Pesti Hírlap, 1885. december (7. évfolyam, 330-359. szám)

1885-12-06 / 335. szám

­ az eredeti magyar tulajdonneveket és helyneveket pontosan megtartja. Ehez a könyvhöz azonban nem szólhatunk, mert az igazat megvallva, dánusul nem tudunk. Maga Mikszáth is ide-oda forgatja a messziről érkezett könyvet s jóízűen mosolyogva nézegeti a sok kacska­­ringós dán betűt._______________________ 1885. december 6. PESTI HÍRLAP nyosan megbocsát­ható önzés) azt is kívánjuk, hogy meg is értsék, úgy értsék meg, mint azt mi ért­jük s megtanulják belőle a mi életünk szere­tetremél­­tóságait. Most ismét két idegen Mikszáth-forditás fekszik elő­ttünk. Az egyik németül, a másik meg épen ciánu­­sul van. * A német fordítás „Zwischen einst und jetzt“ cím alatt Singer és Wolfner kiadásában, Lipcsében és Budapesten jelent meg. A csinos kiállí­tású könyvben Mikszáth­nak olvasóink előtt jó rész­ben ismeretes, következő apróbb beszélyei vannak összegyűjtve: A gentry-fészek. Frivol akta. A paraszt meg a kasza. A fekete asszony. A pribolyi országút. A rossz materia. Intra dominium. Lapaj, a hires du­dás. — Ezenkívül a fordító ügyes keze Mikszáth többi művei közül néhány eredeti vonást válogatott ki s azt egy külön fejezet alá foglalta. Pótlékul csa­tolja a „generális“ címü vázlatot Tisza Kálmán mi­niszterelnökről s végül egy rövid életrajzi vázlatot ad magáról az íróról. A gyűjteményt derék munkatársunk, Tábori Róbert fordította, a­ki sokkal közelebb áll hozzánk, hogysem dicsérnünk szabadna; viszont sokkal köz­vetlenebbül ismeri az író gondolkozásmódját s egyben művei szellemét, hogysem fordításához elegendő lenne a banális „Sikerült“ jelző. A német közönség bizony­nyal kedvesen veszi a szép könyvet, mely a követ­kező két előszóval van bevezetve: A szerző a fordítóhoz: Tisztelt barátom! Ön arra szólít föl, hogy előszót írjak e könyv­höz, melyet ön gondos kézzel útra bocsát. Engedje el kérem az előszót, mert igazán nem tudnék mit mondani, a­ki idegen vagyok ott, a­hova ez a könyv megy. Mentegetődzem alkalmatlankodásomért? De hi­szen ennek ön az oka. Kérkedjem útiruhámmal ? De hiszen azt ön szabta. Büszkélkedjem a német népek közé való uta­zásommal? Valóban erre okom lehetne, ha nem érez­­ném, hogy én bizony csak harmadik osztályú utas vagyok. Azért hát hagyjon engem a szögletben. Tudom én, mi az illedelem. Szépen beburkolózom az otthoni bundámba s nem igen nyújtogatom a fejemet (mert még bele találnám ütni valahova) hanem csendesen meghúzódva, várom a­­ füttyöt, igaz hive Miksz­áth Ká­lmá­n. .. fordító a közönséghez. Az én tisztelt utitársam kényelembe helyezi magát. Elfoglalja a kupé sarkát, meleg bundájába burkolódzik s a felelősséget rám hárítja mindama bal­esetért, mely Németországba való közös utazásun­kon érhet. Értem az én helyzetemnek veszélyes voltát, de nem habozok egy pillanatra sem a teljes felelőssé­get magamra vállalni. Emellett még megjegyzem a következőket. Ha a fogadtatás, melyre megérkezésünk­kor találunk, barátságos lesz, a dicsőség egyedül uti­­társamat illeti; ellenkező esetben csak én, a fordító, leszek a hibás. A „fényes uliruha“, mit utitársam emleget, ko­rántsem oly szép, mint az az öltöny, melyet otthon visel. Lehetetlen is kívánni a fordítótól, hogy