Pesti Hírlap, 1885. június (7. évfolyam, 149-176. szám)

1885-06-28 / 176. szám

előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 * Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: M «vf. 176. mu um Vasárnap, juniua S­tr Bud­apest, nádor­ utca 7. u­­lé­sirat, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. {-‡' \t›rv-I *}y Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz. I. emelet hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések & kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Párisban, 40, Rue Notredame des Victoires. Thrtefellel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az előfizetést mielőbb megújítani szíves­kedjenek, mert különben a lap szétküldése rá­juk nézve oly kellemetlen félbeszakítást szen­vedhet. Orosz politika. Az európai nyugatnak rokon intézményei és közös művelődése a nemzetközi személy- és áruforgalom mellett már egy emberöltő óta oly szolidaritást idéztek elő, hogy minden politikai és közgazdászati eszme, mely valamelyik nyu­gati országban felmerül, mindig viszhangra ta­lál az Atlanti Óceán partjaitól egész a Kárpá­tokig s a Visztuláig, hol a gondolkozási mód, a szociális bajok s a civilizáció nagyban s egészben ugyanazok, Portugáltól Magyaror­szágig. Oroszország azonban kívül esik az euró­pai szellemi áramlatokon, érdekei inkább Ázsia felé irányulnak, oda vezet kereskedelme, magát magas beviteli vámok által a nyugattól minél inkább elzárja, de búzáját oda viszi ki, cseré­ben csak francia borokat, angol gépeket, párisi divatárukat hoz be, s még a nyugati eszmék ellen is sorompókat állít, hogy a külföldi iroda­lom becsempészését gátolja. Csak az aristo­­krácia s a nagykereskedők utazhatnak külföldre, útlevelet nehezen adnak és drágán fizettetik meg, szellemi khinai fallal övezik körül az orosz életet. Így magyarázhatjuk ki, hogy az eszmék áramlata egészen másforma Oroszországban, mint nyugati Európában s a társadalom más alakban fejlődött ki, mint minálunk. Az orosz ipar a védvámok által főleg a régi Lengyelországban erősen fejlett ki, hol Varsó gazdag iparos várossá emelkedett, piacot talál egész Közép-Ázsiában, sőt északi Khiná­­ban, de a mellett a roppant ország mégis főleg földmivelő marad, s mint minden földmivelő ország, a legnagyobb részében szegény. Egészben véve ezen roppant birodalom meglehetősen ismeretlen föld Európában, ritka ember utazott ottan s az is többnyire megelég­szik azzal, hogy a két fővárost, Szentpétervárt és Moszkvát látogatja meg, legfeljebb még Nis­­nei Novgorodba s Odesszába megy. Ugyanazért csak keveset tudunk a belviszonyokról, csak néha hallunk egy nihilista merényletről, a nyu­gati eszmék valamely eltorzításáról, de látjuk s tapasztaljuk diplomáciájának ügyességét, mely politikában a pánszláv, egyházi téren az ortho­dox eszmét felhasználja, hogy a szomszéd nem­zeteknél nyugtalanságot s bonyodalmat idézzen elő, mert az orosz politikának legfőbb jellege két század óta a terjeszkedés. Miklós cár a szultánt nevezte el egyszer beteg embernek, s csakugyan Oroszország­nak minden szomszédja mindig beteg em­berré lesz, ezt tapasztalták sorban a krími tatá­rok, Lengyelország, a balti tartományok, Svéd­ország, a kaukázusi fejedelmek, Persia, a török birodalom, s a közép-ázsiai khanátusok. Soha sem múlik el egy évtized, hogy a cár nem kez­dene hódító hadjáratot, természetesen mindig a civilizáció ürügye alatt, vagy hogy elnyomott szláv és orthodox népeket szabadítson fel. Sze­münk láttára mindig továbbra­­ továbbra tolta határköveit, darabonként foglalja el a török tar­tományokat, s terjed Ázsiában, hol kevés év múlva határos lesz Angol-Indiával és a nyugati khinai tartományokkal. Ezen folytonos hódítások félelmetessé tet­ték Oroszországot, de neki is van Achilles sarka, sebezhető pontja, melyet a közönség alig vesz tekintetbe, ha Oroszország hatalma felett okos­kodik, s ez pénzügyi állapotainak elzüllött volta. Hódító politika s nagy hadjáratok nagy pénzösszegeket nyelnek el, de Oroszországban,­­ Már most könnyebb megért­hetés céljából igtassuk ide a Bendős-féle családfát, mely a rokonsági kapcsot a legvilágosabban tünteti föl, hol a hivatalnokok csalása, a sikkasztás és vesztegetés napirenden van, még többet igényel­­nek, mint máshol. Ismeretes, hogy midőn a haditörvényszék a magyar hadjárat után a vitéz Szász tábornokot sikkasztás miatt rangjától megfosztotta s büntetésül a Kaukázusba küldte s ezt Adlersberg miniszter Miklós cárnak beje­lentette, a cár mély megilletődéssel ezen sza­vakra fakadt: — Tehát mégis egész birodalmamban csak egy ember létezik, aki nem lop! A miniszter, azon reménységben, hogy a cár őt tartja annak, kérdezte : — S ki ez ? — Fájdalom, én magam ! — volt a felelet. A sok háború következtében a deficit Oroszországban minden évben növekszik, ban­kóvilág uralkodik s a rubel