Pesti Hírlap, 1886. április (8. évfolyam, 91-119. szám)

1886-04-01 / 91. szám

—.1.1 ii I... II II. .............. ——————— ------ n ■ Csütörtök, április 1. h­elyfit­al árak- Szerkesztési iroda: naU^r-utca7.sz., 1.em^le^, ■­­ . ^ ' Hirdetések a J /-MOZa kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest, nador-Utca7. SZ., földszint, FIAT T'TTT7" AT AT A TVTT A Tt fTt ) Fran­ziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap Hl JM I I K A I \ A VI I , A H K egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó felszó­ vWA*Ai***J' Al-JiA AAJXAA » Párisban, 40, Rue Notredame tamulások intézendők^ „ des Victoires. Az iparművészeti társulat. .. Kossuth Lajos, midőn az 1813-as ország­gyűlés alatt Landerer által a „Pesti Hirlap“ szerkesztőségéről leszorittatott s politikai téren csak a pestmegyei gyűlésekben­­működhetett, egész figyelmét és tevékenységét az iparra for­­ditotta s ennek emelésében fáradozott. Az ipar azon időben még sokkal inkább el volt hanyagolva mint most. A magyar faj, politizáló földesurak és földmivelő parasztok, nem gondoltak vele és a városi élettel is csak keveset, mely eredetétől fogva idegen volt. A felső-magyarországi és dunamelléki városok ipa­rosai nem értettek magyarul, még az alföldi ma­gyar városokban is a kereskedés nyelve a né­met volt s átalánosan elterjedett az előítélet, hogy a magyar az ipar terén csak vargának, szűrszabónak, gombkötőnek és kovácsnak való. Divatos volt csak a külföldi árut dicsérni; az úri nők szégyeltek belföldi ruhát viselni, azon mágnásaink pedig, akik kivételesen nem töltöt­ték Bécsben az év legnagyobb részét, mégis oda küldték jövedelmeiket, mert onnét hozatták ru­házatukat, bútorukat, kocsijukat, szóval minden­napi eledelükön kívül minden szükségleteiket. Kossuth emelni akarta az iparost, terjesz­teni a belföldi ipart s megmagyarosítani a vá­rosokat. Az ország figyelme a nemzetgazdasági kérdések felé fordult s Perczel Mór kezdemé­nyezte a Védegyletet, melynek minden tagja kö­telezte magát, hogy mást mint honi gyártmányt nem fog viselni. Az eszme gyújtott. A védegylet elterjedt az egész országban, a nők kékfestett karton ruhába öltözködtek, a honi kelmék divatba jöttek és Kossuth szervezte az egész mozgal­mat, mely a gyár­ipart akarta az országban meghonosítani. Ezen mozgalomban nagy részt vett egy fiatal politikus, akinek sokoldalúsága már előbb magára vonta a közönség figyelmét, többet fog­lalkozott közgazdasági kérdésekkel, centralista volt a politikában és midőn kortársai és bará­tai külföldi utazásukban a nyűgat civilizációját tanulmányozták, ő Oroszországba utazott, hogy az ottani viszonyokkal ismerkedjék meg. Ez T­r­e­f­o­r­t Ágoston volt. Negyven év múlt el azóta. A forradalom, a német­ világ, a kiegyezés és a fúzió megvál­toztattak minden viszonyt; elseperték a tábla­­bíró­ kor tradícióit. Trefort maga vallás- és köz­oktatási miniszter lett, de ősz hajakkal is meg­tartotta ifjúkori sokoldalúságát s még most is azt tartja és hirdeti folyvást, hogy Magyaror­szág csak úgy tarthatja magát fenn, ha az ipart kifejleszti; enélkül, mint pusztán földmivelő or­szág, múlhatatlanul tönkre megy. Ámbár az ipar nem tartozik semmiképen a vallás- és közoktatás tárcájához, Trefort mégis megteremtette az iparművészeti társulatot, mely­nek célja a magyar műiparnak barátokat sze­rezni az országban. Szellemi közvetítő akar lenni a műiparos és a közönség közt, nemesí­teni kívánja az ízlést s e tekintetben felhasz­nálni a múzeumainkban felhalmozott műkincse­ket, megismertetni a honi készítményeket s arra birni a vagyonos osztályt, hogy olyat, amit az országban is tudnak előállítani, ne hozassa­nak külföldről. Szóval, a negyvenes évek védegylete fel­éledt újra nemesebb, gyakorlatiabb alakban. A­mi akkor osztrákellenes politikai oppozíció volt, az most a kormány pártolása alatt kezd ter­jedni. Ő felsége és a trónörökös is hozzájárul­tak a társulathoz mint alapító tagok, főpap­jaink s néhány főúr, de ezek közül csak keve­sen, részt vesznek benne. A társulat tőkéje első évben már meghaladja a 30,000 frtot, s orgá­numa, a „Művészi Ipar“ című folyóirat, ismer­teti a magyar művészeti ipar jelenségeit. Külö­nösen érdekes abban az országos kiállítás ipar­művészeti részéről szóló jelentés. A társulat három szakosztályt alakított: a fa- és fémiparra, az agyag-, kő- és üveg­iparra, a papír-, bőr- és szövőiparra nézve. Az első szakosztály észrevette, hogy a bronzból öntött dísztárgyak fogyasztása igen je­lentékeny hazánkban, melyek nagyrészben kül­földről hozatnak be. Az illető művészi iparosok figyelmét tehát a nyilvános és magános gyűjte­ményekben lévő tárgyakra irányozza, melyeket a szakosztály mint sokszorozásra alkalmasakat jelölt ki, eredeti