Pesti Hírlap, 1885. november (7. évfolyam, 300-328. szám)
1885-11-01 / 300. szám
i tikai pályára tekinthetek vissza s a fennálló pártok egyikéhez sem tartozom. — ezen kérdéssel tüzetesebben foglalkoztam és ez ügyet számos oly férfiúval beszéltem meg, aki állásánál és foglalkozásánál fogva e tekintetben véleményt mondani illetékes. Miután a törvény nem határozza meg szabatosan mi a politikai és mi a társadalmi cikk, ennek megítélése minden speciális esetben mindig többé-kevésbé egyéni appreciáció, mondhatnám Ízlés dolga, sőt a közvélemény áramlata e tekintetben mindig nagy befolyással bír. Általános elvül azonban, egyéni meggyőződésem szerint, a cikkek politikai vagy társadalmi jellegére nézve a következők tekintendők. Politikainak kell tartanunk minden oly véleménykifejezést, mely az alkotmány fenntartására vagy megváltoztatására vonatkozik, sőt az alkotmányos törvényekkel kapcsolatban álló magánjogi elvek s intézmények megítélésével foglalkozik, mely tehát törvényváltozást vagy törvényhozási eljárást javasol vagy előmozdít. Politikai továbbá a központi hatóságok közigazgatási eljárásának olynemű megítélése, melynek célja a központi államhatalmat magasabb mérvben gyakorló személyek alkalmas vagy alkalmatlan voltát kideríteni. Politikai minden törekvés, mely egy vagy más személynek miniszteri állást vagy általában a központi hatalomban való részesítést biztosítani, vagy azt abból elbocsáttatni kívánja. Politikai jellegű minden fejtegetés az egyházaknak és a nemzetiségeknek az állammal szemközt törvényesen szabályozott viszonyaira nézve. Politikai továbbá mindaz, ami az ország szervezett pártok valamelyikének közöó előnyét vagy hátrányát előidézni szánunk. Ami e körökön kívül esik, azt a hírlapalomban nem szoktuk politikainak tekinteni társadalmi jellegű. Ennélfogva a főispán, alispán, polgármester s a törvényhatósági és községi testületek hivatalos eljárásának megbírálása nem politikai, hanem társadalmi jelleggel bír, mindaddig, míg azok az önkormányzati körben járnak el. A törvényhatóságoknak általános politikai kérdésekre vonatkozó határozatairól azonban ítéletet mondani már politikai. Ezen felfogást szentesíti az országszerte dívó szokás, valamint azon tekintet, hogy a törvényhatósági önkormányzat más mozzanatok által befolyásoltatik, mint a politikai pártok eljárása által. Sőt e kérdéseket már azért is társadalmiaknak kell felfognunk, hogy a vidéki sajtó fennállásának s a törvényhatósági eljárás ájregbírálásának lehetőségét ki ne zárjuk. Társadalmi továbbá minden törekvés, mely társadalmi uton elérhető, s oly eredményekre irányul, melyeknek megvalósítására az államhatalom közbejötte nem okvetlenül szükséges Egyáltalában társadalminak tekintendő mind az a mi a fentebb említett tekintetek alá nem esvén, poltikainak nem tekinthető. Miután a határvonal a politikai és társadalmi hírlapcikkek közt törvényesen nincs megszabva, a gyakorlat szerint igyekeztem ezen kérdésre nézve felvilágosítást adni, mely a vidéki sajtóra nézve érdekes lehet. Pulszky ferenc: Krbgmegye Gospics székhelyivel és Zengg Karlopago városokkal. 2. Modrus-Fiume megye Ogulin székhelylyel és Buccari várossal. 3. Zágráb megye Zágráb székhelylyel és Zágráb, Sziszek, Károly város, Petrinja és Kostajnica városokkal. 4. Varasd megye Varasd székhelylyel, Varasd és Kaproncza városokkal. 6. Belovármegye Belovár székhelylyel és Belovár, Kőrös városokkal és Ivanics erőddel. 6. Pozsegamegye Pozsega székhelylyel. 7. Verőce megye Eszék székhelylyel, Eszék és Bród városokkal. 8. Szerém megye, Tüskővár székhelylyel és Mitrovica, Zimony, Karlóca, Pétervárad városokkal és Roma rendezett tanácsa mezővárossal. A megyék jogaikat gyülekezetekben gyakorolják, amelyek tagjait felerészben a legtöbb adót fizető választópolgárok, felerészben pedig a választott képviselők képezik. (5. § ) A megyei képviselők száma a megye lakosságához aránylik, mégpedig minden 2000 lakosra jut a kongregáció egy tagja. (57. §.)