Pesti Hírlap, 1885. október (7. évfolyam, 269-299. szám)

1885-10-01 / 269. szám

Vidéken fi kr. HM Ml MMsk §1| §1 nf IPJ Ül SapjElI §gj Iliim Sb** ismert kezektől fogául tataafc dt Budapest 1885. VII évf 269. (2427) BZ&m. Csütörtök, oktober I.­­ Előfizetési árak: Szerkesztesi b­oom: Egész évre ... lé it — kr. || fj| Budapesten, padui­ etca l. st., l­ouL*t. Félévre . 7 . . 7 » — » fis MH m .«mi... mm»» mm §§| fi! M_________ __ , hová a lap szellemi vér­se? Negyedévre . . 3 . 50 » ||P“Sl gE fii iV PS Spl­lk H M —Há illető minden közlemény Egy hóra. ... 1 » 20 » ISjffipP 111 9 || ® ||| ifi J@jÉ HjH intézendő. Egyes szám helyben 4 ta, «■ §f§§| Si §£§ fis sü fi POtSC Él Kffll Bérmentetlen levelek es*?. Sztealékk­ern adatik. | LU I I I llllkMl POLITIKAI NAPILAP á®) szétküldésére vonatkozó jelszó- 1 UUilkiVfli IliU 1WU , f ^ Pánsban, 40, Rue Notradams támlások intézendők. des ’gidto­reg A szeptember 30-án lejárt előfizetések idejekorán való szives megújításét kérjük az illető postahivataloknál, hogy a lap küldése félbeszakítást ne szenvedjen. Különféle interpellációk. Minden alkotmány megadja a parlament­­nek az interpelláció jogát, csak az amerikai egye­­sült államok tesznek e részben kivételt, mert ott az elnök felelős, nem a miniszterek, akik nem is lehetnek tagjai a törvényhozó testüle­teknek s azok üléseiben soha sem jelennek meg. Az interpellációk leggyakrabban a kül­ügyi viszonyokról szólnak, mert míg a bel­­ügyekre nézve a parlament adja meg az irányt, a külügyek tényleg a kormányoktól függnek s a parlament csak oly ellenőrzést gyakorol felettök, mely sokszor elkésik. Az interpellációk a minisztereknek gyak­ran alkalmatlanok, sőt boszantók is lehetnek. Egy gráci hírlap elkoboztatott csak azért, mi­vel Helfy interpellációját egész terjedelmében közölte. Ugyanazért sok helyütt, mint például Németországban, az interpelláció joga nehézkes formák által korlátoztatik. Angolországban, hol a pártok felváltva kormá­nyoznak, az ellenzék ritkán interpellál, ez néha a kormánypárt részéről történik meg, hogy a miniszternek alkalma legyen külpolitikájáról nyi­latkozhatni. Erre azonban Angolországban annyi az alkalom, hogy az interpellációknak szüksége nem igen érezhető. Francia- és Olaszországban ritka az in­terpelláció. A német parlamentben szükséges, hogy húsz tag írta legyen alá, különben nem vétetik figyelembe. Nálunk gyakrabban fordul elő, már azért is, mivel a tárgyilagos külügyi vita a delegációkhoz tartozik, a­hol a külügyminisztert részletesen ki szok­ták kérdezgetni, holott az országgyűlés­nek a kormányelnök felel a külügyminiszter he­lyett, tehát szükséges, hogy a feleletre nézve értekezzék vele, ugyanazért rögtön nem felelhet. Míg a nyugati országokban a külügyek vezetését mindenütt fátyol borítja, melyet még az országgyűlés is csak nehezen lebbenthet föl, a kisebb keleti országokban az interpellációk­nak egy új neme jó divatba. A hírlapírók neki­rontanak a miniszternek s apróra kikérdezgetik anélkül, hogy a kérdés szövegét előre bejelen­tették volna. A hallottakat pedig tüstént távira­­tozzák s csak nem is közlik a miniszterrel mi­ként fogták fel szavait. így járt legközelebb Garasanin szerb kül­ügyminiszter. Neki esik egy levelező, a szerb miniszter előzékenyen fogadja, megkínálja szi­varkával, felelget kérdéseire, oly részletesen mintha vizsgálóbíró előtt állana, oly bizalma­san, mintha nem is léteznék távírda. Alig végezte el a beszélgetést, már­is be­kopogtat hozzá egy másik „világlap“ levelezője s a szerb miniszternek van elég ideje és tü­relme, hogy ez által is kikérdeztesse magát Szegény Garasánin! Hiszen ott vannak még Belgrádban a német, a francia, az angol lapok levelezői, mindnyáját egyenként fogadni lehetet­len,látogatásukat kikerülni illetlen, a magyar lapok­nak pedig különös előnyt adni, már magában is politikai jelentőséggel bír, miből az orosz lapok levelezője következményeket hozhat. Szegény Garasánin! Azalatt azonban egy bud­pesti émet lap levelezője Kriszticshez látogat el, hiszen ez is­­ miniszter volt s talán még egyszer az lehet. Azt kérdezgeti tehát ki a külügyekről s felele­teit, melyek egyébiránt a minisztereivel megle­hetősen megegyezők, megírja lapjának. Régi időkben indiskréciónak tartották, ha valaki a magánbeszélgetést közhírré tette, mire most azt szokták válaszolni, hogy a miniszterek s nagy emberek, ha a levelezők hozzájuk be­jutnak, igen jól tudják a látogatás célját s ugyan­azért csak azt mondják, amit nem bánnak, ha azt ki is nyomják, sőt örülnek az alkalomnak, hogy tudassák nézeteiket a külfölddel, a­nélkül, hogy minden szóért felelősséget vállalnának. Kulturországokban azonban a