az ere­detinek szépségeit mind visszaadja. S a­mi az idegen országba való utazást illeti, Mikszáth Kálmán neve nem is oly idegen már Ausztriában és Németország­ban. Sok német lap és folyóirat közölte már szelle­mes csevegéseit és bájos elbeszéléseit. Ebben csak az angol, francia, olasz, dán, svéd és szláv szemlék pél­dáját követik, melyekben útitársamnak jó neve van. Végre még megjegyzem, hogy az a bátorság, melylyel magamra vállalom a felelősséget minden baj­ért, mely a közös utazás alkalmából érhet minket, erős alapon nyugszik, ati málhánkat egy jó hírnév­nek örvendő biztosító társulatnál nagy összeg erejéig biztosítottam. E társulat neve: „A német közönség jó ízlése.“ Tábori Hóhért.* A d­á­n kötet „Noveletter fra Unga­r­n“ cím alatt Schumacher Sándor fordító kezéből került ki, aki a dán szépirodalmi lapokban már előbb hozott Mikszáth-féle fordított beszélyeket és rajzokat. A dán kötet több elbeszélést tartalmaz : (Aranykis­asszony Egy házasság históriája. Bede Anna tarto­zása, Két major regénye stb.) A könyv Kopenhágá­­ban Harupax előkelő cég kiadásában jelent, meg s Mikszáth rövid életrajzával is el van látva. A fordító maga igazi dán ember, aki a meg­előző német fordítások segítségével ültette át a ked­­v­es rajzokat dán nyelvre. Különös érdeme neki, hogy NAPI HÍREK­ — (Személyi hírek.) Faur János kúriai biró, a közszolgálat különböző terén szerzett érdemeinek legfelsőbb elismerése mellett, nyudijaztatott. — Dr. Antal Géza egyetemi m. tanár, ki hagymázban, súlyos betegen feküdt, a válságot szerencsésen átélte s fölgyógyulása most már csak idő kérdése. — Jan­ko­v­i­c­h Miklós kormánybiztos tegnap este Temes­várra utazott.­­ (A ki­­t. akadémia) II. osztálya december 7-én (hétfőn) d. u. 5 órakor ülést tart, melynek tár­gyai a következők: 1. Hajnik Imre 1. tag: Okmány­­bizonyitás a középkori magyar perjogban; 2. Zsilin­szky Mihály 1. tag: A tokaji tanácskozmány 1646-ik évben. — (Dr. Margó Tivadar) egyetemi tanárságá­nak 25­ éves jubileuma i. é. dec. hó 7-én d. e. 11 óra tájban fog a közp. egyetem dísztermében megünne­peltetni. — (Megint azok az érmek !) A munkások buz­dítása végett az orsz. iparegyesület d­i­s­z-é­r­e­m pályá­zatot nyit dec. 31-éig. Az éremnek, akár egy uralkodó rendjelnek, négy fokozata , és másik oldala is van. A fokozatok a következők: I. Diszérem valamely hazai iparágat előbbre vitt iparosok számára. II. Kiváló kéz­művesek számára. III. Versenyképes ipartelepet alapí­tott iparosok számára. IV. Iparukat művészeti irány­ban fejlesztett iparosok számára. Ezek volnának az osztályok. — Az érem másik oldala pedig az, hogy az örökös éremosztogatás által a rendjel-ragályt meg­örökítjük iparosaink közt. Annyi mindenféle ezüst, chinaezüst, aluminium, bronc, sárgaréz és pléh kitün­tetés van már szétosztogatva az országban, hogy ebből a fajtából már csakugyan elég lenne. Iparosaink fejét úgyis egészen elszédítették az ilyen csecsebecsék. Ha testületeink munkát és kenyeret tudnak adni az iparosoknak, az sokkal többet fog érni, mintha tett­erejük és jólétük emelése helyett pusztán hiúságukat sarkantyúzzák. Az érmek és rendjelek maradjanak meg csak azok számára, akik voltaképen semmit sem tettek, csak — lépéseket.