Pesti Hírlap, 1885. december (7. évfolyam, 330-359. szám)

1885-12-06 / 335. szám

Budapest, 1885._____________________________ Vil. évf. 335. (2493) szám.__________________________Vasárnap, december 6. Tinik­otogi árak­- Szerkesztési iroda: Egész évre. .. 14 ne­kr. SA fi IS Budapesten, nádor-utca 7. sz., L emelet, Kiadóhivatal: --------- a kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest, nádor-utca 7- SZ., földszint,­­p. AT TmTT/ l T ht l tiTT a TV Francziaország részére pedig hová az elő­fizetések és a lap P| j I I 1 I r\ A I N A r A r vfcT : ) egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó felszó A JjX X UViVf f ’ xVX X J—i xV X ■ t­­aV / Párisban, 40, Rue Notredame tanulások intézendő­k. V-*ptA­­­P­ des Victoires. A vármegyék. A közigazgatási reformról és a főispáni hi­vatal hatásköréről szóló törvényjavaslatok végké­pen megszüntetik a megye azon autonómiáját, melyre 1848 elő­tt oly büszkék voltunk s abban a szabadság és nemzetiség védbástyáját láttuk. A megyék autonómiája azon időkből ered, midőn a központi hatalom Bécsben az ország ha­tárain kivül székelt s a rossz közlekedési eszkö­zök mellett sokkal távolabb volt, semhogy a közigazgatást ellenőrizhesse ; oly időkből, midőn a törökök szomszédsága folyton fenyegette a köz­­biztonságot s gyakran szükségessé tette a véde­lemre való rögtöni készülődést. Az erdélyi fejedelmek magyar hadjáratai szintén lazították az összeköttetést a központ és a megyék közt s az országgyűlés gyakori elma­radása arra indította a megyéket, hogy a törvé­nyeket megyei határozatokkal pótolják s egészít­sék ki. Így fejlődött ki a megyei autonómia Ma­gyarországban, holott Erdélyben, ahol a fejede­lem mindig jelen volt s az országgyűlések ren­desebben működtek, a megye sohasem nyert oly nagy jelentékenységet, mint Magyarországon. A megyék fénykora azonban nem oly régi s leginkább 1823-tól 1848-ig terjed. A század kezdetén s különösen mióta az országgyűlések szüneteltek, a megyei életben is általános lan­­kadtság uralkodott. A tisztújítások nem tartottak meg a törvényes három évi időszakok szerint s a nemesség nem gondolt sokat a politikával. Midőn azonban 1823-ban az adó, mely egyéb­iránt csak a nemnemest terhelte, az országgyű­lésen kivül királyi rendelet által váltópénzből pengőre emeltetett s ujonc-állitás a megyéktől követeltetett, ezek egyhangúan felírtak a törvény­telen parancs ellen, panaszkodtak az alkotmány megsértése miatt, s megtagadták a parancs vég­rehajtását. Királyi biztosok küldettek ekkor a megyékbe, melyeknek nagy többsége megadta magát, néhány megyegyűlés azonban megmaradt tiltakozása mellett s csak a karhatalomnak en­gedett, ami az egész országban nagy izgatottsá­got szült. Az általános ingerültség lecsillapítására hi­vatott össze az 1825—27-iki országgyűlés, azóta a törvényhozás rendesen működött s a megyékben a politikai élet újra felébredett, mert az ország­gyűlési követet a megye utasítása kötötte s az utasítások és pótutasítások készítésénél minden politikai kérdés a megyegyűlés elébe került s megvittatatott, sőt 1843 után, midőn a törvényho­zás nem volt képes a szükséges reformokat ke­resztül vinni, a megyei gyűlések autonomikus ha­talmuknál fogva megyei statútumok által pótolták a törvények hiányait. Az 1848-as események gyökeresen megvál­toztatták ezen állapotot. A parlamentarizmus nem fér össze a megyék statutárius rendelkezési jo­gával. Az utasítások eltörlése