják s harcképessé és hódítóvá tehetik a nemzeti eszmét mindenfelé. Nem erőszakkal, nem önkénynyel, nem hatósági eszközök segítségével, de a kultúra erejével, amely tartósabb és szívósabb és biztosabb hatalom, minden autorizált hatalomnál. A magyar kultúregyletek alakulását ma már bátran nemzeti ügygyé lehet deklarálni, mint Széchenyi idejében ilyen volt a kaszinók, az olvasó egyesületek, a lóversenyek és a védegyletek ügye. A mai mozgalom csak folytatása mindezeknek azzal a különbséggel, hogy ez már közvetlenül a társadalom kebeléből sarjadzott elő.