Pesti Hírlap, 1886. április (8. évfolyam, 91-119. szám)
1886-04-01 / 91. szám
—.1.1 ii I... II II. .............. ——————— ------ n ■ Csütörtök, április 1. helyfital árak- Szerkesztési iroda: naU^r-utca7.sz., 1.em^le^, ■ . ^ ' Hirdetések a J /-MOZa kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest, nador-Utca7. SZ., földszint, FIAT T'TTT7" AT AT A TVTT A Tt fTt ) Franziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap Hl JM I I K A I \ A VI I , A H K egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó felszó vWA*Ai***J' Al-JiA AAJXAA » Párisban, 40, Rue Notredame tamulások intézendők^ „ des Victoires. Az iparművészeti társulat. .. Kossuth Lajos, midőn az 1813-as országgyűlés alatt Landerer által a „Pesti Hirlap“ szerkesztőségéről leszorittatott s politikai téren csak a pestmegyei gyűlésekbenműködhetett, egész figyelmét és tevékenységét az iparra forditotta s ennek emelésében fáradozott. Az ipar azon időben még sokkal inkább el volt hanyagolva mint most. A magyar faj, politizáló földesurak és földmivelő parasztok, nem gondoltak vele és a városi élettel is csak keveset, mely eredetétől fogva idegen volt. A felső-magyarországi és dunamelléki városok iparosai nem értettek magyarul, még az alföldi magyar városokban is a kereskedés nyelve a német volt s átalánosan elterjedett az előítélet, hogy a magyar az ipar terén csak vargának, szűrszabónak, gombkötőnek és kovácsnak való. Divatos volt csak a külföldi árut dicsérni; az úri nők szégyeltek belföldi ruhát viselni, azon mágnásaink pedig, akik kivételesen nem töltötték Bécsben az év legnagyobb részét, mégis oda küldték jövedelmeiket, mert onnét hozatták ruházatukat, bútorukat, kocsijukat, szóval mindennapi eledelükön kívül minden szükségleteiket. Kossuth emelni akarta az iparost, terjeszteni a belföldi ipart s megmagyarosítani a városokat. Az ország figyelme a nemzetgazdasági kérdések felé fordult s Perczel Mór kezdeményezte a Védegyletet, melynek minden tagja kötelezte magát, hogy mást mint honi gyártmányt nem fog viselni. Az eszme gyújtott. A védegylet elterjedt az egész országban, a nők kékfestett karton ruhába öltözködtek, a honi kelmék divatba jöttek és Kossuth szervezte az egész mozgalmat, mely a gyáripart akarta az országban meghonosítani. Ezen mozgalomban nagy részt vett egy fiatal politikus, akinek sokoldalúsága már előbb magára vonta a közönség figyelmét, többet foglalkozott közgazdasági kérdésekkel, centralista volt a politikában és midőn kortársai és barátai külföldi utazásukban a nyűgat civilizációját tanulmányozták, ő Oroszországba utazott, hogy az ottani viszonyokkal ismerkedjék meg. Ez Trefort Ágoston volt. Negyven év múlt el azóta. A forradalom, a német világ, a kiegyezés és a fúzió megváltoztattak minden viszonyt; elseperték a táblabíró kor tradícióit. Trefort maga vallás- és közoktatási miniszter lett, de ősz hajakkal is megtartotta ifjúkori sokoldalúságát s még most is azt tartja és hirdeti folyvást, hogy Magyarország csak úgy tarthatja magát fenn, ha az ipart kifejleszti; enélkül, mint pusztán földmivelő ország, múlhatatlanul tönkre megy. Ámbár az ipar nem tartozik semmiképen a vallás- és közoktatás tárcájához, Trefort mégis megteremtette az iparművészeti társulatot, melynek célja a magyar műiparnak barátokat szerezni az országban. Szellemi közvetítő akar lenni a műiparos és a közönség közt, nemesíteni kívánja az ízlést s e tekintetben felhasználni a múzeumainkban felhalmozott műkincseket, megismertetni a honi készítményeket s arra birni a vagyonos osztályt, hogy olyat, amit az országban is tudnak előállítani, ne hozassanak külföldről. Szóval, a negyvenes évek védegylete feléledt újra nemesebb, gyakorlatiabb alakban. Ami akkor osztrákellenes politikai oppozíció volt, az most a kormány pártolása alatt kezd terjedni. Ő felsége és a trónörökös is hozzájárultak a társulathoz mint alapító tagok, főpapjaink s néhány főúr, de ezek közül csak kevesen, részt vesznek benne. A társulat tőkéje első évben már meghaladja a 30,000 frtot, s orgánuma, a „Művészi Ipar“ című folyóirat, ismerteti a magyar művészeti ipar jelenségeit. Különösen érdekes abban az országos kiállítás iparművészeti részéről szóló jelentés. A társulat három szakosztályt alakított: a fa- és fémiparra, az agyag-, kő- és üvegiparra, a papír-, bőr- és szövőiparra nézve. Az első szakosztály észrevette, hogy a bronzból öntött dísztárgyak fogyasztása igen jelentékeny hazánkban, melyek nagyrészben külföldről hozatnak be. Az illető művészi iparosok figyelmét tehát a nyilvános és magános gyűjteményekben lévő tárgyakra irányozza, melyeket a szakosztály mint sokszorozásra alkalmasakat jelölt ki, eredeti ilynemű művekre