____________________ _ A horvátországi közigazgatási reform Az Agr. Zeitung ismerteti a horvát közigazgatási reformról szóló törvényjavaslatokat. Ezek egyike a megyékről, másika a közigazgatási bizottságok föltárásáról szól. A megyékről szóló törvényjavaslat érelmében horvát Szlavácország nyolc megyére foroítatni, amelyek a következők: 1. Lika PESTI HÍRLAP 1895 november 1. Halottak napja. Karcolat) Alig hiszem, hogy léteznek nagyobb zsarnok a bevett szokásnál. Már csak azért sem, mivel a szokás halhatatlan. Akármilyen hatalmas is a többi, embereket lenyűgöző tyrannus, egyszer csak beadja a kulcsot, mikor eljön érte a halál. De a szokás mindent túlél — még Tisza Kálmán miniszterelnökségét is. Ilyen bevett szokás az, mely a szegény hírlapíróra ráparancsolja, hogy halottak napjára „alkalmi“ tárcát írjon, akár van hozzá bús kedve, akár nincs. A publikum november elsején a reggeli kávé mellett a „szent strick“ mellett, melylyel a pék kedveskedik, megköveteli a maga halottas tárcáját. Sőt megköveteli azt is, hogy a hírlapírónak ne legyen halottja, akit ilyenkor elsirasson, ahelyett, hogy tárcát ima. A publikumnak halottas tárca és puha stricli nélkül nem szük a reggeli , ha megszorítanák, még talán inkább a szent striclit engedné el. A harmadik dolog, amit e napon el nem engedne a világ minden kincséért, a színházi játákrendbe vág. Ötven év előtt egy tengeri nyúl szaporaságú német drámaíró, bizonyos Rauppach Ernő írt egy silány rémdrámát, melynek címe „A molnár és gyermeke“. S ez a minden ízlésből kivetkőzött, csupán hysterikus kedélyekre számított irodalmi szörnyűség elérte azt, amit Sharkaspere, Moliére, Goethe és Calderon legjobb színművei nem érhettek el. Előadják évenként, isten tudja hányszor. Nálunk a népszínház s a városligeti német aréna spekulálnak a közönség rossz ízlésére. Bécsben — miután a német nép szentimentalizmlussal születik a világra — még magasabb mérveket öltött az ízlés ezen elvadulása. Mikor még a Stadtthea-i tér és a Ring-theater nem lettek a lángok áldoza tává, tehát nem egészen hat év előtt, nem kevesebb mint hét (7) színházban adták a Rsuppaehiádét november elsején és másodikén, naponta kétszer. Tehát két nap alatt összesen huszonnyolcszor. Az első színház, mely magát ez öröklött baj alól emancipálta, a Karltheater volt. De ez is adózott annyiban a közfelfogásnak, hogy egy paródiát adott elő, melynek címe „A gyermekes molnár“ (Der kindische Müller) volt. A darab leghatásosabb jelenete az volt, mikor a nyílt színen a Burgtheater negyedik emeletbeli publikumát mutatták be. Öreg anyókák, akik a legszörnyűbb jelenetek alatt strimfit kötöttek a közben letörölték a pergő könnyeket. Fikeres kocsisok, akik versenyt zokogtak az anyókákkal s halálra rémült gyermekek, akik a színpadon végigsétáló kísérteteket fogvacogva nézték. A földszinten egy színész ült, akihez a Peleskei nótárius módjára leszólt egyik kollegája: „Tudod , miért ülök én itt a kakasütön ?“ — „Miért ? Hiszen rendesen földszinten szoktál elhelyezkedni ?“ — „Csak azért, mert könnyebb fölülről lefelé sírni, mint alulról fölfelé !*‘ De a Karltheater is visszatért már a régi szokáshoz. Újra adja a rémdrámát, valamint a többi színház is, melyeknek igazgatói a publikum rossz ízlésére spekulálnak. Mert a szokás nagy úr! Isten mentse meg a mi magyar népünket a kísértetektől, a molnártól és gyermekétől. * Különben ez a nap, — akármit is adnak a színpadon s akármily izetlen tárcákkal és versekekkel vannak is tele a lapok, — mégis csak a legszomorubb nap az egész esztendőben. A kegyelet, a gyász, a visszaemlékezés, a könny és ima napja. Meg a virágoké, melyekkel ma nem a szépségnek és hatalomnak adózunk, hanem az elmúlásnak. Tisztább szándékkal csakugyan nem szórjuk soha virágainkat, mint a halottak estéjén. Mert valljuk be, hogy ez a nap tisztítólag is hat a szívre és értelemre. Az igaz, hogy annak, aki „elmúlt“, nincs többé szüksége a mi fájó érzelmeinkre. De van minekünk magunknak. Hány megbánt igazságtalanság, súlyos tévedés, vagy bűn engesztelődik ki ezen