levette az országos politikát a megyegyűlések napirendjéről, azon kö­rülmény pedig, hogy nem többé megye, ha­nem a választó­kerületek küldik képviselőiket az országgyűlésre, megszüntette a közvetlen kapcso­latot a megye és országgyűlés közt. A német időkben minden politika szünetelt. A megyegyűlések reaktiválása a provizórium alatt sikertelen maradt, a kiegyezés után tehát szükséges volt közigazgatási szempontból is a megyék reorganizálása s a politikai jogegyenlőség elve szerint a képviseleti rendszernek a megyék­nél való behozatala. A virilisták intézménye ho­zatott ekkor be s miután az adóbeszedés köz­vetlenül az államhivatalnokok által történik s a megyének ehhez semmi köze többé, sőt a megye választott tisztviselőinek fizetésére s a megyei szükségekre is a központból utalványoztatik az átalány: a megyék önmegadóztatási joga is a korlátok közé szoríttatott. A forradalom előtt a megyék csaknem ál­lamok voltak az államban s hasonlítottak az északamerikai státusokhoz. Midőn tehát a kor­mány a megyékben lakó s minden megyegyűlé­­sen elnöklő adminisztrátorok által akarta gyako­rolni ellenőrzési jogát, általános volt az indigná­­ció az egész országban, hogy a megyei autonó­mia ily módon korlátoltatik és befolyásoltatik. Most a főispánság megszűnt mint méltóság és kizárólag hivatallá vált. A megye­gyűlések szá­mára senki sem kívánja többé a politikai atri­­buciókat, melyek kizárólag az országgyűlést ille­tik ; a megye tehát nézeteit és kívánságait csak kérvény alakban juttathatja az országgyűlés elé, feladata kizárólag a közigazgatás ellenőrzése és az időnkénti tisztválasztás révén. ■ A főispán hatalma már most túlnyomó , a jelenlegi törvényjavaslatok által azonban még inkább kiterjesztetik. Ily körülmények közt a megyei hivatalnokok választása tarthatatlanná válik s a meggyőződés mindinkább terjed, hogy a megyei közigazgatás a rend érdekében államo­­sittassék. Pulszky Ferenc, Tisza Kálmán miniszterelnök, ki Bécsből ma este ismét a fővárosba érkezett, a király ő felsége által ma délelőtt hosszabb kihallga­táson fogadtatott s a nap folyamában ismé­telve konferált gr. Kálnoky közös külügyminisz­terrel ; ezenkívül gr. Taaffe miniszterelnökkel is volt ma miniszterelnökünknek rövid konferen­ciája. Tisza miniszterelnök Bécsben a külügyi A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA­­ Európa és a magyar tudomány. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Kezdenek ismerni bennünket európaszerte. Emlegetnek is már itt-ott nagyban. Elragadtatás­sal szólnak az alföldi térségen száguldó vad pa­ripák és csikósaik mellett menyecskéink perzselő szem­tüzéről. Jelentőségteljes fohászszal fűszerez­­getik visszaemlékezéseiket a magyar konyhára, magyar pincére, magyar lakomákra teutonok, kelták, latinok egyaránt. Sőt már félteni kezdik némely kulturnem­­zetek fővárosaik rangját Budapest emelkedésétől és sápadozva kénytelenek kritikusaik az elfogu­latlanság pillanatában bevallani, hogy Vörös­marty, Petőfi, Arany, Jókai költészeté­ért, Kossuth Lajos szónoklatáért, Munk­á­­c­s­y, Zichy Mihály, Benczúr festői reme­keiért, Liszt, Erkel Ferenc zenéjéért odaad­nák az ő legnagyobb élő költőik, festőik, zene­szerzőik minden dicsőségét. Nem is említve az ő szónokaikat, a­kikről ők maguk is jól tudják, hogy Kossuth Lajos világraszóló nagy szónoki alakja mellett teljesség­gel eltörpülnek, sem Tisza Kálmánnal a pole­mikus, sem Szilágyi