­­ (Mária Valéria védence.) Mária Valéria főhercegnő tudvalevőleg pártfogásába vette Kubasch Bertát, azon árvát, kinek szülei a Ring-színház leégé­sekor a lángok áldozatai lettek. A kis Berta azóta testileg és lelkileg szépen fejlődik magasrangú gyám­jának felügyelete alatt s Mária Valéria legutóbbi bé­csi tartózkodása alkalmával azt az óhaját fejezte ki a hackingi kolostorban, hogy védence a jövő évben meg­­bérmáltassék. A főhercegnő egy fehér kendőt hímez, melyet a bérmálandó a szertartás alatt fog viselni. Auersperg hercegnő pedig szívesen vállalkozott a gyermeket a bérmálásra kellő módon előkészíteni. A bérmálás vagy a hofburgbeli plébánia­templomban, vagy az érseki kápolnában fog megtörténni.­­ (A harmadik egyetem •— Pozsonyban!) Ha az ember túlságosan lejális, könnyen jut oly ko­mikus helyzetbe, mint csütörtökön néhány pozsonyi közintézet, melyeken egész délelőtt büszkén lobogtak a nemzeti szinü zászlók. Hogy miért, azt sem a zász­lók, sem a nagyközönség nem tudta kitalálni. Nagy csoportok alakultak az utcákon s az emberek arcvo­násai mind­­ kérdőjelekké alakultak át. A találgatá­soknak vége-hossza nem volt. Az volt a legnépszerűbb ember, ki a legelfogadhatóbb okot tudta kitalálni. De csak addig, míg valaki újabb okkal nem áll elő. Végre akadt egy ember, a­ki olyat mondott, a­mi minden­kinek tetszett. „Tudom én, mit jelentenek azok a zász­lók!“ —– szólt nagy komolyan. „Halljuk hát!“ — „Az a távirat érkezett Treforbtól, hogy meg­kaptuk az­­ egyetemet.“ — „Éljen, éljen!“ hangzott fel végig az utcán, s még azok is éljeneztek, a­kik nem tudták, hogy mit éljeneznek. A mind na­gyobb hullámokat verni kezdő öröm azonban nem sokáig tartott. Délután egymásután bevonták a lobo­gókat, mert kitűnt, hogy kitűzésük oka, egy kis téve­dés. Az egyik közintézetben ugyanis valaki a naptárba nézve, szemében ötlött a „Ferenc“ név s azt tévén, hogy a király névnapja van, sietett a zászlót kitüzetni. A többi közintézetek aztán ártatlan jóhiszeműséggel követték a példát. — (Jótékony célra 100,000 frtot) szavazod meg legutóbb a bécsi kereskedők társu­lata. Még pedig 1­­60 db. ezüst járadékot 100 dí­jával egy nyugdíjintézet alapítására, mely az egyleti tagok özvegyeit, vagy gyermekeit segélyezné. Ha pe­dig ez intézet 5 év alatt létre nem jönne, az alapít­vány az Erzsébet királynéról nevezett özvegy-alapít­­ványhoz csatoltassék. 2­ 10 db. ezüstjáradékot 1000 írtjával állomás nélküli, szegény kereskedősegédek részére alapítandó segély­intézetre, mely ha 5 év alatt létre nem jön, az egész összeget a „kereskedő-egylet betegápoló intézetének“ felsegélyezésére fogják fordí­tani. 3. Az egylet 10,000 frt névértékű ezüstjáradékot az „Erzsébet-özvegyalapítvány“-hoz csatol. A kereske­dő-egylet betegápoló intézetebeli gyógyulófélben levők számára 10,000 frtot. 5. A tanári özvegyek és árvák alapítványi tőkéjét az egylet 10,000 forinttal gyara­pította.