pedig pályadíjakat tűz ki. A második osztály a Vas megyében, Borostyánkő környékén található, feltűnő szépségű kigyókő (serpentin) művészi feldolgozását akarja előmozdítani s a bronzzal felszerelt tárgyakat a közönséggel megismertetni. A harmadik osztály tapasztalván, hogy az egyházi ruhákhoz szükséges kelmék kivétel nélkül a külföldről hozatnak be, tanácskozásának tárgyává tette, miként volna eszközölhető, hogy ezen kelmék itthon készüljenek; érintkezésbe lépett egy szövőgyárral és felajánlta közbenjárását oly irányban, hogy azon esetre, ha megfelelő kelméket elfogadható áron képes lesz előállítani, a hazai megrendelések nála eszközöltessenek. Továbbá azt is kezdeményezte, hogy a díszesebb könyvkötéshez szükséges rajzok és vésetlemezek itthon készüljenek. Mindez, amit a választmány jelentéséből a vasárnap tartott első rendes évi közgyűlésből tanulunk, még nem sok, sőt kevésnek tartjuk a 132 alapító és 167 rendes évdijas tagot; látjuk azonban, hogy a társulat egészséges ala- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A gothai almanach. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Távol legyen tőlem heraldikai és genealogiai tanulmányokkal untatni az olvasót. Mint a fele plebejusnak úgysem sikerült mind e napig kitudnom, mi különbség van egy vízszintesen s egy függélyesen álló „gerenda“ közt. Pedig, ha a heraldikában jártas embereknek hitelt lehet adni, roppant nagy a különbség. Csupán egy történetkét akarok elmondani, melyet nem rég hallottam. Hőse S. báró, aki harminc év óta lakik a felvidéken. Mikor oda telepedett, sem volt már egészen más gyerek. A nőket kerülte, mert nem érzett magában elég ügyességet velük szemben. S ez okozta, hogy 35 éves korában még nőtlen volt. Pedig minden áron nősülni akart. Utolsó sarja volt a híres S. családnak s nem vette volna sokért lelkére, hogy az ..ő hibája folytán ilyen ősrégi család kihaljon. Csak a módját nem tudta. Egy napon, midőn a reggeli mellett e fölött töprengett, s már vagy századikszor tette föl magában, hogy megteszi a döntő lépést, nagynénje lépett be hozzá. — Kedves öcsém, — mondá az első üdvözlet után, — nem is sejted, miért jövök télvíz idején. — Valami fontos oka lehet mindenesetre, — válaszolt udvariasan kezet csókolva a báró. — Eltaláltad. Minden csekélységért nem is hagynám oda kedves Bécsemet. Azért jöttem, hogy megházasítsalak. A báró megdöbbenve nézett az agg nőre. — Furcsa! én is épen ezen törtem a fejemet. — Annál jobb, legalább könnyebben értjük meg egymást. Egyetértesz velem abban, hogy már elérkezett az idő, mikor egy S.-nek meg kell nősülnie. — Tökéletesen egyetértek. — Így aztán nem látok nehézséget, mert én már találtam is neked való menyasszonyt. — Hol talált rá ? — A góthai almanachban . . Csodálkozol? Hol is kereshetne egy S. báró magához való nőt, ha nem e könyvben, mely a legnagyobb tudományok összfoglalatja széles e világon. E könyv, melynek minden egyes sora nagyobb igazságot hirdet a világ összes bölcsészeinél, az én egyetlen olvasmányom. Betéve tudom minden sorát s büszke is vagyok e tudományomra. Ez a mi garanciánk, tiszta vérünk bizonyítéka. Ide nem lehet újdonsült nemességet régi etiquette alatt becsempészni; mert ha vannak is, ki van téve, mikor kapták a nemességet. E könyv nem téved soha. — De mindezekből még mindig nem értem, mi közöm nekem e percben a gothai almanachhoz ? — Azonnal meg fogsz érteni. Tegnap reggel kaptam meg az idei évfolyamot. Mikor végig betűztem rajta, szemembe ötlött egy név. Olyan ismerősnek tetszett. Csakugyan, a „Schweidnitz- Gerberstein-Emmendorf fiatalabb ága“ 173 év előtt rokonságba lépett velünk . . — Tudom. Dédapánk unokabátyja nőül vett egy családbeli leányt. — Nagyszerű! S én azt hittem, hogy csak én vagyok annyira otthon a genealógiában. Azt akarom, hogy te kövessed a példát, melyet ősapánk unokabátyja adott. — Van talán a családban férjhez menő leány ? — De van ám. Igaz, hogy csak egy, de ez épen neked való. Itt van a góthai almanach; olvasd el a rá vonatkozó paszust. S. báró engedett a fölszólitásnak. A következőket olvasta: ..Schweidnitz-Gerberstein Emmendorf. Fiatalabb ág. A másik ág e század elején kihalt. Családfő: VII. Ernő; nejétől, született Wolkenkukuksheim Adelina, Eufrozina, Amália baronessetől származott leáánya, Jozefa, született 1860. márc. 12. — Tehát jelenleg tizenhét éves. Épen hozzád való, mert a mi családunkban senki sem nősült 35 éves kora előtt s akkor is fiatal leányt vett el; akarod, hogy megtegyem helyetted a szükséges lépéseket ? — Nem bánom, ha már meg kell lenni. A néni nem habozott sokáig, még aznap itt. Aztán visszament Bécsbe. Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.