a napon azok szívében, akik a fénynyel és virággal elborított temetőben könnyeznek övéik fölött. S ha másért nem, az emberiség bűnhödése miatt is szükséges e szomorú ünnep, melyet a keresztény vallás is úgy megszentelt, mint például a miveletlen indusok religiója. A halál ünnepe egyetemes az egész világon s a bánhodás és kiengesztelődés eszméje minden morálnak alkatrészét képezi. És szüksége van arra minden emberi szívnek, hogy évenkint legalább egyszer mélyéig áthassa az a legnagyobb és legbizonyosabb, de egyszersmind legengesztelékenyebb igazság, melyet halálnak nevez az emberi szó. (c.g.) FŐVÁROSI ÜGYEK — A fővárosi kiállítási bizottság ma Gerlóczy Károly alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen elnök örömmel jelentette, hogy az országos kiállítás alkalmával a főváros úgy is mint kiállító, úgy is mint a közönség sokféle érdekein őrködni hivatott hatóság, fényes sikert ért el. Mint kiállító, egynek kivételével, minden csoportban díszoklevéllel tüntettetett ki s mint a kiállítási lakásiroda életbeléptetője s az olcsó lakások megteremtője, elérte azt, hogy lakás dolgában zsarolásoknak a közönség nem volt kitéve s kiki kaphatott pénzviszonyainak megfelelő szállást mindenkor. (Éijelzés.) Ezután fölemlítő elnök, hogy a kiállítás utolsó óráiban égető szükség immár foglalkozni a kiállítási épületek sorsával s a városliget jövendő berendezése tekintetében hozni határozatokat ; a pavilonokkal elsősorban kell végezni, kiválogatni a végképpenmaradhatókat, mert a parkolás tervét csak ezután lehet elkészíteni. Különösen kell foglalkozni a fővárosi pavillonnal, mert az építő vállalkozóval erre nézve oly szerződés áll fönn, hogy ha a város azt a pavilont meg nem tartja, 5000 frtért köteles visszavenni. Bemutatja még azon kérvényeket, amelyek egyik-másik magánpavilonra nézve beadattak, így Dreher Antal a korcsmát meghagyni, Müller Gusztáv a hattyúszigeti pavillont meghagyni (bérfizetéssel) kéri, Dettl a magáét megvételre ajánlja föl, Drobnits szintén bár a fenhagyást is elfogadja, Zala György aki a rimamurányi pavillont műteremnek megvette, ott azt ugyanott fennhagyni óhajtaná, Schwarzkopf Samu a bosnyák kávéházból kecskesavó „gyógycsarnokot“ (!) szeretne csinálni. Kreinz János a kávéháza fennállását hat évre prolongál látná, az athlétikai klub és Strausz A. vételi ajánlatot tettek a fővárosi pavillonra, végre az iparcsarnok jövő felhasználása tekintetében két memorandum adatott be. A vitát, mely a teendők felől megeredt, Steiger Gyula nyitotta meg azzal az indítványnyal, hogy miután minden dolgok megvitatása s elintézése többféle szakközeg hozzászólását igényli, s nem volna jó a közigazgatási apparátus hosszú pórázára bocsájtani a javaslatokat, indítványozta, hogy a kérdések itt ne tárgyaltassanak, hanem küldessék ki egy vegyes bizottság, mely az illetékes bizottságok küldötteiből alakulva, a tanácsnak mutassa be jelentését. Az indítványhoz majd minden tag szólt s mindenki hozzájárult; a tett nyilatkozatok mutatják, hogy a városligetben a status quo ante többé helyre nem állhat s okvetlen fenmarsd az iparcsarnok, a műcsarnok és a király-pavilion. Schnierer hangsúlyozá az iparcsarnok előtti zárt térség fenhagyását is, ami némely környező épületek nélkül nem megy. És végre is, mind e kérdések a vegyes bizottságba tartoznak, amely így alakuland meg: a kiállítási bizottságból 3 tag, a városligetiből 2, a pénzügyi és középítési bizottságokból, orsz. kiáll. bizottságból, közmunkatanácsból 3 — 3 tag, mérnöki hivatal és főorvos. A bizottság a maga részéről Busbach Péter, Steiger Gyula és Bobula János tagokat küldötte ki. — Lejárt pályázat. A fővárosi tűzoltóságnál megüresedett tűzfelügyelői állásra, mely 1200 frt fizetéssel, 350 írt lakáspénzzel és 200 írt ruha illetménynyel van javadalmazva, ma járt le a pályázat. A tanács iglatd hivatalához délig 3 folyamodvány érkezett: az egyiket Gisko János volt szegedi tűzoltóparancsnok, a másikat Sir Lajos egri kereskedő, a harmadikat Pellis Antalné