­­ (A leolvadt százezer rubel.) A szent­pétervári szláv jótékony egyesületről nem rég azt hí­­resztelték, hogy százezer rubelt küld a szerb sebe­sültek részére. Ez annál inkább feltűnő volt, mert a nevezett egyesület összes vagyona a múlt év végén alig haladta meg a kétszázezer rubelt, s az egyesü­letben támadt belviszályok miatt azóta nem igen sza­porodott meg annyira, hogy százezer rubelt ajándé­kozhatna, bár oly kedves testvéreknek, mint a szer­­bek. A legújabban érkezett orosz lapokból kitűnik, hogy nem is rubelekről van szó, hanem csak fran­kokról s ezekből sem százezerét, hanem csak tízeze­rét ajánlott föl a tiszteletreméltó egyesület, nem is csupán a szerbeknek, hanem felerészben nekik, fele­részben pedig a bulgároknak. A százezer rubel tehát leolvadt tehát ötezer frankra, ami egy kis különbség. Az eszélyes egyesület azonban ezt a leolvadt sum­­mácskát sem akarja puszta jótékonyságból elpotyázni, hanem szétosztásával a szerbeknél Risticset, a bul­­gároknál a Kievben lakó Mihály exmetropolitát bízta meg, akiknek gondjuk lesz rá, hogy az adomány po­litikai jellege ne mellőztessék.­­ (Gyilkos após.) Tunes Péter szász-nádasi szász paraszt rég idő óta rossz­­viszonyban élt nejé­vel s apósával, a 60 éves Czincz Györgygyel, mert ezeket azzal gyanúsította, hogy meglopták. Emiatt folytonosan veszekedtek és nagyon gyakran vereked­tek is. A lopással gyanúsítottak végre elhatározták, hogy Tuncsot elteszik láb alól. Az alkalom erre f. hó 2-ikán éjjel jött meg. Tuncsné a fonóban lévén, az apósával egyedül otthon levő férje elaludt. Midőn az asszony haza érkezett, az öreg egy élesre fent fejszével Tuncsot agyonvágta. Azután felöltöztették, s kocsin kivitték a segesvári útvonalon levő rétre. Ott lefektették, az ostort s kiürített pénztárcát — hogy rablógyilkosságot gyanítsanak — melléje dobták s a szekeret és lovakat is ott hagyták. Virradatkor De­meter Mihály utkaparó akadt rá s rögtön jelentést tett a csendőrségnél. Tóth Imre csendőrörsvezető a helyszínen megjelenvén, a vizsgálatot oly ügyesen ve­zette, hogy a gyilkosokat alig egy órai kihallgatás után vallomásra birja. Most az erzsébetvárosi kir. törvényszék börtönében vannak. — (Rayke, a bulgár királynő) abból az al­kalomból, hogy Nedelja Stojanoff k. a. Gavril basa elfogatásánál szerepelt, említve volt, hogy a nők szereplése a bulgár politikában nem tartozik a ritka­ságok közé. Így történt 1876-ban, a bolgár fölkelés kitörésekor, hogy egy Avrotolonból való fiatal leány nemcsak mint újkori amazon szerepeit, hanem egye­nesen „királynőivé választatott. Rayke, egy pópa le­ánya volt, Trnovában nevelkedett, később pedig Av­­rotolonban, anyja házánál kis leányiskolát vezetett. Mint ügyes himzőnő, kevéssel a fölkelés kitörése előtt bizonyos Georgi Benkovszky által fölszóllíttatott, hogy készítsen vörös selyemből nemzeti lobogót, amelyen egy fehér oroszlán összezúzza a félholdat. Mikor a föl­kelés pillanatában a zászlót átnyújtotta az inzurgen­­sek vezérének, ez ráparancsolt, hogy szálljon lóhátra és vigye a csapat elött a zászlót. A lelkesült fölkelők erre kikiáltották Bulgária királynőjének. Később egy basi-bozuk csapat hatalmába esett, amely elég rosszul bánt vele. Lassú tűzön pirí­totta a szegény leány lá­bait. Innen kiszabadulva Filippopolba jutott, a­hol in­ternálták. A törökök elég jól bántak vele s a „bulgár királynő“ később egy filippopoli szatócs neje lett.­­ (Kérelem az árvák karácsonyfája ér­dekében.) A karácsonyi ünnepek közeledtével a Jó­zsef­fi- és az „Erzsébet“ leányárvaházi bizottmányok azon bizalomteljes kéréssel fordulnak a nagyérdemű 5

Next