levelezők eről­ködéseit, hogy a miniszterek környezetéről va­lamit megtudjanak, amit az egész világ még nem tud, tolakodásnak szokták nevezni. A Times levelezője Blowicz ily tolakodás­sal és indiskrécióval képes volt néha igen ér­dekes közléseket írni lapjának; de az által oda vitte a dolgot, hogy most minden hivata­los személy óvakodik tőle s kerülgeti. Nálunk sem igen szeretik azokat, akiktől félni lehet, hogy szavainkat tüstént feljegyzik s hol kiszé­­­pitve, hol elferdítve a közönségnek feltálalják. Igaz ugyan, hogy a szerb államférfiak nem mondtak semmit, amit előre nem tudtu­nk volna, összhangzólag tiltakoztak a panrassziz­­mus ellen, amin csodálkozni nem lehet; irigy­kedve említették a bolgár államcsínyt, mely már sikerült s nem rejtették el politikájuk irá­nyát, mely a török rovására az ország terjesz­kedését kívánja meg. Ellenben minden össze­köttetést tagadnak akár Kremssel, akár Philip­­popolissal. Hasonlókat fog nekünk Tisza is mondani, midőn szombaton Irányi és Helfy interpelláció­jára felel. Kremsier, a­mint általánosan el van ismerve, békét jelent és a nagyhatalmak egyet­értő kívánságát, hogy a békét ezentúl is fenn­tartsák. Törökországnak jogai kétségbe nem vonhatók, hiszen a berlini szerződés biztosítja azokat. Másrészről miután minden európai nem­zet és kormány a békét kívánja fentartatni, a nagyhatalmak iparkodnak megtalálni az utat mely a békét is fentartsa, a szerződésekbe fek­tetett bizalmat pedig meg ne hazudtolja s hogy erős a remény a diplomácia sikeréhez e tekin­tetben is, úgy hogy a kecskét is jóllakatja, a káposztát is megmenti, habár a kecske mák megette a káposztát. Ilyenforma lesz a miniszterelnök felelete előre is tudjuk mindnyájan, de a török­­ tudja, hogy az ő jogait csak platonb­e fogjál ------ ————-————km—n»a— A­­PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. P­ROLOG a te­mesvár­i első téli magyar szinidény megnyitó ünnepélyére, írta Jókai Mór. Hazánknak drága gyöngye szép Temes ! Az ősi Edenkertnek egy darabja, Mit Isten-kéz tetézve álda meg: Légy üdvözölt, midőn földedre lépünk ! Hogy is ne lenne e föld olyan áldott Hisz egykor annyi vérrel öntözénk És könynyel is. Tej, méz ha foly fölötted, Az drága nedvből változott olyanná: S nehéz munkánk veritékcseppiből, Isten nem adja paradicsomát Embernek ingyen. — Azt szolgálni kell, S ha elveszett, — újjá teremteni. Háromszor vívott érted nemzetünk, Egykor fegyver tusáit látta e föld, S tanult reszketni tomboló hadaktól Falrengető ágyuk ütésitől. Itt e piac hallá Losonczy István És két ezer hős társa esküjét: Hogy inkább végső csepp vérük kiontják, Mint ellenségnek engedjék Temesvárt. S a mit fogadtak, azt hiven beválták. Itt állt a vártorony, melynek fokán A hős Balázs az óriás Kabátnak Fejét egy kardcsapással porba fujtá. Itt küzdött a vezér a hitszegőkkel, Utolsó harcos, a ki elbukott, Ágyát megvetve hullák halmiból S nevét a csillagok közé felírva. Itt látták majdan e komor falak, A diadalmak zászlait lobogni, Miket a hirhedett Savoyi hős És a mi Pálffynk annyi vérpatak Árán kitűzött, hozva a szabadság Napját, az édes éltető napot, A látkörön letűnt félhold helyébe. S a századokba nyúló harc után A Bánság újra visszatért honához. — A „Bánság“ annyi honfi gyász helye Talán a „bánat“ innen származott? Mi volt ez akkor? Sivó pusztaság, Mocsár, kietlen, néptelen vadon, Tanyája dúvadaknal, puszta falvak Hazája, a­hol a lidérc az úr, És a mocsári dögvész a király! Nem édenkert, hanem tengerfenék A mely fölött gályákat hajt a szél! Ki hinné, hogy a szántó eke vas Még most is néha hajó­roncsba kap ? Másodszor is meg kelle küzdenünk Hazánknak gyöngyéért, a Kanadánért Most már nehéz munkának fegyverével. — A romboló elemmel szembeszállnunk, Az ellenséges istenek kezéből Kellett kivívnunk őseink örökjét, Ujjáalkotni paradicsomunk. S az elemekkel vívott harc után Az emberész és honfiáldozat Győzött! — Temes másodszor is mienk lett A harmadik nagy küzdelem sulyosb, Miként a kettő volt, mely megelőzte. A f­ö­l­d hazánké : viz, jég, mind azé ; Övé a dun­kalász, a geszt gyümölcse, Mezőknek nyája, gazdag viz lakói, És a kemény sziklának minden érce. .... Még a szivekben alvó érzelem Van hátra csak, mit meghóditni kell, Óh e hódítás a legnehezebb! Ezt meg nem adja a vitézi kar: Nem törvények parancsa, hatalom. A lelket csak lélek hódítja meg. Tüzet mindenki gyújthat egy üszőkkel : De fényt csak égből származott világ ad. Ez ég világa tette oly dicsővé Hellészt, Rómát, minden nagy nemzetet. Ez a „jel“ melyben győzelem terem. E harc az, mely győz, de le nem igaz. Megnyer, de nem ver, s a midőn vesz, ámL Lapunk mai száma 14 oldalt tartalmaz.

Next