ilynemű művekre pedig pálya­díjakat tűz ki. A második osztály a Vas megyében, Boros­tyánkő környékén található, feltűnő szépségű kigyókő (serpentin) művészi feldolgozását akarja előmozdítani s a bronzzal felszerelt tárgyakat a közönséggel megismertetni. A harmadik osztály tapasztalván, hogy az egyházi ruhákhoz szükséges kelmék kivétel nél­kül a külföldről hozatnak be, tanácskozásának tárgyává tette, miként volna eszközölhető, hogy ezen kelmék itthon készüljenek; érintkezésbe lépett egy szövőgyárral és felajánlta közbenjá­rását oly irányban, hogy azon esetre, ha meg­felelő kelméket elfogadható áron képes lesz elő­állítani, a hazai megrendelések nála eszközöl­tessenek. Továbbá azt is kezdeményezte, hogy a díszesebb könyvkötéshez szükséges rajzok és vésetlemezek itthon készüljenek. Mindez, a­mit a választmány jelentéséből a vasárnap tartott első rendes évi közgyűlés­ből tanulunk, még nem sok, sőt kevésnek tart­juk a 132 alapító és 167 rendes évdijas tagot; látjuk azonban, hogy a társulat egészséges ala- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A gothai almanach. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Távol legyen tőlem heraldikai és genealo­giai tanulmányokkal untatni az olvasót. Mint a fele plebejusnak úgysem sikerült mind e napig kitudnom, mi különbség van egy vízszintesen s egy függélyesen álló „gerenda“ közt. Pedig, ha a heraldikában jártas embereknek hitelt lehet adni, roppant nagy a különbség. Csupán egy történetkét­ akarok elmondani, melyet nem rég hallottam. Hőse S. báró, a­ki harminc év óta lakik a felvidéken. Mikor oda telepedett, sem volt már egészen más gyerek. A nőket kerülte, mert nem érzett magában elég ügyességet velük szemben. S ez okozta, hogy 35 éves korában még nőtlen volt. Pedig minden áron nősülni akart. Utolsó sarja volt a híres S. családnak s nem vette volna sokért lelkére, hogy az ..ő hibája folytán ilyen ősrégi család kihaljon. Csak a módját nem tudta. Egy napon, midőn a reggeli mellett e fö­lött töprengett, s már vagy századikszor tette föl magában, hogy megteszi a döntő lépést, nagy­nénje lépett be hozzá. — Kedves öcsém, — mondá az első üd­vözlet után, — nem is sejted, miért jövök tél­­víz idején. — Valami fontos oka lehet mindenesetre, — válaszolt udvariasan kezet csókolva a báró. — Eltaláltad. Minden csekélységért nem is hagynám oda kedves Bécsemet. Azért jöttem, hogy­ megházasítsalak. A báró megdöbbenve nézett az agg nőre. — Furcsa! én is épen ezen törtem a fejemet. — Annál jobb, legalább könnyebben ért­jük meg egymást. Egyetértesz velem abban, hogy már elérkezett az idő, mikor egy S.-nek meg kell nősülnie. — Tökéletesen egyetértek. — Így aztán nem látok nehézséget, mert én már találtam is neked való menyasszonyt. — Hol talált rá ? — A góthai almanachban . . Cso­dálkozol? Hol is kereshetne egy S. báró magá­hoz való nőt, ha nem e könyvben, mely a leg­nagyobb tudományok összfoglalatja széles e vi­lágon. E könyv, melynek minden egyes sora nagyobb igazságot hirdet a világ összes bölcsé­szeinél, az én egyetlen olvasmányom. Betéve tudom minden sorát s büszke is vagyok e tu­dományomra. Ez a mi garanciánk, tiszta vé­rünk bizonyítéka. Ide nem lehet újdonsült ne­mességet régi etiquette alatt becsempészni; mert ha vannak is, ki van téve, mikor kapták a ne­mességet. E könyv nem téved soha. — De mindezekből még mindig nem ér­tem, mi közöm nekem e percben a gothai al­manachhoz ? — Azonnal meg fogsz érteni. Tegnap reg­gel kaptam meg az idei évfolyamot. Mikor végig betűztem rajta, szemembe ötlött egy név. Olyan ismerősnek tetszett. Csakugyan, a „Schweidnitz- Gerberstein-Emmendorf fiatalabb ága“ 173 év előtt rokonságba lépett velünk . . — Tudom. Dédapánk unokabátyja nőül vett egy családbeli leányt. — Nagyszerű! S én azt hittem, hogy csak én vagyok annyira otthon a genealógiában. Azt akarom, hogy te kövessed a példát, melyet ős­apánk unokabátyja adott. — Van talán a családban férjhez menő leány ? — De van ám. Igaz, hogy csak egy, de ez épen neked való. Itt van a góthai almanach; olvasd el a rá vonatkozó paszust. S. báró engedett a fölszólitásnak. A kö­vetkezőket olvasta: ..Schweidnitz-Gerberstein Emmendorf. Fiatalabb ág. A másik ág e század elején kihalt. Családfő: VII. Ernő; nejétől, született Wolkenkukuksheim Ade­lina, Eufrozina, Amália baronessetől származott leá­­ánya, Jozefa, született 1860. márc. 12. — Tehát jelenleg tizenhét éves. Épen hoz­zád való, mert a mi családunkban senki sem nősült 35 éves kora előtt s akkor is fiatal leányt vett el; akarod, hogy megtegyem helyet­ted a szükséges lépéseket ? — Nem bánom, ha már meg kell lenni. A néni nem habozott sokáig, még az­nap itt. Aztán vissza­ment Bécsbe. Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next