Dezsővel, K­e­r­k­á­p­ol­l­y­v­a­l a dialektikai, sem G­h­y­c­z­y Kálmánnal, P­a­u­k­e­r Tivadarral, H­ó­d­o­s­s­y Imrével az elemző, sem Horváth Boldizsárral, b. Seny­­n­y­e­y Pállal, gr. A­p­p­o­n­y­i Alberttel és I­r­á­­n­y­i Dániellel a pathetikus szónoklat terén tá­volról sem versenyezhetnek. Mindezt beismerik azok, a­kik Nyugat- és Középst-Európából, magasabb, korszerű ismeret­körrel fölszerelve 1867 óta hazánk fővárosába ellátogattak, itt a helyszínen nyitott szemmel észleltek, vagy pedig a külföldön tanulmányaik közben a magyar költészet, szónoklat, festészet vagy zene remekeire valamikép rábukkantak. Ez is szép eredmény. Fölér egy egész tö­meg diadalmas hadjárattal. De ne higyük, hogy manap egy nemzet rangját az európai kulturéletben már azon elis­merés megszabhatná, a­mely annak a szépmű­­vészetek és irodalom címén jutott. Igaz, hogy e nélkül nem számítana a ma­gyar nemzet földrészünk szellemvilágában még csak annyit sem, mint a vlam, a fi­n­n vagy a 1 e 11 kultúra népei. Ámde még a költészet, szónoklat, festészet és zene terén kivívott fényes sikereink be tud­tával sem ismerhetik fel a magyar nemzet va­lódi rangját az európai kulturéletben azok, akik a magyar nemzet legújabb haladását a tudomá­nyos irodalom terén tudomásul nem vehetik. Manap a tudományos érték szabja meg egy nemzet helyét a szellemvilágban. Azt minden is­merője beismeri, hogy Petőfi egy óriási láng­szellem , de azért végelemzésben, ott, hol a ma­gyar szellemélet legmagasabb színvonaláról vagyon szó, Petőfi neve hasonlíthatlanul kevesebbet nyom Nyugateurópa szemében, mint azon K­ő­­r­ö­s­i Csom­a Sándoré, a­ki magyar létére első szerkesztett az árva kultúra népei számára tibeti grammatikát vagy mint a Bolyai Far­kasé, a­ki magyar létére évtizedekkel előzte meg a maga mathematikai fölfedezéseivel a párisi Aca­démie des Sciences­ és a londoni „Royal So­ciety“ leghírnevesebb szaktudósait. Ez tény: annyira kérlelhetetlen egy tény, hogy az a nemzet, a­melynek vezénylő értelmi­sége ezt be nem látta még, az ily nemzet ön­maga konstatálja akaratlanul is önmaga felől, Európa kultúrnemzeteinek irodalomtörténelmileg körültekintő kritikusai előtt, hogy szellemi műve­lődése, bármennyire örvendetesen haladott is a múlthoz, saját múltjához képest, a dolog lénye­gére nézve mégis tulajdonkép Nyűgat kultúrnem­­zeteihez viszonyítva, az értelmi munka hierar­chiájának még mindig meglehetősen alantas fokán vesztegel. Ez a rideg való. Ezzel kell leszámolnunk. Megtehetjük. Nincs mit szégyenkednünk a tudo­mány terén sem. Bátran rámutathatunk nemcsak fénytelt Akadémia-palotánkra, de megleckéztethetjük azon külföldi kritikusokat is, a­kik gúnyos mosolylyal tekintenek e palota ragyogó márványaira , mert a­ maguk tájékozatlanságában szentül megvannak a­felől győződve, hogy a fényes akadémia­ palo­­tájú magyar nemzetnek egyátalán nincs még ko­molyan számbavehető tudományos irodalma. Igen, megleckéztethetjük azokat, kik kicsiny­­lőleg tekintettek eddig elé nemzetünknek tudomá­nyos osztályrészére. Megmutathatjuk nekik a magyarság eddigi tudományos vívmányait a tudományos irodalom minden egyes ágában. És kimutathatjuk e vív­mányok egybehasonlító kritikai méltatásából, hogy ha nem is álmodozhatunk az első helyről Eu­rópa szellemvilágában , dacára nemzetünk csekély számerejének és százados élethalálküzdelmeinek, a magyar tudományos irodalom a XIX. század utolsó negyedében oly sokra bírta magát már is

Next