értéke mindennap alább száll, míg a függő adósság tönkre teszi a hitelt. Múlhatatlanul újabb kölcsön szüksé­ges, hogy ezen beteg állapotokon később kon­vertálás által segíteni lehessen, de sem Páris, sem London nem volt hajlandó segédkezet nyúj­tani. Ekkor, a múlt év végén a berlini piac elhatározta magát, az orosz államhitel gyógyí­tását kezébe venni, a nagy berlini házak vá­sárolni kezdték az orosz állampapírosokat, hogy áremelkedést s jó hangulatot idézzenek elő. De éppen ekkor kezdődött az afghán bonyodalom, s az angolok tömegesen elkezdték adni az orosz értékpapírokat, melyek folyvást lejebb s lejebb szálltak, s Berlin készséggel vette meg azokat. A londoni tőzsde határtalanul eladott, a ber­lini vett, s midőn végtére Gladstone nagy sza­vai s fenyegetései dacára, mégis mindenben engedett s az orosz propoziciókat elfogadta, az orosz állampapírok hitele ismét felment, Ber­lin nyert, London veszített, mert kénytelen volt önök bizonyára nem fognak csodálkozni azon, hogy a Bendes család felhatalmazást adott Czeke K. ügyvéd úrnak, tegyen meg ez ügyben min­den tőle telhetőt, „a felmerülendő költségek a netán megkapandó örökségből húszszorozottan fogván pótoltatni.“ A dolog külömben eszébe se jutott volna a famíliának, ha nem jött volna tavaly az új­ságban, hogy a londoni állampénztárnál ennyi meg ennyi millió fontnyi föl nem vett örökség hever, s hogy mindazok, kik igényt tartanak egy pár milliócskára, siessenek jelentkezni, mert 90 évvel az örökhagyó elhunyta után a föl nem vett örökség az állam tulajdonába megy át. Bendes Ábrahám úrnak, mikor ezt olvasta, eszébe jutott az öreganyja által gyakran emle­­getet Lipson-história, nagyot csapott a homlo­kára és kivervén pipáját, ekkép szólott: — Gyerekek, hátha ott lesz a Fülöpfalvy Gáspár pénze is! A többi aztán magától jött. Tetszik képzelni, hogy ennek a nagy ese­­­ménynek gyorsan hire ment a helységben. Ma­­nóffy Dániel úr, aki rendes belmunkatársa volt a kéthetenként egyszer megjelenő „Fészkesfalvi Híradó“-nak, ki is írta az egészet az újságba, amit azért tartok szükségesnek megemlíteni, mert a föntebb közölt családfát eme tisztelt kar­társam cikke nyomán szerkesztettem. Senki te­hát annak hitelességét kétségbe ne vonja! Ma­­nóffy Dániel úr különben városházi írnok Fész­kesfalván és a „Fővárosi Lapok1 .-nak is szó­­ l a­­pesti hírlap* tárcája. A milliomot örökség. — A Pesti Hirlap eredeti tárcája. — A dolog nem nevetni való. Épen nem. Mert be van bizonyítva, hogy nekik teljes jogigé­nyeik voltak a Lipson-féle hagyatékra, mely a budapesti angol konzulátus hivatalos adatai sze­rint teljes 250,000 font sterlingre rúgott. Igenis, Bendes Ábrahám úr igaz jusson reklamálhatta e vagyont, mivelhogy a szegény boldogult Lip­­son Jonathannal — isten nyugosztalja szegényt! — valódi, vérszerinti rokonságban volt. A dolog ugyanis így állott. Bendes Ábrahám úr öreganyjának nagybátyja 1770 körül, vagy harminc éves korában emigrált Magyarország­ból, illetőleg Bécsből, ahol Mária Terézia gár­distája volt. Azt mondják, valami főherceggel gyűlt meg a baja, a­kinek ő szerencsés ve­­télytársa volt. Nos hát, ez a gárdista, Fülöpfalvi Fülöpfalvy Gáspár elment Londonba, ahol bele­­szeretett az igen tiszteletreméltó Lipson Dávid egyetlen leánya, Alice. Fülöpfalvi Fülöpfalvy Gáspár titkon meg is esküdött a bájos szőke mississel, s a becsületes Lipson Dávid nem tehetett mást, mint a megtörtént bajt rezignációval fo­gadni. Csak azt kötötte ki, hogy nemes veje hagyja el barbár hangzású, kimondhatatlan ne­vét és cserélje azt el a City egyik legbecsül­­tebb nevével, a Lipson­ névvel. A­mi meg is történt. ‘ 1 Fülöpfalvy Simon 1798—1749 Fülöpfalvy később L­ipson Fülöpfalvy Gedeon Gáspár 1740-1793 1736-1781 Lipson Jonathan Cicelle leánya, férj Ben- 1775—1794?—1796 ? dős Boldizsárné 1760 -1805 Bendevágoston' lISDS-1830 Bendős Abrah­m 1827 Ludmilla Fruzsina f Böske Cicelle férj Csöbörné férj Csibereyné férj Karvalyné Dini, Jusztinka György Jonathan 20 éves, 17 éves 16 éves 2 éves Méltóztassék a t. olvasóközönségnek jól figyelembe venni az itt feltüntetett genealógiai táblázatot. Méltóztassék kiváltképen figyelembe venni azt, ami azon feltüntetve nincsen, hogy t. i. a Bendős-féle jószág (16 000 hold Ben­dős­falván és 8,200 a csiberei határban) Ben­dős Ábrahám úr életének 38-ik esztendejében­­ végképen elúszott; méltóztassék gondolni arra­­ is, hogy Csöbör Dénesné szül. Bendős Lud­milla 17 éves Jusztinka leányának viszonya volt Szóró Boldizsár megyei negyedik jegyző úrral és hogy a lakodalom megtartása tisztán anyagi, hogy ne mondjam pénzbeli akadályokba ütkö­zött ; méltóztassék végül gondolni arra, hogy negyedmillió sterling még a mai, a szudáni ese­mények következtében valamivel lejebb szállt árfolyam mellett sem megvetendő dolog, és üwsiük igaz stáb a 16 szal­ tartassak

Next